|
M |
ózes elkészült a szentsátor felállításával, és fölszentelésével (4Móz 7,1-89). Mondhatjuk, nem unatkozott, pedig nem volt már fiatal. Ennek ellenére nem panaszkodik fáradtságra. Mert az Úr megerősíti. Aki Neki szolgál, megtapasztalja, hogy nem az életkortól függ a hasznosság. Akkor mitől? Az Isten kegyelmétől. Ő az időst is be tudja építeni országába. Annyi erőt ad, ami az ő feladatainak az elvégzéséhez szükséges. Mózes életén keresztül az Úr dicsőíti meg magát. Megmutatja, hogy bármikor fel tud használni minket országa építésében. Mire van ehhez szükség az Úr szavának meghallására és engedelmességre. Az oltárt is felszentelte és fölkente, ahol az áldozatot mutatják be. Mert áldozat nélkül nem mehetünk az Úr elé. Azonban ma már nem kell nekünk bemutatni az áldozatot, mert az Úr Jézus Krisztus megtette helyettünk is. Az Ő áldozata az egyedüli és igazi áldozat. Nem kell ismételni, csak alázattal és hálás szívvel elfogadni. Az áldozatért Isten megbocsátja bűneinket.
Izráel fejedelmeit látjuk, amint áldozati ajándékaikat az Úr elé viszik. Az ajándék jelzi, önként és hálából adják mindezt az Úrnak. A hála mindig önkéntes, mindig a megtapasztalt kegyelemre, és szeretetre válasz. Ezeket az embereket senki sem kényszeríti erre, maguktól jönnek, mert hálásak a szabadításért. Megköszönik Istennek, hogy már többé nem rabszolgák. Mi is köszönjük meg az Úrnak a bűnből való szabadítást. Mert az az övé, az tartozik követői közé, aki maga is átélte ezt a szabadítást. Ha megtapasztaltam, hogy kijöhettem Jézus által a szabadra, megláttam mi az igazi szabadság, akkor én is hálás leszek Neki. Sátán igyekszik a rabszolgalétet szabadságként feltüntetni, de akit az Úr megszólít, az rádöbben, amíg Őt nem ismerem, amíg nem Neki élek, rab vagyok. A bűn rabja. Jó azt is felismerni, ebből a rabságból, csakis Ő tud megszabadítani.
Azt is jó látni, hogy minden törzs fejedelme ugyanazt az ajándékot viszi. Itt nincs szó egymás túllicitálásáról, mindenki ugyanazzal az alázattal megy. Nem magát akarja megmutatni, nem azt kommunikálják, mi telik tőlünk, hanem azt, így szeretjük az Urat. Mert minden ajándéknak az Úrra, az Ő szeretetére kell mutatni. Arról kell szólni, hogy mi viszont szeretjük Őt. Nem is tudjuk igazán, hogyan is adhatunk Neki hálát. Ő az életünket várja, az élet istentiszteletét. Azt, hogy testünket okos istentiszteletként szánjuk oda Neki. Itt vagyok Uram, és használj engem.
Az Úr Jézus tovább beszélget tanítványaival, de ők nagyon nem akarják érteni az Urat (Jn 16,16-28). Vele vannak és nem értik. Lemaradtak. Talán még mindig virágvasárnap hatása alatt vannak, és ezért nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy még egy kevés idő és nem lesz velük. Ők mást várnak, azt, hogy továbbra is együtt lesznek, és most kezdődnek igazán a sikerek. Mennyire hatással tud lenni ránk a világ, jobban, mint az ige. Hányszor nem az foglalkoztat mit is mond az Úr, hanem, amit a világban látunk, az befolyásol.
Amikor a világ befolyásol, értetlenkedünk Jézus szavait hallva. Mert amit a környezet, a média mond, tetszik nekünk, és mivel Jézus üzenete más, hát azt nem akarjuk érteni. Így azután el vagyunk magunkkal foglalva. Értetlenkedünk, ahelyett hogy Jézus mellé állnánk.
