Hatalmas kéz oltalma alatt

U

runk vezeti népét a szabadság felé, tervét elmondja Mózesnek, aki így felkészülten áll a nép élén (2Móz 14,1-31). Tudja, az Úr velük van, nem kell félni akkor sem, ha a fáraó nem mond le róluk. Nekünk sem kell félni, csak hitben menni előre, mert az Úr terve mindig megáll. Ne féljünk, ha tapasztaljuk az ördög támadását, mert, ahogy a fáraó, úgy az ördög sem mond le rólunk. A gonosz fájlalja, amikor az Úr kiszabadít valakit a markából, és igyekszik minden erővel és mindenféle trükkel visszaszerezni őt. Azonban az Úr ismeri a gonosz tervét, így azután ő nem tud meglepni, sikert elérni. Isten célja, amikor megengedi a sátánnak az akciózást, hogy mindenki megismerje, Ő az Úr. Erre nagy szükség van, mert olyan könnyen elcsüggedünk, elveszítjük reményünket, és úgy véljük, az ellenség mindennél hatalmasabb. Másrészt a még meg nem tértek számára is jelezni kell, rossz úton járnak, de Isten várja őket. Az Úr vár ránk. Áldott legyen Urunk, hogy mehetünk az új úton, és nem hagy minket magunkra.

Izráel népe egy kis rabszolganép, de Isten gyermekei, és így az Ő oltalma alatt vannak. A fáraó úgy gondolja, hiba volt elengedni őket, még mindig nem látja a mögöttük álló Urat. A jelek hatása elmúlt, nem ismeri fel Isten kezének munkáját. De sokszor vakok maradunk, és nem látjuk az Úr munkájának jeleit. Vagy talán nem is akarjuk látni? A fáraó rohan vakon a vesztébe, úgy véli, ezt a kis csoportot visszaszerezheti, de ők már Isten oltalma alatt járnak.

Hatalmas kéz oltalma vonultak ki, aki hittel követi az Úr Jézust, ennek a hatalmas kéznek az oltalmát naponta tapasztalhatja. Olyan jó, hogy ebbe a kézbe simulhatunk, hogy rábízhatjuk erre a hatalomra magunkat. Ma is e hatalmas kéz oltalma alatt vonulhatunk. És jó arra gondolni, hogy a világ más részein hitükért szenvedő testvéreink is e hatalmas kéz oltalma alatt vonulnak, az élet felé. Urunk mindenütt hatalommal rendelkezik. Bármelyik ország területén éljünk is, az Ő oltalma alatt állunk. Sokszor megfeledkezünk erről, azt gondoljuk, ki vagyunk szolgáltatva földi hatalmaknak, vezetőknek, de nem így van. Minket nem a viharok dobálnak ide-oda, hanem még a viharban is az Úr kezében van az életünk.

Azonban milyen hamar elveszítjük látásunkat, nem a hatalmas kéz oltalmát látjuk, hanem a nyomunkban lévő ellenséget. Így járt Izráel népe is, félelem fogta el őket. Ha az ellenségre nézünk, félni fogunk, mert emberileg esélytelenek vagyunk. Azonban szabad nekünk az Úrhoz kiáltani. Az a pozitívum, hogy félelmükben az Úrhoz kiáltottak. Nem is kellene már félni azoknak, akik ilyen hatalmas dolgokat átéltek, csak bízni. Félelem helyett bízz az Úrban! De ha mégis félünk, akkor kiáltsunk Hozzá. Ez egy csodás lehetőség, félelmeinkkel is van hová menni. Csak élni kell vele, és kiáltani.

