Odafennvalók

A

 Gibeoniták hazugságára fény derült, Józsué és népe rádöbbent, hogy nem idegenek, hanem ők is arra a földre valók (Józs 9,16-27). Nehéz helyzetbe kerültek, és mindez azért, mert nem kérdezték meg az Urat. Olyan egyszerűnek, világosnak tűnt az egész, ám kiderült, nem az. Sok esetben a könnyűnek ígérkező feladatokban bukunk el. Az egyszerűnek tűnő helyzetekben is kérjük ki az Úr tanácsát, mert könnyű rossz döntést hozni és elbukni. Ráadásul nehéz is korrigálni a hibás döntést. Nehéz, mert az esküjüket nem szeghetik meg. Az elhibázott, elkapkodott döntéseknek és cselekedeteknek gyakran van hosszú távú következménye. Így kerülünk sokszor kényszerhelyzetbe. Ha várunk és megkérdezzük az Urat, akkor sok minden elkerülhetővé válna, azonban úgy véljük, nagyon jól tudjuk, mi a helyes döntés. Tanuljunk Izráel életéből, és vigyük Urunk elé minden problémánkat. Ne magunkban bízzunk, hanem bízzuk az Úrra magunkat. Annyi bizonyítékát adta már hűségének - építsünk hát Rá.

A Gibeoniták elmondták mindazt, ami ebben a megtévesztésben inspirálta őket. Hallottak Isten tetteiről, és féltek, féltették az életüket Izráeltől. Eljutott hozzájuk is a hír, hogy Isten Izráelnek adta azt a földet, ezért úgy gondolták, csak a hazugság mentheti meg őket. A hazugság azonban nem megoldás, az nem visz előre. Ráháb is hallott az Úrról, de ő nem akarta megtéveszteni az Úr népét, hanem felismerte, Isten népéé a jövő, és ezért ő is közéjük állt. Meglátta, hogy Izráel Istene az élő Isten, és ő is Hozzá kívánt tartozni. A Gibeoniták számára is ez lehetett volna az igazi megoldás, őszintém és igazán megismerni az Urat. A megoldás mindig Isten őszinte megismerése. Ott van-e ez a vágy a szívemben, ott van-e bennem, hogy szeretném igazán megismerni az Urat? Másrészt Józsué is megközelíthette volna úgy a kérdést, hogy odavezetjük őket az Úrhoz. Lehetőség-e számunkra a másik ember Jézushoz vezetése? Próbálunk-e megtenni mindent azért, hogy a még másképp gondolkodó előtt kívánatossá tegyük a krisztusi életformát? Mert nem az eltávolítás, a szakítás, a szolgává tétel a megoldás, hanem az emmausi út felvállalása. Lehet beszélgetni az Úrról és az Ő dolgairól, szabad rábízni a másikat a kegyelemre, Isten Lelkének munkájára.

Egy fontos kérdésre mutat rá az apostol, amit magunkban tisztázni kell: feltámadtam-e már Krisztussal (Kol 3,1-4)? Ennek pedig a Vele való meghalás az előzménye. Meghaltam-e már a régi életem számára, vagy még mindig az óember irányít? Amennyiben már átéltem az Úr munkáját az életemben, és újjászülettem, akkor minden megváltozik, új szempontok és irány fog vezetni. Most már Krisztussal, az Ő dolgaival igyekszem törődni. Akinek a szívét betölti az Úr, annak a lényében kialakul Jézus és Isten országa megismerésének a vágya. Ez semmihez sem hasonlítható, úgy betölt és átjár, hogy mindennél fontosabb lesz. Új irányultsága lesz az életemnek. Új érdeklődési kör alakul ki, új közösségbe épülök be, és elsősorban Őt keresem. Most már az Úr akaratának a vágya tölti be a szívemet és a gondolataimat, mindenkor azt keresem, kicsoda Ő és mi a terve velem. Éget-e a vágy, hogy minél jobban megismerd Őt?