Az Úr elmondja, hogy nagy szomorúságon mennek keresztül, amikor szembesülnek az Ő halálával. Mást vártak, és ezt kapják. Ráadásul a világ örül mindannak, ami történik. Örül, mert azt gondolja, vége a Jézus történetnek. A tanítványok is azt gondolják, és közben magukat is sajnálják. Véget ért egy szép időszak, lezárult egy korszak. Még nem látják, pünkösd után azonban majd valósággá válik az új kezdet. Mi is szomorkodunk, amikor más történik, mint amit várunk, és nem is értjük mi és miért történik. Azonban az Úr arról is beszél, szomorúságuk majd örömre fordul. Amikor átélik, hogy az Úr Jézus feltámadt és rádöbbenek, hogy Ő él! Jézus él, ezért minden más megvilágításba kerül. Nem ér véget a tanítványság, hanem most kezdődik igazán, örömhírvivőkké válnak. Az Úr minket is örömhírvivőkké alakít, és ez a hír már nem rólunk szól. Nem a mi lehetőségeinkről, hanem a Feltámadottról és az Ő lehetőségeiről. Ezt az időszakot a szülési fájdalomhoz hasonlítja. A születést megelőzi a szenvedés, de ebből új élet támad. Szenvedés nélkül nincs élet, és nincs új élet sem. Az újjászületést is gyötrelem előzi meg, saját bűneink súlya, és tehetetlenségünk tudata, és ez az Úr keresztjéhez visz minket. Keressük a megoldást, és a kereszt tövében találjuk meg.
A Jézussal való találkozás, a bizonyosság, hogy Ő él, vagyis valóban Isten, el nem múló örömöt fakaszt a szívünkben. Megértjük, hogy győztes Urunk van. Nagyobb Ő minden problémánál. Ő a Győztes. Nincs Hozzá fogható.
Jézus feltámadása után átalakul a kapcsolatuk a Mesterrel. Most már nem lesz velük fizikailag, de mégis kapcsolatban lesznek. Az Ő halála és feltámadása összeköti őket az Atyával. Most már kérhetnek, nagy dolgokat is. Kérhetnek Isten országa terjedéséért, épüléséért. Mégpedig Jézus nevében. Eddig nem kértek? Nem igazán volt rá szükségük, mert mindent, ami lényeges volt az Úr elvégzett. Ők tanultak, csiszolódtak, ha pedig valamit nem értettek ott volt, és megkérdezték. De a nevében nem kellett kérni. Most már kérhetnek, és kérniük is kell. Mert ez jelzi, ők magukban, a maguk nevében továbbra sem boldogulnak. Saját nevükben nem történik semmi, csak Jézus nevében. Az Ő nevében gyógyul meg az ékes kapu sánta embere, vagy Joppéban is a béna. És Jézus nevében van az üdvösség is. Nincs más név, amiben üdvözülhetnénk. Nincs más név, ami csak áldást közvetít, ami által van gyógyulásunk. Éljünk a lehetőséggel, és kérjünk Urunk nevében.! Mit? Azt, amit Ő is kérne: Mit kérne? Azt, amit akart földi életében, szabadulást, gyógyulást, ébredést a bűn hatalmából, új életet, Isten országa eljövetelét, Isten nevének megszenteltetését, akaratának megvalósulását. Tulajdonképpen az Úr imádságában benne van, mit is kérhetünk az Ő nevében.
Aki Jézust szereti, azt az Atya is szereti. A Jézushoz fűződő kapcsolat határozza meg Istennel való kapcsolatunkat. Jézusért szeret minket az Atya. Kiket? Azokat, akik hiszik, hogy Jézus Istentől jött, és Benne Isten van jelen.
TUDOM, AZ ÉN MEGVÁLTÓM ÉL
1.
Tudom, az én Megváltóm él,
Hajléka készen vár reám,
Már int felém, és gyermekének
Koronát ád a harc után.
Bár a világ gúnyol, nevet,
Honvágy tölti el lelkemet,
És nemsokára hív az Úr:
Jövel haza, én gyermekem!
Kitárt karjával vár az Úr:
Pihenj, nyugodj a keblemen!
2.
Jézus nevében bízom én,
Ő törli el sok bűnömet,
Jézus ajkáról hallom én:
Ó, jöjj haza, vár Mestered.
Bár a világ gúnyol, nevet,
Honvágy tölti el lelkemet,
És nemsokára hív az Úr:
Jövel haza, én gyermekem!
Kitárt karjával vár az Úr:
Pihenj, nyugodj a keblemen!
3.
Előttem, ó, az oly csodás,
Hogy értem szállt a földre le,
Hogy érettem is szenvedett,
Én bűnömért is vérezett.
Bár a világ gúnyol, nevet,
Honvágy tölti el lelkemet,
És nemsokára hív az Úr:
Jövel haza, én gyermekem!
Kitárt karjával vár az Úr:
Pihenj, nyugodj a keblemen!
4.
Tudom, hamar jő Mesterem,
Az óra fut, a nap közel,
Előtte állok csakhamar,
Édes Jézus, jövel, jövel!
Bár a világ gúnyol, nevet,
Honvágy tölti el lelkemet,
És nemsokára hív az Úr:
Jövel haza, én gyermekem!
Kitárt karjával vár az Úr:
Pihenj, nyugodj a keblemen!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése