Itt vagyok, Uram

E

lérkezett az idő Isten korábbi megbízatásának a teljesítésére (2Kir 9,1-15). Ezt a megbízatást is még Illés kapta. Van úgy, hogy egy feladatra való megbízatás után a végrehajtásáig hosszabb idő telik el. Isten soha nem siet, és nem kapkodik.  Sőt kegyelméből ad időt, arra, hogy komolyan vegyük Őt, és korrigáljuk az életünket ott, ahol azt kéri tőlünk. Így adott időt Aháb és családja számára is. Ők nem éltek ezzel, nem igyekeztek kegyelmet kérni, így eljött az Úr ítélete.

Egy fiatal, az izráeli táborban ismeretlen prófétára bízza Elizeus a küldetés végrehajtását. A fiatal tanítvány feltűnés nélkül képes megközelíteni a katonai parancsnokok sátorát. A próféta tanítvány eleget tesz a küldetésnek és felkeni Jéhut Izráel királyává. Az a feladata, hogy Isten ítéletét hajtsa végre. Jéhut társai elismerik és kikiáltják királynak. Jórám ez időben Jezréelben gyógyíttatta magát, Jéhú pedig kihasználja a lehetőséget, megkezdi az előkészületeket.

Bizonyára ellenszenvet vált ki többekben ez a megbízatás. Miért kap arra felhatalmazást, hogy irtsa ki Aháb háza népét. Látnunk kell, a királlyá való felkenetés azt jelenti, Isten kiválasztott arra, hogy népe uralkodója legyen, de neki kell jól élni a kiválasztottsággal. Jéhu azonnal cselekszik és magához akarja ragadni a hatalmat. Jéhu nem érti igazán, ami történt. Isten embere felkente, vagyis az Úr megajándékozza az uralkodás lehetőségével, most még csak az ígéretet kapta. Ha jól látná a dolgokat, akkor várna, addig, amíg majd Isten megnyitja számára az utat, és már legitim királyként törvényesen vonhatná felelősségre, azokat, akik rossz útra vitték Isten népét. Lehet így is kérdezzük? Nem naiv gondolkodás ez? Ha Isten felkente, akkor neki volt igaza és minél hamarabb át kellett vennie a hatalmat.

Azonban én nem így látom. Van példa, amely azt mutatja, igenis lehet másképp. Gondoljunk Dávidra, akit fiatalon felkent Sámuel próféta Izráel királyává. Ám Dávid nem igyekezett Sault letaszítani a trónról, hanem évtizedekig várt. Amikor a király üldözte és olyan helyzetbe került, hogy megölhette volna Sault, akkor sem tette meg, hanem tovább várt. Az Úr pedig elhozta az időt, amikor a személyes ígéret beteljesedett, és Dávid ülhetett a királyi trónra. Sőt, amikor Absolon ellene támadt, akkor is inkább a menekülést választott, Istenre bízva magát. Az Úr Jézus pedig megvárta, amíg az Atya félreállítja Keresztelő Jánost, és csak azután indult neki szolgálata végzésének. Nekünk is türelemre van szükségünk az ígéretek beteljesedésének a kivárásához. Nem elragadni kell az ígéretet, hanem alázatos szívvel elfogadni, a maga idejében Atyánk kezéből.

Folytatódik Saul életének átformálása a mai újszövetségi részben (ApCsel 9,10-19). Isten kézbe vette ezt a fiatal rabbit, mert terve van vele. Az ösztöke addig szurkálta lényét, amíg ráállt a keskeny, az Istentől készített útra. Ez az ember, aki eddig maga döntött és irányított, most mások vezetésére szorul. Most oda megy, ahová a mennyei hang irányítja.

Itt kezdődik mindannyiunk formálása, amikor végre leszállunk a lóról, feladjuk, saját terveinket, és engedjük, hogy az Úr Jézus vezessen. Fontos állomás ez, most már nem én határozom meg, hogy hova megyek, hanem oda indulok alázatosan, ahová az Úr mondja.

Saul életének változását maga az Úr jelenti be Anániás számára. Az előbbieken túl ez a változás abban látható, hogy Saul imádkozik. Az Úr így mondja: „Íme, imádkozik.” Milyen hangsúlyos ez, hát eddig nem imádkozott Saul? De, biztosan, de úgy ahogy most, még eddig soha. Bizonyára elmondta kötött imáit a meghatározott rend szerint, de most lénye mélyéről, életét könnyek közt megbánva bűnbánatért könyörögve imádkozik. Most már nem formalitás az imádság, hanem életért való könyörgés. Most szíve mélyéről jönnek a szavak, már nem a tanult, bölcs, nemes rabbi, hanem koldus, halálraítélt nyomorult, akinek semmi joga nincs, aki halált érdemelne, de átéli a kegyelmet. Imádkoztál-e már így? Amikor nem a formaság, a sok kérés volt a lényeg, hanem zörgetted a kegyelem ajtaját, majd dicsérted az Urat a meg nem érdemelt kegyelemért, új életért?

Az Úr másként néz arra, akiben a tanítványok csak ellenséget látnak, akiről csak rosszat tudnak mondani. Az Úr jót mond Saulról, imádkozik, és választott eszköze ő. Anániás ezen megdöbben, mert ő nem tudja elképzelni, hogy ez az ember lehet az Úr kezében eszköz. Áldott legyen az Úr, hogy lehet, nemcsak Saul, hanem akár még az én életem is. Hogyan lehetséges ez? Más fordítások így szólnak Saul felől: „ő választott edényem.” Itt van a lényeg, az Úr Jézus úgy tekint Saul életére, mint egy edényre, amely eddig rossz dolgokkal volt tele, de Ő ezt az edényt most kiürítette. Most megy végbe az új tartalommal való feltöltése. Az eddigi saját akarata és indulata helyére Jézus Krisztus lénye, és a Szentlélek költözik. Saul beiratkozik az Úr iskolájába, ahol szembesül azzal, hogy Megváltó Uráért, most ő részesül majd olyan üldözésben, szenvedésben, amilyenben ő részesített másokat. Bizonyára a sok szenvedés át élesekor, megkövezéskor, börtönben létkor eszébe jut, Istvánt így köveztettem halálra, mások így gyötrődtek a börtönben. Bizonyára megköszönte, hogy ő is szenvedhet.

Vessünk néhány pillantást Anániásra is. Ami elsőre szembeszökő, hogy bármikor megszólítható. Az Úr szavára így felel: „Íme, itt vagyok Uram.” Ilyen megszólíthatónak kellene nekünk is lenni, és ezzel a hozzáállassál válaszolni, itt vagyok, rendelkezésedre állok, és teszem, amit mondasz. Amikor az Úr tájékoztatta Anániást, hogy a Saulról alkotott véleménye túlhaladott, és akitől félt az térdein vár rá, nincs több ellenvetése, hanem indul megtenni, amit Ura mondott. Adjon az Úr nekünk is ilyen engedelmes, gyanakvástól mentes, cselekvő életet.

Így szól ma tehozzád Jézus

Így szól ma tehozzád Jézus: Életem adtam érted!

Így szól ma tehozzád Jézus: Életem adtam érted!

Még ma válaszolj, kezébe tedd le életed,

Még ma válaszolj, kezébe tedd le életed.

Mennyei korona vár rád, te légy hű mindhalálig!

Kín, baj, szenvedés Jézussal üdvre válik.

Isten áldásával.