Tehát felfelé figyelővé válik az életem. Eddig csak a földiek voltak a fontosak. Az vezérelt, amit láttam magam körül. A világ életmódja és szokásai határoztak meg, ebből azonban van kivezető út, mégpedig felfelé. Krisztus Isten láthatatlan országában tartózkodik, de a Benne való hit által ez a világ megnyílik előttünk. Most már figyelhetek felfelé, figyelhetem Jézust, Akinek a földi élete jó élet volt. Igazi és csodálatos élet. Mert Ő mindig az Atya akaratát igyekezett megvalósítani. Tudta, hogy az az igazi és embernek való életforma, amit Ő hozott, és Ő ezt élete árán is vállalta. Másrészt tudta, hogy az embert egyedül Ő mentheti meg, az Ő keresztje az egyetlen esélyünk a győzelemre, az életre.

Nem arra gondol Pál, hogy a földi életünkből fakadó feladatokat ne végezzük el, hanem arra, hogy ne a földiek legyenek a középpontban. Ne a földiekért éljünk, hanem Jézusért; az Ő szolgálata, a Neki való élet legyen az első helyen. A Krisztusban való hit nem pótcselekvés, nem hobbi, nem életkiegészítő, hanem maga az élet, egy élhető életforma.

Az Úr Jézus él, élő Urunk van, Aki most az Atyánál tartózkodik, de meg fog jelenni, el fog jönni az övéiért. Csodálatos jövő, az Úr jön, és mi várhatjuk. Erről szól az élet, megismerni és várni Őt vissza. És mindez a Neki való szolgálatban teljesedik ki. Várom Őt, mert el fog jönni, és ha eljön, Vele leszünk. A tanítványok élete az Urukkal való találkozás felé tart, Hozzá tartunk, hogy ott legyünk, ahol Ő is van. Amíg megvalósul mindez, Őt képviseljük ebben a világban. Jó, hogy képviselhetjük, jó, hogy bizonyságot tehetünk Róla. Ám ne feledjük, ez nem mindig könnyű, mert a világ nem fogadja örömmel, a világ, a mai ember nem akarja Jézust, független szeretne lenni. Ám ez nem sikerül, mert a gonosz igába hajt. Az egyedüli jó megoldás Jézus szolgálata.

AZ ÉLTEM, JÉZUS, NÉLKÜLED

1.  

Az éltem, Jézus, Nélküled teljes boldogtalanság,

Hajó háborgó tengeren, szelek ha űzik, hajtják.

Tanácstalan vergődve rajt segélyt sehol se látok,

Nem int felém se rév, se part, s a hullám sírja tátog.

2.  

Az éltem, Jézus, nélküled sötét, mint sűrű éjben.

Nagy tétován csak tévelyeg, hogy célhoz el ne érjen.

A bűnvadonból nélküled ki sem jutok talán már,

Hazám se látom meg soha: az éjben csak halál vár.

3.  

De Jézus, mellettem ha vagy, nem tölt el félelemmel,

Hullám ha harsog, háborog, s viharba’ reng a tenger.

Ha vernek tajtékzó habok, annál nagyobb a békém,

S a szívem csendesen pihen kipróbált menedékén.

4.  

Uram, ha Te vezérem vagy és tündöklő világom,

Utat mutatsz az éjben is, szemem csak Rád vigyázzon.

Habár az út rögös, nehéz, s vak végtelen az éjjel,

Tudom, hazáig hű kezed bizonnyal elvezérel.

Isten áldásával.

