2021. március 31., szerda

Nincsen Isten nélkül segítség

 

K

ánaán földjének kikémlelése nem jól sült el, nem azt eredményezte, amit az Úr akart elérni vele (4Móz 14,1-25). Mivel az ott élő népeket kezdték tanulmányozni a követek, megrémültek, azt gondolták nincs esélyük a bevonulásra, és azon a földön a megmaradásra. Isten nem ezzel bízta meg őket, nem volt feladatuk az ott élő népek száma és haderejének a felmérése. Mert ez az adat elcsüggesztette Isten népét. Már nem akarnak bevonulni, féltik az életüket, előre látják a vereséget. Soha ne magunkra vagy a körülöttünk lévő világ erejére, tudására figyeljünk. Ha így teszünk, megrémülünk. Isten népe mindig a Főparancsnokra figyel. A mi vezetőnk maga a feltámadott Úr Jézus Krisztus. Az Ő hatalmát, szavának erejét tartsuk mindig szem előtt.

A hamis információ, a csüggesztő szavak olyan hamar utat találnak a szívbe. Elfelejtették már mindazt a hatalmas csodát, amit az Úr elvégzett köztük. Baj van a hitükkel. Mert aki mindig az Úrra tekint, az tudja, hogy a jelen próbájában is az Úrnál található a győzelem. A tegnapi tapasztalat, a mai reménység forrása. Azért jelez az Úr többféle módon is, hogy abból erőt merítsünk. Ez a történet arra is rámutat, a többség véleménye nem mindig mérvadó. Amikor a sokaság egy véleményen van, akkor mindig figyeljünk az Úrra. Az egyöntetű véleményformálás mindig gyanús. Isten ügye általában kevesebb támogatást kap. Jézus mellett kevesebben voltak a megfeszítésekor, mint ellene. A tizenkét követből csak kettő bízott az Úrban, a többi az emberi megoldásban bízott. A nép a tíz véleményét fogadta el a többségét és vissza akar menni Egyiptomba. Úgy gondolják, megmenthetik életüket Isten nélkül.  Nincs segítség Isten nélkül. Vezetőt akarnak választani, aki majd azt teszi, amit ők akarnak. Ez a halál útja. Ha feladjuk az Úr vezetését a pusztulás útjára lépünk. Nekünk az Istentől adott vezetőre, az Úr Jézus Krisztusra van szükségünk.

Káléb és Józsué bírják a nyomást, nem hódolnak be a többségnek, hanem bátran szembeszállnak a kövezőkkel, és bizonyságot tesznek mindarról, amit láttak. Azonban nem a föld minősége, gazdagsága a fő szempont, hanem Isten hűsége és hatalma. Káléb és Józsué Istenre figyel, és megvallja, hogy az Úr beviszi őket a földre. Az Úrnak lehetséges, mindaz, amitől ők félnek. Ne lázongjatok, és ne féljetek, nem óriások, nem legyőzhetetlenek, olyanok, mint egy falat kenyér. A kenyeret bekapja az ember és lenyeli. Egy falat kenyér nem probléma. Így tekintsünk mindarra, ami elénk áll. Ne az ellenség propagandájára figyeljünk, hanem Istenre. Velünk van az Úr, vallja meg Káléb. Ennél nem kell több. Így van értelme tovább menni. Ha ez a hit a szívünkben van, nem félünk.

A nép meg van vadulva, félti az életét. Bármit megtesz, amit a tíz mond nekik. Amikor az életben maradás a téma, mindent megtesznek az emberek. Már nem figyelnek Istenre, csak arra, aki arról beszél, hogyan védhetik meg magukat. Isten követeit meg akarják kövezni. Igen, aki mást mond a hivatalos teóriával szemben, azt meg akarják ölni. Az nem kell. Mivel az Úr is mást hirdetett, keresztre ítélték.

Isten azonban megjelenik, és kihirdeti ítéletét. Azonban Mózes közbenjár a népért. Nagy próba ez számára, egyben csapda is. Nagy lehetőséget kap, népcsere mehet végbe, Mózes utódaiból támadhat egy új Isten népe. De Mózes kiállja a próbát. Tudja, az ember bűnös, ha az ő utódaiból lenne egy új nép, az is ide jutna. Az embernek Isten átalakító munkájára van szüksége. Isten megkönyörül a népen, de akik kijöttek Egyiptomból elvesznek. A hűtlen, lázadó népet Isten megítéli. Bízzunk Urunkban, ne pártoljunk el Tőle, mert a hűtlenséget mindig megítéli. Élő kapcsolatra hívott el minket Önmagával. Azt akarja, hogy végig csak Benne bízzunk, Tőle várjunk segítséget. Higgyük minden körülmények között, hogy amit Ő mond, az igaz, és Ő azt meg is cselekszi. Ne hallgassunk idegen hangra, akkor sem, ha az erősnek tűnik, és nagy a támogatottsága.

Az Úr Jézust Pilátus elé vezették, ő kérdez, és Jézus komolyan veszi a beszélgetést (Jn 18,33-40). Pilátust is keresi, szeretné igazi felismerésre elvezetni. Itt nem egy élményről van szó, találkoztam Jézussal, és majd elmondom a gyermekeimnek. Itt az örök élet és örök halál lehetőségéről van szó. Az Úr azt akarja, hogy Pilátus ne mások véleménye alapján mondja, amit mond, hanem saját meggyőződésből. Minket is megkérdez, magadtól mondod, vagy mások mondták ezt rólam? Igen, a hitvallásunk min alapszik? Saját kutatás, megbizonyosodás alapján vallon Úrnak, vagy csak elmondom a másoktól tanult szöveget? Tegyük félre, amit másoktól hallottunk, és keressük teljes szívből az Urat. Vegyük kézbe az igét, mert aki nyitott szívvel olvassa, megérti Isten üzenetét. Az ige által ismerhetjük Őt meg annak, Aki.

Pilátus megtudja, hogy egy másik ország képviselője áll előtte. Isten országának a királya. Kiderül, hogy tulajdonképpen Pilátus áll a bíró előtt. Isten országa valóság, és Jézus onnan jött. Ennek az országnak az igazságát tárta elénk, és erejét mutatta be. Isten országában nincs bűn, nincs pusztulás, ott élet van. Isten országában nincs hazugság, nincs érdekeknek való megfelelés. Isten országa az igazság.  Ott Isten szava érvényesül mindenben. Maga Jézus az igazság. Aki elé áll és beletekint Lényébe, meglátja magát. Rádöbben, hogy a saját élete távol van az igazságtól. Mi emberekhez igazodunk, saját kicsi világunkat féltjük. Harcolunk mások ellen, pedig a probléma bennünk van. Jézus a bűn ellen harcol, felszabadítást hoz belőle.

Pilátus szabadon akarja bocsátani az Urat, de a nép Barabbást választja. Ne ezt, hanem Barabbást! Ennyit a szabad választásról. Ki kell nekik? A gyilkos, aki fegyverrel oldja meg a problémát, aki ott folytatja majd, ahol abbahagyta. És ő lesz a hős. Mindig az a hős a mi világunkban, aki mások élete arán jut a magasba, aki a külső változásban látja a megoldást.

Az igazi szabadítót, aki a bűneink fölött ad győzelmet elutasítjuk. Megdöbbentő, hogy az életért harcoló Jézus nem kell. Miért? Mert nem fegyverrel teszi ezt, Ő „csak” gyógyít, helyreállít, felemel. Ma is előttünk van még a választás lehetősége, rajtunk áll kit választunk.

 

 

Mindenek meghallják és jól megtanulják

 

1. Mindenek meghallják és jól megtanulják, Kik segedelmüket nem Istentől várják: Nin -

csen Isten nélkül segítség és idvesség.

2. Ha nem az Úr Isten építi a házat, Ahány építője, mind hiába fárad. Nincsen Isten nél-

kül segítség és idvesség.

3. Csak hiába lészen reggel felkeléstek Néktek, kik erős Istenben nem hisztek: Nincsen

Isten nélkül segítség és idvesség.

4. Ekképpen történik mindnyájan tinektek, Munkával, bánattal kenyeret kik esztek: Nin -

csen Isten nélkül segítség és idvesség.

5. Nagy könnyen az Isten mindent ád azoknak, Kik csak benne bíznak s hozzá fohász-

kodnak: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.

6. Mint a sebes nyilak az erős kezében, Erősek a hívek Isten kegyelmében: Nincsen Is -

ten nélkül segítség és idvesség.

7. Boldog, aki lelkét hittel erősíti, Minden ellenségét bizonnyal meggyőzi: Nincsen Isten

nélkül egítség és idvesség.

 

 

Isten áldásával.

2021. március 30., kedd

Milyen hírét keltjük Isten országának?

 

A

z Úr komolyan helyre tette Mirjámot és Áront, rámutatott, hogy az Ellene való zúgolódás és lázadás nem visz eredményre, és megvan a következménye (4Móz 13,1-34). Izráel Ura Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, és ez azt jelenti, hogy valóban Ő az Úr.  Döntései helyesek, és azokat népe érdekében hozza.  Nincs hiba nélküli ember, vezető, így a legfontosabb az átadott élet, és az engedelmesség. Mózesben ezek megvoltak. Megtanulta az engedelmességet, és Isten megerősítette őt ezen az úton. Minden, ami történt hitének a megerősítése volt. Isten nem hagyja magára az övéit, vezeti őket, és célba juttatja. Ehhez azonban hitből fakadó engedelmességre, élő bizalomra van szükség. A nép szívében eddig nem a bizalom erősödött. Minden egyes próbaállomás elbizonytalanította őket. Féltették az életüket, féltek a küzdelemtől, pedig láthatták, Isten mindent megtesz értük. Akit az Úr vezet, az biztonságban van. Azt nem a félelem uralja, hanem a hit.

Dicsérjük az Urat, mert hitünk és életünk megerősítésén munkálkodik. Nem engedi, hogy a félelmek határozzanak meg. Nem akarja, hogy a bizonytalanság érzése kerítse őket hatalmukba.  Kémeket küldet ki, akik majd megszemlélik az országot, és így megerősítik a vándorlókat abban, hogy érdemes Istenben bízni, érdemes Kánanán földjére bevonulni. Isten eléjük tárja az ország gazdagságát. Csodálatos az Úr, eljött Jézus Krisztusban, hogy személyesen ismertesse meg velünk az országot. Azt akarja, hogy örömmel lépjünk be oda, és hálás szívvel éljünk benne. Figyeljünk idegenvezetőnkre! Isten országáról, annak hatalmáról, gazdagságáról, Isten kegyelméről meg lehet győződni. Isten nem árul zsákbamacskát.

A kémek elmennek és visszatérnek. Gond nélkül megjárták az utat. Nem ütköztek akadályba és zavartalanul hozhattak a föld terméséből. Tehát bemutatót is tarthattak, szemléltethették a többiek előtt, milyen is az a föld, amit Istentől kaptak. Tizenkét ember bejárja az idegen vidéket, senki nem támadta meg őket, elvégezhették küldetésüket, és nem hála, öröm és reménység van bennük. Nem a jót látják, nem Istenüket magasztalják, hanem előrevetítik a bajt, a kudarcot. Jellemző ez ránk is, nem az Úrra a Tőle elkészített javakra, hanem a leendő problémákra figyelünk. Előrelátjuk a problémát. Az Úr pedig azzal bíz meg, hogy országát lássuk, és arról tegyünk bizonyságot. Azonban nem úgy sült el ez a dolog, ahogyan kellett volna.  Mert ugyan a követek megerősítik: „Valóban tejjel és mézzel folyik,” az a föld. Azonban a folytatás már nem erről szól. Csakhogy erős nép lakja, a városok meg vannak erősítve. Tulajdonképpen lehetetlennek látják a föld birtokbavételét. Meg kell jegyezni, Isten azzal küldi ki őket, hogy a földet nézzék meg, megélhetési szempontból. Nem katonailag kellett felderíteni.  Mózes kiegészítette az Úr megbízatását, és ennek köszönhető a nép csüggedése.  A kémek már nem a föld termésére, az Úr áldására, és így magára az Úrra néztek, hanem az ott élő népre.  Ha Isten vezet egy föld felé, az nem lehet kérdés hogy jó, és elfoglalható. Ha Isten az Ő országát kínálja, az soha nem válhat kérdésessé. Nem merülhet fel, hogy  eljuthatunk-e oda, és megéri-e? Ez nem magánexpedíció, Izráel az Úr szavát követve vonul. Ígéretére figyel. Ez a föld nekik van szánva, és meg is fogják kapni. Ezen a hitetlenségük sem változtat. A hitetlenség nem megszüntet, hanem kizár. Isten országa nem szűnik meg, azért mert nem hiszek benne, de engem kizár belőle.

Van azonban két személy, Káleb és Józsué, akik bátorítják a népet, és megvallják hitüket: „bizonyosan elfoglaljuk azt a földet, mert kétség nélkül megbírunk vele.” A többiek azonban nem így látták, és rossz hírét keltették a földnek. Mi milyen hírét keltjük Isten országának? Milyen vallomást teszünk róla? Merjük-e vállalni erejét, hatalmát, és bízunk-e a Királyában? Mivel, a rossz hírt közölték, ez azt jelzi, nem bíztak Istenben. Aki bízik az Úrban, az ismeri Őt. Sőt azért bízik Benne, mert megismerte korábban és tudja, hogy amit mond, azt megtartja.

Minden nagyszerű, lehet tapsolni, örülni, ünnepelni (Jn 18,28-32). A törvény betartva, nem mennek be a helytartóságra, mert az tisztátalanná tesz. Nagyszerű! De a gyűlölet, a hazugság és gyilkosság nem tesz tisztátalanná? Pont erről beszélt az Úr korábban, de nem jutott el a szívükig.  „ Ami az emberből jön ki, az teszi tisztátalanná az embert, mert onnan belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, paráznaság, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, gonoszság, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, gőg, esztelenség. Mindezek a gonoszságok belülről származnak, és ezek teszik tisztátalanná az embert” (Mk 7,20-23). A külsőt megtisztítják, kínosan ügyelnek a saját szabályaik megtartására, de Isten parancsát gond nélkül megszegik. Micsoda képmutatás. De hogy állunk ezzel mi? Nem úgy vagyunk, mint akkor a zsidók, mi is kínosan ügyelünk a szabályok, az emberi rendelkezések betartására, de Isten igéjére már kevésbe figyelünk? Sokat beszélünk arról a mostani helyzetben, mit mondanak a vezetők, mi az emberek véleménye, de vajon kérdezzük: Mit mond az Írás? Kirakjuk a falra a kis táblácskáinkat, amelyeken többek közt az is megtalálható:… és Jézus Krisztus mit szól hozzá? De vajon alkalmazzuk is? Megkérdezzük Őt valóban, mit szól ehhez az egészhez, és mi az Ő akarata?

Azért fontos nekik, hogy tiszták legyenek, mert a húsvéti bárány elfogyasztására készülnek, és nem látják az idők jeleit. Az igazi Bárány most áldoztatik meg. Már nem a régi bárány, hanem Isten Báránya jelenti az életet. Ő szabadít meg bűneinkből.

Gonosztevőnek bélyegzik meg Jézust. És azt kell mondani, bár minden gonosztevő olyan lenne, mint Ő. Akkor nem kellene senkit elítélni a bíróságoknak, akkor biztonságos lenne az életünk. Akkor csodálatos hely lenne a föld, a béke szigete. Mert Jézus amerre járt életté formálta környezetét. Isten megismerésére segítette az embereket, felszabadította a bűn és a gonosz rabigája alól. Jézus mindig mások javát kereste. Most sem menekült, hagyta magát elfogni, megkötözni. Nem átkozódik, hanem majd áldást áraszt, imádkozik. Ő még a kereszten is menti az emberpárt.

 

 

Krisztus, ártatlan Bárány

 

Krisztus, ártatlan Bárány, Ki miértünk megholtál,

:/: A keresztfa oltárán Nagy engedelmes voltál.

Hordozván bűneinket, Te váltottál meg minket:

Irgalmazz nékünk, ó Jézus!

 

 

Isten áldásával.

2021. március 29., hétfő

A tűz mellett

 

A

z előző fejezet szomorú eseménnyel zárult, Izráel népe ismét ítéleten ment keresztül (4Móz 12,1-15). Miért? Mert telhetetlenek voltak. A test kívánsága vezette őket, képtelenek voltak Isten fegyelme alatt élni. Az ítélet helyét kívánság sírjának nevezték el, mert a kívánság halálba vitte őket. A kívánság, ha nincs Isten Lelke fegyelme alatt, rosszra visz. János apostol rámutat, a test kívánsága a világtól van, és nem az Atyától. A világ és annak kívánsága azonban elmúlik, de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké (1Jn 2,15-17). A test kívánsága elválaszt Istentől, nem az Ő akaratára figyelünk, hanem a test vágyaira.  Isten azt ígérte, hogy nem kell nekünk a kívánságra figyelni, mert Ő gondoskodik az övéiről. A kívánság a sírba visz, mert sohasem elégszik meg. A test másokra figyel, és azt akarja, ami a másik embernek van. Isten gyermeke pedig hálás és megelégedett, mert tapasztalja Isten szeretetét, és hatalmát. Izráel népe is átélte, Isten mindent megadott nekik, bőven ellátta őket eledellel, mégsem voltak megelégedettek. Mindenki csak arra figyelt, minél többet szedjen a fürjekből. Maguk akarták biztosítani a megélhetésüket. A vándorlás pedig arról szólt, hogy hitben járnak, és Isten mindennap gondoskodik. Nem ad több napra előre, hanem mindig az aznapi. És a manna jött is menetrendszerűen, és nem késett, és ez mégsem volt elég. Hálátlan a szívünk. Urunk könyörüljön, és adjon szabadítást a test hatalma, a kívánság vonzó ereje alól.

Nehezen tanulunk, és nehezen fogadjuk el Isten akaratát. És ha nem adjuk át Neki teljesen az életünket, ha nem a kezéből fogadjuk helyzetünket, elégedetlenek leszünk. Mert mindig talál a szívünk okot az Úr ellen való zúgolódásra. Mirjam és Áron úgy látták, háttérbe szorulnak Mózes mellett, ezért ellene támadnak. Megtalálják azt a pontot, amin keresztül támadható. De a probléma gyökere nem Mózes feleségének származása, hanem az, hogy Áron és Mirjam tartják magukat valakinek, sőt többnek tartják annál, amire az Úr kiválasztotta őket. Mirjam próféta volt, Áron pedig főpap. Csodálatos ajándékok ezek, az élő Urat szolgálhatják, és ez nekik nem elég. Miért?  Mert nem megtiszteltetésnek, kiváltságnak tartják az Úr szolgálatát. Nem úgy néznek magukra, hogy alkalmatlanok, és méltatlanok. És nem is úgy, hogy az Úr népe közötti szolgálatra Isten választ ki és hív el. Nem, ők emberi posztnak tekintették, ahol lehet előbbre lépni. Magasabb szintre akartak jutni, több figyelmet akartak maguknak. Nagy veszély, amikor magunkat akarjuk láttatni. Virágvasárnap a szamarat senki nem vette észre. Nem azt dicsérték, nagyszerű képességeiért. Nem, a szamár dolga, hogy vigye Jézust, és ezért nem jár dicséret, azért azt teszi ami a kötelessége. Az a kötelessége, hogy hordozza a Gazdáját. Urunk beszélt arról, hogy mi se várjunk elismerést, mondjuk azt, a kötelességünket végeztük, mi csupán szolgák vagyunk.

Mózesről azt olvassuk, szelíd volt, minden embernél szelídebb a föld színén, de az Úrnál nem. Az igazi, teljes szelídséget Ő hozta el a világba. Őbelőle az erő szelídsége áradt. Mózes szelídsége is Istentől való ajándék, és nagy hatással lenne ma, ha sokan rendelkeznének vele. Mózes nem kezd el harcolni magáért. Nem védi a pozícióját, nem akar mindenáron vezető lenni. Az Úr védelmébe vette Mózest és bizonyságot tett mellette. Őt választotta Isten arra, hogy beszéljen vele. Mózes közelről hallotta Istent, átélte hatalmát. Mi nem mondhatjuk meg Istennek kit válasszon ki, de Ő mindig jól dönt. A lényeg, hogy Isten elhívása által legyenek emberek a helyükön. Sault senki nem választotta volna apostolnak, csak egyedül az Úr. Mert Ő a szívek vizsgálója.

Megragadó látni, Mózes imádkozik Mirjam gyógyulásáért. Nem azt mondja, megérdemli, hanem fáj neki, hogy Isten megbüntette. Mózes újszövetségi magaslatokon jár, mert azért imádkozik, aki ellene támadt. Pont ezt kéri az Úr Jézus, imádkozzunk ellenségeinkért. Mit kér? Gyógyulást. Ez mutatja, ismeri Istent. Tudja, hogy képes meggyógyítani. Szabad nekünk is így kiáltani, Urunk, adj gyógyulást, szabadulást, hogy neved dicsőíttessék! Szabad kérni, hogy az Úr mutassa meg hatalmát, és minél többen átadják életüket Neki.

Az Úr Jézus Annás előtt áll, aki kérdezgeti, de Jézus érdemben nem válaszol (Jn 18,24-27). Nem, mert Ő magát nem védi. Másrészt mindenkinek volt lehetősége Őt hallani, mindenki láthatta, amit tett, csak meg kellene vizsgálni ezeket, és meglátnák ki áll előttük. Sőt, Jézus munkásságának nyoma van, sokan átélték hatalmát, hallottak Lázár feltámadásáról, de a vezetők őt is el akarták hallgattatni. Bizonyságok fellege vesz minket is körül. Éljünk velük amíg lehet. Mert nekünk is azt mondja majd az Úr, miért nem kérdezed azokat, akiknek az életében nagy dolgokat vittem végbe? Miért nem vetted komolyan a bizonyságtételt. Miért nem hittél azoknak, akik elmondták az örömhírt. Higgy az igének!

Milyen könnyű odacsapni Jézusnak, ahelyett hogy magunkba néznék. Micsoda különbség van Jézus és köztünk. Jézus a kezét soha nem használta ütésre, bántásra. Érintései nyomán mindig gyógyulás ment végbe. Ő a leprást is megérintette, nem félt, így közvetítette Isten szeretetét. Ő szereti a bűnöst, és kapcsolatba kerül vele, azért, hogy megmentse őt. A mi kezünk mennyi bajt okozott már a világnak, és az embernek. És Isten még nem kötözte meg a kezünket. Mi azonban megkötöttük az Ő kezét. Hányszor ma is megkötjük, vagy legalábbis korlátozzuk, amikor kijelentjük, Isten sem tud segíteni. Ne kössük meg Urunk kezét., engedjük, hogy megérintse lényünket, hogy újjá tegyen.

Figyelemre méltó, hogy megkötözni és verni tudunk. Isten eljött és szabadított, a sok megkötözött embert felszabadította, és mi megkötözzük a Szabadítót. Azt, Aki egyedül tud segíteni rajtunk. A főpap sem tud mást, csak megkötözni, és verni. Döbbenetes, amikor az Isten népe is ugyanazt alkalmazza, mint a világ.  Hiszen a rómaiak is ezt tették, megkötöztek és bántalmaztak.  Miért nincs különbség? Mert nem engedték életükbe a Megváltót, a Szabadítót, aki át tudja formálni a szívünket. Új szív és új természet nélkül, semmi sem segít. Ha nem engedjük, hogy Jézus beavatkozzon a szívünkbe, az életünkbe, bármilyen tudást szerezhetünk, semmi sem fog változni.

Amíg Jézust egyik helyről a másikra küldik, amíg Őt megkötözik és verik, addig Péter melegedik. Ő a melegedőben van, mert fázik. Az Úr szenved, Péter fázik. Őt ez köti le. Neki a test kényelme a fontos. Hányan szenvednek a bűn hatalmától, és mi észre sem vesszük. Melegedünk a világ tüzénél, mert az olyan jó.

Pétert ismét kérdezik, és ő tagad. Ez a hely nem alkalmas a bizonyságtételre. Amikor melegedni megyünk a világ tüzéhez, nem tudunk bizonyságot tenni. A világ tüze átalakít, és magunkat védjük, ahelyett hogy az élet fejedelméről tennénk vallást. Nézzük meg hová megyünk, milyen helyen melegedünk, hol keresünk megértést és támaszt. Ne akarjunk magunknak jobbat, mint amit az Úr is kapott.

A kakas azonnal megszólalt. Milyen jó, hogy szólt a kakas, és áldott az Úr, hogy beépítette tervébe, és figyelmezteti Pétert. A kakas végzi a dolgát, megszólal, amikor itt az ideje, jó, ha hallgatunk rá. Urunk soha nem hagy magunkra, utánunk nyúl, amikor elbukunk. A kakas szava kegyelem.  Halljuk meg, amikor az Úr szól!

 

 

Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen

 

1. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen Mármár megindulok, hogy rád bíz-

zam magam, De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem, Áldd meg ma lelkemet több

hittel, ó, Uram.

 

2. Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd

szívem. A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam, És törvényed szerint nem éltem

semmiben.

 

3. Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál: Én nem dicsértelek s nem hirdettem neved;

Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, Hogy ha szeretsz, miért sújt vessződ en-

gemet?

 

 

4. Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény, S tehozzád bűnömért, lásd, el nem juthatok.

A béklyó súlya nyom, levetném, összetörném, De lelkem gyenge még s jaj, összeroska-

dok.

 

5. Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed, Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak

úgy neked. Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged, Bús, gyarló bűnös én, hadd lé -

gyek gyermeked.

 

6. Nagy lelked élt, Uram, a prófétás időkben, Az fénylett át a szent s apostol életén; Áldj

meg s kegyelmedet reám is töltsd ki bőven, Hogy Jézust nézzem és ővéle győzzek én.

 

 

Isten áldásával.

2021. március 28., vasárnap

Állj az Úr mellé!

 

I

sten csodálatosan vezeti népét, és a felhőoszlop által bizonyságot tesz jelenlétéről (4Móz 11,1-35). Azt várnánk, hogy mindaz, amit korábban akár Egyiptomban, akár a kivonulás idején tapasztaltak, és ez a személyes vezetés megerősíti a hitüket. Azonban nem ezt látjuk, a sok csoda nem megerősíti őket, hanem még inkább elégedetlenekké válnak. Az elégedetlenség zúgolódásba megy át. Azt mondják, rosszul megy a soruk, pedig sokkal jobban élnek, mint korábban, Szabadok, nem másnak dolgoznak, és nem mások döntenek az életük felett. Azonban a szabadsággal nem tudnak mit kezdeni. Az Úr megszabadít, talpra állít, és gyakran nem tudnak ezzel az emberek mit kezdeni. Megszokták, hogy csak végrehajtják a parancsot, és az könnyebb volt, mint Istenre figyelve felelősen vállalni életüket, és meghozni döntéseiket. Az Úr hallatára kezdtek zúgolódni, talán azt gondolták, Isten nem hallja őket? Vagy azt, hogy mivel ők Isten népe, azt tehetnek, amit akarnak. A kegyelem soha nem azt jelenti, hogy azt teszek, amit akarok. A kegyelem beleépít Isten rendjébe. Azt jelenti, szabad a bűnnek nemet mondani, és szabaddá válok Isten akaratának a megcselekvésére.

Az Úr azonban meghallotta, és ez jelzés, Isten nincs távol tőlünk. Azért, mert mi nem látjuk vagy halljuk Őt, Ő ismeri az életünket. Ismeri gondolatainkat is. Az Úr Jézus Krisztus gyakran tudta mit gondolnak az előtte álló emberek. Ezért mindig az őszinte beszéd, szívünk teljes feltárása a megoldás. Mondjuk el bizalommal, ami a szívünkben van.

Isten haragjának a kiáradása láttán, a nép Mózeshez kiáltott, ő az Úrhoz könyörgött. A nép nem mer Istenhez kiáltani. Abban bízik, ha Mózes fordul az Úrhoz megoldódnak a problémák. Olyan jó látni, hogy Mózes Isten elé viszi népét. Nem fordul el tőlük. Nem mondja, ehhez semmi közöm, amit főztetek egyétek meg. Nem, hanem közbenjár értük. Isten elé viszi őket, és az Úr megkönyörül, és megszűnik a tűz.

Azt gondolnánk, most már tanulnak, komolyan veszik Isten kegyelmét, és hálásak lesznek, amiért az Úr irgalmas hozzájuk. Azonban az Egyiptomban hozzájuk csatlakozott más népek tagjai zúgolódni kezdtek. Ők nem értették az Istennel való szövetséget, őket nem Isten kegyelme éltette, őket a kívánságaik vezérelték. Fontos figyelmeztetés. A nem hívőkkel összefogni vagy keveredni azt a veszélyt hordozza magában, hogy ők hatnak a hívőkre. Nem az a baj, hogy más néphez tartoznak, hanem az, hogy nem hitből indultak el. Ők csak hozzácsapódtak Izráelhez. Úgy gondolták, így ők is megmenekülhetnek a rabszolgaélettől. De nem ismerték meg Istent. A vágyaikat akarták kielégíttetni. A világ vonzotta őket. A kevés kovász megrontotta az egész tésztát.

Mannát kaptak, de az nem ízlett. Mást akart a nép, ezért újra siránkoznak. Közben megszépült a múlt. Amikor nem az Úrra figyelünk, és nincs hála a szívünkben, a gonosz megszépíti a múltat. Már nem rabszolgaságként tekintenek rá, már minden jó és szép. Pedig, amit átéltek, és ahogy Isten gondoskodik róluk, ahhoz nincs fogható.

Mózes belefáradt a nép siránkozásába. Mert bele lehet fáradni, amikor semmi nem tetszik a másiknak, amikor a ránk bízottak nem látják Isten munkáját. Azonban van egy olyan dolog is, hogy Mózes eddig úgy gondolta, mindent neki kell elvégeznie. Az apostolok a Szentlélek által világosan látták az ő feladatuk az ige szolgálata, és diakónusokat választottak az asztal körüli szolgálatra. Isten rámutat, a feladatot meg lehet osztani. Mózesre a híd szerepe hárul. Ő kapcsolja össze a népet Istennel. Az Úr megérti Mózest és ad segítséget neki. Azonban ez azzal jár, hogy a Mózesből való lélekből kapnak a segítők. Olyan jó, hogy mi már a Szent Lélek Isten kitöltése után vagyunk. És aki nyitott szívvel jön, azt betölti a Lélek. És ez a Lélek erőt ad a szolgálatra.

Az Úr Jézust elfogták és megkötözték a kezeit (Jn 18-12-23). A drága kezet, ami soha nem bántott senkit. Érintése nyomán mindig élet fakadt. Talpra állította azt, aki magától nem tudott. Ez a kéz az amelyiknek mindig szabadon kellene lenni. Sok kezet meg lehetne kötözni. A sok bántást, sebet okozó kezet. Azok szabadon vannak, míg Jézus kezei megkötözve. Mi is hányszor megkötjük az Úr kezét, mert nem akarjuk, hogy áldón nyúljon életünkhöz. Félünk Tőle, holott Tőle nem kell félni. Azért jött, hogy megkeressen és megmentsen. Jézus nem féltette kezeit, amikor megmosta tanítványai lábát. Nem tartotta rangon alulinak ezt a szolgálatot.

Egyik kézből adják a másikba az Urat. És akik kapcsolatba kerülnek Vele, nem is gondolják, Istentől kapják a lehetőséget. Még most átértékelhetik Jézusról való látásukat, megismerhetik Őt. De igazából senki nem él a lehetőséggel. Isten mindig jön utánunk, még most is ad alkalmakat, de élünk velük?  A főpapok nem mentek el Jézushoz, ezért Isten hozza el a Fiút hozzájuk. Nem mondhatják, hogy nem találkoztak Vele. Isten utánunk jön.

Péter is elindul egy olyan úton, amin nem kellene. Az Úr a rosszat is javunkra fordíthatja, de Péternek nem kellene ide eljutni. Miért, mert az Úr figyelmeztette. Jézus szólt neki, de nem hallgatott az Úrra. Ő magában bízik. És gyakran ez a baj. Magunkban bízunk, és nem fogadjuk el azt az értékelését, amit az Úr mond. Azt gondoljuk, hogy jól ismerjük magunkat. Péter itt tévedt. Úgy vélte ő erősebb, bátrabb, különb, mint a többi. És kiderül, véletlenül sem. Ő is esendő, utolsó bűnös. De ezt még nem látja. Nem ismeri igazán magát, szívének tartalmát. Nem látja, hogy bizony tőle is minden kitelik. Kiderül majd, hogy amiben erősnek tudta magát, ott szenved vereséget, mert ott gyenge. A mi erőnk az Úrnak való engedelmességben rejlik.

Péter úgy gondolta, hős lesz. Katonákkal fog szembeszállni, és győz, vagy harcban esik el. A próba azonban legtöbbször nem onnan érkezik, ahol várjuk. Ráadásul legtöbb esetben nem is nagy dologban, hanem egyszerű formában. Pétert egy szolgáló leány kérdezi, és nem meri vállalni Jézust, a Hozzá való tartozást. Nem katonák előtt, hanem egy szolgáló leány ártatlan kérdése nyomán tagad. És ez a tagadás sem ébreszti fel. Ha elmaradunk az Úrtól, vagy nem hallgatunk a szavára, vakká leszünk. Ahelyett, hogy futva menekülne, oda ül a világ tüze mellé melegedni. A világ tüze a tanítvány számára rossz hely. Ott bukásra van ítélve. A világ tüze, nem a bizonyságtétel helye. Amikor együtt vagyunk a világgal, és az ő kényelméből élünk, alkalmatlanná válunk a bizonyságtételre. Az Úr figyelmeztet, vegyük komolyan és álljunk fel a tűz mellől! Nem a tűz, hanem Jézus mellett, a szenvedést vállaló Úr mellett a helyünk. Megdöbbentő, Jézust kihallgatják, a tanítvány pedig, a Mestert bántalmazók tüzénél melegszik. Álljunk fel, és menjünk el a világ tüzétől, amíg nem késő! Álljunk oda a szenvedő Úr mellé! Nem a tűz mellett van a helyünk, hanem az Úr mellett!

 

 

Szenvedésben engedelmes

 

 

Szenvedésben engedelmes

Szenvedésben engedelmes,

kísértésben győzedelmes

Jézus Krisztus, légy kegyelmes.

 

Rám a bűn mint tenger árad,

kísértésnek tüze támad.

Nincs segítség, csak Tenálad.

 

 

Isten áldásával.

2021. március 26., péntek

A kereszt felé

H

alleluja! Felszállt a felhő, elindul a nép (4Móz 10,11-36). Mert csodálatos volt ez a több mint egy esztendő, sok mindent kijelentett az Úr. Nagyszerű események mentek végbe, felragyogott hatalma, és megtudták nincs Hozzá fogható. Azonban nem a Sinai-hegy a végcél, hanem Kánaán földje. Bármilyen jó is volt ott, és már meg is szokták, nem itt a helyük. A felhő fölszáll és elindul. Egyszer elindul a felhő, és itt hagyjuk ezt a világot bármilyen jó dolgunk is volt benne. Föl vagyunk-e rá készülve vagy váratlanul ér? Másrészt az egész életünk vándorlás, amelyben Isten a vezető. Ahogy Izráel népe figyelt a felhőre úgy figyelünk mi az Úr Jézusra. Nem felhő megy előttünk, hanem Ő maga, mint jó pásztor, és igéje által vezet.

Az elindulás és vonulás rendje is bizonyságtétel. Nem összevissza, hanem meghatározott rend szerint mennek. Ez is jelzi, hogy ez nem egy kóbor csoport, hanem Isten népe. Az életünk is bizonyságétel, hadd lássa mindenki, Isten gyermekei vándorolnak itt. Miről látják? A rendről, nincs kapkodás, verseny, nem akarja senki a másikat megelőzni. Itt a felhőoszlop, így maga Isten megy elül. Ha a Pásztort követjük, eltűnik a kapkodás, és meglátszódik, hogy van vezetőnk. Ő az élet útján vezet.

Érdekes párbeszédet látunk Mózes és a sógora között.  Mózes felajánlja Hóbábnak, hogy menjen velük, mert az Úr jót ígért nekik. És ebből a jóból őt is részesítik majd. Nagyszerű lehetőség ez, Isten népéhez tartozhat. Mert az Úrhoz, az Ő népéhez tartozni kegyelem. Mózes Isten ígéretét tartja szem előtt, tudja, hogy jót ígért, és ezt Ő meg is fogja adni. A pusztában sem veszíti szem elől az ígéretet. Mi is mindig Isten ígéretére nézzünk, abból merítsünk erőt, amikor a puszta nem akar véget érni. Ez a férfi azonban nem akar élni ezzel a lehetőséggel. Nem akar Isten népéhez tartozni. Elutasítja a hívást. Isten gyakran egyszerűen hív, és az emberek elutasítják. A múltjukhoz ragaszkodnak, ahhoz, amiben eddig éltek és nem merik vállalni a kalandot Isten népével, az Ő országáért. A múlt meglévő dolgai biztosabbnak tűnnek sokak előtt, mint az ígéretek. Pedig, amit az Úr ígér, azt meg is cselekszi.

Mózes nagyon ragaszkodna Hóbáb jelenlétéhez, mert ő ismeri a terepet. Mintha egy kicsit elbizonytalanodna. Mert lehet Hóbáb jó vezető, de Isten még jobb. Neki a legjobb a terepismerete is.  Nem kell félni, nincs szükség emberi támaszra, hiszen a felhő megy előttük. És mégis, mi is hányszor elbizonytalanodunk, nem elég az Úr szava, és jelenléte. Biztosra akarunk menni, vagy másképp, látni akarunk. Csak a látás ad biztonságot. Urunk azonban azt mondta, boldogok, akik nem látnak és hisznek. Akik Rá merik hitben bízni magukat az Úr vezetésére. Ezt követően Mózes is megtapasztalta, az Úr az Ő szemük, és Ő a legjobb vezető. Adja az Úr, hogy mi is tapasztaljuk ezt napról, napra, és bízzuk Rá magunkat.

Befejeződött a tanítás, és a közbenjáró ima, Jézus elindult a kereszt felé (Jn 18,1-11). Megláthatjuk az igéből, mennyire tudatosan megy az Úr a keresztre. Valóban ezért a pillanatért jött. Valóban értem és érted jött. Azért, hogy megmentsen. Világosan látja nincs más lehetőség és megoldás. Eleget kell tenni az Atyának, és nincs senki, aki képes lenne ezt megtenni. Az a helyzet állt ellő, amit majd később Patmosz szigetén a mennybe tekintve lát János. Senki nem képes felnyitni a könyvtekercset, még átvenni sem Istentől, és János sírt, mert azt gondolta zárva marad a könyv, nem valósul meg Isten akarata. És akkor előlépett a Bárány, a Júda oroszlánja, és átvette a könyvet (Jel 5,1-10). Dicsőség az Úrnak! Most is ezt látjuk, előlép a nagyszájú de tehetetlen ember tömegből az Úr és azt mondja, vállalom. Hála neked Urunk, hogy vállaltad.

A tudatosság abból látszik, hogy a Júdás által is jól ismert helyre megy. Mehetett volna máshová is, és akkor Júdás nem talál Rá. De Ő idement, mert nem kerüli el a keresztet, a szenvedést. Az élet útja mindig a kereszt útja. Előbb meghalás és aztán élet.

Nagyon megdöbbentő, és mély hálára indító, Jézus nem meghátrál, hanem elébe megy az elfogónak. Az Úr Jézus bátran elébe megy a keresztnek. Védekezhetne, segítséget kérhetne, de nem teszi. Nem magát, hanem övéit védi. Ez Jézus alázata, nem védekezik, hanem felkínálja életét, egyben Júdásnak és a katonáknak is a döntés, a változtatás lehetőségét. Még ők is dönthetnek úgy, hogy megvallják, Jézus a Krisztus. A kereszt felé vezető út a lehetőségek sorozata. Sokan megkapják az életük megváltozásának, átalakulásának a lehetőségét. Azonban már nem ismerik ezt fel, nem élnek a lehetőséggel. Csak két ember lesz, akik előtt felragyog a kegyelem, az egyik egy kivégzett bűnöző, a másik pedig a kivégzést végrehajtó százados. Urunk adja, hogy meglássuk a felkínált lehetőségeket, és ne menjünk el mellettük.

Az Úr nyíltan megvallja, hogy Ő az, akit keresnek: „Én vagyok”, és ebben olyan dünamisz van, hogy térdre esnek a katonák. Megrendülnek, mert ez a kifejezés Isten jelentét teszi valóságossá. Isten előtt állnak, bár tudatosan leborulnának, bár rádöbbennének, hogy így kell maradni, térden. Mi maradunk-e térden, és meghódolunk-e az Úr előtt? Rádöbbentünk-e már, hogy Jézusban az élő Istennel, mennyei Atyánkkal találkozunk?

Az Úr most is tanítja övéit. Bemutatja, Isten gyermeke nem magát védi. Valóban odafordítja másik arcának másik oldalát is. Isten országát nem lehet fegyverrel védeni, vagy terjeszteni. Erre Istennek nincs szüksége. Az odacsapás, seb okozás nem megoldás. Jézus nem adja, hanem kapja a sebeket. Bár megértenénk, és megtanulnánk, Isten népe nem sebeket oszt, hanem sebeket kap.

 

 

Már keresztem vállra vettem

 

1. Már keresztem vállra vettem S érted mindent elhagyok.:/: Mindenem vagy, árva let-

tem, Honjavesztett szív vagyok. Vágyat, célt a múltnak adtam, Nincs már bennem vak

remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém.

2. Ember bánthat és zavarhat: Szíved áldott menedék; :/: Sorsom próbál és sanyargat:

Édes csenddel vár az ég. Nincsen búm, mely könnyet adjon, Míg szerelmed van velem,

Nincs öröm, mely elragadjon, Hogyha nem benned lelem.

