| E |
gymás után olvassuk az Elizeus életét és szolgálatát bemutató történeteket (2Kir 6,8-23). Ő valóban átadott életet élt, és miután Illés elhívására otthagyta addigi életét, soha nem tekintett vissza, hanem ment előre, mindig oda, ahová az Úr vezette.
Még egy pillanatra tekintsünk vissza a tegnap olvasott csodálatos, és mély tartalmú történetre. Ezen keresztül már az ószövetségben felragyog Isten kegyelme, és felvillan előttünk Krisztus lénye. Elizeus, amikor egy darab fát dobott a vízbe, rámutat, hogy életünk minden problémájára a fa, vagyis a kereszt a megoldás. A kereszt által kerülhet ismét Isten kezébe az életünk. Az Ő kezében pedig a legjobb helyen van, és ott válik újra használhatóvá.
Elizeus szíve együtt dobban népe szívével, látja annak fenyegetettségét és kész segíteni, akkor is ha, a király és a nép nem Isten útján jár. Számára minden alkalom lehetőség Isten dicsőítésére, hatalmának képviselésére. A próféta mindig abban a hitben cselekszik, hogy Izráel majd az események által felismeri igazi Urát, és visszatér Hozzá. A sok kudarc és csalódás ellenére nem adja fel, mert Ő Isten elhívása alapján végzi feladatát, Neki szolgál.
Arám királya haditanácsot tart, megbeszéli az Izráel ellenes harc terveit embereivel, ám ezek a tervek mindig kitudódnak. A király azt gondolja áruló van köztük, aztán értesül, hogy nem áruló, hanem Isten embere, Elizeus mondja el a hadititkot Izráel királya számára.
Hogyan képes erre? Nincs jelen, mégis tudja, mi hangzik el? Igen! Nem ő, hanem az Ő Istene van jelen, mert az Úr, nincsen korlátokhoz kötve. Ő az egész teremtett világ Istene, előtte nincs titok. Ő látja az életünket, tisztában van gondolatinkkal, belát a hálószobánkba is. Tehát ott is az Úr előtt van életünk, ahol úgy gondoljuk, rejtve vagyunk, hiszen nem lát senki. Isten elől nem lehet elrejtőzni, inkább tárjuk fel előtte őszintén a szívünket.
De még mindig nem tudjuk, hogyan értesült Elizeus az arám titkokról. Isten volt jelen, és mindazt, ami ott elhangzott kijelentette a prófétának, aki teljesen rá volt hangolódva az Úrra. Számára egyedül Isten akarata volt a lényeges, talán ő is úgy volt, mint egyik énekünk szerzője: A lelkem megfeszül s a hallásban segít, És szódban meglelem az örökkévalóság Jó édességeit, jó édességeit (Ref. É. 512.). Hangolódjunk Rá az Úrra a mai nap folyamán, igyekezzünk megérteni szavát, és meglelni benne az örökkévalóság jó édességeit.
Mi Elizeus titka? A történet folytatásából megismerhetjük. Bárhol tartózkodjék is kapcsolatban van, Isten láthatatlan világával. Ez a világ számára valóságos, mindenütt jelenlévő, és látható is. Tudja, hogy ezzel a világgal bárhol és bármikor fel lehet venni a kapcsolatot, ismeri a kommunikáció eszközét, amely az imádság. Nem lehetetlen mindez? Nem a mesék világába tartozik? Nem, a mai ember számára különösen nem mese mindez, hiszen már mi is képesek vagyunk arra, hogy a tőlünk messze lévő, egy másik ország területén tartózkodó személlyel beszéljünk. Hihetetlen? Igen, a száz évvel ezelőtt élt ember azt mondaná, ez nem lehetséges, a ma embere pedig tudja, mindez valóság. Sőt még élőképes (videó) beszélgetést is folytathatunk a modern technika segítsége által.
Elizeus modern technika nélkül is messzebb és mélyebbre látott, mint mi. Mert bár tudunk állandóan beszélni egymással, de elveszítettük a kapcsolatot Isten világával. Már az imakapcsolatot nem ismerjük, és ezért szegények, üresek és magányosak vagyunk. Azonban Isten kész és képes a mi szemünket is megnyitni, hogy lássunk. Erre van nekünk is szükségünk, hogy megnyíljon a szemünk és lássunk. Lássunk túl a láthatókon és tekintsünk bele Isten világába. Ha ez megvalósul, múlik a félelmünk is. Már nem lesz bizonytalan az életünk, mert tudjuk, hogy életünk áldó hatalmak oltalmába van rejtve. Kérjük mi is, hogy nyissa meg az Úr a szemünk, hogy túllássunk végre önmagunkon, betegségünkön, anyagi helyzetünkön, és minden dolgainkon és lássuk meg minden körülmények közepette, a minket körülvevő világot, Isten lehetőségeit.
Amikor a megvakult ellenséges haderőt Samáriába vezeti Elizeus, nem engedi, hogy Izráel királya megölje őket. Itt már újszövetségi magaslatokon jár a próféta, hiszen megvendégeli ellenségeit, kenyeret és vizet ad nekik. Ezt kéri Pál apostol is az Úr tanítványaitól: „ha éhezik a te ellenséged, adj ennie; ha szomjúhozik” (Rm 12,20). Tehát az út ki van kövezve előttünk, csak járni kell rajta, mert járható út ez. Elizeus pedig már az ószövetségben bemutatja, hogy mindez lehetséges. Ha pedig ő ezt meg tudta valósítani, mennyivel inkább lehetséges a számunkra, hiszen aki Isten gyermeke, abban a Szentlélek vesz lakozást. Az elmondhatja Pállal: „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, a ki szeretett engem és önmagát adta érettem” (Gal 2,20). Ha pedig Ő él bennünk, akkor, Neki mindez lehetséges.
Mennyire egybecseng az Ó és az Újszövetség, a mai szakaszban István is túllát azon, ami körülveszi. Túllát a fogukat csikorgatókon, és beletekint a mennybe. Látja Urát Jézust. Tehát bemutatja, hogy nem kötelező átvenni a gyűlölködést, nem muszáj megfertőződni a haragos indulatoktól. Isten gyermeke védett lehet mindezektől. Hogyan lehetséges? Ha úgy cselekszünk, amint Elizeus tette, aki nem lefelé nézett, hanem az égre függesztette tekintetét. Életünk és napjaink minősége attól függ hová tekintünk. Mert lehet nézni a szomszédot, vagy a szomszédasszonyt (Dávid és Betsabé), a filmeket a tévében, a bulvár híreket az újságban. Lekötheti figyelmünket a másik ember sikere, gazdagodása, és ennek következtében felgyülemlik bennünk a keserűség és az irigység, de nézhetek felfelé is. Függeszthetem tekintetemet az égre. A zsidó levél szerzője azt mondja: Nézzünk fel Jézusra. Minden azon múlik kire, vagy mire nézek. Aki felfelé néz, látja Jézust, már nem a rázúduló köveket, a közelgő halált, hanem az életet, az élet Fejedelmét látja. Kérjük ezt a látást, kérjük a könyörületet, hogy bármennyire elmeszesedtek már a nyakcsigolyáink, mégis legyünk képesek a föld helyett, az ég felé fordítani a fejünket. Ha ezt tesszük áldott lesz a betegágy, és a halál felé vezető út is, mert mindezeken átragyog az Úr Jézus Krisztus lénye.
ÁLL A SZIKLA
1. Áll a szikla mindörökké,
Melyet Isten épített
Fáradt szívem menhelyévé
Zúgó hullámok felett.
Ó, én szirtem! Sziklaváram!
Otthonom, mely véd, fedez!
Menhelyem a pusztaságban!
A Megváltó Jézus ez!
2. Lábaimnál zúg a tenger,
Zúg a szélvész rémesen.
Én Krisztusra építem fel
Szép reményem és hitem!
Ó, én szirtem! Sziklaváram!
Otthonom, mely véd, fedez!
Menhelyem a pusztaságban!
A Megváltó Jézus ez!
3. Hasztalan dühöng az orkán,
Hasztalan nincs semmi fény:
Éjben és viharban némán
A hajnalra várok én!
Ó, én szirtem! Sziklaváram!
Otthonom, mely véd, fedez!
Menhelyem a pusztaságban!
A Megváltó Jézus ez!
4. Bősz habok játéka egyre,
Megleled-e menhelyed?
Zaklatott szív, jöjj e szirtre,
Mely megmentett engemet!
Ó, én szirtem! Sziklaváram!
Otthonom, mely véd, fedez!
Menhelyem a pusztaságban!
A Megváltó Jézus ez!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése