Hit által lehetséges

A

z Úr Áront adta Mózes mellé, most már nincs több kifogás (2Móz 4,18-31). Be kell fejezni a nyafogást! Nem számít a kor, a beszélőkészség, az sem, mit monda majd Izráel népe, menni kell, mert az Úr küld. De ez a küldés nem azt jelenti, menj, és Isten majd védett helyről figyeli, mi történik. Isten soha nem így küld. Azt mondta Mózesnek, veled leszek! Tehát nem egyedül kell elvégezni a feladatot, hanem az Úrral együtt. Urunk, az Úr Jézus Krisztus is így szólt: jöjj, kövess engem. Tehát az élre állt, és aki meghallotta a hívást, és engedett neki, az beállt Mögé. Ma is így van ez, az Ő nyomában mehetek. Csakis akkor lesz eredményes és áldott az életem, ha mindig Mögötte maradok. Nélküle nem is tudok semmit tenni.

Mózes még visszatér apósához Midjánba, majd Isten bátorító kijelentése után elindul. Isten valóban vele van, figyeli őt, és segíti. Mózes még mindig nehezen mozdul, köti az emberektől való félelem. Szívét az tölti be, de mi lesz velem, ha visszamegyek Egyiptomba? Mit szól majd a fáraó, elfogat, kivégeztet?  Mennyire köt minket az emberek véleménye, a félelem. Azonban ezek megkötöznek, Isten útján megállítanak. Aki az emberekre, a körülményekre tekint, nem halad előre. Mindig van valami, ami problémát jelent. Azonban mi már felnézhetünk az Úrra. Minden gondunk fölé emelkedik a kereszt. Aki rátekint, erőt nyer. A kereszt minidig jelzi, hogy Jézus nagyobb minden gondodnál. Fordulj Hozzá bátran. A kő már el volt hengerítve a sír szájáról, amikor az asszonyok még azon keseregtek, ki hengeríti el. De amikor felnéztek, meglátták, hogy szabad az út. Gyakran csak lefelé nézünk, és ez elkeserít, nézzünk fel, nézzünk Jézusra. Péter elindult a vízen, és járt, de csak addig, amíg Jézusra figyelt. Hát figyelj folyamatosan Őreá.

Az Úr elindítja Mózest, ne félj, eltávolítottam az akadályt. Nincs már visszatartó erő, meghaltak, akik halálra kerestek. Szabad az út, menj. Az Úr Jézust is akkor hozta ki az Úr Egyiptomból, amikor az Őt üldöző király meghalt. Szabaddá vált az út. Krisztusban szabad az út. De arra is ügyelni kell, hogy a Tőle kapott eszközeinket vigyük magunkkal. Ő ad eszközöket, amik a bizonyságtételt alátámasztják, erősítik. Vigyük az igét és az Isten hatalmáról szóló bizonyságtételt. Mutassuk be saját életünk által Isten hatalmát. A hiteles élet az igazi bizonyságtétel.

Mózes elindult, de az úton egy dráma bontakozott ki, az Úr meg akarta ölni őt. Hogy van ez? Isten elhívta, majd elküldi Egyiptomba, és most eléáll és az életére tör? Isten ezzel az akcióval megállítja, mert valamiről megfeledkezett. Mózes nem egy ember a sok közül, ő Isten választott népének fia, a szövetség gyermeke, és nem tett eleget a szövetség feltételeinek. Isten népét akarja kivezetni, tanítani, és vezetni fogja őket, elvárja, hogy az Úrral szövetségben legyenek, ennek szabályait betartsák, de saját élete hiányos ezen a téren. Elvár másoktól olyat, amit ő nem tett meg. Nagy kísértés, hogy gyakran olyat várunk el másoktól, amit mi sem tettünk meg, vagy nem is vagyunk képesek megtenni. A hiteles élet, amelyik élő kapcsolatban van az Úrral, és ez meg is látszik. Akkor várom el, hogy megtérjenek, ha én is megtértem. Akkor szólítok fel Isten akarata cselekvésére, ha én is azt teszem, mindennap.

Mi maradt ki? A körülmetélés, fiát nem metélte körül Isten akarata szerint. Isten akaratát akarja képviselni úgy, hogy maga sem cselekedte meg. Cippóra menti meg a helyzetet, körülmetéli fiát. Vér nélkül nincs bűnbocsánat, ezt  a vért nem nekünk kell kiontatni, megtette az Úr Jézus. Az Ő vére által fogad el, tisztít meg és újít meg az Úr. Mózes megtapasztalja, hogy Isten állja a szavát. Soha nem mond olyat, amit nem teljesít. Így küldi Áront a testvére elé. Most már együtt mennek a néphez, és nem magukról beszélnek, hanem Isten szavát adják tovább. Bemutatják a jeleket, és a nép megértette, hogy Isten válaszolt az imáikra. Isten itt van! Erre a felismerésre leborulással válaszolnak. Boruljunk le Urunk előtt, és dicsérjük Őt!

Isten útmutatást adott a hegyen a tanítványoknak (Mt 17,14-21). Jézust hallgassák, Tőle tanuljanak, azt tegyék, amit Tőle látnak. És ők követik, a hegyről leérnek bele az élet sűrűjébe. Nincs sátor, különvonulás, Jézust nem lehet kisajátítani, hanem vinni kell Őt a rászorulók közé. Hirdetni kell az evangéliumot, elmondani, hogy eljött Isten országa, Jézus a Királya. És ennek az országnak csodálatos erői jelennek meg. Isten országa felszabadít a bűn uralma alól, leoldja sátán bilincseit, helyreállítja, amit a gonosz tönkretett. Jézus Krisztus által van szabadulás, gyógyulás és élet.

Egy apa borul le az Úr Jézus előtt, és segítségét kéri. Fia beteg, senki nem tudott eddig segíteni, az apa sem boldogul már vele. Sőt, még a tanítványok is csődöt mondtak. De az ember hiszi, hogy Jézus nem mond csődöt. Nem áll meg a tanítványok kudarcánál, nem fordul vissza. Kiállja a próbát. Mert a tanítványok kudarca próba volt a számára. Továbbmegy-e Jézus felé, vagy feladja? Ez az ember nem adja fel, mert nem a tanítványokra néz. Nem azonosítja velük Jézust. Ha nekik nem is sikerült, de Jézus nagyobb náluk, Ő megoldja a problémát. Ne engedjük, hogy a tanítványok, az egyház kudarca távol tartson Jézustól. Annál inkább keressük, és menjünk Hozzá.

Jézus nem menti fel a tanítványokat, mondhatnánk, elvárta, hogy gyógyítsák meg a fiút. Azonban ők ezt nem tudták megtenni. Miért? Nem hitték, hogy lehetséges. Nem hitték, hogy imádság által is meggyógyulhat. Jézus távolról is cselekszik. Tulajdonképpen nincs távol, mert tanítványai által jelen van. Ma is általunk van jelen az Úr.

Jézus szavára a gonosz erők eltávoztak, a fiú pedig meggyógyult. Jézus szava hatalom, és ha szól, a gonosznak távoznia kell. Nem tarthatja korlátlanul uralma alatt az életeket. Aki Jézushoz fordul, megszabadul Általa.

Az akadály a kicsinyhitűség. Ha nem hiszem, hogy Jézus ma is ugyanaz, ha nem hiszem, hogy szava itt és most is hat, akkor marad a nyomorúság. Nem nagy hitre van szükség, hanem hatékony hitre. A hatékonyságot az ige, az Úr Jézus adja. Mivel mustármaghoz hasonlítja a hitet, arról pedig tudjuk, hogy Isten országának szimbóluma. Ha Isten országára, Jézus igéjére alapozunk, nincs lehetetlen. Mustármagnyi hittel már semmi sem lehetetlen, és ezt a hozzánk hasonló tanítványoknak mondja. Hit által nincs lehetetlen.

 

 

TÉGY FOGLYODDÁ, URAM

 

 

1.  

Tégy foglyoddá, Uram,

Akkor szabad leszek;

Késztess megadni önmagam,

Győzelmet úgy veszek!

Ha küzdve küszködöm,

A földre roskadok,

De ha karod lesz börtönöm,

Akkor erős vagyok.

2.  

Szívem gyáván remeg,

Úgy hajlik, mint a nád,

Amíg Benned nem lelte meg

Parancsoló Urát.

Míg láncra nem vered,

Boldogtalan, sivár;

De hogyha szolgád lesz Neked,

Akkor üdvöt talál.

3.  

Lelkem mindjárt alél,

Nem tölti tűz, se hit,

Míg benne égi tűz nem kél,

S szolgálni nem tanít.

Vezetni úgy tudok,

Ha Szentlelked vezet.

