Jöjj elő, Lélek!

A

 próféta száraz csontokat lát, az Úr megkérdezi tőle: „vajon megelevenednek-e ezek a csontok?”. A prófétának kell ezt a kérdést megválaszolnia, magába tekintve végiggondolnia, lát-e esélyt arra, hogy a csontokból újra élő emberek legyenek (Ez 37,1-28). Fontos kérdés, mert itt derül ki, hogy hiszi-e, amit hirdet, hiszi-e, hogy az elpusztult nép még helyreállhat. Fontos, hogyan is állunk életünkhöz, környezetünkhöz, a gyülekezethez. Hisszük-e, hogy a reménytelenség, a pusztulás, a keményszívűség ellenére is lehet élet? Minden ott kezdődik, hogy én hiszem-e, hogy jóra fordulhatnak dolgaim, megelevenedhet kiszikkadt szívem, megújulhat a gyülekezet és a környezetem.

Ezékiel válasza elég gyenge - Te tudod, Uram -, nincs benne lángoló hit és bizonyosság. Nem azt mondja, Neked semmi sem lehetetlen, Uram. Nem mondja, hogy nem lehetséges ez, de nem is igazán hiszi. Talán, ott van a válaszban, ha mondod, biztos lehetséges. Ez a válasz kifejezi, hogy itt csak Isten cselekedhet, sem a próféta, sem más ember nem tehet itt már semmit. Igen, itt már csak Isten tehet valamit, de Ő tud és akar is cselekedni, Számára a kihalt csontok sem reménytelenek.

Izráel népe kihalt csontoknak látja önmagát, úgy véli, most már semmi esélyük nincs, idegenben fognak elveszni. Az Úr megmutatja számukra, hogy nincs lehetetlen, az Ő számára semmi sem lehetetlen. Isten soha nem adja fel, mert Ő másképp tekint még a száraz csontokra is. Ő látja bennük az életet, a reményt, a jövőt. Mi se adjuk fel, ne a reménytelenséget, hanem az új lehetőséget lássuk. A nehéz helyzetekben is ismerjük fel Isten lehetőségeit. Higgyünk tovább, amint Jairust is további hitre bátorította az Úr, amikor környezete azt üzente, nincs már esély, nem ér már a hit sem semmit, Jézus sem tehet már semmit. Ne félj, csak higgy! Erre van nekünk is szükségünk, félelem nélkül hinni Jézusban, félelem nélkül Rábízni magunkat.

Az életre keltési folyamatba a prófétát is belevonja az Úr. Ő Isten eszköze. Minket is belevon munkájába, rajtunk keresztül is árasztja életet adó igéjét, Lelkének megelevenítő munkáját. Kétlépcsős folyamat által megy végbe az életre keltés. Ezékielnek prófétálni kell a csontok számára. Értelmetlennek tűnhetett, de a próféta megteszi. Néha értelmetlennek, bolondságnak tűnik az igehirdetés. Pál azonban azt mondta, hogy ezen bolondság által kelti életre és üdvözíti Isten az embereket. Ne mondjunk le soha az igéről, annak olvasásáról és hirdetéséről, mert általa megy végbe a megújulás.

A csontok összeállnak, de még nincs bennük élet. Ez példázza, hogy nem elég az emberi szolgálat, Isten Lelkére van szükség ahhoz, hogy valóban legyen élet. Nem elég a gyülekezet csontvázát összeilleszteni, még az inak és húsok sem elegendőek, belülről is meg kell újulni, de ezt a Lélek végzi el. Isten Lelkének munkájára van szükségünk. Újjá kell születnünk, mert enélkül nem leszünk élő gyülekezet. Működhet a szervezet, folyhatnak benne a munkák, lehet sok szép rendezvény, de újjászületés nélkül nincs élet. Kérjük mi is Isten Lelkét, hívjuk, hogy jöjjön az életünkbe, gyülekezetünkbe. Mondjuk mi is: „a négy szél felől jöjj elő, Lélek!”

Mennyire ügyelnek a formaságokra a zsidók, nem mennek be Pilátushoz, mert tisztátlanokká válnának, és ők megtartják a törvényt (Jn 18,28-32). De ez csak a látszat, mert Jézust halálra ítélték. A gyilkosság nem teszi őket tisztátalanná? Mennyire becsapódunk mi is, amikor csak a szabályokra figyelünk, és nem az életre. Mert a betű megöl, a Lélek azonban megelevenít. Hányszor nem tekintünk a szívünkbe, pedig az a lényeges, ami belülről található. Az tesz tisztátalanná, ami szívünkből előjön. Jó, ha ezt mi meglátjuk, és kérjük az Urat, végezzen a szívünkben nagytakarítást.

A páskabárányt fogják elfogyasztani Jézus halálát követően, de nem látják meg, hogy az igazi Páskabárány ott áll előttük. Ha tiszták akarnak lenni, Őhozzá kell fordulni, mert Ő ad bocsánatot számunkra. Ő, mint Isten Báránya magára veszi bűneinket, és így mi szabadok lehetünk.

Ez az ünnep azért adatik még a számunkra, hogy felismerjük az igazi húsvéti Bárányt. Meglássuk, hogy Ő már megáldoztatott, nekünk már nem kell áldozatot bemutatni, hanem élhetünk ebből az áldozatból, a kegyelemből.

Nem tudnak Jézusra mondani semmilyen vádat, mert nem is lehet, hiszen Ő bűnt nem cselekedett. Ő most betölti a próféciákat, és a mi bűneink büntetését veszi magára, vétkeink miatt kapja a sebeket. Boruljunk Elé bűnbánattal, és kérjük kegyelmét. Igyekezzünk ezekben a napokban együtt haladni az Úrral, és törekedjünk minél jobban megismerni Őt. Az Úr Jézus élete az egyedüli hiteles élet, az Ő lénye közelében rendülhetünk meg igazán, és láthatjuk meg önmagunkat. Jézus mellett ismerjük fel, mennyire Rá vagyunk szorulva. Csak Ő segíthet rajtunk, senki más.

Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én

1. Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én, És lelkem béke várja Ott a kereszt tövén. A szívem mindenestül Az Úr elé viszem, Megtisztul minden szennytül A Jézus vériben, A Jézus vériben.

2. Megtörve és üresen Adom magam neki, :/: Hogy újjá ő teremtsen, Az űrt ő töltse ki. Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom, Eltörli bánatom.

3. Örök kőszálra állva A lelkem megpihen; :/: Nyugszom Atyám házába Jézus kegyelmiben. Az ő nevét imádom Most mindenek felett; Jézus az én királyom, Imámra felelet, Imámra felelet.

4. Szeretnék lenni, mint ő, Alázatos, szelíd, :/: Követni híven, mint ő, Atyám parancsait. Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg Dicső harmóniába’ Örök imát rebeg, Örök imát rebeg.

Isten áldásával.

Jézus vagy a melegedő?

E

lhangzott az ígéret az ország, a föld felvirágzásáról, a foglyok hazatéréséről (Ez 36,22-38). Csodálatos ígéret, amely reménységgé válik a reménytelenné vált emberek számára. Már minden reménységük szertefoszlott, Jeruzsálem elesett, és ezt teljes összeomlásként, végként élték meg. Erre a hírre teljesen összeomlottak, és úgy gondolták, innen már nincs visszatérés, hiszen a hely is elveszett, ahová egyáltalán vissza lehetne térni. Csak rom van, és pusztulás. De ki akar romok közé menni, ki akarja otthagyni a már felépített életet?

Az ígéretek elhangzása után az Úr üzeni számukra, nem azért cselekszi meg mindezt, mert ők kiválóak lennének vagy megérdemelnék, hanem kegyelemből teszi. Azért hajol le hozzájuk, hogy megismerjék Őt szabadításán keresztül. Nem maga a szabadítás a cél, hanem Istennek a megismerése. Hogyan ismerik meg Istent? Ha Rábízzák magukat a hazafelé való úton és majd az újjáépítés idején. A hazatérés nem azt jelenti, hogy Isten helyreállítja az országot, megműveli a földet, és nekik csak birtokba kell venni azt, ami az övék. Az Úr szabaddá teszi előttük az utat, haza lehet menni, de nekik kell élni a lehetőséggel. Az újrakezdéshez el kell indulni, Isten velük megy, de nekik kell az újrakezdést megvalósítani. Ez azt jelenti, hogy a romokat helyre kell állítani, a földet meg kell tisztítani a gaztól, be kell vetni. Tehát az újrakezdés azt jelenti, Isten jelenléte alatt fel kell újra építeni az életüket. Ami az ő dolguk, azt nem végzi el helyettük Isten.

Nekünk is meg kell tanulni ezt, nem azt jelenti hívőnek lenni, hogy Isten mindent elvégez helyettünk, teljesíti álmainkat, hanem inkább azt, hogy Rábízzuk magunkat és alávetjük életünket az Ő céljainak. Mi a saját céljainkhoz akarjuk megnyerni az Úr támogatását. Ő azonban azt akarja, hogy valóban tanítványok legyünk, akik követik a Pásztort oda, ahová megy.

Az új kezdéshez belső megtisztulás is szükségeltetik. Tehát nemcsak a hazatérés a cél, hanem a belső átalakulás, hogy más szívvel legyenek otthon, mint voltak korábban. Belső megtisztulásra van szükség, mert ha ez nem történik meg, akkor minden marad a régiben. Hiába mennek haza, ha ugyanazok maradnak, mint a fogság előtt voltak. Meg kell a szívükben tisztulni, és ez a lényeg. Nem elég csupán a külső állapotot megváltoztatni, belülről is változni kell, az igazi életváltozás érdekében. A megtisztítást is az Úr viszi végbe. Meg kell szabadulni a bálványoktól, mert végül is  nem a babiloni fogság miatt voltak a problémák, vált nehézzé az élet, hanem a bálványimádás miatt. A fogság csak következmény volt. A bűnnek mindig következménye van.

