Életformáló Ige

Azarjá uralkodik Júdában (2Kir 15,1-22) ő is azt tette, amit helyesnek lát az Úr. Ebben benne van kortársainak a véleménye, és benne van Isten véleménye. Jó látni, hogy van olyan uralkodó, aki azt teszi, amit Isten jónak és helyesnek ítél. Ezzel bizonyítja, hogy lehet Isten akarata szerint élni. Nem Isten elvárásaival van a baj, nem ő tette magasra a lécet, hanem velünk. Aki nem keresi Isten akaratát és nem ismeri meg Igéjét, az nem is tud úgy élni, ahogyan azt az Úr jónak látja. Tehát mi nem keressük az Úr akaratát, vagy hallgatunk a kísértőre, aki mindig azt susogja felénk, hogy Isten nem akar nekünk jót. A gonosz  a korlátnak akadályozó szerepét állítja elénk, és nem azt emeli ki, hogy Isten korlátja védelmet nyújt és segít, hogy belekapaszkodva könnyebben haladhassunk. Mi sok esetben elhisszük a sátán beszédét.  De a fő probléma a szívünkkel van, amely nem akar az Úrnak engedelmeskedni. Megkeményedett a szívünk, de ennek van ellenszere, az Úr új, hússzívet képes adni a kőszív helyére.

Azért mondtam, hogy a kortársak és Isten véleménye is benne van igénkben, mert a folytatásban egy „de” is található. Ez azt fejezi ki, hogy a kortársak, az emberek elnézőbbek velünk szemben. Sőt mi is elnézőek vagyunk önmagunkkal szemben. Isten azonban mindig megmondja a valóságot. Azarjá helyesen cselekedett, de volt egy terület, ahol ő sem lépett tovább. Ez az áldozóhalmok kérdése. Talán beleesett abba a csapdába, hogy úgy gondolta az áldozóhalmok évszázadok óta elfogadottak, nem volt probléma apja idején sem, akkor az ő idejében sem lehet probléma. Akkor bizonyára Isten is elfogadja. Mi is gyakran gondoljuk azt, ha egy szokás már az őseink életében is elfogadott volt, akkor az jó is, akkor azt Isten is elfogadja.

Ez a „de” azonban azt jelzi, hogy az áldozóhalmok kérdése, nem egy ártatlan népszokás, hanem egy kiskapu, amelyen keresztül a pogányság, erkölcstelenség, hitetlenség, engedetlenség, lazaság ki-be járhat. Ezen a kapun keresztül idegen szokások, istentelen gondolatok, a bűn áradhat életünkbe. Isten országában nem lehet kiskapu, egyetlen kapu van, amely szoros ugyan, de életre visz. Csak az juthat be ebbe az országba, ami átjut ezen a kapun. Itt a bűnnek, az óember akaratának, régi természetünknek esélye sincs. Isten azt akarja, hogy népe számolja fel a kiskapukat, ne hagyjon bejárást a gonosznak, hanem adja Jézus uralma alá egész életét.

Azarjá uralkodásáról pozitív véleményt olvastunk, ezért meglepő arról hallani, hogy leprás lett. Sőt határozottan azt írja a szentíró, hogy az Úr verte meg ezzel a betegséggel. Tehát a leprásság ebben az összefüggésben Isten büntetése, fegyelmezése a király életében. Ha azt tette, amit helyesnek lát az Úr, akkor miért a büntetés? Isten igazságtalan? Kénye-kedve szerint fenyít? Azt tesz velünk, amit akar? Az egész Szentírás összefüggésében azt látjuk ez nem így van. De amikor nem értünk egy szakaszt, akkor mindig nézzük meg, hogy az Írás mely helyein olvashatunk még erről az eseményről. Ha így teszünk, találhatunk olyan mozzanatot, amely a most olvasott könyvben nincs benne, de a másik irat fényt derít a nem értett dolgokra. Így van ez Azarjá király esetében is. A Krónikák második könyve leírja, hogy megártott neki a dicséret, a jó értékelés, mert felfuvalkodott. Ez azt jelenti, úgy gondolta, ő olyan kiváló, hogy bármit megtehet, neki mindent szabad, számára nincsenek korlátok. Így azután bement a templomba és áldozatot akart bemutatni, de ez nem az ő dolga. Lehet bármilyen hívő, és az Úr útján járó ember, de vannak az Isten által megszabott határok, amelyeket ő sem léphet át büntetlenül. Azarjá úgy gondolta, ő ezt is megteheti, a főpap szerepét akarta átvenni, de Isten ezt nem engedte a számára. Korunk emberének is szembesülnie kell azzal, hogy számára is vannak határok, amelyeket büntetlenül nem léphet át. Amit még meg kell látnunk, nem mindig természetes okai vannak egy betegségnek, hanem lehet, hogy Isten fegyelmező, megállító eszköze. Jó lenne, ha mi is elgondolkodnánk egy hirtelen jött betegség idején, nem-e az Úr akar általa fegyelmezni, bűnbánatra segíteni, életünket korrigálni.

Azarjá uralkodása után Izráelben gyors uralkodó váltásokat látunk. Egyik király jön a másik után. Egyik ember letaszítja az előtte levőt a trónról és megkaparintja a hatalmat.  Mit is lehet ebből látni, üzenetként kapni? Az én számomra az lett fontos ebből a két bekezdésből, hogy Izráelben nem Istentől várják az uralkodó „kinevezését”, hanem itt az emberek ragadják magukhoz a hatalmat. Amikor ember teszi magát jelöltté mindent megtesz, hogy minél hamarabb elérje a kiválasztott pozíciót. Ennek érdekében minden eszközt képes felhasználni, ha kell eltávolítja ellenlábasát az útból. Ezzel szemben, amikor az Úr ken fel valakit királlyá, ő kivárja azt az időt, amikor az Úr szabaddá teszi számára a trónt. Nem alkalmaz erőszakos, és politikai módszereket, hanem vár. Mert a gonosz király is Isten felkentje. Tehát fontos, hogy mindig Istenre bízzuk magunkat, tőle várjuk előmenetelünket is, és ne mi akarjunk mások kárára magasra törni. Ha ott vagyunk ahová az Úr állított akkor mindig a helyünkön leszünk. Akkor áldássá válunk.  Nem tudjuk név szerint, hogy kik voltak azok az emberek, akik Damaszkuszban egy kosárban, kötéllel leengedték Pál apostolt. Nem avatták őket szentté, nincsenek szobraik a világ nagyvárosaiban, de mivel a helyükön voltak megmentették Pál életét. Tőlük függött az evangélium további sorsa. Senki nem beszél róluk, de tették a maguk helyén a rájuk bízott feladatot, és így világraszóló tettet hajtottak végre. A magad helyén, ha csak egy kis csavarka vagy is, sokak áldásává lehetsz.

Az újszövetségben újabb részletet látunk Péter életformáló látomásáról. A Lélek szívére helyezi, hogy ne tegyen különbséget, vagyis azoknak a pogányoknak is, akik hozzá érkeznek hirdesse az Élet szavát. Mert az Úr hozzájuk is küldi, őket is meg akarja menteni. Ami fontos, hogy a különbségtétel nem az Úr, hanem az emberek természete. Mi teszünk különbséget ember és ember közt, és határozzuk meg, kinek jár a kegyelem és kinek nem. Pedig az Ige szerint, Isten minden ember számára küldte a Fiút. Ő azt akarja, hogy minden ember az örök élet részese legyen. Ehhez azonban hallaniuk kell a jó hírt.

Péter feladata, hogy olyan igéket hirdessen, amely által üdvözülnek. A cél az üdvösség. Nem egy új vallással kell megismertetni őket, hanem az élet Urával. Ez a mi feladatunk is. Az életnek beszédét kell tovább adnunk, mert az tudja a másik ember életét a bűnből kiemelni, és a keskeny útra állítani.

 Fenn a mennyben

1. Fenn a mennyben az Úr minden győztesnek ád, Aki Jézussal járt, s benne hitt, Aranyból koronát, fehér égi ruhát, Hárfa húrjait pengethetik. R.: Igen, ott minden kész, Igen ott minden kész. Minden győztesnek jár örök rész. Boldog véghetetlen öröm vár odafenn, Jézusért én is elnyerhetem. R.: Igen, ott minden kész, Igen ott minden kész. Minden győztesnek jár örökrész. Boldog véghetetlen öröm vár odafenn, Jézusért én is elnyerhetem.

2. Vígan lépkedünk színarany utcákon át, Halljuk angyalok dicséretét, Szemünk láthatja Jézus szent ábrázatát, Aki vért ontott bűneinkért. :/: Igen, ott minden kész, Igen, ott minden kész. Minden győztesnek jár örök rész. Boldog, véghetetlen öröm vár odafenn, Jézusért én is elnyerhetem.

3. Élet forrása kínálja élő vizét, Tiszta, hűs vizét bőségesen, Fényt az Úr maga áraszt és hint szerteszét, Halál nem lesz ott, éjszaka sem. :/: Igen, ott minden kész, Igen, ott minden kész. Minden győztesnek jár örök rész. Boldog, véghetetlen öröm vár odafenn, Jézusért én is elnyerhetem.

4.                   Minden gyötrelmet, bánatot elfeledünk, Ha ő bennünket keblére von, Jézus szívére hajthatjuk fáradt fejünk, Nála béke vár és nyugalom. :/: Igen, ott minden kész, Igen, ott minden kész. Minden győztesnek jár örök rész. Boldog, véghetetlen öröm vár odafenn, Jézusért én is elnyerhetem.

Isten áldásával.

