Hit által

J

ákób beteg, közeledik a halála, mielőtt azonban ez megtörténik, továbbadja az Úrtól kapott áldást (1Móz 48,1-22). Bizonyságot tesz Isten munkájáról és ígéretéről. Elmondja Józsefnek, hogy Isten megjelent neki, még akkor, amikor elmenekült otthonról. Tehát az ő történetük és az ígéret, amit továbbadtak, nem mese. Ők Isten választott és elhívott népe. Jákóbnak élő kapcsolata volt Istennel. Az Úr beszélt vele. Amit most átad, azt Isten mondta neki. Benne van az is, hogy Isten élő valóság, aki beszél, akivel kapcsolatba lehet kerülni. Sőt, erről szól az élet, ez a lényeg, hogy kerüljünk kapcsolatba Vele. Ő beszélni akar velünk. Tehát a Krisztusba vetett hit nem hiszékenység, és nem is csak egy vallás elemeinek az ismerete. Az élő, szent Isten megismerése és kapcsolatba kerülés. Jákób most elmondja, hogy Isten valóság, és ezt kell nekünk is továbbadni. Mondjuk el, hogy Isten élő személy, Aki beszél, Akinek terve van az életünkkel. Azért lényeges ez, mert Isten a gyermekeinkkel is kapcsolatba akar kerülni. Azt akarja, hogy ők is ismerjék meg az Urat, és kegyelméből éljenek. El kell mondani, hogy Istenhez tartozni azt jelenti, hogy az Ő országában élünk. És ez a legnagyobb jó, ami történhet velünk, Isten országába tartozni, nem a földi országok és birodalmak a végső formák, hanem Isten országa. Ott  teljesedhetünk ki, és ez az ország magáról Istenről szól. Nem mi, hanem Ő van a középpontban. Mondd el a szeretteidnek, mindenkinek, akivel Isten kapcsolatba hoz, hogy mi tett Ő veled, és kicsoda neked? Ha mindent megadsz, de nem beszéltél Istenről, nem adtál meg mindent.

Isten megjelent Jákóbnak. Mikor? Amikor elmenekült Ézsaú haragja elől. Nem Jákób kereste fel Istent, hanem Isten hajolt le Hozzá. Ez reménységgel tölt el, mert arról beszél, hogy Isten keres minket, amikor még távol vagyunk Tőle. Keresi a bűnös, elveszett embert. Nem akkor közelít, amikor minden rendben van, hanem már akkor, amikor össze vannak kuszálódva a szálak. Nem nekünk kell kibogozni, hanem engedjük, hogy Ő tegyen rendbe.

Jákób ígéretet kapott, Isten népek sokaságává teszi, és azt a földet örökségül kapja. Amit Isten kijelentett, az meg is valósult. Izráel néppé lett. És ez a nép ma is él, Isten tulajdona ők. Történelmük is Isten munkájáról tesz bizonyságot. Létük csoda. Csoda, mert egy népet sem gyűlöltek annyira, és akartak annyiszor elpusztítani, mint a zsidó népet. És ennek ellenére vannak. Isten akaratát senki gyűlölete és semmilyen emberi erő nem semmisítheti meg. Azt is tudomásul kell venni, hogy az föld, ahol ma is él és élni akar Izráel, Istentől kapott föld. Isten örökre nekik adta. Amikor hazamennek és ragaszkodnak hozzá, az Istentől kapott tulajdonukhoz ragaszkodnak. És az a nép áldott, aki ebben a törekvésben segíti, és nem akadályozza őket.

Jákób tudatosan cseréli meg a kezeit, amikor József fiai fejére helyezi őket. József úgy gondolja, apja tévedett, de nem. Idős, beteg, távozni készül, de szelleme ép, és kapcsolatban van Istennel. Ez gyönyörű jelenet, mert elmondja, hogy betegágyon, elgyöngült testben is lehet élő kapcsolatunk Istennel. Aki eddig is ápolta ezt, az mindvégig fogékony marad Isten szavára és akaratára. Nem az idős nagyapa érzelmei, hanem Isten akarata valósul meg. Bárcsak mi is ilyen érzékenyek lennénk Isten üzenetére, és mindig az lenne a legfontosabb. Jákóbnak az a lényeg, hogy unokái is  megismerjék Isten számukra készített tervét. Én ismerem és megismertetem családom tagjaival is?

Az Úr Jézus átlépi Izráel határát, és pogány földre megy (Mt 15,21-28). Viszi a világosságot, Isten országának erejét. Azért vonul vissza az egyik helyről, hogy mások is felismerjék, hogy betelt az idő, Isten országa elközelített. Felismertem-e már ezt az időt? Megláttam-e, hogy az Úr Jézussal való találkozás, a kegyelem átélésének időszaka van? Azért adatott ez a nap, hogy találkozzunk Vele. Ha ez már megtörtént, akkor még jobban erősödjünk meg a kegyelemben.

Egy kánaáni asszony érkezik Jézushoz. Tudatosan jön, vagy inkább Isten Lelke irányította az Úr felé. Bizonyára hallott Róla, és kereste a találkozás lehetőségét. Azért is nevezi Uramnak, mert meglátta, hogy Ő több, mint ember. Felismerte, hogy Ő az Izráelnek ígért Megváltó. Csodálatos, hogy nem tartozott Isten népe közé, és ennek ellenére hitte, hogy jöhet. Úgy ismerte meg Jézust, hogy nem rekeszt ki senkit. Aki valóban keresi Őt, azt nem küldi el. A motiváció a fontos, miért keresem. Meg akarom ismerni Őt? És őszinte, alázatos szívvel jövök? Ez az asszony segítségért jött, hitte, hogy Jézusnak van megoldása, és kész segíteni rajta is. Jöjj ma így! Ő tud és akar rajtad segíteni. Nem azt nézi, ki vagy, merre jártál eddig, melyik néphez tartozol, hanem mit hozol a szívedben. Ez az asszony hittel jött, maga az Úr állapítja meg, nagy a hited, és ez a lényeg. Ez fontosabb annál, hogy nem zsidó. Van ilyen nagy hited? Hiszed, hogy Ő Úr, és Ő ma is meg tudja tenni mindazt, amit földi élete idején?

Talán most azt gondoljuk, nem igaz, amit korábban mondtunk, hogy Ő senkit sem küld el. Hiszen ezt az asszonyt el akarja küldeni Jézus. De ha megfigyeljük, akkor nem Jézus akarta elküldeni őt, hanem a tanítványok. Megmondják Jézusnak, küldd el őt! Jézus várta, hogyan fognak reagálni, mit tesznek. Talán várta, hogy odalépnek az asszonyhoz, és bátorítják: jöjj, vár. Mindezzel megvallották volna, hogy átléptek már hagyományaik bilincsein, és szabadok. De nem ez történik, még mindig meg vannak kötözve. Még az a fontos, mit szólnak az emberek, mi lesz az írástudók, a farizeusok, a vezetők véleménye. Kire figyelünk: Jézusra vagy szokásainkra, emberek véleményére?

Így értjük a választ is, én csak Izráel házának elveszett juhaihoz küldettem, ezt mondja a hagyomány, így gondoljátok ti is. És itt a csak a lényeg. Rá akarja vezetni őket, hogy nem csak hozzájuk jött. Ők az elsők, de a többi népnek is szól az evangélium. A Fiú mindenkiért meghal a kereszten. Bárcsak látnánk ezt!

Az asszony jól érti, és leborul Előtte és Urának nevezi. Csodálatos, nem sértődik meg. Hogy futnánk mi Jézustól, ha nekünk ilyet mondana. „Uram, légy segítségül nekem”, és erre a válasz? „Nem jó a fiak kenyerét  elvenni és odavetni az ebeknek”. Hogy meg tudunk sértődni, amikor elevenünkbe hatol az Úr szava. Nem is tartjuk annak, hanem csak emberi véleménynek, kikérjük magunknak, velünk így nem lehet beszélni. Ez az asszony nem mondja ezt, hanem igazat ad Jézusnak. Uram, úgy van, ahogy mondod, de tudom, hogy a kutyákat sem zavarják el, amikor odamennek és felszedik a morzsát. Hiszem és tudom, hogy Te sem küldesz el. Ő tudja, hogy az Úr nem adja alább az embernél. Micsoda Istenismeret ez! Ismerem így Őt, megyek Hozzá kitartóan? Vagy inkább a sértődés a jellemző rám? Hiszen én vagyok valaki, elismerés jár nekem, és Istennek is kötelessége, hogy megtegye, amit mondok. Ez az asszony alázattal jött, nem akar többet, csak morzsát. Nem akar a fiak helyére lépni, elég a morzsa. Igen, Jézustól elég a morzsa. Maradjunk meg a helyünkön, és ne akarjunk a fiak helyére kerülni, Izráel a fiú. Jöjjünk azzal a hittel, hogy a morzsából nekünk is jut. És az Úr által elhullatott morzsából az egész életünk meggyógyul.

Az asszonynak nagy a Krisztusba vetett hite. Elmondhatja ezt rólam is az Úr? Nagy a Belé vetett hitem? Rámondom, igen, Uram, de az élet bizonyítja ezt. Ha nagy a Belé vetett hitünk, annak van eredménye, akkor történik valami. Ha nagy a Belé vetett hitünk, gyógyulnak körülöttünk. Legyen a te akaratod szerint, a hit azt viszi végbe, amit akarok. Ha gyógyulni akarok, ha eredményt akarok, akkor az megy végbe. Ha azt mondom, nem sikerül, akkor marad minden úgy, ahogy eddig volt. Akkor a negatív akarat történik meg. Uram, akarom, hogy Lelked által gyógyuljunk, szabaduljunk, élő hitre jussunk.

 

 

MONDD EL A HEGYEK ORMÁN

 

 

Kar: Mondd el a hegyek ormán,

a boldog hírtől zengjen a vidék!

Mondd el a hegyek ormán,

hogy földre szállt az ég!

 

1. Kis nyája mellett őrt áll a jámbor pásztor nép,

Az égen, földön fény ár, nem volt éj még íly szép.

Kar:

 

2. Száz angyal hírdet jó hírt, mind erre vártunk rég,

Ma Betlehemben megnyílt és mézet ont az ég.

Kar:

 

3. Szegényes jászolágyban Krisztus megszületett.

Isten megváltó tervét hozta e reggelen.

 

Isten áldásával.