Hogyan végzi az Úr a megtisztítást? Szívcsere által. Tehát nem csak felületes tisztogatásra kerül sor, nem arról van szó, hogy néhány dolgot eltávolítunk az életünkből, hanem egy teljesen új szívet kapunk. Az új szívben nincsenek elrejtett bűnök, egyedül az Úr tölti be. Új szívre van szükségünk, és ezt szabad kérni. Isten magas szinten végzi a szívátültetést. Új szív nélkül nem megy, de ezt a szívet meg is kell őrizni. Ehhez arra van szükség, hogy átengedjük Urunknak, ne sajátítsuk ki, hanem engedjük, hogy Ő uralkodjon Benne. Az új szív figyel az Úrra; minden problémánk abból fakad, ha elszakadunk Istentől, saját útjainkra lépünk és nem Őt akarjuk megismerni.

Jézust arcul ütötték, és Ő azt kéri, mielőtt cselekszünk, bizonyítsuk be, hogy Ő rosszat szólt vagy tett (Jn 18,24-27). Sokan úgy vannak, mint ez az ember: elvetik Jézust, úgy, hogy meg sem győződnek arról, hogy igaz-e, amit állít, vagy sem. Ne indulatból cselekedjünk, hanem vizsgáljuk meg a dolgokat, adjunk esélyt az Úrnak. Jézust egyik kézből adják a másikba, az ember játszik Isten Fiával. Mennyire nem komoly ez az egész, nem az igazságot keresik, hanem ürügyet a Jézustól való megszabaduláshoz.

Közben Péter tovább melegedik. Nem látja meg, hogy veszélyes ez a terep a számára. Már rég el kellett volna mennie, de ő melegszik. A kényelem vált fő szemponttá a számára. Bizony, könnyen mi is feladjuk elveinket, ha kényelemről, jólétről, álmainkról van szó. Gyakran a világ tüzénél akarunk melegedni, úgy véljük, ott jó lesz, ott megkapjuk, amire vágyunk. A világ tüze azonban nem ingyen van. A világ soha nem ingyen adja, amit kérünk tőle. Mindig megkéri az árat. 

Az ár pedig nem kicsi, Péternek tagadásba került. A világ döntés elé állít, ott vallani kell, de vállalom-e Jézust? Megfizetem-e a bizonyságtétellel járó árat? Ha nem vállalom, keményebb árat kell fizetnem. Péter nem tudta az Urat vállalni, fontosabb lett a melegedés, mint a Mester. Attól tartott talán, ha elismeri, hogy Jézussal volt, elküldik a tűztől? Mennyire féltjük a kapott örömöt, kényelmet. Úgy vagyunk, mint Jónás, az ölébe hullott árnyékhoz ragaszkodik. Félti azt a növényt, amiért nem is ő fáradozott. Nézzünk Jézusra, Ő nem félti magát, nem a kényelmet, a menekülés útját keresi, hanem vállalja önmagát, és vállalja az övéit. Dönteni kell: Jézust vállalom, vagy a melegedőt és a melegedést? Mert a tűz, a világ kényelme és öröme elmúlik, de az Úr kegyelme örökre megmarad.

Tudom, az én Megváltóm él

1. Tudom, az én Megváltóm él, Hajléka készen vár reám, Már int felém, és gyermekének Koronát ád a harc után. Bár a világ gúnyol, nevet, Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.

2. Jézus nevében bízom én, Ő törli el sok bűnömet, Jézus ajkáról hallom én: Ó, jöjj haza, vár Mestered. Bár a világ gúnyol, nevet, :/: Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.

3. Előttem, ó, az oly csodás, Hogy értem szállt a földre le, Hogy érettem is szenvedett, Én bűnömért is véreze. Bár a világ gúnyol, nevet, :/: Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.

4. Tudom, hamar jő Mesterem, Az óra fut, a nap közel, Előtte állok csakhamar, Édes Jézus, jövel, jövel! Bár a világ gúnyol, nevet, :/: Honvágy tölti el lelkemet, És nemsokára hív az Úr: Jövel haza, én gyermekem! :/: Kitárt karjával vár az Úr: Pihenj, nyugodj a keblemen.

Isten áldásával.

Megbocsátásból fakad az élet

A

 fogságban reménytelenül élő nép reménységet kap Istentől (Ez 36,1-21). Ez a reménység az új kezdet ígérete. Mindezt Ezékielnek kell meghirdetnie, mégpedig úgy, hogy az árván maradt, megüresedett föld számára hirdeti Isten üzenetét. Szól az ígéret, ismét birtokba veszi a nép földjét, mert közel vannak a hazatéréshez. De ők ezt még másképp látják, előttük még minden reménytelennek tűnik, úgy gondolják, nincs visszatérés, nincs esély az újrakezdésre. Azonban most az Úr hirdeti, van újrakezdés. Ne csüggedj akkor sem, ha mindez lehetetlennek vagy távolinak tűnik. Ne engedj a lehúzó erőknek, ne hallgass az ördög súgására, hanem állj ellen neki, és bízz az ígéretben, bízz az Úrban. Mert ha az Úr mondja, akkor meg fog történni, akkor lesz hazatérés, akkor sikerülni fog.

A fogságban tudják meg, hogy féltő szeretettel szereti őket az Úr. Félti őket, ők bizonyára nem így gondolják. Bennük inkább az fogalmazódik meg, ha szeret, ha félt, akkor miért engedte, hogy elessen Jeruzsálem. Hányszor ott van bennünk, miért engedi Isten a nyomorúságot, ha szeret? Miért kell szenvednünk? Most megtudják, hogy a szenvedés is javukra válik. A fogság nem azt jelenti, hogy elhagyta őket az Úr. Most fogják átélni, hogy Isten cselekszik, tesz értük. Amikor már lemondtak jövőjükről, átélik, hogy mindent újra kezdhetnek. Igen, amikor azt gondoljuk, nincs már visszaút, Isten megmutatja, hogy van. Ehhez az szükséges, hogy bízzunk Benne, és engedjük Őt cselekedni.

A környező népek gúnyolódtak Izráelen, de most meglátják, hogy Isten a messzeségből is vissza tudja hozni őket. Azt mondogatták, Isten elvetette őket, de most megtapasztalják ők is, hogy nem mondott le róluk. A visszatérés bizonyságtétel lesz a környező népek számára is. Amikor Isten cselekszik, az mindig bizonyságtétel.

A legmegerősítőbb, hogy a próféta számára Isten mindig az élete Ura. A kétségek, a harcok, a fogság idején is. A nehéz helyzet nem tagadást, hanem inkább megerősödést váltott ki benne. Jó, ha a nehéz időszakokban megerősödünk hitünkben, ha nem elfordulunk az Úrtól, hanem még jobban belekapaszkodunk. Az igén keresztül rengeteg ígéretet kapunk, és ezek szilárd talajt biztosítanak a számunkra. Isten megtartja ígéretét, amikor azt mondja, kiáltsunk vagy sikoltsunk Hozzá, azt is megtartja, és meghallja sikoltásunkat. Hányszor megtapasztalta Izráel, hogy kiáltott az épp aktuális nyomorúság idején, és Isten meghallgatta, elkészítette számukra a megoldást, a szabadítást. Nem mindig azonnal jön a meghallgatás, van, amikor várni kell, de bízzunk, és várjuk ki, amikor az Úr cselekszik.

Olyan csodálatos az Úr a főpap előtt, micsoda nyugalom és békesség árad Belőle (Jn 18,19-23). Őt nem lehet megfélemlíteni, és nem lehet besúgásra, árulásra kényszeríti. Nem adja fel övéit - bár mi is mindig ilyen bátran ragaszkodnánk egymáshoz és az Úrhoz. Rámutat a főpap előtt arra, hogy mindig nyilvánosan szólt az emberekhez, ezáltal a főpap is tisztában van az Ő tanításával. Igen, a főpap és a nagytanács tagjai elegendő információval rendelkeztek Jézust és tanítását illetően. Szinte mindig a sokaság közt voltak a vezető emberek megbízottai is. Nem arról van szó, hogy nem ismerik tanítását, hanem nem akarják vállalni Jézust. Ha bevallanák, hogy tudják, ki Ő, és miről szól az evangélium, akkor megkérdezné Jézus, miért nem adják át Neki a vezetést Az volt a főpapnak és a nép vezetőinek a baja, hogy nem akarták Jézus kezébe helyezni magukat, ragaszkodtak a hatalomhoz, a pénzhez. Mi is sok mindent tudunk, de úgy teszünk, mintha nem tudnánk vagy értenénk, miről szól az evangélium. Félremagyarázzuk, csak ne kelljen magunkat Jézusnak alárendelni.

Jézus a főpapot azokhoz küldi, akik hallgatták beszédeit és átélték csodáit. A bizonyságtétevőkhöz küld az Úr. Mert Ő nem teológiát hozott, hanem az életet, és ez az élet működik. Sokan megtapasztalták Jézus hatalmát, szavainak erejét. Ma is azokhoz küld, akik átélték beavatkozását, akik elmondják, hogy Jézus szabadította meg őket, emelte ki életüket egy mélységből, szava gyógyította meg sérüléseiket. Vegyük komolyan a bizonyságtételt, mert azok nem kitalációk, hanem átélt események bizonyságai. Jézus szavában ma is erő van, de nekem kell hittel jönni. Bár jönnénk úgy, mint vérfolyásos asszony, elég csak megérintenem a ruhája szegélyét, és meggyógyulok. A Jézusba vetett hit ma is gyógyít és megszabadít.

Mennyire nem bírják elviselni a Jézusból áradó igazságot, békességet, szeretetet, arcul csapják. Hányszor ma is ez történik, inkább Jézust csapjuk arcul, dobjuk félre igéjét, mintsem szembenézzünk magunkkal. Ütni könnyebb, mint megváltoztatni életünket. Mást ütni, Jézust bántani jobban megy, mint vállalni életünkért a felelősséget. Ám Jézust meg lehet ütni, de Ő nem üt vissza. Mennyire éli itt is, amit hirdetett, nem alkalmaz erőszakot, mert tudja, az nem megoldás. Semmilyen problémára nem megoldás az erőszak. Egyedüli megoldás a bűnbánat és Jézus útjának követése. A keskeny út szeretetre, megbocsátásra, irgalmasságra épülő életformája békességet hoz. A bevonulást követően Jézus megsiratja Jeruzsálemet, mert nem fogadják el azt az utat, amit Ő hozott. Pedig ez az út békességre és az életre vezetne. Ők inkább a fegyvert választják, és elpusztulnak. A fegyver mindig pusztulást hoz, de Jézus erőszakmentes életvitele életet. Mert az élet sohasem gyűlöletből, hanem mindig megbocsátásból fakad.

