Belső változás

J

ákób imádkozott, de a szíve még mindig távol van az Úrtól (1Móz 32,22-32). Mert lehet úgy is imádkozni, hogy nem kerülök az Úr közelébe. Mondom a szavakat, de azok nem jutnak el Istenhez. A farizeus is imádság címén magával beszélgetett. Milyenek az imádságaink? Valóban az Úr előtt vagyok? Vele beszélek, és engedem, hogy Ő szóljon hozzám, formáljon és kijelentse akaratát? Jákóbnak az imádságában nem volt benne a szíve, nem tartott bűnbánatot. Félelme vitte az Úr elé, ami nem baj, jó, ha félelmeinket is odavisszük, de ne csak a félelem tárgyától akarjunk szabadulni, hanem magát az Urat keressük. Döbbenjünk rá, azért félünk, mert nem vagyunk kapcsolatban Vele, mert még nem rendeztük életünket.

Mindent emberileg rendez el Jákób, mindenkit átköltöztetett a vízen, ő pedig egyedül maradt. És ez nem véletlen volt, nem csupán emberi taktika, hanem egyedül kellett lennie. Ez nem volt meg eddig, nem volt még egyedül Isten jelenlétében. Bár ez nem tudatos, ő még csak egyedül akar lenni, de az Úr vonzza Őt. Isten azt akarja, hogy ez az egyedüllét Vele teljen el. Ez fontos, egyedül az Úrral. Nemcsak félrevonulunk magányt keresni, hanem azért vonulok félre, hogy egyedül legyek Istennel. Csendben Vele. És ebben a csöndben életformáló események mennek végbe. Aki Isten jelenlétébe kerül, más megvilágításban látja az életét. Az már nem fogja reménytelennek látni dolgait, felismeri, hogy Isten ebből a helyzetből is képes kimenteni. De az Úr nem úgy cselekszik, ahogy gondoljuk. Nem Ézsaut változtatja meg. Nem őt teszi békülékennyé, nem a feledést használja fel, hanem Jákóbot változtatja meg. Isten mindig velem kezdi. Ha változást akarok, akkor azt Isten mindig velem kezdi. Az az igazi változás, ha én leszek mássá, ha én látom másképp a dolgokat, és én reagálok másképp, mint eddig.

Nem Jákób kezd el tusakodni Istennel, hanem Isten az, Aki felkeresi őt, és küzd vele. Jákób nem akar változni, de így nem mehet vissza, az ígéret földjén új szívvel kell élni. Olyan szívvel, ami nem csalásra, emberi módszerekre épít, hanem Istenre számít mindenben. Isten Jákób ó emberét győzi itt le. Ó emberünk nem örökli Isten országát. Meg kell látnunk, hogy mindaz, ami testből születik, nem mehet be Isten országába. Mert Isten országában a Lélek fegyvereit használjuk. Milyen fegyvereket használok? Még mindig az emberit, a világit? A megfizetést, a bosszút, a saját erő alkalmazását? Vagy eljutottam már oda, hogy mindent kérek, mert hiszem, hogy Ő tudja, mire van szükségem? Ráépítettem már az Úr ígéreteire? Bízom azok teljesedésében?

A tusakodás egész hajnalig tart, mert Jákób nem akarja feladni önmagát. Ragaszkodik régi természetéhez. Nem akarja Istenre bízni magát. Nem akar bűnbánatot tartani, bocsánatot kérni. Még mindig úgy gondolja, hogy jó úton jár, minden rendben van. Amikor azonban az Úr el akar menni, akkor döbben rá, hogy Istennel van dolga. Még most is megszerezni akarja az áldást, úgy gondolja, Istent is hatalmában tartja. Isten azonban megkérdezi a nevét, és ő kimondja: Jákób. Ez a döntő pillanat, végre nem trükközik. Nem akarja Istent becsapni, hanem azt mondja, Jákób vagyok, a csaló. Most nem mondja: én vagyok Ézsaú, hanem megvallja, ő az, aki eddig mindenkit becsapott. Most néz szembe először önmagával. Az a jó, amikor végre őszintén kimondom: ez vagyok én. Mert nem Isten nevezte őt Jákóbnak, nem olvasta fejére bűneit, hanem ő látta meg magát Isten jelenlétében. Mert igazán mindig az Úr Jézus Krisztus Lényében látjuk meg magunkat. Amíg ebbe a tükörbe bele nem tekintünk, nem kapunk tiszta képet önmagunkról. Az Úr az igét adja, amin keresztül megismerhetjük magunkat, de megláthatjuk az Ő kegyelmét is. Mert az Úr azért tart elénk tükröt, hogy miután megláttuk bűneinket, Jézus által megszabaduljunk, és másképp kezdjük el élni azt.

