Gondold meg!

J

órám, Aháb fia vette át Izráel életének irányítását apja halála után (2Kir 3,1-20). A helyzet azonban nem sokat változott. A végső értékelés az ő életéről is így szól: „Azt tette, amit rossznak lát az ÚR.” De azért volt pozitívum is uralkodása idején. Eltávolította az apja és anyja készíttetett Baal oszlopokat. Úgy látszik Jórám vissza akart térni népe hagyományaihoz, a régi kultuszhoz és az idegenből hozott vallást megszüntette. Hozzá nyúlt a Baalhoz akkor is ha azt apja vezette be. Azonban Jórám nem vitte végig a megújulást, nem Jahvéhoz tért vissza, hanem csak ősatyjának kultuszához, az aranyborjúhoz. Nem távolított el minden az élő hitre rakodott idegen réteget, megállt félúton. A mi életünkben is megtalálható mindez, egy darabig elmegyünk a megújulás útján, de nem visszük végig, egy idő után megrekedünk.

Jórám nem Istenhez tért vissza, hanem csak ősei hagyományaihoz. Összetévesztette az Úrhoz és a hagyományokhoz, a múlt értékeihez való visszatérés közötti különbséget. Pedig a kettő nem ugyanaz. Nem a hagyományokhoz, népünk ősi kultúrájához, netalán ősi hitéhez, hanem az evangéliumhoz, a Biblia Istenéhez kell visszatérnünk. Akkor tapasztalunk igazi életváltozást, csodás megújulást, ha az Urat keressük, ha őszintén Rábízzuk magunkat, és az Ő akarata fog érvényesülni minden napjainkban.

Jórám is háborúba kezd, most Moáb az ellenfél. Ő is bevonja Jósáfátot, Júda királyát. Megy az üzenet, eljössz-e velem? Nem sokat várat magára a válasz sem, elmegyek. Megdöbbenünk olvasás közben, egy hívő ember elkövetheti kétszer egymás után ugyanazt a hibát? Úgylátszik, igen. Most sem mérlegel, nem áll az Úr elé, és nem keresi akaratát. Azonnal rávágja, elmegyek. Miért van ez? Talán jól esik neki, hogy a nagyobb ország számít az ő népére? Mert bizony a hiúságunkon keresztül az ellenség gyakran legyőz minket. Elég ha éreztetik számítanak ránk, fontosak vagyunk mi is, és elismerik képességeinket. Ilyenkor már nem gondolunk arra, vajon Isten akarja-e, hogy mi is részt vegyünk abban az akcióban. Jósáfát ismét nem azt tartotta szem előtt, hogy Izráel királyai megölik az Úr prófétáit, hanem csak a nemzetközi kapcsolatok építésére, a nagyobb ország segítségére figyelt. Szomorú, hogy ma is gyakran elsikkad a gazdasági érdekek mellett az a tény, hogy abban a másik országban miként viszonyulnak Isten gyermekeihez. Fontosabb a gazdasági segítség, mint a hitükért szenvedők melletti kiállás. Isten Igéje azonban arra hívja fel a figyelmünket, hogy nem mindegy kitől kérünk támogatást, vagy mi kit támogatunk.  Hívő hitetlennel ne legyen felemás igában.

Elindultak és hétnapi bolyongás után jut eszébe Jósáfátnak, hogy keresni kellene egy prófétát, aki által meg lehetne kérdezni az Urat. Jellemző is mireánk is, hogy mindig csak bajban jut eszünkbe, hogy meg kellene kérdezni az Urat. Szépen megtervezzük a dolgokat, eszünkbe sincs Istent kérdezni, de ha baj van, Hozzá fordulunk. Ennek nem így kellene lennie, hanem mindjárt az Út elején Hozzá kéne fordulni.

Nem is gondolnánk, hogy Izráelben is akad olyan ember, aki ismeri az Úr igaz prófétáját. Egy névtelen szolga Elizeushoz irányítja őket. Hány névtelen szolga vált már áldássá az egyháztörténelem során, vagy akár a mi életünkben. Olyan személytől kaptunk útmutatást, az Úrra mutató tanácsot, akitől nem is vártuk volna, vagy nem is sejtettük, hogy ismeri az Urat.

Elizeus nem akar közösséget vállalni Jórámmal, de az Úr elvégzi a szívében, hogy Jósáfátért mégis keresse Isten üzenetét. Így is válhat áldássá Isten gyermeke, hogy az ő jelenlétéért, személyéért, ad választ, vagy visszatartja ítéletét.