3. Lelkem, teljes üdv a részed, Hagyd a bút s a gondot el; :/: Légy vidám, ha meg-meg-

érzed: Tenni kell még s tűrni kell. Gondold el: ki Lelke éltet, Milyen Atya mosolya; Meg-

váltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny-fia?

4. Kegyelemből dicsőségbe Szállj, hited majd szárnyat ad, :/: S az örök menny fénykö -

rébe Bévezet majd szent Urad. Véget ér itt küldetésed, Elszáll vándoréleted, Üdvösség -

gé lesz reményed, Égi látássá hited.

 

 

Isten áldásával.

  

2021. március 25., csütörtök

Megismerje a világ

L

assan elérkezik az indulás ideje. Mert a cél az ígéret földje (4Móz 10,1-10). Bármilyen jó is a Sinai pusztában, nem azért hozta ki őket az Úr, hogy ott telepedjenek le. Tovább kell menni, egészen végig. Isten népe vándornép, a célja a mennyei haza. Nem ragadhatunk le sehol, hanem mindig készen kell állnunk az indulásra. Készen vagyunk? Bármikor készek vagyunk mozdulni és elindulni? El tud még az Úr minket indítani? Vagy esetleg úgy beletapadtunk ebbe a világba, a jólétbe, hogy nehezünkre esik a mozdulás? Az első keresztyéneket is az Úr mozgatta, mégpedig üldözés által, így vitték magukkal Krisztus ismeretét. Azon is el lehet gondolkodni, mit viszünk magunkkal? Izráel is Isten ismeretét vitte Kánaán földjére. Azért ment, hogy bemutassa az élő Istent az ott lakóknak. Mi se kevesebbért vagyunk a világban. Az a feladatunk, hogy amerre visz az Úr, ott meglátszódjon általunk Isten akarata.

Még két kürtre van szükség, de az is elkészül, az Úr parancsa nyomán. Ezek a kürtök a gyülekezet összegyűjtésére és a táborok elindítására szolgálnak. A kürt hangja hívja egybe a népet, és a kürt hangja indítja el. Ez a kürt számunkra Úr szava, az hív össze és az is indít el. Figyeljünk a kürt, az ige szavára! Mert az ige szól, de meghalljuk-e amit mond? Istennek van mondanivalója, és ezért szól. Az első, hogy jöjj hozzám. Ő találkozni akar velünk. Mindennap szól az Úr kürtje és hívogat, jöjj, beszélni akarok veled. Izráel népe összegyülekezett, amikor hallotta a kürt hangját. Eligazításra jöttek. Várták, hogy az Úr elmondja mit is akar, várták a napi parancsot. Így jöhetünk mi is Urunkhoz, várva a napi parancsot. A második üzenet a riadó, amikor indulni kell. A riadó az összegyülekezéssel szemben készenlétet jelent. Amikor a riadó hangja szól, akkor nemcsak összegyülekezés van, hanem el kell indulni a harcba, egy feladat elvégzésére. Ehhez készenlétben kell állni. Olyan állapotban kell lennünk, hogy amikor Urunk szólít, azonnal mozdulhassunk. Ez azt is jelenti, kéznél kell tartanunk a fegyvereinket, az úti készletünket. Amikor a kürt szól nincs idő még ezeket előkészíteni, akkor már indulni kell. A bolond szüzek története a figyelmeztető, ők nem voltak készen, nem volt velük a tartalékolaj. Úgy gondolták, sokára fog megszólalni a kürt, és nem készítették elő az olajat. A késés nem azért van, hogy akkor ráérünk, majd beszerezzük a kelléket, hanem épp azért, ha még nem szereztük be az olajat tegyük meg. Amikor elhangzik a riadó hangja, már késő. Isten azonban azt akarja, hogy ne késsünk le. Időben szól, hogy az Ő országa dolgaival foglalkozzunk.

A kürt hadba is hív, de nem ez a fő szerepe, hanem mindenki előtt világossá teszi, hogy ők az Úr népe. Tudják, hogy Isten meg fog emlékezni róluk. A szabadulás mindig Isten munkája. A kürt szava erre is figyelmeztet. Várj az Úrra, engedd, hogy tegyen érted valamit. Akkor szabadulsz meg, amikor Isten megemlékezik, amikor akcióba lép. Isten gyermeke mindig az Úr hatalma alatt él, és abban a hitben, hogy Tőle jön a szabadítás.  Jelzi azt is a kürt, hogy az Úr velünk van a harcban. Nem egyedül vagyok. Azonban azzal tisztában kell lenni, hogy itt védekező háborúról van szó. Isten népe nem támad meg másokat, védekezik az ellenség támadásaival szemben. A mi védelmi fegyverzetünk a Szent Lélek kardja, tehát az ige, és a hit pajzsa. Ezek adnak igazi védelmet.

Az öröm napján is megszólalnak a kürtök. A szabadítás mindig öröm napja, ezért az Úr gyermekei hálát adnak. A tanítvány élete öröm, mert az Úrhoz tartozik.  Isten jelenléte a legnagyobb öröm.

Az Úr azokért is könyörög, akik majd a tanítványok beszéde által hitre jutnak (Jn 17,20-26). Látja, és tudja, hogy a bizonyságtételnek eredménye lesz. A Szent Lélek Isten hatalmasan fog munkálkodni. Ezt már pünkösdkor láthattuk. A Lélek hatására Péter beszélni kezd, és háromezer embert talál szíven az ige. Meglátják és megvallják bűneiket, és megkeresztelkednek Jézus nevére. Ezek az emberek hisznek Jézusban, hiszik, hogy Ő az élő Isten Fia. Ő a Felkent, a Krisztus. Azért küldi ki ma is a tanítványokat az Úr, mert lesznek, akik hinni fognak Benne, és átadják Neki az életüket. Isten igéjének ma is nagy ereje van. Az Úr szava munkálkodik.

A bizonyságétel akkor lesz eredményes, ha a tanítványok mindig Krisztusban maradnak, és egységesen Krisztust állítják a középpontba. Mert az Úr nem szervezeti egységről beszél. Nem azt akarja, hogy világszervezet legyen az egyház, egy világvezetővel. Itt arról beszél, hogy egyek legyünk mind az Őbenne, való hitben, és egységesen Róla szóljon az életünk. Bárhol éljenek keresztyének a világon látható legyen. Hogy Krisztushoz tartoznak. És ez elsősorban nem a külsőségekben kell, hogy megnyilvánuljon, hanem az életvitelünkben.

Hogy elhiggye a világ, hogy Te küldtél engem, mondja az Úr. Olyan hiteles életet vár, ami alapján a világ elhiszi, hogy Jézust Isten küldte, és minket is. Vajon olyan az életünk, amiről felismerik az Úr Jézust? Mikor ismerik fel, hogy mi az Övéi vagyunk, ha úgy élünk, ahogyan Ő élt. Ahogyan János levelében olvassuk: „Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt” (1Jn 2,6).

 

 

Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt

 

1. Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt, Rajta, bátran! megsegít és győzedelmet ad.

Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

2. Lám, a Sátán serge talpon, szembetörni kész, A legbátrabb harcosoknak bátorsága

vész. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzede-

lemér'!

3. Szóljon a kürt, fenn lobogjon győzedelmi jel, Így előre Jézusunkkal: néki győzni kell!

Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

4. Harci zajban, küzdelemben oldalunkon áll, Benne higgyünk, ő segít meg szívünk har-

cinál. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzede -

lemér'!

 

 

Isten áldásával.

2021. március 24., szerda

Az Úr szava szerint

 

I

zráel népének a szent sátor jelentette a pusztában a középpontot (4Móz 9,15-23). A hajlékhoz odamentek, mert ott élték át az Istennel való találkozást, majd a sátoron megnyugvó felhő mozgásához szabták saját ritmusukat. Mi az életünk középpontja? Kire figyelünk? Kihez igazítjuk ritmusunkat? Ki vagy mi határozza meg, hogy mit és mikor teszünk? Izráel népe életét teljes mértékben az Úr határozta meg. A bizonyság sátra azt fejezi ki, hogy ez a sátor bizonyság volt Isten jelenlétéről, arról, hogy Őhozzá tartoztak. Amikor elkészült felhő borította be, és ez mindenkinek szemmel láthatólag jelezte, itt van Isten. Így azután mindenki átélte, ez a sátor nemcsak a formájában különbözik a többitől, Isten jelenléte teszi mássá. A szent sátornak Isten jelenléte adja a töltését. Ha a felhő nem borítaná be, ha az Úr nem lenne velük, hiába mennének oda. Ha az Úr nincs jelen, a legszebb épület, a legtisztább teológia sem segít. Nem az eszközök, hanem az élő Isten tud segíteni. Ő szól, és ad erőt.  Szava olyan, mint az iránytű. Ma is Isten jelenléte tölti meg tartalommal az istentiszteletet és az életünket.

Nappal felhő éjjel pedig tűz formájában vette körül az Úr a sátrat és népét. A felhő és a tűz Isten oltalmáról tett bizonyságot. Ne féljetek, veletek vagyok. Itt vagyok, oltalmazlak benneteket. Jelzés volt ez más népek felé is, Izráel nem préda, nincs maga. Akik látták az ott megnyugvó felhőt azok nem merték megtámadni Isten népét. Mindez rámutat az állandó jelenlétre és a belőle fakadó kapcsolatra. Isten kapcsolatban van népével. Kapcsolatban van ma is mindazokkal, akik az övéi.  De jelez azok felé is, akik még nem ismerték meg. Mivel a tűz világít, mindenki láthatja hol található Isten. Aki szerette volna megismerni, az megtehette. Jézus a világ világossága, aki keresi Istent, Benne megtalálhatja. Isten ma a népén keresztül hívja fel az emberek figyelmét országára.  Az egyházon keresztül világít Isten bele az emberek életébe. A hűséges, engedelmes egyház olyan, mint a világító, és látható lámpás.

Megragadott engem a felhő mozgásához való igazodás. Izráel megtanult Isten ritmusához igazodni. Pedig ez nem is volt olyan könnyű. Nem egy kis csoportról volt szó, hanem egy nagy létszámról. Ebben is voltak gyerekek, idősek, betegek, tehát nem volt ez egyszerű. Ennek ellenére alkalmazkodtak Istenhez. Miért? Meglátták, hogy nyugodtan rábízhatják magukat szabadítójukra, és nekik ez a legjobb. Mindig az a legjobb, ahogyan Isten dönt. Érdemes Rá várni! Ott lehetett némelyekben, ne várjunk, most van jó idő, ki kell használni. Amikor pedig elindult a felhő, mondhatták mások, most nem alkalmas. Betegek lettek néhányan, fáradtak vagyunk. Azonban nem magukra, hanem az Úrra néztek. Alárendelték Istennek a személyes problémákat, és megtapasztalták az Ő hatalmát és erejét.