Maga Jákób mondja ki, láttam Istent, és megszabadult a lelkem. Átélte az igazi szabadulást. Istennel találkozva válhatunk szabaddá. Jákób szabad lett régi természetétől, most már Istennel jár.

Az Úr továbbhalad, kísérik és figyelik Őt a farizeusok is (Mt 12,1-8). És ez nem probléma, hiszen csak akkor lehet Jézust megismerni, ha figyeljük az életét. Akkor jutunk közelebb Hozzá, ha olvassuk és kutatjuk az igét. Azonban ezek az emberek nem azért figyelték és követték, mert meg akarták Őt ismerni, hanem azért, hogy támadhassák. Figyelik, hogy a hagyományokhoz igazodik-e. Nem azt nézik, ők miben igazodjanak Jézushoz, hanem az Urat akarják magukhoz, a saját szabályaikhoz igazítani.

Ne Jézust akarjuk magunkhoz igazítani, ne csupán hagyományőrzésnek tekintsük a hitünket, hanem keressük az Úr akaratát. És aki Őt keresi, az szabaddá válik az emberi törvényektől. Jézus követése az igazi szabadság. A tanítványok meglátták, hogy nyugodtan tépdeshetik a kalászokat, és kimorzsolhatják azok szemeit. Az Úr Jézus nyomában kiszabadulunk a hagyományok béklyóiból, mert Isten mindig a szívünket nézi. Nem a szabályok betartására figyel, hanem arra, hogy egész szívünkből szeretjük és követjük-e a Fiút. A Vele való kapcsolat szabadságban való engedelmesség. A hit nem arról szól, hogy remegve nézem, betartottam-e egy szabályt, hanem kapcsolat az Úrral. Aki átadta az életét, és új teremtéssé lesz, annak a belsejéből élő víz folyamai ömlenek. Az már a Lélek vezetése által, hitből és örömmel cselekszi Isten akaratát.

Az Úr rámutat: Ő Ura a szombatnak is. Vagyis a szombat lett az emberért. Arra kaptuk az istentisztelet napját is, hogy Isten közelébe segítsen. Nem egy szokásnak teszünk eleget, hanem keressük az Urat, és mások felé szolgálunk.

 

 

Krisztus, ki vagy nap és világ

 

1. Krisztus, ki vagy nap és világ, Minket sötétségben ne hagyj! Igaz világosság te vagy,

Kárhozatra mennünk ne hagyj!

 

2. Téged kérünk, szent Úr Isten: Oltalmazz minket ez éjen; Nyugodalmunk benned lé-

gyen, A mi lelkünk el ne vesszen!

 

3. Nehéz álom el ne nyomjon, Az ellenség meg ne csaljon; Testünk hozzá ne hajoljon

És haragodba ne hozzon!

 

4. Mi szemeink ha alusznak, Szíveink rád vigyázzanak; Te hatalmadnak ereje Légyen

híveid őrzője!

 

5. Úr Isten, hozzád kiáltunk: Gondviselőnk, légy oltalmunk! Őrizz meg ellenségektől,

Lelki, testi ínségektől!

 

6. Parancsoljad angyalidnak, Hogy mireánk vigyázzanak; A mi gonosz ellenségünk

Messze távol járjon tőlünk!

 

7. Emlékezzél meg mirólunk: Jól tudod, mily gyarlók vagyunk; Kiket megváltál véreddel:

Úr Jézus, kérünk, ne hagyj el!

 

8. Dicsőség légyen Atyának, Ő szent Fiának, Krisztusnak, Szentlélekkel egyetemben,

Örökkön-örökké! Ámen.

 

 

Isten áldásával.