Azonban ez a kiáltás nem nyugtatta meg őket, hiszen az ellenség tovább nyomult utánuk. Szomorú, hogy ha kiáltunk is, nem nyugszunk meg, nem lesz béke a szívünkben. Miért? Mert gyakran csak formalitás a kiáltás, nem azt eredményezi, hogy mindent Istenre bízunk, hanem aggódunk tovább. Sőt, ha nincs azonnal változás, mindjárt mást okolunk. Olyan szomorú ez, nem a szabadulásért való hálát látjuk, hanem az elégedetlenséget. Milyen könnyen feladnánk mi is, amikor a szabadság, az új élet küzdelemmel jár, inkább lemondanánk a szabadulásról, és azt mondjuk, minek is foglalkoztunk vele. Mennyire ragaszkodunk a rabsághoz. Pedig szabadon jobb élni, de ez küzdelemmel, önálló életvezetéssel és az Úrban való feltétlen bizalommal jár. A múlt visszahúz, de ne rá figyeljünk, hanem a jelenre, a Szabadítóra. 

Mózes biztatja őket: ne féljetek! Igen, ne féljünk, álljunk helyt, itt és most. Ez azt jelenti, ne forduljunk vissza a régi élet felé, hanem maradjunk meg az újban, az Úrban. Ha maradunk, ha tovább megyünk, meg fogjuk látni az Úr szabadítását. Ez a lényeg, ahogyan tegnap megszabadított az Úr, úgy fog ma is megszabadítani.

A szabadítás átéléséhez arra van szükség, hogy mi maradjunk veszteg. Nem nekünk kell harcolni, az Úr harcol. Hagyd magad megszabadítani, ne kapkodj, ne akciózz, ne segíts be, mert az Úrnak nem kell besegíteni.

Mindenki meglátta az Úr szabadítását. Mindenki szembesült hatalmával, Számára nem jelent akadályt sem a tenger, sem a hadsereg. Az Úr utat készít a tengerben népe számára. Az Úr szavában bízva, nyomában haladva nincs a tanítványok előtt akadály, ha Ő szól, induljunk bátran, nem akadályozhat meg semmi. Az evangéliumot semmi sem tartóztathatja fel. Az ige győztesen halad tovább. Ne csüggedjünk, nézzünk az Úrra, és induljunk el bátran.

Az utolsó fejezetben Pál célba ér, eljut Rómába, és ott sem tud másról, mint Jézusról, a megfeszítettről (ApCsel 28,11-31). Ott is Róla beszél, és Róla tanít. Az utolsó fejezet eljön a mi életünkben is. Hogyan érkezik? A mi utolsó fejezetünk is Jézusról fog szólni? Sőt, Róla szól már most az életünk?

Pált minden megállónál testvérek fogadják. Híre előtte jár. Előttünk megy-e a Krisztusban való hitünk és szolgálatunk híre? Rómában az Úr elrendezi, hogy külön tudjon lakni egy őt őrző katonával. Ha fogoly is és bilincsek közt van is, mégis szabadabban tud munkálkodni. És ő él is a lehetőséggel, hiszen ezért is vágyott Rómába, nem azon siránkozik, hogy két évet ott tölt, és nem ismerheti meg a nevezetességeket, nem sétálhat, hanem hirdeti Isten országát. Bár ez lenne számunkra is a legfontosabb. Bárcsak ne személyes kényelmünk foglalkoztatna mindenütt, hanem Isten országa. Ó, Uram, könyörülj rajtunk, hogy mindent megtegyünk országod terjedésért, hogy Jézusról mindenütt szóljon a bizonyságtétel. Pál szereti Jézust, így nem tud másról beszélni csak Róla, tudja, hogy a Benne való hit hoz igazi változást. Azzal is tisztában van, hogy mindenki személyes döntésén múlik, hogy hisz vagy nem. Ma is így van, egyesek hisznek, mások nem hisznek az igének.

Áldó hatalmak oltalmába rejtve

1. Áldó hatalmak oltalmába rejtve Csak várjuk békén mindazt, ami jő. Mert Isten őriz híven reggel, este, Ő hű lesz, bármit hozzon a jövő.