Többször olvassuk, az Úr parancsa, az Úr szava szerint, ez volt rájuk a jellemző. Mindig és mindenben az Úr szava szerint jártak el. Isten szavához igazodtak, akkor is ha, éppen másképpen döntött az Úr, mint ahogy ők azt várták. Megtörtént, írja Mózes, hogy rövid ideig volt a hajlékon, ezzel rámutat, volt olyan, hogy szívesen tovább táboroztak volna. A test pihenésért kiáltott, de Isten hamar tovább ment. És ők nem zúgolódtak, nem maradtak le, hanem indultak. Úgy olvassuk, „azonnal” elindultak Izráel fiai, ahogy a felhő indult. Ez fontos, Isten szótárában az azonnal előkelő helyen foglal helyet. Az Újszövetségben többször olvassuk, hogy akit az Úr Jézus elhívott, azonnal indult Nem mérlegelt, nem gondolkodott megéri e vagy sem. Nem fontolgatták azt sem most alkalmas vagy sem. Az Úr szól, akkor nem lehet halogatni. Nincs olyan, hogy előbb, az én dolgaim. Mert ha az „azonnalt” lecserélem „előbb”-re, lemaradok, kimaradok. Isten szava mindig a mára vonatkozik. Nem mondhatom, megértettem ugyan, de most nem érek rá, majd holnap engedelmeskedem. Nem holnap, hanem ma!

Az Úr Jézus imádsága csodálatos, és gazdag tartalmú (Jn 17,6-19). Teljes mértékben alárendeli magát az Atyának, és az Ő dicsőségére koncentrál. Mindent azért tesz, hogy az Atya megdicsőíttessék Őáltala. Azért fáradozott, hogy Istent ismerjék meg az Ő élete és szolgálata által. Ezzel rámutatott, hogy életünk célja, Isten megismerésére. Mert az örökkévalóság azon múlik, hogy ismerem-e Őt. Jobban mondva, Ő ismer-e mint tanítványát? Mert bizony az élet legfontosabb kérdése, hol töltöm az örökkévalóságot? Ne vegyük ezt félvállról, ne söpörjük le az asztalról, és ne mondjuk, ez nem olyan lényeges. Nagyon is lényeges, mert gondoljunk csak bele, ebben a világban van hetven vagy nyolcvan esztendőnk, az örök élet, pedig ahogy a szó jelzi, örök. Nem ér véget. A véget nem érő élet mellett bizony ez a néhány évtized eltörpül, mégis teljesen ennek a bűvöletében élünk. Mindent ennek rendelünk alá. Nem igazán gondolunk arra, mi lesz, amikor elvétetik a lelkünk? Hol fogom a véget nem érő életet tölteni? Istennel, az Úr Jézus áltat készített hajlékban, vagy tőle távol. Isten nélkül élni egy örökkévalóságot, maga a pokol. Ahol nincs jelen Isten, ott a bűn, a gonosz ural le mindent. Azonban most dől el, hová fogunk megérkezni. Most még az Úr kínálja kegyelmét, amit megragadva életre juthatunk.

A tanítványok Jézus által megismerték az Atyát, és befogadták beszédét. Ez lényeges, Istent megismerni azt jelenti, befogadom a beszédét, az igét. Táplálkozom vele, és aszerint cselekszem. Isten az ige által formál és vezet. Az igén keresztül tesz alkalmassá a szolgálatra. Az ige köt össze Vele. Isten szava igazít el a világban, segít jól dönteni. Az igében erő van, ami másokat is megszólít. Isten szava az, ami ma is életet hoz létre, és azt táplálja, azért, hogy növekedjünk általa.

Az Úr az igét ránk bízta. Azért, hogy általa éljünk, és azért is, hogy bele vigyük a világba. Mert a tanítványok nem e világból valók, így Isten országát képviselik. Vajon jól képviselem? Látható általam ez az ország? Különbözik az életem a világtól? Csak a dogmatikánk választ el, vagy a szokásaink is. A Krisztushoz tartozás más szokásokat hoz magával. De mások-e a szokásaink? Mást látnak-e az emberek, amikor a mi életünket figyelik? Látszik-e, hogy Isten szava vezet bennünket?

Az Úr Jézus közbenjár tanítványaiért, imádkozik értük. Tudja, nem lesz könnyű nekik, mert a világ ellenségként tekint rájuk. Természetesen akkor, ha különböznek. Ha nincs különbség, akkor nem gyűlöl a világ, mert olyanok vagyunk, mint ő. Az Úr Jézus azt kéri, hogy az Úr őrizze meg övéit a világban. Nem azt kéri, hogy vegye ki őket, vagyis vigye haza őket, mert feladatuk van, sózni, és világítani. A megőrzés arra utal, Isten óvja meg népét a beolvadástól, a keveredéstől, attól, hogy a világgal szövetségre lépjen. A gonosztól akar megóvni az Úr. Mert a gonosz támad, de nem nyíltan. Barátságot kínál. Azonban az ige arról beszél, hogy a világgal való barátság, ellenségeskedés Istennel. Ettől kéri az Úr az oltalmat. Másképp mondva, ha a világban vagyunk is, de a világ ne kerüljön bele az egyház életébe. Mert egy kicsi kovász az egész tésztát megrontja.  A hajó is vízen halad és az nagyszerű, de amikor a víz kerül a hajóba, az már nem jó. Tehát arra kell ügyelnünk, hogy a világban mindig bizonyságtevőként legyünk jelen. Vigyük bele az evangéliumot, de ne mi vegyük át a világ életét.

 

 

Megáll az Istennek Igéje

 

Megáll az Istennek Igéje,

És nem állhat senki ellene,

A nagy Isten vagyon mivelünk,

És Szentlelke lakozik bennünk.

 

 

Isten áldásával.

2021. március 23., kedd

Várj!

 

I

zráel már a második esztendejét tölti a pusztában, tehát nem nyílegyenes az út az ígéret földjére (4Móz 9,1-14). Nem történik meg azonnal a honfoglalás. Miért, Mert Isten felkészíti őket az új életre. Nem pusztán honfoglalásról van szó, hanem arról, hogy ott majd másként fognak élni, mint eddig. Isten népe vonul oda be, akik majd világítani fognak. Az életük beszél majd Istenhez tartozásukról. Ezért Isten elmondja nekik hogyan is éljenek majd az országban. Mondhatnánk azt is, edzőtáborban vannak. Itt ismerkednek meg Isten elvárásaival és sajátítják el mindazokat az ismereteket, amelyek szükségesek lesznek. A hívő életet nem mi találjuk ki, hanem az Úr tanítja azt meg. Azért adta ide a Szentírást, hogy belőle tanuljuk az Isten országa dolgait. Maga az Úr készít fel minket. A szabadítás után edzőtábor, lelki és szellemi felkészülés. A tankönyv az ige, az edző pedig maga az Úr Jézus Krisztus. Ő olyan edző, Aki bemutatja a gyakorlatokat. Maga is megéli mindazt, amit kér tőlünk.

Mózes segít a tanításban, ő tolmácsolja Isten akaratát. A hegyen átvette és folyamatosan ismerteti meg vele Izráelt. Bizony ez időigényes, vannak dolgok, amiket közben el is kell készíteniük. Olvastunk a szentsátor felállításáról, berendezési tárgyaik elkészítéséről.  Mindez időbe kerül, és az Úr dolgait igényesen kell elkészíteni. Minden a Teremtő és Megváltó Istenről fog beszélni.

Van amit nem ért azonnal Mózes sem. Nem ad mindjárt választ a kérdezőknek. Nem állítja be úgy, hogy ő mindent tud, hanem rámutat, Ő is Istenhez fordul, Tőle kapja az eligazítást. A kérdezőknek üzeni, várjatok! Nincs azonnal válasz, várni kell. Mennyire nem szeretünk várni. Azonnal akarjuk a válaszokat. Isten azonban nem igazodik a mi tempónkhoz. Nincs azonnal válasz, és ezzel megtanít várni. Nem könnyű lecke, de meg kell tanulni. Miért? Mert még Mózesnek is időre volt szükség Isten akaratának a megértéséhez. Így nekünk is várnunk kell. Azt is magában foglalja ez, hogy időre van szükségünk, amíg megtaláljuk az Úr válaszát. Mivel mi az igéből nyerjük a választ, időbe telik, amíg meglátjuk, mit mond az Úr. Tehát nem felcsapom, a Bibliát rámutatok, egy helyre és meg van a válasz. Nem! Olvasom az Úr szavát, figyelek és várok. Isten szól, de a maga idejében. Ha nincs válasz azonnal, az azt jelzi, várj! Keress még jobban engem. Légy csendben!

És nemcsak a válasz érkezésére kell várni, hanem annak megértésére. Mert az igében sok mindenre adott a válasz, de meg kell értenem, hogy rám nézve mit jelent. És ez a lényeg. Nem elég általánosan érteni az igét, hanem azt keressük, mit jelent az én életemre nézve? Mit mond nekem az Úr? Mi a terve velem? És ezt is meg lehet érteni, mert Isten nem hagy kétségek között. Azért lett az Úr Jézus Krisztusban emberré, hogy ezt lehetővé tegye, és segítsen benne. Ahogyan Mózes, addig mi se lépjünk, amíg meg nem értjük, az Úr akaratát.

Az Úr Jézus Krisztus főpapi imáját olvashatjuk, és általa az Úr Lényébe kapunk betekintést (Jn 17,1-5). Feltárja a szívét az Atya előtt. És ebből megtudjuk, ha eddig nem láttuk volna meg, azt a harmonikus kapcsolatot, ami köztük van. Igyekezzünk mi is hit által ilyen jó kapcsolatra az Úrral, és építsünk egymás felé is ilyen kapcsolatot.

Ennek a jó kapcsolatnak az alapja a fölfelé tekintés. Mindig az Atyára figyel az Úr. Nem a vezetőkre, nem a politikai történésekre, hanem mindig Istenre néz. Jézus mindig az Atyához igazodik. Ezzel példát mutat nekünk. Elmondja, mindig Istenre nézzünk. Bármilyenek legyenek a körülményeink, akár forrjon körülöttünk a levegő, ne a félelem vezessen, és ne is az emberi döntések. Jézus élete nem az emberi döntésekre adott válasz, hanem az Atya akaratának a meg cselekvése. Nem a környezethez igazodik. És ez most jól látható. Júdás már elment, és elárulta Jézust, és Ő tisztában van azzal, ami készül, és nem erre reagál. Nem a közelgő eseményekre figyel. Most is Istenre néz.  Nem az a lényeg, mit készülnek tenni a nép vezetői, hanem az, mit akar az Atya. Mi is mindig arra figyeljünk, mit akar a mi Urunk? Ne a világnak akarjunk mindig válaszokat adni, hanem a mi Urunk kérdéseire igyekezzünk megfelelni. A mi életünk gyakran a világ történéseire való reakció. Azt figyeljük mit mondanak körülöttünk, és azokra igyekszünk válaszolni. Gyakran maga a világ késztet arra, hogy reagáljunk. Azonban nekünk mindig Istennek és nem a világnak kell megfelelni.

