Újrakezdés kegyelemből

A

z Úr Mózes közbenjárására megállította azt a veszedelmet, amelyet a népre akart bocsátani. Sikeres volt Mózes könyörgése (2Móz 32,15-35). Azonban én úgy látom, próba is volt mindez. Isten megvizsgálta, mi van Mózes szívében. Lecsap az új lehetőségre, és csak magára gondol, az számít, hogy ő legyen valaki, vagy fontos a nép sorsa? És Mózes kitűnőre vizsgázott, szíve népéért ég, fáj neki a hűtlenségük, de nem ítélettel, hanem megbocsátással, új kezdéssel akarja megoldani. És Isten hallgat rá, megadja az új kezdés lehetőségét, de ez már személyes döntés alapján megy végbe.

Amikor a táborhoz közeledik, hallva a hangokat, és látva, ami ott folyik, belemar a fájdalom a szívébe, és haragjában összetöri a két kőtáblát. Mózest felkavarta a nép eltántorodása, és nem csatlakozik hozzájuk, nem azt mondja, a hegyen eltöltött idő után kell egy kis kikapcsolódás, hanem haragra gerjed. Tudja, hogy ez hűtlenség, elfordultak az Úrtól, megcsalták Istent, és másnak tulajdonítják a szabadítást, másnak, a bálványnak örvendeznek. Amikor nem Istennek, hanem embernek vagy a szerencsének tulajdonítjuk életünk jobbra fordulását, hűtlenekké válunk. Hűtlenség, mert már nem Isten van a középpontban, hanem valami más. Mi van az életünk középpontjában? A bálvánnyal szórakozás jár, lazábbak az erkölcsök, mindazt meg lehet tenni ebben a kultuszban, amit más népek is megtesznek. Izráel a világhoz akar hasonlítani, mindenesetre nem vállalja a különbözőséget. Pedig Isten őket arra szánta, hogy különbözzenek, világítsanak.

Az összetört kőtáblán bizonyára csodálkozunk, miért engedte Isten? Mégiscsak eredeti dokumentum volt. Milyen jó lenne most mutogatni, ezeket maga Isten készítette. És talán pont ezért kellett összetörniük, hogy ne kerüljenek Isten helyére. Mert az ember olyan könnyen megtalálja azt, amit Isten helyére tehet. Olyan gyorsan bálványimádókká válunk. Nincs szükségünk ereklyére, semmilyen kegytárgyra, mert azok bálvánnyá válnak. Az egyetlen, akire szükségünk van, az Úr Jézus Krisztus. Őt adta Isten, Őhozzá fordulhatunk minden problémánkkal, Rajta kívül minden más hamis istenség, bálvány. Isten a teljes szívünkre és életünkre igényt tart.

Áron is felelős, mert nem állt ellen. Azt gondolta, a papi hivatás egyenlő a nép kiszolgálásával. Sokszor gondolják emberek, hogy az egyház szolgáltatóközpont. A vágyaik, kívánságaik kiszolgálásának a központja. Igénk azt mondja, ez nem így van. Az egyház az Istennel való élő kapcsolat helye. És aki ebben a kapcsolatban jelen van, Istennek engedelmeskedik. Nem vágyaink kielégítése a cél, hanem az Úr követése. Ő a Gazda, a cselédek mi. Gyakran ezt fordítva gondoljuk.

Az is lejön ebből, hogy mihelyst a szolgálat pozícióvá, ranggá válik, mi leszünk a fontosak, és nem Isten. Áron a maga pozícióját igyekszik menteni, és nem Istennek engedelmeskedik. Nem vállalja Istent. Egy a lényeg, hogy továbbra is főpap legyen, és annyira megrázó, nem számít, hogy egy aranyborjúnak mutat be áldozatot, vagy az élő Istennek. Amikor a szívem nem teljesen az Úré, és csak vallást látok, könnyen elcsúszok. Elbújunk mögé, mindegy miben, csak higgyünk valamiben, mert hinni kell. Azonban nem mindegy, hogy bálványokban hiszünk, vagy az élő Istenben, Aki Jézus Krisztusban megszabadított a bűn és a halál karmaiból. Isten már cselekedett értünk, lássuk ezt meg, és hálás szívvel boruljunk Elé.

Megkapják mindezek ellenére az új kezdés lehetőségét. Aki az Úré, jöjjön ide hozzám, mondja Mózes. Isten így hív ma az evangélium által, aki az enyém, az jöjjön ide, az jöjjön Jézushoz, álljon a kereszt elé. Ott nyerhetjük el Isten bocsánatát. A bűn büntetést von maga után. Áldott a mi Urunk, hogy ezt magára vette. Áldott, hogy nem nekünk kell elhordozni hűtlenségünk büntetését, de a kegyelemmel visszaélni nem lehet. Aki bűneit megvallva jön az Úrhoz, az kegyelmet nyer, azt nem törlik ki az Úr könyvéből.

Erről a példázatról sokat szoktunk gondolkodni, nem értjük, igazságtalannak tartott elemeket látunk benne (Mt 25,14-30). De miről is van szó?  Egy ember útra készül, és Ő nem más, mint az Úr Jézus Krisztus. Meghal és feltámad, visszamegy az Atyához, nem lesz tovább testben az övéivel. A szolgák pedig a tanítványok. Azok az emberek, akik megismerték Jézust, megtapasztalták a bűnbocsánatot, és elindultak követni. Mik a talentumok, mik azok, amiket a gazda kioszt? A talentumok az Ő tulajdonai, tehát a szolgák nem a saját vagyonukkal kereskednek, hanem a gazdától kapott javakkal. Mivel itt tanítványokról van szó, ezért ezek nem a természetes készségeinket, képességeinket, tudásunkat, életvágyunkat jelenti. Nem, hanem az újjászületéskor kapott kegyelmi ajándékokat.

Mindez azt jelenti, hogy aki megtért és az Úr szolgálatába állt, nem kényelmes életre szabadult fel, hanem megbízást kapott. Minden hívő megbízása az evangélium hirdetése. Mindenki azzal a lelki ajándékkal, amit kapott. Nem ugyanazt kapjuk, de ugyanazért: mentsük a lelkeket. Isten népe azért van a világban, hogy mint egy mentőhajó mentse a háborgó tengeren veszélybe kerülteket.

Az egy talentumos szolga hasonló ahhoz, aki úgy gondolta, késik az Ura, ezért leült a részegesek közé enni és inni. Tehát nem a feladatát végezte, hanem a maga vágyai szerint élt. Ez a szolga elfogadta a kegyelmet, de hátradőlt, és a maga dolgai érdekelték továbbra is. Saját munkájába vetette bele magát, a szórakozás, a pénz érdekelte. Úgy volt vele, amíg vissza nem jön a gazdám, jól érzem magam. Azonban nem erről szól a tanítványság.  Azért vagyunk itt, hogy már Neki éljünk, és használjuk a Tőle kapott ajándékokat. Benne van az is, hogy a tanítványság növekedő életforma, aki használja, amit kapott, új ajándékokat kap. Másképp mondva, azokat a vesszőket, amik gyümölcsöt teremnek, a gazda megtisztítja, hogy még több gyümölcsöt teremjenek. Amely vessző nem terem, azt levágják és tűzre vetik.

Urunk adja, hogy használjuk Tőle kapott ajándékainkat, ha mást nem, az imádság lehetőségével mindenki rendelkezik, de akinek személyes kapcsolata van az Úrral, az is tud beszélni erről. A legegyszerűbb emberek mondták el gyógyulásuk szabadulásuk után, milyen nagy dolgot cselekedett velük az Úr. Forgassuk talentumainkat.

 

 

Isten szívén megpihenve

 

1. Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát, :/: Hitünk karja úgy ölelje Édes

Megváltónkat át! Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei; Mi cselédek, ő a gazda, Ő

miénk, övéi mi.

 

2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai, :/: Tudjuk egymásért harcolva, Ha

kell, vérünk ontani. Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk; Fájna néki, lát-

va minket, Hogy szeretni nem tudunk.

 

3. Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy, :/: Míg eggyé lesz benned vég-

re Minden szív az ég alatt; Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk,

 

S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.

 

 

Isten áldásával.

Ne hagyd kialudni a lámpást!

C

send, nagy csend borult a tájra (2Móz 32,1-14). Már nincs dörgés, villámlás, csak csend. Mózes a felhőben a hegyen, a napok telnek, és Izráel fiai türelmüket vesztik. Úgy gondolják, amit láttak és hallottak, valószínűleg csak a természet erejének a hangja volt. Milyen könnyen elveszítjük türelmünket, és nem tudunk várni az Úrra. Mózes késik, ha valami nem a mi időnk szerint megy végbe, rávágjuk, Isten késik. Most Mózesről gondolják, hogy késik, pedig nem késik, nem is volt megadva, hogy meddig lesz a hegyen. Mózes elmerül Isten jelenlétében, és addig marad, amíg Istennek van üzenete. A nép azonban nem tud Isten közelségében lenni - mi tudunk-e? Tudok-e huzamosabb időt csendben az Úrral lenni?

