Az Úr szava szerint

 

I

zráel népének a szent sátor jelentette a pusztában a középpontot (4Móz 9,15-23). A hajlékhoz odamentek, mert ott élték át az Istennel való találkozást, majd a sátoron megnyugvó felhő mozgásához szabták saját ritmusukat. Mi az életünk középpontja? Kire figyelünk? Kihez igazítjuk ritmusunkat? Ki vagy mi határozza meg, hogy mit és mikor teszünk? Izráel népe életét teljes mértékben az Úr határozta meg. A bizonyság sátra azt fejezi ki, hogy ez a sátor bizonyság volt Isten jelenlétéről, arról, hogy Őhozzá tartoztak. Amikor elkészült felhő borította be, és ez mindenkinek szemmel láthatólag jelezte, itt van Isten. Így azután mindenki átélte, ez a sátor nemcsak a formájában különbözik a többitől, Isten jelenléte teszi mássá. A szent sátornak Isten jelenléte adja a töltését. Ha a felhő nem borítaná be, ha az Úr nem lenne velük, hiába mennének oda. Ha az Úr nincs jelen, a legszebb épület, a legtisztább teológia sem segít. Nem az eszközök, hanem az élő Isten tud segíteni. Ő szól, és ad erőt.  Szava olyan, mint az iránytű. Ma is Isten jelenléte tölti meg tartalommal az istentiszteletet és az életünket.

Nappal felhő éjjel pedig tűz formájában vette körül az Úr a sátrat és népét. A felhő és a tűz Isten oltalmáról tett bizonyságot. Ne féljetek, veletek vagyok. Itt vagyok, oltalmazlak benneteket. Jelzés volt ez más népek felé is, Izráel nem préda, nincs maga. Akik látták az ott megnyugvó felhőt azok nem merték megtámadni Isten népét. Mindez rámutat az állandó jelenlétre és a belőle fakadó kapcsolatra. Isten kapcsolatban van népével. Kapcsolatban van ma is mindazokkal, akik az övéi.  De jelez azok felé is, akik még nem ismerték meg. Mivel a tűz világít, mindenki láthatja hol található Isten. Aki szerette volna megismerni, az megtehette. Jézus a világ világossága, aki keresi Istent, Benne megtalálhatja. Isten ma a népén keresztül hívja fel az emberek figyelmét országára.  Az egyházon keresztül világít Isten bele az emberek életébe. A hűséges, engedelmes egyház olyan, mint a világító, és látható lámpás.

Megragadott engem a felhő mozgásához való igazodás. Izráel megtanult Isten ritmusához igazodni. Pedig ez nem is volt olyan könnyű. Nem egy kis csoportról volt szó, hanem egy nagy létszámról. Ebben is voltak gyerekek, idősek, betegek, tehát nem volt ez egyszerű. Ennek ellenére alkalmazkodtak Istenhez. Miért? Meglátták, hogy nyugodtan rábízhatják magukat szabadítójukra, és nekik ez a legjobb. Mindig az a legjobb, ahogyan Isten dönt. Érdemes Rá várni! Ott lehetett némelyekben, ne várjunk, most van jó idő, ki kell használni. Amikor pedig elindult a felhő, mondhatták mások, most nem alkalmas. Betegek lettek néhányan, fáradtak vagyunk. Azonban nem magukra, hanem az Úrra néztek. Alárendelték Istennek a személyes problémákat, és megtapasztalták az Ő hatalmát és erejét.

Többször olvassuk, az Úr parancsa, az Úr szava szerint, ez volt rájuk a jellemző. Mindig és mindenben az Úr szava szerint jártak el. Isten szavához igazodtak, akkor is ha, éppen másképpen döntött az Úr, mint ahogy ők azt várták. Megtörtént, írja Mózes, hogy rövid ideig volt a hajlékon, ezzel rámutat, volt olyan, hogy szívesen tovább táboroztak volna. A test pihenésért kiáltott, de Isten hamar tovább ment. És ők nem zúgolódtak, nem maradtak le, hanem indultak. Úgy olvassuk, „azonnal” elindultak Izráel fiai, ahogy a felhő indult. Ez fontos, Isten szótárában az azonnal előkelő helyen foglal helyet. Az Újszövetségben többször olvassuk, hogy akit az Úr Jézus elhívott, azonnal indult Nem mérlegelt, nem gondolkodott megéri e vagy sem. Nem fontolgatták azt sem most alkalmas vagy sem. Az Úr szól, akkor nem lehet halogatni. Nincs olyan, hogy előbb, az én dolgaim. Mert ha az „azonnalt” lecserélem „előbb”-re, lemaradok, kimaradok. Isten szava mindig a mára vonatkozik. Nem mondhatom, megértettem ugyan, de most nem érek rá, majd holnap engedelmeskedem. Nem holnap, hanem ma!

