Kinek lát az Úr?

I

zráel népe a pusztában vándorolt, visszafelé haladtak, sőt, szinte egy helyben jártak (5Móz 2,1-25). A szabadulás után nem azonnal kerültek be az ígéret földjére. Az engedetlenségük, lázadásuk hosszabbította meg az utat. Isten lecserélte az Egyiptomból kivonultak nemzedékét egy új nemzedékre. Azok mehetnek be az Istentől kapott földre, akik a pusztában születtek. De az Úr ez idő alatt is velük van, nem szűkölködnek, mert gondoskodik róluk.

Ez az időszak felkészítés is az önálló életre. A pusztában edzetté válnak. A mi életünkben is található pusztaság, sivár, egy helyben topogós időszak, és ahogy Izráel életében, úgy gyakran a mi életünkben is az engedetlenség a kiváltó oka. Boruljunk Urunk elé és kérdezzük meg, hol tértünk el akaratától, és Ő könyörül rajtunk. Visszasegít a helyes útra. A lelki szárazságból is ki lehet jól kerülni, ha kitartóan keressük az Urat, és hisszük, hogy Ő nem hagyott magunkra. Igéje által megújít. A nehezebb időszak ellenállóvá tesz a következő próbákra és feladatokra. Elvégzi, hogy ne adjuk fel, ne csüggedjünk, hanem mindig bizalommal forduljunk Urunkhoz. A pusztában is jelen volt az Úr, és ezt állandóan tapasztalták, ezek a tapasztalatok adnak majd erőt és reménységet az új kihívások idején. Használjuk fel a korábbi tapasztalatokat, és merítsünk erőt, reménységet belőlük, mert ahogyan eddig megsegített, hordozott az Úr, úgy a mostani helyzetben is megsegít.

Olyan jó olvasni, hogy az Úr ismeri életünket, tudja, merre járunk, a pusztaságban sem veszít el szeme elől. Lehet, hogy hosszú pusztán kell átmenni, de ott van Ő is. Adjunk hálát kegyelméért és szeretetéért, amellyel körülvett, és köszönjük meg gondoskodását. Mindent Neki köszönhetünk.

Már közel vannak a célhoz, de a megérkezésig meg kell még néhány dolgot tanulniuk. A szomszédos népekhez való viszonyt kell megtanulniuk. Ne ingereljék fel őket, nyugodtan vonuljanak keresztül földjükön. Ez is fontos, nem fegyverrel kell minden kérdést elintézni, hanem lehet alázattal, lemondással és megértéssel is. Azok a népek, amelyeknek területén keresztülvonulnak, szomszédokká válnak, így nem mindegy, milyen nyomot hagynak bennük. Hiszen Izráel elsőrendű feladata a bizonyságtétel. A mi feladatunk is ez, amíg végigvonulunk ezen a világon, bizonyságot teszünk, Krisztus felé segítünk embereket. Ebben a megváltozott, az igéhez igazodott életünk lehet a segítség.

János átveszi az üzenetet, és továbbadja a gyülekezet angyalának, ő pedig a gyülekezetnek adja át, amit kapott (Jel 2,1-7). Senki nem tarthatja meg magának az Úr szavát, tovább kell adni, célba kell juttatni, mégpedig pont úgy, ahogyan kaptuk. Amit az Úr mond, azt változtatás nélkül kell közölni a gyülekezet tagjaival. Olyan jó, hogy az Úr szól, töltődjünk fel általa és adjuk tovább.

Az Úr ismeri övéit, tudja dolgainkat, tisztában van életünkkel, nem lehet Őt megtéveszteni. A kegyeskedés, a látszat nem téveszti meg az Urat. És Ő többet kíván üres tetteknél, formaságoknál. Mit kíván? Szeretetet, azt, hogy szeretetére szeretettel válaszoljunk. A tanítványok motivációja az Úr iránti szeretet. Nem azért veszem kezembe az igét, mert muszáj, mert így szoktam meg, hanem azért, mert szükségem van rá. Lelkem tápláléka, és általa beszélgethetek az Úrral. 