A nép Áronhoz fordul, és azt kéri, csináljon neki isteneket, mert nem tudják, mi történt Mózessel. Mindebből az jön le, hogy ezek az emberek Mózeshez kötötték hitüket. Emberben bíztak, neki tulajdonítják a hatalmas jeleket, amik Egyiptomban és az út eddigi szakaszán végbementek. Nem Mózes hozta ki őket a rabszolgaságból, hanem az élő, szent Isten, Akihez nincs fogható. Abban a kiváltságban részesültek, hogy Isten értük, egy rabszolgaságba süllyedt népért lehajolt. Értéknek tartotta őket, és mindent megtett, hogy kimentse és új életre vezesse őket. Az Úrhoz nincs fogható, nem akarja látni az ördög elnyomását, Isten nem örül annak, hogy az ördög uralkodik az ember felett, mert látja, hogy ennek az eredménye a totális elnyomás. Sátán minden téren tönkre akarja tenni az embert, elszakítva Istentől kárhozatba kívánja taszítani. De Isten ezt nem akarja, azért küldte el az Úr Jézust, hogy kimentsen a gonosz hatalmából. Sátán legyőzetett a kereszten. Igen, le van az ördög győzve Jézus által. Jézus a Szabadító, ne engedjük, hogy bármi vagy bárki más irányba tereljen minket. Aki segítségül hívja az Úr nevét, az megtartatik, és ezt ki lehet próbálni. Azt is megtapasztalhatjuk, hogy az Úrral mennyire másabb lesz az életünk. Kiteljesedhetünk Vele. Megtörik a bűn hatalma, már nem kell vétkezni, tudunk nemet mondani, és most már Jézusért, az Ő uralmáért fáradozunk.

A várakozás nehéz, különösen, ha azt nem Isten jelenlétében töltjük. Izráel valami kézzel foghatót akart, nekik Mózes jelentette a biztonságot. Milyen gyakran nekünk is ember adja a biztonságot, egy személyhez kötjük a hitünket. A biztonság maga Jézus, a Vele való kapcsolat. Amikor várok, akkor is Vele vagyok. Igyekszem Őt minél jobban megismerni. Izráel nem erre használta fel ezeket a napokat, kellett valami, amire rávetíthetik a hitüket. Ők látni akartak. Látni, de mit? Egy szobrot, egy emberi alkotást, akibe beleláthatják Istent. Urunk azt mondja, boldogok, akik nem látnak, és hisznek. Az Úr ad annyi jelzést, ami által megerősödik a hitünk. A hit hallásból van, tehát nem tárgyak hozzák létre a hitet, hanem az ige hallása. Olvassuk és hallgassuk Isten beszédé,t és a hitünk meg fog erősödni. Ha valamit nem értünk, vagy valamiben várnunk kell, ne kövessük Izráel példáját. Ne mondjuk, nem érdemes tovább várni, igét olvasni, gyülekezetbe járni, hanem mélyüljünk el még jobban a Bibliában.

Olyan szomorú látni, hogy Áron semmi ellenállást nem tanúsít. Hamis békességet követ. Kerüli a konfliktust, pedig maga is tanúja volt Isten hatalmának. De nem vállalja Isten másságát, nem inti türelemre a népet, hanem kiszolgálja vágyaikat.

Az is világos, hogy nem igazán Isten kell nekik, hanem egy istenséghez köthető ünnep, amin lehet szórakozni. Ma is kezd terjedni, a hithez olyan alkalmakat kötnek, ahol jól érzik magukat. Vallásos formába öntik a test vágyait. A nép leült enni, inni és játszani. Itt már nem Istenről, hanem magukról van szó. Felszínre tört a belső ember, szívükben nem változtak meg, maradtak, akik voltak. Az is látható, hogy nem múlt el nyomtalanul az Egyiptomban töltött időszak. Nem lehet úgy a világban élni, hogy az ne legyen hatással ránk. Nem az Egyiptomiak vették át a zsidók jó szokásait, pozitív életgyakorlatát, hanem a zsidókba épült bele a bálványimádás.

Isten véleménye: megromlott a nép. Ez nem ártatlan tett, hanem azt jelenti, hogy nem kel nekik az élő Isten. Isten ítélettel kíván válaszolni, de Mózes közbenjár. Annyira megragadó, hogy nem úgy áll Mózes hozzá, itt a lehetőség a dinasztia kialakítására. Istenre, az Ő dicsőségére tekint, és ezért közbenjár a népért. Még egy esélyt kér a számukra. Ezt az esélyt hozta el az Úr Jézus, megragadhatjuk. Nem ítélettel, hanem kegyelemmel, az újrakezdés lehetőségével közelít hozzánk. Azonban egyszer letelik a kegyelmi idő, de most még élhetünk vele.

Míg a fenti történetben a türelmetlenség, addig újszövetségi igénkben a közömbösség a fő motiváció (Mt 25,1-13). Az öt balga szűz élete mögött a közömbösség húzódik meg. Ez pedig a hamis biztonságból táplálkozik. Mind a tízen az Úr közösségébe tartoznak, mind várják a vőlegényt, lámpásuk is egyformán van.  A különbséget a tartalék olaj jelenti. Öt visz magával olajat, öt nem. Akik vittek, előrelátók voltak, úgy gondolták, bármi történhet, de az őket nem éri váratlanul. Vagyis teljes mértékben a Vőlegény jövetelére koncentráltak. Fontos volt, hogy semmiképpen ne maradjanak le. Ha később érkezne is, az sem fog ki rajtuk, mert van olajuk.

Mi az olaj? A hit, az élő hit, ami által állandó kapcsolatban vannak az Úrral. Az öt okosnak nem formalitás a hite. Ők nem azt mondják, beletartozunk egy felekezetbe, nagy ünnepen elmegyünk templomba, így semmi gond nem lehet, miénk az üdvösség. Nem, számukra egy a fontos: égjen a lámpás. Ők is elalszanak, de a lámpás nem aludhat ki. Mindent megtesznek, hogy állandóan égjen. Az ő hitük nem a körülményektől függ. Ápolják a hitüket. Az Úrba vetett hitet állandóan ápolni kell. Hogyan? Az igével való táplálkozás által. Az olaj tehát Isten igéje, ami a sötétben is világít. Az ige ad látást, amikor ránk köszönt az éjszaka.

Megláthatjuk azt is, hogy hitet kölcsönözni nem lehet. De az olaj hiánya azt jelenti, hogy nincsenek készenlétben. A hit hiánya a készenlét hiánya. Akinek nincs élő kapcsolata a Szentlélek által, az nincs kész. Élő hit nélkül viszont nem juthatunk az életre. Az ajtót bezárják, és később már nem nyílik meg. Az Urat addig kell keresni, addig kell ismerősévé lenni, amíg nyitva az ajtó, amíg nem érkezett meg a menyasszony. Utána már késő. Az öt balga szűznek a világ dolgai fontosabbak voltak. Az élet különféle elfoglaltságai miatt nem volt idő a kapcsolat ápolására. Nem éltek az igével, és elfogyott az olaj.

Vigyázzatok, zárja az Úr a példázatot. Mire? A hitre. Arra, hogy legyen tartalék olaj, és így mindig égjen a lámpás. Ne hagyjuk kialudni a hit lámpását!

 

 

LÉGY ÉBER REGGEL

 

 

1.  

Légy éber reggel, bár felhőtlen égbolt

Vihartalan, csendes napot ígér.

Kelhet vihar szívedben, mely a vándort

Lesújtja, míg honába tér.

Ó, szüntelen légy éberen,

S imádkozzál, fiam!

 

2.  

Légy éber délben, míg a földi zajban

Az ég békéje feledésbe megy!

Ó, lelj egy percet lenni egymagadban,

Hogy ott kiöntsd a szívedet!

Ó, szüntelen légy éberen,

S imádkozzál, fiam!

 

3.  

Légy éber este, míg csend száll a tájra,

Keresd fel égi hű Barátodat!

Úgy fáj a szíve, ha hiába várna,

Ha jössz, kitárt karral fogad.

Ó, szüntelen légy éberen,

S imádkozzál, fiam!

 

4.  

Légy éber, ó, napod bármerre fordul,

Mert szüntelen vigyáz az ellen is,

S a szentek szentjét elfoglalja orvul,

Ha égő hittel telve nincs!

Ó, szüntelen légy éberen,

S imádkozzál, fiam!

 

Isten áldásával.

Legyetek készen!

A

z Úr továbbra is szól Mózeshez, minden információt megad a már megmutatott tervekkel kapcsolatban (2Móz 31,1-18). A nép a pusztában van, előtte rabszolgaként, elnyomás alatt élt. Ilyen múlttal emberileg lehetetlen vállalkozásnak tetszik, hogy ilyen mesterműveket készítsenek. Mózes ágálhatna: Uram, nincsenek ilyen foglalkozású emberek köztünk, de ha akad is valaki, aki ért a fémek megmunkálásához, a művészi munkához, nincs gyakorlata, és nincs megfelelő műhelye sem. Mi olyan könnyen elakadunk, és megvalósíthatatlannak tarjuk Isten terveit. Azonban Ő nemcsak tervet készít, hanem elhív és felkészít megfelelő embereket is. Isten az emberi lélek és élet művésze. Csodálatosan tud kiemelni a magunk világából, és megfelelő eszközzé formálni. Elég, ha Mózesre nézünk, saját magát is alkalmatlannak látta, de az Úr átformálta, engedelmessé tette, és megadta számára mindazt, ami a kivonuláshoz, majd a vándorláshoz szükséges. Törvényt is ad neki, ami által néppé kovácsolódik az a sok ember.  A törvény sem Mózes agyából pattan ki, hanem Isten nyújtja át neki. Mózes engedelmesen felment a hegyre, bement a felhőbe, és az Úr jelenlétében csöndben figyel, és átveszi, amit Isten ad neki. A csöndben, élő kapcsolaton keresztül vehetjük át mi is Isten üzenetét.