2. Ha gyötri, bántja szívünket a régi, És múlt napoknak terhe ránk szakad, Megrettent lelkünk vigaszodat kéri, Mit nékünk szerzett, Atyánk, szent Fiad.

3. S ha szenvedések kelyhét adod inni, Mely színig töltött, keserű s nehéz, Te segíts békén, hálával elvenni, Hisz áldva nyújtja hű atyai kéz!

4. És ha az úton örömöt adsz nékünk, Ha szép napod ragyogva ránk nevet, Biztasson, intsen sok nehéz emlékünk, Hogy életünket szenteljük neked!

5. A csend köröttünk mélyen szerteárad. Hadd halljuk azt a tiszta éneket, Amely betölti rejtett, szép világod, Hol téged dicsér minden gyermeked!

Isten áldásával.

Emberség

A

z Úr nem feledkezik meg övéiről, és eljön a szabadulás napja (2Móz 13,1-22). Végre elindulhattak, letelt a rabszolgaság ideje, új csodák, megtapasztalások várnak rájuk. A szabadulás az Úrral való új és élő kapcsolat kialakulását jelenti. A mindennapokban ismerik meg az Urat. Az elmúlt időszakban meghalványult bennük az Istenkép, már nem ismerik Őt igazán, és ezért voltak félelmek és kétségek a szíveikben. Az Úr személyes kapcsolatra hív el, azt akarja, hogy megismerjük Őt, és lényének mélysége egyre inkább feltáruljon előttünk.

A szabadulás napjára mindig emlékezni kell, soha nem szabad elfeledni, hogy létüket Istennek köszönhetik. Ez a nap emlékezteti őket arra, hogy Isten segítsége nélkül csupán rabszolgák, és talán már nem is élnének. Soha nem szabad elfelejtenem Isten szabadítását, azt, amit elvégzett az életemben. A legjobb emlékeztető, ha olvasom az igét, ha minél jobban megjegyzem az evangéliumokat, különösen az Úr Jézus szenvedéséről szóló részeket. Mert szabadulásom ára az Ő halála.

Az Úr törvénye a szádban legyen - vajon bennem van-e? Az Úr azt kéri, hogy állandóan ismételgessék a törvényt, mert így válik számukra állandó tanácsadóvá. Az igének kell, hogy átjárja szívünket, lényünket; ha nem ismerem, ha nem jön elő minden élethelyzetben, nehéz ige szerint dönteni. Ha nem tudom, mit mond az Úr, hogyan akarom azt komolyan venni?

Fontos még az elsőszülöttek Úrnak való szentelése. Minden elsőszülött az Úré, az ember elsőszülöttjét meg lehet váltani. Az utódok számára is bizonyságtétel lesz ez, mert ha megkérdezik, miért csinálják ezt, akkor el kell mondani, hogy szolgák voltak, de az Úr erős kézzel kihozta őket onnan. Az Úr erős kézzel hozott ki a szolgaság házából, mivel Ő ma is ugyanaz, ugyanolyan hatalommal rendelkezik, a mai szolgáknak is van reménysége. Mondjuk el, hogy egyedül az Úr képes kiszabadítani a szolgaság házából. Mert ma is könnyen szolgává, rabbá lehet válni. Az Úrra való figyelés közben láthatjuk meg, hogy mi is az, ami rabbá tesz, ami irányít, és nem engedi, hogy én döntsek. Nehezen akarjuk elismerni, hogy annyi mindentől függővé váltunk, bebeszéljük magunknak, hogy szabadok vagyunk, azonban a mindennapok pont az ellenkezőjét mondják. Arról beszélnek, hogy sok mindentől függünk, és ez a függés hatással van az Istennel és az egymással való kapcsolatunkra is. De az Úr keze ma is hatalmas, hívjuk segítségül, és megtapasztaljuk a szabadulást.

