Jézust nem lehet a sírban tartani

J

ób beszéde után Elifáz szólal meg, és ezzel kezdetét veszi a hosszú győzködés, mert nem a szenvedőt próbálják a barátok megvigasztalni, nem azt keresik, amire ebben a helyzetben szüksége van (Jób 4,1-21). Ők saját véleményüket akarják Jóbra erőltetni. Így azután nem csillapodik a fájdalom, nem gyógyul a szív sebe. Elifáz és barátai is gyakran önmagukban igazságokat fogalmaznak meg, de Jóbnak nem ezekre van szüksége, és az ő helyzetére nem is igazak. Ne feledjük azonban, hogy mi ismerjük az előzményeket, de Jób és barátai nem tudták, hogy a sátán kétkedése nyomán hitpróbán megy keresztül ez az ember. Mindebből meg kell látnunk, hogy Isten soha nem alkalmaz sablonokat, mindenkit személyre szabottan formál. Mi se próbáljuk igazságainkat egymásra erőltetni, hanem keressük meg, mit akar az Úr ezzel a szenvedéssel elérni. Ne a miértekre keressük a választ, mert akkor célt tévesztünk. Mindig azt kérdezzük, mi a célja Istennek az adott problémával, mit akar rajta keresztül elvégezni az életünkben.

Elifáz beszédéből megtudjuk, hogy Jóbnak nem elméleti hite volt. Számára az Istennel való kapcsolat életforma volt. Élte is, amit hitt, és ez a hit irgalmas és szolgáló szívet formált benne. Igyekezett másokat megerősíteni és talpra állítani, hitte, hogy az Istenbe vetett hit által talpra lehet állni, ha elbuktunk vagy nehéz helyzetbe kerültünk. Hisszük-e, hogy a Jézusba vetett hitben nagy erő rejlik, hogy általa talpra állhatunk, újrakezdhetjük az életet? Hit által ott is tovább lehet menni, ahol mások visszafordulnak.

De azt is látnunk kell, hogy vannak az életben olyan helyzetek és próbák, amikben a hitünknek segítségre van szüksége. Isten azért adta a gyülekezetet, hogy ott hitünk által egymást erősítsük. Ezért van szükségünk a közösségre, egyedül nem lehet hívő életet élni, rá vagyunk utalva mások bizonyságtételére. Még Pál apostol is azért akart Rómába menni, hogy az ottani keresztyének hite által megerősödjön. Ő is igényelte mások bizonyságtételét. Mi is merítsünk erőt mások vallomásából, igemagyarázatából. Nem lehet mindig csak adni, hanem töltekezni is kell. Aki mindig csak ad, lemerül.

Elifáz egy látomására hivatkozik, amin keresztül meggyőződött az ember bűnösségéről, arról, hogy Isten előtt nincs egy igaz sem. És ez fontos felismerés, mert valóban így van, a bűn mindenki szívében jelen van, és nem azért vagyunk bűnösök, mert bűnt követünk el, hanem pont azért vétkezünk, mert a bűn jelen van az életünkben. Jób nem azért szenved, mert vétkezett, hanem azért, mert a gonosz kikérte őt. Jézus a tanítványokat is figyelmeztette, hogy a sátán kikérte őket, hogy megrostálja a hitüket, de Jézus imádkozott értük. Az Úr imádságban állt tanítványai mellé, mert mindent nem lehet elkerülni, de imádságban erőt meríthetünk és támogathatjuk egymást.  Az imaháttér fontos.

Eddig Józsefről nem igazán hallottunk, de most kiderül, számára is fontos Jézus, sőt, bátran meri vállalni az Úrhoz való tartozást Pilátus előtt is (Mt 27,57-66). Nem félti tekintélyét, hírnevét, mert neki Jézus az élet. Így fontos, hogy eltemethesse. Saját sírját engedi át az Úr számára. Mit tudok átengedni az Úrnak? Mi az, amiben Jézusért képes vagyok áldozatot hozni? József nem várt másokra, nem azt nézte, mások mit tesznek, hanem engedte, hogy a Lélek vezesse. Ha a tanítványok el is menekültek, voltak olyanok, akik merték vállalni a Jézushoz való tartozást. A hős férfiak sehol, néhány nő tart ki Jézus mellett. Én hol vagyok, a menekülők, a magukat féltők vagy a Jézust vállalók között?

A főpapok és a farizeusok hallottak Jézus feltámadásra vonatkozó kijelentéséről, és őrséget kérnek a sír mellé. Nem elgondolkodnak, és reménykedve várják, hogy feltámadjon, mert ezzel a halál kérdése megoldódik. Nem, ők nem megoldást akarnak, hanem Isten Fiától megszabadulni. Naivan azt képzelik, hogy megakadályozhatják Isten munkáját, Jézus feltámadását. Őt a sírba lehetett tenni, de nem lehet ott tartani, mert Felette nincs hatalmunk.

Jézust nem akadályozni kell, hanem behívni az életünkbe, mert jelenléte által mi is életre kelhetünk. A bűn általi halálból juthatunk új életre. Jézus nélkül halottak vagyunk, de szavában élet van, és így általa megelevenedhetünk. Engedjük, hogy Jézus lénye ma is átjárja életünket, feltörje bilincseinket és életre segítsen.

Istenre bízom magamat

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Ő formált, tudja dolgomat, Lelkem ezzel biztatom. E világ szép formája Az ő keze munkája. Mit félek? - mondom merészen: Istenem és Atyám lészen. -

2. Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szükségem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt nem győznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?

3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak ő adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tudod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod, hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.

4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem fő jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt ő Lelkével serkenti, Gondját is megédesíti.

5. E világnak dicsősége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja Hű szolgáját el nem hagyja.

Isten áldásával.

Csak Jézus segíthet rajtunk

A

 vigasztalni indult barátok némák, egy hét telik el szótlanul, nem képesek erősíteni a szenvedőt, nem tudnak bátorítót mondani (Jób 3,1-26). Csődöt mondtak. Vizsgáljuk meg magunkat, a hitünket, nem vallunk-e mi is csődöt, amikor a mellettünk levőnek támaszra és segítségre lenne szüksége. Miért vagyunk tehetetlenek, amikor szenvedőt látunk? Talán mi is csak addig hiszünk, amíg minden rendben van, de amikor nehézzé válik az élet, jönnek a problémák, mi sem találunk vigaszt, nekünk sem erőforrás a Szentírás? Mert csak az tud vigasztalni és erősíteni, akinek magának is erőforrás a mindennapokban az Ige. Aki maga sem ott találja meg békességét, az képtelen mást megbékéltetni, mert a békesség forrása az Úr.

A tehetetlen barátok közt Jób szólal meg elsőnek, felszakad szívéből a sok és mély szenvedés, nem rendül meg hitében, nem fordul el az Úrtól, hanem csak felfakad fájdalma, kiönti szívét az Úr előtt. S amíg feltárul szíve fájdalma és keserűsége, addig lénye tisztul. Ne feledjük el, hogy az emberek közül senki nem áll mellette, felesége a halált ajánlotta számára, ahelyett, hogy az Úr közelébe segítette volna, és közben igyekezett volna férje fájdalmát megérteni. A feleség teljesen önmagára koncentrált, csak a saját veszteségeit látta, és nem ismerte fel, hogy ebben a helyzetben összetartásra, közös hitre és imádságra van szükség. Felismerjük-e a nehéz helyzetekben az összetartás és a közös hit erejét, illetve a közös imádság megújító hatalmát? Sokat jelent, amikor egy férj és feleség egy irányba tart, az Úr felé, és együtt keresik az Igéből a választ mindarra, amit nem értenek, és nem egymást vádolják. 

Jób úgy látja ebben a pillanatban, hogy jobb lett volna meg sem születnie, mert ő még nem tudja, amit Pál apostol így ír: „sok nyomorúságon át kell az Isten országába bemennünk” (Apcsel 14,22). Most tapasztalja meg, hogy a hívőt is érheti tragédia, rá is jöhetnek rossz napok. Jób tanulgatja mindezt, és közben hite erősödik, mert a szenvedés által az Úr erősíti és formálja belső emberünket. Mi is engedjük, hogy formáljon az Úr, vegyük kézbe a szenvedést, a kudarcot, és Isten Szentlelke által hozzunk ki belőle jót. A sátán rosszat akar mindennel elérni az életünkben, de Isten jóra tudja a rosszat is fordítani, ahogyan József életében is nyomon követhettük ezt.

Jób a halált várja, de úgy látja nem jön, vagyis nem tud meghalni. Ez nem véletlenül van, a halál azért kerüli még el, mert Istennek továbbra is terve van vele, ha ő még ezt nem is látja. Sokan azért nem halnak meg és szenvednek tovább, mert így még időt kapnak életük rendezésére, a megtérésre. Mert nem lényegtelen, hogyan halunk meg. És Isten azt szeretné, hogy életre jussunk halálunk után, ehhez azonban meg kell látnunk kegyelemre szoruló, bűnös voltunkat, és azt, hogy Jézus keresztjénél van a felszabadulás. Mi szenvedésmentes életre vágyunk, és ugyanígy szenvedés nélküli halálra is. Azonban nem kell félnünk a szenvedéstől sem, mert ez is eszköz az Úr kezében. Sokakat a betegség, a fájdalom sodort az Úr közelébe, gyötrelmeik közepette kezdték el keresni az Urat. Miért van ez így? Mert sokan a jólét idején nem keresik Istent, úgy gondolják, megvan mindenük, és nincs szükségük semmire, de a szenvedés vagy életösszeomlás idején rájönnek, Isten nélkül képtelenek megoldani az életüket, és így Hozzá folyamodnak. Forduljunk mi is az Úrhoz, hívjuk segítségül nevét.

Hat órától kilenc óráig sötétség volt a földön, ami azt fejezi ki, hogy ez az emberiség legsötétebb pillanata, hiszen annál lentebb nincs, amikor a számára elküldött Megmentőt keresztre feszíti (Mt 27,45-56). Isten segítséget küldött az elveszett, a problémáit megoldani képtelen ember számára, és ő elutasítja a megoldást. Egyben prófécia is ez, mert azt üzeni, hogy amíg valaki fel nem ismeri Jézus Krisztusban élete megváltóját, addig sötétségben lesz. Jézus a világ világossága, és ha beengedjük a szívünkbe, világossághoz jutunk. És ez igaz az emberiségre is, csak akkor talál problémáira megoldást, ha felismeri és elfogadja, hogy a jézusi keskeny út az egyetlen megoldás, és hajlandó lesz járni rajta. Meg kell látni, hogy rajtunk csak Isten segíthet, és végre alázattal, bűnbánattal Hozzá kell/ene/ kiáltani.