A hitre jutást követően ez a szeretet lángol, visz előre, egyre jobban meg akarjuk ismerni Megváltónkat, és készek vagyunk mindent megtenni Érte. Ám van úgy, hogy megfeledkezünk arról, hogy a tüzet állandóan táplálni kell, mert egyébként kialszik. A tanítványság lényege a kapcsolat az Úrral. Ezt nem lehet munkával helyettesíteni, és itt szoktunk elcsúszni, a hév elragad, sok szolgálatot vállalunk, és kevés idő jut az Úrra. Ezen változtatnunk kell, foglalkozzunk minél többet az Úr Jézussal, az igével, ismerjük meg Őt, és azt tegyük, amit kér tőlünk.

A pozitív dolgokat megdicséri az Úr, sőt, előbb a jót látja meg és sorolja fel, aztán mutat rá a hibára. Ezt a sorrendet eltanulhatjuk Tőle. De nem hallgatja el a problémát sem, a panaszt is közli. A növekedés érdekében a problémával is szembe kell nézni. Meg kell hallani az Úr panaszát. Mert itt nem arról van szó, hogy mit mondanak mások, hanem, mit mond az Úr, hogyan látja Ő a gyülekezetet. Ez nagyon fontos: kinek lát engem az Úr? Nem a másik ember véleménye a döntő, hanem az, amit az Úr mond. Nekünk az Úrnak kell megfelelnünk.

Azt javasolja: térj meg! Fontos visszatérni Hozzá, hogy semmi ne legyen fontosabb az életemben Őnála. Jó végiggondolni: valóban az Úr a legfontosabb nekem? Nem került semmi Elé?

Lényeges, hogy komolyan vegyük az Úr tanácsát, mert ha nem tesszük, amit mond, nem építjük újra Vele a kapcsolatot, kimozdítja gyertyatartónkat. Kiüresedett, tartalmatlan közösségre nincs szüksége. Ő szívből szolgáló, Őt szeretetből követő tanítványokat akar. Akik örömmel vállalják Őt és a Tőle való életformát.

Aki győz, annak enni adok az élet fájáról - a hívők élete nem a földi világban csúcsosodik ki, hanem a cél a mennyei haza. A cél, eljutni az Atya országába, és ez a győzelem. Végigmenni az úton és célba érni. Olyan jó, hogy ezt az utat is Vele tehetjük meg. Nem kell egyedül vándorolni, hanem Ő visz karjaiban.

Ki vagyok én

Ki vagyok én, ki vagyok én,

Kinek lát engem az Isten?

Sok bűnömért, vétkeimért,

 Megítél engem az Isten.

Veszendő utolsó bűnös vagyok,

Csontomban kárhozat kínja sajog,

Segítség, segítség, elpusztulok.

Valaki vár, valaki kér,

Valaki hívogat engem.

Sok bűnömért, vétkeimért

Valaki szenvedett értem.

Megtartó Úr Jézus befogadtál,

S azért, mert szerettél megváltottál.

Összetört életem parancsra vár.

Isten áldásával.

Az Úr jelen van

J

ó visszaemlékezni a megtett útra és látni mindazt, amit az Úr tett értünk (5Móz 1,34-46). Jó látni, hogy minden kegyelem, az Úr irgalmasan hajolt le hozzánk, és kegyelmének tulajdoníthatjuk, hogy még nincsen végünk. Mózes népe engedetlenségét, bűneit is meglátja. Nemcsak a szépre emlékezik, hanem őszintén szembenéz a múlt bűneivel is. A megtisztuláshoz erre is szükség van. Nekünk is meg kell látnunk a mögöttünk lévő életút bűneit is. Mindazt, ami miatt nem úgy haladtunk, ahogyan az Úr akarta. Mert az engedetlenség hátráltató tényező. Isten nem azt akarta, hogy negyven évig bolyongjanak a pusztában, Ő úgy tervezte, hogy Egyiptomból azonnal oda fognak menni. Azonban mégsem így történt, mert fellázadtak az Úr ellen, hitetlenkedtek, kétségbe vonták szavait, és ennek lett az eredménye a több évtizedes vándorlás.

Általában hálát adunk Urunknak a megtett útért, megköszönjük, hogy elsegített oda, ahol tartunk, de elgondolkodtunk-e azon, hogy ott tartunk-e, ahol az Úr látni akar minket? Nem előrébb kellene már lennünk hitben és szolgálatban? Ott tartunk, ahol ennyi éves hit után tartanunk kell? Bűneink, engedetlenségünk, hitetlenségünk, gyávaságunk, kényelmünk, a világ felé való kacsintgatásunk mennyire fogott meg minket? Jó bűnbánattal az Úr elé borulni és megvallani: Uram, nem tartok ott, ahol tartanom kellene ennyi év, ennyi bibliaolvasás és istentisztelet után. Még Mózes sem mehetett be az ígéret földjére, csak Káleb, ő tökéletesen követte az Urat. Bízott Benne, a többség véleménye ellenére is. Miért? Mert ismerte, tudta, hogy kicsoda, hogy Ő valóban élő Isten, és még az óriások sem akadályozhatják meg Őt semmiben. Hiszem-e, hogy az Úrnak van hatalma tervét végigvinni, és hogy Őt senki és semmi nem akadályozhatja meg?

Izráel még most is vétkezik, megvallják ugyan, hogy vétkeztek az Úr ellen, de továbbra sem hallgatnak Rá. Először nem akartak bevonulni, megütközni az ottani lakosokkal, de most, amikor az Úr szól, hogy ne menjenek, harcolnak. Mennyire fordítottan cselekszenek, és hányszor vagyunk mi is így. Formális bűnvallás, és megyünk a fejünk után. Isten engedelmességet vár, és számunkra is az jelent jót, az jelenti az áldást, ha hallgatunk Rá.

János Patmosz szigetén van, de nem kirándulás ez a számára, nem a szabadságát tölti ott, hanem száműzték a birodalom területéről (Jel 1,9-20). Nehéz körülmények közt van, szenved, de mindezt Jézusért, az élete Uráért teszi. Látta Jézust a bűneiért meghalni a kereszten, most ő is vállalja Megváltójáért a szenvedést. Miért száműzték? Mert idős korában és a hatalom akarata ellenére is vállalta Jézust, hirdette az igét, mentette az embereket. Jézusról, a Szabadítóról tett bizonyságot, rámutatott, hogy mindenekfelett való Úr Jézus, és egyszer vissza fog jönni. Ő a föld királyai fölött is Úr. Melyik vezető akarja tudni, hogy Jézus Úr fölötte, és neki is el kell majd számolni? És mi szeretjük-e ezt hallani, mert mi is gyakran megfeledkezünk erről, hogy Jézus az Úr.

Valószínűleg kőbánya volt azon a szigeten, és az apostol ott is tartja a kapcsolatot Urával. A szenvedés, a nehéz helyzet sem választja el Jézustól, nem kezdi ki hitét, megmutatja, hogy még olyan embertelen körülmények közt is rá lehet az Úrra hangolódni, ott is lehet élő a kapcsolat. Mi hányszor elkeseredünk, és úgy gondoljuk, abban a helyzetben nem lehet Jézusra figyelni. Jánosban nincs csalódás, nem mondja, ennyi ideig hittem és szolgáltam, és öreg koromra ezt kapom? Nem, ő nem a maga kényelmét tartotta szem előtt, hanem mindig felfelé nézett.

Megtapasztalja, hogy ott is lehet kapcsolatban az Úrral, elragadtatik lélekben, és hangot hall a láthatatlan világból. Megbízatást kap, tehát mindaz az élmény, amin keresztülmegy, nem önmagáért van. Üzenetet kap, amit tovább kell adni. Isten hírnöke ő, aki a rábízott üzenetet átadja a címzetteknek. Mi is lehetünk az Úr szócsövei, Ő adja az üzenetet, mi pedig célba juttathatjuk.

Amikor János megfordul, látja azt, aki szólt hozzá, és akkor rádöbben, hogy az Úr van jelen. Az Úr hét gyertyatartó között járt. A gyertyatartók a gyülekezeteteket jelentik, az Úr közöttük van. Ez nagy vigasztalás, az Úr nincs messze népétől, köztünk van. Legyen mindig ott a szívünkben, az Úr velünk van, ismeri az életünket, és nem hagyott magunkra. Ha mi nem is látjuk Őt, de Ő látja életünket.

A feltámadott Úr megszólítja Jánost: ne félj! Ne félj, mert az a Jézus vagyok, Aki a földön járt, Akit láttál meghalni, és találkoztál Vele a feltámadáskor. Jézus örökké él. Amit megmutat a számára az Úr, azt kell továbbadnia. János a gyülekezeteknek, a szenvedő, az ebben a világban küszködő tanítványoknak mondja el mindazt, amit kijelent számára az Úr, amit lát. Ezekkel erősíti, bátorítja őket. Meg kell látnunk, hogy az életünk, a gyülekezetek mindennapjai is az Úr kezében vannak. Nem a világé, a gonoszé a győzelem, hanem az Úré. A menny dicsősége körülragyogja az életünket. Nem vagyunk egyedül, az Úr velünk van. Ő a győztes.

