Mindennapi bizalom

I

sten szabadítása meghatározó az életben, egy új időszámítás kezdődik (2Móz 16,1-36). Amikor az Úr belép az életünkbe, és cselekszik, új kezdődik, egészen új. Az időt most már az Egyiptomból való kijövetelhez igazítják, onnantól számítanak mindent. Miért? Mert ha ez nem megy végbe, rabszolgaként pusztulnak el. A kijövetel nem szabadságot jelent, nem azt, hogy egy időre abbahagyjuk a fáraó szolgálatát, és egy kicsit kipihenjük magunkat. Nem! A szabadítással végleg kijövök a régiből, és nem térek többé oda vissza. Elindultak Kánaán földje felé, és folyamatosan haladnak a cél felé. Nem Egyiptom határában telepednek le, hanem vándorolnak a tejjel és mézzel folyó földre, arra a helyre, amit Isten ajándékozott nekik. A krisztusi élet is vándorlás, bár nagy a veszély, hogy a régi életünk határán verjük fel a sátrunkat. De ne tegyük!

Krisztus követése más, mint a korábbi életforma, ezt tapasztalja Izráel is. Haladni kell előre, ahogyan az Úr vezet, és bizony, ez nem tetszik. Isten nem igazodik hozzájuk, hanem nekik kell igazodni az Úrhoz. Bizony, ezt nekünk sem árt tudni, nem Isten igazodik mihozzánk, ne is várjuk, azt akarja, hogy mi igazodjunk az Ő akaratához, tervéhez. Amikor nincs azonnal terülj-terülj asztalkám, zúgolódni kezdenek. A zúgolódás által a gonosz megszépíti a rabszolgaságot. Egy kis lemondás és küzdelem után már nem az ígéret beteljesedésére, nem az ígéret földjére vágyakoznak, hanem vissza Egyiptomba. Ők nem Istent akarják, csak egy jobb életet. Nem lelki szabadságot, isteni életformát, hanem csak a test kényelmét. Hányszor mi is a régibe vágyunk vissza, mert ott jobb volt, húsosfazék mellett ültünk. Ez természetesen nem volt igaz, mert a rabszolganépet hajnaltól késő estig hajszolták. Annyira a testi jólétre koncentrálnak, hogy már az Úrral való kapcsolat nem is fontos, csak a megélhetés. Nem Isten után vágynak, csak kenyér után. Fontosabbá vált Istennél a megélhetés, a jólét. Honnan tudjuk? Onnan, hogy Isten már a szabadítás eddig eltelt ideje alatt is gondoskodott róluk. Kaptak vizet, forrásokat, és ha Ő a fontos, akkor kenyérszűke idején is biztatgatják egymást. Akkor nem vissza akarnak menni, hanem az új hazába. Az Úrba vetett élő hit mindig előre visz. A hit nem tekint vissza, nem akarja már a szolgaságot. A hit örül az Úrnak.

Isten válaszol, megkönyörül rajtuk, és ad nekik kenyeret és húst. Semmihez nem hasonlítható kenyeret kapnak. Olyan minőséget, amit ember nem tud készíteni. Egyiptomban nincs manna, csak az Úr országában juthatunk hozzá. A mannát Isten adja, és csakis az Ő népének.

A manna egyben próba is, kiderül, akar-e a nép Isten törvénye szerint járni. Kiderül, hogy Isten kell-e nekik, vagy Isten ajándéka. Miből derül ki? Az engedelmességből. Annyit szednek a mannából, amennyit Isten mond, vagy többet? Aki egy napra valót szed, az engedelmes, az bízik Istenben. Az ilyen ember hitből él. Hiszi, hogy Isten ad holnap is. Isten országában fontos alap a mindennapi gondoskodás. Az Úr Jézus is ezt tanította az imádságban. A mindennapi kenyeret kérjük, mert az elég, és hisszük, hogy a következő napon is megkapjuk a napi adagot, azt, amire szükségünk van. Isten nem a spájzolásra bátorít, hanem a naponkénti bizalmunkat erősíti.

A manna Isten igéjét is jelenti, ezáltal rámutat, mindennap friss igére van szükségünk. Nem élhetünk a tegnapi mannából, mindig friss kell. Mindennap borulunk oda az Úr elé, és kérjük a mannát, kérjük az üzenetet, mert a friss ige növeli a hitünket.