A szabadulás azt eredményezi, hogy az új életet már Vele élem. Ő vezet engem az úton szüntelen. Sokan csak annyit akarnak, hogy valaki oldja le a bilincseket, és aztán tovább folytatják korábbi életüket. A szabadítás azt jelenti, hogy az egész addigi életformából kivezet az Úr, és egy újfajta életre tanít meg. Ebben az életben már Ő jár előttem és vezet egészen a célig.

Isten a nép élére állt, és nappal felhőoszlopban, éjjel pedig tűzoszlopban vezette őket. A szabadulás útja nem sétálóút, menni kell éjjel és nappal. Ez menekülés a rabtartó elől. A gonosz nem mond le a frissen szabadultakról, ha kényelmessé válok, és azt gondolom, most már minden rendben, tévedtem, mert a sátán utánam jön. De, ha megmaradok az Úr nyomában, ha figyelek a vezetésre, amit ma az igén keresztül kapok, és hallgatok a Pásztor szavára, nem tévedek el.

Diadalkiáltással mondja Lukács: megmenekültünk (ApCsel 28,1-10). Milyen csodálatos lehetett, a szívük tele volt hálával, mert ismét átélték az Úr hatalmát. Másrészt megtanulták, hogy legnehezebb helyzetekben is lehet bízni az Úrban, mert Ő ígéreteit megtartja. Az emberekben sokat csalódunk, de Istenben soha sem. Málta szigetén kötöttek ki, oda vitte őket az Úr, mégpedig azért, hogy ott is hallják az evangéliumot, hogy megismerhessék Jézus hatalmát, Isten kegyelmét.  Az ott lakókat barbároknak tartották, de kiderült, hogy nagyon is emberek. A számukra idegen hajótörötteket befogadják, nincs bennük előítélet, mindent megtesznek értük, mert a segítségre szoruló embert látják bennük. Bezzeg a hajón mennyire más volt a hangulat, a foglyokat meg akarták ölni, mert féltek, hogy elmenekülnek, ott csak az egyéni érdek számított, az ember nem. Itt pedig csak az ember számít, és nem a számítás. Néha más a helyzet, mint ahogy mi gondoljuk, ott van emberség, ahol nem számítunk rá, és ahol magától értetődőnek gondolnánk, ott, bizony, nem találkozunk vele.

A Pál kezébe maró vipera is jel, rámutat az Úr hatalmára. A csoda által jobban figyelnek az üzenetre, mert látják, hogy Akiről bizonyságot tesz, valóságos hatalommal bír. A bizonyságtételt tovább segítette a helytartó apjának a meggyógyulása, meglátták, hogy lehet imádkozni a betegért, lehet őt az Úr elé vinni. Az imádságban erő van, hatásos eszköz lehet a kezünkben.  Természetesen nem mi cselekszünk, hanem az imádságot meghallgató Úr. Azonban alkalmazhatjuk Pál módszerét, imádkozhatunk a betegek gyógyulásáért, mert így is az Úr hatalma lesz naggyá a számunkra. Jó, ha felismerjük, hogy életünk alakulása, dolgaink rendeződése mögött a mi Urunk áll. A gyógyulás azért történt, hogy mások is keressék az Urat, Hozzá jöjjenek, átéljék a bűnből való szabadulást, és új, örök életre jussanak. Hiszen az evangélium az üdvösség lehetőségéről szól. Azt mondja el, hogy Isten Jézusban mindent megtett megmentésünkért, örök életünkért.

AZ ÚR CSODÁSAN MŰKÖDIK

Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van,

Tenger takarja lábnyomát, szelek szárnyán suhan.

Mint titkos bánya mélyében formálja terveit,

De biztos kézzel hozza föl, mi most még rejtve itt.

Bölcs terveit megérleli, rügyet fakaszt az ág,

Bár mit sem ígér bimbaja, pompás lesz a virág.

Ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád,

De a hívő előtt az Úr megfejti önmagát.

Ne félj, tehát, kicsiny csapat, ha rád felleg borul.