Zászlóm fennen csak úgy lobog,

Ha fúj leheleted.

4.  

Majd úgy uralkodik,

S nyer lelkem égi trónt,

Ha Néked hódol a porig,

Ha mindenről lemond.

Vész és vihar között

Úgy áll végig híven,

Ha Nálad békén kikötött,

S mindvégig ott pihen.

 

Isten áldásával.

Ott

A

 szolgaságban élő nép rádöbbent arra, hogy ez így nem jó, eszébe jutott, hogy van Istene, és kiáltott Hozzá (2Móz 3,1-4,17). Így kezdődik a szabadítás, meglátom, hogy amiben vagyok, az nem jó, és az Úrhoz kiáltok. Isten pedig meghallja az ilyen kiáltást. Aki szorult helyzetében kiált, annak készíti a szabadulás útját. Úgy cselekszik, hogy mindenki lássa meg Őt! Még véletlenül se gondolják azt, hogy itt emberek cselekedtek, legyen világos, hogy az Úr vitte végbe a szabadítást. Isten eszközt használ hozzá, akit most hív el és készít fel. Mózes a kiválasztott eszköz, de amíg Isten nem hívja el, saját próbálkozása nem jár eredménnyel.

Isten elébemegy Mózesnek, és egy csipkebokor lángjában jelenik meg. Így jön elénk is, talán már nem is gondolunk Rá, nincs már semmi célunk. Jól elvagyunk magunknak, és akkor Ő elindul felénk, néha olyan megszokott dolgokon keresztül ragad meg, amikről nem is gondolnánk. Mózes sem először látott égő bokrot, de most először látta, hogy a bokor nem hamvadt el. Csak ég és ég hosszú perceken keresztül. És ez kimozdítja magába süppedtségéből. Mózes megmozdul, elindul, mert oda kell menni, mert csak ott éli át az Istennel való találkozást. Az ott fontos, nem máshol, hanem ott, az igében, az istentiszteleten élhetjük át a nagy találkozást. Ha nem megyünk oda, ha nem nézzük meg, lemaradunk.

Mózes negyven évig volt Jetrónál, és őrizte a juhokat, ez volt a felkészítés időszaka. Isten megtisztította az emberi megoldásoktól, attól, hogy ő maga akarjon segíteni népén. Most vált alkalmassá, amikor alkalmatlannak tartja magát.

Én veled leszek, szól az ígéret, és ennél több nem kell. Csak így érdemes menni, Vele. Minden dolgunkba csak Vele menni. Mert ha Ő nincs velünk, akkor maradunk mi egyedül. És az édeskevés. Ma gyakran az a gond, hogy elhisszük, hogy magunkban is elegek vagyunk az élethez. Azonban szükségünk van az Úr jelenlétére. Nála nélkül semmit sem cselekedhetünk. Ő a Vagyok, ami azt üzeni, hogy Ő jelen van, ezért számíthatunk Rá. Ő itt van, és megtapasztalhatjuk erejét, kegyelmét és szeretetét.

Isten elmondja, mi a feladat, de Mózes már nagyon nem akar menni. Most már az foglalkoztatja, mi lesz, ha nem hisznek neki. Azonban nekünk nem az a dolgunk, hogy taglaljuk, hisznek vagy nem. Pál sem foglalkozott azzal, mi lesz, ha elmegy missziói útra, és nem hisznek neki. Te csak menj, oda, ahová az Úr küld, és ha bírod az ígéretet, én veled leszek, akkor a többi az Ő dolga. Sok esetben visszahúz és eredménytelenné tesz az az elgondolás, mi lesz, ha nem hisznek nekem? Az a feladatunk, hogy hintsük a magot, az Úr pedig gondoskodik majd róla.

Tulajdonképpen mindaz, amit Mózes mond, kifogáskeresés, ne kelljen menni. Öreg vagyok már, lejárt az én időm, menjenek a fiatalok, semmi kedvem, költözködni, másokkal bajlódni, értetlenkedni. Az Úr felkészíti Mózest, képes lesz jeleket tenni, azonban ez talán a hitetlenségnek és a nem akarásnak köszönhető. Nem akar menni. Nem varázslónak küldi az Úr, hanem engedelmes szolgakánt. Jel és csoda történik majd menet közben, ezekre nincs szükség. Vagyis, van, de Mózesnek van rá szüksége. Isten kegyelmes, megadja neki a bizonyosságot adó jeleket.

Újabb kifogás, és ez már minket is érint, nem tudok beszélni. Ezért kerüljük a bizonyságtételt. Abba kapaszkodunk, hogy mi nem tudunk beszélni, nem vagyunk igehirdetők. Nem kell magunkat a hivatalos igehirdetőkhöz, a képzett szónokokhoz hasonlítani, hanem csak bízzuk magunkat az Úrra. Nem is szónokolni kell, csak bizonyságot tenni az élő Istenről és az Ő hatalmáról. El kell mondanunk, hogy élő Istenünk van, Aki ma is nagy dolgokat képes megcselekedni. Mindezt akkor éljük át, ha hittel engedelmeskedünk. Ha nem tesszük, amit mond, nem segít a retorika sem. Isten kegyelmes, és ismét ígéretet ad: majd én leszek a Te száddal. Nagyon jó ez az ígéret, fogadjuk ezt el hittel. Most már ne tiltakozzunk, menjünk, Ő a számmal lesz, megadja amit mondanom kell, és képessé tesz arra, hogy át is tudjam adni az üzenetet. A lényeg csak annyi, hogy menjek és mondjam ott, ahol az Úr ezzel megbíz. Mózes megkapja a botot és Áront, így gondoskodik róla az Úr, és készíti fel a nagy szolgálatra. A lényeg tulajdonképpen ez, végül Mózes kimondja, rendben, itt vagyok, menjünk együtt. Ezt kell tennünk mindennap, itt vagyok, Uram, ma is Veled akarok menni, oda, ahová mész. Tölts be jelenléteddel, Szentlelkeddel, erőddel. 

Péter nagy bizonyságtétele után az Úr rámutatott arra, hogy a Krisztus útja a szenvedés, a kereszt (Mt 16,24-17,13). És ez nemcsak az Ő útja, hanem mindenkié, aki tanítvány akar lenni. Ha valaki úgy dönt, hogy követni akar, annak vannak feltételei. Ezeket maga az Úr szabja meg. Nem úgy követem, nem úgy élem meg a tanítványságot, ahogy én akarom, hanem ahogyan Ő mondja és mutatja. Mert Ő jár előttünk. Ő pedig keresztet visz, és aki Őt követi, annak is fel kell vennie a keresztjét. A kereszt kivégzőeszköz, és a halál kapcsolódik hozzá. A kereszt elsősorban, eredeti jelentése szerint nem dísz, nem egy láncon függő ékszer. Nem, hanem egy olyan eszköz, amin meghaltak az emberek. Az Úr is azért vette fel, mert meghalt rajta miattam, helyettem és érettem. Aki felveszi és hordozza, meghal, mégpedig a maga számára. Aki Jézust követi, az már nem magának él, nem magát akarja megvalósítani, hanem Isten akaratát, ehhez pedig a magam számára meg kell halnom. Ahogy Pál apostol is megvallotta, élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus. Ha Ő él bennem, akkor a kereszt nem a magunk siratásának eszköze. Nem azért van, hogy mások megsajnáljanak, hanem azért, hogy most már ne magamnak, hanem az értem meghalt Úrnak éljek.

A továbbiak is a kereszt lényegére, eredeti jelentésére mutatnak rá. Aki meg akarja tartani az életét. Én ragaszkodom az életemhez eredetileg, én tervezem azt meg, és igyekszem úgy alakítani, hogy a lehető legjobb legyen nekem. Jézus rámutat: aki így gondolkodik, elveszíti az életét. Mert én nem tudom megtartani. Én nem tudom magam megmenteni, csak egyedül az Úr. Aki ezt felismeri, az felveszi a keresztet, vagyis már nem akarja magát megmenteni, már nem a saját tervét igyekszik megvalósítani, hanem Rábízom magam az Úrra. A kereszt felvétele azt jelenti, hogy elveszítem Érte az életem. Meghalok magam, a terveim számára, és Őt választom, engedem, hogy alakítsa az életem. Már nem akarom a világot megnyerni, hanem azt elengedve megragadom hit által Isten országát.