Ne rutinból

A

z Úr tetteinek híre eljutott a Kánaán földjén élő királyokhoz, akik erre összefogtak, hogy Izráel ellen harcoljanak (Józs 9,1-15). Az Úr diadalmasan vitte előre Izráelt, sem Jerikó, sem Aj nem tudott neki ellenállni. A haditerv és a vezetés bevált. Amennyiben elfogadjuk az Úr tervét, és rábízzuk magunkat vezetésére, mi is győzelmesen haladhatunk előre. Izráel megtapasztalta, hogy az Úrral van előrehaladás, és az akadályok is leomlanak. Az első keresztyének is hasonlót éltek át, amikor elindultak az evangéliummal. Az Úr megáldotta bizonyságtételüket, és egyre több gyülekezet jött létre.

Az ellenséges népek szövetkeznek Izráel ellen. A népek mindig Isten népe ellen fognak össze, akkor van egyetértés köztük, amikor az Úr népe ellen kell harcolni. Az Úr elleni harc hozza össze a gonoszt, ahogyan Pilátus és Heródes is Jézus elítélése kapcsán békült ki egymással. Az Úr azonban nem úgy harcol, ahogyan ellenségei, még a keresztre vezető úton is megbékélést hozott két ellenség között. Ne ijedjünk meg az ellenség összefogásától, mert Jézust le nem győzhetik. Az utolsó nagy csatában sem sikerül győzniük, Jézus lesz a győztes. Abban tevékenykedhetünk, hogy ne ellene, hanem érte fogjunk össze. Jézusban bízva, nevét segítségül hívva nagy dolgokat vihetünk végbe, visszaszoríthatjuk a gonoszt, amely ma óriási erővel nyomul előre. Van úgy, hogy úgy érezzük, minden összefogott ellenünk, semmi nem akar sikerülni, de ne csüggedjünk, és ne adjuk fel, hanem tekintsünk az Úrra, az Ő segítsége bizonyos. Nem azt ígéri, hogy soha nem lesz baj, nem ér nyomorúság, hanem így szól: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban” (Zsolt 46,2). Mindig biztos segítség, vagyis mindig számíthatunk Rá. Ő sohasem hagy cserben. Legföljebb mi nem számítunk Rá, mert inkább magunkban bízunk, magunkra építünk.

Józsué a gibeóniak ravaszságával szembesül. A fegyveres csapatok ellen könnyebb a csata, a ravaszság ellen nehezebb küzdeni. Ilyen helyzetekben még jobban rászorulunk az Úr segítségére. Józsué és a nép úgy gondolták, a helyzet egyértelmű, és szövetséget kötöttek velük. Ez hiba volt, az Úrhoz kellett volna fordulniuk, de a korábbi sikerek megtévesztették őket. Elfelejtették, hogy győzelmeiket az Úrnak köszönhetik. Nem a maguk ereje, bölcsessége, haditerve eredményezte a két város elfoglalását, hanem Isten adta nekik őket. Milyen hamar elfeledkezünk az Úrról, úgy gondoljuk, minket nem lehet megtéveszteni, de ne feledjük, hogy az ördög gyakran világosság angyalának adja ki magát. Isten ellensége nem egyenesen jön, hanem igyekszik megtéveszteni, félrevezetni. Ezért mindenkor az Urat kell kérdeznünk. Soha ne legyünk túl magabiztosak, ne gondoljuk, mi már rutinból is megoldjuk, mert a gonosz semmit sem változott. Az ő terve továbbra is az, hogy ölje az embert, és örök pusztulásba taszítsa. Soha ne higgyünk a gonosznak, hanem keressük az Úr oltalmát. Soha ne magunkban, hanem az Úrban bízzunk. Péter csupán magában bízott, és elbukott. Jó azonban látni, hogy az Úr kegyelme lehajol még az elesett emberhez is, és felkínálja számára a talpra állást.