Megnyugvás

A

 tegnapi igerészről (2Kir 14,1-14) beszéljünk előbb, néhány gondolat erejéig. Amacjá uralkodásáról olvasunk, aki Jeruzsálemben ült trónon. Az ő élete pozitív értékelést kap. Mitől a pozitívum? Mert azt tette, amit helyesnek lát az Úr. Isten gyermeke azért van ebben a világban, hogy mennyei Atyja akaratát, az Ő törvényeit képviselje.  Amacjá minden döntés előtt azt kereste, hogy amit tenni készül azt helyesnek látja-e az Úr. Sok esetben ott tévedünk, hogy korunk mércéjéhez állítjuk életünket, amit a társadalmunk jónak és helyesnek mond, azt mi is annak tartjuk. Azonban meg kell látni, hogy a társadalom és Isten mércéje nem egyezik. Ezért mindig az Úr elé kell állni, keresni mi az ami az Ő szemében is kedves, helyes. Pál így ír erről: „Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak, és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben” (Ef 5,10-11).

A másik gondolat  Jóáház király Amacjához küldött üzenete alapján fogant meg bennem. Izráel királya ezt válaszolta Amacjának: „Mivel te megverted Edómot, felfuvalkodtál. Érd be ezzel a dicső-séggel, és maradj otthon! Miért rohannál vesztedbe? Hiszen elesel Júdával együtt” (10)! Ez a vers, mintha korunk kórképét is tartalmazná. Úgy látom ma pont ez a bajunk. Nyugtalanok vagyunk. Nem tudunk megelégedni, azzal, amit kaptunk az Úrtól, hanem mindig, minden területen többre, másra vágyunk. Gyakran ez a többre vágyás megalapozatlan, nincs meg hozzá sem az anyagi, szellemi, sem az erkölcsi tőke, így erőnk felőli vállalkozásba kezdünk, aminek a vége test, lelki, anyagi összeomlás. Amacjá sem elégedett meg, a júdai királysággal, hanem egy Edóm fölötti győzelem után, hamis remények képződtek előtte. Úgy gondolta legyőzheti a nagyobb Izráeli királyságot és egyesíti a kettészakadt országot.  Azonban ez nem sikerült, nyugtalansága, elégedetlensége következtében azt is elveszítette, amije volt.  Ilyen nyugtalan ma korunk embere is. Nem tud megmaradni a maga helyén, hanem állandóan vándorol, mert vagy többet akar, vagy úgy gondolja másshol, más értékek és keretek közt boldog lesz. Azonban a szív nyugtalan, és csak Istenben talál békességet, megnyugvást. „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28).

A mai szakaszból (2Kir 15-29) II. Jeroboám Izráel királyának uralkodásából emelnék ki egy részletet. Az ő megítélése is negatív, mert folytatta első Jeroboámnak a vétkeit, azaz bálványozását, vallási irányvonalát. Azonban ennek ellenére az Úr felhasználta szabadító eszközeként népe érdeké-ben. Nem a mi érdemeink, életünk minősége, hanem kegyelme szerint bánik velünk az Úr.

Szinte bepillantást nyerünk Isten szívébe. Mennyire különbözik Ő az általunk megfestett képtől. Tele van népe iránti szeretettel és irgalommal. Izráel a végét járja, állapítja meg az Úr. Tehát figye-lemmel követi életüket, pontosan ismeri lelki és fizikai erejük határait. Talán jobban ismer bennünket, mint ahogy mi saját magunkat. Hiszen mi gyakran túlhajtjuk önmagunkat, azonban Isten kö-nyörületesen aláhajol a néphez, és segít rajtuk. Annak ellenére teszi, hogy életük nem változott meg, de még mindig ad lehetőséget arra, hogy eszméljenek.

Csodálatos, hogy nem úgy oldja meg a problémát, hogy eltörli a kezelhetetlen népet, pedig meg-tehetné. Még csodálatosabb, hogy az emberiséget sem törölte el, mind-e mai napig. Sőt azt sem engedte, hogy mi töröljük el a föld színéről magunkat. Csodálatos ez a hosszan tűrő kegyelem. Látta az Úr, hogy nincs segítőnk, hogy tehetetlenek vagyunk magunkban, ezért küldte el Fiát, Jézust, „aki önmagát adta bűneinkért, hogy kiszabadítson minket a jelenlegi gonosz világból Istennek, a mi Atyánknak akarata szerint” (Gal 1,4).

A tegnapi újszövetségi részben (ApCsel 10,44-48) láthattuk, hogy Péter bizonyságtételét köve-tően az igehallgatókra leszállt a Szentlélek. A Szentlélek kitöltetését az Ige hallgatása előzte meg. Nem történt semmi különleges, csak hallgatták az Igét, amely alkalmassá tette szívüket a Szentlélek befogadására. Ma is így történik, az Igét hallgatva az Úr munkálkodni kezd szívünkben, Ő készíti elő lényünket a Szentlélek befogadására. Az Ige mutat rá bűneinkre, és ha azokat komolyan vesszük és őszintén megbánjuk, akkor alkalmassá válunk a Lélek fogadására. Azonban ez nem elméleti szin-ten történik, hanem az Úr mindattól ki akarja tisztítani a lényünket, amit a testi, a természeti embe-rünkhöz tartozik. Tehát a megtérés azt jelenti, hogy mindent leteszek, ami örökletes múltamhoz tartozik. Gyakran esünk abba a csapdába, hogy a látványos bűnöket letesszük és elhagyjuk, de a természetestünkbe ivódott, örökölt szokásainkat nem. Sokszor az új életben is szüleink természete, a családunkban tapasztalt szokások irányítanak bennünket.

Ezek az emberek mindent elhagytak, ami a múlthoz, a római szokásokhoz kötődött, és teljesen újat kezdtek. Ez az új a keresztségben nyert látható formát, és vált hitvallássá. Adja az Úr, hogy ami életünkben is hitvallássá formálódjon az Ige elvégzett munkája.

Ennek az eseménynek híre ment egész Júdeában, az ott levő testvérek Pétert berendelték, hogy magyarázza meg a történteket. Mert amit Péter megértett, azt a többiek még nem értették. Így az-után az apostol újra elmondja az Úr, amit átélt, amit megtapasztalt. Bizonyságot tesz arról, vele ho-gyan értette meg Isten az akaratát, hogyan vezette őt tovább hitében és kapott új, szelesebb látást.

Lássuk meg, hogy ma is gyakran megtörténik, hogy amit mi megértünk az Igéből, az Isten aka-ratából, azt a másik testvér, még nem biztos, hogy érti. Ő még lehet, hogy nem tart ott, ahol mi. Tudjuk mi is olyan türelemmel elmondani látásunkat, mint Péter.

 Csak vezess, Uram, végig

 1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3.   Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával.

 2011. júl. 27.

I

smét elénk kerül Elizeus próféta, az Úr kiváló embere (2Kir 13,14-25). Áldott eszköze volt ő az Úrnak, fáradhatatlanul vitte Isten üzenetét népe számára. Soha nem ijedt meg sem a bűn nyilvánvaló pusztításától, sem emberi hatalmasságoktól. Úgy élt mindenkor, mint aki látja a vele levő többséget. Elizeus soha nem volt magában, mindig az Úr mennyei világa vette körül. Általa Isten országának jó és diadalmas illata terjedt.

Most utolsó napjaiban, betegségtől emésztve látjuk. Lám még Istennek ezt az emberét is meg-támadja a betegség, sőt majd ez a betegség lesz eszköz, amely által átmegy ebből a világból Isten láthatatlan világába. Azonban betegsége alatt is az Úr szolgája maradt. Nem fordult magába, hanem továbbra is megközelíthető maradt. Miért, mert a betegség alatt is, amíg testi ereje egyre fogyott lélekben erősödött. Mi az évek múlásával, a test gyengülésével, a betegségek rombolásával talál-kozva, pánikba esünk. Miért, mert csak a testre koncentrálunk, és nem ismerjük fel, amit Pál is tudott, hogy ez a földi sátorházunk egyszer lebontásra fog kerülni, azonban a belső emberünk lehet egyre erősebb. Nem kötelező a testi erő fogyatkozásával lelkileg is leépülni, hanem az Úrral való naponkénti kapcsolat által egyre erősebbé válhatunk.

Ebben az időszakban az arámok nyomorgatták Izráelt, így annak királya felkeresi, a már mozgá-sában korlátozott prófétát. Talán elmesélték neki azt a korábbi történetet, amikor általa vakságba esett az arám csapat, és így vezette őket Samáriába Elizeus, ahol átélhették Isten csodálatos ke-gyelmét. Bizonyára most valamilyen csodás beavatkozást vár tőle a király. Azonban Isten szabadítá-sának feltétele az őszinte és teljes hit. Az Úr jelenlétébe és hatalmába vetett hit nélkül nem történik szabadulás.

A király sírva borult a prófétára, ezzel fejezi ki, hogy a nép számára veszteség lesz Elizeus halála, mert ő az, akihez a szorongattatás idején segítséget remélve oda lehet fordulni. Azonban azt is látni kell, hogy szavait soha nem vették igazán komolyan, másrészt, ha ő elmegy, az Úr ottmarad népe között. Ezt kellene a királynak is felismernie és ezt kell nekünk is látni. Ne egy-egy személyhez kössük hitünket, ne emberekben reménykedjünk, hanem bízzunk a mindenkor velünk lévő Úrban. Az is fontos üzenet, hogy bár Isten mindig elérhető, azonban kegyelmességéből ismét ad újabb prófétákat, akik emberi szavakba csomagolva hozzák el számunkra az Úr Igéjét.

Itt most jelképes cselekedetre kéri fel Elizeus a királyt. Ezáltal kell kifejezésre juttatnia az Úrban való hitét. Az első lépés még sikerül is, hiszen kilövi a nyílvesszőt. Ezáltal megvallja, hiszi, hogy Isten képes őket megszabadítani. Amikor a földre kell ütnie, csak háromszor teszi ezt meg. Vagyis megelégszik fél sikerrel. Nem óhajtja, vagy nem hiszi a tökéletes győzelem lehetőséget. Pedig Isten azt akarja, hogy ne csak csatát nyerjen, hanem nyerje meg végérvényesen a háborút.