Kegyelmet rejt, s belőle majd áldás esője hull.

Bízzál az Úrban, rólad Ő meg nem feledkezik,

Sorsod sötétlő árnya közt szent arca rejtezik.

Isten áldásával.

Új értékszemlélet

A

z Úr elmondta Mózesnek, mi következik, leírta a tizedik csapás tartalmát, most már nekik kell cselekedni (2Móz 12,21-51). Mózes így szól: lássunk hozzá. A szabadítást az Úr végzi, de nekik kell hozzákészülni. A felkészülés sürgős, nem lehet halogatni, mert jön a pusztító, és meghalnak az elsőszülött fiúk. Cselekedni kell, eljött az idő, és hozzá kell fogni az Úr szavának a megvalósításához. Van, amit nekik kell megtenni.

Legyen ez a mi jelszavunk is: lássunk hozzá. Így kellene minden nap hozzáállni Isten országához, lássunk hozzá, tegyük, amit az Úr mondott. Legtöbbször úgy kelünk, hogy a saját dolgainkhoz látunk, minden fontosabb és sürgősebb, mint amit az Úr mond. Az ige terjesztését, az ország építését mindig halogatjuk. Mózes most sürget minket, ne halogass tovább, láss hozzá. De pont most? Annyi mindent beterveztünk, szeretnénk pihenni és szórakozni is, még bent van a szabadságunk is, még igazán nem lehet hozzálátni. Nem kell annyira sietni Isten akaratával, ráérünk, van idő, majd ha elrendeztük saját feladatainkat, visszatérünk rá. Gyakran így gondolkodunk, de nem térünk vissza később sem, mert mindig van más programunk.

A csapás megtörtént azoknál a házaknál, ahol nem vették komolyan az Úr szavát. Ez már döntőnek bizonyult, és a fáraó elküldi Izráel népét. Jó, ha szemünk előtt van, amikor ezeket a sorokat olvassuk, hogy Isten is odaadta értünk egyszülött Fiát. Odaadta a keresztre, hogy mi élhessünk Általa. Amit az ember átélt, azt Isten megtapasztalta. Tudja, mit jelent a Fiú halála, mindezt a bűnös emberért vállalta. A Fiú élete árán van szabadulásunk, senki és semmi nem tudja megszerezni, csak egyedül a Krisztusba vetett hitért kapunk kegyelmet.

Végre elindult a nép, négyszázharminc év után irány az ígéret földje. Egy új világ új lehetőségei tárulnak fel előttük. Végre Isten országában, az Úr népeként élhetnek. Vége a kétségnek, a reménytelenségnek, eljött az indulás ideje.  Hányszor elcsüggedtek, megharagudtak Mózesre és Áronra, és ím, most elindulnak. Hányszor csalódunk mi is, mert nem szeretünk várakozni, de amikor eljön a szabadulás órája, tele van a szívünk örömmel.

A szabadulás örömére és emlékére a páka ünnepét rendeli az Úr. Kovásztalan kenyérrel és báránysülttel ünneplik. A bárány a vérre, az áldozatra utal. Arra, hogy a báránynak kellett a bűnös ember helyett meghalnia. A kovásztalan kenyér pedig a gyors kivonulásra emlékeztet. Sietni kellett, nem volt idő a tészta kelesztésére. Amikor az Úr szólít, sietni kell, semmi nem lehet sürgősebb az engedelmességnél. Izráel fiai úgy cselekedtek, ahogyan az Úr parancsolta Mózesnek. Mózes volt az Úr szava tolmácsa, ő adta tovább Isten üzenetét, a nép pedig hittel fogadta. Hitték, hogy amit Mózes mond nekik, az valóban Isten szava, az Tőle származik. Az igehirdetők is az Úr szavának a tolmácsolói, fontos, hogy úgy hallgassuk, mint az Istentől számunkra küldött üzenetet. Az ige nekem szól, az Úr számomra küldi, nekem címezi. Amikor nekem szól az ige, hányszor megsértődöm, mert nem úgy fogadom, mint az Úr üzenetét. Gyakran emberi beszédként vesszük kézbe az igét és hallgatjuk az igehirdetést.