A gonosz taktikája a gyors döntés kikényszerítése. Nem engedi végiggondolni a lehetőségeket. Mindent megtesz, hogy ne járjunk gondosan a dolgok után. Itt is meggyőzte Józsuét, aki nem ellenőrizte le az információt. Talán azt gondolta, így megspórolhatja a harcot. Azonban a harc soha nem spórolható meg, a gyors, az átgondolás, az imádkozás nélküli döntés soha nem jó. Mielőtt döntünk, kérdezzük meg az Úr akaratát. Ma megkérdezted-e az Urat? Hogyan indultál feladataidnak? Megkérdezted, hogy az Úr mit akar, vagy mentél a fejed után?

A kereszten való diadalról olvastunk a tegnapi szakasz végén (Kol 2,16-23). Olyan jó feleleveníteni és erősíteni vele a szívünket. Isten diadalmaskodott minden ellenség fölött, le vannak győzve. Így azután ebből a győzelemből merítsünk erőt mindennapi harcainkhoz. Ne feledjük, győztes hadvezér seregébe tartozunk. Ő hatalmasabb a bennünk lévő ellenségeknél is, ha segítségül hívjuk, győzedelmeskedhetünk.

Pál apostol rámutat, hogy mindenkor a győztes Úrra figyeljünk. Ne engedjünk idegen, de tetszetős tanításoknak. Mert mindig az a tetszetős, ahol eredményt lehet felmutatni. Kolosséban is olyan területre akarták a gyülekezet tagjait irányítani, ahol a saját tetteiken, a saját bölcsességükön volt a hangsúly. Az egyház feje Krisztus, vagyis Ő irányítja övéi életét. Őhozzá ragaszkodjunk mindenek felett. Ne engedjünk tetszetős véleményeknek, és ne ragadjuk ki az Úr kezéből az irányítást.

Krisztus tartja össze az egyházat, és nem az emberi hagyományok és szokások. Őáltala van növekedésünk is. Minden áldás Krisztusban van, a tanítványok élete az Úrtól való kapcsolattól függ.  Kapcsolatban vagyok-e Vele? Hit által erősödhet a kapcsolat és tapasztalhatok meg növekedést.

Aki átadta az életét az Úrnak, az meghalt a világ elemei számára. Vagyis az Úr Jézus tanítványaira nincs hatása azoknak a hiedelmeknek és okkult dolgoknak, amik a világ fiait megkötözve tarják. Aki Krisztusban van, szabad, de ragaszkodjunk is szabadságunkhoz. Ne engedjük magunkat visszacsábítani a bűn útjára, maradjunk meg hitben és az Úrnak való engedelmességben. Számunkra már nem a ne nyúlj hozzá, a nem szabad a lehetőség, hanem Krisztus szabadsága. A keresztyén élet nem arról szól, mit nem szabad, és nem görcsben tart, hanem az igazi szabadságot hozza el számunkra. Krisztus felszabadít, és tágra nyitja előttünk Isten országa kapuját és annak lehetőségeit. Éljünk ma is Krisztussal, járjunk mindig a nyomában és ismerjük meg egyre jobban Őt és országát.

VELEM VÁNDOROL UTAMON JÉZUS

1.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Gond és félelem el nem ér.

Elvisz, elsegít engem a célhoz,

Ő a győzelmes, hű vezér,

Ő a győzelmes, hű vezér.

2.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Ott az oltalom hű szívén.

Ha a szép napot fellegek rejtik,

Ő az éltető, tiszta fény,

Ő az éltető, tiszta fény.

3.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Bár az út néha oly sötét,

Soha nincs okom félni a bajtól,

Amíg irgalmas karja véd,

Amíg irgalmas karja véd.

4.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Ez a vigaszom, baj ha jő.

Bármi súlyosak rajtam a terhek,

Segít hordani, ott van Ő,

Segít hordani, ott van Ő.

5.  

Velem vándorol utamon Jézus,

Túl a sír sötét éjjelén.

Fenn a mennyei, angyali karban

Nevét végtelen áldom én.

Nevét végtelen áldom én.

Isten áldásával.

Megbocsátotta minden bűnünket

A

z Aj fölötti győzelmet hálaadás és oltárépítés követi (Józs 8,30-35). Az Ébál hegyén készül az oltár, Mózes útmutatásai szerint. Nem mennek hálaadás nélkül tovább. Így fejezik ki Istennek hálájukat, és tesznek bizonyságot arról, hogy Istentől kapták a földet és a győzelmet is. Az első mozzanat az oltárépítés, legyen hol bemutatni az áldozatokat, mert az áldozatbemutatás bűnvallás és hálaadás. Mi az első az én számomra? Mindenért hálát adok? Oda megyek az Úr elé és megköszönöm munkáját, hogy győzelemmel ajándékozott meg? Hányszor álltunk vereségre, vagy láttuk esélytelennek magunkat és kértük az Úr segítségét, és Ő megkönyörült rajtunk. Ezt követően megköszöntük irgalmasságát?

Az oltár mindig a bűnre és a hálaadásra emlékeztet. Rámutat Isten kegyelmére, és rádöbbenünk, hogy Ő elé csak bűnbánattal járulhatunk. A mi oltárunk a kereszt, ahol Isten Fia bemutatta az örök áldozatot. Ezt nem kell ismételni, érvényes mindig, de szükséges állandóan feltekinteni rá. A kereszt döbbent rá bűneinkre és mutatja meg a számunkra, mibe került Istennek az életünk.

Józsué másolatot készített a törvényről. Rájött, nem elég csak egy példány, hanem sokszorosítani kell. Ha nem is a mai formában történt ez meg, de kövekre felvéste az Úr szavait. A nép jelenlétében történt mindez, az Úr ládája előtt. Vagyis jelen van Isten, népe Előtte áll. Majd fel is olvassák, hogy ne csak a kőtáblán legyen, hanem a szívükben is. Mert az Úr azért szólt, hogy szívünkbe rejtsük szavait, nem emléknek adta, amit néha előveszünk és gyönyörködünk benne, vagy majd vendégeknek mutogatjuk, nálunk megvan az Úr szava. Bizony, sok ember számára csupán kiállítási tárgy, hadd lássa mindenki, van Bibliája, de nem olvassa, így azonban megfossza magát az Úr jelenlététől, az ige erejétől.

Mindent felolvastak, egy ige sem maradt ki. Tehát nem szelektálva olvastak, nem ők döntötték el, mit akarnak hallani és mit nem, hanem mindent meghallgattak, amit az Úr leíratott. Minden igére szükségünk van, mégis néha válogatunk, ami nehezebben érthető, kihagyjuk, vagy gyorsan átsiklunk fölötte. Fontos, hogy sorban olvassuk a bibliai könyveket, ne hagyjunk ki semmit, mert nem véletlenül írattak meg. Amit tegnap nem értettem, az ma lehet, hogy kibomlik előttem. Az áldást és az átkot is fölolvasta Józsué. Az áldás még rendben van, de az átkot is? Nem lehetett volna eltekinteni tőle? Nem, a kemény szavakra is szükség van, bár mi azokat nem szeretjük. A mindennapi életben megharagszunk, ha rámutatnak hibáinkra, az igében pedig kikerüljük az ítéletes részeket. Azonban ezek által is formál az Úr. Az átok figyelmeztet arra, hogy milyen következményei lesznek, ha nem vesszük komolyan az Úr szavát.

Azért van áldás és átok is, mert az Úr szava olyan, mint a vetőmag, ha elszórjuk, áldás és élet fejlődik ki belőle. Ha azonban nem élünk az igével, megmarad a gyom a szívünkben. Hiszen a gyom már előre benne van a talajban, azt nem kell elvetni. Csak a búzát szükséges vetni, ha termést akarunk, vetés nélkül nincs búza, gyom azonban igen. Az átok fejezi ki a gyomot. És ha nem szól az ige, a gyom ellepi az egész életünket, ki sem fogunk látszani belőle. Így tehát hirdessük az igét, mert amíg szól az Úr szava, van esély a gyom visszaszorítására és az áldás kiterjesztésére.