Egyszerű embereket választott ki az Úr Jézus tanítványnak, elhívta és alkalmassá tette őket. Senki nem választotta volna azt a tizenkét embert, akit Ő választott, senki. Mindenki alkalmatlannak találta volna őket a feladatra, mindenki, csak Jézus nem. Talán belőled sem nézi ki senki, hogy az Úrnak szolgálj, úgy gondolják, te már nem változhatsz. Elteltek az évek, és eddig rossz irányba haladtál. De az ige azt mondja, Istennél lehetséges. Meg lehet fordulni, ki lehet jönni a bűn mélységeiből, mert Neki van hatalma a szabadításra.

Isten név szerint hívott el embereket az előttük álló munkák elvégzésére. Kézbe vette Becalélt, Húr fiát, betöltötte Lelkével. Itt kezdődik, nem azt mondja Isten, fogj hozzá, és csináld, hanem megadja neki mindazt, ami szükséges. Először betölti Lelkével, mert belülről kell alkalmassá válni. Nem szakkönyveket kell átlapozni, bemagolni mások gondolatait, hanem a Lélek által napi kapcsolatba kerül az Úrral. A forró drót által Isten tanítja, segíti és vezeti őt. Isten ad neki bölcsességet, értelmet és tudást mindahhoz, amit majd végeznie kell. Isten mindig velem kezdi, feltölt, és megadja azt a tudást is, ami a feladat elvégzéséhez kell. Csodálatos, mennyire odafigyel az Úr, hogy minőségi termékek kerüljenek ki Becalél keze közül. Isten házába minőséget kell adni. Jó végiggondolni, hogy én mindig minőséget, a legjavát adom az Úrnak? A minőséget gyakran a saját dolgainkba fektetjük bele, és a maradék kis erő, idő lesz az Úré. Segítséget is kap Becalél, tehát mindent megkap Istentől a minőségi munkához. Azért fontos Oholiáb személye, mert Isten nem akarja, hogy beleroppanjon Becalél, hanem kap munkatársat, akivel megoszthatja a feladatokat, és megbeszélheti a felbukkanó kérdéseket. Dicsérjük az Urat mindezért. Kérjük, hogy adjon nekünk is munkatársat, és ha kaptunk, legyünk hálásak érte.

Végül Mózes saját kézbe kapja az Úr által készített kőtáblákat. Isten maga írta meg őket. Milyen csodálatos, mindent megtesz értünk, odafigyel, hogy ne történjen hiba, nem bízza a diktálásra. Másrészt ennyire szeret, vállalja a fáradságot értünk. És ha tekintetünket Jézusra vetjük, csak imádni tudjuk Őt. Mennyi mindent megtett megmentésünkért és megszentelésünkért. Emberré lett, és odaadta életét, hogy életünk legyen. Magasztaljuk mindezért Urunkat, és szolgáljuk Őt hálás és engedelmes szívvel.

Hosszú utat tesz meg a gyülekezet a világban, amíg az Úr visszajön (Mt 24,23-51). Ezen az úton sok minden történik majd, és ami nagyon fontos, nem langyos, pancsikálós élet vár Jézus tanítványaira. Az egyik nagy veszély a beérkezettség tudata, megtértünk, megbocsátotta az Úr a bűneinket, és kényelmesen hátradőlve építjük saját életünket, karrierünket. Urunk veszélyekről beszél, amik a tanítványokra leselkednek. És ezek a veszélyek mindig itt vannak. Megtévesztés, elhitetés formájában jelennek meg. A gonosz világosság angyalává változtatja magát, és prófétálni fog, jeleket és csodákat tesz, azért, hogy bedőljünk neki, és így letereljen a keskeny útról.

Mi azt szeretnénk, ha a hívő élet, az Úrhoz való tartozás zavartalan jólétet hozna. Soha egy szál problémával sem kerülünk szembe, minden a lehető legjobban alakul. Azonban az Úr arról beszélt, hogy vigyázzunk, mert sok szenvedés és nyomorúság éri az Ő követőit. Mit is csodálkozunk ezen, hiszen a tanítvány sem lehet különb a Mesterénél. És ha Őt üldözték majd megölték, akkor mi mire várunk? Ha minket megbecsülnek, azon el kell gondolkodni, nem az üzenet felhígítása végett történik-e. Már nem a teljes evangéliumot hirdetjük? Nagy veszély, hogy azt mondjuk, amit az emberek hallani szeretnének. Megtévesztő az is, hogy propagandaszerűen vallásos témák mellett kiállunk, de személyesen nem szólít meg az ige. Miért? Mert félünk a létszámcsökkenéstől, pedig Isten Lelke ma is munkálkodik, vannak, akik meghallják a hívó szót, és lesznek, akik az Úr ereje és igéje által a  nyomorúságban is megmaradnak hűségesen.

A másik veszély a világ sodrása, látjuk, hogyan élnek, és mi is hasonlók akarunk lenni. Mert a világ úgy él, mint Noé napjaiban. Saját jólétére koncentrál, és úgy tűnik, minden rendben van. Ahogy Noé, úgy a gyülekezet is jelzés, nincs rendben az életünk, Isten keres, és lehetőséget ad a Hozzá térésre. Ha nem tesszük, elveszünk saját életmódunk miatt. De ahogyan Noét nem hallgatták meg, és nem vették észre a jeleket, úgy van ez ma is. Nagy veszély, hogy belefáradunk, és úgy gondoljuk, odébb van még az Ő eljövetele. És ha még messzebb van, akkor mi is érezzük jól magunkat, le ne maradjunk a világ kínálatáról. Mindez jelzi, hogy könnyen elaludhatunk, langyossá válhatunk. De azt is tudjuk, hogy az Úr a langyosat nem szereti, kiköpi a szájából. Most még előttünk van, hogy forrók vagy hidegek legyünk.

Ha odébb van még az Úr eljövetele, akkor mi is beolvadhatunk a környezetbe, ki ne tűnjünk, mert abból csak konfliktus lesz. Van-e különbség a hívők és a világ élete között? Mások-e a mi szokásaink? Másképp élünk, dolgozunk, szórakozunk, mint a világ? Vagy esetleg már semmi különbséget nem lehet észrevenni? Figyeljünk az igére, várjuk az Urat, ne engedjünk a nem hívők véleményének, hanem vegyük komolyan: az Úr jönni fog. Mégpedig akkor, amikor nem várják. Várjuk hát Őt, hogy ne érjen meglepetésként. Várjuk úgy, hogy ne nyilvánuljunk az életünk alapján gonosz szolgának. Mert gonosz szolga az, aki Jézus tanítványának látszik, de az életvitele a világot követi. Jó szolga az, aki soha nem másokra, a környezetre figyel, hanem mindig Ura akaratára. És hűségesen cselekszi azt, akkor is, ha úgy tűnik, mintha késne. 

 

 

Testvérek, menjünk bátran

 

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy

veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél

előtt.

 

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s

igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város fe -

lé.

 

3. Ó-emberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár

jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén

halálon át.

 

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, va -

gyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket

gond se bánt.

 

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De

egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

 

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se

hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit aj-

kunk énekel.

 

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége

győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten

át.

 

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd

sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár

ránk az égi rész.

 

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár

angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

 

 

Isten áldásával.

 

Vigyázzatok

E

bből a fejezetből árad a tisztelet és szeretet az élő Isten felé (2Móz 30,1-38). Meglátjuk, nem mindegy, hogyan közelítenek az Úrhoz, illatáldozatot mutatnak be, és ezzel jó illatot árasztanak Isten felé. Elkészül az illatáldozati oltár, és ezen mindennap Áron füstölögteti el a jó illatú füstölőszert. A füstölőszer eltávolítja a rossz illatokat a szentélyből, és jó illatúvá alakítja azt. Ahol Isten megjelenik, ahol beszél az övéivel, ott jó illat van jelen. Isten Lényének csodálatos a kisugárzása, amit átjár, az jó lesz, az már Isten jelenlétét árasztja. Azonban az ige rámutat: amikor az ember megjelenik, a hajlékban szükségessé válik a jó illatú füstölőszer. Miért? Mert az ember bűnös, ezért rossz illatot, rossz levegőt áraszt magából.

Áron minden reggel elfüstölögteti a jó illatú füstölőszert, vagyis minden reggel az Úr elé áll. Mi is minden reggel álljunk az Úr elé. És imádságban legyünk kapcsolatban Vele. Nekünk az imádság jelenti a jó illatú áldozatot, mégpedig az Istent dicsőítő imádság. Pál ezt írja: „Krisztus is szeretett minket, és önmagát adta értünk áldozati ajándékul, Istennek kedves, jó illatként” (Ef  5,2). Ebből megláthatjuk, hogy Krisztus engedelmessége, hogy értünk odaadta magát, jó illat Isten előtt. Az engedelmes élet a jó illat. Nekünk már nem kell füstölőszereket készíteni, az életünk illatozhat, mégpedig az engedelmes életünk. Ami azt jelenti, hogy teljesen Isten rendelkezésére bocsátjuk magunkat. Ahogy az Úr Jézus odaadta, halálba adta az életét, úgy adjuk mi is oda az Úrnak az életünket.

Másik helyen pedig erről beszél Pál apostol, hogy mi, azaz Krisztus tanítványai, a gyülekezet, Krisztus jó illata vagyunk (2Kor 2,15). Az Ő jó illata, amit ebbe a világba hozott, rajtunk keresztül árad tovább. Akiben a Krisztus jelen van, és az Ő Lénye tölti be, az illatot áraszt, jó illatot. Ha nincs bennünk az Úr Jézus, akkor nem illatunk lesz, hanem szagunk, és ez a kérdés: illatozunk vagy szagítunk? A jó illat Krisztusból árad, és amikor mi engedjük Őt bennünk élni, és igéjéhez igazítjuk a tetteinket, illatozunk. Amikor odanyújtjuk a másik orcánkat, elmegyünk a második mérföldre, megtagadjuk magunkat, mindenünket Neki adjuk, illatozunk, mert a jó illat másféle magatartást, életformát jelent, mint amit a világ él. Magunktól képtelenek vagyunk jó illatot árasztani, mert a belső tartalomból árad az illat. Ahhoz, hogy jó illat legyünk, Krisztusnak meg kell születnie bennünk.

Isten népét számba veszik, mégpedig azért, hogy tudjanak egymásról, tudják, ki tartozik Isten gyermekei közé. Amikor számba veszik őket, váltáságdíjat fizetnek magukért. Mindez kifejezi, hogy a gonoszé az életünk, és a szabadulásnak ára van. Ezt az árat ők fizették ki. Az Újszövetség arról tájékoztat minket, hogy az Úr Jézus eljött a világba, és kifizette a váltságdíjat. Nem ezüstöt, és nem aranyat adott értünk, hanem az életét adta oda a kereszten. Sokba kerültünk Neki, és ez nem volt kötelező, önként vállalta ezt az árat, azért, hogy megmentsen. Dicsérjük Őt, amiért vállalta, és nem mondta, ennyit nem ér az ember. Ha meg akarnak menekülni az ítélettől, rendezzék bűneiket, ahogy tudják. Nem engedem magam megfeszíteni. Áldott legyen a Neve, nem mondta ezt, hanem maga feküdt a keresztre értünk. Legyen hálás az életünk, szolgáljuk Őt örömmel és szeretettel.

A tanítványok a templom épületét akarják Jézusnak megmutatni, mintha Ő még nem látta volna (Mt 24,1-22). Mindez arról beszél, hogy az épület fontosabb lett az Úrnál. Nem a testet öltött és jelenlévő Isten a lényeg, hanem az épület. Az az épület csak akkor különbözik más építményektől, ha jelen van benne Isten. Amíg Jézus a falai között van, addig más, mihelyst Őt eltávolítják, egy épület marad a sok közül. A hívők életének a különbségét a bennük élő Úr, a Szentlélek Isten adja. Ő teszi testünket templommá. Ha Ő nincs jelen, nincs különbség, mi is ugyanolyan emberek leszünk, mint bárki más. Mert a különbséget nem a művészi munka, nem a test ápolása, hanem Isten jelenléte adja meg. Ha Ő jelen van, akkor erős és hatékony lesz az életünk. Nélküle semmik vagyunk.

Jézust nem hatják meg a kövek, nem érzékenyül el az épület nagyságán, hanem rámutat: el fog pusztulni. Isten kivonult, Őt megfeszítik, ezért leromboltatik az épület. Az Isten nélküli templom nem jelent áldást. Mi is büszkék vagyunk épületeinkre, vagy saját eredményeinkre, de ha nincs jelen az Úr az életünkben, akkor nincs rajta áldás. Mert ma nem az épületek nagyságán van a hangsúly, hanem az élő hiten. Nem az a lényeg, hogy megtöltsünk egy nagy épületet, hanem az, hogy jelen legyen az Úr, és élő hit munkáljon a jelenlevőkben. Isten jelenléte, az Ő megismerése álljon az első helyen.

A tanítványok feladata a vigyázás, mert a gonosz meg akar téveszteni. Úgy alakítja a világot, hogy ne vegyük észre a becsapást, gondoljuk úgy, hogy minden rendben van. Azonban az ember csak akkor változik meg, ha az evangélium hallása által újjászületik. Ahol ez nem történik meg, ott minden marad úgy, ahogyan volt. Konfliktusok, belőlük fakadó háborúk lesznek. Mert az Úr Jézust elutasítottuk, aki a Benne való hit által hozott változást. Az ember a problémára továbbra is erőszakos választ ad. Úgy gondolja, ma is Barabbás lelkülete a megoldás. A gonosztól van azonban ez, mert ő akarja az ember pusztulását. Jézus megmenteni akar, és ezért megtette, amit meg kellett tennie, nem szállt le a keresztről, hanem meghalt értünk.

A világ életének egyre rosszabbá válásáról szól az ige, és sátán ebben a helyzetben meg tudja téveszteni az embereket. A káoszból kivezető utat várnak, és ezért egy olyan emberben bíznak, akitől a megmentést remélik. Sátán becsapja a világot, elhiteti, hogy a Krisztus ezután jön el. Azonban aki ismeri az Úr Jézust, Övé az élete, és kapcsolatban van Vele, azt nem lehet megtéveszteni. Az tudja, hogy Jézus a Megváltó, és Ő feltámadt és él, és vissza fog jönni. Ez adjon nekünk erőt a kitartáshoz, amikor nehezebbé válik az élet. Ne hallgassunk idegen hangokra, csak egyedül a Pásztorra. Várjuk Őt hittel, és valljuk meg Belé vetett hitünket.

 

 

Aki értem megnyíltál

 

1. Aki értem megnyíltál, Rejts el, ó, örök kőszál! Az a víz s a drága vér, Melyet ontál a

bűnér', Gyógyír légyen lelkemnek, Bűntől s vádtól mentsen meg!

 

2. Törvényednek eleget Bűnös ember nem tehet; Buzgóságom égne bár, S folyna köny-

nyem, mint az ár: Elégtételt az nem ad, Csak te válthatsz meg magad.

 

3. Jövök, semmit nem hozva, Keresztedbe fogózva, Meztelen, hogy felruházz, Árván,

bízva, hogy megszánsz; Nem hagy a bűn pihenést: Mosd le, ó, mert megemészt!

 

4. Ha bevégzem életem, és lezárul már szemem, Ismeretlen bár az út, Hozzád lelkem

mennybe jut: Aki értem megnyíltál, Rejts el, ó, örök kőszál!

 

 

Isten áldásával.

 

Az Úr hív

M

ózes Áront és fiait az Úr parancsára papokká szenteli (2Móz 28,1-29,46). Isten Áront és fiait választotta ki a főpapi tisztségre. Azonban ezt ne úgy közelítsük meg, mint ma, nem vezető pozíciót jelentett, hanem kiváltságot. A főpap az Úr elé járul, Őt szolgálja, és hordozza az Úr előtt a népet. Nagy kiváltság, hogy bűnös ember létünkre az Úr elé járulhatunk. Óriási dolog, hogy mi már Jézus Krisztus által mindnyájan királyi papság vagyunk. Azt jelenti ez, hogy mindennap az Úr elé járulhatunk, a mi főpapunk, az Úr Jézus által. Most már nem másvalaki viszi Isten elé az életünket, hanem mi járulhatunk oda. Naponta elmondhatjuk, ami a szívünkben van, és meghallgathatjuk az Úr üzenetét. Az Úr elé járulni azt is jelenti, hogy csak Őrá figyelek, gyönyörködöm az Úrban. Úgy, ahogyan a zsoltáros felszólít erre: „Gyönyörködj az ÚRban, és megadja neked szíved kéréseit” (Zsolt 37,4). Gyönyörködjünk ma is az Úrban teljes szívünkből. Ő tölti be a szívemet, amikor az Úrban gyönyörködöm. Nem a vágyaim, nem a világ dolgai, hanem teljes mértékben Őt látom, Ő a legfontosabb nekem. Amikor benne gyönyörködöm, békességem van, tudom, hogy nem kell már sem félnem, sem aggódnom, mert szívem kéréseit az Úr teljesíti. Nem kell kapkodni, idegeskedni, csak gyönyörködni Benne.

Azt is megtudjuk, hogy Áron és fiai sem különbek a nép tagjainál. Ők is bűnös emberek, akiknek kegyelemre van szükségük. Ők is bűnbocsánatban részesülnek, és az Úr tisztítja meg szívüket, és így teszi alkalmassá őket a szolgálatra. Mielőtt megkezdik szolgálatukat, őértük is áldozatot mutatnak be, egy bikát és egy kost. Mindkét esetben az állat fejére helyezik a kezüket, így adják át a bűnt az állatnak. Amikor ott állnak, jelzik: bűnös vagyok, megvallom és átadom az Úrnak, Ő az áldozati állat fejére helyezi vétkeimet. Így az állat hal meg helyette. Az áldozat mindig arról beszél, hogy akiért bemutatják, az bűnös ember, és neki kellene meghalnia, ám Isten a bűneit az áldozati állatra veti. Azért lehet szabad, azért él, mert az állat hal meg helyette. Kihalt volna Izráel, ha mindenkinek magának kellett volna elhordoznia bűne ítéletét.