A borzalmas szenvedés közepette is Istenhez fordul az Úr Jézus. Hozzá kiált, és az Ő kezébe helyezi lelkét. Ezzel megmutatja számunkra, hogy borzalmas kínok közepette is lehet imádkozni, lehet Istenhez fordulni. Csodálatosan élte meg földi életét, minden lépése Istenre mutató jelzés. Nemcsak másokat tanított, hanem maga is megélte tanításait, egészen haláláig.

Jézus halálakor a templom kárpitja kettéhasadt, ezzel megnyílt az út a szentek szentjébe, Isten közelébe. Az a hely vált szabaddá, ahová a főpap is csak egy évben egyszer léphetett be. Jézus halála által megnyílt számunkra az út Isten felé. Mindaz, ami eddig elválasztott minket tőle, Jézus halála által eltűnt az útból. Mindegy, melyik néphez tartozunk, milyen távolra kerültünk, és milyen bűn torzította el az életünket, Jézus által szabaddá vált az út. Minden bűneit bánó ember jöhet, van remény a számára, Krisztusban bűnbocsánatot és új életlehetőséget nyerünk.

Mily jó, ha bűntől már szabad

1. Mily jó, ha bűntől már szabad, Az Úr szolgája vagy; A bűn szolgája gyáva rab, A Krisztusé szabad.

2. A bűn sötétben tévelyeg És bajba dönt vakon; De Krisztus kézen fog s vezet Világos utakon.

3. A bűnben kín van s gyűlölet, Mi mást, más minket öl; Öröm köt egybe s szeretet Az Úr szívén belöl.

4. Már szolgád lettem, Jézusom, Ki értem áldozál; Más uram nincsen, jól tudom, Mert bűnből kihozál.

5. Légy áldott, Krisztusom, te nagy! Hadd adjam át szívem: Vedd szívesen, hogy hol te vagy, E szív is ott legyen.

Isten áldásával.

Az egyetlen remény

J

ób egy szempillantás alatt mindenét elvesztette, de nem tagadta meg Istenét, hanem elfogadta mindezt a kezéből (Jób 2,1-13). A veszteséget is elfogadja, és hálát ad azért, hogy eddig élvezhette Isten áldását, ajándékait. Nem a veszteségre tekint, nem zuhan össze, hanem Istenre néz és hálás, mert tudja, nem érdemelte, amije volt, hanem kegyelemből kapta. Aki felismeri, hogy mindent kapott, az el is képes engedni a földi dolgokat. Jób kiállta a próbát, és rámutatott, nemcsak addig szereti Istent, amíg minden rendben van az életében, hanem továbbra is kitart Mellette és bízik Benne.

Azonban a sátánnak ez nem elég - nem, mert ő nem próba alá akarja vetni az embert, hanem testileg és lelkileg teljesen tönkretenni. Ezért nem elégszik meg ennyivel, hanem tovább gyötri Jóbot. A sátán soha nem áll meg, mindig tovább megy, mert tönkre akarja zúzni a hitünket és szembe akar fordítani Istennel. Sátán tudja, hogy az ember élete az Istennel való kapcsolatból fakad, ha ez megszakad, a pusztulás, a halál veszi át felette az irányítást.

Ismét Isten előtt látjuk, aki meglátja és értékeli Jób állhatatosságát. Sátán azonban mindezt nem értékeli, nem hiszi, és azt mondja, ha az élete veszélybe kerül, ha nagy szenvedéssel kell szembenéznie, akkor meg fogja tagadni Istenét.  Sátán a szenvedés erejére építi munkáját, a test szenvedésére. Ha az értékek elvesztése, a tragédia nem roppantotta össze, majd a szenvedés, a mindennapi fájdalmak Isten ellen hangolják. A gonosz tudja, hogy nehezen tűrjük a fájdalmat, a szenvedést, és igyekszik általa elégedetlenné, zúgolódóvá alakítani a hívőket is. Jó nekünk az Úr Jézusra figyelni, akit a szenvedés sem fordított Isten ellen, a kereszten is végig kapcsolatban állt Vele, sőt, a kezébe tette le a lelkét. Pál apostol a fogság gyötrelmei közepette fogalmazza meg ezt a vallomást: "Mindenre van erőm a Krisztusban, Aki engem megerősít" (Fil 4,13). Mi már ismerjük Isten Krisztusban rendelkezésünkre bocsátott erőforrását, csatlakozzunk Rá, és a nehéz pillanatokban is tovább tudunk lépni, el tudjuk hordozni a helyzetet. Hidd ma is, hogy Ő megerősít, csak menj Hozzá mindazzal, ami éppen terhel. Nem kell csüggedni, mert az Úr megerősít, vagyis képessé tesz a folytatásra, az újrakezdésre, a talpra állásra. Jézussal mindenre van erő, ne hagyjuk el magunkat, hanem kapaszkodjunk bele az Igébe. Ha úgy is érzed, nincs erőd, Neki van, és építs erre.

Jóbot ezek után nagy fájdalommal járó betegség támadta meg. Egyre gyengült, a fájdalmak pedig erősödtek. Akkor nem léteztek olyan fájdalomcsillapítók, mint ma. És nem tudták úgy ellátni a sebeit sem. Azonban nem a test szenvedése jelentette számára a legnagyobb fájdalmat, hanem az, hogy felesége nem tudott mellette lenni, nem tudta vigasztalni, erősíteni. A felesége csak addig látta értelmesnek az életet, amíg mindene megvolt. Nem tudta az eddigi jólétet elengedni, nem látta Istent. A házasságban fontos, hogy tudjuk egymást erősíteni, igyekezzünk megérteni a bajban, a szenvedésben is társunkat. Az igazi kapcsolat lelki, nem csupán anyagi, és a nehéz helyzetekben a lelki kapocs ad erőt, segít át a holtponton.

Jób azonban megerősödik hitében, és csodálatos vallomást tesz. "Ha a jót elfogadtuk" - ezzel rámutat, hogy amíg áldásban volt részük, nem zúgolódtak, hogy miért kapják, nem érdemlik, akkor a rosszat is el kell fogadni. A jót gyakran természetesnek vesszük, úgy gondoljuk, az nekünk jár, és nem vesszük észre, nem él mindenki ezen a szinten. Ma is vannak éhezők, nyomorgók, hajléktalanok, tehát egyáltalán nem természetes, hogy nekünk mindenünk megvan. Nem természetes, hogy ma lehet tanulni, képezni magunkat, mindez Isten kegyelme, legyünk hálásak a lehetőségekért.

A barátok, amikor meglátogatják Jóbot, megrendülnek és egy hétig szólni sem tudnak, csak ülnek mellette némán. Tudnak hallgatni és együtt lenni vele, mert van, amikor arra van szükség, hogy szavak nélkül legyünk a másikkal, a szenvedővel. Tudunk-e így a másikkal lenni?

Jézus elindul a kereszttel a Golgotára, megy értem és érted, megy, hogy megmentsen (Mt 27,31-44). Boruljunk le Előtte, és dicsőítsük Őt, mert mi menekülünk a legkisebb fájdalom és szenvedés elől is, Ő pedig szembemegy vele. Ő vállalja értünk a szenvedést, a halált. Mi el szeretnénk kerülni a meghalást, Ő pedig meghal azért, hogy mi élhessünk.

A kereszt felé vezető úton egyszer csak feltűnik Cirénei Simon. Ő mondhatná, hogy rosszkor volt rossz helyen, mert amikor Jézus nem bírja tovább vinni keresztjét, a katonák szeme megakad rajta, és kényszerítik, hogy ő vigye tovább. Ő úgy vélte, semmi köze ehhez az ügyhöz, legszívesebben kimaradt volna belőle, de nem tehet mást, vinnie kell. És ebben a be nem tervezett keresztcipelésben lelke átalakul, Jézus lénye megérinti, és majd később a tanítványok közt találjuk, sőt, a fiai ismertek lesznek az első gyülekezetekben. Gyakran az előre be nem tervezett események által közelít felénk az Úr. Ha ezt elfogadjuk, és nem zúgolódunk ellene, átéljük a csodát, találkozunk a Megváltóval, és átalakul a lényünk.

Még a kereszten is gyötrik Jézust, a gonosz sehol nem hagy Neki nyugalmat, ruháit elosztják a katonák, az arra járók pedig szidalmazzák. Az emberiség mélypontja ez, nem segítségül hívja Teremtőjét, hanem megalázza. Nem akar az ember szembenézni önmagával, és meglátni, milyen mélységekbe süllyed Isten nélkül. Ebből az állapotából csak Jézus tudja kiemelni őt. Egyetlen esélyünk a felemelkedésre, az igazi változásra Jézus. Bár meglátnánk és alázattal, bűnbánattal Hozzá fordulnánk. Ha Jézust megvetjük, senki nem segíthet rajtunk, embertelenné válunk. Ne csodálkozzunk a rengeteg szenvedésen, gyilkosságon, háborún, mert mit is várhatunk attól az embertől, aki az Isten Fiát, Megváltóját megöli? Hogyan tudnánk a másik embert szeretni, megbecsülni, oltalmazni, ha Isten Fiát halálra adtuk? Ahhoz, hogy más legyen az élet, másképp viszonyuljunk egymáshoz, meg kellene látni vétkünket, és úgy kiáltani fel, mint az a háromezer ember pünkösdkor: „Amit hallottak, szíven találta őket, és azt kérdezték Pétertől és a többi apostoltól: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?” A válasz sem lehet más és hatásosabb, mint akkor: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan Jézus Krisztus nevében bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát” (ApCsel 2,37-38).

Örök élet reggele

1. Örök élet reggele, Fény a véghetetlen fényből, Egy sugárt küldj ránk te le, Kik új napra ébredénk föl; Fényed lelkünk éjjelét Űzze szét.

2. Jóságodnak harmata Gyarló életünkre hulljon, :/: Szívünk, mely kiszárada, Vigaszodtól felviduljon, S híveid közt légy jelen Szüntelen.

3. Bűn ruháját vessük el A szövetség vére által, :/: Vétkeink fedezzük el Tőled nyert fehér ruhánkkal, Hogy hitünk legyőzze majd Mind a bajt.

4. S majd vezess az égbe föl, Irgalomnak napvilága, :/: Könnyek gyászos völgyiből Üdvösségnek szép honába, Hol az üdv és béke majd Egyre tart.

Isten áldásával.