A BÉKE MESSZE TŐLED

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen!

Ó hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

Csak Jézus ad nyugalmat, midőn a harc kemény,

Megfáradott szíveknek Ő éltető remény.

Ó hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

Sok vérző sebéből üdv árad, isteni,

Ki Őt be nem fogadta, a jót nem ismeri.

Ó hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

Te küszködöl magad csak, ha bűn szívedre tör,

S bukásod és kudarcod úgy szégyenít, gyötör.

Ó hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

Mi az igaz? – tűnődöl, s a kétkedés epeszt,

Jézus az Út, az igazság, s az élet, Őt keresd!

Ó hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

Isten áldásával.

Fordulj vissza!

E

dómot szólítja meg az Úr a prófétán keresztül (Ez 35,1-15). Ezékiel veszi át az üzenetet, és neki kell azt továbbadnia. Valóban olyan ő, mint a postás, fontos levelet bíznak rá, és célba kell juttatnia. Nem tőle származik a levél tartalma, de ő a felelős, hogy eljusson a címzetthez. A postással ellentétben ő tisztában van a küldemény tartalmával, és épp ezért nehéz ez a feladat. Olyan ez, mint a háború idején az elesetteket bejelentő személy. Tudta, milyen hírt visz az adott családba, mégis menni kellett. Mi is postások vagyunk, csak mireánk a jó hír bízatott. De visszük-e? Ott van-e bennünk, hogy a kapott üzenetet célba juttassuk?

Ezékielnek ítéletes üzenetet kell továbbítania, azt kell elmondani, hogy Isten, akit ők megvetettek, megítéli őket. Miért? Mert örökösen ellenségeskedtek Izráel fiaival. Akkor is támadták segítségnyújtás helyett, amikor az ellenség elfoglalta országukat és a népet fogságra vitte. A gyűlölet vezérelte Edóm népét. A harag és a gyűlölet rossz tanácsadó. Vizsgáljuk meg a szívünket, milyen indulat található benne. Letettük-e haragunkat? Vagy még mindig gyűjtögetjük? Mert sokan a haragot gyűjtik, felhalmozzák, de abból gyűlölet lesz, ami pusztít. A gyűlölet sok bajt okozott már az életünkben, azonban lehetőség van megszabadulni tőle. Az Úr vére megtisztítja szívünket a haragtól és a gyűlölettől.

Az edomiták azért nem segítették a szenvedő népet, mert a felszabadult földre tartottak igényt. Arra számítottak, ha Izráel országa kiürül, övék marad a föld. Azóta is jelen van ez a gondolkodás, más kárán akarnak némelyek meggazdagodni. Hányan vannak, akik arra várnak, hogy a másik tönkremenjen, aztán mindaz, ami az övé volt, az ölükbe hulljon. Mennyi politikai döntés hozott nehéz helyzetbe embereket, Edóm bűne az, hogy nem mond nemet arra, ami a másé. Sok nyomorúságot és bonyodalmat el lehetne kerülni, ha ilyen helyzetben nemet mondanánk. Nem kérem azt, ami a másé. Ha most őt el is távolították, de nem engem illett a tulajdona. Csakis az élő hit és az igére való figyelés segíthet abban, hogy mindvégig tisztességesek és becsületesek maradjunk.

Edóm tisztességtelen életét megítéli az Úr. Azt is mondhatnánk, hogy aki gyűlöletre épít, azt végül elpusztítja a saját indulata. Mert a gyűlölet elsősorban magát a gyűlölködőt pusztítja.

Az Úr Jézust elfogták és a főpapok elé vitték, oda kellett állnia az elé a Kajafás elé, aki nyíltan vállalta, hogy Jézusnak meg kell halnia (Jn 18,12-18). Milyen szomorú, hogy úgy gondolja, Jézus halála által mentheti meg a népet. A békét, gyógyulást, szeretetet hozó személyt távolítja el, és a halált osztókat választja helyette. Másrészt ennek a döntésnek üzenete van, Kajafás nem tudta, hogy Jézus valóban meghal a népért. Nem tudta, hogy a názáreti halála életet ment. Jézus a halála által menti az embert. De nem egy népet, hanem az egész emberiségből mindazokat, akik hisznek Benne. Azok menekülnek meg az örök haláltól, akik hiszik, hogy Ő a Szabadító.

Simon Péter tűnik most fel, talán bizonyítani akar, meg szeretné mutatni, hogy különb, mint a többi. És nem látja a csapdát. Akkor bukunk el, amikor különbek akarunk lenni másoknál. Jézus felkészítette a veszélyre, de ő nem hallgatott. Ennek következtében nagyon nehéz pillanatokat él át. Amikor elutasítjuk az Úr szavát, nehéz, egyre nehezebb helyzetbe kerülünk. De olyan jó látni, hogy az Úr még onnan is ki tud emelni.

Bemegy a főpap udvarába, nem látja a veszélyt, és nem veszi észre, hogy neki nincs ott keresnivalója. A tanítványnak jól meg kell gondolnia, hová megy, mert nem minden terep alkalmas a bizonyságtételre. Most látszódik, hogy nem elég erős Péter hite. Ő úgy gondolta, nagyon is erős, de amikor azt hallja egy szolgálótól, hogy felismerte, képtelen vállalni az Urat. Letagadja, hogy Jézushoz tartozik. Milyen gyengék is vagyunk mi. Mennyire nem tudunk megmaradni az Úr melletti hitünkben, elég egy váratlan helyzet, és mindjárt félünk, magunkat védjük. Ezért fontos, hogy mindig csak oda menjünk, ahová Jézus is eljön velünk. Ahol Jézus ott van, ott van oltalom, Nélküle sebezhetők vagyunk.

Amikor az ember elindul a lejtőn, nehéz megállni, Péter sem veszi észre, hogy baj van. Pedig még elfuthatna, mert ez az első helyzet figyelmeztetés is. Állj meg, Péter, ne menj tovább, fordulj vissza, ez veszélyes terep. Azonban a bűn eltompít, nem látjuk a veszélyt, talán még büszkék is vagyunk magunkra. Ha rossz irányba indultál, ha letértél a keskeny útról, fordulj vissza, még nem késő. Az Úr segít visszafordulni.

Péter nem így tett, hirtelen hűvösre fordult az idő, fázni kezdett, tüzet raktak, és ő odaállt melegedni. Vigyázz, mert amikor elkezdünk Jézustól távolodni, gyakran a külső körülmények is segítenek, hogy minél messzebb kerüljünk Tőle. Pétert vonzotta a meleg, nem látja, hogy nem mindegy, hová és kikkel ülni le. Van veszélyes közeg, van olyan hely, ami a tanítvány számára veszélyt jelent. Ne menjünk oda, akkor se, ha kényelmet, melegséget, jobb életet kínál. Vannak olyan helyek, amiket el kell utasítani, mert elbukunk. Péter nem mondott nemet, inkább a melegedést választotta, és még nagyobb bajba került. Ne a kényelem legyen az elsődleges szempont, ne vállaljunk be mindent, mert eleshetünk. A tűz helyett válaszd az Úrral való együtt szenvedést. Péter nem ezt választotta, nem akart szenvedni, fázni, nem akarta vállalni, a gúnyt, amit Jézus követőjének szántak, és elbukott. Aki meg akarja menteni az életét, az elveszíti. Vállaljuk Jézusért a gyalázatot, és Ő megőriz, áldást kínál.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.

Én vagyok

A

 pásztorok felé szól az Úr szava, jajt mond a számukra (Ez 34,1-31). Jaj Izráel pásztorainak - miért? Mert nem törődtek a nyájjal, hagyták, hogy bálványokhoz forduljanak. Számukra csak az volt lényeg, hogy élhessenek belőlük. Mindegy volt, hogyan él a nép, csak jól meg lehessen élni belőlük. Elfelejtették, hogy ők vannak a juhokért, és nem fordítva. Nekik kellett volna a népért élni és mindent megtenni, hogy megismerjék az Urat, és megtartsák az Ő törvényét. Ám a pásztorok nem ezt tették, csak magukkal voltak elfoglalva, életminőségük javításán fáradoztak, ahelyett, hogy a rájuk bízottakat terelgették volna az Úr útján.

Nekünk, mai pásztoroknak is szembe kell nézni az igével. Fel kell tenni a kérdést: a nyájért élek vagy csak belőle? Mindent megteszek azért, hogy megismerjék az Úr kegyelmét? Hűségesen tolmácsolom az evangéliumot, és mindenkor igyekszem bizonyságot tenni Megváltó Uramról? Mert az Úr számon kéri a ránk bízottakat. Az Úr Jézus is mondott példázatot arról a szolgáról, aki azt gondolta, nem jön vissza az Ura, és visszaélt a bizalommal, erőszakoskodott szolgatársaival, de amikor megjött a Gazda, megbüntette őt.

Az Úr azt ígéri, hogy maga keresi meg nyáját, és gondoskodni fog róla. Ezt valósította meg, amikor Jézusban emberré lett. Mint jó pásztor járta a vidéket, utánament az elveszettnek, megkereste és hazavitte. Így keres a Pásztor ma is. Olyan jó látni, hogy kész a szakadékba, a legveszélyesebb helyre is utánunk jönni. Milyen helyekre elkóborlunk, mennyi mélységet megjárunk, mert nem akarunk az Úr útján haladni. Azonban Őt nem zavarják a mélységek, még a halál árnyéka völgyébe is utánunk jön, hogy megmentsen. Adjunk mindezért hálát, és örüljünk az Úr hűséges szeretetének.

Megszólal a jövő reménysége is a mai részben, hangzik az ígéret, hogy az Úr hazaviszi népét. Saját földjükön fognak lakni, és az Úr pásztorolja őket, és megtudják, hogy Istenük velük van.  Csodálatos ige, Isten velünk van a sötét élethelyzetekben is. Ő elérhető mindenkor. Amikor már úgy látszik, nincs semmi remény, megjelenik az Úr dicsősége, és meglátjuk, hogy az Ő számára semmi sem lehetetlen. Izráel Jeruzsálem eleste után összeomlott, a már fogságban élők is feladták, azt mondták, innen már nincs visszatérés. Isten azonban azt üzeni a számukra, bízzanak Benne, és meglátják, még onnan is lesz visszatérés, lesz újrakezdés.

