M
|
intha
belemerevedett volna a pásztoréletbe Mózes (2Móz 3,1-22). Már nem akar semmit, csak nyugodtan ellenni új hazájában a nyáj mellett. Lemondott már népe
megszabadításáról. A kudarc csalódottá tette, már nem tartja magát alkalmasnak.
Tulajdonképpen most vált alkalmassá arra, hogy az Úr eszköze legyen. Akkor
vagyok alkalmas, amikor úgy látom, tökéletesen alkalmatlan vagyok.
Úgy tűnik, mintha véletlenül sodródna a Hórebhez, de ez csak a látszat, a
valóság az, hogy Úr vonzotta őt. Mert eljött az idő, eljött a tettek ideje,
most már alkalmas Mózes arra, hogy elvégezze az Úrtól kapott feladatot.
Megjelent neki az Úr, nem Mózes kezdeményez, minden Istentől indul. Megjelenik
neki, de nem emberi formában, hanem egy égő csipkebokor által. Talán ez is
próba, van-e még benne érdeklődés, nem rezignált-e. Mózes odamegy, érdekli, mi
történik, nem megy el a jelenség mellett közömbösen. Isten gyakran
jelentéktelennek tűnő események által közelít felénk. Van-e bennünk érdeklődés?
El merek-e indulni, megnézni, miről is van szó?
Amikor odamegy, az Úr nevén szólítja. Ismeri őt, és ismer téged és engem.
Tudja a nevünket, néven szólít minket. Mit felelünk rá? Mózes válasza: Itt
vagyok. Nem lehet mást mondani, amikor a Teremtő, a mindenség Ura szólít.
Az az Isten szólít, Aki mindent megtett értünk, Fiát adta oda a kereszten,
csakhogy el ne vesszünk. És aki hisz Őbenne, annak örök élete van.
Mózesnek le kell vetni a sarut, mert ahol az Úr megjelenik, az szent
hely. Ott csak alázattal lehet megállni. Az Úr előtt alázatra van szükségünk.
Isten bemutatkozik, de Mózes fél Istenre tekinteni. Ez azt mutatja, talán már
az Úr felől is kétségei voltak. A negyven év alatt talán arra gondolt, hogy Isten
elfeledkezett róla és népéről is. Úgy vélte, nem jelenik meg Isten, magára hagyta,
és most átéli ennek ellenkezőjét. Megtapasztalja az Úr valóságát. Nagy esemény,
amikor Isten bemutatkozik a számunkra, elmondja, hogy kicsoda. Hitünk akkor válik élővé, amikor ez a
bemutatkozás megtörténik.
Isten meghallotta népe kiáltását, és eljött a szabadítás ideje. Mózesnek
kell elmenni és kihozni a népet. Erre hívja el az Úr. Most lesz legális a
küldetése, mert elhívta az Úr. Amíg Ő nem hív el egy feladatra, akármilyen jó
és szép az, csak magánakció.
Mózes teljesen alkalmatlannak látja magát a feladatra, és nem akar
elmenni. Isten ígéri: Veled leszek! Azonban Mózes húzódozik, nem veszi észre, más most a helyzet. Először azért égette meg a kezét, mert a maga szakállára
indult, most az Úr megy vele. Mindig akkor
hiteles az életünk, a munkánk, ha az Úrral megyünk.
Isten megmondja a nevét, nem lehet több kifogás, a Vagyok Isten, az
Örökkévaló Isten küldi őt. Ezt Izráel fiainak is meg kell látni és el kell
fogadni. Ez az Isten atyáik Istene. Ő hívta el Ábrahámot, Izsákot és
Jákóbot. Isten küldi Mózest, mert
megemlékezik róluk, és ígéretét betartja. Azt ígérte, kiviszi őket Egyiptomból,
és most megcselekszi. Hozd ki népemet, szól a megbízás, és ma is ez a feladat.
Ki kell hívni, hozni az embereket a széles útról a keskenyre, az élet útjára.
Isten Lelke segítségével válik ez lehetségessé. Mert ami nekünk lehetetlen, az
az Úr számára lehetséges.
Mózesnek először Izráel vénei számára kell elmondani: letelt a
rabszolgaság ideje, egy új korszak kezdődik, a szabadság, a néppé válás
időszaka. És ezt Isten viszi véghez. Az Úr a mi életünkben is újat tervez, a
szabadítás korszakát. Elhozza a bűntől és a szenvedélyektől való szabadulást.