Bizony mi is megelégszünk az önmagunk és a bűn fölötti apró győzelmekkel, ahelyett, hogy véglegesen győznénk az Úr ereje által. Pedig az Úr soha nem végez félmunkát, amit elkezdett ben-nünk, azt be is fogja fejezni. Az Úr Jézus is a kereszten teljes győzelmet aratott a gonosz ellen. Tö-rekedjünk a teljességre a hitben, szolgálatban, az Úr követésében.

Isten a próféta holttestét is felhasználja a halál fölötti hatalma hirdetésére. Azonban lássuk meg, hogy itt nem ereklyeként használják Elizeus sírját, hanem a rablócsapattól való félelmük miatt tették Eliizeus sírjába a holttestet. Nem csodavárás céljából cselekedtek így, azonban az Úr így is jelezte számukra hatalmát. A feltámadott ember bizonyságtétellé vált. Elizeus elment, de maradt utána olyan személy, aki életével hirdette Jahve halál fölötti hatalmát. Hirdesse a bűnből való feltámadásunk Jézus hatalmát, újjá formáló erejét.

Péter bizonyságot tesz házigazdája és vendégei előtt (Apcsel 10,34-43). Először becsületesen el-ismeri, hogy vannak dolgok, amelyeket eddig nem ismert Isten titkaiból, sőt most kezdi csak lassan megismerni. Ez azért fontos, mert mai tanítványait is lépésről-lépésre vezeti az Úr. Megkísérti a fiatal hívőket az a gondolat, hogy megtérésük után ők már mindennel tisztában vannak. Nagyon hamar úgy vélik, ők mindenkit taníthatnak, mindent jól tudnak. Azonban még Péter is csak most kezdi megérteni, hogy az Úr a nem zsidó népek előtt is megnyitotta az életre vezető út ajtaját. Itt lényeges, hogy nem mindenki, tehát nem egy egész nép lesz részese Isten országának, hanem azok, akik hisznek az Úr Jézusban, mint Megváltóban és az ő akaratát cselekszik. Ez a hangsúlyos, cselekedni Isten akaratát.

A bizonyságtétel középpontja Jézus Krisztus, Róla szól Péter, az Ő személyét állítja eléjük. Lé-nyeges, hogy Jézus az, Aki csak jót tett, mert Ő jó. Ezt a jót utasította el az ember, amikor keresztre feszítette Őt. Azonban Isten ennek ellenére nyitva hagyta a hit kapuját. Aki hiszi, hogy ez a megfe-szített, emberektől megvetett Jézus a Szabadító, az kegyelmet és új életet nyer. Csakis általa van bűneinkre bocsánat.

1. Ó, irgalmas Isten, Én könyörgésemben Füledet hozzám hajtsad; Ó, igen jó Isten, Minden szükségemben Áldásod szaporítsad.

2. Ó, hatalmas Isten, Keserűségemben Szívemet vidámítsad; Ó, nagy és szent Isten, Minden fé-lelmemben Elmémet bátorítsad.

3. Ó, örök Úr Isten, A veszedelmekben Segedelmedet nyújtsad; Ó, igaz Úr Isten, Kételkedésem-ben Hitemet gyámolítsad.

4. Ó, áldott Úr Isten: Rossz testiségemben Lelkem hozzád hódítsad; Ó, erős Úr Isten, A világ fé-nyében Szemem világosítsad.

5. Ó, teremtő Isten, A kísértetekben A Sátánt elfordítsad; Ó, megváltó Isten, sok vétkezésimben Irgalmad bizonyítsad.

6.   Ó, szentelő Isten, Erőtlenségimben Kegyelmedet újítsad; Ó, kegyelmes Isten, Éltemnek vé-gében Lelkemet boldogítsad.

Isten áldásával.

2011. júl. 26.

A

 mai részben (2Kir 13,1-13) ismét Izráel életéről tudósít a szentíró. Ahogyan már eddig is láttuk, párhuzamosan halad egymás mellett Júda és Izráel története. Ha visszaemlékezünk, akkor tudjuk, hogy Salamon király halála után kettészakadt az ország. Külön királyság lett Izráelből és Júdából is, önálló fővárosokkal. Mindkét országnak saját vallási központja és kultusza volt. A két ország hite és vallási gyakorlata a látszat ellenére sem volt azonos. Izráel azonban próbálta úgy beállítani, hogy ugyanazt az Isten imádja az aranyborjúk vagy a Baál képében, de Isten ezt a beállítást soha nem fogadta el. Ő nem azonos sem az aranyborjúkkal, sem a Baállal és semmilyen más bálvánnyal. A Biblia Istene nem kiábrázolható. Ő személy, élő valóság, Akit nem lehet belezsugorítani semmilyen emberi alkotásba. Egyszer tette magát láthatóvá: Jézus Krisztusban. Ő Isten lényének igazi kiábrázolója. Aki Őt látja, azaz Atyát látja. „ Aki engem lát, látja az Atyát.” (Jn 14,9)

Mindezeket jó szem előtt tartanunk, miközben a királyok könyveit olvassuk, mivel mind a két országban gyakran szerepelnek azonos nevű uralkodók, és ha nem látjuk egymás mellett Isten két részre szakadt népét, akkor nem értjük igazán a napi részeket, Isten üzenetét. Fontos látnunk még azt is, hogy mindezen történelmi előzmények ellenére mindkét országrész az ÚR tulajdona és népe, akikről nem mond le, akiket keres, mert szeret.

Izráelben most Jéhú fia, Ahazjá uralkodik, aki nem azonos a korábban Júdában élt királlyal, akit még Jéhú ölt meg. Jóáház élete is felülnézetből kerül megvizsgálásra, mert a szentíró számára az a fontos, ahogyan az ÚR látja egy király életét. Nem az a hangsúlyos, hogyan vélekednek rólunk a rokonos, ismerősök, barátok, hanem az a lényeg, mi az ÚR véleménye rólunk. Hogyan látja Ő az életünket? Erre a kérdésre akkor kapunk feleletet, ha beletekintünk az Ige tökéletes tükrébe, ha isten szavához mérjük magunkat. Isten úgy látja Jóáházt, hogy nem az Ő akaratát követte, nem Isten szava volt a zsinórmértéke, hanem egy elődje, Jeroboám király élete, hite, gondolkodása. Azonban Jeroboám nem Isten útján járt, s aki őt követte, az mind rossz úton járt. A próféták mindig rámutattak erre, hirdették, hogy a jeroboámi út rossz irány, de vissza lehet róla fordulni. Ez a visszafordulás (megtérés) azonban soha nem következett be őszintén.

Mindezekből le kell vonnunk a következtetést: szép dolog a hagyománytisztelet, de nem minden hagyomány jó, nem minden hagyományt lehet követni a keskeny úton járóknak. Az őseinktől örökölt hagyományokat is az Ige mérlegére kell helyezni, s ami nem áll meg rajta, azt nem szabad továbbvinni. Ha olyan hagyomány útján megyünk tovább, ami ellentétes Isten akaratával, akkor szembe kerülünk Vele. Így történt Izráel életében is. Isten megítéli a mi útjainkat, és ha kell, eszközöket használ fel arra, hogy megállítson a romlásba vezető úton, és visszafordulásra késztessen az életre vezető útra. Így volt eszköz Isten kezében Arám királya, aki elfoglalta Izráelt. A fenyegetettség az ÚR felé fordította a király szívét. Megengesztelte az Urat. Nem tudjuk pontosan, mit is tett Jóáház engesztelésképpen, hogy bűnbánatot tartott, vagy áldozatot mutatott be az Úrnak, de az ÚR meghallgatta őt. Mi is gyakran hasonlóak vagyunk ehhez a királyhoz, akkor keressük igazán az Urat, akkor fordulunk Hozzá, ha valamilyen veszély fenyegeti létünket, ha bajba jutunk. Bizony, gyakran ezeket a kiáltásokat nem kíséri őszinte bűnbánat és megtérés, csak egy gyors lelki segélyszolgálatot igénylünk, vagy tűzoltást, a veszély elhárítását, de nem igazán az Urat magát óhajtjuk. Azt látjuk azonban, hogy Isten mindezek ellenére könyörül népén, ad számukra szabadítót. Mindezt nem úgy teszi, mintha nem látná, mi van a szívünkben, vagy nem tudná, hogy nem vagyunk őszinték, de könyörül, mert látja nyomorúságunkat. Látja, hogy a bálványaink nem képesek segíteni rajtunk, sőt, inkább pusztulásba taszítanak, de Ő nem akarja, hogy elpusztuljunk, hanem hogy éljünk. Ezért küldte el az egyedüli és igaz Szabadítót, Jézust. Bárcsak mi is mindezt világosan felismernénk. Az ÚR szabadítással ajándékozta meg őket, ők pedig hála és életük átadása helyett visszatértek bálványaikhoz, mert az ellenségtől az ÚR megszabadít, a bálványokat azonban nekünk kell kihajigálni. Ezt nem tette meg Izráel népe. Vajon mi megtettük-e?

Jóáházt fia, Jóás követi a trónon. Érdekes látni, hogy most párhuzamosan mind a két országban Jóás nevezetű uralkodó uralkodik. Úgy látjuk az Igéből, hogy az új király trónra lépésével lehetőséget kap Istentől, hogy korrigálja a múlt hibáit, letérjen Jeroboám útjáról, de nem élt a lehetőséggel, hanem folytatta a rossz úton való haladást. Bizony, ez elgondolkodtató, ha úgy tekintünk saját életünkre, generációnkra, hogy Isten lehetőséget adott, hogy amit őseink elrontottak, kijavítsuk, a hitetlenség, a bűn útjáról a hit, az élet útjára térjünk. Azonban sajnálattal kell megállapítani, hogy mi sem tértünk le a régiek rossz útjáról, hanem folytatjuk azt, sőt, még mélyebbre jutottunk. Mindezek ismeretében igazán hálásaknak kell lennünk, hogy Isten türelme, kegyelme még mindig tart. Így hát használjuk fel jól a rendelkezésünkre álló időt, és lépjünk rá a jézusi, a keskeny útra.

