Már keresztem vállra vettem

F

olyamatosan készíti fel a jövőre népét az Úr (Ez 40,1-27). Mindig újabb kijelentést kapnak Isten munkájáról, és ezek egy-egy kapaszkodót jelentenek a számukra. Erre szükség is van, mert az évek múlnak, és még továbbra is fogságban vannak. Az évek múlásával a csüggedés is egyre inkább előtör. Rájuk tör a depresszió, és átadják magukat a reménytelenségnek. Mert ez olyan gyorsan felüti a fejét. Amikor az első üzeneteket továbbadta a próféta, örültek, tele voltak tervekkel, és nagyon bíztak azok minél hamarabbi megvalósulásában. Ám már negyedszázada idegenben vannak, és nem történt még semmi. Voltak, akik azt terjesztették, nem is lesz semmi mindabból, amit Ezékiel mondott. Elcsüggeszteni egymást nagyon könnyű, de kisegíteni ebből az állapotból már nem is olyan egyszerű. Ma szinte hobbinak számít a csüggedés, önmagunk és egymás lehúzása. Pedig pont arra van szükség, hogy erősítsük, segítsük egymást. Ne engedjük, hogy a csüggedés vegyen rajtunk erőt. Lehet tenni ellene. A zsoltáros is felismerte ezt, és pozitív gondolatokkal biztatta önmagát, és figyelmét Istenre irányította (Zsolt 42,6-7; 12).

Azért kapja a próféta is folyamatosan az újjáépülésről szóló üzeneteket, hogy amikor reménytelennek látják az életüket, vagy a gonosz próbálja elhitetni velük, hogy nincs értelme reménykedni, kapaszkodjanak bele a kijelentésbe, abba, amit az Úr mondott nekik. Sok erőt ad, hogy tudják, hazamennek, mert Isten a szabadító, azt követően pedig újjáépül az ország, és a fenyegető hatalmak is elbuknak velük szemben. Számunkra is az ige, amit az Úr kijelentett, az erőforrás; amikor elveszítjük reménységünket, vagy nem tudjuk, hogyan tovább, kapaszkodjunk az ígéretekbe. Nincs biztosabb talaj a számunkra, mint az Úr szava.

Az ígéretek nem azonnal teljesednek be, ki kell várni az idejüket. Mi azonban türelmetlenek vagyunk. Szeretnénk, ha minden azonnal megtörténne. Vannak olyan események, amik nem is a mi időnkben mennek végbe. A feltámadást követően a tanítványok úgy gondolták, azonnal eljön az Isten országa, előtte azonban hirdetni kell az evangéliumot minden teremtmény számára. Isten azt akarja, hogy a jó hír a föld minden szegletébe eljusson. Mindenki halljon róla, és megismerje az Őt szerető Istent és váltságművét. Ma is ez a legfontosabb, beszéljünk Urunkról és értünk végzett munkájáról. Láttassuk meg, hogy más lesz az élet a földön, ha Őt elfogadjuk királyunknak.

A templom újjáépítéséről, illetve egy új templom elkészültéről szóló prófécia még jobban erősíti a nép jövőbe vetett bizalmát. Ha az Úr előkészíti a szabadulást, újjáépíti a romokat, és templom is lesz, érdemes lesz hazatérni. Érdemes lesz újrakezdeni az életet, immár Istennel. Számunkra is szól az üzenet, merjünk újat kezdeni Vele. Mert érdemes új életet kezdeni, de csak Isten országában. Az új élet pont arról szól, hogy Istennel éljek, mindig Ő legyen életem középpontja. Mi már nem egy konkrét helyhez vagy épülethez kötődünk, hanem személyesen az Úrhoz. Azonban lényeges, hogy mindig Rá figyeljünk, és mindenben igyekezzünk az Ő akaratát megismerni.