Ebben az országban pedig már nem én, nem is a hagyományok, szokások vannak a középpontban, hanem Jézus. A hegyen a három tanítványt erre tanítja meg Isten. Ők Mózessel és Illéssel akarnak együtt táborozni, a mennyei szózat azonban helyreigazít, és Jézusra mutatva így szól: Ez az én szeretett Fiam, Őt hallgassátok. Csak Jézust hallgassátok, ne nézzetek vissza, csak előre Őreá. Mózes és Illés Ószövetség, Jézus pedig az Új. Ne figyeljünk semmilyen hangra, csak egyedül Jézusra. Ma is sokféle hang szól, de Jézus szava a mérvadó. Bármilyen tanácsot kapjunk, mindig vessük össze Jézussal. Ezt mondja-e Ő is? Mert csak az áll meg, amit Ő mond. Hiába hallunk jónak tűnő dolgokat népszerű emberektől, vezetőktől, de ezt mondja-e az ige? Mindig azt válasszuk, amit Isten mond, függetlenül a divatoktól.

 

Ó, Ábrahám Ura

 

1. Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved, Mert mindenható vagy és örök szeretet.

Nagy Isten a neved, Ezt vallja föld és ég, Csak téged illet tisztelet és dicsőség.

 

2. Ó, Ábrahám Ura, Ím, hallom szent szavad; Csak azt az üdvöt keresem, mit kezed ad.

A múló földi jót És vágyát elhagyom, S őt választom, ki őrizőm és pásztorom.

 

3. Ó, Ábrahám Ura, Szent kegyelmed nekem Az én örömöm, utamon ez vezessen. Te

barátod lettem, Én Istenem te vagy: Tarts meg a Jézus véréért és üdvöt adj!

 

4. Megesküvél, Uram, És igédben bízom, Hogy égbe viszed gyermeked sasszárnyakon.

Meglátom Jézusom És áldom hatalmát, Szent kegyelmének éneklek halleluját.

 

 

Isten áldásával.

Isten tenyerén

E

gyiptomban egyre nehezebb Isten népének a helyzete (2Móz 2,1-25). A fáraó kegyetlen parancsot adott ki, minden újszülött fiút vessenek a Nílusba. Kegyetlen és nem Istentől való parancs ez, mert Ő mindig az életet védelmezi. Azt várja el az embertől is, hogy az életet óvja és védje. Semmi nem lehet az életnél fontosabb. De a fáraó nem ismeri Istent, így csak a maga szempontjait tartja szem előtt.

 Ez a nehéz időszak Izráel fiai számára próba, vajon mit tesznek? Engedelmeskednek mindenben a parancsnak? Lesz-e, aki Istenre tekint, és inkább Neki engedelmeskedik, és vállalja az életet, a gyermeket, a fáraó parancsával szemben is? Egy Lévi nemzetségéből származó férfi nem fél a jövőtől, nem mondja, így nincs értelme családot alapítani. Istenre tekintve vállalja a házasságot, majd együtt vállalják a gyermekáldást is. Mondhatnák, ilyen körülmények közt nincs értelme gyermeket szülni, de nem mondják. Bíznak Istenben, és tudják, hogy az Ő akarata a család, a gyermekek születése. 

Fiú született, akinek azonnal veszélyben forgott az élete, a fáraó nem akarja, hogy éljen, de Isten igen. És már itt látjuk, hogy Isten akarata az erősebb, elrejtik a gyermeket, és három hónapig nevelik. Szülei bátran cselekszenek, mert az Úrra figyelnek, Neki engedelmeskednek. Amikor pedig már tovább nem rejtegethetik, Istenre bízzák. Az a kis kosár az Isten tenyerére kerül, és ott biztonságban van. Látszólag a folyó sodorja, azonban a folyón is Isten kezében van a gyermek. Ez a kéz erős, és megcselekszi, amit akar. Istennek terve van ezzel a gyermekkel, és a fáraó akarata ellenére megőrzi Őt. 

Mózes születése, a veszély, ami körülvette, az Úr Jézusra mutat előre. Őt is  a születése után meg akarja ölni Heródes, azonban Isten értünk küldte a földre. Hatalmas terv megvalósítására érkezett, és nem ölhetik meg. Az ember megmentése volt a tét, és az Úr ezt végbevitte. Isten munkáját sátán nem akadályozhatja meg. Itt is a megmentés a cél, és ezért sátán azonnal akcióba lendül. Ő nem megmenteni, hanem elpusztítani akarja Isten népét. Mindig készen áll, hogy pusztítson a gonosz.

Azonban Isten nagyszerű életmentő és szervező. A fáraó leánya a legjobbkor megy a folyóhoz, ez nem véletlen, hanem isteni időzítés. Arról meg nem is beszélve, hogy Isten népének leendő szabadítóját az a fáraó neveli majd fel, aki parancsot adott a fiúgyermekek megölésére. Istennek van humora. Isten nagyobb a fáraóknál.

Mózes a fáraó udvarában is megmarad zsidónak, tudja, hová tartozik. Azonban nem vár Isten időpontjára és szabadítására. Maga akar cselekedni, és ezt indulatból teszi. Azonban Isten nem erőszak által végzi a szabadítást. Mózesnek nem kell ölni ahhoz, hogy megszabadíthassa Isten népét. Isten majd maga nyitja meg a szabadulás kapuját, csodák és jelek által.

Azonban ezt még meg kell tanulnia. A Jetró pap családjában eltöltött négy évtized alatt az Egyiptomban tanult módszerek elhalványodnak, kitisztulnak belőle. Ebben az időben látja majd meg, hogy Isten más módszerekkel munkálkodik. Akkor lesz majd alkalmas, amikor magát nem tartja annak. Isten teszi őt alkalmassá. A régi beidegződéseket, szokásokat az Úr kitisztítja  az életünkből, és így válunk alkalmas eszközzé. Isten országában nemes harc folyik, és ehhez más fegyverek állnak a rendelkezésünkre. Nem kard és dárda, nem is lő- és robbanó eszközök, hanem az ige és az imádság. Ma is ezekkel vívhatjuk meg a harcot. Isten harcosai az imádság és az ige bajnokai.

Amikor Péter megvallja, hogy Jézus a Krisztus, az Úr azonnal rámutat: milyen út vár a Krisztusra (Mt 16,21-23). Nem diadalút ez, hanem a szenvedés, a kereszt útja. A tanítványok fel vannak töltve, eljött a Krisztus, és Jézus az, akkor most már trónra fog lépni, uralkodni fog. Jézus azonban nem egy ország fölött akart hatalmat szerezni, hanem az életek fölött. Ezt a hatalmát a megmentésünkre használta fel. Ő ma is a bűn hatalma alól szabadít fel, egy új, Neki engedelmeskedő életre.

Ez a szenvedés nem véletlen, hanem ennek meg kell történnie. Kereszt nélkül nincs üdvösség. Mert valakinek a bűn büntetését el kell hordoznia. És az Úr Jézus azért jött, hogy ezt megtegye. Ő elhordozta a bűneinket, és aki hisz Őbenne, az szabad. Úgy élhetek, mint Isten országának szabad polgára. Itt már nem a gonosz erők uralkodnak felettem, és nem is a félelem, hanem Isten kegyelme. Aki az Úrhoz tartozik, aki szereti Őt, az nem fél, mert nincs hely a szívében a félelem számára. Minden helyet az Úr tölt be.

Péter félrevonta Jézust, és megfeddte, mert szerinte ez nem történhet meg Vele. Péter szerint a Krisztus nem halhat meg. Ez mutatja, hogy nem igazán értette meg az Urat, emberien gondolkodott a Krisztusról. Mi hogyan gondolkodunk Róla? Belefér a szenvedés a Krisztus követésébe?

Hányszor mi is jobban tudjuk, mint az Úr, és kijelentjük: ez nem történhet meg. Jézus azonban helyreigazít. Rámutat, ott rontjuk el a dolgokat, amikor emberek szerint gondolkodunk, amikor az ő dolgaikra, érdekeikre koncentrálunk. Jézus tanítványa már megváltozott gondolkodással bír, és Isten dolgaira koncentrál. Nekünk az kell, hogy fontos legyen, mi Isten akarata. 

 

 

Milyen jó!

 

Milyen jó, milyen jó, milyen jó!

Jézus áldott szava oly gyógyító,

Nékem szól az Ige, szívem örömmel tele,

milyen jó, milyen jó, milyen jó!

 

Szabadít, szabadít, szabadít!

Többé bűn-bilincs engem nem szorít,

Boldog, új életet Jézussal ma kezdhetek,

Szabadít, szabadít, szabadít!

 

Milyen szép, milyen szép, milyen szép!

Ez a krisztusi új testvériség,

Igaz hű szeretet, forraszt össze szíveket,

Milyen szép, milyen szép, milyen szép!

 

Urunk hű, Urunk hű, Urunk hű!

És az út, melyre Ő hív, gyönyörű,

Csábít bár a világ, megtart Ő mindenen át,

Urunk hű, Urunk hű, Urunk hű!

 

Jézus él, Jézus él, Jézus él!