Mennyei Atyánk azért küldte el a Fiát, mert nem akarta, hogy mi haljunk meg. Mindnyájunk vétkét Őreá vetette, hogy mi élhessünk Általa. Amikor megszólít az ige, rádöbbenek arra, hogy bűnös ember vagyok. Isten ítélete van rajtam, de az ige megmutatja a megoldást, Jézust. Az Ő keresztje a megoldás, Elé állok, és megvallom, majd Isten erejével elhagyom bűneim. Engedem, hogy teljesen újjá formáljon. Megtisztítson a régi természetemtől, amit atyáimtól örököltem, és új, krisztusi természettel ruházzon fel. Itt kezdődik a tanítványság. Amíg régi természetünkhöz ragaszkodunk, és engedjük, hogy uralkodjon rajtunk, nem születtünk új emberré. Az új ember már Krisztus uralma alatt tevékenykedik, már Ő a minta. Persze, sokszor elmondjuk, Ő a minta, de valóban így van? Azért küldte el Isten a Fiút, hogy minden vétkünket magára vegye, tegyük Rá, és most már nézzünk előre. Nézzünk mindig Jézusra, és fussunk a cél felé.

Mindent az Úr szava szerint készítenek el. A papok ruházata is a megadott minta szerint készül. Minden az Urat dicsőíti, és minden szent. Mert Isten maga szent, és az övéit is megszenteli, mert semmi bűn nem juthat a közelébe. Beindul a mindennapi áldozat, reggel és este. Ez már az Úrral való állandó kapcsolatra utal. Nem egy héten egyszer, és nem is egy évben egyszer, hanem mindennap oda kell járulnunk az Úr elé. Ő élő kapcsolatra hív. A reggeli és az esti áldozat keretbe foglalja a napot. Mi foglalja keretbe a napunkat? Az Úr igéjével és imádsággal kezdem és zárom a napot. Reggel Előle indulok, és este Hozzá érkezem? Reggel feltöltődöm, átveszem a napi parancsot, este  pedig kilélegzem magamból mindazt, ami egész nap bekerült az életembe. A világ rengeteg méreganyagot küld felénk, de az Úr előtt megtisztulhatunk. Sőt, meg is kell tisztulnunk, ki kell mondanunk mindazt, amit a világ ránk adott. Azért, hogy csak az az Úr szava vezessen.

A farizeusokat képmutatóknak nevezi az Úr, kemény beszéd, biztos megharagszanak, mert másokról ugyan megmondják a véleményüket, mert ők farizeusok, de ha valaki másképp látja őket, megsértődnek (Mt 23,23-39). Azonban az Úr látása nem a külsőig terjed, hanem egészen a szívünkig. Nem tartóztatja fel az öltözetünk, a vallási szokásaink, belelát a lényünkbe, ismeri belső tartalmainkat, és azt fel is tárja. Mindezt azért teszi, hogy mi is meglássuk mindazt, ami belül van. Ez a világ megtéveszt, mert csak a külsőre, a formaságokra figyel. Azt tartja fontosnak, amit kifelé mutatunk, tehát az eredményeinket, diplománkat, anyagi helyzetünket, de nem érdeki a szív tartalma. A Jelenések könyvében a fenevadról olvassuk, hogy kiemelkedik a többi ember közül, de nagyokat mondó szája van, és káromlásokat szól Isten ellen, de az embereket ez nem érdekli. A világ csak a látványosságra figyel oda.

Urunk azonban a belsőt nézi. Mit is lát a szívünkben? Ő megmutatja mindenkinek, és aki szembenéz vele, azt meg is tisztítja. Azért mutatja meg a valóságot, hogy változtassunk. Amikor az Úr szól, akkor még van lehetőség a megtérésre, a változtatásra. Azonban a farizeusok nem hallgattak Jézusra. Nem néztek bele a tükörbe, hanem inkább Jézus ellen fordultak. Olyan szomorú, hogy ma sem azt mondjuk, köszönöm, Uram, nem örülök, hogy ilyennek látsz, de köszönöm a valóságot. Köszönöm, hogy nem csapsz be.  Kérlek, tisztítsd meg a szívemet, mert Téged akarlak követni.

A fejezetet lezáró szomorú és kemény szavak jelzik, hogy Isten Jézusban mindent megtett, de Izráel fiai, Jeruzsálem, nem vette komolyan. Az Úr azért jött, hogy összegyűjtse őket. Pont úgy, ahogyan egy tyúk teszi, amikor a kicsinyeit veszély fenyegeti, hangjával figyelmezteti őket, és hívja a biztos menedékbe szárnyai alá. Lehet, nem örül a csibe, hogy a jó kapirgálást abba kell hagynia, de tudja, hogy az élete múlik az engedelmességen. Az életünk, az örök életünk múlik azon, hogy engedelmeskedünk-e az Úr szavának.

Az egyszerű kiscsibe rohan, amikor a vészjelzést hallja, és megmenekül. De az ember, a képzett ember, nem akar menni. Csak legyint, nincs itt semmi veszély. Nekem nem árthat semmi, megvéd a vallásom, a tudásom, az erőm, a technikám. Ők nem akarták Jézust - te akarod? Akarod, hogy elrejtsen oltalmába, és vezessen igéjével?  Azt mondod, nincs veszély, nem kell károgni, ijesztgetni. De van veszély, mert az ördög szertejár, és keresi, kit nyeljen el. Az embergyilkos mindent megtesz, hogy öljön és pusztítson. Akkor is így van ez, ha jól álcázza magát. De az Úr hív ma is, és aki meghallja a hangot, és Hozzá megy, életet nyer.

 

 

JÖJJ, AZ ÚR VÁR REÁD!

 

1.  

Jöjj, az Úr vár reád, jöjj, amíg ifjú vagy!

Életed tavaszát, derűjét Neki add!

Ó, ne hagyd fejedet bűnben őszülni vénhedtté,

Ne csupán teledet vigyed végül az Úr elé!

2.  

Ó, a szárnyas idő, mint az álom, repül,

Ámde zsákmányt szed ő, fogyunk szüntelenül.

Tétován mire vársz? Hallod-é már a hívó szót?

El ne késs, jaj, vigyázz, mire eszmélsz, a van csak volt.

3.  

Jézus hív, Vele járj, erre váltott meg Ő,

Lelki sziklára állj, élő víz onnan jő.

Ő nekünk utat tört, te is lépj arra hittel rá!

Már itt lent s odafönt téged Ő tehet boldoggá!

 

 

Isten áldásával.

 

Miért teszem?

A

z Úr csodálatos Lényét szemlélhetjük továbbra is (2Móz 27,1-21). Nincs Hozzá fogható. Sok időt szán Mózesre, kész vele napról napra foglalkozni, a legapróbb részleteket is elmagyarázni. Ilyen türelemmel és szeretettel veszi körül mai gyermekeit is. Mindent megmutat, elmagyaráz, amit tudnunk kell az Isten országa szerinti élethez. Mózes csak figyel és jegyzetel, ez a dolga, Isten pedig egyre mélyebbre vezeti. Szívére helyezi, hogy mindent úgy csináljon, ahogy mutatta neki az Úr. Isten makettet hozott, vagy bepillantást engedett a láthatatlan világba. A lényeg: nemcsak elmondta, hanem szemléltette is, azért, hogy pontosan olyanra tudják készíteni. Isten az Úr Jézusban szemlélteti a szíve szerinti életet. Akarata Őbenne tárul fel előttünk. Jézust szemléljük, és a hogyan-kérdésekre is választ kapunk. Mindent úgy, ahogyan Ő tett. Az Ő élete a minta, és ez egy követhető minta. Ráadásul megkapjuk azt is, ami által képessé válunk Jézust követni. A Szentlélek Isten azért jött el a világba, hogy bennünk élve Jézus képére formáljon. A Szentlélek formál és képessé tesz a jézusi életre.

Elgondolkodtató, hogy Isten maga mondja meg, mit készítsenek Neki, és hogyan. A hajlék nem készülhet emberi fantázia alapján. Nem csupán a mi ügyességünkről szól. Isten maga határozza meg, milyenek is legyenek ezek az eszközök. Ez azt is jelenti, hogy mi is csak olyan dolgokat készítsünk, amit Ő kér. Ha valamit nem kér, azt ne tegyük. Mennyi minden van, amit saját elképzelés alapján teszünk, pedig Isten nem is kérte. Mert ha valamit vár, azt megmutatja, milyen is legyen. Izráel népének részletesen megmutatta Isten, milyen hajlékot kér, milyenek legyenek a berendezési tárgyai. Mi pedig az istentiszteleti helyiségeinket, a templomokat saját elképzelés alapján készítjük. Nem Ő rendelte el, és így nem is kaptunk mintát. Az ige pedig arra tanít, hogy mindent úgy tegyünk, ahogyan Ő mutatja nekünk. Az a lényeges, amit Ő vár el, és nem az, amit mi gondolunk jónak.

Fontos szerepe van az oltárnak, oda kell rá figyelni. Fontos és kihagyhatatlan, mert rámutat az ember helyzetére. Bűnösök vagyunk, és áldozatra van szükség. Miért? Mert vér nélkül nincs bűnbocsánat. Azonban mindez minket a kereszt felé irányít. Isten a Golgotán állította fel a legnagyobb oltárt, a rajta bemutatott áldozat egyszeri és tökéletes. Mindenkorra elégséges, nem kell megismételni. Az áldozat az Isten Báránya. Ha megvalljuk bűneinket, vére által minden bűnt eltöröl, és megbocsátja minden bűnünket. Olyan jó, hogy jöhetünk az Úrhoz szívünk minden tartalmával. Nincs az bűn, amire ne volna megbocsátás. Még a kereszten haldokló lator is felismerte ezt, és Jézushoz fordult. És az az ember nem is csalódott. Nem elutasítást kapott, hanem életet. Érte is bemutattatott az áldozat, és így értünk is. Nem az a lényeg, milyen bűn terhel, mi rakódik a lelkünkre, hanem az, hogy odavisszük-e őszintén Jézushoz? Az is fontos, hogy úgy jövök-e, hogy innentől új életet akarok élni. Ami bűnből az Úr megszabadított, azt már nem engedem, hogy továbbra is jelen legyen az életemben.

