Ne lepődj meg!

M

ost a káröröm borzasztó jelenségét tárja fel előttünk az ige (Ez 25,1-17). Az Izráelt körülvevő népek örvendeztek Isten népének bukásán. Az ő vereségükből profitálni akartak, úgy gondolkodtak, miénk lesz mindaz, ami eddig az övék volt. Ezen túl pedig ott volt bennük: most megkapták, úgy kell nekik. Most legalább kiderült, az ő Istenük sem nagyobb a miénknél, és ők sem mások. Őket is le lehet győzni. Olyan szomorú, amikor más bajának örvendünk, amikor nem az együttérzés és a segítő szándék mutatkozik meg. Az ammoniták nevettek a fogolyként terelt zsidókon, nem volt bennük semmi együttérzés, nem gondoltak arra, hogy eljöhet az az idő, amikor ők is ugyanígy járnak. Mi van a szívemben? Hogyan reagálok a másik ember kudarcára, szenvedéseire? Az Úr Jézusban mindig jelen volt a segítőkészség. Ő soha nem örült a másik bajának, inkább fájt Neki mindaz a szenvedés, amit a gonosz, a bűn okoz az embernek.

Urunk arra tanít minket, hogy álljunk a szenvedő, a gyötrődő ember mellé, még a velünk ellenségesen viselkedő mellé is. Mennyire távol volt Tőle a káröröm vagy a bosszúállás indulata. Amikor kimentek, hogy elfogják Őt, és Péter odacsapott az egyik szolgának a kardjával, nem azt mondta, most megkaptad, vagy ezt megemlegeted, amíg élsz. Hanem meggyógyította, mert tudta, hogy az igazi, a maradandó változást mindig a megbocsátás, a gyógyító szándék viszi végbe. Nem kért mennyei seregeket, hogy elpusztítsa ellenségeit, nem, Szentlelkét küldte el a világba, hogy általa újjá formálja az embereket. Ő mindig bennünket keres, a szívünket keresi.

Megjelenik a szomszédos népek magatartásában a megvetés. Megvetik Izráelt, mert különbözik tőlük. Mert van Istenük, és az Ő törvénye szabályozza az életüket. A megvetéssel mindig szembe kell nézni Isten gyermekeinek. Akik krisztusi életvitelük miatt különböznek, mindig számíthatnak a világ megvetésére. Azonban ne arra figyeljünk, mit mond a világ, ne zavarjon örvendezésük, hanem vállaljuk örömmel, hogy Krisztushoz tartozunk. Vállaljuk értékeinket akkor is, ha mások megvetnek érte. Ne a világgal való barátságra törekedjünk, ne az vezessen, hogy jót mondjanak rólunk, hanem teljes szívből ragaszkodjunk Urunkhoz.

Azon is el lehet gondolkodni, mi okozta, hogy Izráel szomszédai ilyen gyűlölettel viseltettek irányában? Hiszen az volt Izráel feladata, hogy bizonyságtétellé váljon. Azonban tudjuk, hogy ezt a feladatát nem töltötte be igazán. Nem lett bizonyságtétel, nem ő formálta a szomszédos népek életét, hanem ő igazodott azokhoz. És ennek az Úrtól elfordult, hűtlen életnek meglett a következménye. Minden törekvésük ellenére sem fogadták be őket a népek, mindig éreztették velük, hogy nem közéjük tartoznak, így azután üressé váltak. De Isten nem mond le róluk, ma sem mond le róluk, hanem azt akarja, hogy megismerjék az Ő szeretetét. De nem mond le rólunk sem, keres bennünket, amikor látja, hogy hoppon maradtunk. Mert aki ma akar a világhoz igazodni, és ennek érdekében feladja krisztusi identitását, hoppon marad. A világ érzékelteti, hogy nem vagyunk közéjük valók. Az igazi befogadó közösség az Úr népe, mert ők is megtapasztalták, hogy az Úr befogadta őket. A bűnbocsánatban átéljük a befogadást, Isten a hátunk mögé veti bűneinket, és nem azt nézi, akik voltunk, hanem azt nézi, akik lehetünk. A tanítványi közösség igazi befogadó közösség, hiszen a vámszedő, a zélóta, a halász Krisztusban eggyé válnak. Már nem a különbözőségeik a fontosak, hanem Krisztus, Ő az összetartó erő. Ma is Krisztusban válhatunk eggyé, Általa tanulhatjuk meg elfogadni a másikat múltjával együtt. Ez a kegyelem munkája. Adja meg Urunk, hogy mi se azt nézzük a hazatérőben, hogy hol járt eddig, és mi volt korábban, hanem örvendjünk azon, hogy itthon van, és folytassuk tovább zarándokutunkat együtt.

Az Úr Jézus rámutat, hogy a tanítványokat gyűlölni fogja a világ (Jn 15,18-27). Őt is gyűlölte, kivetette magából, mert a békesség Fejedelme nem kell neki. Ne lepődjünk meg, ha gyűlölettel találkozunk, ne keseredjünk meg, mert nem is az a cél, hogy a világ szeressen, hanem, hogy megmaradjunk az Úr szeretetében, és egymást is szeressük. Téves gondolat, amely a világ szeretetére törekszik. A krisztusi gondolkodás és életforma nem kell a mai világnak.

A világ gyűlölete megerősítheti hitünket, mert azt jelenti, Krisztushoz tartozunk. Az Ő választottai vagyunk, és ezért van a gyűlölet. Nehéz helyzetekben emlékezzünk Urunkra, Őt is gyűlölték és üldözték, pedig semmi olyat nem tett, amiért üldözni kellett volna. Ha ezt látjuk, könnyebben elfogadjuk, ha minket is üldöznek, mert miért ne üldöznének minket, miért is lennénk mi kivételek? Ahogyan az Úr mondja, a szolga nem nagyobb Uránál. Ne akarjunk Nála különbek lenni.

 Fontos dolgot tudunk meg: aki Jézust gyűlöli, az az Atyát is gyűlöli. Az Istenben való hitet nem lehet elválasztani a Jézusban való hittől, a Jézushoz való hozzáállástól. Mert Isten Jézusban jelentette ki magát a számunkra, csak Benne ismerhető meg tökéletesen. Ezért Őt keressük, Hozzá forduljunk, mert Jézus azért jött, hogy feltárja előttünk az Atya lényét, és áldottá tegyen bennünket. Tettei is azt bizonyítják, Benne Isten van jelen. És úgy közeledjünk Felé, azzal a hittel menjünk Hozzá, hogy amiket cselekedett, ma is megteheti. A Bibliában található csodák az Ő valóságos hatalmát mutatják be. Ő ma is ugyanaz, így tehát ma is van hatalma a bűn, a betegség, a szenvedélyek és a halál fölött is. Forduljunk Hozzá hittel, hívjuk segítségül nevét, mert nekünk is mondja: „Minden lehetséges a hívőnek (Mk 9,23)!

Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség

1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség. Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.

2. Imád a nagy ég ő teljességével, Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével! Teljes a föld s ég dicsőségével, Seregek Ura erősségével!

3. Imád a földnek kiterjedt nagysága, Mind e világnak nagy hatalmassága; A sok népeknek minden országa, Roppant táborok sűrű sokasága.

4. Imád téged a napnak fényessége, Az éjszakának titkos setétsége; Imád a holdnak ő teljessége: A csillagoknak szép ékessége.

5. Imád a tenger s a vizek folyása, A sok hegyeknek magas fennállása; Minden szeleknek széjjeloszlása S a madaraknak ékes szólása.

6. Imádlak én is téged, Teremtőmet, Gondviselőmet és Idvezítőmet, Megszentelőmet s erősítőmet: Én Istenemet, egy Segítőmet.

7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek, Urát végemnek s egész életemnek, Fő szerző okát a természetnek, Halálnak Urát és kegyelemnek.

8. Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imádlak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.

Isten áldásával.