Fogyatkozás

A

 fáraó a kilencedik csapás után úgy véli, Mózes kifújt (2Móz 11,1-10). Nem jön vissza többet, nincs már több trükk a tarsolyában, minden marad változatlan. A fáraó ezt győzelemként könyvelte el. Azt gondolta, milyen jó, hogy nem engedtem neki, most már nem fog követelőzni, már nem tud tenni semmit. Miért gondolta így ez az ember? Azért, mert Mózesben is csak egy embert látott, egy jó mágusnak, egy kiváló tudósnak tartotta, csak ennyi, és semmi több, nem kell tovább vele foglalkozni. A fáraó nem látta meg Mózes mögött az élő Istent. Nem akarta meglátni, hogy ezek már nem egy mágus vagy egy tudós, tehát egy ember tettei, hanem Isten cselekszik. Isten az, Aki a jelek által keresi őt és a népét.  

Amikor eljött az Úr Jézus, szintén nem ismerték fel. Rengeteg csodát és jelet vitt végbe, de mindig valami mást akartak. Nem látták meg Benne Istent. De vajon én meglátom-e? Felismerem-e az igét olvasva, hogy nem egy kiváló képességű emberrel van dolgom, hanem az élő Istennel. Minden tette Isten hatalmáról beszél. Amit Ő cselekszik, az nem csupán egy ideig tart, hanem végleges. Akit meggyógyított, az valóban meggyógyult. A gonosz, ha kiűzte valakiből, végleg távozott. Jézus nem végez félmunkát. Ő nem trükköket mutat be, hanem Isten hatalmával az ember javát szolgálja. Megszabadít a romboló erők hatalmából, és új életre segít. Ezt követően pedig beépít Isten országába. Jézusban Isten jött el a világba, azért, hogy megkönyörüljön rajtunk, és életet adjon. Tetteivel nem elkápráztatni akar, ő nem a támogatásunkra pályázik, hanem minket keres, személyesen. Azt akarja, hogy egész életünket bízzuk Őreá. És ha ezt megtesszük, akkor egy új, minőségileg másabb életre vezet.

Azonban, nincs vége, becsapódott a fáraó, mert nem emberrel van dolga, hanem az élő Istennel, aki nem végez félmunkát. Isten soha nem adja fel. A kilenc csapás nem kudarc, hanem az Ő drága türelme és kegyelme. Ennyiszer jött újra, mert nem elpusztítani akar, hanem meggyőzni, arról, hogy nem érdemes szembefordulni Vele. Áldást nyer, aki engedelmeskedik Neki. Aki csak felületesen szemléli a dolgokat, kudarcnak könyveli el ezeket a bizonyságtételeket, hiszen nem lett eredményük, a népet nem engedték el. Talán még Mózesben is a kudarc gondolata mozgolódott, de Isten szól, és kijelenti, lesz még csapás, és ez a döntő lesz. Ezután már eljön a szabadulás pillanata. Azonban nem kellene eddig elmenni, Isten korábbi jelzéseinek is lehetne engedni, de ez nem történik meg. Itt nem erődemonstráció folyik, nem megfélemlíteni akar, hanem megvalósítani a kitűzött célt. Ez pedig nem más, mint a szabadítás. Ugyanígy ma sem más a cél, mint a szabadítás. Isten ki akar szabadítani a bűn és a sátán hatalmából. Azért jött, hogy helyreállítsa kapcsolatunkat az Atyával, és bizonyságtevővé formálja az életünket. Jézus tanítványainak a mindennapjai is bizonyságtételek. Az Úr minden napunk minden percében jelen kíván lenni.

Most már a népnek is fel kell készülni az indulásra, de Isten nem üres kézzel indítja őket útnak. Gondoskodik róluk. Kapnak útravalót. Isten mindenre odafigyel, és ez megerősíti őket abban, hogy jó Istenre hagyatkozni. Ez az esemény felkészíti őket a pusztai vándorlásra, ebből erőt meríthetnek. A ma történése felkészít a holnapra. Emlékeznem kell arra, amit korábban tett értem az Úr. A tanítványokat is emlékezteti az Úr Jézus a négyezer és az ötezer ember megvendégelésére. Amikor nehézzé válik a helyzet, jusson eszünkbe mindaz, amit Isten korábban elvégzett. És ha eszünkbe jut, megerősíti a hitünket: Ő ma  is meg tudja tenni.

A tizedik csapás is megmutatja Isten hatalmát, népét és mindazokat, akik hisznek az Ő szavának, megoltalmazza, őket elkerüli a csapás. És ez is bizonyságtétel. Amikor az övéit megőrzi az Úr, egy-egy nehéz esemény alatt, az bizonyságtétel. A többinek meg kell látni Isten hatalmát.