Jézus az élet

M

ost látjuk igazán, mit is jelent, amikor az Úr jelenléte körülveszi az övéit, amikor ez a jelenlét oltalmat és áldást biztosít (Jób 1,13-22). Most látszik ez, amikor az Úr engedélyt ad sátánnak gonosz terve kivitelezésére, ami egyben szívvizsgálat Jób számára. Mert erre is szükség van, időnként meg kell vizsgálni, milyen állapotban van a szívünk, az Úr van-e még mindig a középpontban, szeretjük-e még mindig. Nézzük meg, hogy nem-e már inkább az ajándékaihoz rögzültünk, elkényelmesedtünk, és nem Ő a fontos a számunkra? Mindez azt is üzeni, hogy Isten oltalma nélkül kiszolgáltatottakká válunk, legyünk hálásak kegyelméért, oltalmazó szeretetéért.

Sátán azonnal akcióba lendül, nem vár, hanem gyorsan cselekszik. Viszi előre a pusztító, romboló vágy. A sátánt a szétdobálás, a tönkretétel élteti. Lássuk meg, hogy nem Isten akarta Jób életét tönkretenni, nem Ő örül a szenvedéseinek, hanem mindezt a sátán tervelte ki, és ő is hajtja végre, Isten csak megengedi a számára. Azért férkőzhet sátán Jób közelébe, mert Isten lehetővé tette a számára. Nem ért egyet vele, de megengedi, hogy cselekedjen. Sátán él is lehetőséggel, nem halogatja tervét, azonnal cselekszik. Milyen jó is lenne, ha mi is ilyen gyorsasággal tennénk az Úr akaratát, ha semmi más nem lenne fontosabb, mint hogy vigyük az életet. Mert sátán rombol és pusztít, de Isten gyermekei azért vannak a világban, hogy helyreállítsanak, vagy legalábbis felmutassák, talpra lehet állni, a legmélyebb helyzetekből is van kiút, mert nemcsak pusztító van, hanem jelen van az Úr is. Ő nem a pusztítást, hanem az építést támogatja, hiszen az Ő kezéből került ki minden. Sátán nem épít, hanem pusztítja más, az Isten munkáját. Ezért minden téren álljunk ellent az ördögnek, és akkor elfut előlünk.

Jób éli megelégedett életét, mindennapjai tele vannak Isten áldásával, és egyszerre csak, mint derült égből a villámcsapás, érkeznek sorban a szolgák, és bejelentik a tragédiákat. Szinte egy tragédiasorozaton megy keresztül, még fel sem tudja fogni és dolgozni az első hírt, amikor sorban jön a többi, és egy pillanat alatt lenullázódik, mindene elveszik. Nem könnyű a helyzete Jóbnak, nem is tudom, hogyan élnék meg hasonlót, egyik percről a másikra mindent elveszíteni, és szinte az utcára kerülni. Mennyire van bekalkulálva, hogy velem is megtörténhet? Hogyan reagálnék rá? Kitartana-e a hitem? Tudnék-e örülni tovább az Úrnak? Mert hányszor elveszítjük békességünket apró kellemetlenségek miatt. Nekünk nem is kell tragédiákat átélni ahhoz, hogy elbizonytalanodjunk, elég, ha fáj egy testrészünk, ha betegség környékez, ha fogy az erőnk és teljesítőképességünk.

Mennyire másképp reagál Jób, mint mi. Azonnal bűnbánatot tart és az Úr elé borul minden fájdalmával. Nem zúgolódik, hanem elfogadja, ami történt. Itt látjuk meg, hogy semmi sem vakította el, nem a jólét került élete középpontjába, hanem végig az Úr volt a legfontosabb a számára. Meglátja a földi lét valóságát: mezítelenül jöttünk a világba, és úgy is megyünk el. Nincs kivétel. Földi értékeinket nem lehet átcsempészni az Isten világába. Jó, ha már most elengedünk mindent, amihez hozzánőtt a szívünk.

Jób azt is felismeri és meg is vallja, hogy mindene, amije volt, az Úrtól származik - az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve. Nem a két keze munkáját siratja, hanem látja, minden ajándék volt Istentől. Elfogadja, hogy Ő vissza is veheti az ajándékokat. Jób mindent elenged, nem ragaszkodik semmihez sem. De nem úgy engedi el, hogy ez van, nem tehetek mást, hanem áldja az Urat mindazért, amiben eddig része volt. Ebben a helyzetben is a hála tör elő szívéből. Vajon mi jönne elő az én szívemből? El tudom-e engedni gyermekeimet, hozzátartozóimat? Mi van a szívemben, ha elveszítem a munkám, ha szegénnyé válok, ha súlyos betegség látogat, vagy meghal valaki szeretteim közül? Tudok-e én is szólni: az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve?

Még egy esélyt kap Pilátus, amikor felesége figyelmezteti (Mt 27,19-30). Isten így üzen a számára, de Pilátus nem veszi komolyan. Nem dönt Jézus mellett, hanem kiszolgáltatja a zsidóknak. Isten sok lehetőséget ad számunkra, amelyekben dönthetünk Jézus mellett, de élünk-e velük? A főpapok és a nép is megkapja a lehetőséget, most még Jézust választhatják. Még mindig van esély újrakezdeni, az életet választani, de ők inkább a pusztulás mellett teszik le a voksot. Mert Barabbás a pusztulást jelenti az élet köntösébe burkolva. Ők azt gondolják, Barabbásra van szükségük, mert ő a szabadság ígéretét csillantja fel előttük. És nem látják, hogy Barabbás útja a pusztulás felé sodorja őket, míg Jézus útja, a keskeny út az életre vinné a népet. Bizony, minket is meg akar a világ a maga szabadság és élet fogalmával téveszteni, azt üzeni, ha követjük, ha hallgatunk rá, miénk az élet. Minden azt susogja, ne Jézust válaszd. Ne engedjük magunkat megtéveszteni, mert Ő az út, az igazság és az élet. Válasszuk hát az életet. A mai világ, a mai ember számára is csak egyedül Jézus jelenti az életet, minden más halál és pusztulás, csak a keskeny út vezet az örök életre. Lépjünk rá erre az útra.

Pilátus mossa a kezét, de ezt a bűnt semmi nem viszi le, csak Isten kegyelme. Nem lehet lelki problémánkat emberi módszerekkel megoldani, nem lehet úgy tenni, mintha nekünk ehhez semmi közünk nem lenne. Nem lehet a felelősség alól kibújni, nem lehet saját rossz döntésünket másra hárítani. Vállalni kel, és most még átélhetjük az Úr bocsánatát, Jézus vérének bűntörlő erejét.

A gonosz tombol, azt gondolja, győzött, de nemsokára kiderül, Jézust nem lehet legyőzni. Itt nem a gonosz nyer, hanem az Úr. Megdöbbentő képet mutat rólunk a helytartósági jelenet, ez van bennünk, állati indulatok és ösztönök, ez telik tőlünk, kicsúfolni, megalázni a tehetetlent, a kiszolgáltattat. Döbbenetes, hogy a más szenvedése örömöt jelent némelyeknek.  Ez a képsor is azt mutatja, nagyon nagy szükségünk van Jézusra, mert ma sem tartunk előrébb. Ha szétnézünk a világban, ma is ezt látjuk, megkötözés, megverés, gúny és erőszak mindenütt. Egyedül az Úr könyörülhet rajtunk és formálhat más emberré minket, ehhez azonban meg kell látni bűneinket.

Aki értem megnyíltál

1. Aki értem megnyíltál, Rejts el, ó, örök kőszál! Az a víz s a drága vér, Melyet ontál a bűnér', Gyógyír légyen lelkemnek, Bűntől s vádtól mentsen meg!

2. Törvényednek eleget Bűnös ember nem tehet; Buzgóságom égne bár, S folyna könnyem, mint az ár: Elégtételt az nem ad, Csak te válthatsz meg magad.

3. Jövök, semmit nem hozva, Keresztedbe fogózva, Meztelen, hogy felruházz, Árván, bízva, hogy megszánsz; Nem hagy a bűn pihenést: Mosd le, ó, mert megemészt!

4. Ha bevégzem életem, és lezárul már szemem, Ismeretlen bár az út, Hozzád lelkem mennybe jut: Aki értem megnyíltál, Rejts el, ó, örök kőszál!

Isten áldásával.

Ki az első?

A

z első versekben Jób élete volt szemeink előtt, láttuk, hogy élte is, amit hitt (Jób 1,6-12). Az istenfélő élet pedig áldáshordozóvá vált. Mert Isten megáldja azokat, akik az Ő akarata szerint élnek, akik mindenkor kapcsolatban állnak Vele. Jób esetében az élet minden területén meglátszott az áldás, kezének munkáját valóban maradandóvá tette az Úr. Ő pedig minden eredményt Istennek tulajdonított, Neki adott hálát. A gyermekeit is úgy tekintette, mint Isten ajándékait, és fontos volt a számára, hogy őket is istenfélelemben nevelje. Jób élete számunkra is bizonyságtétel, legyünk hálásak Istennek mindenért, és mi is vezessük hitben családunk tagjait és mindazokat, akik ránk bízattak.

Jób gazdaságáról most a mennybe irányítja a szentíró a tekintetünket. Megnyílik a menny kapuja és bepillantást kapunk Isten háztartásába. Ez nem mindennapi esemény, hiszen csak rendkívüli pillanatokban tárult fel Isten gyermekei előtt ez a kapu, gyakran valamilyen látomás által kaptak betekintést, ami által bátorító, reményteljes üzenetet kaptak. A legtöbbször az ilyen eseményen keresztül az Úr üldözött népét erősítette, és ezáltal kitartásra biztatta őket, rámutatva a végső győztesre, Jézusra.

Most egy gyűlésbe tekintünk bele, ahol a sátán is megjelenik. Ez azt üzeni számunkra, hogy a sátán hatalma is korlátozott, nem tehet azt, amit akar, kontroll alatt van a tevékenysége. Ez vigasztalást jelent a számunkra, mert bármilyen hatalmasnak mutatja magát a gonoszt, mi láthatjuk, hogy hatalma véges, Isten a legnagyobb hatalom. Így azután, mindig bátran menjünk az Úrhoz, bárhogyan fenyeget és rémisztget, soha ne feledjük, minden hatalom Istené, és Jézus a Golgotán győzelmet aratott felette. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nincsenek lehetőségei - de vannak, és számunkra legyőzhetetlen, csak egyedül Jézus nevében van fölötte győzelem.

Azt is meglátjuk, hogy a sátán gonosz és irigy, nem tudja elviselni, ha valakinek áldott az élete, mindig rosszindulatot, érdekkapcsolatot sejt mögötte, mint Jób esetében is. De nemcsak ő irigy, hanem ezt a mi szívünkben is igyekszik kimunkálni. Ha nem keressük az Úrban való elrejtettséget, mi is irigyekké, önzőkké válhatunk. Az Istentől elszakadt emberben benne is van az irigység, az önzés, sőt, ma sok problémának ezek a kiváltó okai, azonban Krisztus által van szabadulás. Kérjük Őt, tisztítsa ki a szívünket.

A sátánt érdeklik a földön végbenő folyamatok, figyeli az életet, és különösen odafigyel Isten gyermekeire, és kovácsolja terveit, amik által elszakíthatja a hűségeseket. A gonoszt irritálja az Istenhez való hűség, és mindent igyekszik megtenni, hogy a kapcsolatba beékelje a bizalmatlanságot. Ahol jól mennek a dolgok az egyéni életünkben is, a gonosz igyekszik beékelni valamit, igyekszik megvádolni a másikat.

Isten elismeri Jób életét, nyilvánvaló előtte a hűsége, kegyes élete. Az Úr értékeli Jób földi életét, kegyességét. Mi tudjuk-e értékelni egymás életét? Észrevesszük-e a jót? Meglátjuk-e a hűségeseket, kitartókat, szorgalmasakat?

Sátán nem így látja, úgy véli, csak érdekből hűséges Jób, és nem önmagáért szereti Istent. Jób feddhetetlen, ő valóban szívből szereti Istent, nála nem az ajándék, hanem az Ajándékozó áll az első helyen. Azonban vizsgáljuk meg a szívünket, mi az Ajándékozót tesszük-e az első helyre, és önmagáért fontos-e számunkra az Úr. Ha mi kerülnénk hasonló élethelyzetbe, mint amit Jóbról fogunk olvasni, vajon hogyan élnénk meg? Mi van a szívünkben, amikor valami nem sikerül? Amikor romlik az egészségünk, nehezedik a megélhetésünk? Nincs keserűség, vád vagy harag a szívünkben? Akkor is teljes szívből szeretjük az Urat és bízunk Benne?

A sátán be akarja bizonyítani állítása igazát, Isten pedig engedélyt ad a számára. Mindenére ráteheti a kezét, csak Jóbhoz nem nyúlhat. Azt is lássuk meg, hogy Jób minderről nem tud, próba alá kerül a hite, az élete. A próbákat mi sem kerülhetjük el, mert az Úr meg karja vizsgálni szívünk tartalmát, hitünk eredetiségét. Az Úr könyörüljön, hogy kiálljuk a magunk próbáit, és hűségeseknek bizonyuljunk, sőt, erősödjön a hitünk. Mert a próbák célja a hitbeli megerősödés.

Az Úr Jézus már a helytartó előtt áll, aki kérdésbe csomagolva akaratlanul is bizonyságot tesz arról, hogy Jézus a Király (Mt 27,11-18). De nemcsak a zsidók, hanem az életünk királya is, jó lenne, ha ezt mi őszintén felismernénk és megvallanánk. Boldog, aki ki tudja mondani: életem királya Jézus, és ez nemcsak vallomás, hanem életforma. Vagyis Jézus irányítja az életem, Ő uralkodik felette, és én mindenben alárendelem magam Neki. Ha Ő a királyom, akkor Ő ül életem trónján, és már nem az énem, nem a bálványaim.

Jézus nem áll le Pilátust győzködni, nem keresi a menekülést, hanem teljes mértékben az Atya akaratának rendeli alá magát. Ne úgy legyen, ahogyan én akarom, mondta imádságában, és eszerint is cselekszik. Bár mindig így cselekednénk mi is.

Pilátus próbálja menteni a menthetőt, elérni Jézus szabadon bocsátását, de nem őszintén és szívből teszi, mert ha így cselekedne, akkor mivel nem találta bűnösnek, szabadon bocsátaná. A helytartó azonban taktikázik, a nép által akarja megmenteni Jézust. Volt egy hírhedt foglyuk is, és azt előhozatva megkérdezi a sokaságot, melyiket akarják, hogy Pilátus elbocsássa? Rájuk bízza a választást. Most tőlünk is megkérdezi az Ige: Kit választok? Ki kell nekem? Válaszuk Jézust, mert Általa az életet választjuk. Jézus az élet, Barabbás a halál. Válaszd hát az életet. Tulajdonképpen az ószövetségi lehetőséget kínálja fel ismét Isten: „Elétek adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess, te is, és utódaid is” (5Móz 30,19). Ránk van bízva a választás, de ne feledjük, az életet, az örök életet Jézus képviseli, Ő jelenti a számunkra. Ne engedjünk a világ megtévesztő kínálatainak.

Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved

1. Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved, Mert mindenható vagy és örök szeretet. Nagy Isten a neved, Ezt vallja föld és ég, Csak téged illet tisztelet és dicsőség.

2. Ó, Ábrahám Ura, Ím, hallom szent szavad; Csak azt az üdvöt keresem, mit kezed ad. A múló földi jót És vágyát elhagyom, S őt választom, ki őrizőm és pásztorom.

3. Ó, Ábrahám Ura, Szent kegyelmed nekem Az én örömöm, utamon ez vezessen. Te barátod lettem, Én Istenem te vagy: Tarts meg a Jézus véréért és üdvöt adj!

4. Megesküvél, Uram, És igédben bízom, Hogy égbe viszed gyermeked sasszárnyakon. Meglátom Jézusom És áldom hatalmát, Szent kegyelmének éneklek halleluját.

Isten áldásával.

Közbenjárás

I

smét Jób könyvét olvassuk. Nemrég olvastuk, és újra sorra kerül, valószínűleg szükségünk van most ennek az iratnak az olvasására (Jób 1,1-5). Úgy fogjunk hozzá, mintha most olvasnánk először. Ne engedjük, hogy az ördög felületessé tegyen, és azt súgja a szívünkbe, ismerős szöveg, most olvastad. De azt is súghatja még a kísértő, hogy nem érted, menj rajta gyorsan keresztül, meg hát úgy sem mond ez számodra semmit. Azzal a hittel fogjunk hozzá, hogy mennyei Édesatyánknak ma is van számunkra üzenete, és Ő most Jób könyvén keresztül akar minket megszólítani. Így hát, alázattal forduljunk az Úr felé, és várjuk nyitott szívvel üzenetét.

Tehát most Jóbról olvasunk, aki igen gazdag és istenfélő ember volt. Az Úr megáldotta őt minden munkájában, és ez meglátszott a gazdaságán és a családi életén is. Tudta, hogy az életében mindent Istennek köszönhet, minden Isten ajándéka. Ezért hálás volt, de nemcsak szavakkal vagy áldozatokkal fejezte ki háláját, hanem az életvitelével is, mert igyekezett Isten akarata szerint élni. Minden döntésében azt figyelte, az Úr szemében mi a jó és mi a rossz, és amit Isten rossznak mondott, azt ő is annak tartotta és kerülte. Ez a lényeges, hogy nem ő határozta meg, mi a rossz, hanem amire Isten azt mondta, hogy rossz, azt kerülte, akkor is, ha környezete másképp gondolkodott.

A Károli fordítás úgy mondja: bűngyűlölő volt Jób, tehát nemcsak úgy általánosságban kerülte a rosszat, hanem gyűlölte a bűnt. Amit Isten bűnnek mondott, vagy amiben meglátta a bűnt, azt kerülte. Mi hogyan állunk a kegyes élettel? Csak szavakig jutunk, vagy látszik mindennapjainkban a bűntől, a rossztól való elhatárolódás? Mert az Úr azt várja, hogy az életvitelünk mutassa fel, hogy Hozzá tartozunk. Látszódjon meg az életünkben, hogy valóban van bűn, van rossz, és mi arra nemet mondunk akkor is, ha a mai világ semmit nem tart bűnnek, sőt, szinte mindent jónak mond. Ragaszkodjunk Isten értékítéletéhez, higgyük, hogy amit Ő meghatározott, az nem változott, a bűn ma is bűn.

Jóbnak a családjára is gondja volt, istenfélelemre tanította gyermekeit, de ez nem volt rájuk erőltetve. A hit nem jelentett kényszert. Nem azt hozta számukra, hogy semmit sem szabad, hanem örültek az életnek, tartották egymással a kapcsolatot. Azonban Jób arra is gondolt, hogy gyermekei akaratlanul is vétkezhetnek az Úr ellen, és ezért rendszeresen áldozatot mutatott be értük. Nem megrótta őket, hogy biztos bűnt követtek el, hanem szó nélkül közbenjárt értük.

Jób korán reggel Isten elé állt, az Úrért, a Neki való áldozatért korán fel tudott kelni. Minden reggel Ő volt az első számára. Fel tudunk-e mi Istenért, az Igéért korán kelni? Fontos-e ennyire számunkra az Úrral való élő közösség, vagy csak annyit vagyunk az Úrral, amennyi időt egyéb elfoglaltságunk mellett ki tudunk szorítani, esetleg, ami a reggeli készülődés közben jut az Úr számára is? Kapkodósan, sietve szoktunk gyakran csendességet tartani, azonban ez nem igazán éri el célját, nem tud megújítani. Keressük Őt, mindjárt ébredés után, sőt keljünk úgy, hogy minél több időt szentelhessünk Urunknak.

Jób áldozatot mutat be gyermekeiért, vagyis imádságban hordozza őket, és rábízza életüket az Úrra. Ez a legnagyobb szülői feladat, az Úrtól kapott gyermekeinket visszaadjuk a Gazdának, a kezére helyezzük őket. Mert ott vannak a legjobb helyen. Istennek van hatalma gyermekeink élete fölött is, Ő el tudja végezni bennük azt a munkát is, amire mi nem vagyunk képesek.

Izráel főpapjai és papjai csodálatos lehetőséget kaptak, a Megváltóval lehettek szemtől szemben (Mt 27,1-10). Láthatták és hallhatták Őt, azonban nem hódoltak meg neki, hanem bírójává lettek. Megdöbbentő, hogy az ember mond ítéletet az Isten felett, és kimondja Rá a halálos ítéletet. Ez a különbség Isten és az ember között: az ember halálos ítéletet oszt, míg az Isten kegyelmet gyakorol. Igen, Isten kegyelmét küldte el Jézusban a világra, és aki hittel és bűnbánattal közeledik Felé, az megtapasztalja bűnei elengedését, az halál helyett életet nyer, mégpedig ingyen, kegyelemből.