Vele járni és győzni: ez a cél,

Bárhová küld az Úr, megyek és hitem újul,

Jézus él, Jézus él, Jézus él!

 

 

Isten áldásával.

 

Hol tartasz?

J

ákób fiainak halála után a nép maradt Egyiptomban, ahol Isten áldását tapasztalták (2Móz 1,1-22). Szaporodtak, sokasodtak, mert ez az élet természete. Az élet mindig növekszik. Isten a növekedést kódolta az életbe, és ahol ezt nem akadályozzák, ott zavartalanul gyarapodik. Isten a gyarapodást segíti. Ma is Isten népe gyarapodó közösség. Isten mindent megtesz azért, hogy növekedjünk hitben és lélekben. Azért növekszik, hogy észrevegyék. Isten azt akarja, hogy övéit észrevegyék, mert jelenlétük az Úrról szóló bizonyságtétel. Észreveszik, hogy itt vagyunk? Persze, igen, mindenki látja a templomokat, hallja a harangszót. De nem erre gondoltam, hanem a hatásunkra. Észreveszik-e a kifejtett hatásból, hogy Istennek ma is van népe? És ez a nép él, növekszik és cselekszik?

Egyiptomban új uralkodó került trónra, és neki már nem tetszik, hogy Isten népe növekszik. Ezért elnyomja őket. Rabszolgává teszi Isten gyermekeit. A világnak soha nem tetszik a hívők jelenléte. Vallásosak lehetnek, csak Krisztust követők, az Ő akarata szerint élők ne legyenek. Ezért a világ előbb-utóbb elnyomja Isten népét. Fontos látnunk, hogy a zsidók már rég elhagyhatták volna Egyiptomot, mert nem az az ő helyük. De megszokták a világot. Eddig jó volt a világban lenni, jó volt a jólét. Nem kellett éhínségtől tartani. Milyen sokszor azt gondoljuk, jó a világban, ha igazodunk hozzá, nem lesz nehéz időszak. Azonban Isten mindig gondoskodik az övéiről.

Az elnyomás sem segít, a kegyetlen sanyargatás sem, mert a nép ennek ellenére erősödik. A próbák, a nehézségek, az üldözések mindig erősítik Isten gyermekeit. Amikor a gonosz el akarja pusztítani a keresztyéneket, azok mindig erősödnek. Tulajdonképpen az igazi ellenség nem az üldözés és a nyomorúság, hanem a világ barátsága és a jólét. Azonban Isten nem felejtette el népét, de mintha Izráel elfeledkezett volna Istenéről. Nem látjuk, hogy segítségül hívnák Őt. Mivel eddig nagyon jól mentek a dolgok, Istent szépen kihagyták a számításból. Most még magukban reménykényednek, majd megoldják, az emberi kapcsolatok, a múlt majd segít. Azonban itt semmi sem segít, csak Isten. De ők ezt még nem látják. Mibe vetjük reménységünket? Látjuk-e, hogy csak Isten segíthet, senki más?

Az egyiptomi király úgy gondolja, eldöntheti, ki éljen és ki nem. Kegyetlen parancsot ad ki, de vannak még, akik készek ellentmondani. Saját életük kockáztatásával mondanak nemet a fáraónak. A bábák mentik az életet, mert tudják, hogy Isten életpárti. Aki féli az Urat, ismeri és szereti Őt, az tudja, hogy mi a jó döntés, és vállalja. Az Isten akarata szerinti döntés időnként szembemegy a hatalom parancsával. A bábák ezt vállalják, inkább Istennek engedelmeskednek. Pünkösd után a tanítványok is inkább Istennek engedelmeskedtek, mintsem a hatalom embereinek. Mindezt az új élet érdekében tették. Isten a lerombolódott életek helyreállításával bízta meg őket, és ők vállalták, akkor is, ha ez szenvedéssel járt. Hirdették az evangéliumot, rámutattak Jézus feltámadására, nevének erejére, mert ezek hoznak változást az életbe. Mutassunk mi is rá Urunkra, akkor is, ha ez adott esetben nem tetszik az embereknek, mert mindenkinek Őreá van szüksége. Másrészt meg is kell ismernünk azt az Urat, aki magára vette bűneinket, és mindent megtett, hogy szabadok legyünk. Miért élnénk szolgaként, ha már szabadok is lehetünk. Jézusban van a szabadítás.

Az Úr Jézus kíváncsi arra, hol is tartunk (Mt 16,13-20)? Jelent-e valamit az, hogy Őt hallgatjuk, tetteit átéljük? Hozott-e mindez változást az életünkbe, a gondolkodásunkba? Megkérdezi, kinek tartjuk Őt? Ez jó kérdés, és elsősorban az a lényeg, én kinek tartom Őt? Ennek a kérdésnek a személyessége a lényeg, mert jó tudni, hogy mások mit gondolnak Felőle, hogyan élik meg a hitüket. Azonban a hit személyes, mások hite vagy hitetlensége nem számít. Csak az számít, én kinek tartom Őt. Az Úr személyesen szólít meg és formál, már nem kollektív hitről van szó, már nem az Ószövetség közösségi hitéről van szó, hanem az Újszövetség személyes hitéről. Megismerem Jézusban a Megváltót, és elfogadom Őt életem Urának. Ettől kezdve követem, és engedelmeskedek Neki. És ez független attól, hogy mások mit gondolnak és tesznek. A Jézusban való élő hit személyes kapcsolat Vele. Ezt a kapcsolatot ápolom, mindent megteszek, hogy fenntartsam, és ezt nem igazítom a világ alakulásához.

Az emberek és a tanítványok is sok mindent láttak, hallottak, tapasztaltak, véleményüket és döntésüket ezek alapján hozzák meg. Az emberek többsége óvatos, még csak prófétát lát Benne, a rég letűnt korok visszatérő hősét. De most az a lényeg, hogy a tanítványok továbblépnek-e? Merik-e vállalni az emberekkel szemben, hogy Ő több, mint próféta? Vállalom-e Jézust a megszokással szemben? Ki merem-e mondani azt, amire eljutottam? Kimondom-e: te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia? 

Péter megvallotta, hogy Jézus a Krisztus. Bátor vallomás volt ez, vallomás, mert nem leckét mondott fel. Nem azt mondta, amit megtanítottak vele. Hát akkor mi ez? Személyes hitvallás, ami úgy született meg, hogy követte és figyelte Jézust. Meg akarta Őt ismerni, és közben az Atya kijelentette neki, kicsoda Ő. Isten a keresőnek világosságot ad, elveszi a fátylat, és megmutatja, hogy Jézus az Ő Fia. Igen, Jézus Isten Fia, ami azt jelenti, hogy Ő több, mint ember. Ő Isten, aki tudatosan értünk lett emberré. Azért tette ezt, hogy segítsen rajtunk, hogy megmentsen a bűn hatalmától és a kárhozattól. Jézus az egyetlen és igazi Megmentő. Nagyon fontos ezzel tisztában lenni, mert a világ Megmentőre vár. Annyi megoldhatatlan problémával szembesülünk, ezért az emberek kiáltanak, jöjjön már valaki, aki rendbe tesz mindent. Ne feledjük, Jézus a Megmentő. A világnak van Megmentője, és az a názáreti Jézus. Ő nem a múlt letűnt alakja, hanem a jelen megoldása. Hogyan lehet Ő megoldás? Úgy, hogy él!

Péternek ez a hite a kőszikla, tehát nem Péter, hanem az a hit, amely megvallja, hogy Jézus a Krisztus. Tulajdonképpen maga Jézus a szikla, és ha ráépül az életünk, a gyülekezetünk, akkor megmaradunk. Mert ez a szikla biztos és elpusztíthatatlan alap. Jézus él örökkön-örökké, és akik Benne hisznek, Vele együtt élnek.

 

 

ÁLL A SZIKLA MINDÖRÖKKÉ

 

1.

Áll a szikla mindörökké,

Melyet Isten épített

Fáradt szívem menhelyévé

Zúgó hullámok felett.

Ó, én szirtem! Sziklaváram!

Otthonom, mely véd, fedez!

Menhelyem a pusztaságban!

A Megváltó Jézus ez!

 

2.

Lábaimnál zúg a tenger,

Zúg a szélvész rémesen.

Én Krisztusra építem fel

Szép reményem és hitem!

Ó, én szirtem! Sziklaváram!

Otthonom, mely véd, fedez!

Menhelyem a pusztaságban!

A Megváltó Jézus ez!

 

3.

Hasztalan dühöng az orkán,

Hasztalan nincs semmi fény:

Éjben és viharban némán

A hajnalra várok én!

Ó, én szirtem! Sziklaváram!

Otthonom, mely véd, fedez!

Menhelyem a pusztaságban!