Elizeus is hangsúlyozza, hogy Izráel Istene élő Úr, és ő Neki szolgál. A próféta nem a király, hanem Isten szolgálatában áll, nem tőle függ, hanem az Úr gondviselésétől függ az élete. Elizeus független és szabad, nem hátráltatja a királyhoz fűződő érdekkapcsolat, mint az udvari prófétákat. A próféta üzenetet kap, Isten megszabadítja népét az ellenségtől, mégpedig csodálatos módon. Ennek hatására ismét lehetőség nyílig a tovább lépésre. Azért könyörül rajtuk az Úr, hogy végre meglássák hatalmát és visszatérjenek Hozzá. Vagyis folytassák a megrekedt reformot, döntsék le az aranyborjút, az régi bálványt és kezdjenek Vele újat. Isten minden csodája azért történik az életünkben, hogy ledőljenek a bálványok.

Péter és János bátor bizonyságtétele nem jut el a nagytanács tagjainak a szívéhez. Úgy gondolják, hogy mindaz, amit az apostolok mondtak, az az ő magán véleményük. Nem látták meg, hogy ez nem magán vélemény, hanem Isten véleménye. Az Úr látja őket gyilkosnak. Az Úr nincs megelégedve velük, Isten kéri tőlük is a megtérést. Az Ige szava soha nem emberi magán vélemény, hanem általa mindig Isten rólunk alkotott véleményével van dolgunk. Amikor Bibliát olvasunk, azt olvassuk, ahogyan Isten lát minket. Azért mutatja meg a valós képet, mert szeretné, ha mi is meglátnánk, sőt elfogadnánk, hogy olyan az állapotunk, amilyennek az Úr lát minket.

Isten a nagytanács tagjai közt is képes munkálkodni és Gamálielt úgy vezeti, hogy tanácsa által menti az apostolokat. Még ott sem hagyja őket magukra, hanem kirendel számukra hivatalból egy védőt. Érdemes Gamáliel tanácsát megfogadnunk.  Így szól a vezetőkhöz: „Jól gondoljátok meg.” Bizony erre nekünk is szükségünk van, mert néha úgy tűnik gondolkodás nélkül cselekszünk. Nem állunk meg, és nem csendesedünk el, pedig a csendben meghallanánk Isten akaratát. Ha nem figyelünk felfelé, ha nem gondoljuk az Ige alapján át, amit tenni készülünk, Isten akaratával is szembe kerülhetünk. Mennyi problémánk származott már abból, hogy nem gondoltuk meg, amit mondtunk vagy tettünk. A bennünk élő Szentlélek által azonban lehetőséget kapunk az elcsöndesedésre, az elgondolkodásra.

Az apostolok ismét tiltást kaptak, nem szabad az Úrról beszélniük, és mellékbüntetésként megverették őket.  Egyre többe kerül nekik a krisztusi hit, mégsem tántorodnak el, nem keserednek meg, hanem inkább öröm van a szívükben, hogy ők is méltónak bizonyultak az Úr nevéért való szenvedésre. Mennyire különbözik az ő szemléletük a miénktől. Ők boldogok, mert az Úrérét szenvedtek, mi mindig el akarjuk kerülni a szenvedést. Úgy gondoljuk a szenvedés és a boldogság nem egyeztethető össze. Azonban meglátjuk most, hogy az igazi boldogság nem a körülményektől függ, hanem az Úr Jézusból fakad. Aki Hozzá tartozik, minden körülmény közepette boldog lesz, mert a boldogságot, a Jézussal való élő kapcsolat táplálja.

A Világ Megváltója

Miért hogy Ő, kit angyalének dicsért,

Költötte ránk szerelme kincseit,

Vagy mint a pásztor elveszett után járt,

Elmémmel fel nem foghatom, miért?

De azt tudom, hogy Júdeából származott,

Hogy Betlehemben jászolágya volt,

Hogy Názáretben élt és ott volt otthona,

Ím így jött el Ő, a Világ Megváltója.

Nem érthetem, miért szenvedett némán,

Békéje fénylik Golgota hegyén.

Szíve miért szakadt meg a keresztfán,

Tövisből mért kapott ott koronát?

De azt tudom, hogy megtört szívek orvosa,

Bűn, félelem tüzét megoltja Ő,

Megterhelt lélek láncait leoldja,

Ezért jött el Ő, a Világ Megváltója.

Miképpen áldja Őt magát majd a Föld,

Ha egy szaván a béke lesz az úr,

Vagy sejted-é az ujjongásnak árját,

Ha minden szívet lénye majd betölt?

De azt tudom, hogy angyalének ujjong,

Megváltott lelkek hangja zengi Őt,

Az Ég a Földnek, Föld az Égnek mondja:

Végre király Ő, a Világ Megváltója.

Isten áldásával.