A főpapi imádságot követően Jézus kimegy arra a helyre, ahová gyakran szokott menni, amit Júdás is ismert (Jn 18,1-11). Az imádságban feltöltekezett Jézus, és kész volt arra, hogy elvégezze a rábízottakat. Elmenekülhetett volna, nyugodtan mehetett volna olyan helyre, amire Júdás nem számít, ám Ő nem tér ki a fájdalom, a szenvedés elől. Nem hagy cserben minket, hanem végigjárja az utat, kiissza a poharat, és meghal értem és érted. Borulj le az Úr előtt, rendítsen meg ez a szeretet, ez az áldozat.

Csodálatos az Úr, elébemegy az Őt elfogni szándékozóknak. Nem kitér előlük, nem menti az életét tanítványait hátrahagyva, ahogyan sokan teszik. Ő kilép a tanítványok közül és megkérdezi, kit keresnek. Azok megmondják, a názáreti Jézust. Nem áll le vitázni, nem kérdi mit akarnak, nem is tagadja el, hogy Ő az, hanem így szól: Én vagyok. És ezek a szavak megrendítő erejűek, mert átélik, hogy Isten önkijelentésével találják magukat szembe. Jézus azt mondja, én vagyok az élő Isten, Aki megteremtettem a világot, Aki adta nektek is az életet.

Az elfogására érkező emberek a földre estek, nem bírták elviselni a kijelentés súlyát. Nem bírták elhordozni, hogy Istennel állnak szemben. Térdre esnek, mert Isten előtt az embernek térdre kell hullani. Ha nem tették szívből és önként, térdre kényszerülnek a Jézusból kiáradó erő által. Azt is mondhatjuk, hogy Jézus még most is keresi az embert, Júdást is, és azokat is, akik Ellene vonultak. Az Úr mindig keres és ad lehetőséget a megtérésre, a megállásra. Júdás még megállhatna, még visszafordulhatna, de nem borul le Jézus előtt. Nem él a lehetőséggel. Ne hagyd ki a lehetőséget, amikor az Úr felkínálja, ne menj el mellette érzéketlenül, hanem élj vele.

Jézus menti az övéit, ügyel arra, hogy ne érje őket bántódás, ezt az utat egyedül járja végig. Ennyire szereti az övéit, őket menti, magát felajánlja értük. Ő kész odaadni az életét értünk.

Péter nem bírja a feszültséget, a tehetetlenséget, és úgy gondolja, cselekednie kell. És mit tesz? Nem mondja, itt vagyok, vigyetek engem is, nem: ő odacsap. Még mindig emberi módszert használ, nem tanulta meg, hogy Jézus nem csap oda, Ő nem veszi el senki életét, nem okoz sebeket másoknak. Jézus maga vállal sebeket Péterért és értünk. Bizony, mennyire Péter alkata és magatartása van hozzánk közel, hányszor úgy gondoljuk, nincs más, oda kell csapni. Pedig nem ez a megoldás, hanem az, amit Jézus elénk él. Benne nincs harag, kész megbocsátani, és helyére téteti a kardot. Tegyük el mi is harci eszközeinket, tegyük félre a haragot, és alkalmazzuk a megbocsátást, ahogyan Ő tette.

Lelki próbáimban, Jézus, légy velem

1. Lelki próbáimban, Jézus, légy velem, El ne tántorodjék tőled életem. Fé-lelem ha bánt, vagy nyereség kísért, Tőled elszakadnom ne hagyj sem-miért.

2. Ha e világ bája engem hívogat, Nagy csalárdul kínál hitványságokat: Szemem elé állítsd szenvedésidet, Vérrel koronázott, szent keresztedet.

3. Tisztogass bár bajjal olykor engemet: Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet; Bár e test erőtlen: te oltárodon Keserű pohárral, hittel áldozom.

4. Ha halálra válik testem egykoron: Ragyogjon fel lelked e hitvány poron; Ama végső harcon rád bízom magam: Örök hajlékodba fogadj be, Uram!

Isten áldásával.

Ahol Ő van

M

ost jött el a pillanat a hamis remények összeomlására (Ez 33,21-33). Megérkezett a hír: bevették Jeruzsálemet. Most már nem lehet abban bízni, hogy magától minden rendben lesz. Meg kell látni a prófétai üzenetek valós tartalmát. Rá kell döbbenniük, hogy amit Ezékiel mondott, igaz. Az otthon maradottak is fogságba jönnek. A próféta eddig is arról beszélt, hogy nem fognak hamar hazamenni, sőt, akik még otthon vannak, azok is fogságba kerülnek, mert az Úr szavának komolyan vétele nélkül nincs változás. Ha nem térnek meg, nem fordulnak vissza az Úrhoz, az ítélet őket sem kerüli el. Ez számunkra is fontos, az Úr szava azért szól, hogy komolyan vegyük, de ha nem igazítjuk hozzá életünket, akkor meglesz annak is a következménye.

  A nép még mindig magában reménykedik, úgy látják, ez a föld az övék, és képesek lesznek megvédeni. Még mindig nem bánják meg bűneiket és nem fordulnak az Úrhoz. Nem elég arra építeni, hogy Ábrahám utódai, hanem Isten életváltozást vár. Azt várja, hogy végre elfordulnak a bálványoktól., minden bűntől megtisztítják magukat. Ám nem ez történik, továbbra is folytatják utálatosságaikat, nem tisztítják meg az életüket, nem becsülik meg az életet, nem hallgatnak az igére. Továbbra is fegyvereikben bíznak, nem akarnak rádöbbenni, hogy ők mások, mint a többi nép. Az ő biztonságuk nem a fegyverektől, hanem az Úrtól függ. Amennyiben őszintén keresik és mindenben hallgatnak Rá, az Úr megoltalmazza őket. Ha magukban bíznak, ha a fegyverektől várnak megoldást, elbuknak.  

Mi is odajárulunk az igéhez, vegyük komolyan, tegyük is, amit mond. Ne legyünk úgy, mint a zsidók, akik odamentek a prófétához, megkérdezték, mit üzen az Úr, de nem cselekedték, amit mondott nekik. Az Úr azért szól, mert segíteni akar, ki szeretne vezetni a zsákutcából, de ahhoz figyelni kell vezetésére, komolyan kell venni tanácsait. A zsidók csak kinevették, amit Ezékiel mondott. Mi ne legyintsünk az igére, hanem halljuk meg az Úr szavát, bánjuk meg bűneinket, és induljunk el Vele.

Olyan jó olvasni, hogy az Úr könyörög értünk (Jn 17,20-26). És bizony, erre szükségünk is van. Olyan könnyen elkedvetlenedünk. Hamar feladjuk. Jézus azért is könyörög, hogy hallgassanak a bizonyságtételünkre, és ez jó. Mi Isten országának követei vagyunk ebben a világban, és az a feladtunk, hogy életünk által másokat is vonzzunk ebbe a világba. Nekünk Isten országát kell kívánatossá tenni, hogy minél többen meglássák, jó oda tartozni, jó Jézus követőjének lenni. Az Úr látja, hogy lesznek, akik a mi szavunkra hisznek Őbenne, látja, hogy lesz eredménye a szolgálatunknak. Gyakran azért csüggedünk, mert nem látunk eredményt. Azonban ne feledjük, a mi dolgunk továbbadni, amit kaptunk, az eredményt Isten Lelkének munkája adja. Csak végezzük, amit a Gazda ránk bízott, csak legyünk hűségesek, és a többit bízzuk Rá. Ne emésszük magunkat, hanem bízzunk Urunkban.

Az Úr azt kéri, hogy a tanítványok egyek legyenek. De miben kell egynek lenni? Egy szervezetre gondolt Jézus? Nem valószínű. Akkor mit értett a tanítványok egysége alatt? Talán azt, hogy az Atya adja meg, hogy minden Jézus-követőnek Ő legyen a fontos. Mindenki a Neki való szolgálatra koncentráljon. Mert a hiteltelenséget pont az váltja ki, hogy nincs különbség a mi életünk és a világ fiainak élete között. Nem a krisztusi életforma a fontos nekünk, hanem mi is arra törekszünk, amire a nem hívők. Az Úr végezze el, hogy valóban Isten országa és igazsága legyen számunkra az első, a többit, a saját megélhetésünk gondjait pedig bízzuk az ország Királyára.

Az első tanítványok életében pont ez valósult meg. Szívvel-lélekkel egyek voltak, az ige hallgatása és a mások felé való szolgálat volt a legfontosabb a számukra. Szerették Jézust, és mindent alárendeltek a Neki való szolgálatnak.

Az egység akkor valósul meg, ha Ő bennünk van. Hiszen nem vagyunk egyformák, és a köztünk lévő különbséget csakis a bennünk élő Úr képes áthidalni. Pál apostol arról vallott, hogy többé már nem ő él, hanem él benne a Krisztus. Erre van nekünk is szükségünk. Ehhez azonban meg kell feszíttetnünk Krisztussal együtt a világ és önmagunk számára, hogy most már Vele és Őneki éljünk.

Azért vagyunk a világban, hogy életünk felhívja Krisztusra a figyelmet. Ha valóban só és világosság vagyunk, észreveszik, hogy Ő küldött minket. Akkor meglátják, hogy az életünkben jelenlévő erők Tőle származnak. Az Úr könyörüljön, hogy a megbocsátás, a kegyelem, a szeretet, a gyógyulások, a szabadulások által meglássák az emberek Isten országa hatalmát. Igen, nekünk azt kell megmutatni, hogy nem vagyunk egyedül, Isten jelen van és szereti az embert.

Jézus azt akarja, hogy az övéi majd Vele legyenek, ott, ahol most van, az Atya világában. Milyen csodálatos is lesz majd látni az Úr dicsőségét, látni, hogy a ránk bízott üzenet igazi, hogy érdemes bízni Jézusban.

HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat

1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret.

2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; :/: Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.

3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, :/: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.

4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; :/: Reánk is szent áldásod Bőséggel öntözöd. Művednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.

5. BíZZáL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? :/: Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is derít.

6. ŐBENNE vesd halálig Jó reménységedet: :/: Ő biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled azt.

7. Ő MEGCSELEKSZI végre Velünk azt, ami jó; :/: Ösvényünk erőssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.

Isten áldásával.

Szól a kürt

R

égen fallal vették körül a településeket, rajtuk őrhelyeket alakítottak ki, és amikor jött az ellenség, az őr jelzett (Ez 31,1-20). Izráelben megfújta a kürtöt, és így lehetőségük nyílt a falakon belül tartózkodóknak a felkészülésre, a menekülésre. A török időkben az őr jelzése után az időseket, a nőket és a gyermekeket csónakkal menekítették lápos területre, oda, ahol biztonságban lehettek. Aki hallja a kürt szavát, maga dönt, hogy figyelembe veszi-e vagy sem. De mivel az őrálló feladata az, hogy jelezzen, így ő megtette a kötelességét, a többi már annak a dolga, aki hallja a jelzést.

Isten is adott népe számára őrállókat, a próféták szavai évszázadokon keresztül szóltak. Szólt a kürt, de nem hallgattak rá, nem törődtek vele. Az őrálló, ha látta a veszélyt, de nem fújta meg a kürtöt, az Úr tőle kérte számon az elveszettek életét. Ma is szól a kürt, mert minden istentisztelet, minden alkalom, ahol az ige szól, ilyen kürtzengés. Isten szól általa, figyelmeztet az ellenség támadására, a veszélyre. Meghallom-e a kürt szavát? Komolyan veszem-e, hogy baj van? Sokan legyintenek, csak szól a harang, az a dolga, pedig a kürt szól, Isten jelez, megtérésre hív. Azért szól a kürt, mert bűnös vagyok, és ha nem rendezem az életem, elveszek. Sokféle formában jelez az Úr, mert amiket mi véletlennek tartunk, azok nem azok. Ha meglátom az asztalon a Bibliát - jelzés: vedd és olvasd! Egy evangéliumi könyvet nyomnak a kezembe - az Úr közelít általa. Valaki megvallja a hitét - ne menjünk el mellette legyintve, mese habbal, hanem halljuk meg a szerető Isten hangját, hív: Jöjj haza!

Igénk azt is üzeni, hogy mi is őrállók vagyunk. Mindenki, aki új életet nyert az Úrtól, őrállói megbízatást is kapott. Az a feladatunk, hogy figyelmeztessük környezetünket a veszélyre. Mert a bűn, az Úrtól való elszakadás bajba sodor, és az életünk az ítélet felé halad. De most még meg lehet állni, mert a kereszt áll, és aki feltekint rá, megtapasztalja Isten kegyelmét. Ne szégyelljük a Krisztus evangéliumát, mert az Isten ereje. Az igében erő van, ami képes az életeket megváltoztatni. Vállaljuk az őrállói szerepet, fújjuk a kürtöt rendületlenül, és segítsük az embereket a menekülés felé.

Világosan kell látni, hogy nem önerőből való megmenekülésről van szó. Nincs semmi, amit az Úr elé vihetnénk. Mindnyájan adósok vagyunk, csak a tartozás különbsége megtéveszt. Úgy gondoljuk, ha mi kisebb összeggel tartozunk, azt képesek vagyunk rendezni. De ez csak látszat, mert a másik adósságához képest lehet, hogy jelentéktelennek tűnik, Isten előtt azonban olyan nagy összeg, amit mi képtelenek vagyunk rendezni. A vallásos és az úgynevezett jó embernek is fel kell ismernie, hogy ő sem képes kifizetni a számlát. Mit lehet tenni? Kérni az elengedést. És Isten elengedi az adósságot. Miért? Mert Ő nem gyönyörködik a bűnös ember halálában, hanem azt akarja, hogy megtérjen és éljen. Mi már tudjuk, hogy a számlánkat az Úr Jézus rendezte. Halálával kifizette minden tartozásunkat, és az Atya ezért bocsát meg. Jézusért van új és örök életünk. Legyünk hálásak Neki!

Az Atya előtt borul le az Úr imádságban (Jn 17,6-19). Mindent elmond Neki, rámutat, hogy Ő kijelentette az Atya nevét az embereknek. Azon munkálkodott, hogy az Atyát megismertesse velük. Minden tette és egész életvitele Őt mutatta be. Mindig az Atyára mutatott, minden beszéd, minden csoda egy kézmozdulat: íme, ilyen az Isten. Így figyeljük mi is Jézus életét, mert rajta keresztül az Atya lénye árad a világba. Sokféle elképzelés látott már napvilágot Istenről, de nem az az érdekes, mi mit gondolunk, hanem az a mérvadó, amit Jézus mutat. Az Ő élete Istenről szól. Így ha Istent akarjuk megismerni, figyeljük Jézust. Csak az a mérvadó, amit Ő mondott és megélt a számunkra.

A tanítványok felismerték, hogy Jézus azt adja át a számukra, amit Istentől kapott. Milyen csodálatos harmónia, Isten átadja Jézusnak, Ő pedig továbbítja a tanítványoknak. Ne akasszuk meg ezt a folyamatot, hanem mi is adjuk tovább, amit kaptunk az apostoloktól, amiről az evangélium bizonyságot tesz.

Jézus úgy látja, az övéi befogadták, amit mondott. Nemcsak hallgatták, hanem befogadták a szívükbe. Mi is fogadjuk be, engedjük, hogy lényünk részévé váljon az ige. Ne csak a felületet érintse, hanem engedjük mélyre hatolni.

A tanítványok a világban maradnak, itt fognak helytállni, úgy, hogy nem a világból valók. Ezért nehéz a küldetés, mert a hívő ember már Isten országához tartozik, de ebben a világban kell bizonyságot tenni. Itt kell Isten országát képviselni. Ez nehéz, de lehetséges feladat, mert az Úr könyörög értünk. Tudja, hogy nem könnyű helytállni, és ezért kéri az Atyát, hogy őrizze meg a gyülekezetet a gonosztól. Tudja, hogy a gonosz mindent megtesz, hogy az egyház hajója léket kapjon és elsüllyedjen. Mert nem az a baj, hogy Isten népe a világban van, hiszen a hajó is vízben mozog, az a baj, ha a víz bekerül a hajóba.  Urunk könyörüljön rajtunk, hogy ne engedjük be a vizet, a világot hajónkba. Azért kaptuk az igét, hogy arra figyelve elkerüljük a veszélyes helyeket. Az igére való figyelés megóv a zátonyoktól. Az Úr szava az igazság, de ragaszkodunk-e hozzá? Merjük-e vállalni, hogy minden életkérdésben az ige szava a döntő, hogy ahhoz igazítsuk magunkat?

Mivel a tanítvány nem ebből a világból való, nem is érezheti benne jól magát. De tényleg így van? Mintha úgy látszódna, nagyon is jól érezzük magunkat mindabban, amit a világ kínál. Mi is szeretjük a jólétet, a kényelmet, és bizony, ez gyakran el is altat minket. Az Úr könyörüljön, hogy ha ebben a világban élünk is, ne szakadjunk el Isten országától. Mert a világnak is az Úrra van szüksége. Merjük megélni Isten országa áldásait.

 Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt

1. Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt, Rajta, bátran! megsegít és győzedelmet ad. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

2. Lám, a Sátán serge talpon, szembetörni kész, A legbátrabb harcosoknak bátorsága vész. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

3. Szóljon a kürt, fenn lobogjon győzedelmi jel, Így előre Jézusunkkal: néki győzni kell! Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

4. Harci zajban, küzdelemben oldalunkon áll, Benne higgyünk, ő segít meg szívünk harcinál. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

Isten áldásával.

Jézus szava hiteles

T

öbbször is olvashatjuk a pontos időmeghatározását annak az alkalomnak, amikor Isten szólt a prófétához (Ez 32,1-32). Annyira megragadta és beleégett az esemény és az üzenet a lelkébe, hogy nem feledheti el. Ez a pontos időmeghatározás arról beszél, hogy ez a találkozás nem álom vagy kitalált esemény. Azért írja le az időpontot is, hogy általa jelezze, ez valóságos esemény. Az Úr valóban szólt hozzá. Igen, Isten szól, mégpedig félreérthetetlenül. De nem mindig akarjuk érteni, vagy nem akarjuk jól érteni az elhangzottakat. Ő mindig személyesen szól, a prófétán keresztül is Ő szól, és most engem és téged szólít. Nemcsak akar megszólítani, hanem szólít is. De halljuk-e, meghalljuk-e, amit mond? Mennyire valóságosan látja a fáraó életét, és azt őszintén fel is tárja. Az ige nem beszél mellé, nem mond valótlanságot, és nem mondja, hogy minden a legnagyobb rendben. Ő rámutat a a bajok gyökerére, és a megoldást is felkínálja. Rajtam múlik, hogy meglátom-e a valóságos állapotomat, és komolyan véve kiáltok-e Hozzá.

Ha az egész Szentírást figyeljük, mennyi konkrét és egyértelmű üzenetet kapunk. Olyan szavakat hallunk, amiket nem lehet félreérteni. Amikor így szól az Úr: Térjetek meg, bocsássatok meg, adjatok, szeressétek ellenségeteket, jöjj és kövess engem /és még sok mindent lehetne idézni/, elég egyértelmű, amit mond. Ezt nem lehet nem érteni, de értem-e és cselekszem-e? Kezdd el ma komolyan venni Isten szavát, csak azt az egy szót vagy mondatot, amit most mond a számodra. Kezdd el cselekedni, és meglátod a változást. Csak egy ige, amit komolyan veszünk, és nagy változás kezdődik el. Ha csak ezt az igét komolyan vennénk és elkezdenénk megvalósítani, hozzá igazítani szemléletünket, életvitelünket, micsoda hatást váltanánk ki. „Amit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük” (Mt 7,12).

Már az egyiptomi rabszolgaság idején, Mózes szolgálata során az okozta a problémát, hogy a fáraó istennek tartotta magát, azért nem engedte el a népet, mert akkor kiderült volna, hogy nem ő az Isten. Nem merte vállalni, hogy összedőljön a kialakított kép, nem merte népe előtt őszintén elismerni, hogy ő is csak ember. Az ítélet célja az, hogy erre rádöbbenjen a fáraó és a népe is. Az ember élete akkor lesz boldog, ha végre elismeri, hogy teremtmény, és ezt örömmel vállalja.  Hiszen azt is jelenti a számára, hogy van Teremtő, és így már nincs egyedül. Nem kell félni a kívülről jövő veszedelemtől, nem kell félni a belső erők rombolásától sem, mert tudom, kihez tartozom. Istenhez tartozva, a Benne való hit által biztonságban érzem magam, és elmúlik a félelem. Ahol nincs hit, ott megmarad a félelem.