Most az Úr a farizeusokról és az írástudókról beszél a sokaságnak (Mt 23,1-22). Kiderül, hogy a teológiájukban lehet eltérés, de belülről, a lényükben egyformák. A látható dolgokban megegyeznek, az a fontos mindkét csoportnak, amit az emberek látnak, a teljesítmény. Az Úr Jézusnak az a fontos, ami motivál, amiért tesszük a dolgokat. Ők azért tették, hogy lássák az emberek. Csak azért tesznek mindent, hogy lássák. Megrendítő, az motiválja őket, hogy lássák, és így értékeljék a teljesítményüket. Amit nem látnak az emberek, amit nem tudnak értékelni, az a farizeusok számára nem is lényeges.

Hogy állunk mindezzel mi? Érdemes magunkba tekinteni és bűnbánatot tartani. Mi motivál? Hányszor minket is az vezérel, lássák, hogy azt mi tettük. És ha nem veszi senki észre, akkor rosszul esik. Isten gyermeke azonban mindent szolgaként végez, nem önmaga van a középpontban, nem azért cselekszik, hogy Őt lássák és értékeljék, hanem az Urat állítja a középpontba, nem magáról, hanem Istenről beszél. A tanítvány csodálkozva ad hálát: Uram, hát képessé tettél erre is? Nem gondoltam volna, hogy ezt is meg tudom tenni.

Mi motivál a keresztyén életben, az Úrnak való szolgálatban? Őt dicsőítem, Róla szól az életem, vagy én vagyok a fontos? A farizeusoknak és írástudóknak saját személyük volt a fontos. Ezt támasztja alá a sokféle megszólítás, amit elvártak. 

A Jaj nektek nekünk is szól. De vajon meghalljuk-e, és végiggondoljuk-e ezeket a területeket? Mert ezek az igék is nekünk szólnak. Nemcsak a pozitív tartalmú üzenetek szólnak nekünk, hanem ezek által is Úr szól. Azért mondja a jajokat az Úr Jézus, mert rá akar döbbenteni a valóságra, és azt szeretné, ha ezt meglátva Tőle kérnénk segítséget.  Azért szól, hogy magához vonzza a szívünket, és kimondjuk: mindennap Őreá van szükségünk. Csak akkor tudunk Isten akarata szerint élni, ha mindig Őreá tekintünk, ha mindig Őt látjuk nagynak.

 

 

Mind jó, amit Isten tészen

 

1. Mind jó, amit Isten tészen, Szent az ő akaratja, Ő énvélem is úgy tégyen, Mint kedve

néki tartja. Ő az Isten, Ki ínségben Az övéit megtartja, Hát légyen, mint akarja.

2. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engemet meg nem csal, :/: De igaz ösvényen viszen, Én

megelégszem azzal, Hogy kedvében, Kegyelmében Ő forgatja dolgomat, Csak rá ha-

gyom magamat.

3. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engem meg nem utál, :/: Mint jó orvosom, úgy tészen,

És mérget ő nem kínál. Orvosságot, Boldogságot Énnékem készít, tudom, Azért csak

benne bízom.

4. Mind jó, amit Isten tészen, Ő az én idvességem, :/: Ő velem rosszul nem tészen, Rá-

bízom egész éltem. Örömömben, Keresztemben Mind nyilván megmutatja, Hogy java-

mat akarja.

5. Mind jó, amit Isten tészen: Ha oly pohárt innék is, :/: Amelynek íze szívemnek Nagy-

keserűn esnék is, De eltűröm, Mert víg öröm Felváltja ezt végtére, Sok búm enyhítésé-

re.

6. Mind jó, amit Isten tészen, Mind örökké ezt vallom, :/: Ha rajtam bú, bánat lészen S

kell bosszúságot látnom. Mindazáltal Megvigasztal, Mint édes Atyám, engem, Mert csak

ő segítségem.

 

 

Isten áldásával.

 

A Megmentő Jézus

E

zeket a verseket olvasva ámulunk és bámulunk, mennyire részletesen kidolgozta Isten a szent hajlék terveit (2Móz 26,1-37). Mindenre odafigyel, és mindet feltár Mózes előtt. Van minta, és van terv, és ezeket Isten megmutatja Mózesnek. Mondhatnánk, magával hozta a mintát. Mózes nem panaszkodhat, beletekinthet a menny valóságába, feltárul előtte az ottani rend, és amit lát, az lesz a minta. Ahhoz kell igazodni. Isten az Úr Jézus Krisztusban tárja elénk az élet mintáját, Ő a minta, Őhozzá igazodhatunk. Jézus nem egy vallási vezér, hanem az Isten szerinti élet mintája. Őbenne tárul fel az  Isten akarata. Ez a minta mindenki számára elérhető. Nem véletlenül olvassuk többször is az Újszövetségben, hogy nézzünk Jézusra, és aki ránéz, az nem veszít, az nem téved el. Az a problémánk, hogy elfelejtünk Jézusra nézni, mindezt talán azért, mert gyakran nem is látunk. Ránézünk ugyan, de semmi különöset nem fedezünk fel, és elmegyünk Mellette. Hasonlóan Izráel vezetőihez, akik látták Jézust, beszéltek is Vele, de mégsem látták meg, hogy Ő a minta. Isten azért küldte, hogy Hozzá igazodjunk. Bármivel állunk szemben, mindig Őt keressük. figyeljük, Ő hogyan élt, hogyan reagált egy adott élethelyzetben, milyen válaszokat adott a feltett kérdésekre. Jézus soha nem az emberekhez igazodott, a vezetőkhöz sem, hanem egyedül és kizárólagosan az Atya akaratához. Azért jött, hogy cselekedje az Atya akaratát.

Megrendítő, hogy ezeket a terveket a pusztában, a vándorlás alatt kapják. És majd ott is fogják elkészíteni a hajlékot, és a berendezési tárgyait is. A hely emberileg alkalmatlan ilyen művészi és precíz munkákra, és mégis el fog készülni. Isten az engedelmességet megáldja.

Az is olyan csodálatos, mennyire előrelátó az Úr. Tudja, hogy ez a vándorlás negyven esztendeig fog tartani, így már a pusztában is szükség lesz a hajlékra. Kell már ott egy hely, ahol Isten jelenlétébe kerülhetnek, ahol imádhatják és élő kapcsolatban lehetnek Vele. Mi talán azt mondanánk, majd ha célba érünk. Isten azt mondja, most. Most készíts el mindent, nem lehet várni Isten tiszteletével, azonnal imádjuk, amikor megismerjük Őt. Nincs fontosabb, mint Istennel kapcsolatba kerülni. A szent sátor a kapcsolat helye. Nem lehet semmi fontosabb Istennél az életünkben. Nem előzheti Őt meg a saját életünk felépítése, a kényelmünk megvalósítása. Mindig első legyen Ő! Amikor majd a babiloni fogságból hazaérkeznek, előbb a saját házaikat teszik rendbe, beindítják a gazdaságot, és elfelejtik a templomot. Isten rámutat: az első Ő. Nélküle nem fognak boldogulni. Hosszútávon mi sem boldogulunk Isten nélkül. Tegyük Őt az első helyre. Figyeljünk rá, és tegyük, amit mond. A hajlékot, a gyülekezetet, az Úrral való kapcsolatot ne mellőzzük, ne mondjuk, majd ha célba érek. Az úton is kell hajlék, kell az élő vonal.

Jézus az összegyűlt zsidókhoz kérdést intéz (Mt 22,41-46). Eddig Őt kérdezték, most Ő tesz fel kérdést. Van, amikor az Úr kérdez. És amikor Ő tesz fel kérdést, az soha nem a lényegtelen dolgokra irányul, hanem mindig a legégetőbb kérdést ragadja meg. A farizeusok és a többi vallási vezető csak a törvények felől érdeklődtek, de nem keresték a Krisztust. A legfontosabb kérdés a Megváltó kérdése. Mit gondolunk Róla? A mai világ is megváltóra vár, de vajon meglátja-e, hogy már eljött? Itt van, és az Újszövetség Róla tesz bizonyságot. Nekünk nem valami mai embert kell várni, hanem rátalálni Arra, Akit Isten adott a világnak. Jézus az igazi Megmentő. Ő oldja meg a problémáinkat. A világ minden gondját megoldotta, amikor meghalt a kereszten. Minden el van végezve, csak meg kell látni, és hittel építeni Rá. Sátán vallást kreált az élő hitből, és így eltakarja a megoldást. Jézus ad életet, nem ezután jön az, aki megment, helyreállít, hanem már eljött. És aki Hozzá fordul, annak az életét újjá, mássá teszi. Jézus nem a múlt, hanem a jelen és a jövő.

Jézus nem társadalmi változás vagy a világ hatalmi elitjének megváltozása által munkálkodik. Ő személyesen szólít meg, és aki ezt a szót hallva elindul követni Őt, annak az élete hatással lesz a környezetére. Ő a Krisztus, a Megmentő, de keresem-e? És hogyan gondolkodom Róla? Kinek tartom Őt? A farizeusok a kérdésre válaszolva megjegyzik, a Krisztus Dávid fia. És ebben benne van a lényeg. Mert valóban úgy van, a Krisztus Dávid fia, vagyis az ő családjából származik, de itt nem lehet leragadni. És az Úr Jézus itt vezet tovább minket. Mégpedig úgy, hogy gondolkodásra, igeértelmezésre tanít. Nem elég oda eljutni, hogy a Krisztus Dávid fia, mert akkor csak a ember, akkor egy a sok kiváló ember, tanító és próféta közül. És ha nem több, akkor nem tud segíteni az elveszett emberen. Hogyan vezet mélyebbre az Úr? Az ige által. Mindig Isten szavára irányítja a figyelmet. Mindig igére hivatkozik, általa győz meg. Nem emberi véleményeket, nem a kiváló rabbik magyarázatait használja, hanem egyedül a Szentírást. Ezt adja a mi kezünkbe is. Isten mindent kijelentett, amit tudni kell Róla, a Megváltóról és az Ő tervéről. Aki nyitott szívvel tanulmányozza az igét, az megtalálja a választ.

A zsoltárokból veszi az Úr Jézus az igét, ami feltárja a valóságot, ha gondolkodnak rajta. Dávid Urának hívja Azt, Akinek Isten azt mondja, ülj a jobbom felől. Hogyan nevezheti Urának, ha a fia? Úgy, hogy a Krisztus több mint ember. Ő Istentől jött. Emberi vérvonala Dávidtól származik, de Lénye Istentől. Ő maga az Élő Isten. Ezért ne engedjük magunkat megtéveszteni, a Krisztus Isten Fia. A názáreti Jézusban érkezett a világunkba. És aki figyeli Őt, és Hozzá fordul, az meglátja Benne az Istent. Elég Hozzáfordulni problémáinkkal, bűneikkel, és megtapasztaljuk isteni hatalmát. Akinek Ő az életébe beavatkozik, az hittel vallja: Isten tett nagy dolgot velem Jézusban. Hányan vallották már meg az elmúlt kétezer évben, hogy Jézus valóban Isten Fia. Ő a mi reménységünk, egyedüli megoldásunk. Hívjuk Őt segítségül, amíg van időnk.

 

 

AZ ÚR JÓSÁGA, HOGY MÉG ÉLÜNK

 

1.        

Az Úr jósága, hogy még élünk a földön,

Mert az Ő irgalma soha véget nem ér:

Újjáéled reggelre, minden reggelre,

Nagy a Te hűséged, ó, Urunk,

Nagy a Te hűséged!

 

 

Isten áldásával.

A nagy parancsolat

A

 hegyen egy szent hajlék építésére és annak berendezésre is útmutatást kap Mózes (2Móz 25,1-40). Egy hajlék, amiben az Úr köztük lesz, ahol átélhetik a Vele való élő kapcsolatot. A hajlék elkészítése előtt gyűjtést rendeznek, de ez nem parancsra történik, nincs behajtás, hanem az ad, akit a szíve indít rá. Az adjon Isten dolgaira, akit a szíve indít. Kit indít a szíve adásra? Azt, aki megismerte Istent, aki átélte a munkáját, és ezért szereti Őt. Aki a szabadulás csodáját Istennek tulajdonítja, és az eddigi vándorlás gondoskodását is Neki tudja be, az szereti az Urat. Aki élt Egyiptomban, és maga is eljutott a teljes reménytelenségbe, és tudta, hogy a maga erejéből képtelen lesz megszabadulni, de kiáltott Istenhez, az tudja, hogy a szabadulás Isten válasza. Ez nem emberi, hanem isteni mű. Aki ma is mélyen átéli tehetetlenségét, majd az Úr kegyelmének megmentő munkáját, az hálás. Az ma is ad az Úrnak. Az tud adni, aki előbb kapott. Mit? Új életet, reménységet, üdvösséget. Aki megismeri az Úr Jézus érte bemutatott áldozatát, az maga is szeretetre indul az Úr iránt. És aki szereti Őt, az odaadja Önmagát az Úrnak szolgálatra. Ezért először önmagunkat kell odaadni az Úrnak, ezt is várja. Istent nem lehet anyagi javakkal befolyásolni, Ő a szívünket kéri, és aki Neki adja a szívét, az az egész életét is Isten rendelkezésére bocsátja. Tudván, hogy Jézus uralma alatt alakul a legjobban az életünk.

A hajlékot és annak berendezési tárgyait maga az Úr tervezte meg. Ő adja a mintát Mózesnek, és aszerint kell majd a mestereknek dolgozniuk. Nincs helye az egyénieskedésnek, mindennek Istent kell dicsőítenie. Tulajdonképpen ez a Neki való élet, megadja a mintát, és mi aszerint készíthetjük életünk dolgait. Azonban ezt az útmutatást el kell kérni, és át kell venni. Ez azt is üzeni, hogy Isten nem hagy magunkra, nem azt mondja, csináld, hanem meg is mutatja, milyenre és hogyan készítsék el. A Krisztuskövetést, a keresztyén életet sem nekünk kell kitalálni, az Úr Jézus bemutatta, majd az igében elénk tárta, hogyan is képzeli el. Ő a mi mintánk. Mindenben Hozzá szabhatjuk magunkat. De valóban Ő a minta? Mindenben igyekszünk az Ő szavához igazodni?

A bizonyság ládáját is el kell készíteni, ebbe teszik majd bele a két kőtáblát, Áron kivirágzott vesszejét. Mindezek bizonyságok Isten munkájáról, és arról, hogy ők Hozzá tartoznak. Látható bizonyságtételek ezek. Ma az életváltozások az igazi bizonyságok, azok beszélnek Isten kegyelméről, az Ő csodálatos hatalmáról. Hiszen sok ember akkor tapasztalja meg Isten erejét, amikor már a sajátjának teljesen a végére ért, amikor teljes reménytelenségben, csődben volt. Az ige hirdeti, hogy ilyenkor még van lehetőség, a világ már azt üzeni, reménytelen vagy, de a Biblia átírja ezt az üzenetet, és így szól: Ne add fel! Van remény, van kiút! És ez a remény Jézus: Ő a Szabadító, Általa van kiút a mélységből.

Arany mécstartó készítésére is parancsot kapnak, mert Isten maga a világosság. Ahol  megjelenik, ott nincs sötétség. A gyertyatartó Isten világosságát szimbolizálja. Aki ezt látja, az tudja, hogy még éjszaka is van fény. Életünk éjszakájába belevilágít Isten lámpása, az ige. A lámpát be kell szerezni, majd meg kell gyújtani, és akkor világít. Ezt követően már csak arra kell ügyelni, hogy folyamatos legyen az olajellátás, és ne aludjon ki a lámpa. A mécsesünk Isten igéje, és így a legnagyobb éjszakában is van világosságunk. Amikor a világban sötétség van, Isten gyermekei nincsenek sötétségben, mert van lámpájuk. De ezt a lámpát használni kell, mindennap kézbe venni és foglalkozni vele. És ha olvassuk, akkor világítani fog előttünk, és nem tévedünk el. Mert bizony, ma olyan hangos a világ, nagyon könnyű eltévedni. Azonban mi mindig az Úr szavára figyeljünk.

Tovább folytatódik a dresszúra, egyik csoport után jön a másik, és mindegyiknek ugyanaz a szándéka (Mt 22,34-40). Mind megfogni akarják Jézust. Útban van nekik, és el akarják távolítani Őt. Nem azért jönnek, hogy őszintén megismerjék, hanem mert Jézus útban van nekik. Olyan megrendítő ez, a szent Isten eljött a világba, és az embernek útban van. Miért? Mert mi nem az Ő útján akarunk menni. Belénk ivódott már a bűn, és inkább ahhoz ragaszkodunk. Mert a bűn útján minden van, amivel érvényesülhetünk. A világ rólunk szól, mindig bombáz reklámjaival, jobb vagy, többet érsz, megérdemled, szerezd meg, érd el. És ehhez mindent a kézbe ad. Önzést, hazugságot, elnyomást, kizsákmányolást, másokon való átgázolást. Azonban Isten útja más. Ezért nem kell Jézus. Jézus nem alkalmazza azokat a módszereket, amiket az emberek többsége. Nála nincs lefizetés, befeketítés, Ő inkább magát adja oda, hogy így segítsen. A világ hozzáállása: távolítsd el a másikat az útból, ha akadályoz céljaid elérésében. Az Izráelben élt különböző csoportok, ha érdekük úgy kívánta, dörgölőztek, erőszakot alkalmaztak. Jézus nem járt senkinek a kedvében, mindig az Atya akaratát kereste, és azt érvényre is juttatta. Nem használt erőszakos módszereket. Általában szavával küzdött a gonosz ellen. Jézus gyógyított, szabadított, az ember megmentését, helyreállítását végezte. És Ő nem kell.

Egy törvénytudó akarja most próbára tenni, mintegy vizsgáztatni. Ő mindent tud, ezért tesz fel kérdést Jézusnak. Melyik a nagy parancsolat, ki tudja, mit várt, hiszen a nagy parancsolatot mindenki tudta. Jézus sem mond mást, mint ami az igében van, és amit tudtak is. De ahogy mondja, az a más. Félelem nélkül, és hitelesen, mert az élete alátámasztja. Ő valóban szereti Istent, mégpedig teljes szívből, és ez megnyilvánul az emberek felé. Az emberek iránti megnyilvánulásai, lehajló szeretete mondja el, mennyire szereti Istent. Életét adja az emberért, Isten teremtményéért. Aki Istent szereti, az embert is védi, érte, és nem ellene cselekszik. A nagy parancsolat első felét könnyen idézzük, de az Úr azt mondja, akkor hiteles, ha a második is megvalósul. Ezek az emberek Jézus ellen dolgoznak, meg akarják ölni, akkor hogyan szerethetik Istent teljes szívből? Akinek belefér a másik ember kihasználása, elnyomása, belefér a gyilkosság, a háborúk, az hogyan szeretheti Istent? János első levele is ezt a kérdést teszi fel: „Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, és gyűlöli a maga testvérét, hazug az, mert aki nem szereti a maga testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát” (1Jn 4,20). Ha Istent szeretem, akkor hogyan férhet bele a keresztyénségbe a vérontás, a másik ember kárán való meggazdagodás, a kizsákmányolás? Igen, ha azt mondom, hogy szeretem Őt, akkor ennek a szeretetnek az emberek iránti tettekben kell megnyilvánulni. Jézus nem az emberekből, hanem az emberekért élt. A megmentésünkért odaadta Önmagát a kereszten. Ez a tanítványok útja is.