Úgy látszik azért Júdás is figyelemmel kísérte, mi történik Jézussal, és amikor megtudta, hogy elítélték, megbánta tettét. Azonban az a probléma, hogy bűnbánatával rossz helyre ment. Mennyire nem ismerte Jézust, sőt, rosszul ismerte. Évekig mellette volt, hallotta tanításait, látta tetteit, mégsem tudja, hogy most is mehet Hozzá. Jézus még most is várja, de Ő nem oda megy, hanem a főpapokhoz. Jézus most is vár, jöjj Hozzá bátran, ne félj Tőle, hanem bánd meg bűneidet, mert szeret és kegyelmében akar részesíteni. Megbocsátás csak Nála található. Ne menj emberekhez, ne menj máshová, csak egyedül Jézushoz.

A főpapok nem tudnak mit kezdeni Júdás bűnbánatával. Előttük van egy súlyos vétket elkövető, majd azt megbánó ember, és képtelenek segíteni neki. Azt mondják, ez nem tartozik rájuk, pedig nekik is közük van hozzá, mégsem segítenek Júdásnak, mert maguk is vétkeztek, de ők nem látják bűnnek, amit tettek. Csak az tud segíteni a bajbajutotton, akinek a saját élete rendben van. Mi tudunk-e a bűneiket bánó embereknek segíteni, tudjuk-e őket Krisztushoz irányítani? Csak az képes erre, aki maga is ismeri Jézust, és állt már a Golgota keresztje alatt összetört szívvel, majd átélte, hogy a terhek lehullottak, és szabad, mert az Úr a fára szegezte az adóslevelet.

Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én

1. Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én, És lelkem béke várja Ott a kereszt tövén. A szívem mindenestül Az Úr elé viszem, Megtisztul minden szennytül A Jézus vériben, A Jézus vériben.

2. Megtörve és üresen Adom magam neki, :/: Hogy újjá ő teremtsen, Az űrt ő töltse ki. Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom, Eltörli bánatom.

3. Örök kőszálra állva A lelkem megpihen; :/: Nyugszom Atyám házába’ Jézus kegyelmiben. Az ő nevét imádom Most mindenek felett; Jézus az én királyom, Imámra felelet, Imámra felelet.

4. Szeretnék lenni, mint ő, Alázatos, szelíd, :/: Követni híven, mint ő, Atyám parancsait. Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg Dicső harmóniába’ Örök imát rebeg, Örök imát rebeg.

Isten áldásával.

Árulkodó beszéd

A

próféta meghirdeti Ninive és egész Asszíria ítéletét, bukását (Náh 3,1-19). Ez a birodalom is visszaélt hatalmával, lehetőségeivel. Nem építésre használta fel lehetőségeit, hanem leigázásra, mások kifosztására, saját hatalma, gazdagsága növelésére. Megtévesztette a népeket - a megtévesztés ma is jelenlévő eszköz, elhitetjük a másikkal, hogy jó származik a számára abból, ha támogat minket. Sok nép gondolta, köztük Izráel is, hogy jó lesz Asszíriához tartozni, mert védelmet fog nyújtani más népek, birodalmak támadása idején. Sokan el is hitték, hogy jó lesz Asszíria oltalmát keresni, ráadásul gazdasági fellendülést is fog jelenteni ez a kapcsolat.

Isten azonban túllát a külső dolgokon, látja a mélyben lévő indulatokat, gondolatokat, ismeri a minket mozgató rugókat. Az Úr nagyon is tisztában van azzal, hogy nem mind arany, ami fénylik. A népek viszont vakok, nem látják a valóságot. De bizony nemcsak az akkori népek téveszthetők meg, hanem a mostaniak is. Nemcsak azok az emberek nem látták a valóságot, hanem gyakran mi sem. Könnyen megtévedünk, könnyen emberekben bízunk, és nem az Úrban. Elhisszük, hogy minden szép és jó, és nem látjuk, hogy a felszín alatt rablásvágy, gyilkosság, paráznaság található. Az Úr megmutatja Asszíria gyalázatát a népeknek. Ők nem is gondolták, hogy rossz dolgok is lehetnek a birodalom életében, Isten azonban elhúzza a függönyt, és nyilvánvalóvá válik a valóság. Jó felismernünk, hogy nincs egyetlen ember vagy rendszer sem, ami teljesen jó lenne, mert a bűn átjárt mindent. A bűn jelen van az emberek életében, ezért ne higgyünk annak, ami a felszínen látható, ne az embertől, hanem az Úrtól várjuk a segítséget.

Az emberi, a társadalmi kapcsolatok gyakran csak ilyenek, mint amit itt is látunk. Amíg hatalma csúcsán volt Asszíria, sokan igyekeztek barátságába férkőzni, amikor azonban hanyatlásnak indul, sőt elbukik, elmenekülnek tőle. Akik belőle éltek, magára hagyják, azt is letagadják, hogy volt közük hozzá. Milyen gyakran ma is megtörténik ez, amíg a másik ereje teljében van, amíg előnyt jelent a vele való barátság, ápoljuk a kapcsolatot, amikor elveszíti jelentőségét, nem tud már nekünk segíteni, magára hagyjuk. Hányszor a házasságban is csak addig fontos a másik, amíg erős, fiatal, szép, sokat keres, ha már ezek nincsenek jelen, nem fontos a másik, magára hagyják, mást keresnek. De egyszer minket is magunkra hagynak, mert mi is megöregszünk, elmúlik a szépségünk, odalesz az erőnk. Milyen jó, hogy Isten országában más rend uralkodik. Ott fontos a gyönge, az erőtlen, mert az Úr őket keresi, hogy felemelje, megtisztítsa és kegyelmében részesítse. Isten nem azokat az értékeket részesíti előnyben, amiket mi. Az Úr Jézus kereste a szegényeket, betegeket, kitaszítottakat, azokat, akik másoknak nem voltak fontosak. Őket maga köré gyűjtötte, tanította, gyógyította és Isten országába hívogatta. Magára vette terheiket, hogy teher nélkül élhessenek Isten dicsőségére.

Asszíria problémájára azt üzeni az Úr, nincs enyhülés a sebedre, gyógyíthatatlan a nyavalyád. Ninive eddig azt gondolta, minden problémára nála van a megoldás, minden bajból ki tud emelkedni. Isten üzeni, most gyógyíthatatlanná válik, senki nem tud rajta segíteni. Miért? Mert csak egyedül az Úr képes begyógyítani a bűn okozta sebeket, csak az Úr tud megszabadítani a bűn uralma alól. Azonban Asszíria ezt nem ismerte fel, és nem fordult az Úrhoz segítségért. Ismerjük fel, hogy mi sem tudjuk magunkat meggyógyítani, de mások sem segíthetnek rajtunk, mivel az Úrnál van a betegségünkre az orvosság. Hívjuk Őt hittel segítségül, kérjük kegyelmét, mert a kegyelem Isten orvossága. Bízzunk Jézusban életünk nehéz szakaszaiban is, kérjük, Ő adjon gyógyulást, szabadulást, lelki megújulást, mert ami számunkra gyógyíthatatlan, az az Ő számára gyógyítható.

Péter távolról követte Jézust, gondosan ügyelve, hogy senki meg ne tudja, ő is Jézushoz tartozik (Mt 26,69-75). Kíváncsi, mi történik a Mesterrel, de félti az életét. Jézus bátran megy a kereszt felé, Péter azonban meglapul. Mert korábban könnyebb volt nagy hangon fogadkozni, de most sokkal nehezebb vállalni az Urat.

Azonban nem lehet eltitkolni azt, hogy Jézus tanítványa, bizony nem rejthető el a hegyen épített város. Egy szolgálólány leplezi le Pétert. Igen, ott derül ki, hogy tanítványok vagyunk, ahol nem gondoljuk, mert Isten nem engedi elrejteni a jó hírt. Azért kaptuk, hogy továbbadjuk.

Péter azonban még most sem vállalja hovatartozását, hanem tagad, sőt, átkozódik. Mennyire nem képes vállalni azt a Jézust, Aki vállalja őt még a kereszten is, és az Atya előtt. Hányszor nem vagyunk képesek vállalni az Urat, féltjük magunkat, megélhetésünket, nyugodt életünket. Jó vigyáznunk, mert soha nem tudjuk, mikor próbálják meg a hitünket, kitartásunkat, soha ne magunkban, hanem az Úrban bízzunk. Egyedül Ő képes hűségben megőrizni minket.

Annyira tagad Péter, hogy végül a szolgáló azt mondja, a beszéded is elárul téged. A tanítványt a beszédének kellene elárulnia, a beszédünknek kellene nyilvánvalóvá tenni, hogy kihez is tartozunk. De elárul-e a beszédünk? Vagyis más-e a beszédünk, a magatartásunk, mint a nem hívőknek? Van-e különbség a mi beszédünk és a világ beszéde közt? Kérdezzük ezt meg magunktól! Másrészt az is benne van, hogy a beszédünk mindig elárulja, kik vagyunk, kihez tartozunk, mert a szív teljességéből szól a száj. Beszédünk mindig árulkodik szívünk tartalmáról.

De ez sem vált ki hitvallást az apostolból, hanem tovább tagad. Ekkor megszólal a kakas, és a hang helyrebillenti Pétert. Rádöbben, hogy megtagadta az Urat. Most jön rá, hogy minden úgy történt, ahogy Jézus mondta, most ismeri fel, ő sem különb a többinél. És ez fáj neki. Nem tér napirendre felette, hanem sír a vétke fölött. Ez a különbség a hívő és a vallásos ember közt, a hívő is elbukhat, de amikor erre rádöbben, fáj neki a vétke, és bocsánatot kér az Úrtól. Szabad sírni bűneink felett. A bűn mindig síráshoz vezet, mindig fájdalmat okoz. A bűnbánat azonban gyógyít, mert Krisztushoz segít.

Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom

1. Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom, Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom. Nincs ily fekélyemből ki által tisztulnom, Veszélyes vermemből és felszabadulnom.

2. Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek És bennem virraszd fel napját kegyelmednek; Igaz utat mutass nékem, szegényednek, Járhassak kedvére te szent Felségednek.

3. Várlak, Uram, azért reménykedő szívvel, Miként a vigyázó virradást vár éjjel; Hozd fel szép napodat nékem is jó reggel, Hogy szolgálhassalak serényebb elmével.

4. Dicsértessél. Atya Isten, magasságban, Mi Urunk Krisztussal mind egy méltóságban, És a Szentlélekkel mind egy hatalomban: Háromság egy Isten, áldj meg dolgainkban.

Isten áldásával.

Mindenki tudja meg!