Jézus főpapi imádságát kezdjük el olvasni, imádsággal készül a keresztre (Jn 17,1-5). Ő minden esemény előtt félrevonul és elcsendesedik. Az Ő erőforrása az imádkozás, az Atyával való összeköttetés. Mert Jézus számára nem üres szokás az ima, hanem egy lehetőség az Isten jelenlétébe való helyezkedésre. Megmutatja, hogy így is lehet élni, így is lehet nekiindulni a feladatainknak. Sőt, az a kiegyensúlyozott ember, aki a térdein tudja kezdeni a napot, aki imádsággal indul dolgai elvégzésére. Az Úr Jézus azért marad határozott, azért tud bátran szembefordulni a kereszttel, és lesz képes végigjárni a szenvedés útját, mert Isten elől indul. Ne tegyük félre ezt a csodálatos eszközt, általa nagy mélységek tárulnak fel előttünk, elmerülhetünk az Atya lényének valóságában, békességgel, erővel, szeretettel, látással töltekezhetünk fel. Ráadásul ez az eszköz mindenkinek rendelkezésére áll, ingyenes. Nem kell nagy pénzeket kifizetni, csak össze kell tenni a kezünket és elcsendesíteni a szívünket, és már működik is.

Jézus az egyedül igaz Istent ismertette meg tanítványaival. Vannak hamis istenek is, de az, Akiről Ő bizonyságot tett, egyedüli élő, vagyis valóban létező és igaz Isten. Lehet vitatkozni, dacosan mondhatjuk azt is, nincs Isten, ám Jézus nem hazudott, Ő az igazságot mondta, és az én számomra Ő hiteles. Ezért Neki hiszek. Mondhat mindenki, amit akar, de Jézus élete egyedül hiteles emberi élet. Ő a mennyből jött, ismeri az Atyát, tudja, hogy létezik, és azt is tudja, hogy milyen. Jézus azért jött, hogy bemutassa nekünk Istent. Ezért ne idegen hangokra figyeljünk, ne is szívünk lázadására hallgassunk, hanem egyedül Jézusra. Isten olyan, amilyen Jézus, hiszen Őbenne az Atya jelent meg a világban. Szemléljük Őt, és felragyog előttünk Isten Lénye. És amikor ez megtörténik, örömmel és hálával borulunk Előtte térdre és dicsőítjük Őt.

Jézus azért jött, hogy elvégezze azt a munkát, amit az Atya rábízott. És Ő nemcsak belekezdett, hanem el is végezte. Jézus élete befejezett élet. Mi hányszor csak belekezdünk valamibe, de nem visszük végig. Annyi mindent félbehagyunk, mert valami más elvonja a figyelmünket és az erőnket. Jézus nem engedte, hogy bármi is elvonja Őt az Atya akaratának a megvalósításától. Az Úr előtt elcsendesedve gondoljuk végig, azt tesszük-e, amit ránk bízott az Atya. Mert munkánk van rengeteg, ki sem látszunk belőle. De azt tesszük, amit tennünk kell, ami ránk bízatott? Vagy mindent elvállalunk, csak éppen azt nem tesszük, amit az Atyánk ránk bízott?

 Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen

1. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen Mármár megindulok, hogy rád bízzam magam, De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem, Áldd meg ma lelkemet több hittel, ó, Uram.

2. Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd szívem. A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam, És törvényed szerint nem éltem semmiben.

3. Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál: Én nem dicsértelek s nem hirdettem neved; Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, Hogy ha szeretsz, miért sújt vessződ engemet?

4. Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény, S tehozzád bűnömért, lásd, el nem juthatok. A béklyó súlya nyom, levetném, összetörném, De lelkem gyenge még s jaj, összeroskadok.

5. Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed, Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak úgy neked. Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged, Bús, gyarló bűnös én, hadd légyek gyermeked.

6. Nagy lelked élt, Uram, a prófétás időkben, Az fénylett át a szent s apostol életén; Áldj meg s kegyelmedet reám is töltsd ki bőven, Hogy Jézust nézzem és ővéle győzzek én.

Isten áldásával.

Isten az örök élet forrása

A

 fölfuvalkodott, magát Istennek tartó Egyiptom számára is eljön az ítélet napja (Ez 30,1-26). Eljön az a nap, amit nem gondolnak, amikor az, akitől mások rettegtek, maga is félni fog, átéli kicsiségét, és tehetetlennek érzi magát. Felhős nap lesz az, eltűnik a nap, és úgy érzik, nincs számukra reménység. Milyen nagy ajándék az alázat, amikor helyén kezeljük magunkat, és látjuk, mi is törékeny emberek vagyunk. Hányszor elnyomunk másokat, szenvedést, fájdalmat okozunk, mert úgy gondoljuk, sebezhetetlenek, legyőzhetetlenek vagyunk. Ne feledjük, mi is bármikor vereséget szenvedhetünk, kicsi porszem az életünk, és nem az a megoldás, ha rettenthetetlennek tűnünk, hanem az, ha alázattal elfogadjuk a másikat, és segítünk neki. Az előnyök vagy a hatalom nem azért adatik, hogy visszaéljünk vele, hogy csak a saját javunkat keressük, hanem azért, hogy segítsünk, használjunk másoknak. Azonban a bűnös ember úgy véli, hatalmát, gazdagságát magának köszönheti, és nemhogy segítene a másiknak, hanem inkább annak kifosztására törekszik. Csak akkor fogunk másképp viszonyulni embertársainkhoz, akkor lesz bennünk feltétel nélküli szeretet, ha mi magunk is átalakulunk. Tőlünk nem telik sem az alázat, sem a szeretet, sem a segítő szolgálat. Mindez akkor jelenik meg az életünkben, ha előbb az Úr lényébe tekintve elismerjük kicsiségünket, sérülékenységünket, feladjuk túlzott magabiztosságunkat, és Rábízzuk önmagunkat az Úrra.

A magát Istennek tartó birodalomnak meg kell látnia, nem Isten ő. Ő is egyszerű halandó ember. Az ítélet célja annak a felismerése, hogy az Úr az Isten. Meg kell látni, hogy van Isten, és ki kell mondani, hogy nem én vagyok az. Ennél nagyszerűbb felismerés nincs, mert igazán nagy öröm, hogy nem én, nem az ember az Isten. Nincs nagyobb öröm, mint amikor meglátom, van Isten az égben, és ehhez az Istenhez én is odamehetek. Számára az én életem is fontos.  Amikor odamegyek az Úrhoz, tróncsere történik, leszállok életem trónjáról és átengedem Neki. Igen, ez a megoldás: adjam át az Úr számára az uralkodói pálcát, engedjem, hogy Ő kormányozza az életemet. Azonban olyan nehezen szállunk le a trónról. Elcsendesedve tegyük fel a kérdést: leszálltam-e már életem trónjáról és átengedtem-e Istennek az uralmat?

Egyiptom támogatói is elesnek. Teljesen összedől az eddig működő rendszer. Nem lesz kitől segítséget várni, nincs kire támaszkodni. Ezt végzi el az Úr a mi életünkben is, elveszi támogatóinkat, olyan helyzetet alakít ki, amelyben már nincs kire támaszkodni, nincs kiben reménykedni. Ilyenkor szoktuk felemelni szívünket az Úrhoz. Ilyen esetben látjuk meg, nincs semmilyen segítség, nincs senki, aki megoldaná problémánkat, aki meg tudna szabadítani. És amikor ide eljutunk, feltör szívünkből a kiáltás: Uram, segíts! Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek! És ezt a kiáltást meghallja az Úr. Ki kell mondani, nincs más, aki megértsen, szeressen, segítsen, csak egyedül az Úr.

Azonban, aki nagyra nőtt, nehezen képzeli el, hogy mindez egyszer megszűnik (Ez 31,1-18). Sőt, a hatalom, a pénz kevéllyé teszik, úgy gondolja, bevehetetlen, legyőzhetetlen. Mindent megtehet, senkinek nem tartozik számadással. A próféta azonban hirdeti az Úr üzenetét, amelynek a lényege: tanulj a történelemből, az életből. Lásd meg, nem te vagy az első nagy birodalom, nem te vagy az egyetlen, akinek jól megy. Jártak már előtted mások is ezen az úton, és lásd meg, hogy eltűntek a világ süllyesztőjében. Megítéltettek, mert visszaéltek hatalmukkal, nem ismerték el, hogy mindez ajándék. Istentől kapták nagyságukat, és ezzel el kell majd számolniuk. Mivel Egyiptom nem Istennek adja a dicsőséget, úgy jár, mint Asszíria. Az Úr őrizze meg szívünket a kevélységtől, ha pedig már beleestünk, kérjük Isten szabadítását. Mert bizony, minket is megkísért az a gondolat, hogy ami a másikkal megtörtént, az velem nem fog. Hányszor leszünk óvatlanok sok mindennel szemben, mert nem gondolunk arra, hogy mi is rabok lehetünk. Nem tételezzük fel, hogy eljön az idő, amikor már nem mi szabjuk a feltételeket. Jó, azonban, aki időben meglátja ezt, és az Úrhoz menekül, keresi az Ő oltalmát. Az élet minden területén az Úr oltalmára van szükségünk. Semmiben nem mondhatjuk, minket nem fenyeget veszély. Egyiptom példája is az elbizakodottságtól óv. Ne legyünk kevélyek, hanem inkább féljük az Urat, és ha állunk, vigyázzunk, hogy el ne essünk.

Az Úr Jézus elmegy, a tanítványok maradnak, és erre az időszakra készíti fel őket a Mester (Jn 16,29-33). Ne gondolják, hogy Jézus szenved ugyan, de mindez őket elkerüli. Ne gondolják, hogy a keresztyén élet nyugodt utazás, egy lelki üdülés. Tanítványnak lenni azt jelenti, hogy Őt képviseljük eben a világban. A Tőle kapott életformát igyekszünk megélni, és ez ellenállásba fog ütközni. A világnak nem kell az, amit az Úr hozott és kínált fel a számukra. El fogják őket utasítani. És ez kemény próba lesz. Nem is kell sokáig várni a próbára, Jézus elfogatásakor mind elmennek. A legnehezebb időszakban magára hagyják, mert féltik az életüket. Biztonságot keresnek, mert még nem látják, hogy mindig szorosan Jézus mellett vannak biztonságban.

Jézus nem neheztel emiatt rájuk. Nem hányja a szemükre, hogy a nehéz pillanatokban nincsenek mellette, hanem azért mondja nekik, hogy amikor megtörténik, ne keseredjenek el, hanem jöjjenek Hozzá. Mennyire más a mi Urunk, nem veti szemünkre gyávaságunkat, nem mondja, nem törődöm tovább veletek. Ő soha nem mondja, hogy nem kellesz, hanem azt várja, hogy bűnbánattal térjünk vissza Hozzá. A Hozzá vezető kapu mindig nyitva áll. Ő nem zárja be az utolsó napig, addig mindig van lehetőségünk, ne hagyjuk ki, éljünk vele.

Jézus akkor sincs egyedül, amikor mindenki magára hagyja. Ő a kereszt felé haladva, a szenvedések közt is együtt van az Atyával. Az Atya nem hagyja magára. Csodálatos vallomás ez. Ilyen egységben van a Fiú és az Atya, és ennyire bízik Benne, tudja, hogy Atyjára mindig számíthat. Ez nem jelenti a kereszt, a szenvedés elmaradását, hanem azt, hogy a legmélyebb fájdalmak idején is mellette van az Atya, együtt szenved Vele. Ebből meríthetünk mi is erőt, lehet, hogy mindenki elhagy, vagy az élet útján haladva elmaradnak azok, akik fontosak, akiket szeretünk, akikre számíthattunk. Talán sok megalázó helyzetet kell elviselnünk, de ne feledjük, mindezekben velünk lesz az az Úr, Aki a legnagyobb megaláztatásokat viselte el értünk. Ő nem hagy cserben, Őreá mindig lehet számítani. Velünk van, és el nem múló békességét adja. Jelentéből fakad a békesség, bár körülöttünk nem lesz békesség, de a lényünkből az árad. Az ellenség meg akar ebben ingatni, ne engedjünk neki, mert ő már le van győzve. Jézus győztes Úr.

Most látjuk, miért nincs egyedül Jézus, azért, mert túllát a földi eseményeken, és Istenre néz. A legnehezebb pillanatokban is tudja, van út felfelé, és Ő feltekint az égre. És ezzel a mozdulattal létrehozza a csöndet, az áhítatot, és létrejön a kapcsolat. Számunkra is adott ez a lehetőség, bárhol feltekinthetünk. Ha nehéz helyzetben vagyunk is, felfelé nyitva van az ablak. A menny ablaka nyitva, bepillanthatunk, és ha ezt megtesszük, békesség árad a szívünkbe. 

Jézus beszélget az Atyával, így készül a szenvedésre. Nem az emberekkel vagy a meneküléssel törődik, hanem az Atyára néz. Ezáltal másképp tekint az előtte levőkre. Isten megdicsőítésének ismeri fel az előtte álló időt. Jó, ha minden helyzetben ez vezérel, életem által dicsőítsem mennyei Atyámat, Őreá irányítsam az emberek figyelmét.

Jézust azért küldte az Atya, hogy örök életet adjon az ember számára. Igen, az örök élet nem megszerezhető, hanem azt ajándékba kapjuk Jézus által. Mennyi mindent megtett és megtesz az ember, hogy örök életet szerezzen, tudománya által elérje, hogy halhatatlan legyen. Isten Jézusért ajándékba adja, de nem akarjuk meglátni, mi nem alkarjuk elfogadni, mi szerezni akarjuk. Azonban nem megszerezhető, csak alázattal kérhető és üres kézzel átvehető. Jézus az Atya megismerését tekinti örök életnek. Mert Isten az élet forrása, és ez a forrás soha ki nem apad. Ez a forrás örökkévaló. Szomjas szívünket vigyük Urunkhoz, keressük az Ő lényét, törekedjünk minél jobban megismerni, mert Általa életre jutunk.

Örök élet reggele

1. Örök élet reggele, Fény a véghetetlen fényből, Egy sugárt küldj ránk te le, Kik új napra ébredénk föl; Fényed lelkünk éjjelét Űzze szét.

2. Jóságodnak harmata Gyarló életünkre hulljon, :/: Szívünk, mely kiszárada, Vigaszodtól felviduljon, S híveid közt légy jelen Szüntelen.

3. Bűn ruháját vessük el A szövetség vére által, :/: Vétkeink fedezzük el Tőled nyert fehér ruhánkkal, Hogy hitünk legyőzze majd Mind a bajt.

4. S majd vezess az égbe föl, Irgalomnak napvilága, :/: Könnyek gyászos völgyiből Üdvösségnek szép honába, Hol az üdv és béke majd Egyre tart.

Isten áldásával.

Az Úr ma is elérhető

F

igyeljünk néhány gondolatra mai ószövetségi igénkből (Ez 29,1-21). Engedjük, hogy átjárjon az ige, és általa megszólítson az Úr. Egyiptom felé kell fordulnia a prófétának, ez az ország Izráel szomszédja volt, és nagyhatalom. Úgy gondolták, mindig ők lesznek annak a térségnek az urai, senki nem rendítheti meg hatalmukat. Azonban Isten üzen a számukra, Egyiptom hatalma is leáldozóban van, jön egy másik birodalom, amely porba dönti őket. Meg kell Isten népének tudnia, hogy ne birodalmakba vesse reménységét, mert minden birodalom egyszer elmúlik. Aki ma fent van, az holnapra lekerül a trónról. Számunkra is üzenet ez, véd az elbizakodottságtól, és arra figyelmeztet, vigyázzunk, mert aki ma áll, az holnapra eleshet. Egyedül az Úr kegyelme tarthat meg. Az alázatos szívű ember marad meg hosszú távon. A gőgösök elmúlnak.

Mivel a birodalmak elmúlnak, minden hatalom napja egyszer leáldozik, ezért ne féljünk tőlük. Ne tagadjuk meg hitünket, az Úrban való bizodalmunkat, mert ebben a földi világban minden elmúlik, egyedül az Úr országa, az Ő szava örök. Minden változik, csak az Úr nem, Ő mindig ugyanaz. Ő hűséges és szeret. Őt nem befolyásolják politikai és gazdasági helyzetek, Ő mindig ugyanaz, Őreá mindig lehet számítani. Sőt, az Úr Jézus Krisztus ma is ugyanazt kínálja, amit a Biblia korában, és amit évszázadokon át megtapasztaltak az előttünk járó tanítványok. Ő nem változtat a kínálaton, nem mondja, későn jöttek, sajnálom, már elfogyott. Nála nincs kitéve a jelzés: nem elérhető. Ő most is elérhető, csak annyit kell tenni, hogy elcsendesedve Hozzá fordulunk. Elmondjuk, ami a szívünkben van, és Rábízzuk magunkat. Természetesen, ma sem jöhetünk másként, mint Jézus idejében mentek az emberek. Akinek segítségre volt szüksége, alázattal, leborulva jött. Nem megparancsolták, mit tegyen, hanem alázattal kértek. Tisztában voltak méltatlanságukkal. Jöjjünk mi is úgy, mint a kapernaumi százados: „Uram, ne fáraszd magad, mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Sőt magamat sem tartottam méltónak arra, hogy hozzád menjek, hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul a szolgám” (Lk 7,6-7). Csak egy szót szólj, Uram, és meggyógyulok, ez legyen a fohászunk.

Mit kínál számunkra az Úr? Mert gyakran az is probléma, hogy nem azt kérjük, ami egyezik a kínálattal. Valami mást akarunk. Nem ezüstöt és aranyat, sem hatalmat és első helyet a világban vagy az egyházban. Ő a maga békességét kínálja, amint a napokban olvastuk János evangéliumában. Bővölködő életet is ad azoknak, akik Őt követik. Hívogat, hogy vegyük fel az Ő igáját, mert az Ő igája gyönyörűséges. Vagyis, ha elfogadjuk az Általa kínáltakat, nem összeroppanást, kiábrándulást jelent az élet. Miért? Mert most már Ő van életünk középpontjában, Őreá rezonál a szívünk.

Egyiptom azért omlik össze, mert hatalmát önmagának tulajdonította. Kimaradt a szívéből a hála. Nem úgy tekintett az életre és a természeti kincsekre, mint ajándékokra, hanem, mint a tulajdonaira. Nekünk is szemléletváltásra van szükségünk, lássuk meg, hogy semmi sem a miénk, hanem minden Isten ajándéka. Fedezzük fel, hogy ez a csodálatos univerzum, benne a mi bolygónk és minden, ami rajta van, az Úr ajándéka. Minden Általa lett, és ezt Tőle kaptuk lakóhelyként. És ugyanígy az életünk sem véletlen, de nem is a mi birtokunk, hanem ezt is ajándékba kaptuk. Ezért nem mindegy, hogyan élünk. Legyen hálás a szívünk, köszönjük meg Istennek ezt a világot és benne saját életünket. Ne gondot lássunk magunkban és egymásban, hanem nagyszerű lehetőséget. Isten nemcsak adta az életet, hanem segít is, hogy jól éljük meg, és kibontakozzunk az Ő dicsőségére. Ehhez az élethez az első lépés a hála. Akinek tele van a szíve hálával, az felszabadultan és aggódásmentesen fog élni. Nézz az Úrra, és élj örömmel, aggódásmentesen.

A népnek meg kell látni, hogy Egyiptom nem megoldás, a látszat ellenére csak törékeny nádszál. Amit a világ kínál, nem megoldás, még ha gyakran annak is látszik. A nádszál nem biztonságos, el fog törni, és segítség helyett sebet ad. Hányszor járunk úgy, hogy amitől a segítséget várjuk, újabb sebet ad. Ahelyett, hogy a sokféle módszertől gyógyulnánk, elmélyülnek a problémák. Rá kell jönni, hogy amit olyan jónak tartottunk, nem segít. Nincs más, csak a kegyelem, nem segít más, csak az élő Úr. Térj vissza Egyiptomból, és hívd ismét az Urat.