Velem vándorol utamon Jézus

1. Velem vándorol utamon Jézus,

Gond és félelem el nem ér.

Elvisz, elsegít engem a célhoz,

Ő, a győzelmes, hű vezér,

Ő, a győzelmes, hű vezér.

2. Velem vándorol utamon Jézus,

Ott az oltalom hű szívén.

Ha a szép napot fellegek rejtik,

Ő az éltető, tiszta fény.

Ő az éltető, tiszta fény.

3. Velem vándorol utamon Jézus,

Ez a vigaszom, baj ha jő.

Bármi súlyosak rajtam a terhek,

Segít hordani, ott van Ő,

Segít hordani, ott van Ő.

4. Velem vándorol utamon Jézus,

Bár az út néha oly sötét.

Soha nincs okom félni a bajtól,

Amíg irgalmas karja véd,

Amíg irgalmas karja véd.

5. Velem vándorol utamon Jézus,

Túl a sír sötét éjjelén.

Fenn a mennyei, angyali karban

Nevét végtelen áldom én,

Nevét végtelen áldom én.

Isten áldásával.

Tegyük vonzóvá Isten országát!

M

ózes ötödik könyve visszavisz a pusztai vándorlás utolsó időszakához, már közel van a nép az ígéret földjéhez, csak át kell majd kelni a Jordánon, és birtokba vehetik a földet (5Móz 1,1-33). Letelepedhetnek az Istentől kapott területen, és új életet kezdhetnek. Már csak egy karnyújtásnyira van az új kezdet, lezárul végleg a múlt, és egy egészen új kezdődik Istennel. Most kezd kibontakozni, ilyen még nem volt, hogy egy nép Isten vezetésével, Istentől kapott törvényekkel alakul állammá. Izráel bizonysága lesz Isten munkájának, nekik kell bemutatni, hogy lehet Isten akarata szerint élni, lehet másként alakítani egy ország életét, mint ahogy addig tették az emberek. Arra hívatott el Izráel, hogy az Istentől való életet és államformát bemutassa a gyakorlatban. Az volt a szerepük, hogy Isten országát valósítsák meg. A későbbiek során láthatjuk, hogy nem teljesen valósították meg az Úr akaratát. Mi is Isten gyermekeiként élünk, Isten országát képviseljük, de mi valósul meg, mennyi látszik ebből a mindennapokban?

Mózes visszaemlékezik a megtett útra, rámutat Isten munkájára, és világossá teszi, hogy egyedül Istennek köszönhetik, hogy itt tartanak. Ha csak rajtuk múlna, már rég visszatértek volna Egyiptomba. Jó látnunk, hogy mindent az Úrnak köszönhetünk. Nem természetes az, hogy Őhozzá tartozhatunk, hogy egyszer felragyogott életünkben a kegyelem. Ha rajtunk múlna, már nem lenne ige, nem volna jelen ebben a világban Isten szava, de nem rajtunk múlik. Az Úr hű, és ami hűtlenségünk ellenére is könyörül és hordoz minket.

Az Úr indította útnak népét, mert olyan könnyen letelepszünk a cél előtt, nehezünkre esik megmozdulni, tovább menni, de menni kell, amíg birtokba nem veszik az ígéret földjét. Ahogyan Mózes visszatekintett, úgy jó nekünk is visszanézni Isten munkáját az életünkben. Ő azt is látta, amikor felismerte, hogy egyedül képtelen ellátni feladatait, hordozni a terheket. Ez is fontos, meg kell osztani a gondot, a feladatot másokkal. Jó, ha mindjárt az Úrnak el tudjuk mondani dolgainkat, de az is jó, ha felismerjük, nem nekünk kell mindent csinálni. Szükségünk van szabadidőre, amit az Úrral való közösségben tölthetünk. Ha nincs időnk az Úrra, kimerülünk. A szolgálattevőknek is meg kell állni és fel kell töltődni.