Az apostol továbbra is Krisztusra mutat rá (Kol 2,1-15). Ő mindig Krisztusra mutat, hiszen számára Krisztus az élet. Megtapasztalta, átélte, hogy Őbenne tárult fel az igazi élet. Azért tusakodik és fáradozik, hogy Krisztusban teljes bizonyosságra jussanak el. Teljes bizonyosság afelől, hogy Jézusért megbocsáttattak a bűneim, és örök életem van. Igen, ez nem bizonytalan dolog, hanem lehet meggyőződésünk felőle. Isten kegyelme megbízható, Ő nem téveszt meg minket. A kegyelem, tehát az adósságelengedés valóság, és ha hittel elfogadom, akkor az enyém lesz. Ahogyan a felhőt eltörli az Úr, úgy törli el vétkeinket, és többé nem emlékezik meg róluk.

Krisztusban van elrejtve a bölcsesség és ismeret minden kincse. Aki meg akar gazdagodni, hit által keresse Jézust. Minél jobban megismerem Őt, annál inkább feltárulnak előttem Isten mélységei. Az Atyát Jézus által ismerhetem meg. Őt szemlélve tárul fel lényének minden titka. Jézusban az élet, az üdvösség kincsei vannak elrejtve. Csakis hit által lehet feltárni őket. Minden, ami az üdvösséges és az áldott élethez szükséges, Krisztusban elérhető, megtalálható. Nincs többre szükségünk, mint amit Ő kínál. Általa bővelkedni fog az életem hálaadásban, egyre inkább megtapasztalom az Úr erejét a mindennapokban. Minél jobban megismerem az Urat, és engedem Őt megnyilvánulni, annál erősebbé válik a hitem. Annál nagyobb dolgokra leszek képes Isten országáért, hiszen nem a magam, hanem az Úr erejére támaszkodom.

Minden Krisztusban érkezik meg az életünkbe. Benne Isten van jelen, az Ő teljességével találkozunk. Krisztussal halunk meg a bűn számra, és Vele támadunk fel egy új életre. Amíg Jézust nem ismerem, halott vagyok a bűn miatt, azonban Jézusért minden bűnünket megbocsátotta. Igen, minden bűnünket, nincs semmi kifelejtve, és nincs semmi, amire ne lenne elég az Úr áldozata. A teljes listát, az egész adóslevelet odaszegezte a fára. Vagyis minden adósságom ki van fizetve. Nincs senki, aki azt mondhatná, az Ő bűneire nincs bocsánat, mert az Úr minden bűnért eleget tett a kereszten. Csak nézz hittel a keresztre, és megújul az életed. Megújul, mert onnan az Úr drága kegyelme árad feléd, amely minden bűnt eltörül. Ő lefegyverezte a gonoszt, ezért bátran forduljunk vele szembe. Az Úr győzött, ne félj! Ne fordulj vissza, mert a sátán már fog nélküli oroszlán. Jézusé a győzelem, csak bízz Benne ma is.

Aki értem megnyíltál

1. Aki értem megnyíltál, Rejts el, ó, örök kőszál! Az a víz s a drága vér, Melyet ontál a bűnér', Gyógyír légyen lelkemnek, Bűntől s vádtól mentsen meg!

2. Törvényednek eleget Bűnös ember nem tehet; Buzgóságom égne bár, S folyna könnyem, mint az ár: Elégtételt az nem ad, Csak te válthatsz meg magad.

3. Jövök, semmit nem hozva, Keresztedbe fogózva, Meztelen, hogy felruházz, Árván, bízva, hogy megszánsz; Nem hagy a bűn pihenést: Mosd le, ó, mert megemészt!

4. Ha bevégzem életem, és lezárul már szemem, Ismeretlen bár az út, Hozzád lelkem mennybe jut: Aki értem megnyíltál, Rejts el, ó, örök kőszál!

Isten áldásával.

Feltárás

A

z engedetlenségnek mindig ára van, ezt fizette meg Izráel a vereség által (Józs 8,1-29). Meg kell tanulni, hogy az Úrral való kapcsolatunkban az engedelmességnek fontos szerep jut. Csak akkor haladunk előre, ha hallgatunk az Úrra, ha komolyan vesszük, amit mond, és megcselekedjük. Miután elrendezték a vétket, Isten újra szól Józsuénak. A vereség után is újra lehet kezdeni. Nem kell feladni, mert az Úr velük van. Hányszor elcsüggedünk, amikor elsőre nem sikerül elérni, amit terveztünk. Figyeljünk továbbra is az Úrra, mert Ő jelen van és szól.

A félelem nagyon gyorsan felüti a fejét szívünkben, azonban az Úr bátorít, azt mondja: Ne félj, és ne rettegj! Valljuk meg Előtte félelmeinket, tárjuk fel azokat a negatív indulatokat, amelyek bennünk vannak és hátráltatnak. Mi a terápia? A mozdulás, amikor bezárkózás helyett nekifogunk a dolgoknak. A magunkba zárkózás lebénít, megfojt, de az Úr szavára ki lehet jönni belőle. Nem keseregni kell, hanem ismét harcba indulni, de most úgy, ahogyan az Úr mondja a számukra.

Józsué haditervet készít, csapdába csalják Aj népét. Megtervezik az akciót, és nem hirtelen elhatározás szerint támadnak. Mindezt abban a hitben teszik, hogy az Úr nekik adja a várost. Tudják, ez már az övék, mert Isten nekik ajándékozta. Ez azonban nem menti fel őket a harc alól. Semmi nem hullik csak úgy az ölünkbe, mindenért meg kell küzdeni. Erre tanítgat minket is az Úr. Isten országának áldásait is birtokba kell venni, van, amire várnunk is kell, más pedig csak harc árán lesz a miénk. Mindez rávilágít annak komolyan vételére, hogy van ellenség, aki nem engedi csak úgy át a területet. Az ördög nem mond le rólunk, mindent megtesz, hogy továbbra is az övéi legyünk, vagy visszatérjünk hozzá.

A támadás sikerrel járt, a haditerv bevált, és győzelmet arattak. Most már a zsákmány is az övék lett. Az Úr ismeri övéit, tudja, mi van a szívükben, mi a fontos a számukra. Bizony, nem Isten után vágyunk mi sem, hanem a zsákmány után. Mindig Isten ajándékai után vágyakozunk, pedig az Úr önmagát kínálja a számunkra. Akkor teljesedünk ki, ha Vele vagyunk kapcsolatban, ha megbeszéljük Vele terveinket, és engedjük, hogy azokat alakítsa.

Pál apostol bizonyságot tesz szolgálata nehézségeiről, szenvedések kísérik a kolosséi gyülekezetért folytatott munkáját (Kol 2,24-29). Az Úr az egyház szolgálatára hívta el, és ő kész vállalni mindazt, ami ezzel jár. A szolgálat szenvedésekkel jár együtt, de Pál nem ijed meg ezektől, ő nem a könnyebb utat választja, hanem a keresztre tekintve erőt merít. Tudja, hogy Jézus is szenvedett azért, hogy megmentsen minket.

Isten megbízta Pált azzal, hogy a pogány népek előtt feltárja Isten igéjét. Az bízatott rá, hogy igyekezzen minél jobban megismertetni Isten üzenetét az emberekkel. Számunkra is az ige adatott, általa ismerhetjük meg Isten országát. Az ige olyan, mint a rejtett kincs, amit fel kell tárni. A feltárás idő- és erőigényes. Nem lehet sietve a mélyére hatolni, csak lassan, türelemmel és csendességgel. Csendre van szükségünk, és a Lélek segítségére, hogy Isten lényét megismerjük, és tervének minden összefüggését jól lássuk.