Az Úr Jeruzsálembe, a kereszt felé tart (Mt 21,1-11). Beszélt is már az Ő haláláról, de nem igazán akarják érteni a tanítványok. Ők egészen másról álmodoznak. Jólét, királyság, és nem látják az Úr akaratát. Nem ismerik fel, hogy a Megváltó meghal értünk. Nem akarják felismerni, hogy Isten igazi Báránya érkezett meg, Aki a saját életét adja áldozatul bűneinkért. Őérte lehet szabadulásunk. A két megnyílt szemű ember is követi Jézust, és ők talán kezdik látni, miről is van szó.

Ahogy közelednek Jeruzsálem felé, a tanítványokban és az Őt kísérő sokaságban felerősödnek a Messiáshoz kötődő várakozások. Ők valóban egy földi királyt várnak, aki kézbe veszi az ország irányítását, jólétet biztosít, és naggyá teszi őket. Az Úr ismeri őket, tudja, mi van a szívükben, és ismer minket is. Tudja, mire vágyunk, Őt akarjuk, vagy csak egy jobb életet? Arra várunk, hogy valóban Isten országa jöjjön el, és beteljesedjenek az ígéretek? Vágyakozunk arra is, hogy mindenki megismerje az Urat? Szívünk vágya az evangélium terjesztése? Vagy mi is csupán a földi élet jobbá tételét várjuk. Elvarázsol a világ. Azt gondoljuk, minden egyre jobb lesz, eltűnik világunkból, legalábbis a mi országainkból az éhezés, a szenvedés, a betegség. Azonban nem efelé haladunk, és maga az Úr sem erről beszélt.

Egy szamarat hozat el Jézus a tanítványokkal, és ez válasz a bennük lévő kérdésekre. Ő nem hadvezér, nem földi értelemben vett uralkodó kíván lenni. Ő szolgál, életét adja, hogy így megoldja a legnagyobb problémánkat, a bűnt és a halált. Amíg a bűnkérdés meg nem oldódik, nincs esély a tartós és az egész világra kiterjedő jobb életre. Jézus győzelme a bűn felett mindenkinek szól, azonban ez nem globális, hanem személyes. Nekem kell meglátni, hogy bűnös ember vagyok. Én kérhetem az Ő segítségét, és Ő új szívet ajándékoz nekem. Csakis újjászületett szívvel tudunk úgy élni, ahogyan Ő élt.

Az Úrnak nem fehér lóra, nem hadseregre és fegyverekre, hanem egyszerű, szolgáló életekre van szüksége. Olyanokra, akik engednek Neki, és az evangéliumot készek vinni. A szamár az alázatos, szolgáló tanítványt jelképezi. Isten országa nem elvesz, nem leigáz, hanem ad. Mit? Új, bűn nélküli, Istenre figyelő életet. Olyan új életet kapunk, amely már Isten szavára áll, már az a mérvadó, amit Isten mond.

A bevonulás története is mutatja, hogy nem igazán értik Jézus, sőt, félreértik. Mert amikor felteszik a kérdést: Kicsoda ez? - a válasz csak ennyi: a Názáretből való próféta. Vagyis csak egy ember. Nem ismerték fel Jézusban az Istent. Nem látják, hogy maga Isten vonul be a saját városába. És ha ez így van, boruljunk le Előtte őszintén, és kezdjünk el Rá hallgatni. Tegyük, amit mond, éljünk úgy, ahogyan azt mutatja.

 

 

"Imádkozzatok és buzgón kérjetek!"

 

1. "Imádkozzatok és buzgón kérjetek!" Bűnös voltunkért, Uram, ó, ne vess meg! Tiszta

szívet és Szentlelket adj nékünk, Hallgass meg Fiad nevébe', ha kérünk.

 

2. „Keressetek buzgón és megtaláltok!” - Téged keresünk, Uram: hogy bűn s átok Erőt

ne vegyen mirajtunk, légy nékünk Égi utunk, igazságunk, életünk!

 

3. „Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!” - Elfáradtunk, Uram, e világ zaján; Ó, nyisd meg

az égi béke szép honát, Add, hogy zenghessünk örök halleluját!

 

 

Isten áldásával.