Olyan jó látni, hogy az Úr időről időre, állomásról állomásra biztatja népét: ne félj, és meg ne rettenj. Erre a biztatásra nekünk is szükségünk van. Vándorlásunk során állandóan elénk jönnek újabb és újabb akadályok, de az Úr bátorít, ne rettenj meg, menj tovább. Ne engedd, hogy sátán megfélemlítsen, mert ordítani ugyan tud, de láncra van verve, így kárt nem okozhat bennünk.

Hírvivők is voltak, akik azt mondták, jó a föld, amit Isten ad. Mi vagyunk Isten országának hírvivői. Akik korábban hitre jutottak, azok mondják el a kívül levők és az újak számára, milyen is a föld, milyen Isten országa. Milyen hírvivő vagyok? Mit mondok erről az országról? Egyáltalán tudok-e róla beszélni, meg beszédtéma-e? Vagy csak a világ dolgai, a nem hívők élete foglalkoztat? Beszéljünk Isten országáról, fessük le úgy, hogy a még kívül levők számára is vonzó legyen. Beszéljünk úgy erről az országról, mint ahogy mások a külföldi országokról, az ottani munka- és életlehetőségről. Hányan jutnak arra egy ilyen beszámoló után, hogy ők is elmennek külföldre, megpróbálják ott az életet. Tegyük vonzóvá Isten országát, hogy sokan elinduljanak felé.

Ma kezdjük olvasni a Jelenések könyvét, aminek talán nem örül mindenki, amitől többen félnek is (Jel 1,1-8). Pedig nem szükséges félni. Ne úgy tekintsünk rá, hogy egy érthetetlen irtat, ne a különféle képeket és szimbólumokat lássuk, hanem legyen előttünk, hogy ebben a könyvben is az Úr Jézussal, Megváltó Urunkkal van dolgunk. Ő szól ma is hozzánk. Ami itt le van írva, azt az Atya küldi a Fiú által népe számára. A gyülekezeteket szólítja meg a nehéz időszakban, erőt ad számukra, és távlatot, jövőképet kínál az üldözések közepette is. A gyülekezet Isten lámpája ebben a a világban, és bárhogy tombol az ördög, és legyen hatalmas vihar, senki és semmi nem olthatja ki a fényt.

János apostol örömmel írja: boldog, aki felolvassa, aki olvassa ezt a prófétai beszédet. Miért boldog? Mert boldogító, hogy az Úrnak van szava hozzánk, ez azt jelzi, törődik velünk, és van terve övéivel. Ez a könyv jövőképet kínál, meghúzza a mi földi világunkból Isten világába az ívet, sőt, átvezet az új teremtésbe. A jövő az új teremtés, a bűn nélküli világ. Nem az elmúlás a távlat, vagy a pusztulás, amit a gonosz végbevisz ezen a földön, hanem az élet, az örök élet, ez az igazi távlat és reménység. Soha ne vegyük le tekintetünket mindarról, amit Isten ebben a könyvben felvázol előttünk. Ne rémítsen, és ne reménytelenítsen el az oda vezető úton látható sok gyötrelem, mert az új életet szülési fájdalmak előzik meg, de eljön az öröm, az új élet napja.

János annak a nevében szól, Aki hű tanúbizonyság, elsőszülött a halottak közül. Ő hű volt mindhalálig, az Atya pedig kihozta a halálból, és él, örökkön örökké. Urunk vére által megszabadított bűneinktől. Vérét adta értünk, mert tudja, nincs más hatóanyag a bűn ellen. Jöjj minden vétkeddel az Úrhoz, és az Ő szent vére befedez, tisztára mossa ruhánk.

János szívünkre helyezi: az Úr szeret minket. Megdöbbentő ez, mert mi szeretnivaló van rajtam, nyomorult bűnösön. Mit szerethet az Úr bennem, aki annyi fájdalmat okozok Neki? És mégis arról szól az ige, hogy Ő szeret. Azért is jött el a világba, mert szeret, és nem akarja, hogy elvesszünk, hanem, hogy örök életünk legyen. Ma is gondolj arra, hogy Ő szeret, akkor is, ha talán az emberektől nem tapasztalsz szeretetet, ha megvetnek és félretolnak. Ne feledd, Ő szeret és vére által megmentett. Ez adjon erőt és békességet. Szeret az Úr, Hozzá tartozom, és Ő el fog jönni újra, én pedig várom, igen, várom Őt. Hordozzuk azokat, akik még nem várják, hogy időben megismerjék, ne akkor kelljen sírni, amikor rádöbbennek, Jézus valóság, érkezik, de mi nem gondoltunk Vele. Ma még van lehetőség Hozzá fordulni.

Jöjj, mondjunk hálaszót

1. Jöjj, mondjunk hálaszót Hűszájjal és hű szívvel, Mert rajtunk itt az Úr Nagy csoda dolgot mível. Már anyaölben is Volt mindig gondja ránk. A sok jót, melylyel áld, Ki sem mondhatja szánk.

2. Dús kincséből az Úr Jó békességet adjon, :/: Hogy szívünkben a kedv Víg és derűs maradjon. Ne hagyja híveit Bú-bajban sohasem; A rossztól óvja meg Itt s túl ez életen.

3. Az Atyát és Fiút És a Szentlelket áldom; :/: A menny Urát, kiben Szent egybe forrt a három; Aki úgy szól ma is, Ahogy régente szólt, Nem változik: Az Ő, És az lesz, aki volt.

Isten áldásával.

A világ végezetéig

D

ániel könyvének a végére értünk, amelyben a próféta is megtudja, hogy az ő földi élete is végére fog érni (Dán 12,1-13). De azt is megtudja, hogy eljön majd a nap, amikor föl fog kelni. Dániel számára fölragyog a feltámadás fénye, hírt kap erről, ami Jézusban valósul meg. Jézus feltámadása elhozza a mi feltámadásunk reménységét, mert az Úr győzött a halál fölött.

Mindegyikőnk a földi lét vége felé halad, ezt tudomásul kell vennünk. A bűn miatt véges a földi élet, egyszer letelik, és erre az ige felkészít. Aki megismeri Jézusban a győztes Urat, aki el tudja mondani, hogy Jézusé az élete, az félelem nélkül haladhat a vég felé. Miért? Mert nem egyedül teszi meg az utat. A tanítványoknak Jézus azt mondta, ti az én barátaim vagytok. És aki találkozott már személyesen Jézussal, annak Ő a barátja, és ez a Barát hűséges. Ő nem hagy magunkra, átkísér az örökkévalósággal összekötő hídon. Mert ezt a hidat Ő készítette, és ez nem más, mint a kereszt. Az emmausi tanítványok mellé is odaszegődött Jézus, és hűségesen kísérte, türelmesen vezette őket húsvét valóságának megértése felé. Így kísér minket is, itt van, megszólít, csak Rá kell bízni magunkat. Igéje, drága szava pedig lámpás, ami megvilágítja lábaink előtt az utat.

Az értelmesek szó azokat jelenti, akik felismerik Krisztusban Isten Fiát, és ezek nem feltétlenül a világ okosai, képzett emberei, hanem azok, akik előtt felragyog a Krisztus, akik megtapasztalják, hogy a keresztről szóló beszéd Isten ereje. Ezek ragyogó csillagok, mint ahogy Pál is írja a gyülekezetről, ragyognak, mint csillagok a világban. És ezeknek a csillagoknak az élet igéje adja a fényt.

A csillagok ragyogásukkal másoknak mutatják az életre vezető utat. Ez a csillag te is lehetsz, nem kell különleges tudás vagy feladat, mindenki csillag, aki Jézusra mutat, aki Felé irányítja a kereső embereket. Az igéből kapott fényt, a Jézussal való élő kapcsolat hatását felmutathatjuk. A lámpa azonnal világít, ha felkapcsolják, mert a vezeték elviszi az égőhöz az áramot. A kapcsoló idézi elő a kapcsolatot, ad szabad utat az áramnak. Vagyis ha rá vagyok csatlakozva Jézus lényére, árad az energia, és így világítani fog az életem. Az a lényeg, hogy legyen mindig kapcsolat köztem és az energiaforrás, Jézus között.

Az Úrral való kapcsolat által tisztulhatunk meg bűneinktől, de ez az élet próbák alá is kerül. Urunk megpróbálja hitünket, és ezeknek kiállása erősíti a kapcsolatot, tartóssá teszi hitünket. A próbák jelentőségét, az Úr akaratát az ige tanulmányozása által érthetjük meg. Aki keresi Isten akaratát, az meg is fogja találni. Soha ne adjuk fel, ha azonnal nem értjük, hanem keressünk tovább, mert az ígéret igaz, az Úr tartja szavát. És így, aki keres, az talál.