Az újszövetségi igeszakaszunkban (ApCsel 10,24-33) Isten csodálatos vezetését és időzítését látjuk. Péter és Kornéliusz eddig nem ismerték egymást, soha nem is találkoztak, mégis a megfelelő időben létrejön a találkozás, mivel mindketten engedték, hogy Isten vezesse őket, az Úrtól meghatározott időben összeér az életük, és ebből nagyszerű dolgok születnek. Számunkra is fontos üzenete van ennek: nyugodtan rábízhatjuk magunkat az ÚR vezetésére, s ha ezt megtesszük, biztosak lehetünk benne, nem maradunk le semmiről, s találkozni fogunk azzal, akivel kell, azzal, akivel az ÚR kapcsolatba akar hozni bennünket. Az ilyen találkozásokból áldások születnek. A százados készül a találkozásra, és nemcsak maga akarja hallani Péter üzenetét, hanem akivel csak lehet, meg kívánja azt osztani. Tudja, hogy az a hír, amit Péter hoz, annyira fontos, hogy azt rokonainak, barátainak, munkatársainak is hallani kell. Mi se felejtsük el, hogy az ÚR üzenetére nem csak nekünk, hanem környezetünknek is szüksége van, és tegyünk meg minden tőlünk telhetőt, hogy ők is hallhassák. Lehet, hogy ennek érdekében félre kell tennünk kényelemszeretetünket, el kell viselnünk az emberek másságát, tőlünk eltérő szokásaikat, úgy, mint ennek a századosnak is ezt kellett tennie.

Nagyon figyelemreméltó, hogy az a Péter, akit a mai pápák elődének tartanak, milyen határozottan elutasítja az imádatot, mert minden imádat és dicsőség egyedül az Urat illeti. Jó ezt nekünk is komolyan venni, hiszen gyakran ki akarjuk sajátítani Isten dicsőségét. Péter elismeri, hogy ő is ugyanolyan kegyelemre szoruló bűnös, mint Kornéliusz. A különbség kettőjük között csak annyi, hogy ő már ismeri a kegyelem forrását.

Fontos elem még mindkettőjük történetében az engedelmesség. Mind Péter, mind Kornéliusz azonnal, ellenkezés nélkül tette, amit az ÚR mondott, függetlenül attól, hogy teljesen értették-e abban a pillanatban, hogy mi az ÚR terve. Ilyen engedelmességre van nekünk is szükségünk.

Olyan megragadó, hogy Kornéliusz nem a nagy Pétert akarja hallani, nem az ő sztorijaira kíváncsi, hanem az ÚR általa küldött üzenetére. Ez a mi feladatunk is: nem saját történeteinket, érdekes sztorijainkat, hanem azt kell továbbadnunk, amit ránk bízott, amit a másik számára általunk küld az ÚR.

Ó, Sion, ébredj

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5.                   Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.

Nekem szól az Ige

J

óás király uralkodásáról szóló véleményt olvasunk a fejezet első verseiben (2Kir 12,1-22). Negyven évig volt Izráel királya, és pozitív a megítélése. Úgy jellemzik: „Jóás egész életében azt tette, amit helyesnek tartott az ÚR, mivel erre tanította Jójádá főpap.”  Azonban úgy tűnik, hogy mindez csupán neveltetés és tekintély kérdése volt. Addig tartott, amíg Jójádá főpap élt. Jóást erre tanították, de a szívét nem érintette meg Isten lénye.  Ő nem önként és szív szerint cselekedte Isten akaratát, hanem csupán elvárásnak tett eleget. Jójádá főpap tekintélye alatt cselekedett, amikor pedig ő meghalt, azonnal igyekezett hátat fordítani a főpaptól tanultaknak. Sőt amikor Zekarjá, Jójádá főpap fia hirdeti Isten üzenetét és szemére veti, hogy elhagyták az Urat, a templom udvarán öleti meg (2Krónika 24,15-26). Tehát, aki csak elvárásból él keresztyén életet és nem szívből cselekszi a biblikus értékeket, abból egy idő után felszínre tör lénye eredeti tartalma és szembefordul a hittel, vagy a világ kívánsága szerint fog élni.

Megfigyelhetjük, hogy amikor nem teljesen az Úré a szív mindig van egy csak, a szépen felépített külső mögött. A templomot kijavíttatta, mert ez látványos tett volt, ezzel jó pontokat lehetett szerezni, de amit Isten kért azt ő sem cselekedte meg.  Az áldozóhalmok kultusza tovább folytatódott. Tulajdonképpen így azt mondhatjuk, hogy mindenkinek a kedvére tett a király. Az Úr hívei számára renováltatja a templomot, a nép számára pedig továbbra is biztosítja a szabadabb életet. Az áldozóhalmok körüli kultusz mindig szabadabb volt, mint a templomi istentisztelet. Ezek az alkalmak olyan fesztiválszerű hangulatot biztosítottak és ezt sokan szerették. Itt nem érvényesült a tízparancsolat. Azonban az Úr előtt mindez utálatos volt. Az Úr Jézus soha nem az emberek kedvében akart járni, hanem mindig az Atya akaratát cselekedte. Azonban Isten akaratának megvalósítása mindig áldást hozott a bűnben élő, szenvedő ember számára.

A templom kijavíttatása természetesen pozitív volt, bár ott sem úgy mentek a dolgok, ahogy kellett volna. Itt is megnyilvánul a motiváció. Amikor valamit muszájból kel tenni, az mindig visszaüt. Ezt sem szívből őszinte örömmel végezték, hanem a király parancsára. Ezért húzódik olyan sokáig és a pénz is nagy kísértést jelent. A pénz mindig kísértést hordoz magában. Nem csupán, azért mert el lehet venni, hanem azért is, hogy bár nem nyúl senki hozzá, de nem arra fordítják, amire szánva van. 

Itt találkozunk a templomi persellyel először. Jójádá pap ezzel a megoldással biztosította, hogy az összegyűjtött pénz oda menjen, ahová szánták. Nekünk is meg kell tanulni felelősen bánni az anyagi javakkal. Gondoskodni kell arról, hogy mindig arra fordítsuk a saját pénzünket, és a közösségét is, amire Isten szánja. Mert annak kell hangsúlyosnak lenni, az Úr mire szánja azt, amit Tőle kaptam.

A templomi munkálatok befejezése után Arám királya támadja meg Júdát és Jóás nem az Úrhoz fordul, hanem hűség adót fizet. Valószínűleg ennek az eseménynek a következménye a halála. Udvari emberei úgy látták, hogy az arám támadás mögött Isten ítélete áll, amiért a bálványokhoz fordult a király, és megölette Zekarjá prófétát. Ebből is azt láthatjuk meg, hogy szükséges mindig bűnbánatot tartani és Istenhez fordulni életünk korrigálása érdekében. Jóásnak is Isten közelségét kellett volna keresni, és bűnbánatot tartani. Ha ezt megteszi, az Úr könyörül és szabadítást ad, mint azt korábban már annyiszor tette.  Jóásnak is tudni kellett volna, hogy elődei megtapasztalásai nem csupán szép történetek, hanem azért maradtak fenn, hogy erőt és reménységet merítsenek belőle. A bibliai történetek azt is üzenik, ahogy az előttünk jártak életében cselekedett Isten, úgy cselekszik a miénkben is, ha kérjük Őt.

Az Apostolok Cselekedeteiben látjuk, hogy Péter a látomást komolyan veszi, gondolkodik és rajta és igyekszik megérteni, hogy mi is lehet az üzenete (ApCsel 10,17-23). Nem azt mondja, hogy csak elszunyókáltam, nincs ennek semmi jelentősége, hanem felismeri, Isten szólt hozzá. Nekünk is komolyan kell venni Isten szavát, szívünkben forgassuk, azt, amit naponta olvasunk, vagy azt az Igét, amit istentiszteleten hallunk. A bibliai részeket mindig úgy fogadjuk, hogy azt nekem olvasták fel, az a rész számomra hordoz az Atyától üzenetet és az a feladatom, hogy mindent megtegyek annak megértéséért.

Az Úr összehangolja a dolgokat, amikor Péter a látomásról elmélkedik, megérkeznek Kornéliusz követei. Érdeklődésükre elmondja, ő Simon Péter. Amikor meghallja, miért keresik, behívja őket. Tehát a látomás így nyert világos tartalmat Péter számára. Kornéliusz hívása és a mennyei üzenet együtt jelzik az Úr akaratát. Isten kaput nyit a pogányok felé, Péter feladata, hogy belépjen ezen az ajtón. Nem mondja, hogy ez nem lehet igaz, nem hivatkozik elfoglaltságra, hanem kész velük foglalkozni. Az Úr házhoz hozta a lelkigondozás alanyait. Az Úr számunkra is készít áldott találkozásokat, ám mezeket az alkalmakat meg kell látnunk, és jól fel kell használnunk. Mert azt vegyük észre, hogy Péter az evangélium terjesztésének alkalmát ismerte fel ebben a látogatásban. Péter számára semmi sem fontosabb, mint egy szomjas, kereső lélek tiszta forráshoz való elvezetése.

OLVASD EGYRE SZENT BIBLIÁD

Olvasd egyre Szent Bibliád, Szent Bibliád, Szent Bibliád!

Minden nap mondj buzgó imát, nőni így fogsz hát.

Nőni így fogsz hát, nőni így fogsz hát!

Olvass Igét, mondj hő imát, nőni így fogsz hát!

Isten áldásával.

Ne mondd!