Eljött az óra, tudja, és nem tér ki előle. Elébe megy, pedig azt is tudja, hogy ez mit jelent.  Nem azt, amit a tanítványok gondolnak. Nem hatalomátvétel következik.  Nem arról lesz szó, végre meglátják kicsoda Jézus, és átadják Neki a hatalmat. Erről szó sincs. Az Ő megdicsőülése a kereszten megy végbe. Állami kitüntetése a töviskorona. És Ő bátran megy mindezek elébe. Miért teszi ezt? Örök életet adjon mindazoknak, akik ezt készek elfogadni Tőle. Kegyelemből adja, nem érdemeink elismeréseként, hanem azért, mert azt akarja, hogy éljünk. Amit érdemlünk, azt Ő maga hordozta el. A kereszt és a töviskorona az én jutalmam. De Ő azt mondta, menj, légy szabad, és átvállalta a szenvedést és a halált. Én pedig most már kegyelemből egy újfajta életet élhetek. Hálás a szívem, hogy Ő kifizette az árat, és most már Őt igyekszem szolgálni. Neki élek, akaratához igazodom.

Mit ad? Örök életet hit által. Érdekes. Nem nagy pozíciót, csodás anyagi lehetőséget, hanem örök életet. Mire vágyakozom? Mit várok Tőle? Az örök élet pedig, hogy megismerjék Őt, az egyedül élő Istent, és a Jézus Krisztust. Ez a cél, megismerni Istent. Csodálatos, ismerem Őt? Ez vezérel engem? És az a vágyam, hogy másokkal is megismertessem? A legfontosabb dolog ezen a földön, Isten megismerése. Őt megismerve ismerjük meg magunkat is. Az Úr Jézussal való találkozás nélkül nincs igazi önismeretünk sem. Péter is Jézussal találkozva, hatalmát megtapasztalva mondta ki: bűnös ember vagyok.  Jézus Lénye az igazi tükör, csak Benne láthatom meg magamat olyannak, amilyen vagyok. Jézuson kívül minden tükör, minden vélemény torzít. Hamis képet mutat. Elhiteti velünk milyen jók és nagyszerűek vagyunk. Amikor a világ dicsér, ilyen torzképet mutat. Ne neki, hanem az Úrnak, az igének higgyünk. Mert Ő azért mutatja meg a valóságot, mert meg akar gyógyítani. Új és örök élettel kíván megajándékozni.

 

 

Várj ember szíve készen!

 

1. Várj ember szíve készen! Mert jő a Hős, az Úr, :/: Ki üdvösséged lészen Szent győz -

tes harcosúl, Fényt , éltet hozva jő, Megtört az ősi átok: Kit vágyakozva vártok, Betér

hozzátok Ő.

2. Jól készítsétek útát! A Vendég már közel! :/: Mi néki gyűlölt, útált, Azt mind vessétek

el! A völgyből domb legyen, Hegycsúcs a mélybe szálljon, Hogy útja készen álljon, Ha

Krisztus megjelen.

3. Az Úr elé ha tárod A szív alázatát, :/: Őt nem hiába várod: Betér hozzád, megáld. A

testi gőg: halál! De bűnödet ha bánod, Szent Lelke bőven árad, S a szív üdvöt talál.

4. Ó Jézusom, szegényed Kér, vár, epedve hív: :/: Te készítsd el: tenéked lesz otthonod

e szív. Jer hű szívembe hát! Habár szegény e szállás, De mindörökre hálás, Úgy áldja

Krisztusát.

 

 

Isten áldásával.

2021. március 22., hétfő

Bízzatok!

 

Á

ron megkapja feladatait, most a mécseket kell felraknia, mégpedig úgy, hogy a mécstartó elé világítson (4Mózes 8,1-26). Fontos a mécstartó, mert a világosságot jelzi, rámutat, Isten a világosság. Világosság nélkül nincs élet. Fontos, hogy ez tudatosuljon, és ahogy a mécsesnek állandóan égnie kell, úgy kell Isten világosságának is az életünkbe világítania. Oda kell figyelnünk, hogy a lámpás mindig világítson. Akkor világít, ha ügyelnek rá, ha cserélik a mécseket. Az Úrral való kapcsolatunkra is ügyelni kell, oda kell figyelni, hogy mindig égjen a lámpa. Ne engedjük, hogy elfogyjon az olaj. Mikor nem fogy el? Nem akkor, ha nem ég, hanem ha időben pótoljuk. Az olaj, ami a lámpát táplálja az ige. Így azután mi tehetünk azért, hogy az ige mindig élő legyen, világítson. Minél többet foglalkozunk vele, annál erőteljesebbé lesz az életünk.

Jó látni, hogy a mécsestartó ötvösmunka, vagyis kézzel készítették. Ez mutatja a foglalkozást a törődést. Az Úr szava szerint készítették, de szívből. Mindig az a lényeg, hogy amit az Úrnak teszünk, azt szívből tegyük. Benne legyünk mi is. Nemcsak hogy, szívből készül a mécsestartó, hanem valóban az Úrnak, hálából. Ez nem kötelességből készül, nem azzal a lelkülettel, hogy muszáj megtenni, csak legyek már túl rajta. A hívő élet hálás szívből fakad. Nem akarom, nem letudni akarom, ami ebből fakad, hanem minden az én hálás szívem ajándéka.

Az Úr a lévitákat magának választotta a többi törzs közül az elsőszülöttek helyett. A léviták szolgálata váltja meg az elsőszülötteket. Ez nagyszerű kiváltság. Nem nyűg. Istent szolgálni hatalmas megtiszteltetés. Átélhetem, hogy az Úr rám bízza a Róla szóló üzenetet. Isten igénybe veszi az életemet, rajtam keresztül is meg tud nyilvánulni, el tud embereket érni. Kimozdít a magam helyéről, és beállít a szolgálatba. Máté nem a helyén volt, nem vámszedőnek választotta ki az Úr, de eljött Jézus, és oda teszi, ahová való, ahol a helye van. Az Úr nem hagy elkallódni, visszahelyez oda, ahol a helyünk van. Mert mindnyájunkat a Vele való kapcsolatra teremtett. Mi ebből kiléptünk, megszakadt a kapcsolat, de az Úr Jézus ezt helyreállítja. Amikor halljuk a hívását induljunk követni Őt!

A léviták az Úréi, szolgálatukat azonban megtisztulás után tölthetik be. Bűnös ember nem szolgálhat, aki az Övé, azt az Úr megtisztítja. Mindez azt jelzi, hogy aki Istennek szolgál, az nem járhat tovább a bűn útján. Tudatosan nem élhet bűnben. A megtisztulás fontos része a bűnért való áldozat. Kifejeződik ebben, hogy bűnös vagyok, Isten kegyelmére szorulok. Az áldozat nemcsak a bűnre mutat, hanem a kegyelemre. Nyilvánvalóvá teszi, Isten kész megbocsátani. Az áldozat az Úr Jézus, Őérte kész Isten megbocsátani. Őreá vetette minden bűnünket, vére által megtisztít, és így válunk alkalmassá a Neki való életre.

Az Úr meghatározza a szolgálati időt, odafigyel rá, hogy a fiatal is szolgálhasson. Jó látni, Isten mindenkire odafigyel, nem engedi, hogy az idős miatt ne legyen helye a fiatalnak, ne tudja élete javát az Úrnak felkínálni. Azonban az idős lévitát sem teszi félre. Ha már nem is teljesít szolgálatot, de segíthet. Segítheti a fiatalabbat. Mondhatjuk úgy is, az a feladata adja át tudását, tapasztalatát. Szükség van a tapasztalatokra. Ne tartsuk meg magunknak, amit a hívő életben megtanultunk, hanem adjuk tovább. Mondjuk el a jó dolgokat, mindazt, amit az Úrtól kaptunk, de beszéljünk bátran a problémákról is. Mondjuk el mi volt a nehéz, de mutassunk rá arra is, hogyan segített át ezen az időszakon az Úr.

Világosan elmondja az Úr, hogy Ő az Atyától jött (Jn 16,29-33). Tudatosan jött a világunkba. Nem úgy érkezett, mint mi, hogy itt döbbenünk rá, hogy élünk, és aztán keressük, hogy mi is az életünk értelme, miért is vagyunk. Ő mielőtt megszületett élt, az Atya világában volt, és úgy döntött, hogy eljön. De nem kirándulást tett a bolygónkra, nem is azért, hogy itt kiszórakozza magát. Látta, hogy nagy a baj, és ezen mi nem tudunk változtatni. Képtelenek vagyunk megoldani a problémát, mert a problémánk forrása az Istentől való elszakadás. Úgy eltávolodtunk, hogy nem találjuk a visszavezető utat. Az Úr Jézus eljött, hogy ezt az utat megépítse, Ő maga lett élő úttá.

A feladatot elvégezte és visszatér az Atyához. Amikor a kereszten függ, ezt kell látniuk, visszatér oda, ahonnan jött. Tudatosan jött, és tudatosan megy vissza. Elvégeztetett, amiért jött. Jézus nem végzett félmunkát, befejezte, elvégezte a megmentésünket. Nem kell kiegészíteni a Megváltást, csak igent mondani rá. Az a mi részünk, hogy segítségül hívjuk Őt, majd a felkínált segítséget fogadjuk is el.

Bizonyságot tesz az Úr, elmondja, a tanítványok magára hagyják, de Ő nincs egyedül, mert az Atya Vele van. Teljes mértékben az Atyára támaszkodik. Békessége nem a tanítványok, az ember támogatásától, hanem az Atya jelenlététől függ. Milyen jó, ha elmondhatjuk, nem vagyok egyedül, az én Uram az Úr, velem van. Pál apostol is erről vallott, amikor mindenki magára hagyta, megtapasztalta, hogy az Úr vele van. Ez azt jelentette, hogy nem félt sem a császártól, sem a döntésétől, sem attól, ami vár rá. A velem van, azt jelenti, kezében van az életem. Vele vagyok most, és Vele leszek holnap is, az életben is, és a halálban is.