Az Úr Jézus által viszi ezt végbe az életünkben. Akarjuk-e ezt? Vagy már
megszoktuk a világtól való függést? Olyan jó, hogy a világ mindent megad,
kiszolgálja kényelmi vágyunkat. Azonban
az Úr most minket szólít, menjünk ki a mai világ szokásaiból, lépjünk ki a ránk
erőltetett életmódból, és induljunk el Jézus nyomában. Arra lettünk elhíva,
hogy Neki éljünk.
Az Úr tudja, hogy a fáraó a szónak nem, csak az erőszaknak enged. Így van
ez ma is, a világ, a gonosz nehezen enged el, de Jézus legyőzte a világot,
legyőzte a gonoszt. Az Úr minket küld a világhoz, a fáraókhoz, mert ma is hívja
az övéit. Egy új életre, Isten országának szabad és gazdag életformájára hív.
Menjünk az Úr nevében, és hívogassunk, közben kérjük, hogy Urunk végezze el,
hogy akarjanak az emberek kijönni a világból, és Jézus követőivé lenni. De
legyek én az első, aki indul.
Pál apostol megtartotta fogadalmát, de így is támadás alá vették. Most az
Ázsiából való zsidók lázítottak ellene (ApCsel 21,27-40). Milyen szomorú,
mindig vannak, akik lázítanak, és még szomorúbb, hogy ezekre hallgatnak
is. Amikor az Isten igéje hirdettetik,
arra nem akar hallgatni senki, de a lázítókra igen. A gonosz elvégezte bennünk,
hogy szeretünk másokat támadni. Mennyivel jobb lenne az életünk, ha az Úr
szavát vennénk komolyan. Ő nem lázít senki ellen, Ő még a megvetettet, a mélyben
lévőt is keresi.
Mennyire nem könnyű az Úr gyermekeinek, a tanítványoknak. Mert aki viszi
az evangéliumot, mindig számíthat támadásra. Hazugság, rágalmazás mindig
történik, hiszen az a legkönnyebb, rágalmazni valakit. Mindig könnyebb mást
bántani, mint szembenézni önmagunkkal, és megváltozni az Úrba vetett hit által.
Megtérni nem akarunk, mert az fájdalmas, az lényünkbe vágó.
Az Úr a római katonaság által menti ki Pált a nép kezéből. Urunk még a
hatalom embereit is fel tudja használni ügye érdekében. Róma fogja majd Pált a fővárosba segíteni.
Pál engedélyt kér arra, hogy szólhasson. Most sem az életét menti, nem
magával törődik, hanem Krisztust akarja számukra bemutatni, tévedésükből akarja
kimozdítani őket. Mi is mindig és mindenütt Krisztust tartsuk szem előtt, ne
féljünk Róla bizonyságot tenni, még ellenségeink gyűrűjében sem. Pál is bátran
szólal fel. Az ezredes megdöbben, amikor
kiderül, hogy Pál nem az, akinek gondolja. Isten gyakran a meglepetést is
felhasználja a jó hír, az élő víz terjedéséért. Mert mindig az a cél, hogy az
adott helyen lévő emberek hallják, mit tett értük az Úr. A keresztről
mindenkinek hallani kell. Akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik, vagy nem tartják
az időt és a helyet alkalmasnak rá. Az időnk letelik, és nem mindegy, hallottuk-e
az Úr szavát, és az sem mindegy, mit kezdtünk vele. Halld meg ma a hívást, az Úr
hívását. Fogadd hittel a kegyelmet, és élj belőle minden nap.
HALLD MEG A HÍVÁST
1. Halld meg a hívást, Jézusodét,
Még ma kövesd Őt, fogva kezét,
Áldva a karját tárja feléd,
Édesen így szól: ,,Jöjj!"
Ó, mi szép s dicső lesz majd a nap,
Hogyha lelkünk tiszta lesz s szabad,
S minket az égi hon befogad,
,,Itt vagyok, Jézus, lásd!"
2. Halld meg, ó, gyermek, drága szavát,
Nyisd meg a szíved, add magad át,
Édes a béke, mit neked ád,
Bátran azért csak jöjj!
Ó, mi szép s dicső lesz majd a nap,
Hogyha lelkünk tiszta lesz s szabad,
S minket az égi hon befogad,
,,Itt vagyok, Jézus, lásd!"
3. Higgy a szavának, nem taszít el,
Szívedhez ott ver szíve közel,
Hű szeretettel karja ölel,
Jöjj csak, ó, bűnös, jöjj!
Ó, mi szép s dicső lesz majd a nap,
Hogyha lelkünk tiszta lesz s szabad,
S minket az égi hon befogad,
,,Itt vagyok, Jézus, lásd!"
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése