|
J |
úda beszéde után József megismertette magát testvéreivel (1Móz 45,1-28). Ők úgy megrendültek, hogy szóhoz sem tudtak jutni. Azonban József segít nekik felocsúdni, segít a múltat rendezni. Hogyan? Nem emberi érzelmeken keresztül közelíti meg, hanem Istenre nézve. Az elmúlt években ismerte fel azt, amiről most beszél. Vele volt az Úr, ez azt is üzeni számomra, hogy élő kapcsolatban volt József Istennel. Másképp mondva, állandóan beszélgetett Vele. Isten valóság volt neki, Akivel lehet beszélni, így azután József mindazt a sok sérelmet, ami érte, Isten előtt dolgozta fel. Megértette, hogy ezek nem véletlen események, Istennek terve van vele. És Ő felhasználja a testvérek tettét is, a rabszolgasort, és a börtönéveket is. Mi is tekintsünk az Úrra, vigyük Elé életünk eseményeit, azt is, amit nem értünk, vagy amiben emberi rossz szándékot látunk. Ha megértjük Isten akaratát, másképp tekintünk környezetünkre is.
József szívében nincs harag. Megbocsátott nekik. A sok szenvedést is Isten kezébe helyezte. Aki az Úrra figyel, akinek a szíve rezonál Istenre, az meg tud bocsátani. Miért? Mert maga is bocsánatból él. József is megtapasztalta az Úr kegyelmét. Neki is volt mit letenni. Mi gyakran csak a másik vétkeit látjuk, azt jegyezzük meg, de József tudta, hogy ebben a történetben neki is megvolt a maga része.
Testvéreit vigasztalja és bátorítja József. Ne bánkódjatok, mert én megmaradásotokért kerültem ide. Az álmok beteljesedtek. József által menti népét Isten. Megmaradásukért küldte őt Egyiptomba. Isten azt akarta, hogy Jákób családja, akiket Ő kiválasztott, megmaradjanak. Az Ábrahámmal kötött szövetség értelmében cselekedett az Úr. A testvéreknek látni kell, hogy megmaradásuk eszköze József.
Mindez előremutat az Úr Jézus Krisztusra, Őt is a mi megmaradásunkért küldte el Isten. Ha Ő nem jön el a világba, elveszünk. Nélküle nincs megmaradás. És ez az elveszés nem csupán annyi, hogy kihal egy nép, hanem örökre elveszünk. Az Úr Jézus nélkül nincs üdvösség. Ő az, Aki magára vette bűneinket, elszenvedte a büntetést, és így Isten gyermekei lehetünk. Örökösök, akikre Isten országa vár. Mindez kegyelemből a miénk.
József történetében is felragyog Isten kegyelme. A testvéreknek meg kell látniuk, hogy Isten cselekedett, kizárólag Neki köszönhetik megmaradásukat. És mindezt nem azért, mert megérdemlik, hanem a szövetségért. Az Úr megmaradásukért előreküldte Józsefet. Ebből megláthatjuk, hogy nem Jákóbon múlt, hogy megmaradtak, hanem Istenen. Előttük ment, és amikor fogalmuk sem volt, mi fog történni, már megmentésükért munkálkodott.
József elmondja, hogy még öt évig nem lesz sem szántás, sem aratás. Tehát a testvérek nem is gondolták, hogy még ilyen sokáig tart a nehéz időszak. Ők úgy vélték, hamar túl lesznek rajta, és aztán ismét minden úgy megy tovább, mint eddig. De nem, mert még évekig tart az éhínség, és ezt nem lehet élelemsegéllyel megoldani. Arra van szükség, hogy Egyiptomba költözzenek. Azért küldte Isten Józsefet előre, hogy az odaköltözést lehetővé tegye. Jákób is felismeri, hogy ez a megoldás. Engedjük, hogy az Úr megláttassa, mi az Őszerinte való megoldás. Ne ragaszkodjunk elképzeléseinkhez, ne gondoljuk mindig azt, hogy gyorsan túl leszünk a nehézségeken. A hangsúly nem is ezen van, hanem azon, hogy mindenkor átéljük az Úr jelenlétét. Mindig Vele legyünk.
Az Úr Jézus földi életének kulcsmozzanatát látjuk, és ez nem más, mint az imádság (Mt 14,22-36). Felmegy a hegyre, maga mögött hagyja az ötezer embert, és elküldi tanítványait is, azért, hogy zavartalanul lehessen az Atyával. Az imádság az Úr számára küzdelem is. Imádságban vívja meg a harcot a gonosszal, itt győzi le a természet erőit is. A tanítványok azért nem boldogulnak, mert kimaradt az ima. Úgy gondolták, a hajó nem alkalmas az imádságra. Minden hely és minden időszak alkalmas rá. Mert az imádság köt össze Istennel. Az imán keresztül érkezik meg Isten ereje és útmutatása.