J

úda életének legnehezebb időszakaiban is voltak hűségesek, akik bátran vállalták Isten akaratát (2Kir 11,13-20). Így történt ez most is, Jójádá főpap felismerte a cselekvés idejét és ennek következtében Jóást királlyá kenték. Bátor lépés volt ez, meg kellett látni, hogy nem Ataljának kell felettük uralkodni, hanem az Isten szerinti királynak. Az anyakirálynő kiépítette hatalmát és néhány évig biztonságban érezte magát. Így van a bűn is, elfoglalja azt a trónt, amelyen Istennek kellene uralkodni. Mindent kihasznál, hogy megszilárdítsa hatalmát. Elsősorban az énünket vonja szövetségébe, és elhiteti vele, hogy neki kell uralkodnia, őt illeti a trón. Bizony sokáig sikerül így bitorolni a hatalmat, hiszen általában mi akarunk életünk trónján ülni. Nem engedünk oda senkit, ádáz küzdelmet folytatunk mindenkivel, aki szerintünk a trónunkra tör. Ezért nem tudjuk elviselni, amikor valakinek más a vélemény. Támadásnak vesszük énünk ellen, féltjük a trónt. Pedig az egyedüli törvényes uralkodó Jézus Krisztus, Őt illeti szívünk trónja. Hiszen Ő élete által megvásárolt magának az ördög hatalma alól.

Amikor a király elfoglalja a trónt, a trónbitorlónak meg kell halnia. Itt nem lehet érzékenykedni, kegyeskedni, mert a trónon csak egy személy ülhet. Ha többen irányítanak ott hasadtság keletkezik. Ezt az állapotot nevezi a Szentírás felemás igának. Amikor már beengedjük az Urat is az életünkbe, de a trónt nem adjuk át a számára. Még mi is jogot formálunk életünk bizonyos területeire. Vizsgáljuk meg őszintén a szívünket és nézzük meg, hogy teljesen átadtuk-e már a trónt az Úrnak? El tudjuk-e mondani Pál apostollal: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem” (Gal 2,20)?

Az uralom átadása azt is jelenti, hogy az új király megtisztítja országát a bűn, a gonosz, a bálványimádás minden tartozékától. Történetünkben is lerombolták a Baal oltárait és bálványképeit. Milyen megdöbbentő, Isten tiltja övéinek a bálványképek készítését: „Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok” (2Móz 20,4-5). Amikor a bűn elfoglalja szívünket, hozza magával a saját szokásait és elfogadtatja velünk azokat. Olyan ügyesen teszi, hogy észre sem vesszük, sőt már mi is természetesnek tartjuk. Így voltak ezzel a szidók is. Többségüknek már nem szúrt szemet a bálványkép, jól megfért a hitükben. Amikor az Úr Jézus átveszi a hatalmat, Ő teljesen megtisztítja életünket. A bűnnek és a hamis vallásosságnak semmilyen tartozékát nem tűri. Ő nem osztozik a trónon senkivel. Sem velünk, sem kedvenc szokásainkkal. Egyedül akar uralkodni. Engedjük Neki, hogy mindent kitisztítson a szívünkből, ami nem áll meg az Ige alapján. Ne ragaszkodjunk kedvenc bűneinkhez, a mások által mára már elfogadott szokásokhoz. Mindent, ami eddig érték volt, amihez ragaszkodtunk állítsunk az Ő lényének világosságába, ott majd kiderül mindenről, hogy valóban értéket képvisel-e. Pál apostol is, amikor megtette ezt az átvilágítást, meglátta mindennek az igazi értékét. Felismerte, hogy a világ rangja, a képzettség, a vagyon, a magas pozíció, az elismertség mind csak szemét. Jézus az egyedüli érték a számára (Fil 3,8).

Kornéliusz vágyakozó szívét tovább vezeti az Úr. Simonért küldet Joppéba (ApCsel 10,9-16). A százados enged az angyal parancsának és elküldi szolgáit Péterhez. Amíg odaérkeznek ezek az emberek, az Úr megkészíti számukra az utat. Kijelenti Péter számára akaratát. Pétert is tovább kell vezetni a hitben és a szolgálatban. Az Úr nem engedi, hogy övéi megelégedjenek a meglévő eredményekkel, és hogy megrekedjenek hitükben.

Péter formálásához felhasználja az imádságot. Amikor az apostol elcsendesedik, az Úrra hangolódik, megszólíthatóvá válik. Csendre van szükség a megszólíthatóságunkhoz. Péter megtalálja az időt az imádkozáshoz. Amíg az ebédre vár imádkozik. Sokszor nem találunk időt igeolvasásra imádkozásra, Péter bemutatja, hogy a tétlenségre ítélt időt is lehet jól felhasználni. Istent még ebédidőben is fel lehet keresni. Az Ő ajtaja soha nincs zárva.

Bizony nem könnyű Pétert előbbre vezetni, háromszor is meg jelenik számára a lepedő, benne a különféle tisztátalan állatokkal, mire megérti és elfogadja az Úr akaratát. Nagyon nehezen akar tágulni a szíve, nem látja, hogy az Úr Jézus nemcsak a zsidókért, hanem a pogányokért is meghalt.  Szól a hang Péternek: „Amit az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak”, és szól nekünk is. Ne zárjunk ki senkit a kegyelemből, azt sem, aki nem szimpatikus, aki másképp gondolkodik, másik néphez tartozik, más a bőre színe.

Péternek nem volt könnyű ezt elfogadni, hiszen egy római ember felé kell nyitni. Olyan nép fiát kell befogadni szívébe, és az egyházba, aki a hódító sereg katonája. Péter szívében még elevenen él a nagypénteki esemény is, tudja, hogy Róma helytartója és katonái ölték meg Jézust. Hát számukra is van kegyelem? Igen! Isten megtisztította őt is Jézus vére által. Ne a saját szemeddel, hanem az Úr szemével lásd a másikat. Ismerd fel bennük is Isten alkotását, a kegyelem munkáját. Bizony ez jó lecke számunkra is.

Ne mondd, szól az Úr Péternek, és nekünk is. Hiszen hányszor nem várjuk meg mi sem Isten véleményét, és úgy mondjuk a magunkét, hogy nem is ismerjük a másikat. Nem tudjuk, hogy már munkálkodott benne az Úr. Ne mondjuk mi sem előre a saját véleményünket, hanem higgyük, az Úr meg tudja tisztítani azt, amit ma tisztátalannak látunk.

Ó, terjeszd ki, Jézusom

1. Ó, terjeszd ki, Jézusom, oltalmazó szárnyad,

És csitíts el szívemben bút, örömöt, vágyat!

Légy mindenem, légy fényem, sötéten jő az éj,

Nagy irgalmadból élnem szüntelen Te segélj!

2. Ó, mosson meg egészen az értem kifolyt vér!

Új lélekért könyörgök, újult akaratért.

Kicsik, nagyok mind kérünk: őrködj vigyázva ránk!

Békességbe térünk: Te áldd meg éjszakánk!

Isten áldásával.

Egyetlen alternatíva

A

hazjá meggondolatlan lépése, amikor Jórámmal kivonult Jéhú elé, saját országa számára is következményekkel járt (2Kir 11,1-12). Életünk alakulása másokra, a közvetlen környezetünkre is hatással van. Benne élünk egy szűkebb és bővebb közösségben, bele tartozunk Isten családjába, és így ami velünk történik, az másokat is érint. Ezért felelősek vagyunk döntéseinkért, nem tehetünk azt, amit akarunk. Így azután még jobban kell figyelnünk az Úrra.

Ahazjá Júda királya mivel nem kérdezte meg az urat elment oda, ahová nem kellett volna, ezáltal országát, Dávid uralkodói házát veszélybe sodorta. Így közvetetten az Úr tervének is akadályává vált, hiszen Dávid házából kellett majd megérkeznie a Szabadítónak. Milyen csodálatos, hogy az Úr terveit övéinek felelőtlen tettei sem képesek megakadályozni. Isten a nagy helyreállító és hibánkat ki tudja javítani.

Miért okozott nagy problémát Ahazjá halála? Azért mert az anyja Ataljá, Aháb király lánya volt. Ezzel a házassággal a két ország politikailag összekapcsolódott, Aháb háza pedig egyfajta misszióra használta fel. Atalján keresztül a Baal kultusz Júdába is bekerült. Amikor meghalt a király az anyakirálynő kihasználta pozícióját és magához ragadta a hatalmat. Ez azzal a veszéllyel járt, hogy a pogány kultusz és életforma Júdában is meghonosodik, majd ezt követően az izráeli országrész magába olvasztja Júdát. Ha ez bekövetkezik, teljesen felhígul az igazi hit, Isten népe elpogányosodik.

Atalját a hatalomvágy tartotta fogva, nem volt neki elég az, amiben része volt, ő akart mindenen uralkodni. A sátán így végzi munkáját már évezredek óta. Kiveszi a szívből a megelégedettséget és elülteti helyére a többre vágyást. Így volt ez Ádám és Éva esetében is. Nekik sem volt elég az egész Éden, még kellett annak az egy fának is a gyümölcse. Nem azért hálás, ami van, hogy az övé az egész kert, az egész föld. Hanem azért boldogtalan, mert azt látja egy valami nem az övé. A gonosz átformálja a látásunkat, hogy ne azt lássuk, amink van, ne örüljünk neki, hanem elementáris erővel vágyakozzunk, azután ami nincs, vagy még nem a miénk. Napjainkra már szinte a tökéletességig kifejlesztette az ellenség ezt a módszerét. Már alig látunk megelégedett embert, szinte mindenki valami másra, újabbra vágyik. Isten mai gyermekeinek meg kell tanulni, azt, amit Pál apostol is elsajátított az Úr iskolájában: „mert én megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek” (Fil 4,11). Micsoda nagy és pótolhatatlan anyag ez, mert ha kimarad a tananyagból, elpusztítja magát az emberiség. Vegyük komolyan, mert ez a lecke, vagyis ennek gyakorlása, vagy elhanyagolása létünk minőségét határozza meg. A lecke pedig azért van, hogy megtanuljuk. A mai gazdasági válságok, milliók halála is erre vezethető vissza, az ember nem tud megelégedni. Azonban Pál rámutat, hogy igenis lehetséges ezt elsajátítani, megelégedetten élni.