M

ivel még most szól a prófécia Ninive bukásáról, Izráel népe még úgy tekint Asszíriára, mint hatalmas birodalomra (Náhum 2,1-14). Még reszketnek tőle, még elnyomás alatt vannak, és nem is gondolják, hogy ennek nemsokára vége szakad. Megváltoznak az idők, és Isten népe új lehetőséggel találja magát szemben. Vajon tud-e majd élni ezzel? Mint ahogy számunkra is kérdés, tudunk-e az Istentől kapott lehetőséggel élni? Ki tudjuk-e jól használni az Úrtól kapott időt? Növekszünk-e hitünkben, és terjed-e általunk az evangélium?

A próféta bejelenti az örömhírt hozót, lába már a hegyeken van, békességet hirdet Júda számára. Amikor elcsüggedtek és reménytelenül tekintettek a jövőbe, mert úgy gondolták, minden változatlan marad, Isten örömhírt hozót küld. Az Ő szava mindig örömhír, mert szabadításról beszél. Azt üzeni, ne csüggedjünk, ne szomorkodjunk, és ne adjuk fel, mert eljött a változás ideje. Nem az elnyomás fog tovább tartani, hanem szabadulás, és így új életlehetőség jön. Békességet hoz az örömhírhozó, Jézusban kapjuk meg ezt az igazi békességet, Ő érkezik életünkhöz. Amikor el vagyunk keseredve, megérkezik Ő, és azt mondja, békesség neked! Az én békességemet adom, ne nyugtalankodjék a te szíved, és ne is féljen. Fogadjuk meg az Úr szavát, engedjük szívünkig, és fogadjuk el a békességet. Adjuk át Neki nyugtalanságunk okait. Ne nyugtalankodjunk életünk, egészségünk, megélhetésünk felől, hanem bízzuk Rá magunkat. Ha ezt megtesszük, örömtelivé és felszabadulttá válik az életünk.

A próféta örvendezésre és ünneplésre szólítja fel népét. Most már nyugodtan és felszabadultan ünnepelhet, mert többé nem fog bevonulni az ellenség. Akitől félt, elpusztult, mert Isten kimondta az ítéletet. Még nem történt meg, de hittel veheti a hírt, és ezért már úgy élhet, mint aki szabad. Vegyük mi is hittel az Úr szavát, és köszönjük meg gyógyítását, szabadítását akkor is, ha még nem látjuk, ha még nem valósult meg. Építsünk hittel az ígéretre, és dicsérjük Őt. Menjünk hittel tovább, mint a kapernaumi százados, aki visszaindult szolgájához, úgy, hogy nem volt a helyszínen, és nem látta, hogy meggyógyult-e. De hitte, hogy úgy lesz, amint Jézus mondta. Hiszed-e, hogy úgy történnek a dolgok, ahogy Ő megmondta?

Ninive felé, a magabiztos város és rettenthetetlen birodalom felé pedig hangzik az ítélet, a pusztulás szava. Azt gondolta ez a birodalom, hogy soha nem pusztul el. Azonban látnunk kell, minden birodalom ideje lejár egyszer. És ahogyan Ő bánt a többi néppel, úgy fognak vele is bánni. Jó, ha nem a birodalmaktól függünk, hanem Isten országától, mert az soha el nem múlik, és az Ő királyságának soha nem lesz vége. Ha ezt figyelembe vesszük, nem rettegünk a nehéz időkben sem, tudjuk, birodalmak jönnek és mennek, de Isten Igéje megmarad örökké.

Legyünk mi is örömhírt mondó békekövetek, hiszen Krisztus tanítványai el nem múló örömhírrel rendelkeznek. Nekünk akkor is van jó hírünk, amikor csak rossz híreket hallunk, amikor a körülöttünk levő világ mindent reménytelennek lát. Van jó hírünk, mert ez nem rólunk vagy más emberekről és emberi lehetőségekről szól, hanem a Megváltóról, Jézusról. A mi örömhírünk Jézusról és az Ő munkájáról szól. Ez a hír reménységet ad, mert elmondja, hogy embereknek lehetetlen örök életre jutni, de Istennél minden lehetséges. Istennek lehetséges az, ami a mi számunkra lehetetlen, amiben mi tanácstalanná válunk, aminél elakadtunk. Nekünk lehetetlen legyőzni a halált, Ő megtette feltámadásakor. Adjon ez a hír nekünk most új erőt és reménységet.

Jézust elfogták, a tanítványok pedig elfutottak (Mt 26,57-68). Úgy tűnik azonban, Péter megbátorodott, és távolról követi Jézust. Most bátorságnak tűnik, és mintha azt üzenné: látjátok, én vállalom Jézust, nem volt igaza, bárhová elmegyek vele. Azonban nem nyíltan, és nem mellette megy, hanem távolról, önmagát biztonságban tudva követi. Követi, de ott van a szívében, senki meg ne lássa, senki meg ne tudja, hogy ő is Jézushoz tartozik. Hányszor vagyunk mi is így. Vállaljuk Jézust, meg vagyunk magunkkal elégedve, de belül a szívünkben ott van, csak senki meg ne tudja, hogy hívők vagyunk, hogy számunkra fontos a Biblia. Hányszor arra figyelünk, csak szóba ne jöjjön a hit, pedig ahogyan Jézus nyíltan vállalja tanítványait, és megy értük a keresztre, olyan őszintén kellene nekünk is vállalni Őt. Péter elvegyül a szolgák közt, és úgy gondolja, biztonságban van. Szomorú, hogy minket is sokszor saját biztonságunk érdekel csupán, az vezérel, hogy meg ne tudják, hogy mi is tanítványok vagyunk, pedig pont annak kéne vezérelni, hogy mindenki tudja meg. Annak kell vezérelni, hogy mindenki tudja meg, kicsoda Jézus, mit tett értünk, és mennyire szeret az Atya. Merjük vállalni ezt a hírt, merjük tovább adni, hiszen azért vagyunk ebben a világban, hogy mindenkivel tudassuk a jó hírt.

Sok hamis vádat próbálnak felhozni Jézus ellen, aztán találnak két hamis tanút, akik félreértelmezett mondásával vádolják. Pedig Jézus nem a templomról, hanem haláláról és feltámadásáról beszélt. De sokan félreértik azóta is Jézust. Jól értem-e mindig az Igét, vagy azt hallom ki belőle, amit hallani szeretnék?

Amikor támadják, vádolják, vallomást akarnak kicsikarni belőle, bátran vállalja Önmagát. Nem fél, nem próbálja valahogy megúszni ezt a helyzetet, hanem vállalja, hogy Ő az Emberfia, aki Isten jobbján fog ülni, majd el fog jönni az ég felhőiben. Tudta, hogy ezzel olajat öntött a tűzre, de nem magát akarja menteni, hanem azokat, akik szemben állnak Vele. Mert erre a kijelentésre térdre borulhatnának, bűneiket megbánva. Ők azonban rosszul döntöttek, nem merték vállalni az igazságot, inkább arcul verték. Mert Jézust verni könnyebb, mint őszintén szembenézni önmagunkkal. Mi ne arcul verjük, hanem nevét dicsérve boruljunk le Előtte hálaadással, és szolgáljuk Őt örömmel, mert Ő az élet fejedelme. Lám, Jézust meg lehet kötözni, meg lehet verni, mi mégis mennyire féltjük magunkat, hányszor mondjuk, velem ezt nem lehet megtenni. Jézussal meg lehetett, és a tanítvány nem nagyobb az ő Mesterénél.

Mily drága nekünk ez a jó hír

1.  

Mily drága nekünk ez a jó hír,

Mily édes örömteli zeng!

Halljátok a nagy szabadítást,

Mely Jézusba’ lett a mienk!

Ó, bízd magad e kegyelemre,

Mely gazdagon árad feléd,

Váltságát tedd a magadévá,

Hidd, az számodra is elég!

2.  

Leszállott a mennyei fényből,

Elhagyta a dicső hazát,

Hogy széttörhesse rabbilincsünk,

Hogy hintsen az éjbe sugárt.

Ó, bízd magad e kegyelemre,

Mely gazdagon árad feléd,

Váltságát tedd a magadévá,

Hidd, az számodra is elég!

3.  

Ó, jöjj mi hatalmas Urunkhoz,

Fáradt, szomorú, jer ide,

Érted gyötrődött a kereszten,

Hát bízva jöhetsz elibe.

Ó, bízd magad e kegyelemre,

Mely gazdagon árad feléd,

Váltságát tedd a magadévá,

Hidd, az számodra is elég!

4.  

Csak Jézus az, aki segíthet,

Üdvöt nem ad más, csakis Ő,

Itt áll és türelmesen vár még.

Mit késel? Nincs már sok idő!

Ó, bízd magad e kegyelemre,

Mely gazdagon árad feléd,

Váltságát tedd a magadévá,

Hidd, az számodra is elég!

Isten áldásával.

Ne csapj oda!

J

ónás könyvét követően ismét Ninive kerül látókörünkbe, Náhum próféta látomását olvashatjuk, amely e nagyváros ítéletéről szól (Náh 1,1-14). Náhum neve azt jelenti, vigasztalás, mert a Ninive felett elhangzó ítélet Isten népen számára vigasztalást jelent. Azt üzeni, hogy megszűnik a fenyegetés, és Isten népe biztonságban élhet, és egyedül az Úr szolgálatára, az Isten szerinti életre kell koncentrálnia. Az Úr a legnehezebb időkben sem feledkezik meg népéről, és vigasztalást küld számukra. A próféta megjelenése a vigasztalás, mert jelzi, hogy az Úr törődik velük és van számukra üzenete. Isten szava mindig vigasztalást és reménységet jelent. Hála Neki, hogy ma is élhetünk az Igével, ma is hallhatjuk szavát.

A próféta elmondja, hogy féltőn, Károli szerint buzgón szerető Isten az Úr. Szeretete lénye mélyéről tör fel, mert Ő maga a szeretet. Ezért félti a népét, szeretetből fenyíti őket, és szeretetből tesz meg értük mindent, azért, hogy el ne vesszenek. Mai gyermekeit is félti az Úr a világ és a gonosz hatásától, és mindent megtesz, hogy el ne sodródjunk, mindent megad, hogy szilárdan meg tudjunk állni a legnehezebb időkben is. 

Hosszútűrő az Úr, ez csodálatos üzenet, az életünk is ezt támasztja alá, hosszan tűr, ezért van esélye és lehetősége még korunk emberének és így nekünk is. Hosszútűrése tette lehetővé, hogy mi is megismerhessük a kereszt titkát, a drága kegyelmet. Ennek a hosszútűrésnek vagy türelemnek a mi életünkben is meg kéne jelenni. Mivel mi az Urat képviseljük, akkor lesz hiteles a bizonyságtételünk, ha a mi életünkben is megjelennek azok a vonások, amik Istent jellemzik. Azonban gyakran inkább a türelmetlenség és az idegesség jellemző ránk. Hányszor inkább a dühös és sértődött Jónásra hasonlítunk, aki egyáltalán nincs türelemmel és azonnal mindenkit eltörölne.

Azért szól ismét az ítélet Ninive ellen, mert bár Jónás kemény prédikációjára megtértek, de a következő generáció nem vitte tovább az ébredést, hanem letértek a bűnbánat, a megtérés útjáról. Mert az ébredést tovább kell vinni, át kell adni a következő nemzedék számára, mint a stafétát. Mit adunk tovább, az új élet stafétáját vagy a bálványimádást?

Mennyi pozitívumot tud elmondani Náhum Istenről: féltőn szerető, hosszútűrő, jó és menedék. Én hogyan ismerem? Mennyi jót és pozitív jelzőt tudok elmondani Istenről és a mellettem levőkről? Náhum látja, hogy Isten jó, így ismerte meg Őt. Nemcsak mondja, hanem így is ismeri - én hogyan ismerem? Sőt, menedék, erősség a számára, olyan, mint Akihez bármikor oda lehet menni, és jelenlétében oltalmat lehet találni. Az igazi menedéket az Úr biztosítja számunkra, az élet mindenféle problémái, szorongattatásai közepette meneküljünk Hozzá. Az Ő oltalmában elcsendesedik a szív, és át tudjuk értékelni életünket, megláthatjuk vétkeinket és Isten útmutatását is. Jó rendszeresen behúzódni ebbe a menedékbe.

Ezek után a természetből vett képek által szemlélteti Izráel számára az Úr hatalmát. Senki nem állhat Neki ellen, és ez azt jelenti, hogy a rabiga lekerül, Isten népe felszabadul. Azt ígéri, hogy letöri a rabigát, és bilincseinket leszaggatja. Csodálatos, bízzunk Benne, jöjjünk Hozzá, ne titkoljuk el megkötözöttségeinket, mert Ő tud segíteni. Azért jött el az Úr Jézus Krisztus, hogy levegye rólunk a bűn minden igáját, és helyette a saját igáját kínálja. A gonosz, a rabtartó helyett most már a Szabadítóval mehetünk egy igában. Ez a szabadság igája, örömteli élet Jézussal. Jöjj Jézushoz, jöjj ma, mert letöri azt a bilincset, ami megkötöz, amivel nem tudsz megbirkózni. Neki van hatalma levenni és megszabadítani.

Mire Jézus befejezi az imádságot, és indulni kész tanítványaival, megérkezik az elfogására küldött csapat (Mt 26,47-56). Milyen döbbenetes azt olvasni, hogy az elfogók csapatját egy tanítvány vezeti, egy a tizenkettő közül. Nagyon megrázó, és egyben figyelmeztető ez, aki ma tanítvány, egy a testvérek közül, holnap lehet áruló. Ezért, aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék (1Kor 10,12). Uram, tarts erősen, és köszönöm, hogy ígéred, erősen fogod jobb kezemet (Zsolt 73,23).

Júdás megadta a jelet: akit megcsókol, az lesz, akit el kell fogni. Üdvözli Jézust, Ő pedig megkérdezi: „Barátom miért jöttél?”  És ebben a kérdésben benne van az utolsó esély, benne van: azért jöttél, hogy megvalld, amit tettél, és bocsánatot kérj? Igen, Júdás még most is leborulhatott volna, Jézus lényébe tekintve bűnbánatot tarthatott volna, azonban nem élt a lehetőséggel. Isten sok lehetőséget kínál az új életre, de nekünk kell ezekkel élni. Júdás ebben a helyzetben nem tud dönteni, nem tud önmagával szembenézni, amikor rátör vétkének súlya, már nem lesz ereje visszatérni. Ezért soha ne halogassuk a megtérést. Miért jöttél? Azért, hogy elárulj, vagy azért, hogy új életet kezdj? Miért jöttél - kérdezi Jézus, amikor kézbe vesszük az Igét. Miért jöttél, amikor belépsz a templomba? Azért, hogy őszintén átadd Neki az életed, hogy végre már Őneki engedelmeskedj és komolyan vedd amit mond? Vagy csak megszokásból, mert ezt láttad a környezetedben, vagy Jézusért mész?

A Jézussal levők közül valaki a világ megoldását választja, fegyverhez nyúl. Mennyire nem járta még át Jézus lénye. Azt gondolja, a tanítvány számára sincs más, mint odacsapni, azonban Jézus ezt elhárítja, az odacsapás nem megoldás, seb sebet követ, fegyverre mindig fegyver a válasz. Jézus megoldása azonban a megbocsátás, a gyógyítás. Ő nem csap vissza, nem alkalmaz erőszakot, pedig megtehetné. És ez az igazi erő. Kérhetné az Atya seregeinek segítségét, de nem kéri. Az igazi erő a lemondásban és az erőtlenségben nyilvánul meg.

Jöjj az Úrhoz!

1. Jöjj az Úrhoz, jöjj az Úrhoz! Nála béke vár:

Életedbe új erőt hoz, Ő a nagy király!

2. Nála nélkül elveszett már bűnös életed,

Nála nélkül élned is kár hosszú éveket.

3. Nála nyílnak énekelve szívek, ablakok:

Jöjj te is hát, s nagy kegyelme rajtad átragyog!

4. Jöjj az Úrhoz, jöjj az Úrhoz! Nála béke vár:

Életedbe új erőt hoz, Ő a nagy király!

Isten áldásával.

Vigyázzatok és imádkozzatok!

A

z előző fejezet történéseit olvasva azt gondolhattuk, Jónás boldog és hálás, hiszen a rövid és tömör bizonyságtételének óriási hatása és eredménye van (Jónás 4,1-11). Az egész város komolyan vette, amit hirdetett, és zsákban és hamuban megtértek. Csodálatos látni az Ige hatalmát: egy pogány város lakói új életre jutnak, megváltoznak, mert szívükbe fogadták Isten üzenetét. A szívbe került Igének van ereje megváltoztatni az ember gondolkodását és életvitelét. Csak Ő tud bárkit is megváltoztatni. Van-e öröm a szívemben az Ige munkáját látva? Tudok-e őszintén örülni, ha mások hitre jutnak és rendbe jön az életük?

Az is elgondolkodtató, hogy Jónás igehirdetésében csak ítélet volt, nem tartalmazott semmi evangéliumot, a kegyelem csekély jelét sem lehetett látni. Ennek ellenére nyitott fülekre és fogékony szívre talált az Ige. Miért? Mert ebből is kihallották, hogy Isten irgalmas és kegyelmes, felismerték, hogy azért szól még az igehirdetés, mert Isten lehetőséget kínál a számukra. És ők éltek a lehetőséggel, jól használták fel az időt. Bárcsak ma is mindig meghallanánk, hogy most van a kegyelem ideje, és élnénk is vele.

Ébredés van Ninivében. Mi mindig azt várjuk, bárcsak lenne ébredés. Bárcsak megélnénk ilyen pillanatot, amikor egy egész település hitre jut, és valami új kezdődik Isten hatalma által. Bizonyára megdöbbenünk, hogy a prófétának ez nem tetszik, sőt, megharagszik. De mindez nem elég neki, hanem még Isten ellen is fordul és szemrehányást tesz Neki. Kiderül, azért menekült, mert ismerte Istent, így tudta, hogy az Úr nem olyan, mint ő, mint mi. Isten nem a bűnös halálát akarja, hanem azt, hogy megtérjen és éljen. Jónás tudta, ha megtérnek Ninive lakosai, Isten megbocsát nekik, és elmarad az ítélet. Jónás pont az ítéletet, a pusztulást, a halált várja. Megdöbbentő, hogy Isten emberének mi van a szívében. Merjünk egy pillanatra magunkban maradni a szívünkkel, és nézzük meg, mi is található benne. Bizonyára megdöbbenünk, mert bennünk is ott van ez a pusztulást váró Jónás. Pedig Isten azért munkálkodik bennünk, hogy a mi szívünkben is az az indulat legyen, ami Krisztus Jézusban is volt. Milyen indulat volt Jézusban? A megbocsátás indulata, hiszen még a kereszten is azt kérte, az Atya bocsásson meg azoknak, akik megölték.
Annyira fáj Jónásnak az Úr döntése, hogy inkább meg akar halni. Ha nem halnak meg ők, akkor inkább én. Minek éljek, ha Isten irgalmas, gondolja Jónás, jobb meghalni, véli. De sokan gondolkodnak így, jobb meghalni, ha valami nem úgy történik, ahogyan azt mi várjuk. Úgy látom, hogy ebben a halni vágyásban azonban zsarolás van, így akarja rávenni Istent, hogy végül pusztítsa el Ninivét. Öngyilkossági hajlammal akarja elérni, hogy úgy legyen, ahogyan ő akarja. Ezért megy ki a városon kívülre és ül be a kunyhója árnyékába, mert várja, hogy Isten mellette dönt, és nem akarja, hogy meghaljon prófétája, ezért inkább elpusztítja a nagyvárost.

Isten azonban nem pusztít, hanem örül, hogy szavát komolyan veszik. A mennyben nagy öröm van egyetlen bűnös megtérésén, így micsoda nagy öröm lehetett, amikor egy egész város megtért. Csak egyvalaki nem örül, és ez Jónás. Nem tud együtt örülni a mennyel. Tudok-e én együtt örülni az Úrral? Jónás a város pusztulását, emberek halálát várja, azt akarja nézni, kunyhója árnyékából. Mielőtt elítélnénk a prófétát, nézzünk magunkba és gondoljuk végig, nem ugyanezt csináljuk-e, amikor a tévé képernyője előtt olyan filmeket, tudósításokat nézünk, amelyekben embereket ölnek meg? Gyakran még étkezünk is, miközben folyik a vér a szemeink előtt. A gyerekek videójátékokon keresztül sajátítják el, hogyan kell a másikat eltávolítani, ha érvényesülni akarnak. Jónás vérszomja és gyűlölete bennünk van, egyedül az Úr tud ebből felszabadítani, mert Ő a saját vérét adta, hogy általa megtisztítson minden gonoszságtól.

Isten egy tanmesét dramatizál el a próféta számára, általa leplezi le indulatait, a benne levő gonoszt. Egy bokrot ad számára az Úr, és Jónás örül, mert árnyékot ad a számára, és a nagy melegben gyötrő fejfájására enyhülést hoz a bokor vetette árnyék. Egy bokornak, egy kis hűsítő árnyéknak mennyire örül, egy kis meleget, fejfájást nem bír elviselni. Mennyire nincs benne együttérzés, nem gondol a Ninivében élők szenvedéseire, amit egy ítélet okozna számukra. Isten dönt, és a bokor elszárad, Jónás pedig kiborul. Egy csekély dolog, egy bokor kiszáradása kiborítja Jónást. Bizony, gyakran milyen egyszerű dolgok miatt kiborulunk. Nem kapunk meg valamit, nincs áram, nincs víz, nincs internet-hozzáférés, nem működik a számítógépünk, és kiborulunk. Mindeközben milliók szenvednek, mert nemhogy luxus dolgokkal vennék magukat körül, nincs mit enniük. Gyermekek halnak éhen, de mi kiborulunk, mert megszokott kényelmes életünk egy pillanatra felborult.

Amikor Isten megkérdezi a prófétát, hogy jogosan haragszik-e, vagy igaza van-e, amikor haragszik, ő gondolkodás nélkül rávágja: Méltán haragszom, mindhalálig! Jónás a haragjába zárult, Isten azonban rámutat, hogy ha neki egy bokor ilyen sokat jelent, pedig nem is ő fáradt vele, hanem ajándékba kapta, akkor mennyivel többet jelent az ember élete. Istennek az ember élete érték, drága kincs. Ezért adta oda egyszülött Fiát.

Nem tudjuk, végül hogyan reagált Jónás, a történet befejezetlen, mégpedig azért, hogy mi fejezzük be. És ez a befejezés tartalmazzon bűnbánatot, irgalmasságot, megbocsátást, az élet védelmét és megbecsülését.

A páskavacsorát és Péter fogadkozását követően a Gecsemáné–kertbe megy Jézus a tanítványaival (Mt 26,36-46). Itt készül fel a kereszt megpróbáltatására, itt hangolódik rá teljesen az Atyára. Jézus imádkozni megy, és imádsága erőforrás a számára. Imádságból lép ki ellenségei elé, és megy a Golgotára. Mi is minden élethelyzetben először keressük a csendet, keressük az Atyával való közösséget.

Jézus gyötrődik, de kimondja: ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint Te. Ez legyen a mi imádságunk is. Mondjuk ki, ne úgy legyen, amint én akarom, hanem amint Te, Atyám. Nem könnyű ezt kimondani, de a Szentlélek által lehetséges. Az visz előre, ha lemondok a saját akaratom megvalósulásáról, és elfogadom, amit Isten akar. Nem egyszerű ez, mert a tanítványok sem tudtak együtt virrasztani Jézussal, nem tudtak vele imádkozni, hanem elaludtak. Erősebb volt a saját akaratuk, nem tudtak a test vágyaira nemet mondani. A kísértést, a test gyöngeségét imádsággal és vigyázással lehet legyőzni, de le lehet, akkor is, ha gyakran alul maradunk. De ne csüggedjünk el, ne hagyjuk abba a küzdelmet, mert Jézus által van győzelem, még önmagunk felett is.

 Imádkozzatok és buzgón kérjetek!

1. 'Imádkozzatok és buzgón kérjetek!' Bűnös voltunkért, Uram, ó, ne vess meg! Tiszta szívet és Szentlelket adj nékünk, Hallgass meg Fiad nevébe', ha kérünk.

2. 'Keressetek buzgón és megtaláltok!' - Téged keresünk, Uram: hogy bűn s átok Erőt ne vegyen mirajtunk, légy nékünk Égi utunk, igazságunk, életünk!

3. 'Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!' - Elfáradtunk, Uram, e világ zaján; Ó, nyisd meg az égi béke szép honát, Add, hogy zenghessünk örök halleluját!

Isten áldásával.

Szomorú valóság

J

ónás a parton van, ott, ahonnan elindult, ahol először szólt hozzá az Úr (Jónás 3,1-10). Másodszor is szól az Úr hozzá - ez jó, mert így második esélyt kap. Isten ad második esélyt is, ez által rendezheti múltját és elindulhat végre oda, ahová eredetileg is mennie kellett volna.

A feladat nem változott, Ninivébe kell menni, és ott hirdetni Isten üzenetét. Az Úrnak a nagy város számára is van üzenete. A nagy várost is menteni akarja, az ott élők is fontosak Neki. Isten nem elveszíteni, hanem megmenteni akarja a bűnösöket, és ebben a szándékában lehet eszköz Jónás. Az Úr drága kegyelméről tehet bizonyságot, viheti a kegyelem Igéit. A hívő emberek ma is ilyen eszközök lehetnek az Úr kezében, azért állított minket ide, hogy általunk az evangélium is megérkezzék a területünkre.

Jónás végre elindul Ninive felé. Először is elindult, de nem Ninivébe tartott. Nem elég elindulni, hanem arra kell venni az irányt, ahová küldetünk. Viszi magával a drága isteni szót, ami reménységet és életet jelent. Ez a szó, ha belekerül az életünkbe, és engedelmeskedünk neki, drámai változásokat visz bennünk végbe.

Egynapi járást tesz meg és hirdeti: „Még negyven nap és elpusztul Ninive!". Kemény és ítéletes üzenet ez, nincs benne semmi pozitívum, mégis hatást ér el. Mert komolyan veszik, hogy negyven nap van már csak hátra, és megítéli őket az Úr. Megrettentek attól, hogy valóban úgy lesz, amint Isten mondja. Nem sértődnek meg, és nem is győzködik Istent, hogy ők nem ezt érdemlik. Meghallják az üzenetet, komolyan veszik, és annak megfelelően cselekednek.

Elgondolkodtam azon, vajon mit tennék, ha megtudnám, hogy negyven napom van hátra? Hogyan hatna rám, és mivel tölteném, miképpen reagálnék ebben a helyzetben?

A niniveiek hittek Istennek, tehát azzal reagáltak, hogy komolyan vették a szót, komolyan vették az üzenetet, és bűnbánatot tartottak. Ez azt jelenti, hogy bűnösnek látták magukat. Felismerték, hogy így lát minket Isten, és nem a próféta gyűlöletének tulajdonították az elhangzottakat. Lássunk túl mindig az Ige hirdetőjén, és ismerjük fel mögötte azt, Aki küldte az üzenetet. Mert nem Jónás a lényeges, hiszen ő csak a postás. Ez is fontos, nem én vagyok a lényeg, mert csak postás vagyok. Azonban fontos, hogy a postás kézbesítse is ki Isten üzenetét.

Mindenki megtér, óriási eredménye van Jónás rövid és tartalmas prédikációjának, látszik, hogy valóban az Úrtól származik a szó. Még a király is leszáll trónjáról, tehát nemcsak a néptől várja el a bűnbánattartást, hanem maga is úgy cselekszik. Akkor van igazán eredménye az igehirdetésnek, ha én is komolyan veszem, ha magamra is vonatkoztatom. Ilyen őszinte bűnbánatnak megvan az eredménye, Isten nem ítélte el őket. Az őszinte bűnbánatból élet és folytatás árad.

Az események mennek tovább, Júdás elárulta a Mestert. Nem Jézus vonzotta immár, hanem a saját érdekei és a pénz (Mt 26,14-35). Mi vonz engem? Vigyázzunk, mert a pénznek óriási ereje van, sokan nem tudnak ellenállni neki. Csak Krisztusban vagyunk képesek ezeket az idegen vonzásokat elutasítani, és megmaradni Benne.

Jézus elfogyasztja tanítványaival a páskavacsorát, majd bejelenti, hogy a tanítványok közül valaki elárulja Őt. Ott van a többiekkel Júdás is - Jézushoz fordul és kérdezi: Csak nem én vagyok az, Mester? Jézus válasza nyomán elébe jön a kegyelem, mert ilyen az Úr, még az árulója felé is kinyújtja kezét, még meg lehet ragadni ezt a kezet, ám Júdás ezt nem teszi meg. Életünk legkeményebb pillanataiban is jön felénk a kegyelem. Azt üzeni, az Úr megbocsát, háta mögé veti vétkeinket, és egy újat kezdhetünk vele. Ám Júdás nem élt ezzel a lehetőséggel, nem ragadta meg a kinyújtott kezet. Ragadd meg ma az Úr kezét, ne tétovázz, ne halogass, mert ez a kéz erős, fel tud emelni a mélységekből is.

Péter számára is segítséget kínál az Úr. Közel a kereszthez nem magával foglalkozik, hanem segíti tanítványait, segít nekik kikerülni a csapdákat, és így nagy bukásoktól szeretné megőrizni őket. Péter még mindig nem tanult, még mindig nem jól ismeri magát, mert azt mondja, ha mindenki megbotránkozik is, ő nem fog soha megbotránkozni Benne. 

Ha felismerné, hogy ezt azért mondja Jézus, hogy saját rugóit meglátva Hozzá forduljon, nem kellene ezt a fájdalmas tagadást megélnie. Az Úr elénk jön, mindig az elevenünkre, a lényegre tapint rá. Engedjük, hogy szava meggyógyítsa érzékeny területeinket. Péternek is így kellett volna felkiáltani: Uram, hát így látsz, hát ez telik tőlem, akkor könyörülj rajtam! De ő meg van győződve saját képességeiről, erejéről, nagyon félreismeri magát. Csak hajtogatja a magáét. Milyen sokszor mi is csak mondjuk a magunkét, és közben nem halljuk meg, amit Jézus mond. Péter nem akar a szomorú valósággal szembenézni, hogy ő sem különb a többinél, sőt, még mélyebben van, ezért szüksége van Jézusra. Egyedül képtelenek vagyunk megállni, tőlünk minden kitelik, ez a szomorú valóság. Csak Jézus Krisztus által tudunk hűségesek maradni.

Bűnös vagyok

1.  

Bűnös vagyok, de hadd legyek Tied,

Én Istenem!

Ki gyógyítná meg beteg szívemet,

Hacsak Te nem?

2.  

Szívem hideg, hogyha tüzet nem adsz,

Ha nem szeretsz,

Nem bírok járni, ha nem támogatsz,

Ha nem vezetsz!

3.  

Nincs örömem, körültem, mint az éj,

Minden sötét,

E bús homályt a tiszta égi fény

Hadd űzze szét!

4.  

Ó, Jézusom, mossa el bűnömet

A drága vér,

Amit Te ontál, égi szeretet,

A bűnökér’!

5.  

Rád várok én! Ó, jöjj hozzám magad,

Szívem óhajt,

S hűséged árja égő szomjamat

Eloltja majd.

Isten áldásával.