Békességetek legyen énbennem, igen, békességünk csakis Benne és Általa van. Ez a világ nyomorúságot kínál, de soha ne a világra nézzünk. Ha a világra nézünk, elcsüggedünk. Akkor úgy tűnik, minden veszve, és a gonosz arat. Mi nézhetünk az igére.. és nézzünk is mindig rá. Az igéből jut el hozzánk az Úr szava, én legyőztem a világot. Ezt kell meghallanunk a gonosz tombolása, a nyomorúság, szenvedés idején. A látszat csal, Jézus legyőzte a világot. Ez a valóság. Ha ezt látom, akkor bízni fogok Benne. Bízzatok, de ez nem azt jelenti, hogy magunkban, hanem Őbenne. Mindenkor bízzunk az Ő erejében, győzelmében. A világ le van győzve. 

Lehet még bízni valamiben? Különösen most, bízhatunk abban, hogy van megoldás, szabadulás? Igen, mert az Úr mondja. Bízhatunk Benne, abban, hogy szava igaz, és akkor ez azt jelenti, a gonosz vereséget szenvedett, le van győzve. Nem kell félnünk!

 

 

Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt

 

1. Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt, Rajta, bátran! megsegít és győzedelmet ad.

Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

2. Lám, a Sátán serge talpon, szembetörni kész, A legbátrabb harcosoknak bátorsága

vész. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzede-

lemér'!

3. Szóljon a kürt, fenn lobogjon győzedelmi jel, Így előre Jézusunkkal: néki győzni kell!

Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

4. Harci zajban, küzdelemben oldalunkon áll, Benne higgyünk, ő segít meg szívünk har-

cinál. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzede -

lemér'!

 

 

Isten áldásával.

2021. március 21., vasárnap

Az Ő nevében

 

M

ózes elkészült a szentsátor felállításával, és fölszentelésével (4Móz 7,1-89). Mondhatjuk, nem unatkozott, pedig nem volt már fiatal. Ennek ellenére nem panaszkodik fáradtságra. Mert az Úr megerősíti. Aki Neki szolgál, megtapasztalja, hogy nem az életkortól függ a hasznosság. Akkor mitől? Az Isten kegyelmétől. Ő az időst is be tudja építeni országába. Annyi erőt ad, ami az ő feladatainak az elvégzéséhez szükséges.  Mózes életén keresztül az Úr dicsőíti meg magát. Megmutatja, hogy bármikor fel tud használni minket országa építésében. Mire van ehhez szükség az Úr szavának meghallására és engedelmességre. Az oltárt is felszentelte és fölkente, ahol az áldozatot mutatják be. Mert áldozat nélkül nem mehetünk az Úr elé. Azonban ma már nem kell nekünk bemutatni az áldozatot, mert az Úr Jézus Krisztus megtette helyettünk is. Az Ő áldozata az egyedüli és igazi áldozat. Nem kell ismételni, csak alázattal és hálás szívvel elfogadni. Az áldozatért Isten megbocsátja bűneinket.

Izráel fejedelmeit látjuk, amint áldozati ajándékaikat az Úr elé viszik. Az ajándék jelzi, önként és hálából adják mindezt az Úrnak. A hála mindig önkéntes, mindig a megtapasztalt kegyelemre, és szeretetre válasz. Ezeket az embereket senki sem kényszeríti erre, maguktól jönnek, mert hálásak a szabadításért. Megköszönik Istennek, hogy már többé nem rabszolgák. Mi is köszönjük meg az Úrnak a bűnből való szabadítást. Mert az az övé, az tartozik követői közé, aki maga is átélte ezt a szabadítást. Ha megtapasztaltam, hogy kijöhettem Jézus által a szabadra, megláttam mi az igazi szabadság, akkor én is hálás leszek Neki. Sátán igyekszik a rabszolgalétet szabadságként feltüntetni, de akit az Úr megszólít, az rádöbben, amíg Őt nem ismerem, amíg nem Neki élek, rab vagyok. A bűn rabja. Jó azt is felismerni, ebből a rabságból, csakis Ő tud megszabadítani.

Azt is jó látni, hogy minden törzs fejedelme ugyanazt az ajándékot viszi. Itt nincs szó egymás túllicitálásáról, mindenki ugyanazzal az alázattal megy. Nem magát akarja megmutatni, nem azt kommunikálják, mi telik tőlünk, hanem azt, így szeretjük az Urat. Mert minden ajándéknak az Úrra, az Ő szeretetére kell mutatni. Arról kell szólni, hogy mi viszont szeretjük Őt. Nem is tudjuk igazán, hogyan is adhatunk Neki hálát. Ő az életünket várja, az élet istentiszteletét. Azt, hogy testünket okos istentiszteletként szánjuk oda Neki. Itt vagyok Uram, és használj engem.

Az Úr Jézus tovább beszélget tanítványaival, de ők nagyon nem akarják érteni az Urat (Jn 16,16-28). Vele vannak és nem értik. Lemaradtak. Talán még mindig virágvasárnap hatása alatt vannak, és ezért nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy még egy kevés idő és nem lesz velük. Ők mást várnak, azt, hogy továbbra is együtt lesznek, és most kezdődnek igazán a sikerek. Mennyire hatással tud lenni ránk a világ, jobban, mint az ige. Hányszor nem az foglalkoztat mit is mond az Úr, hanem, amit a világban látunk, az befolyásol.

Amikor a világ befolyásol, értetlenkedünk Jézus szavait hallva. Mert amit a környezet, a média mond, tetszik nekünk, és mivel Jézus üzenete más, hát azt nem akarjuk érteni. Így azután el vagyunk magunkkal foglalva. Értetlenkedünk, ahelyett hogy Jézus mellé állnánk.

Az Úr elmondja, hogy nagy szomorúságon mennek keresztül, amikor szembesülnek az Ő halálával. Mást vártak, és ezt kapják. Ráadásul a világ örül mindannak, ami történik. Örül, mert azt gondolja, vége a Jézus történetnek. A tanítványok is azt gondolják, és közben magukat is sajnálják. Véget ért egy szép időszak, lezárult egy korszak. Még nem látják, pünkösd után azonban majd valósággá válik az új kezdet. Mi is szomorkodunk, amikor más történik, mint amit várunk, és nem is értjük mi és miért történik. Azonban az Úr arról is beszél, szomorúságuk majd örömre fordul. Amikor átélik, hogy az Úr Jézus feltámadt és rádöbbenek, hogy Ő él! Jézus él, ezért minden más megvilágításba kerül. Nem ér véget a tanítványság, hanem most kezdődik igazán, örömhírvivőkké válnak. Az Úr minket is örömhírvivőkké alakít, és ez a hír már nem rólunk szól. Nem a mi lehetőségeinkről, hanem a Feltámadottról és az Ő lehetőségeiről. Ezt az időszakot a szülési fájdalomhoz hasonlítja. A születést megelőzi a szenvedés, de ebből új élet támad. Szenvedés nélkül nincs élet, és nincs új élet sem. Az újjászületést is gyötrelem előzi meg, saját bűneink súlya, és tehetetlenségünk tudata, és ez az Úr keresztjéhez visz minket. Keressük a megoldást, és a kereszt tövében találjuk meg.

A Jézussal való találkozás, a bizonyosság, hogy Ő él, vagyis valóban Isten, el nem múló örömöt fakaszt a szívünkben. Megértjük, hogy győztes Urunk van. Nagyobb Ő minden problémánál. Ő a Győztes. Nincs Hozzá fogható.

Jézus feltámadása után átalakul a kapcsolatuk a Mesterrel. Most már nem lesz velük fizikailag, de mégis kapcsolatban lesznek. Az Ő halála és feltámadása összeköti őket az Atyával. Most már kérhetnek, nagy dolgokat is. Kérhetnek Isten országa terjedéséért, épüléséért. Mégpedig Jézus nevében. Eddig nem kértek? Nem igazán volt rá szükségük, mert mindent, ami lényeges volt az Úr elvégzett. Ők tanultak, csiszolódtak, ha pedig valamit nem értettek ott volt, és megkérdezték. De a nevében nem kellett kérni. Most már kérhetnek, és kérniük is kell. Mert ez jelzi, ők magukban, a maguk nevében továbbra sem boldogulnak. Saját nevükben nem történik semmi, csak Jézus nevében. Az Ő nevében gyógyul meg az ékes kapu sánta embere, vagy Joppéban is a béna. És Jézus nevében van az üdvösség is. Nincs más név, amiben üdvözülhetnénk. Nincs más név, ami csak áldást közvetít, ami által van gyógyulásunk. Éljünk a lehetőséggel, és kérjünk Urunk nevében.! Mit? Azt, amit Ő is kérne: Mit kérne? Azt, amit akart földi életében, szabadulást, gyógyulást, ébredést a bűn hatalmából, új életet, Isten országa eljövetelét, Isten nevének megszenteltetését, akaratának megvalósulását. Tulajdonképpen az Úr imádságában benne van, mit is kérhetünk az Ő nevében.

Aki Jézust szereti, azt az Atya is szereti. A Jézushoz fűződő kapcsolat határozza meg Istennel való kapcsolatunkat. Jézusért szeret minket az Atya. Kiket? Azokat, akik hiszik, hogy Jézus Istentől jött, és Benne Isten van jelen.

 

 

TUDOM, AZ ÉN MEGVÁLTÓM ÉL

 

1.  

Tudom, az én Megváltóm él,

Hajléka készen vár reám,

Már int felém, és gyermekének

Koronát ád a harc után.

Bár a világ gúnyol, nevet,

Honvágy tölti el lelkemet,

És nemsokára hív az Úr:

Jövel haza, én gyermekem!

Kitárt karjával vár az Úr:

Pihenj, nyugodj a keblemen!

2.  

Jézus nevében bízom én,

Ő törli el sok bűnömet,

Jézus ajkáról hallom én:

Ó, jöjj haza, vár Mestered.

Bár a világ gúnyol, nevet,

Honvágy tölti el lelkemet,

És nemsokára hív az Úr:

Jövel haza, én gyermekem!

Kitárt karjával vár az Úr:

Pihenj, nyugodj a keblemen!

3.  

Előttem, ó, az oly csodás,

Hogy értem szállt a földre le,

Hogy érettem is szenvedett,

Én bűnömért is vérezett.

Bár a világ gúnyol, nevet,

Honvágy tölti el lelkemet,

És nemsokára hív az Úr:

Jövel haza, én gyermekem!

Kitárt karjával vár az Úr:

Pihenj, nyugodj a keblemen!

4.  

Tudom, hamar jő Mesterem,

Az óra fut, a nap közel,

Előtte állok csakhamar,

Édes Jézus, jövel, jövel!

Bár a világ gúnyol, nevet,

Honvágy tölti el lelkemet,

És nemsokára hív az Úr:

Jövel haza, én gyermekem!

Kitárt karjával vár az Úr:

Pihenj, nyugodj a keblemen!

 

Isten áldásával.