A Megváltó Jézus ez!

 

4.

Bősz habok játéka egyre,

Megleled-e menhelyed?

Zaklatott szív, jöjj e szirtre,

Mely megmentett engemet!

Ó, én szirtem! Sziklaváram!

Otthonom, mely véd, fedez!

Menhelyem a pusztaságban!

A Megváltó Jézus ez!

 

Isten áldásával.

 

De Isten!

E

bben a fejezetben kétszer is olvashatjuk: „de Isten.” Mindkétszer József mondja ezt a testvéreinek (1Móz 50,1-26). Előtte az emberi oldal jelenik: meg ti és én, majd rámutat Istenre. Ne magatokra nézzetek, üzen ezzel József, hanem mindig felfelé, mindig Istenre. Az élet nehéz pillanataiban is legyen előttetek: „de Isten.” Amikor úgy látjátok, ti nem tudtok megoldást, amikor nektek nem megy, vegyétek elő az igét, ami azt mondja: „de Isten.” Ne csak a magatok lehetőségeire számítsatok, hanem mindig vonjátok be Istent. Ha így tesztek, nem fogtok elcsüggedni, akkor más színben látjátok a világot.

Először Jákób halála után vett erőt a félelem József testvérein, úgy gondolták, csak az apjuk kedvéért nem állt bosszút rajtuk a testvérük. Most azonban, miután meghalt, bizonyára megfizet. Most őszintén elismerik, hogy rosszat tettek a testvérükkel, és készek bocsánatot kérni. Tehát eddig még nem tették ezt meg. Amíg nem kérnek bocsánatot, nincs rendezve. Valljuk meg az Úr előtt vétkeinket, mert akkor lesz bűnbocsánatban részünk, ha ezt megtesszük. Csak a megbánt bűnt lehet megbocsátani.

A testvérek magukból indulnak ki, úgy gondolják, József olyan, mint ők. Gyakran a bennünk lévő indulatot vetítjük ki a másikra. Ahogyan mi tennénk, azt várjuk a másiktól is. Azonban József mindazt, ami történt, Isten előtt feldolgozta és megértette. Meglátta, hogy a testvérek tette mögött ott van Isten akarata. Igen, a testvérek rosszat terveztek ellene, ez tény, de nagyobb tény az, hogy Isten a gonoszt is jóra tudja fordítani. Soha ne feledjük, hogy Isten  mindig jóra tudja fordítani a gonoszt. Ne arra figyeljünk, mit terveznek mások, hanem figyeljünk Isten akaratára. Ne féljetek! Aki az Úrhoz tartozik, aki megtapasztalta, hogy Isten az Ő Fiát adta érte, annak nem kell félnie. Mert sátán mindig rosszat tervez Isten gyermekei ellen, de Istennek is megvan a maga jó terve. Sátán azt gondolta, hogy az Úr Jézust megölte, és vége mindennek, azonban az Atya kihozta Őt a halálból, és így győzelmet vett a halál fölött. Ne félj ma sem! Ne félj, mert az Úr mindig az élet mentését tarja szem előtt. A nyomorúságot is arra használja fel, hogy mentse sokak életét.

József halála után megjelenik a mi lesz velünk gondolata a szívekben. József azonban nem hagyja elcsüggedni őket. Ne emberre tekintsetek, mert nem tőle függ a boldogulásotok. Én meghalok, de Isten marad, és gondotokat fogja viselni. A hívő ember nem veszíti el a reményt, amikor a számára fontos személyek elmennek, mert tudja, hogy Isten marad. És ez a legfontosabb. Ne engedjük, hogy ezt bármi is eltakarja előlünk, Isten az Úr Jézus Krisztusban mindig az övéivel marad. A világ végezetéig marad. Lehet Rá mindig számítani.

Isten gondjukat fogja viselni, azt is üzeni ez, hogy rosszul látták eddig a dolgokat. Nem József viselte a gondjukat, eddig sem, hanem Isten. Az Ő drága kegyelme, hogy nincs végük, hogy az éhínséget is át tudták élni. A megmaradás eddig sem rajtuk múlt. A megmaradás az Úr kegyelmén múlik. Ha megmaradunk a kegyelemben, ha ápoljuk a Vele való kapcsolatot, és mindenben engedelmeskedünk Neki, Ő megtart. Az új életben sem a magunk ereje, hanem az Ő kegyelme tart meg.

Mennyire vak az ember, és mennyire kemény a szíve, nem akarja meglátni, ki az, Aki Jézusban eljött (Mt 16,1-12). Még mindig mennyei jelet kérnek, hát az mi, ami eddig történt? A több ezer ember megvendégelése, a súlyos és gyógyíthatatlan betegek meggyógyítása mi, ha nem jel, ha nem bizonyságtétel arról, hogy Jézusban Isten áll előttük? Ezek mind jelek, a csodák azért is adattak, hogy általuk hitre jussunk. Ezek elvezetnek Jézushoz, és rámutatnak: Ő az Isten Fia. A farizeusoknak rá kellett volna döbbenniük, hogy amiket Jézus tesz, azt ők képtelenek megtenni. Nem tudtak enni adni két kenyérből és öt halból ötezer embernek, a betegek továbbra is betegek maradtak. A tenger hullámai zúgtak, hiába álltak meg ők a tengerparton, és szóltak rá. Az ő szavukra nem történik semmi. Mégis Jézust támadják. Igen, az életek csak Jézus szavára változnak meg. Neki van hatalma megbocsátani a bűnöket, és eltávolítani mindazt, ami megnyomorít, ami tönkretesz. Látom-e már, kicsoda Jézus? Leborultam már Előtte, és rábíztam magam? Látom, hogy Ő az Élet Fejedelme?

Aki segítségül hívta Őt a saját életére nézve, és megtapasztalta, hogy Ő a Szabadító, az nem vár jeleket. Annak világossá vált, kicsoda is Ő. Ha átélem, hogy az életem megváltoztatja az Úr Jézus, akkor nincs kétség, Ő Úr, Ő Isten. És mindez azt jelenti, hogy akkor Övé az életem, Őt szolgálom, Neki élek. Mert kinek is élnék, ha nem Megmentőmnek?

Sok mindenre képes a mai ember, a természet sok jelét megfigyeljük, tudjuk előre, milyen idő várható, és a nagy földmozgásokat is képesek a műszerek jelezni, de az idők jeleivel ma sem vagyunk tisztában. Jézus nem ad új jelet, de rámutat, lesz egy hatalmas jel, az pedig nem más, mint az Ő feltámadása. Ez a Jónás jele. De elég-e ez nekünk? Sokan ezt is tagadják,  de ha őszintén hívjuk Őt, szembesülünk a valósággal: Ő él. Hitünk lényege az Ő feltámadása. Halott Istennel nem megyünk semmire. De ne feledjük, nem Ő a halott, hanem mi vagyunk lelki halottak. De Ő kihoz ebből a halálból is. Általa új életet kezdhetünk.

A tanítványok szíve is zárt. Még mindig nem  értik, hogy nem kell félniük, mert az Úr gondoskodik róluk. Nem az a kérdés, mit eszünk, hanem az, kire hallgatunk. A kenyérről Ő gondoskodik, de a minket elborító tanításokat nekünk kell megkülönböztetnünk. Meg kell látni, hogy mi az, amit Isten ad, ami Tőle jön, és mi az, ami hamis, akkor is, ha szépen hangzik. Jézus, amit tanított, azt élte, azt alátámasztották a tettei. Egész élete hiteles volt. A farizeusok tanítását nem igazolta az életük, ezért kellett óvakodni tőlük. Urunk adja, hogy hiteles legyen az életünk. Szavaink bizonyságtételét támassza alá az életvitelünk is.

CSAK AZ ÚRNAK NAGY KEGYELME

1.  

Csak az Úrnak nagy kegyelme,

Hogy még nincsen végünk,

Mert reánk tör, hogy elnyelne

Gonosz ellenségünk.

Száz veszéllyel utunk telve

S nincsen erőnk nékünk,

Csak az Úrnak nagy kegyelme,

Hogy még nincsen végünk.

2.  

Meg-megújul minden reggel

Az Ő nagy irgalma,

Azért mihelyt napunk felkel,

Kezdjünk háladalba!

Szívünk és szánk szép énekkel

Krisztust magasztalja;

Meg-megújul minden reggel

Az Ő nagy irgalma!

3.  

Az Úr az én örökségem,

Azért Benne bízom,

Mi kell nékem földön-égen,

Ha ez egy jót bírom?

Éljek bármi nagy szükségben,

Még sincs miért sírnom:

Az Úr az én örökségem,

Azért Benne bízom.

4.  

Ó, mily jó az Úr azokhoz,

Akik Őrá várnak!