Pál megkapta az ígéretet, a császár elé fog állni, vagyis túl fogják élni a vihart (ApCsel 27,27-44). A hajó legénysége és a katonák meg akarták menteni az életüket és a rakományt is, ezért nem hallgattak Pálra. És most látjuk, mennyire valóságos az Úr szava, aki meg akarja menteni az életét, elveszti azt, és aki elveszti azt énértem és az evangéliumért, megmenti azt. Jobb elengedni az életünket, akaratunkat, és rábízni magunkat teljesen Isten akaratára és tervére.

A hajósok, amikor látják a bajt, úgy gondolják, nem törődnek senkivel és semmivel, és kizárólag saját menekülésükre összpontosítanak. Ilyen az ember, mindig magát akarja menteni, a másik élete nem fontos a számára. Mennyire más a mi Urunk, aki az elfogatásakor is engedte tanítványait elmenekülni, Ő pedig elindult a kereszt felé. A kereszten sem magát mentette, hanem mások megmentésért odaadta az életét.

Az Úrra figyelő Pál mennyire józan és határozott, tudja, mit kell tenni, és szól, így megakadályozzák a személyzet eltávozását. Bátorítja utastársait, elmondja, hogy egy hajszál sem esik le a fejükről. Egy hajóban ülnek, és Pál ezt bizonyságtételre használja fel. Szavaival és tetteivel egyaránt bizonyságot tesz. Mindig felelősek vagyunk a velünk együtt hajózókért. Az a feladatunk, hogy Isten jelenlétét felmutassuk, és példánkkal megtanítsuk az Úrban bízni az embereket.

Az induláskor és az út során a nyereség volt a hajósok szeme előtt. Azért nem vártak, amikor Pál azt kérte tőlük, mert szerették volna minél jobb áron eladni a rakományt. Számukra csak a haszon volt a lényeg, képesek voltak embereket veszélybe sodorni a még több nyereségért. Az Úr másképp gondolkodik, számára az élet a legértékesebb, és kész az anyagi javakat az ember életéért feláldozni. Bár látnánk mi is ezt az értékszemléletet, és mindig az élet lenne számunkra a legnagyobb érték. Jó lenne ezt már kétezer éves keresztyénséggel a hátunk mögött megérteni és megélni. Sajnos, ma is többre értékeljük a pénzt, a sikert, a karriert, mint az életet. A jómódért, a kényelemért halálra adjuk egymást. Kérjük Urunkat, adjon bűnbánatot a szívünkbe és új látást, új gondolkodást. Evangéliumtól áthatott gondolkodásra van szükségünk.

Ezen az úton mindenki Pálnak köszönheti az életét. Mert Isten őt Rómába akarja juttatni, így mindenki élve marad. Az evangélium mindig életet ment. 

Istenre bízom magamat

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Ő formált, tudja dolgomat, Lelkem ezzel biztatom. E világ szép formája Az ő keze munkája. Mit félek? - mondom merészen: Istenem és Atyám lészen. -

2. Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szükségem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt nem győznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?

3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak ő adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tudod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod, hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.

4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem fő jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt ő Lelkével serkenti, Gondját is megédesíti.

5. E világnak dicsősége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja Hű szolgáját el nem hagyja.

Isten áldásával.

Új kezdet

E

lérkeztünk a szabadítás kapujához, már csak egy lépés választja el a népet a kivonulástól (2Móz 12,1-20). Az reménység valóra válik. Talán már voltak, akik le is mondtak róla, kilenc jelet adott már az Úr, és semmi. Kilencszer ment a fáraó elé Mózes és Áron, és nem változtak a dolgok. Ez bizonyára sokak hitét megrengette, de mégis eljön az Úr napja, mert az Ő napja mindig eljön, és idejében érkezik.