Ez a történet nagyon megrázó, és fel is kavarta a tanítványokat (Mt 19,16-26). Nem értik, ami történik. Miért? Mert máshoz vannak szokva. Ha egy ilyen pedigrével rendelkező ember jelentkezett az akkori teológián, nagy örömmel fogadták. Nem a fogyatkozást keresték benne, hanem nagyon is  meg voltak vele elégedve. Ez az ember mindenkit meggyőzött alkalmas voltáról. Aki a parancsolatokat gyermekkorától megtartja, lefordítva: megkeresztelték, konfirmált, az ifialkalmak, nyári táborok rendszeres és aktív résztvevője, az igazán alkalmas egyházi szolgálatra. Egy ilyen embernek biztos, hogy van elhívása.

És Jézus megdöbbent, mert nem ezekre a kiválóságokra figyel, hanem meglátja a fogyatkozást, és ezt nagyon fontosnak tartja. Sőt, ez a fogyatkozás alkalmatlanná teszi őt Jézus követésére és a Neki való szolgálatra. Ezt az embert nem is Jézus hívja, maga keresi Őt, ami még nem baj, mert jó az, ha keressük, sőt, igazán az volna a jó, ha minden kérdésünkkel Hozzá fordulnánk. Azonban Ő nem azért jön, mert Jézust akarja követni, neki nem Jézus kell. Nem Megváltót keres, ő csak egy dicséretre vágyik, vagy úgy is mondhatnánk, az örök életre szóló ajánlóleveléről még Jézus aláírása és pecsétje hiányzik. Azonban Jézus nem osztogat aláírást, és az Ő pecsétje a saját vére, amivel megmossa bűnös szívünket. A vér és majd a Szentlélek a pecsét, és ha ezek jelen vannak, akkor elmondhatjuk, hogy Jézushoz tartozunk, örök életünk van.

Ennek az embernek olyan fogyatkozása van, amivel nem alkalmas Isten országára. Mi ez a fogyatkozás? Jézus és az újjászületés hiányzik az életéből. Enélkül pedig nem lehet tanítvány. Milyen tanítvány az, akinek nincs jelen az életében Jézus?

Megkapja a tanácsot arra nézve, mit tegyen, hogyan lehet más az élete, és miképp tűnhet el a fogyatkozása. Adja el a vagyonát, szabaduljon meg mindattól, ami fontosabb neki Istennél, ami megkötözi, és nem engedi, hogy Jézust kövesse. Ha ezt megteszi, kövesse Őt. Ez a lényeg, elszakadni az eddigi életformámtól, és követni Jézust. Ez azt jelenti, hogy a múltamnak hátat fordítok, és odafordulok Jézushoz. Most már Ő irányít engem. Most már az Ő gondjaira bízom magam. Már nem a vagyoni, politikai helyzetemre támaszkodok, hanem egyedül Jézus szavára. Az életre vezető első lépés az engedelmesség, megteszem, amit Jézus mond. A gazdag ifjú nem tette meg, mert a vagyonához ragaszkodott. Ő változás nélkül, a múltjával, a pénzével együtt akarta Isten országát. Jézust azonban csak úgy követhetem, ha eddigi kincseimtől megválok, és Ő lesz az igazi kincs és érték a számomra.

Én nem tudom ezt megtenni, de Isten igen. Minden függőséget Ő szakít el. Ha alázattal kérem, Ő megszabadít. Az a kérdés: Őt akarom, vagy csak egy tuti tippet Tőle? Egy tipp azonban nem elég, Jézus a belépő az életre. Jézus maga az Élet. Nélküle, ha mindenünk megvan is, fogyatkozással bírunk. Jézus nélkül a leginkább felfelé ívelő élet is hiányos.

 

 

MILY DRÁGA NEKÜNK EZ A JÓ HÍR

 

1.  

Mily drága nekünk ez a jó hír,

Mily édes örömteli zeng!

Halljátok a nagy szabadítást,

Mely Jézusba’ lett a mienk!

Ó, bízd magad e kegyelemre,

Mely gazdagon árad feléd,

Váltságát tedd a magadévá,

Hidd, az számodra is elég!

 

2.  

Leszállott a mennyei fényből,

Elhagyta a dicső hazát,

Hogy széttörhesse rabbilincsünk,

Hogy hintsen az éjbe sugárt.

Ó, bízd magad e kegyelemre,

Mely gazdagon árad feléd,

Váltságát tedd a magadévá,

Hidd, az számodra is elég!

 

 

 

3.  

Ó, jöjj mi hatalmas Urunkhoz,

Fáradt, szomorú, jer ide,

Érted gyötrődött a kereszten,

Hát bízva jöhetsz elibe.

Ó, bízd magad e kegyelemre,

Mely gazdagon árad feléd,

Váltságát tedd a magadévá,

Hidd, az számodra is elég!

 

4.  

Csak Jézus az, aki segíthet,

Üdvöt nem ad más, csakis Ő,

Itt áll és türelmesen vár még.

Mit késel? Nincs már sok idő!

Ó, bízd magad e kegyelemre,

Mely gazdagon árad feléd,

Váltságát tedd a magadévá,

Hidd, az számodra is elég!

 

 

Isten áldásával.