A sebükre balzsamot hoz,

Imáiknak szárnyat.

Föl, szívünk, a csillagokhoz,

Félre, földi árnyak!

Ó, mily jó az Úr azokhoz,

Akik Őrá várnak!

Isten áldásával.

Ő mindenre elég

J

ákób, mielőtt távozik ebből a világból, magához hívatja a fiait, és elbúcsúzik tőlük (1Móz 49,1-33). Ez a búcsúzás azonban más, mint amit általában látunk. Nem könnyek között búcsúznak, itt nincs reménytelenség. Jákób tudja, honnan jött és hová tart. A búcsú áldásosztást jelent. Úgy megy el a világból, hogy áldást ad fiainak. Áldást hagy hátra. Mindegyik fiát megáldja, mindegyiknek ad abból, amit maga is kapott. Ez az áldás Istentől van, és kijelenti, hogy a jövőben is lesz terve velük az Úrnak.  Isten munkája nem csak addig tart, amíg Jákób közöttük van. Elhívásuk egy életre szól. Az áldásban benne foglaltatik, ahogyan majd alakul az életük. Istennek terve van velük, az Ő népe ők, és Róla fognak bizonyságot tenni. Arra hívattak el, hogy áldást örököljenek, és ezt majd belevigyék a világba. Jákób fiai transzparensek lesznek, Istenről beszél majd az életük. Aki figyeli majd őket, meglátja Isten hatalmas tetteit. Az egyház, a hívők serege is Istent láttatja, aki találkozik ezzel a néppel, az Úr munkájával szembesül. Azért vagyunk a világban, hogy mindenki számára látható legyen Isten jelenléte. Mindenki jelzést kapjon az élő Istenről. De vajon látják-e Őt általunk, és magasztalják-e az Ő nevét?

Születési sorrendben áldja meg őket Jákób, de az áldáshordozó sorrend más lesz. Júda kerül az első helyre, őt választja az Úr, mert akik elsők voltak, nem maradhatnak ott. Az elsőkből lesznek az utolsók és az utolsókból az elsők, mondja majd az Úr Jézus Krisztus. Mivel Rúben vétkezett, és nem tartott igazi bűnbánatot, nem lehet az első. Csak az viheti az áldást, akinek az élete Isten kegyelme által megváltozik. Rúben az erő és a tehetség zsengéje, azonban ezeket nem helyezte az Úr kezébe. Az erő és a tehetség is rossz irányba fordulhat, ha nem az Úr alakítja őket. Hány tehetséges élet hullott már a porba, mert Isten kimaradt az életéből. A tehetség sem elég önmagában, minden Istennel való kapcsolatunkon keresztül kerülhet a helyére. A tehetség is Isten országában bontakozik ki jól.

Júda kapja a vezéri pálcát, ő kerül az első helyre. Belőle születik a Megváltó, aki Júda oroszlánja lesz majd. Ez az oroszlán a bűn ellen harcol. Ettől nem kell félnünk, mert nem ellenünkre tör, hanem az érdekünkben cselekszik. Júda oroszlánja legyőzi a kereszten a bűnt, és aki bűnbánattal érkezik, azt felszabadítja egy új és győztes életre. Jézus Krisztussal győztes életet élhetünk. Úgy állhatunk a dolgoknak, hogy van győzelem. Nem kell megijednünk a gonosz semmiféle formájától, mert hit által tapodhatunk az ellenség minden erején. A hit azt jelenti, hogy nem magamra, hanem Istenre építek. Ezt pedig a legnehezebb helyzetekben is az igébe való kapaszkodással viszem végbe. Arra állok, amit Isten kijelentett, amit magam is már megtapasztaltam. Tudom, kicsoda Ő, és a próbákban sem felejtem el. Láttam, amint az Úr lecsendesítette a vihart, megszabadította a gadarait, és a hit azt mondja, bízzak, mert Ő ma is ugyanaz. Ma is meg tudja mindezeket tenni. Fenyegethet a világ, a bűn, a betegség, Jézus ma is hatalmasabb náluk.

Szabadításodra várok, Uram! Ez a mindennapi imánk, Őreá kell, hogy várjunk, mert Ő a Szabadító. Ezzel az ige utat mutat, nem én akarok mindent azonnal elrendezni, hanem várok az Úrra. Megvárom, amíg megmutatja az utat, megnyitja az eddig zárt ajtókat. Pál apostol életében is láthatjuk, amint keresi az Úr által nyitott kaput. Figyel, és csak akkor indul, amikor bizonyos, hogy Isten nyitotta meg az ajtót.

Az Úr Jézus ismét egy hegyre megy fel, keresi az Atyával való közösséget (Mt 15,29-39). Csendben hangolódik Istenre. De benne van az is, hogy próba elé állítja az embereket. Aki igazán vágyakozik Vele lenni, annak fel kell mennie a hegyre. És ez nem könnyű. Ki az, aki vállalja a hegymászást is? Mit vállalok azért, hogy Jézussal legyek? Le tudok-e mondani kényelemről, megszokott dolgokról, csak azért, hogy halljam Őt? Jézus leül, és várja, hogy odamenjenek Hozzá. Nem mindig Ő jön utánunk, van, amikor vár ránk. Ne várjon hiába, tegyünk félre mindent, és keressük Őt.

Nagy sokaság érkezik Hozzá, de nem egyedül jönnek. Ezek nem nézők, nem csodát várnak, hanem olyan emberek, akik Isten Fiával akarnak találkozni. Jönnek, és hozzák betegségeiket, hozzák a betegeiket. Jönnek, mert hiszik, hogy Jézusnak van hatalma minden probléma fölött. Úgy jönnek, hogy várnak is valamit. Várják, hogy Jézus által megváltozzon az életük. Betegséggel, bűnnel, különféle terhekkel jönnek, de ezek nélkül akarnak majd visszamenni. Mi mit várunk Jézustól? Várjuk-e, hogy történjen bennünk és velünk valami egy-egy istentisztelet alkalmával? Megszoktuk már, hogy jelen vagyunk, csak hallgatunk, de nem várunk. A legtöbben úgy mennek ki az istentisztelet helyéről, hogy nem történt semmi. A világ nem látja, hogy változás állt be. Gyakran nem lehet észrevenni, hogy keresztyének, Jézus tanítványai is vannak a világban.

A betegeiket Jézus lába elé helyezték, vigyük mi is az Úr elé betegeinket, és mindazokat, akik még a bűn igájában vannak. Azért tették le az Úr lábai elé, mert hitték, hogy meg fogja őket gyógyítani, szabadítani. Hozzuk hittel, imádságban mindazokat, akik még nem az Övéi, akik még nem ismerik Isten kegyelmét. Ne egyedül jöjjünk, hozzunk mást, ha másképp nem tudjuk, imádság által. 

Ezek az emberek napokig Jézussal voltak. Nem csupán néhány percet szántak Rá. Nem siettek a munkájukhoz, a tévéhez, internethez, mert Jézussal lenni a legjobb. Jézus mellett a helyén van az életünk. Jézusban Isten országának áldását tapasztaljuk.

Vannak helyzetek amik ismétlődnek, de a tanítványok nem növekednek. Mintha mi is gyakran így lennénk. Ugyanolyan tehetetlenek és tanácstalanok vagyunk, mintha nem éltünk volna már át hasonlót. A tanítványok úgy tesznek, mintha nem látták volna az ötezer ember megvendégelését. Úgy tűnik, nem tartották az ismétlést lehetségesnek. Ismét emberi síkon gondolkodnak, és nem jut eszükbe az Úr. Már hozni kellett volna azt, ami van, és mondani, Urunk, ennyi van, de Rád bízzuk, mert hisszük, hogy a kezedben megszaporodik. De nem ezt látjuk.

Meg kell tanulnunk, hogy a csoda maga Jézus. És ha Ő jelen van, akkor nem élhetünk és cselekedhetünk úgy, mint a világ. Nem dönthetünk úgy, mintha magunkban lennénk. Soha ne feledjük, hogy a tanítványokkal mindig jelen van az Úr. És ha Ő jelen van, akkor nincs kudarc, nincs éhezés, nincs vereség. Nélküle csak kudarc és vereség van, mert Nála nélkül semmit sem cselekedhetünk. De Ő mindent megtehet, Ő mindenre elég.

 

 

Szenvedésben engedelmes

 

Szenvedésben engedelmes

Szenvedésben engedelmes,

kísértésben győzedelmes

Jézus Krisztus, légy kegyelmes.

Rám a bűn mint tenger árad,

kísértésnek tüze támad.

Nincs segítség, csak Tenálad.

 

 

Isten áldásával.

Hit által

J

ákób beteg, közeledik a halála, mielőtt azonban ez megtörténik, továbbadja az Úrtól kapott áldást (1Móz 48,1-22). Bizonyságot tesz Isten munkájáról és ígéretéről. Elmondja Józsefnek, hogy Isten megjelent neki, még akkor, amikor elmenekült otthonról. Tehát az ő történetük és az ígéret, amit továbbadtak, nem mese. Ők Isten választott és elhívott népe. Jákóbnak élő kapcsolata volt Istennel. Az Úr beszélt vele. Amit most átad, azt Isten mondta neki. Benne van az is, hogy Isten élő valóság, aki beszél, akivel kapcsolatba lehet kerülni. Sőt, erről szól az élet, ez a lényeg, hogy kerüljünk kapcsolatba Vele. Ő beszélni akar velünk. Tehát a Krisztusba vetett hit nem hiszékenység, és nem is csak egy vallás elemeinek az ismerete. Az élő, szent Isten megismerése és kapcsolatba kerülés. Jákób most elmondja, hogy Isten valóság, és ezt kell nekünk is továbbadni. Mondjuk el, hogy Isten élő személy, Aki beszél, Akinek terve van az életünkkel. Azért lényeges ez, mert Isten a gyermekeinkkel is kapcsolatba akar kerülni. Azt akarja, hogy ők is ismerjék meg az Urat, és kegyelméből éljenek. El kell mondani, hogy Istenhez tartozni azt jelenti, hogy az Ő országában élünk. És ez a legnagyobb jó, ami történhet velünk, Isten országába tartozni, nem a földi országok és birodalmak a végső formák, hanem Isten országa. Ott  teljesedhetünk ki, és ez az ország magáról Istenről szól. Nem mi, hanem Ő van a középpontban. Mondd el a szeretteidnek, mindenkinek, akivel Isten kapcsolatba hoz, hogy mi tett Ő veled, és kicsoda neked? Ha mindent megadsz, de nem beszéltél Istenről, nem adtál meg mindent.

Isten megjelent Jákóbnak. Mikor? Amikor elmenekült Ézsaú haragja elől. Nem Jákób kereste fel Istent, hanem Isten hajolt le Hozzá. Ez reménységgel tölt el, mert arról beszél, hogy Isten keres minket, amikor még távol vagyunk Tőle. Keresi a bűnös, elveszett embert. Nem akkor közelít, amikor minden rendben van, hanem már akkor, amikor össze vannak kuszálódva a szálak. Nem nekünk kell kibogozni, hanem engedjük, hogy Ő tegyen rendbe.

Jákób ígéretet kapott, Isten népek sokaságává teszi, és azt a földet örökségül kapja. Amit Isten kijelentett, az meg is valósult. Izráel néppé lett. És ez a nép ma is él, Isten tulajdona ők. Történelmük is Isten munkájáról tesz bizonyságot. Létük csoda. Csoda, mert egy népet sem gyűlöltek annyira, és akartak annyiszor elpusztítani, mint a zsidó népet. És ennek ellenére vannak. Isten akaratát senki gyűlölete és semmilyen emberi erő nem semmisítheti meg. Azt is tudomásul kell venni, hogy az föld, ahol ma is él és élni akar Izráel, Istentől kapott föld. Isten örökre nekik adta. Amikor hazamennek és ragaszkodnak hozzá, az Istentől kapott tulajdonukhoz ragaszkodnak. És az a nép áldott, aki ebben a törekvésben segíti, és nem akadályozza őket.

Jákób tudatosan cseréli meg a kezeit, amikor József fiai fejére helyezi őket. József úgy gondolja, apja tévedett, de nem. Idős, beteg, távozni készül, de szelleme ép, és kapcsolatban van Istennel. Ez gyönyörű jelenet, mert elmondja, hogy betegágyon, elgyöngült testben is lehet élő kapcsolatunk Istennel. Aki eddig is ápolta ezt, az mindvégig fogékony marad Isten szavára és akaratára. Nem az idős nagyapa érzelmei, hanem Isten akarata valósul meg. Bárcsak mi is ilyen érzékenyek lennénk Isten üzenetére, és mindig az lenne a legfontosabb. Jákóbnak az a lényeg, hogy unokái is  megismerjék Isten számukra készített tervét. Én ismerem és megismertetem családom tagjaival is?

Az Úr Jézus átlépi Izráel határát, és pogány földre megy (Mt 15,21-28). Viszi a világosságot, Isten országának erejét. Azért vonul vissza az egyik helyről, hogy mások is felismerjék, hogy betelt az idő, Isten országa elközelített. Felismertem-e már ezt az időt? Megláttam-e, hogy az Úr Jézussal való találkozás, a kegyelem átélésének időszaka van? Azért adatott ez a nap, hogy találkozzunk Vele. Ha ez már megtörtént, akkor még jobban erősödjünk meg a kegyelemben.

Egy kánaáni asszony érkezik Jézushoz. Tudatosan jön, vagy inkább Isten Lelke irányította az Úr felé. Bizonyára hallott Róla, és kereste a találkozás lehetőségét. Azért is nevezi Uramnak, mert meglátta, hogy Ő több, mint ember. Felismerte, hogy Ő az Izráelnek ígért Megváltó. Csodálatos, hogy nem tartozott Isten népe közé, és ennek ellenére hitte, hogy jöhet. Úgy ismerte meg Jézust, hogy nem rekeszt ki senkit. Aki valóban keresi Őt, azt nem küldi el. A motiváció a fontos, miért keresem. Meg akarom ismerni Őt? És őszinte, alázatos szívvel jövök? Ez az asszony segítségért jött, hitte, hogy Jézusnak van megoldása, és kész segíteni rajta is. Jöjj ma így! Ő tud és akar rajtad segíteni. Nem azt nézi, ki vagy, merre jártál eddig, melyik néphez tartozol, hanem mit hozol a szívedben. Ez az asszony hittel jött, maga az Úr állapítja meg, nagy a hited, és ez a lényeg. Ez fontosabb annál, hogy nem zsidó. Van ilyen nagy hited? Hiszed, hogy Ő Úr, és Ő ma is meg tudja tenni mindazt, amit földi élete idején?

Talán most azt gondoljuk, nem igaz, amit korábban mondtunk, hogy Ő senkit sem küld el. Hiszen ezt az asszonyt el akarja küldeni Jézus. De ha megfigyeljük, akkor nem Jézus akarta elküldeni őt, hanem a tanítványok. Megmondják Jézusnak, küldd el őt! Jézus várta, hogyan fognak reagálni, mit tesznek. Talán várta, hogy odalépnek az asszonyhoz, és bátorítják: jöjj, vár. Mindezzel megvallották volna, hogy átléptek már hagyományaik bilincsein, és szabadok. De nem ez történik, még mindig meg vannak kötözve. Még az a fontos, mit szólnak az emberek, mi lesz az írástudók, a farizeusok, a vezetők véleménye. Kire figyelünk: Jézusra vagy szokásainkra, emberek véleményére?

Így értjük a választ is, én csak Izráel házának elveszett juhaihoz küldettem, ezt mondja a hagyomány, így gondoljátok ti is. És itt a csak a lényeg. Rá akarja vezetni őket, hogy nem csak hozzájuk jött. Ők az elsők, de a többi népnek is szól az evangélium. A Fiú mindenkiért meghal a kereszten. Bárcsak látnánk ezt!

Az asszony jól érti, és leborul Előtte és Urának nevezi. Csodálatos, nem sértődik meg. Hogy futnánk mi Jézustól, ha nekünk ilyet mondana. „Uram, légy segítségül nekem”, és erre a válasz? „Nem jó a fiak kenyerét  elvenni és odavetni az ebeknek”. Hogy meg tudunk sértődni, amikor elevenünkbe hatol az Úr szava. Nem is tartjuk annak, hanem csak emberi véleménynek, kikérjük magunknak, velünk így nem lehet beszélni. Ez az asszony nem mondja ezt, hanem igazat ad Jézusnak. Uram, úgy van, ahogy mondod, de tudom, hogy a kutyákat sem zavarják el, amikor odamennek és felszedik a morzsát. Hiszem és tudom, hogy Te sem küldesz el. Ő tudja, hogy az Úr nem adja alább az embernél. Micsoda Istenismeret ez! Ismerem így Őt, megyek Hozzá kitartóan? Vagy inkább a sértődés a jellemző rám? Hiszen én vagyok valaki, elismerés jár nekem, és Istennek is kötelessége, hogy megtegye, amit mondok. Ez az asszony alázattal jött, nem akar többet, csak morzsát. Nem akar a fiak helyére lépni, elég a morzsa. Igen, Jézustól elég a morzsa. Maradjunk meg a helyünkön, és ne akarjunk a fiak helyére kerülni, Izráel a fiú. Jöjjünk azzal a hittel, hogy a morzsából nekünk is jut. És az Úr által elhullatott morzsából az egész életünk meggyógyul.