Új nap, új hét és új időszak kezdődik, Jézus feltámadt, él, és ezzel számunkra is új élet lehetősége nyílik meg (Mt 28,1-20). Az ember lezárta Jézus életét, úgy gondolta, nincs tovább, ám Isten még egy újabb fejezetet írt hozzá, ami a mai napig íródik. Ennek a fejezetnek még nincs vége, újabb és újabb csodák, életváltozások kerülnek feljegyzésre benne, mert a feltámadott Úr a mai napig cselekszik. A tanítványok megbízatása a világ végezetéig szól, így azután egészen addig íródik tovább az evangélium, Jézus története. 

A Jézust keresők elől elhengeríttetik az akadály, meglátják az üres sírt, hallják a biztatást: ne féljetek, mert feltámadt az Úr. Ezt követően pedig szembejön velük Jézus, és Ő is biztatja őket, ne féljetek, majd elküldi őket a drága hírrel. Ők pedig mennek és viszik a hírt: Jézus él. A keresőket lépésről lépésre vezeti az Úr, és a végső bizonyosságot, a kétségek eloszlatását a találkozás jelenti. Aki találkozik az Úrral, annak már nincsenek kétségei afelől, hogy feltámadt, annak valóság az ige, és erőforrás. Mert megbízható, igen, Isten igéje megbízható.

Amennyiben most keresed az Urat, ne félj, mert eléd jön, és így könnyíti meg a találkozást. Ha Ő nem indult volna el felénk, mi nem tudnák Hozzá eljutni. De jön, mert szeret, mert fontos vagy a számára.

Olyan szomorú, hogy vannak, akik semmit nem értenek húsvét történetéből, nem mozdul a lelkük, amikor látják a természetfeletti eseményeket, nem hódolnak meg Jézus előtt. A nép vezetői pedig rossz vezetőknek bizonyulnak, nem az igazság útján vezetik a rájuk bízottakat, hanem saját hatalmuk védelmében becsapják az embereket. A valóság helyett hazugságot mondanak nekik. Ma is gyakran így van, inkább hazudnak az embereknek, mintsem feltárnák a valóságot. A legszomorúbb, hogy lelkészek, teológusok tesznek meg mindent, hogy Jézus feltámadását hazugságnak állítsák be.

Lehet hazug hírt terjeszteni, azt állítani, hogy nem támadt fel, de a feltámadott megjelenéseit, az életünkben elvégzett munkáját senki nem képes megállítani. Jézus várja Galileában a tanítványokat, ők pedig felismerik a Mestert, és leborulnak Előtte. A kételyek nem tartanak sokáig, az Úr személye és szava meggyőzi őket, hogy valóban Jézus van velük. Az Úr jelenléte meggyőző erő.

Jézus megbízza őket az evangélium hirdetésével, az emberek tanítvánnyá tételével, és ez a megbízatás nincs visszavonva. Ez a világ végezetéig szól. Mert egyedül az evangélium ad reménységet, a jó hír képes új emberré formálni. Az életünk a tanítványságban, Krisztus követésében teljesedik ki. A keresztség kifejezi az Úrhoz való tartozásunkat, ami az engedelmességben, az ige élésében nyilvánul meg. Mert a keresztyénség nem elmélet, hanem gyakorlat, együtt haladás Jézussal a keskeny úton.

Felvirradt áldott szép napunk

1. Felvirradt áldott szép napunk, Ma teljes szívvel vigadunk, Ma győz a Krisztus, és ha int, Rab lesz sok ellensé -ge mind. Halléluja!

2. Az ősi kígyót, bűnt, halált, Kínt, poklot, szenvedés jaját Legyőzte Jézus, Mesterünk, Ki most feltámadott nekünk. Halléluja!

3. Az élet győz, a mord halál A prédát visszaadta már, Nagy úrságának vége lett, Krisztus hozott új életet. Halléluja!

4. A nap s a föld s minden, mi él, Ma bút örömmel felcserél, Mert a világnak zsarnoka Nem kelhet többé fel soha. Halléluja!

5. Mi is éljünk vigadva hát, Daloljunk szép halléluját, Hadd zengje Krisztust énekünk, Ki sírból feltámadt nekünk! Halléluja!

Isten áldásával.