Az Úr Jézus imádsága csodálatos, és gazdag tartalmú (Jn 17,6-19). Teljes mértékben alárendeli magát az Atyának, és az Ő dicsőségére koncentrál. Mindent azért tesz, hogy az Atya megdicsőíttessék Őáltala. Azért fáradozott, hogy Istent ismerjék meg az Ő élete és szolgálata által. Ezzel rámutatott, hogy életünk célja, Isten megismerésére. Mert az örökkévalóság azon múlik, hogy ismerem-e Őt. Jobban mondva, Ő ismer-e mint tanítványát? Mert bizony az élet legfontosabb kérdése, hol töltöm az örökkévalóságot? Ne vegyük ezt félvállról, ne söpörjük le az asztalról, és ne mondjuk, ez nem olyan lényeges. Nagyon is lényeges, mert gondoljunk csak bele, ebben a világban van hetven vagy nyolcvan esztendőnk, az örök élet, pedig ahogy a szó jelzi, örök. Nem ér véget. A véget nem érő élet mellett bizony ez a néhány évtized eltörpül, mégis teljesen ennek a bűvöletében élünk. Mindent ennek rendelünk alá. Nem igazán gondolunk arra, mi lesz, amikor elvétetik a lelkünk? Hol fogom a véget nem érő életet tölteni? Istennel, az Úr Jézus áltat készített hajlékban, vagy tőle távol. Isten nélkül élni egy örökkévalóságot, maga a pokol. Ahol nincs jelen Isten, ott a bűn, a gonosz ural le mindent. Azonban most dől el, hová fogunk megérkezni. Most még az Úr kínálja kegyelmét, amit megragadva életre juthatunk.

A tanítványok Jézus által megismerték az Atyát, és befogadták beszédét. Ez lényeges, Istent megismerni azt jelenti, befogadom a beszédét, az igét. Táplálkozom vele, és aszerint cselekszem. Isten az ige által formál és vezet. Az igén keresztül tesz alkalmassá a szolgálatra. Az ige köt össze Vele. Isten szava igazít el a világban, segít jól dönteni. Az igében erő van, ami másokat is megszólít. Isten szava az, ami ma is életet hoz létre, és azt táplálja, azért, hogy növekedjünk általa.

Az Úr az igét ránk bízta. Azért, hogy általa éljünk, és azért is, hogy bele vigyük a világba. Mert a tanítványok nem e világból valók, így Isten országát képviselik. Vajon jól képviselem? Látható általam ez az ország? Különbözik az életem a világtól? Csak a dogmatikánk választ el, vagy a szokásaink is. A Krisztushoz tartozás más szokásokat hoz magával. De mások-e a szokásaink? Mást látnak-e az emberek, amikor a mi életünket figyelik? Látszik-e, hogy Isten szava vezet bennünket?

Az Úr Jézus közbenjár tanítványaiért, imádkozik értük. Tudja, nem lesz könnyű nekik, mert a világ ellenségként tekint rájuk. Természetesen akkor, ha különböznek. Ha nincs különbség, akkor nem gyűlöl a világ, mert olyanok vagyunk, mint ő. Az Úr Jézus azt kéri, hogy az Úr őrizze meg övéit a világban. Nem azt kéri, hogy vegye ki őket, vagyis vigye haza őket, mert feladatuk van, sózni, és világítani. A megőrzés arra utal, Isten óvja meg népét a beolvadástól, a keveredéstől, attól, hogy a világgal szövetségre lépjen. A gonosztól akar megóvni az Úr. Mert a gonosz támad, de nem nyíltan. Barátságot kínál. Azonban az ige arról beszél, hogy a világgal való barátság, ellenségeskedés Istennel. Ettől kéri az Úr az oltalmat. Másképp mondva, ha a világban vagyunk is, de a világ ne kerüljön bele az egyház életébe. Mert egy kicsi kovász az egész tésztát megrontja.  A hajó is vízen halad és az nagyszerű, de amikor a víz kerül a hajóba, az már nem jó. Tehát arra kell ügyelnünk, hogy a világban mindig bizonyságtevőként legyünk jelen. Vigyük bele az evangéliumot, de ne mi vegyük át a világ életét.

 

 

Megáll az Istennek Igéje

 

Megáll az Istennek Igéje,

És nem állhat senki ellene,

A nagy Isten vagyon mivelünk,

És Szentlelke lakozik bennünk.

 

 

Isten áldásával.