Atalját önzése elvakítja, és vérengzésbe taszítja. Mindenkit kiirt, aki Dávid vonalához tartozik, aki szóba jöhet a trón utódlásakor. Milyen jó, hogy ebben a helyzetben is voltak Istennek olyan hűséges emberei, akik abban a helyzetben tudták mit kell tenni, és bátran meg is cselekedték. Az egyik nő gyilkol, a másik ment. Mi okozza a különbséget? A hovatartozás. Ataljá szíve a Baalé, ezért pusztít, Jósebá szíve pedig Istené, ezért életet ment. A hovatartozásunk meghatározza az életben betöltött szerepünket, gondolkozásunkat, tetteinket. Végig kell gondolni hova tartozom? A világba, annak szokásaihoz, vagy Isten országába, Jézus Krisztushoz? Nagyon lényeges, hogy mindig felismerjük, mit kell tennünk, mi az Isten akarata életünk számára, és azt bátran meg is tegyük.

Így menekül meg Jóás királyfi, mert dühönghet a gonosz, ahogyan akar, az Úr övéit megőrzi. Mivel az Úr kezébe helyezték e gyermek életét, hat éven keresztül rejtve maradt mindenki elől. Az Úr kezében, biztonságban van az életünk, bárhogyan is dühöngnek körülöttünk. A világ legbiztonságosabb helye, az Isten tenyere. Ezért aludt békésen Jézus a tengeren hányódó hajóban, mert a hajóval együtt, Isten tenyerében nyugodott.

Láttuk az eddigiekben, hogy a Krisztusba vetett hit szinte egész Izráelt megfertőzte, mert úgy terjed, emberről-emberre, mint egy járvány (ApCsel 10,1-8). Az evangéliumi hitnek, és annak terjesztésének is ez a lényege, emberről-emberre terjed.  Ahol az Úr Jézus a szívekben él, lénye megfertőzi a hívők közelében tartózkodókat. Fertőz-e az életem? Vagy csak én kapom el a világ minden fertőzését (szokását)?

Egy Kornéliusz nevű római katonát látunk a mai részben. Ez az ember egész családjával áttért a zsidó hitre. Szerette Istent, beszélgetett vele és szolgált Neki. Az alamizsnaosztogatás elsősorban nem érdemszerző cselekedet volt, hanem ráhangolódott Isten lényére, és felismerte, hogy az adás Isten igazi tulajdonsága. Isten mindig ad. Nekünk adta a teremtett világot, amit nem becsülünk, amiért nem vagyunk hálásak, hanem felelőtlenül kizsákmányoljuk, és mindenki azt gondolja, hogy a föld kincsei, egyedül őt illetik. Ez bizony óriási tévedés, mert a föld az Úré, de nekünk ajándékozta használatra. Szigorúan többes számban, „nekünk”.  Az Úr Jézus világosan kimondja, hogy mennyei Atyánk „felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak” (Mt 5,45). János evangélista pedig elmondja, hogy: „úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16).

Kornéliusz rendszeres imádkozó volt. Ez nagyon lényeges, nemcsak néha, a bajban, hanem mindig forduljak az Úrhoz. A százados egyszer csak átéli, hogy az Úr megszólítja. Valószínűleg már hallott arról, ami történt, hogy némelyek szerint Isten elküldte a Fiát. Bizonyára ezt is az Úr elé vitte és várta a feleletet, az útbaigazítást. Mert van úgy, hogy Isten nem azonnal válaszol, nem felejtkezik el rólunk, de mindig a maga idejében cselekszik. Ezért nekünk türelmesen kell Rá várnunk.

A válasz megérkezik, küldjön embereket Joppéba, és hívassa el Pétert. Csak ennyi. A hitben való továbblépése, a kegyelem átélése attól függ a számára, hogy szó nélkül engedelmeskedik-e. Ő a százados, a római katona, aki eddig mindig másnak adott parancsot, kész-e most elfogadni az utasítást és engedelmeskedik-e neki? Ő kész elfogadni, Isten parancsát és alázattal teszi, amit az angyal mondott neki. Azért teszi, mert számára Isten, Úr, a feljebbvalója, akinek csak engedelmeskedni lehet. Más alternatíva nincs. Bár mi is megtanulnánk, hogy nincs más alternatíva, mint engedelmesség a Királynak. Urunk könyörüljön, hogy mi is ilyen alázatos szívvel, zúgolódás és okoskodás nélkül tegyük, amit Gazdánk kér.

ATYÁM, KÉT KEZEDBEN

Atyám, két kezedben, csak ott lakhatom.

biztonságot csak tőled kapok!

Újjá így teremtesz, sebem ápolod,

boldogság, hogy itt van otthonom!

Tarts meg két kezedben, őrizz meg Uram,

oltalmadban rejtsd el sorsomat!

Atyám, két kezedben, teljes az öröm,

ajándékodban gyönyörködöm!

Tékozlóként éltem, tárva most karod,

hűtlenségem nem hánytorgatod!

Tarts meg .....

Atyám, két kezedben, bátran sírhatok,

fájdalmaim hordozod tudom!

Ott fönn a kereszten, áldó két kezed,

bűneimmel én szegeztem fel

Tarts meg ....

Isten áldásával.

Jézus nyomain

F

igyeljünk a mai napon is arra mit is üzen nekünk Urunk. Keressük az Ő orcáját szüntelen. Keressük akaratát ezen az ószövetségi történeten keresztül is, amely nem az Isten akaratát kereső embert mutatja be, hanem a maga hatalmáért minden eszközt felhasználó királyt. Jéhu tudja, hogy Baal papjai szorosan összefonódtak Aháb családjával, és addig nem tudja magát és hatalmát biztonságban, amíg valaki is életben van Baal papjai, Aháb támogatói közül. Amikor összetalálkozik Jehónádábbal, az Úr ügyéért munkálkodónak állítja be magát, ezáltal a nép előtt Isten tisztelőjeként tud fellépni.  Jehónádáb egy kis törzsnek a feje, amely nem volt zsidó, de köztük élt és teljes szívvel az Urat imádták. Azonban Jéhu nem Isten igaz tiszteletét állította helyre, hiszen az aranyborjúkat meghagyta tiszteletüket folytatta. Csak egy darabig ment el a helyreállítás útján, csak addig, amíg az érdekeivel egyezett. Számára nem Isten tisztelete volt a fontos, hanem saját hatalmának kiépítése. Jéhú eszköz volt Isten kezében, de nem volt az Úr szolgája.

Tehát ezt a szakaszt megfigyelve el kell mondanunk, hogy Isten országában a cél nem szentesíti az eszközt. Az Úr gyermekei nem használhatják fel a hazugságot, a megtévesztést és a bosszúállást. Ha most tekintetünket a Gecsemáné-kertje felé fordítjuk, azt látjuk, hogy az Isten Fia, amikor kivonulnak elfogására, tanítványait menti, az ellenséges katona fülét meggyógyítja. A kereszten pedig forró szívvel imádkozik gyilkosaiért és ellenségeiért. Számunkra az Úr Jézus magatartása a zsinórmérték.

Jéhú álnokságból hívatta össze a Baal papjait, nem áldozatot akart bemutatni, hanem kiirtani akarta őket. Péter az Úr Jézusra mutatva így ír: „Krisztus is szenvedett értetek, és példát hagyott rátok, hogy az ő nyomdokait kövessétek: ő nem tett bűnt, álnokság sem hagyta el a száját” (1Pét 2,21-22). Az Úr Jézus mindig őszinte és egyenes volt. Ezt az utat hagyja ránk is. Ha követjük Őt, ezeken a nyomokon kell járnunk. Tehát nem a világ módszerei jelentik számunkra a példát, hanem Jézus. Ő úgy járt előttünk, hogy élete és tanítása lábnyomként mutatják az utat. Amikor nem tudjuk, merre menjünk, keressük Jézus nyomait, figyeljük, merre haladt Ő. Amikor világosan látjuk az Általa képviselt irányt, akkor induljunk el. Ezek a lábnyomok a Szentírásban találhatók. Rendszeres olvasása és kutatása által mi is felismerhetjük az Isten akarata szerinti élet nyomvonalát. De rajtunk áll, hogy fordítunk-e időt a nyomolvasásra, mert ennek a világnak a gyomnövényei annyira eltakarják, hogy csak alapos munkával lehet felismerni, merre kell mennünk.

Jéhu életéből komolyan kell vennünk azt az alaposságot, amivel a Baal kultuszt igyekezett kiirtani. Számunkra ez a kultusz, a világ és a bűn mindenféle formáját jelenti. Csak akkor lehetünk győzelmesek a bűn, és a saját óemberünk minden vágya és kívánsága felett, ha teljes mértékben elszakadunk szívünkben a bűntől. Ha a régi talajból meghagyunk számunkra kedves köveket, gazokat, azok megfojtják az Igét.  Jézus is erről beszél a magvető példázatában (Mt 13,18-23).  A talajt teljesen meg kell tisztítani, ezt a folyamatot pedig maga az Úr végzi el. Ő képes megtisztítani életünket a bűntől.

Az első gyülekezetek életébe kapunk bepillantást mai Igénkben (ApCsel 9,36-43). Joppe a tengerparton feküdt, itt is éltek már Jézus követői. Komolyan vették Mesterük tanításait és odafigyeltek egymásra. Ilyen odafigyelő tanítvány volt Dorkász is, aki igyekezett a másik testvér számára segítséget nyújtani. Felismerte, hogy ő mivel szolgálhat az Úrnak, mivel gazdagíthatja a közösség életét.  Tudott adakozni, és tudott ingeket, ruhákat készíteni. Ezt a tudását azonban nem csak a maga számára hasznosította, nemcsak a megélhetését biztosította általa, hanem szétosztogatta, azok számára, akiknek szüksége volt rá, de nem volt lehetőségük új és szép ruhadarabok vásárlására.  Ezek a tanítványok így is segítettek egymásnak a keskeny úton való haladásban. Számunkra is példa, lássuk meg a másik testvér helyzetét, és a magunk letehetősége szerint segítsünk neki.

Ahogyan Dorkász megtalálta helyét az életben és a gyülekezetben, úgy találhatjuk meg mi is. Nem arra tekintett, és nem azon panaszkodott, hogy ő nem tud prédikálni, hanem megkereste azt a területet, ahol áldás lehet. Tudta, hogy az Úr az ő életét is fel tudja használni országa építésére. Az Úr számára mindegyikőnk élete hasznos, és be tud építeni az egyház épületébe. Meg kell látnunk azt a talentumot, amit mi kaptunk. Nem kell a mások képességét irigyelnünk, mert nekünk is adott az Úr olyan áldást, amivel csak mi szolgálhatunk. Ahogyan Dorkász élete hasznos volt, úgy válhat a mi életünk is hasznossá az Úr kezében, a magunk helyén.

Amikor Dorkász meghalt azonnal Péterhez küldtek. Miért? Mert fontos volt számukra ez a testvér. Látták értékeit és pótolhatatlannak tartották. Nem magukat siratták, hanem a Dorkászban elveszített értékeket. Látjuk-e a másik értékeit? 

Azért fordultak tovább még Péterhez, mert hitték, hogy általa még ebben a helyzetben is cselekedhet az Úr. Ők azonnal a testvérhez, az apostolhoz fordultak. Tudunk-e mi nehéz helyzetekben Isten gyermekeihez fordulni? Mi már megszoktuk, ha bármilyen baj történik, világi szakembereket keresünk fel. Mi már nem Jézus tanítványaihoz fordulunk? Miért? Mert jobban bízunk az ember tudásában, az általa készített termékek hatásában, mint az Úr hatalmában. Milyen megszégyenítő, hogy ezek őszinte hittel Pétert keresték. Péter sem mondta, mit tehetnék én most. Nem a halottasokhoz küldte őket, hanem elindult az élet és halál Ura nevében. Tudta, hogy Jézus Úr, és Ő tud csodát tenni. Ez az esemény is segített az embereknek a hitre jutásban. Meglátták, hogy Jézusban az Élet érkezett meg hozzájuk, és ők kinyitották előtte a szívüket.

Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Mindenható Isten

1. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Mindenható Isten, Énekünk jó reggel száll hozzád szívesen. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Végtelen kegyelem, Három személyben áldott egy Isten!

2. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Kit a szentek áldnak, Koronájukat letészik teelőtted; Angyali seregek térdelve imádnak, Ki voltál, vagy s nem érsz soha véget.

3. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Földi köd bár elfed, És bűnös szem nem látja dicsőségedet, Csak te vagy szent, Isten, és senki kívüled: Teljes hatalmú szentség, szeretet!

4.                  Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Nagy és erős Isten; Minden műved dicsér az ég-, föld- s tengeren! Szent vagy, szent vagy, szent vagy, áldott, véghetetlen: Három személyben egy áldott Isten!

Isten áldásával.

Növekedés békességben

L

áthattuk az eddigiek során, hogy Isten cselekszik és számadásra vonja népét, benne azokat, akik felelősek népe életének irányításáért. Számon kéri az engedetlenséget, a bálványimádást. Sok lehetőséget kínál az ébredésre Igéje komolyan vételére, de egyszer lejár a kegyelmi idő. Ez történt Aháb és családja életében. Az Úr hatalmas eszközein keresztül kereste őket, nagy csodákat vitt végbe, mégsem akartak látni és megtérni.  Nem hódoltak meg az Úr előtt. Miért? Talán azért, mert a bálványok soha nem kérik az első helyet, hanem „meghagyják” számunkra a trónt. Izráel Istene pedig várja, hogy önként szálljunk le trónunkról és engedjük azt át a számára. Ahogyan Naamám leszállt a szekérről, úgy kell nekünk is szívünk trónjáról lekecmeregni és átengedni Urunk számára. Ha ez megtörténik, kisüt a nap életünk felett, és addig soha nem tapasztalt békességben lesz részünk. Onnantól kezdve Isten irányítása alatt zajlik az életünk, nincs félelem, kapkodás és zűrzavar. Felváltja mindezt a rend és a fegyelem, mert Isten országában rend van.

Isten ítéletének eszköze Jéhu volt, aki bizony ezzel vissza is élt (2Kir 10,14). Elragadta a bosszú, a leszámolás és a hatalom utáni vágy. Mert azt látnunk kell, hogy Isten az Ószövetségben felhasznál népe életének megtisztítására emberi eszközöket, még pogány birodalmakat is. Mindig megkapják pontos feladatukat, de általában nem maradnak meg küldetésük keretei között, hanem túllépik azokat. Miért? Mert a bűn uralja szívüket, és amikor hatalmat kapnak, még több kell. Valahogy úgy van ez, mint gyerekkoromban hallottam, amikor nem elégedtünk meg azzal, amit kaptunk és még többet akartunk, hogy azt mondták nekünk: kisujját odaadja az ember, és az egész kezét akarják. De a hatalommal visszaélőknek is mindig el kell számolni Isten előtt. „Mindnyájan oda fogunk állni Isten ítélőszéke elé” (Rm 14,10).

Jéhu szinte már egész Izráel felett átvette a hatalmat, csak a főváros Samária maradt ki. Mégpedig azért, mert annak idején Omri az Aháb dinasztia alapítója megvette ezt a várost és a leszármazottai élnek benne. Jéhu cselhez folyamodik, hogy megszerezze, és úgy tüntesse fel a dolgot, hogy nem ő öli meg Aháb családjának tagjait. Másokra kívánja hárítani a felelősséget, de Istent megtéveszteni nem lehet. Előtte nincs titok, és a rejtett dolgok is nyilvánvalók a számára. Úgy tünteti fel Jéhu mintha meg akarná hagyni a város függetlenségét, engedné, hogy Aháb rokonai közül válasszanak maguknak királyt. Ám Samária vezetői nem mernek vele szembe állni, így elkötelezték magukat Jéhu számára. Így mentették a saját pozíciójukat is. Amikor az ember nem bízza magát Istenre, és nem Tőle várja oltalmát, nem Rábízza megélhetését, akkor így trükközik, mint ezek az emberek. Bizony ez a fajta magatartás a világ fiainak szemében gyakran bölcsességként hat. Az a szomorú, amikor Isten népe is a világ fiainak mintája alapján igyekszik érvényesülni a világban és rendezni az ügyeit.

A város vezetői megteszik, amit Jéhu kíván, ő pedig Isten igéjével igazolta véres tetteit. Mert bizony az Igével mindent lehet igazolni, de az nem igazol mindent.  Ma is gyakran használjuk fel Isten Igéjét a saját tetteink igazolására. Elbújunk a Biblia mögé, a felelősség vállalása helyett. Hányan a rossz döntések, bibliátlan magatartásuk, a bennük lévő romboló indulatok vállalása, a velük való leszámolás helyett, keresnek egy Igét, amivel igazolhatják tetteiket. Mert valóban igaz és nagyon csodálatos  az, amit Jéhu mond: „semmi sem esik a földre az ÚR igéjéből, amit kijelentett az ÚR.” Azonban nem arra adatott, hogy magunkat igazoljuk vele, hanem saját életünkre nézve is vegyük komolyan, hogy amit Isten az Igében kijelentett, az be fog teljesedni. Így meg fog valósulni, az Úr Jézus visszajövetele és az ítélet is. Ezért a mi feladatunk komolyan venni Isten beszédét, és szolgálva, az Igét élve várjuk Urunkat.

Ezt követően Jéhú találkozik a Júdai király rokonságával és őket is megöleti. Ennél a tetténél már az Igével sem mentegetőzhet, mert erre nem volt felhatalmazása. Júda királyi háza felé nem szólt a küldetése, túllépte megbízatásának határát. Ha eddig sem Isten akaratának teljesítése vezette, akkor most biztosan nem, hanem az egész ország fölötti hatalom megszerzése. Jéhút teljesen elragadta a hatalom utáni vagy, a szerzésnek a vágya és nem tud ezeknek határt szabni. Azonban Isten megvonja a határt, ameddig Jéhú és mai követői is elmehetnek. Azt a határt nem lépheti át senki. Jó ha nem feszegetjük határainkat, hanem belesimulunk Isten akaratába. Ma is sokan át akarják lépni erejük, képességük, lehetőségük határát, azonban mindezt nem lehet következmények nélkül megtenni. A tékozló fiú is átlépte az atyai ház határát, ám abból semmi jó nem származott. Csak a kegyelem mentette, meg hogy ne lépje át saját létének határait is, hanem visszatérjen az atyai ház falai mögé. Az ember Isten országának határain belül teljesedhet ki, növekedhet és élhet Isten dicsőségére. Éljünk ma is ennek az Országnak a határain belül.

Az Apostolok Cselekedeteiben azt olvassuk: „Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt” (ApCsel 9,31-35). Bizony nagy kegyelem volt ez azok után, hogy pünkösdöt követően menekülniük kellett a tanítványoknak erről a területről. Hogyan következett be ez a változás? Talán megváltoztak a zsidók? Felismerték volna tévedésüket? Nem, erről szó sincs. Hát akkor, mi történt? Isten csodálatosan cselekedett. Az üldözések irányítóját, az Úr Jézus legdühödtebb ellenségét kiemelte, ezáltal fejét vesztette az üldözők társasága. De az Úr nem leszámolt ezzel a vezetővel, nem likvidálta, hanem baráttá, sőt az evangélium hírnökévé tette. Így munkálkodik Isten, a legádázabb ellenségéből, a legodaadóbb szolgáját formálja ki. Saul is megtapasztalta, hogy az Úr nem akarja a bűnös halálát, hanem azt, hogy megtérjen és éljen. Saul élt is ezzel a lehetőséggel. Az Úr ezen akciójának lett az eredménye, hogy egy ideig békessége volt az egyháznak. Az Úr tudta, hogy erre szükségük van, rendezniük kell a soraikat, hiszen nagyon fiatal volt még ez a közösség.

Ők pedig ezt a békességes, nyugodt időszakot jól használták fel. Az Úr Jézusra figyelve, szavait komolyan véve elkezdték a gyülekezetet felépíteni. Jól látták, hogy a megtérés után fel kell építeni hívő életüket, a gyülekezet közösségét. Ugyanígy ma is azoknak, akik újjászületnek, fel kell építeni egy új, Isten Igéjén alapuló életet. A hit nem csupán elmélet, hanem gyakorlat, azaz életforma. Eddig ők ószövetségi módon igazgatták mindennapjaikat, mostantól kezdve már Jézus akarata, az Ő tanítása szerint kell élniük. Azonban időre és nyugalomra van szükség, hogy ezt az életet felépítsék.

Az Úr úgy megáldotta egyházépítő munkájukat, hogy közben létszámban is gyarapodtak. A krisztusi értékrend, Isten országának kisugárzása, a kegyelem ereje másokat is megragadott általuk.

Közben Péter végigjárta a gyülekezeteket, így segítette a növekedést, az építést.  Elmondta a hívők számára mindazokat a történeteket, amelyeket az Úr Jézus követése nyomán megélt, és átadta számukra Jézus beszédeinek gyűjteményét is.

Liddában megtapasztalták a tanítványok, hogy Jézus hatalma nemcsak a múltban működött. Jézus tegnap, ma, és mindörökké ugyanaz. Amikor Péter elmesélte a régi történeteket, lehet, hogy mondták néhányan persze, a te idődben voltak gyógyulások, csodák, de ma már nincsenek. Jézus már nem avatkozik bele az életünkbe. Erre adott választ a mi urunk, amikor a nevére való hivatkozás nyomán meggyógyult ez a nyolc éve béna ember. Figyeljük meg, hogy Péter mennyire ügyelt arra, hogy még a látszatát is elkerülje annak, hogy ő gyógyította meg a bénát. Határozottan mondja: Meggyógyít téged Jézus Krisztus. Mi is ilyen határozott hittel képviseljük Urunkat, vállalva, hogy Ő ma is képes megszabadítani szenvedélyekből, meggyógyítani betegségből, újjáformálni a bűn hatalmából.

Az Úr Jézus jelenben is munkálkodó erejét látva megnyíltak a szívek és megtérések történtek. Ahol látják Jézust cselekedni, ott ma is megnyílnak a szívek.

Itt van szívem, neked adom, Uram

1. Itt van szívem, neked adom, Uram, Neked, ki alkotád! "Rossz a világ, énnékem add, fiam!" Szád ily parancsot ád. Itt van szerelmem áldozatja, Hűségem hű kezedbe adja, Itt van szívem, itt van szívem!

2. Itt van szívem: fogadd kegyelmesen, Bár sok hibája van; :/: Amint vagyon, kezedbe úgy teszem, Ne vesd meg, jó Uram! Sok bűnös vággyal van betelve, Száz bűnnek nyomja régi terhe, Bűnös szívem, bűnös szívem.

3.      Itt van szívem! Üdve Krisztusban van, Keresztednél pihen, :/: S így szól: Uram, te vagy minden javam, Halálod életem! A Megváltó sebébe mélyed És ott lel vigaszt, békességet Hívő szívem, hívő szívem!

Isten áldásával.

Azért könyörült, hogy

A

mikor Ahazjá Júda királya meglátta, hogy veszélybe került az élete futásnak eredt (2Kir 9,27-37). Ő is azt a rossz megoldást választotta, mint Jórám. Azonban lássuk meg, hogy ez a rossz döntés csak folytatása az előzőeknek.  Tegnap említettük, hogy nem biztos, hogy Isten akarata volt az, hogy elment Ahazjá Jórámot meglátogatni. De ha el is ment a rokonhoz, miért nem ment azután haza? Miért kellett kivonulnia Jéhu ellen? Neki ehhez az ügyhöz nem volt semmi köze. Itt döntött rosszul, ha az Úrra figyel, akkor tudja, hogy neki nem kell elkísérnie Jórámot, mert ez nem az ő ügye. Hamis szolidaritást vállalt a rokonával, de meg is lett a következménye. Bizony az Úr gyermekei is gyakran ezen a területen válnak a kísértő áldozataivá, és buknak el. Miért? Mert rokonokkal, barátokkal elmegyünk olyan helyekre, ahol nincs a helyünk. Oda megyünk, ahol a bűn uralkodik, és bizony nehéz lesz megállni. Mielőtt elindulunk jó ha megkérdezzük az Úr Jézust, ahová most én tartok, oda Te is eljössz-e velem.  Mert ha egy tanítvány Jézus nélkül indul el valahová, védtelenné és kiszolgáltatottá válik. A zsoltáros is így imádkozik: „Őrizz engem, mint szemed fényét, rejts el szárnyaid árnyékába” (Zsolt 17,8).

Isten ítélete megérkezik Jezábelhez is, ő azonban ezt nem látja meg. Ahelyett, hogy lelkét rendezné, bűnbánatot tartana, a külsejét ápolja. Azonban a külső szépítése nincs az Úrra hatással, Ő nem a termetünket, a sminkünket, hanem a szívünket nézi. Isten előtt egyetlen szépítőszernek van hatása, mégpedig a kereszt alatt kihulló könnyeknek. Ezekre válaszként megtisztít az Úr, Jézus kiomlott drága vérével.  Mert megtisztítani egyedül csak az Úr tud. Eztért kéri már Dávid is : „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem" (Zsolt 51,12).

Ebben a szakaszban ismét azzal találkozunk, hogy Isten mindezt, ami történt még Illésnek jelentette ki.  Hosszabb idő eltelt azóta, és mivel nem történt semmi. Aháb és Jezábel nyugodtan élhették istentelen életüket, üldözhették az Úr prófétáit, és úgy gondolták jó úton jártak. Talán meg is erősödtek a prófétai üzenetek ellenére, abban, hogy Izráel Istene fölött már eljárt az idő, le kell váltani. Azonban Isten az idő múlásával lehetőséget ad a megtérésre. Nem azt jelenti, amikor engedi, hogy menjenek az események a maguk útján, hogy Ő tehetetlen, hanem hogy azt akarja, megtérjünk és éljünk. Ő nem a bűnös halálát akarja, így azután rajtunk áll, hogy életre jutunk-e? Nem Isten a hibás, ha mindezek ellenére elveszünk.  Isten a mai napon is hívogat az Ő Fia által: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek" (Mt 11,28).

Saul is megtapasztalta, hogy a környezet bizalmatlansága nem szűnik meg azonnall, idő kell hozzá (Apcsel 9,26-30). Nem hitték, hogy tanítvány. Ezzel sokan szembesülnek, de ne veszítsük el a türelmünket, hanem engedjük, hogy életünk megváltozása formálja azokat, akik korábban is ismertek minket. Egy-egy életváltozás után nem biztos, hogy a környezet, a hozzátartozók azonnal elhiszek, hogy igazi változáson mentünk keresztül. Különösen a szenvedélybetegségekből szabadultaknál találkozunk ezzel, hiszen sokszor mondták már, hogy többé nem nyúlnak a pohárhoz, de eddig soha nem tudták ígéretüket megtartani.  Aki az Úrra néz, megérti ezt a hozzáállást és türelmesen sugározza Krisztus lényét. Mert egyedül csak Ő képes újjáformálni a gondolkodást, a szívet. A kitartó és alázatos életnek meg lesz a gyümölcse.

Milyen csodálatos, hogy ebben a helyzetben is mellé állt az Úr, nem engedi, hogy elcsüggedjen. Amikor mindenki bizalmatlan, felbukkan Barnabás, aki maga mellé veszi, és bizonyságot tesz mellette. Az Úr ad olyan testvéreket, akik segítenek elkerülni a csüggedést, és megerősödni a hitben. Ennek hatására befogadják és bátran tesz bizonyságot az Úrról. Saul új életének minden percét a Jézusról való bizonyságtételre használja fel. Tudja, ezért nyert kegyelmet. Ez is lényeges, mert ma sokan úgy gondolják a megtérés, az új élet csupán azt a célt szolgálja, hogy hasznos és pozitív célokért küzdő emberek legyünk. Isten kegyelmével elkerüljük az élet buktatói, a kudarcokat és jól éljünk. Saul azonban látja, hogy nem erről van csupán szó. Így vall erről később: „De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus elsősorban énrajtam mutassa meg végtelen türelmét példaként azoknak, akik majd hisznek benne, és így az örök életre jutnak” (1Tim 1,16). Tehát a megmentett élet példa mások számára Isten kegyelméről. Azt hirdeti, ha a mi életünk számára volt kegyelem, és mi megszabadulhattunk, akkor mások számára is van remény, van Istentől lehetőség az új életre. Csak éljünk is vele.

Jöjj, mondjunk hálaszót

1. Jöjj, mondjunk hálaszót Hűszájjal és hű szívvel, Mert rajtunk itt az Úr Nagy csoda dolgot mível. Már anyaölben is Volt mindig gondja ránk. A sok jót, melylyel áld, Ki sem mondhatja szánk.

2. Dús kincséből az Úr Jó békességet adjon, :/: Hogy szívünkben a kedv Víg és derűs maradjon. Ne hagyja híveit Bú-bajban sohasem; A rossztól óvja meg Itt s túl ez életen.

3.      Az Atyát és Fiút És a Szentlelket áldom; :/: A menny Urát, kiben Szent egybe forrt a három; Aki úgy szól ma is, Ahogy régente szólt, Nem változik: Az Ő, És az lesz, aki volt.

Isten áldásával.