Az élet nem kegyes intézmény, ezért magunknak kell vinni a keresztünket, ahogyan Jézus is tette (Jn 19,16/b-30). Gyakran becsapjuk magunkat, amikor úgy gondoljuk, kereszt nélkül végigjárhatjuk az élet útját. Az Úr azt kérte, minden nap vegyük fel a keresztünket, vállaljuk magunkat, és legyünk készek meghalni saját akaratunk számára. Jézus nemcsak tőlünk kérte ezt, hanem maga is felvette a keresztet, mégpedig Ő nem szimbolikus, hanem valóságos módon. Valódi keresztet vett fel, és ez a kereszt tulajdonképpen nem is az Övé, hanem a miénk. Mert azt nem Neki, hanem Barabbásnak kellett volna cipelnie. Így lesz közünk nagypéntekhez, a kereszthez. Jézus a mi keresztünket vette fel és cipelte.

Gyakran énekeljük: „Már keresztem vállra vettem, s érted mindent elhagyok”. De valóban így van? Érte kész vagyok mindent elhagyni? Hányszor csak szöveg ez. Félünk a kereszttől, pedig nem kell egyedül hordoznunk. Nagypéntek azt jelenti, hogy Ő segít vinni, kéri, adjuk át minden terhünket, bűnünket, és Ő felviszi azt a Golgotára. De megtesszük-e? Átadtam-e már Neki életemet, bűneimet? Most itt a lehetőség.

Jézus viszi a keresztet, nem zúgolódik, nem mondja, ehhez nekem semmi közöm. Viszi az én keresztemet, és engedi, hogy megfeszítsék. Ő, a mindenség Teremtője, nem tesz semmit a menekülése érdekében, mert engem akar megmenteni. Látom-e Megváltómat? Csendesedjünk el és figyeljük Őt, adjon az Úr szívünkbe bűnbánatot, és rendüljünk bele abba, amit látunk.

A kereszt alatt állókból előjön az ember alatti ember. A gúnyolódás mellé még a tulajdonától is megfosztják, és a szeme előtt osztoznak rajta. Milyen mélyre is süllyedhetünk, és ezzel még viccelnek is. Később pedig hőstettként mesélik el. Amikor Krisztust felemelik, az ember magában marad, és előjön belőle az állat. Krisztus nélkül állati indulatok, ösztönök, ragadozó hajlam borít el. Bár meglátnánk, hogy szükségünk van Rá. Azért van még mindig nagypéntek, hogy mellünket verve, ruhánkat megszaggatva boruljunk le a kereszt alatt, és kérjük az Úr bocsánatát. Merjük kimondani: Urunk, irgalmazz, mert Nélküled elpusztítjuk egymást és magunkat is. Egyetlen esélyünk Jézus, a megbékélésre, az életre. Fogadjuk el ezt az esélyt.

A kereszten látjuk Jézus mindvégig kitartó szeretetét. Még ott is gondja van övéire. A tanítványok többsége elmenekült, és Jézus ennek ellenére az utolsó pillanatig szereti őket. Így szeret minket is, és mindvégig gondja van ránk. Tiszta fejjel néz szembe a halállal, nem keres bódulatot. Úgy hal meg, hogy tudja, elvégezte, ami rábízatott. Elvégeztetett az ember megmentése. Csodálatos, hogy az Isten Fia legyőzte a gonoszt, és bevégezte a megmentésünket. Nem végzett félmunkát, ezért soha ne adjuk fel. A megváltás tökéletes.

Már keresztem vállra vettem

1. Már keresztem vállra vettem S érted mindent elhagyok. Mindenem vagy, árva lettem, Honjavesztett szív vagyok. Vágyat, célt a múltnak adtam, Nincs már bennem vak remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém.

2. Ember bánthat és zavarhat: Szíved áldott menedék; :/: Sorsom próbál és sanyargat: Édes csenddel vár az ég. Nincsen búm, mely könnyet adjon, Míg szerelmed van velem, Nincs öröm, mely elragadjon, Hogyha nem benned lelem.

3. Lelkem, teljes üdv a részed, Hagyd a bút s a gondot el; :/: Légy vidám, ha meg-megérzed: Tenni kell még s tűrni kell. Gondold el: ki Lelke éltet, Milyen Atya mosolya; Megváltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny-fia?

4. Kegyelemből dicsőségbe Szállj, hited majd szárnyat ad, :/: S az örök menny fénykörébe Bévezet majd szent Urad. Véget ér itt küldetésed, Elszáll vándoréleted, Üdvösséggé lesz reményed, Égi látássá hited.

Isten áldásával.