A szabadítás mindig újat hoz az életünkbe. Isten azt mondja, hogy ez a hónap lesz majd az első hónapjuk. A szabadítás hónapjával kezdődik majd az év, ez azt jelzi, hogy most egy egészen új kezdődik, olyan, amilyen még nem volt. Amikor az Úr megszabadít, egészen új kezdődik, a régiek elmúlnak, és íme, újjá lesz minden (2Kor 5,17). A szabadítás mindig új kezdetet hoz, most már Istenre figyelve az Ő gyermekeként élünk tovább. Nem könnyű az új élet, mert mindent meg kell tanulni. Már nem a régi beidegződések vezetnek, hanem maga az Úr.  Most már az ige lesz a lámpásunk, és ezt meg kell tanulni, illetve meg kell szokni. A régi beidegződések nagyon belénk ivódnak, a bűn erős, de az Úr leveszi a régi kötelékeket, és megtanít bízni Benne.

Nagyon fontos az új életben a bizalom, hogy ne a láthatókra figyeljek, hanem mindig felfelé. Isten soha nem hagyja cserben övéit. Izráel népe a szabadulás után elindul a néppé formálódás útján. Ezt az teszi nehézzé, hogy ők nem egy nép a sok közül, hanem a nép, Isten népe. Ez azt jelenti, hogy ők egyedüliek ebben a világban. Életüknek másnak kell lenni, mint a többi népé. Gyakran pont ez a nehéz, nem akarunk különbözni, mert könnyebb eltűnni a sokaság közt, mint kilátszani és világítani.

A szabadulásnak ára van, de nem a mi jótetteink, hanem egyedül a vér egyenlítheti ki a számlát. A szabadulásért meg kell halnia valakinek. Egyiptomban egy báránynak kell meghalnia, hogy az elsőszülött fiúgyermekek élve maradhassanak. Minden elsőszülött fiúgyermek veszélybe kerül Egyiptom földjén, de van esély a megmenekülésre. Ahol a bárány vérével bekenik az ajtó szemöldökfáját és az ajtófélfát, ott továbbmegy az angyal, és ott élve maradnak a fiú gyermekek. A vérrel mindenki bekenheti az ajtót, a vért mindenki igénybe veheti. Aki hisz mindannak, amit Mózes hirdet, aki hisz az Úrban, az komolyan veszi és bekeni az ajtót vérrel. Hit által működnek a dolgok Isten országában. Minden hit által működik.

A bárány vére előremutat a Golgotára, ahol az Isten Báránya áldoztatott meg értünk. Az Ő vérének bűntörlő erejét is mindenki igénybe veheti, általa tisztulhatunk meg bűneinktől. Nem kell mást tenni, mint hinni az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülünk. Ennyi a mi dolgunk, hinni Jézusban, mint Megváltóban, az én személyes megváltómban. A Belé vetett hit által gyógyul az életünk. Jézus neve és vére oltalom is, elrejt az ítélet elől, hiszen Ő magára vette azt a kereszten. Jézus neve menedék minden nehéz helyzetben és minden nyomorúság idején, Ő az egyetlen és igazi oltalom.

A szabadítás napja ünnepnappá válik. Az új életet nem lehet elfelejteni, meg kell állni, és meg kell emlékezni róla. Ez a nap ünnepnap, de nem az én, hanem a szabadító Úr ünnepe. Azért adatik, hogy hálát adjunk Neki, hogy magasztaljuk szent nevét.