Az asszonynak nagy a Krisztusba vetett hite. Elmondhatja ezt rólam is az Úr? Nagy a Belé vetett hitem? Rámondom, igen, Uram, de az élet bizonyítja ezt. Ha nagy a Belé vetett hitünk, annak van eredménye, akkor történik valami. Ha nagy a Belé vetett hitünk, gyógyulnak körülöttünk. Legyen a te akaratod szerint, a hit azt viszi végbe, amit akarok. Ha gyógyulni akarok, ha eredményt akarok, akkor az megy végbe. Ha azt mondom, nem sikerül, akkor marad minden úgy, ahogy eddig volt. Akkor a negatív akarat történik meg. Uram, akarom, hogy Lelked által gyógyuljunk, szabaduljunk, élő hitre jussunk.

 

 

MONDD EL A HEGYEK ORMÁN

 

 

Kar: Mondd el a hegyek ormán,

a boldog hírtől zengjen a vidék!

Mondd el a hegyek ormán,

hogy földre szállt az ég!

 

1. Kis nyája mellett őrt áll a jámbor pásztor nép,

Az égen, földön fény ár, nem volt éj még íly szép.

Kar:

 

2. Száz angyal hírdet jó hírt, mind erre vártunk rég,

Ma Betlehemben megnyílt és mézet ont az ég.

Kar:

 

3. Szegényes jászolágyban Krisztus megszületett.

Isten megváltó tervét hozta e reggelen.

 

Isten áldásával.

Ami a szívből származik

A

z Úr megmentő terve megvalósult, elhívott népe Egyiptomban van (1Móz 47,1-31). A legjobb földön telepedhettek le, így nemcsak nekik, hanem az állataiknak is van élelem. Isten nem fél-, hanem teljes megoldást készített számukra. Megmutatta, hogy aki Rábízza magát, és azon az úton jár, amit Ő mutat, annak a legnehezebb időszakban is van oltalma. Sokan nem tudták, mit tegyenek, hogyan oldják meg a krízis időszakát. Reménykedtek, hogy elmúlik hamarosan, aztán visszatér az élet a régi kerékvágásba. De nem így történt, az évek múltak, az éhínség egyre nagyobb lett. Isten azonban készített megoldást, és ez József által valósult meg. Most már világos, hogy József életútja mögött Isten volt jelen. A szenvedés, a fel nem fogható események, a váratlan fordulatok mind beépültek az Úr tervébe. Így mentette meg övéit. Isten hűséges a választottaihoz, és amikor ők még nem látják a veszélyt, előre elkészíti a szabadulás útját. Így készítette el az Úr Jézus Krisztus által a bűnből, a kárhozatból való menekülés útját. Krisztusban elkészült a keskeny út, ami életre vezet. Most már csak nekünk kell ezt bevállalni. Meg kell látnunk, hogy ez az élet útja, akkor is, ha kevesen járnak rajta. Soha ne a forgalom alapján döntsünk, hanem Isten szava alapján.

Jákób úgy látja az életét, mint vándorlást. Ő Isten vándora. Az a megbízatása, hogy mindig menjen, és vigye a világosságot. Amerre megy, Istent jeleníti meg. Nem telepszik le egy helyen, mert akkor a Misszió megállna. Mi is vándorok vagyunk, visszük a jó hírt. Az Úr Jézus Krisztus a tanítványain keresztül ismerteti meg magát az emberekkel. Ő tesz világossággá, hogy a sötét világban ragyogjunk, mint a csillagok. Világít-e az életünk? Fontos-e nekünk, hogy vigyük a jó hírt? Azért kaptuk, hogy mások is értesüljenek róla. Hirdetjük, reklámozzuk Isten országát olyan lendülettel, mint ennek a világnak a dolgait? Ha valami jó, vagy megéri most megszerezni, elmondjuk másoknak is. Isten országához nincs fogható - elmondjuk, vonzóvá tesszük?

A vándorlás azt is jelenti, hogy a tanítvány nem telepszik le a világban, tudja, hogy az ő országa nem ebben a világban, hanem a mennyben van. Figyelünk erre, vagy teljesen leköt ez a világ? Jákób és családja életén Egyiptomban is látszik, hogy Isten elhívottai. Az egész élettörténetük bizonyságtétel. Hiszen Istennek köszönhetik, hogy ott vannak. Isten gondoskodása Gósen földje is.

Jákób nem felejti el, hogy ő nem Egyiptomi, nem oda szól az elhívása. Ha életében nem is tud visszamenni, de azt kéri Józseftől, Kánaán földjén temesse el, ott, ahol atyái sírjai találhatók. Fontos, hogy soha ne feledjem el, hová tartozom. Nem e világhoz, hanem Isten népéhez. Isten gyermekének mindig az Ő országa és annak gazdagsága a legfontosabb. A világ minden kincsénél többet ér az eljövendő ország. Akkor is, ha szenvedéssel jár együtt.

Az Úr Jézus a sokaságnak beszél Isten országa értékrendjéről (Mt 15,10-20). A belső tulajdonságnak, a belülről származó dolgoknak nagyobb az értéke, mint a csak láthatóknak. A legtöbb problémát az okozza, ami a szívből származik. Mert a szív magába foglalja az ember gondolkodását is. A gonosz tervek és tettek mind onnan származnak. Nagy jelentőséget tulajdonítunk az egészségügyi előírásoknak. Nagyon odafigyelünk, hogy tisztán tartsuk a testünket. Óvjuk magunkat a fertőzésektől. De a belső fertőzésre már kevésbé figyelünk oda. Nem vesszük észre, hogy kimondott szavainkkal, gondolkodásunkkal, tetteinkkel hatással vagyunk a gyermekekre, a fiatalokra. Gyakran a felnőttektől látott minta alapján cselekszenek. Hányszor mutatunk rossz példát. A rossz nagyon könnyen megragad, azonban a rosszból a jó felé irányítani már sokkal nehezebb. 

Azt is meg kell látnunk, hogy az Úr Jézus nem a hitetlen vagy képzetlen emberektől óvta tanítványait, hanem az egyháziaktól, a tekercsekben járatosaktól. Azt mondja, hogy a farizeusok és írástudók vakok, és mégis ők vezetnek más vakokat. Mondhatnánk azt, hogy Jézus megsértette a vallási élet fő képviselőt. De nem ez volt a célja, rá akart mutatni arra, hogy a szabályok betartása nem ér semmit, ha mindez az életükben nem válik valósággá. El kell gondolkodnunk: mi vakok vagyunk vagy látók?

Még a tanítványok sem értik az Urat, de Ő megmagyarázza a példázatot. Elmondja, hogy a belülről származó és tettekké váló gondolatok sokkal fertőzőbbek, mint a kézen található bacilusok. Azokat el lehet távolítani, míg a rossz minta beépül és rossz tetté válik. Jó látnunk, hogy nem csupán beszédről van szó, amikor a szívből származó dolgokat említi az Úr.  Lényeges, hogyan állunk az élethez, érték-e számunkra.

Gyakran csak a test megnyilvánulásaira figyelünk. Vonzó, jól képzett, jó anyagi helyzetben lévő a másik ember, de arra már nem figyelünk, mi van a szívében. Milyen ember a másik, hogyan gondolkodik, miként áll a házassághoz, a másképp gondolkodó vagy beteg emberhez? Jézus azonban ezeket a belső értékeket fontosabbnak, meghatározóbbnak tartja a külső értékeknél.

 

 

AMIT SZÍVÜNK ESDVE KÉR

 

 

1.  

Amit szívünk esdve kér,

Földi kincsnél többet ér.

Mind mulandó és üres,

Amit a világ keres.

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

2.  

Ne a test legyen urunk,

Kit követni indulunk,

Lelked szóljon csak velünk,

Mert mi Őrá figyelünk.

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

3.  

Tartsd kezedbe’, hű Urunk,

Amit mondunk, gondolunk;

S míg szemünk csak Rád tekint,

Hűn igazgasd tetteink!

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

4.  

Lelkedet reánk kitöltsd,

Érjen így a jó gyümölcs;

Lássa mindaz, aki él,

Életünk, hogy mit beszél.

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

5.  

Ó, mi áldás, kegyelem

Benned élni szüntelen,

Eszközöd gyanánt, Uram,

Függni Tőled untalan!

Lásd, Uram, mi Lelkedet

Kérjük, Aki hűn vezet,

Föl ne tartsa semmi gát,

Hadd jelentse meg magát,

És szívünk töltse be

Mindörökre szent heve!

 

 

Isten áldásával.