A tanítványok továbbra sem értik Jézust (Jn 16,16-23/a). Milyen nehezen tudnak lépést tartani Vele. De hát ilyenek vagyunk mi is. Oly nehezen értjük meg Urunkat. Mi mindig mást akarunk, mint Ő. Ennek ellenére türelmes szeretettel vesz körül minket. Újra elmondja, hogy egy kevés idő, és nem lesz velük, ismét egy kevés idő, és ismét velük lesz. Nem értik, mert úgy gondolják, turistaútra megy a Mester, néhány napot máshol tölt, aztán visszatér hozzájuk. Mert mi csak mindig saját kényelmünket látjuk. Jézus azonban a haláláról és feltámadásáról beszél. Arról beszél, hogy odaadja az életét értük, de feltámad és elmegy az Atyához, ám vissza fog majd jönni. Igen, Ő visszajön, egy kevés idő, és újra eljön. De ez a kevés idő nem a mi mértékegységeink szerint értendő. Eltelt ezer év, és még mindig várjuk, de jönni fog, mert az Úrnál ezer esztendő annyi, mint a tegnapi nap. Talán még csak két napja ment el az Úr, ezért várjuk hittel és felkészülve, mert bármikor megérkezhet.

Jézus elmenetele a tanítványoknak szomorúságot jelent, fáj nekik, hogy nincs velük Jézus. És fáj nekik az a brutalitás, amivel Ellene fordultak. Bizony, kegyetlen az ember, ezért is jött Jézus, mert a kegyelmet egyedül Ő ismeri, Ő hozta el a világunkba, ezt hagyta ránk, azért, hogy mi is továbbadjuk. Ne tartsd meg a kegyelmet, hanem add tovább.

A világ örül, mert úgy gondolja, megszabadult Jézustól, megoldotta problémáját. Olyan megrendítő ez a halálos tévedés. Halálos tévedés, amikor úgy látjuk, Jézus az élet gátja, és meg akarunk Tőle szabadulni. Lássuk meg azonban, hogy Tőle nem lehet megszabadulni, mert feltámadt és él. Ő nem gátol, hanem kiteljesít. A gát a gonosz. Ő fékez, sőt, rombol. A sátántól kell megszabadulni és Jézus után elindulni. A világ egyetlen esélye Jézus.

Vezess, Jézusunk, S véled indulunk

1. Vezess, Jézusunk, S véled indulunk. Küzdelemre hív az élet, Hadd kövessünk benne téged; Fogjad a kezünk, Míg megérkezünk.

2. Adj erős szívet, Hogy legyünk hívek. És ha terhet kell viselnünk, Panaszt mégsem ejt a nyelvünk; Rögös bár utunk, Hozzád így jutunk.

3. Sebzett szívünk majd Mikor felsóhajt, Vagy ha másért bánat éget, Adj türelmet, békességet, Reménnyel teli Rád tekinteni.

4. Kísérd lépteink Éltünk végéig, És ha roskadozva járunk, Benned támaszt hadd találunk, Míg elfogy az út S mennyben nyitsz kaput.

Isten áldásával.

Isten szívén megpihenve

M

ost látjuk igazán, mi volt Tírusszal a probléma. Mert elsősorban nem a virágzó életével volt a gond (Ez 28,1-26). Isten megáldja munkánkat, körülvesz szeretetével, és ezt a világot is azért adta, hogy örüljünk szépségének, gazdagságának. Azonban Tírusz mindazt a gazdagságot, amire eljutott, nem Istennek köszönte. Mindenre úgy tekintett, mintha ezek tőle származnának, és mindent csak magának köszönhetne. Úgy nézett magára, mintha Isten lenne és mindenki fölött állna. Erősítette benne ezt a tudatot jó földrajzi fekvése, mivel mások által nehezen bevehető volt, úgy vélte, legyőzhetetlen, valóban Isten. Azonban az Úr megszólítja és rámutat: felfuvalkodott. Tírusz királya és polgárai is csak emberek. Szembe kell nézni ezzel a valósággal, ember vagyok, mégpedig Isten teremtménye. És ha szembenézek vele, fogadjam ezt el hálás szívvel. Az ember mindig ember marad. Nem léphet Isten helyére, nem válhat soha Istenné. Látjuk is korlátainkat, hisz a mindennapi élet ezt elénk tárja.

A mai embert is megkörnyékezi a gőg, mert soha nem látott technikai fejlődést ért el, ám, mint emberek nem követjük ezt a fejlődést. Önmagunkban hordozunk rengeteg problémát, és bejárhatjuk a világegyetemet, de sehol máshol nem találunk békességre, csak Isten szívén. A sátán minduntalan a fülünkbe súgja, olyanok lesztek, mint az Isten, de nem azért mondja, mintha ennek valóság alapja lenne, hanem így akar elszakítani Teremtőnktől, és így akar a mélységbe taszítani. Isten nélkül káosszá válik az életünk. De az Úr még szól, és azt akarja, hogy lássuk meg emberi mivoltunkat és bízzuk Rá magunkat. Az emberlét nem megaláz, hanem azt üzeni, szükségünk van kapcsolatra, elsősorban Vele, és ha ettől elszakítjuk magunkat, boldogtalanok leszünk. Lényünkbe van írva az Isten utáni vagy. Ezt semmi nem tudja pótolni, az űrt csak Ő képes betölteni.

Tírusz számára eljön az idő, amikor rá kell döbbennie véges emberi voltára. Meg kell látnia, mennyire nem Isten ő, amikor jön az ellenség, tehetetlenül áll majd vele szemben, képtelen lesz magát megmenteni. Isten szereti Tírusz népét is, és a nehéz helyzet célja is az, hogy megtudják: Isten az Úr. Nem ők az Isten, korlátoltak lehetőségeik. Sem a gazdagság, sem a tudás önmagában nem segíthet rajtunk, nekünk az élő Istennel való személyes kapcsolatra van szükségünk. Vizsgáljuk meg életünket, és nézzük meg, hol tértünk el az Úrtól, mibe vetettük reménységünket. Merjük megvallani, hogy kudarcot vallottunk. Nem tudjuk megmenteni magunkat. Azért szól az ige, hogy mindezt meglátva segítségül hívjuk Őt. Csak annyit kell tenni, hogy elmondjuk, Uram, ments meg, mert elveszek. Ahogyan a tengeren hánykolódó tanítványokat meghallgatta az Úr, úgy fog minket is meghallgatni. Mert Ő azt várja, hogy őszintén forduljunk Hozzá.

Ebből az igéből a vagyon és a rá épített hatalom veszélyeivel is szembesülünk. A mammon betöltheti a szívünket, azonban az Úr azt kéri, hogy teljes szívünket adjuk Neki. Két úrnak senki nem szolgálhat, mert valamelyik fölébe nő a másiknak. Általában a mammon győzi le a szívünket. Becsap, elhiteti velünk, hogy minél több lesz belőle, annál jobb lesz az életünk. Azonban nem így van, hiszen azt látjuk, hogy a gazdagság utáni vágyhoz sok könny tapad, hiszen legtöbbször mások kárára lesz valaki nagyon gazdaggá. Ami az egyik helyen fölösleg, az máshol hiányzik. Az Úr átalakítja szívünket és rámutat az egyszerű, megelégedett élet fontosságára, és megtanítja az egymásért való felelősséget.

Az Úr Jézus lépésről lépésre vezeti tanítványait, nagyon jól látja, hol tartanak, milyen a teherbíró képességük (Jn 16,12-15). Nem terheli túl őket, csak annyit helyez a vállukra, amennyit el tudnak hordozni, amit fel tudnak dolgozni. Így lát minket is. Pál elmondja, hogy „Isten pedig hűséges, és nem hagy titeket erőtökön felül kísérteni; sőt a kísértéssel együtt el fogja készíteni a szabadulás útját is, hogy el bírjátok azt viselni” (1Kor 10,13). Bármilyen próbák, kísértések érjenek is, ne csüggedjünk, mert az Úr szava ma is érvényes, Ő ma is hűséges, nem hagy erődön felül kísértetni, nem engedi, hogy összeroppanj. Ő már elkészítette a szabadulás útját, vedd igénybe. Készen van a szabadításod, kérd el! Ne félj, a kereszt alatt lehull minden teher, mert Ő vette magára bűneinket. Van szabadulás az Úr Jézus által a legsötétebb, legreménytelenebb helyzetből is. Bízz Benne!

A tanítás mindig folytatódik, a Szentlélek Isten fog napról napra előre vezetni. Ő mutatja meg mindenkor, hogy mi az igazság. Figyeljünk Rá, hívjuk segítségül Bibliaolvasás közben is, Ő feltárja előttünk azt, amit nem értünk. Ő megmutatja Isten számunkra elkészített tervét. A Szentlélek vezetése nélkül sötétben tapogatózunk. Merjük Rábízni magunkat. A Szentlélek nem egyszerre mond el mindent, hanem midig csak annyit tár fel előttünk, amennyi szükséges.

A Szentlélek Isten kapcsolatban van az Úr Jézussal, és azt mondja nekünk, amit Ő üzen a számunkra. Az Úr nem hagy magunkra, nem hagy sötétségben, hanem időben megjelenti mindazt, amin népének keresztül kell menni. Isten népe vándor ebben a világban, nem könnyű a helyzete, de Urunk mindent megad, hogy világosság lehessünk. Nála nincs energiakimaradás, de a sátán igyekszik leárnyékolni a szívünket. Azt akarja, hogy az Úr fénye ne jusson el hozzánk, és teljes sötétségbe kerüljünk. Azonban ne féljünk, csak figyeljünk az ige szavára, és akkor Ő áttöri a sötétséget, átmelegíti szívünket, és reménységet ad. Ma is Ő a világ Világossága. Ő ma is kijelenti számunkra, amit tudnunk kell, amire szükségünk van a hitben, a szabadításban való megmaradáshoz.

Isten szívén megpihenve

1. Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát, Hitünk karja úgy ölelje Édes Megváltónkat át! Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei; Mi cselédek, ő a gazda, Ő miénk, övéi mi.

2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai, :/: Tudjuk egymásért harcolva, Ha kell, vérünk ontani. Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk; Fájna néki, látva minket, Hogy szeretni nem tudunk.

3. Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy, :/: Míg eggyé lesz benned végre Minden szív az ég alatt; Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk, S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.

Isten áldásával.