Pál megbízatását a kolossébeliek javáért kapta, nem a maga javára fordította az Úrtól kapott kegyelmet, hanem arra, hogy mások is megismerhessék mindazt, amit az Úr tett értük. Isten országa kiemel az önközpontúságból, és elvezet a másokért való felelősségvállalásra. Isten az Ő tervét rajtunk keresztül adja tudtul azok számára, akik még nem ismerik az üdvtervet. Azért választ ki és hív el az Úr, hogy tárjuk fel az ige mélységeit mások előtt is. Ne csak a magunk számára tanulmányozzuk, mert az ige erő. A hirdetett ige képes újjáformálni az életeket. Az ige olyan, mint a vetőmag, ami, ha termőföldbe kerül, új életet nevel, teremni fog. Azonban a vetőmagot a földbe kell juttatni, és a veteményt gondozni is kell.

Azt a titkot tárja fel Pál, hogy Isten emberré lett. Eljött ebbe a világba Jézus Krisztus által. Ezt korábban nem tudták, és nem is gondolták. Ki is gondolt volna arra, hogy Isten kész lesz emberré lenni, mert fontosak vagyunk a Számára? Senki nem gondolta, ám az Úr elküldte a Fiút, akiben Ővele találkozhatunk. Eljött a mi világunkba, hogy segítségül hívhassuk. Itt van köztünk és bennünk, lehet Rá számítani, hiszen a világgal, a bűnnel magunkban nem boldogulunk. De azért jött, hogy élete által megmentsen. Jézusban jelen van Isten, közel van életünkhöz, és így mindenben Hozzá fordulhatunk.

Nagy lehetőséget kaptunk, személyesen megismerhetjük az Urat, és Ő reménységet kínál a számunkra. Jézus Krisztus - és az Ő kereszten bemutatott áldozata - nélkül nincs reménységünk, nincs jövőnk. Az ember olyan mélységekben jár, ahonnan egyedül nincs visszaút. Olyan terültekre tette a lábát, amelyek Isten felségterületei. Istent akarunk játszani, de ezzel veszélybe sodorjuk magunkat, sőt, a pusztulás felé. Ebben a reménytelen helyzetben nyújt reménységet a szilárdan álló kereszt. Onnan árad felénk a kegyelem, és ez azt jelenti, még mindig vissza lehet fordulni, még újat lehet kezdeni. Az újrakezdés mindig bűnbánattal indul. Ha megvalljuk bűneinket, újrakezdhetjük Vele az életet. Isten országa ad erőt, nyújt reménységet és jövőt. Isten nélkül kiüresedik a szívünk, az életünk.

Gondviselő jó Atyám vagy

1. Gondviselő jó Atyám vagy, Ó, én édes Istenem! Hozzád vágyom, benned élek, Üdvöt mástól nem remélek. Látom én, hogy minden elhagy E világon, csak te nem!

2. Mint az alélt bús virágra Megújító harmatot: :/: Vérző szívem fájdalmára Csak te hintesz balzsamot. Könnyű sorsom terhe rajtam, Ha imára nyílik ajkam.

3. Rám-rám derül ismeretlen Utamon egy kis öröm, :/: Azt is a te véghetetlen Jóságodnak köszönöm; Hálakönnyem tündöklése A te neved hirdetése.

4. Gyenge vagyok, lankadoznak Buzgóságom szárnyai, :/: Bármily híven vágyakoznak Színed elé szállani; Ó, adj erőt, hogy míg élek, Egyedül csak néked éljek!

5. Ó, add, hogy ha majd bevégzem E mulandó életet, :/: Lelkem tisztán és egészen Egyesüljön teveled. El ne vonjon semmi többé, Tied legyek mindörökké!

Isten áldásával.