 

 

Isten szívén megpihenve

 

1. Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát, :/: Hitünk karja úgy ölelje Édes

Megváltónkat át! Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei; Mi cselédek, ő a gazda, Ő

miénk, övéi mi.

2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai, :/: Tudjuk egymásért harcolva, Ha

kell, vérünk ontani. Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk; Fájna néki, lát-

va minket, Hogy szeretni nem tudunk.

3. Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy, :/: Míg eggyé lesz benned vég-

re Minden szív az ég alatt; Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk,

S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.

 

 

Isten áldásával.

 

 

Sodródsz, vagy követed Őt?

Isten magához hív hetven vént és még néhány kiválasztott személyt, Mózessel együtt (2Móz 24,1-18). Eltávolodnak a többitől, és az Úr közelébe mennek, nem mehetnek egészen oda Hozzá, de közelebb mennek, és leborulnak. Menjünk minél közelebb az Úrhoz és boruljunk le Előtte. A leborulás azt jelzi, elfogadom Uramnak, Ő szab törvényt nekem, és én teszem, amit mond. Az Úr Jézus előtt is leborultak mindazok, akik túlláttak emberi formáján, és segítségül hívták. Leborulással fejezzük ki, hogy feladjuk saját próbálkozásainkat, és Őreá bízzuk magunkat. Mert Isten nem dísz az életünkben, hanem annak Ura és Gazdája. Jézus által Édesatyánk. Az Atya nem az életünk nézőterén akar helyet foglalni, és tapsolni, ha sikerül valami, és sajnálkozni, ha kudarcot vallunk. Isten Jézus Krisztus által maga akarja élni az életünket. Már nem én próbálkozom, hanem engedem, hogy részese legyen mindennapjaimnak. Engedem, hogy a napi tervemet is Ő készítse el.

Jó látni, mennyire komolyan veszi Mózes Istent, mindent följegyzett, amit mondott neki az Úr. Tehát Mózes nemcsak ott volt Isten jelenlétében, hanem szorgalmasan jegyzetelt. Nem engedte, hogy bármi is a földre hulljon Isten szavából. A jegyzetek segítenek az emlékezésben, fel tudja idézni mindazt, amit el kell mondania a népnek. Az írás bizonyítja, hogy Mózes nem kitalálta az egészet. Tehát nem bíz mindent az emlékezetére, hanem megörökíti az üzenetet. Ezzel Mózes nekünk is megmutatja, hogyan javíthatunk a memóriánkon. Jegyzeteléssel. Leírjuk az igehirdetésből, ami megszólított, amit nekem mondott az Úr. Jegyzeteléssel mutathatom meg, mennyire fontos nekem Isten szava. A jegyzetet később is elővehetem, és amit korábban hallottam, az ma is üzenetté válhat.

A nép, amikor meghallja Isten szavát, egyhangúlag feleli: mindazt megtesszük, amit Isten parancsolt. Ebben az emelkedett pillanatban olyan könnyű egyhangúlag azt mondani, mindent megteszünk. Isten jelenléte veszi őket körül, most tele van a szívük félelemmel, megrendüléssel és szeretettel. Hányszor mi is így érzünk, mindent megteszünk, meg is valljuk, vagy istentiszteleteinken énekeljük, de valóban úgy is van? Tényleg tesszük is, amit mondunk?

Mózes maga megy fel a hegyre, és ott a felhő közepében átéli Isten totális jelenlétét. Csak Ő és Isten. Minden zavaró körülmény kizárva. Mózes sem megy felfedezni a hegy szépségeit, hanem csak az Úrral van. Negyven nap és negyven éjjel van a csöndben, és figyel Istenre. Milyen csodálatos ez, csak az Úrral lenni. Kizárom a világot, annak minden zaját, és csak Vele vagyok együtt. Ahogyan a becsukott ablak kizárja a szobából az utca zaját, úgy zárjuk ki lelkünkből a világ minden zörejét, és legyünk csendben Urunkkal.

Mózesnek a jelenlét megtapasztalásához be kellett mennie a felhő közepébe. Ez rajta múlott, Isten odahívta, de neki kellett belépni a felhőbe. Lépj be ma is a felhőbe, légy az Úrral. Tedd meg ezt, tégy érdekében mindent félre, olvasd, hallgasd az igét, és légy Megváltóddal.

A szadduceusok sem akarnak lemaradni, ők is odamennek Jézushoz, és kérdésük is van (Mt 22,23-33). És ez elsőre jó, mert az jó, ha valaki odamegy Jézushoz a kérdésével. Bár mi is mindent Elébe vinnénk. Azonban ennél is lényegesebb a szándék. Miért jövök, mit akarok elérni, mit várok? Ezeknek az embereknek a kérdése okoskodó volt. Nem őszintén kérdeznek, nem választ várnak, hanem saját teóriájuk igazolását. Másrészt nevetségessé is akarják tenni az Urat.

Hogyan jövök? Valóban választ várok? Kész vagyok meghallgatni, amit az Úr mond, és ahhoz igazítani magam? Vagy én is csak saját elképzelésemet akarom alátámasztatni Jézussal, egy igével. Mert sokan vannak, akiknek megvan a döntésük, elhatározták, mit fognak tenni, de kell egy ige, amivel alá lehet támasztani. Ha van igém, azzal mást el tudok hallgattatni. Nézd, Isten mondta. Ami nem volna probléma, így is kellene működni, amiről megbizonyosodom, hogy Isten akarata, azt cselekszem. De nem utólag keresek igét, hanem előre tanulmányozom abban a kérdésben Isten Igéjét, és amikor megértettem, mi az Ő akarata, akkor aszerint lépek. És ezt az akaratot vállalom, akkor is, ha ellentétes korábbi elképzelésemmel.

Mondvacsinált sztorival jönnek Jézushoz, de Ő helyreteszi őket. Első szava: tévelyegtek! És ez nem kis bátorságra vall. Egy vezető politikai párt embereinek megmondja, tévelyegnek. Nem udvariaskodik, hanem elmondja a valóságot. Tévelyegnek. Nem járnak jó úton. Azt is megmondja, mi ennek az oka. Nem ismerik az Írásokat. Tehát nem Isten szava az iránytűjük. Nem keresik Isten akaratát, és ha olvassák is az Írásokat, nem arra hallgatnak, hanem emberi véleményekre. Ha levesszük tekintetünket az igéről, eltévedünk. Az Úr szívünkre helyezi: a legfontosabb ismerni a Bibliát. Mindenben igazodni ahhoz, ami meg van írva. Pál apostol is gyakran mondja, meg van írva. Mindig az írott ige igazította útba.

Az Írás és maga Jézus is határozottan kijelenti: van feltámadás. Ez nem kérdés, nem vita tárgya. Több halottat feltámasztott az Úr, és ezek valóságos cselekedetek voltak. Ha ez a téma érdekli őket, találkozhatnak feltámasztott emberekkel. Az életük bizonyítja Jézus hatalmát és a feltámadás realitását. És ha mindez nem elég, eljön az Ő feltámadásának a napja. Jézus győzött a halál fölött, él, és ezért élővé tudja tenni a holtakat, a lelki holtakat is. És, aki meg akarja ismerni Őt és feltámadásának erejét, az megismerheti. Jézus él, és hat ma is. Életünk minden nyomorúságából ki tud emelni, és átvisz az Atya országába, és ott kiteljesedhetünk. Isten országa csodálatos világ. Egész más, mint az emberek világa. Ott Ő van a középpontban. Az Úr Jézus irányítja Isten országát, és így benne gyógyulás, megbékélés, megerősödés, szeretet, szolgálat, boldog élet található. Isten országának más az életritmusa. Aki oda belép, az kikerülhet a világ sodró erejéből. Mert mi nem sodródunk, hanem tudatosan követjük Jézust. Sodródsz, vagy követed Őt?

Vezess, Jézusunk, S véled indulunk

1. Vezess, Jézusunk, S véled indulunk. Küzdelemre hív az élet, Hadd kövessünk benne

téged; Fogjad a kezünk, Míg megérkezünk.

2. Adj erős szívet, Hogy legyünk hívek. És ha terhet kell viselnünk, Panaszt mégsem ejt

a nyelvünk; Rögös bár utunk, Hozzád így jutunk.

3. Sebzett szívünk majd Mikor felsóhajt, Vagy ha másért bánat éget, Adj türelmet, bé-

kességet, Reménnyel teli Rád tekinteni.

4. Kísérd lépteink Éltünk végéig, És ha roskadozva járunk, Benned támaszt hadd talá-

lunk, Míg elfogy az út S mennyben nyitsz kaput.

Isten áldásával.