Pál apostol továbbindul Cézáreából, Róma felé. Nem maga szervezi az útját, hanem fogolyként viszik (ApCsel 27,1-26). De nem a hogyan a lényeges, hanem a cél. Nem az számít, milyen formában utazik, hanem, hogy megérkezzen Rómába. Mi nagyon gyakran utazásunk hogyanjára figyelünk. Nekünk e földi vándorlás kényelme a fontos, és nem a célra tekintünk. Nem a földi kényelem a cél, hanem az, hogy minél több helyre megérkezzen általunk az evangélium. A végső cél pedig az örök élet.

Az Úr Pállal megy, vezeti és tanácsolja. Amikor veszélyessé válik a hajózás, Pál útmutatást kap, ezt elmondja a hajózás vezetőinek, de nem hallgatnak rá. A százados inkább hitt a tulajdonosnak és a kormányosnak, mint Pálnak. Gyakran itt tévedünk, nem az Úrnak, az Úr embereinek hiszünk, hanem a szakértőkre hallgatunk. Itt is a szakértők és pénz szava volt a mérvadó, és nem Pálra hallgattak. Pedig ő az Úrra figyelt, Vele volt élő kapcsolatban, és így első kézből tudta, mire lehet számítani. Az Úr volt Pál meteorológusa, és Ő volt az iránytű is.

Bizony, ha Pál korában nem hittek az Úrtól kapott információnak, akkor a mai modern technika korában ki bízik még az Úrban? Merünk-e mindenben Istenre és az Ő igéjére támaszkodni, vagy már számunkra is a szakértelem és a technika a megoldás?

Kiderül, mégiscsak Pálra kellett volna hallgatni, de ekkor már olyan helyzetben vannak, hogy nem rajtuk múlik az életben maradás. Amikor nem vesszük komolyan az Úr tanácsát, bajba kerülünk, néha olyan helyzetbe, ahol már nem rajtunk múlnak a dolgok. Minden reménységüket elvesztették, nem volt esély a túlélésre. Ez a történet hasonlít a tanítványok esetére, de itt csak Pál és a munkatársai, akik az Úr tanítványai, de itt is életveszélyről van szó. Látjuk, hogy Pál nem veszíti el lélekjelenlétét, mert a viharban is van összeköttetése az Úrral. A modern technika eszközei is felmondhatják a szolgálatot egy nagy vihar idején. Leszakadnak a vezetékek, megszakad az internetkapcsolat, de az Úr mindig elérhető. A Vele való élő kapcsolat vonala soha nem szakad meg. A tomboló vihar sem szakíthat el a kegyelemtől. A hit vonala mindig ép, mindig használható.

A hajó utasai Pálra nézve menekülnek meg. Pálnak Rómába kell jutnia és a császár elé kell állnia. Az apostol Isten üzenetét bátran továbbadja, nem hagyja cserben a korábban rá nem hallgatókat, hanem közli velük, van remény, mert az Úr célhoz juttatja szolgáját. Gyakran a tanítványokért nem történik komolyabb baj az élet hajójával. Már annyiszor közel került a megsemmisüléshez, de még nem érhet a végére, mert vinni kell a jó hírt. Még nem telt be a pogányok száma. Bár nem tudjuk, mennyi idő van még, de közeledünk, ezért vegyük komolyan a jelzéseket. Tegyük, amit Pál tett, higgyünk Istennek, a körülmények ellenére is. Higgyük, hogy minden úgy lesz, ahogyan az Úr megmondta, igéjében kijelentette. Akkor is úgy lesz, ha ma még ez nem látszik.

Új szövetséged elfogadom

1. Új szövetséged elfogadom,

Magam egészen odaadom,

Nem tartok semmit, legyen tiéd,

Félelmeimtől irgalmad véd!

2. Áttört kezedbe kezem teszem,

Ne engedd kérlek, ha elveszem.

Láncolj magadhoz örökre már,

Nincsen itt részem, nincs, ami vár.

3. Hű lenni nékem, tudom, nehéz,

De szívem lássad, hű lenni kész.

Járva az útat, ha botlanék,

Emelj magadhoz, keresztedért.

Isten áldásával.