Boldogok lesztek, ha meg is teszitek

A

 még otthon maradt nép nehezen érti Isten akaratát, mintha szándékosan nem akarnák érteni, mit akar velük Isten (Ez 17,1-24). Mennyire értetlenek vagyunk mi, milyen sokszor próbára tesszük Urunk türelmét. Ám Ő még mindig szól hozzájuk. Most példabeszéden keresztül próbálja velük megértetni az eseményeket. Olyan gyöngéden és szeretettel bánik velük, mint a szülő a gyermekével.

A példabeszédben a nagy sas Babilónia királyát jelképezi, a cédrus pedig Júdát.  Azt mondja el az ige, hogy a babilóniai király eljött és elvitte a királyt és a vezetőket fogságra, de Júda népéből való királyt ültetett a trónra, akivel szövetséget kötött. Júdának jó élete volt, csak annyi korlátozást kellett elfogadni, hogy a Babiloni Birodalom irányítása alatt kellett lenniük. Azonban ezt ők nem akarták, megszegték a szövetséget, és egy másik sas, Egyiptom oltalmát keresték. Benne bíztak, és azt remélték, majd ő megszabadítja őket az alárendeltségből, és ismét függetlenek lehetnek, saját kezükbe vehetik életük alakulását.

Júda népe emberileg próbálja megoldani ezt a helyzetet, úgy akar szabad lenni, hogy nem hallgat Istenre, azonban ez a mentalitás nem vezet jó eredményre. Isten nélkül nincs szabadság. Az Úr azt üzente nekik, fogadják el Babilon uralmát, és bűnbánatot tartva éljenek Isten parancsolata szerint, akkor Ő áldást készít nekik és megoltalmazza őket. Azonban ők nem Istenre hallgattak, hanem emberi forrásokat kerestek, a szomszédos Egyiptom segítségében bíztak. Olyan szomorú, hogy Isten gyermekei jobban bíznak kapcsolataikban, a politika segítségében, mint Urukban. A rengeteg példa nem tanít meg arra, hogy soha ne mi keressük a megoldást, ne a kapcsolatokban, a fegyverekben bízzunk. Isten soha nem hagyja magára népét, és ha hűségesek maradunk, megtapasztaljuk hatalmát.

Az Úr rámutat: Egyiptom segítsége semmit nem fog érni. Csalódni fognak, és Babilónia meg fogja büntetni a lázadást, a hűtlenséget. De maga az Úr is megbünteti. Ő sem szívleli, ha népe megszegi a szövetséget, ha nem állja szavát. Meg kell tanulnunk, hogy az egyház világosság ebben a világban, és minden bizonyságtétel, amit tesz. Mi nem szabhatjuk tetteinket a világ szokásához, hanem az a feladatunk, hogy Isten országát jelenítsük meg a magunk helyén.

Ismét szól a helyreállítás ígérete. Mert bár nagy birodalmak jönnek és nagy birodalmak mennek, a világ változik, de Ő felettük áll. Minden birodalom fölött áll az Úr, és kezében jó helyen van Övéinek élete. Ha Rábízzuk magunkat, a politika változása közepette is megtartja és felépíti népét. Ő a helyreállítás Istene. Tervét senki nem akadályozhatja meg. A mai napra legyen üzenet a számunkra, vésődjön a szívünkbe: amit az Úr szólt, azt meg is cselekszi. Ő állja szavát, ígéreteit beteljesíti. Őt senki nem akadályozhatja meg. Egyedül a bűnbánat és a megtérés, ami más irányba terelheti az események folyását. Mert ha az Úr ítéletet tervez is, de övéi bűnbánatra jutnak, nem megy végbe az ítélet. Noé bárkája és a kereszt is erről tesznek bizonyságot. Aki komolyan vette Noé üzenetét és belépette bárkába, azt elkerülte az ítélet. És aki felismeri, hogy a kereszten Jézus helyette halt meg és fizette ki adósságát, már nem megy ítéletre, hanem Jézus által megy az életre. Boruljunk a kereszt elé és adjunk hálát Urunk áldozatáért, és kérjük egyúttal bűneink bocsánatát. Lássuk meg, hogy Isten jogos haragját a megtérés és az új élet által lehet elkerülni. Egyedül Jézus által van kegyelem, és földi életünk arra adatik, hogy e drága kegyelmet megismerjük, elfogadjuk és éljünk általa.

A lábmosás eseménye példaadás volt a mindenkori tanítványok számára (Jn 13,12-20). Kijelölte számukra az utat, ami nem más, mint az alázat és a lehajló szolgálat útja. És ebben az eseményben nem a világ felé való diakóniáról, valamilyen látványos tettről van szó, hanem a tanítványok egymáshoz való viszonyulásáról. Isten népe között ne alá- és fölérendeltség, hanem a lábmosás indulata által alakuljon a kapcsolat.

„Amint én cselekedtem veletek”, milyen gyönyörű világító csillag ez az ige. Mielőtt bármit is tennénk, arra kell gondolnunk, mit tett velünk az Úr, hogyan viszonyult hozzánk. Mindig az vezessen, hogy az én Uram nem a fejemet, hanem a lábamat mosta meg, nem gyűlölködött, nem állt bosszút, hanem megbocsátott, bűnt eltörölt, gyógyított, helyreállított. Pál apostol is azt kéri a filippibeliektől, hogy az az indulat legyen bennük, amely a Krisztus Jézusban is megvolt. Milyen indulat volt Benne? A lábmosásé. És ez számunkra nem egyszeri különleges, látványos cselekedetet jelent, sem liturgiai elemet, hanem magatartásformát.  De vajon teszem-e, amit az Úr mond a számomra?

Nem kísért-e minket, hogy nagyobbak akarunk lenni Urunknál? Mi nem lehajolni akarunk mások lábaihoz, hanem inkább elismerésre vágyunk. Mi azt szeretjük, ha minket megbecsülnek, kitüntetnek, és nem igazán vágyódunk szolgai lelkületre. Mert amikor Jézus elvégezte a lábmosás szolgálatát, olyan feladatot végzett, ami nem az Ő munkája volt. Ezt egy szolgának kellett volna végeznie, de Ő nem várt a szolgára, hanem lehajolt és megmosta a lábakat. A világot teremtő Isten az ember lábát mossa. Ez az igazi önmaga megüresítése, ez a szolgai forma. Kövessük Urunk példáját, ne mondjuk, ez nem az én feladatom, hanem végezzük, amit az Úr elénk hoz.

Arról is szól, hogy ha tesszük mindazt, amit tudunk, amire Ő megtanított, boldogok leszünk. Mert a boldogság forrása a megélt ige. Az evangélium nem elmélet, nem tudományos mű, hanem az élet gyakorlata. Azért kaptuk, hogy éljük, megvalósítsuk, a bennünk lakozó Szentlélek által. Mert ez az élet tőlem nem telik, de az Úr képessé tesz rá.

Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

1. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem, Mert nélküled az én erőm oly kevés, De hol te jársz előttem, nincs rettegés.

2. Szent irgalmaddal szívemet födjed bé, :/: Tedd örömben és bánatban csöndessé, Hogy hadd pihenjen lábadnál gyermeked, Ki szemlehunyva téged híven követ.

3. Ha gyarlóságom meg nem is érzené: :/: A vak homályból te mutatsz ég felé; Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem, Míg boldogan a célhoz elérkezem.

Isten áldásával.