Ne mondd!

J

úda életének legnehezebb időszakaiban is voltak hűségesek, akik bátran vállalták Isten akaratát (2Kir 11,13-20). Így történt ez most is, Jójádá főpap felismerte a cselekvés idejét és ennek következtében Jóást királlyá kenték. Bátor lépés volt ez, meg kellett látni, hogy nem Ataljának kell felettük uralkodni, hanem az Isten szerinti királynak. Az anyakirálynő kiépítette hatalmát és néhány évig biztonságban érezte magát. Így van a bűn is, elfoglalja azt a trónt, amelyen Istennek kellene uralkodni. Mindent kihasznál, hogy megszilárdítsa hatalmát. Elsősorban az énünket vonja szövetségébe, és elhiteti vele, hogy neki kell uralkodnia, őt illeti a trón. Bizony sokáig sikerül így bitorolni a hatalmat, hiszen általában mi akarunk életünk trónján ülni. Nem engedünk oda senkit, ádáz küzdelmet folytatunk mindenkivel, aki szerintünk a trónunkra tör. Ezért nem tudjuk elviselni, amikor valakinek más a vélemény. Támadásnak vesszük énünk ellen, féltjük a trónt. Pedig az egyedüli törvényes uralkodó Jézus Krisztus, Őt illeti szívünk trónja. Hiszen Ő élete által megvásárolt magának az ördög hatalma alól.

Amikor a király elfoglalja a trónt, a trónbitorlónak meg kell halnia. Itt nem lehet érzékenykedni, kegyeskedni, mert a trónon csak egy személy ülhet. Ha többen irányítanak ott hasadtság keletkezik. Ezt az állapotot nevezi a Szentírás felemás igának. Amikor már beengedjük az Urat is az életünkbe, de a trónt nem adjuk át a számára. Még mi is jogot formálunk életünk bizonyos területeire. Vizsgáljuk meg őszintén a szívünket és nézzük meg, hogy teljesen átadtuk-e már a trónt az Úrnak? El tudjuk-e mondani Pál apostollal: „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem” (Gal 2,20)?

Az uralom átadása azt is jelenti, hogy az új király megtisztítja országát a bűn, a gonosz, a bálványimádás minden tartozékától. Történetünkben is lerombolták a Baal oltárait és bálványképeit. Milyen megdöbbentő, Isten tiltja övéinek a bálványképek készítését: „Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot azoknak a képmására, amik fenn az égben, lenn a földön, vagy a föld alatt a vízben vannak. Ne imádd és ne tiszteld azokat, mert én, az ÚR, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok” (2Móz 20,4-5). Amikor a bűn elfoglalja szívünket, hozza magával a saját szokásait és elfogadtatja velünk azokat. Olyan ügyesen teszi, hogy észre sem vesszük, sőt már mi is természetesnek tartjuk. Így voltak ezzel a szidók is. Többségüknek már nem szúrt szemet a bálványkép, jól megfért a hitükben. Amikor az Úr Jézus átveszi a hatalmat, Ő teljesen megtisztítja életünket. A bűnnek és a hamis vallásosságnak semmilyen tartozékát nem tűri. Ő nem osztozik a trónon senkivel. Sem velünk, sem kedvenc szokásainkkal. Egyedül akar uralkodni. Engedjük Neki, hogy mindent kitisztítson a szívünkből, ami nem áll meg az Ige alapján. Ne ragaszkodjunk kedvenc bűneinkhez, a mások által mára már elfogadott szokásokhoz. Mindent, ami eddig érték volt, amihez ragaszkodtunk állítsunk az Ő lényének világosságába, ott majd kiderül mindenről, hogy valóban értéket képvisel-e. Pál apostol is, amikor megtette ezt az átvilágítást, meglátta mindennek az igazi értékét. Felismerte, hogy a világ rangja, a képzettség, a vagyon, a magas pozíció, az elismertség mind csak szemét. Jézus az egyedüli érték a számára (Fil 3,8).

Kornéliusz vágyakozó szívét tovább vezeti az Úr. Simonért küldet Joppéba (ApCsel 10,9-16). A százados enged az angyal parancsának és elküldi szolgáit Péterhez. Amíg odaérkeznek ezek az emberek, az Úr megkészíti számukra az utat. Kijelenti Péter számára akaratát. Pétert is tovább kell vezetni a hitben és a szolgálatban. Az Úr nem engedi, hogy övéi megelégedjenek a meglévő eredményekkel, és hogy megrekedjenek hitükben.

Péter formálásához felhasználja az imádságot. Amikor az apostol elcsendesedik, az Úrra hangolódik, megszólíthatóvá válik. Csendre van szükség a megszólíthatóságunkhoz. Péter megtalálja az időt az imádkozáshoz. Amíg az ebédre vár imádkozik. Sokszor nem találunk időt igeolvasásra imádkozásra, Péter bemutatja, hogy a tétlenségre ítélt időt is lehet jól felhasználni. Istent még ebédidőben is fel lehet keresni. Az Ő ajtaja soha nincs zárva.

Bizony nem könnyű Pétert előbbre vezetni, háromszor is meg jelenik számára a lepedő, benne a különféle tisztátalan állatokkal, mire megérti és elfogadja az Úr akaratát. Nagyon nehezen akar tágulni a szíve, nem látja, hogy az Úr Jézus nemcsak a zsidókért, hanem a pogányokért is meghalt.  Szól a hang Péternek: „Amit az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak”, és szól nekünk is. Ne zárjunk ki senkit a kegyelemből, azt sem, aki nem szimpatikus, aki másképp gondolkodik, másik néphez tartozik, más a bőre színe.

Péternek nem volt könnyű ezt elfogadni, hiszen egy római ember felé kell nyitni. Olyan nép fiát kell befogadni szívébe, és az egyházba, aki a hódító sereg katonája. Péter szívében még elevenen él a nagypénteki esemény is, tudja, hogy Róma helytartója és katonái ölték meg Jézust. Hát számukra is van kegyelem? Igen! Isten megtisztította őt is Jézus vére által. Ne a saját szemeddel, hanem az Úr szemével lásd a másikat. Ismerd fel bennük is Isten alkotását, a kegyelem munkáját. Bizony ez jó lecke számunkra is.

Ne mondd, szól az Úr Péternek, és nekünk is. Hiszen hányszor nem várjuk meg mi sem Isten véleményét, és úgy mondjuk a magunkét, hogy nem is ismerjük a másikat. Nem tudjuk, hogy már munkálkodott benne az Úr. Ne mondjuk mi sem előre a saját véleményünket, hanem higgyük, az Úr meg tudja tisztítani azt, amit ma tisztátalannak látunk.

Ó, terjeszd ki, Jézusom

1. Ó, terjeszd ki, Jézusom, oltalmazó szárnyad,

És csitíts el szívemben bút, örömöt, vágyat!

Légy mindenem, légy fényem, sötéten jő az éj,

Nagy irgalmadból élnem szüntelen Te segélj!

2. Ó, mosson meg egészen az értem kifolyt vér!

Új lélekért könyörgök, újult akaratért.

Kicsik, nagyok mind kérünk: őrködj vigyázva ránk!

Békességbe térünk: Te áldd meg éjszakánk!

Isten áldásával.