Amikor imádkozunk, Isten jelenlétébe kerülünk, és ha Ő jelen van, akkor a félelmeink távoznak. Isten jelenléte alatt másképp látjuk a dolgokat. Mindaz, ami fenyeget, már nem félelmetes, mert az Urat látjuk. Amikor Góliát kihívta Saul katonáit párviadalra, senki nem mert kiállni ellene, mert Góliátot csodálták. El voltak hűlve a termetétől, erejétől. Aki az akadályt, a gondot, a bajt látja nagynak, az cselekvésképtelenné válik. Isten gyermeke azzal a tudattal van jelen, hogy az ő Atyja és Gazdája nagyobb Góliátnál, nincs az Úrhoz fogható. Azonban csak akkor látjuk Őt nagynak, ha ismerjük. Dávid már korábban megtapasztalta az Úr hatalmát, ezért nem félt. És Ő nem is Góliátban gyönyörködött, hanem az Úr nevével és erejével volt eltelve. Magabiztosan lépett Góliát elé, mert szeme Isten erején csüngött. Így figyeljünk mi is felfelé, csodáljuk Urunkat, és ne az ellenségben gyönyörködjünk. Pedig nagy kísértés, hogy a gonosz erejét magasztaljuk, legyőzhetetlennek tartjuk. Nézzünk fel Jézusra, a Győztesre.
A tanítványok, mivel a viharral voltak elfoglalva, nem boldogultak. Képtelenek voltak a túlpartra eljutni. Aki a viharra néz, nem ér célba. Azonban az Úr a hegyen sincs távol tőlük. Látja őket, ismeri küzdelmeiket, és segítségükre indul. Elindul az Úr felénk, azért jön, hogy kimentsen a viharból. A tengeren járva közelít. Miért? Mert ez a legcélszerűbb, és nincs is más lehetőség. De ők nem ismerik fel, Jézus azonban megszólítja őket: Bízzatok, én vagyok, ne féljetek! Szavát küldi, és ha figyelnek, felismerik általa, hogy Ő az. Igét küld nekünk, és ha ismerjük a hangját, megértjük, nem kell félni, mert itt van az Úr. Jézus belekiált félelmeink közepébe, és azt üzeni, bízz, mert itt vagyok. Én vagyok, ebből tudni kell, hogy Isten van velük. Ha pedig Isten jelen van, már nincsenek életveszélyben. Megismerem-e az Úr hangját? Elég-e nekem az ige? A tanítványok annyira féltek, hogy Jézus szava sem nyugtatta meg őket. Miért? Mert még mindig tart a vihar. Előbb szól az Úr, és ennek elégnek kell lenni. Nem a vihar megszüntetésével kezdi, hanem a félelmükkel. A félelem pedig a hittel fogadott ige nyomán szűnik meg. Ne félj, csak higgy! Ezt mondta az Úr Jairusnak, és akkor még nem változott a helyzet. Nem jobban lett a kislánya, hanem meghalt. Higgy, és ne félj már akkor, amikor még semmit nem változott a körülmény. A nem hívők félelme is megszűnik, amikor véget ér a vihar. Az Úr azt akarja, hogy már a viharban se féljünk, és ez útmutatás lesz másoknak is.
Péternek nem elég a szó. Nekem elég? Ő bizonyítékot akar, és Jézus azt mondja, járj a vízen, jöjj! De akinek nem elég az ige, annak a csoda sem lesz tartós bizonyíték. Hit nélkül a csoda sem ad erőt és bizonyosságot. Mivel Jézus alakját eltakarják a hullámok, csak a hit marad. Hit által Jézus szavába kapaszkodni, és csak az igére figyelni. Ha leveszem a tekintetem az igéről, elsüllyedek. Péter végül kiált, rádöbben, ez a megoldás, és nem süllyed el. Nem süllyed el, mert az Úr megmenti. Jó, hogy még mindig kiálthatunk. Makacsságunk és kishitűségünk ellenére is. De mi ne legyünk kishitűek, ne kételkedjünk, mert Ő jelen van, megsegít akkor is, ha nem érzem jelenlétét. Nem érzelmeinken múlik, hogy jelen van-e az Úr. Hitünket az igére, és ne érzékeinkre építsük.
BÍZOM BENNED, URAM JÉZUS
1.
Bízom Benned, Uram Jézus,
Benned bízom egyedül,
Kit kegyelmed árja hordoz,
Az bizton üdvözül.
Bízom Benned, Uram Jézus,
Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,
Én bízom Benned, Uram Jézus,
Igéd biztat reá.
2.
Mint a pásztor gyenge bárányt,
Úgy vezet folyvást kezed,
S annak, aki Rád tekint csak,
Elesni nem lehet.
Bízom Benned, Uram Jézus,
Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,
Én bízom Benned, Uram Jézus,
Igéd biztat reá.
3.
Gondot is viselsz Te rólam,
Hordod minden terhemet,
Hogyne bízna szívem Abban,
Ki engem úgy szeret!
Bízom Benned, Uram Jézus,
Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,
Én bízom Benned, Uram Jézus,
Igéd biztat reá.
4.
Bízom Benned, Uram Jézus,
Add, hogy mindig így legyen,
Bízzam Benned, bármi érjen,
És bízzam szüntelen!
Bízom Benned, Uram Jézus,
Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,
Én bízom Benned, Uram Jézus,
Igéd biztat reá.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése