Akkor

 

E

gész Izráel királya lett Dávid, miután minden törzs felismerte, hogy Dávidot Isten választotta (2Sám 5,17-25). Isten elhívása, a Lélek jelenléte meglátszott rajta. Mert Isten jelenléte meglátszik. Ez azt is jelenti, hogy a tanítvány nincs magában, és nem cselekszik saját erejére támaszkodva. És amikor Isten szavára figyelünk, az látható lesz a dolgaink alakulásán is.

Az ellenség is aktivizálja magát.  Amíg Hebronban uralkodott Dávid nem volt számukra veszélyes, de most, az egységes Izráel már veszélyt jelent. Amikor a hívők az Úr vezetése alatt összefognak és viszik az evangéliumot, amikor az Úr munkája mindennél fontosabb lesz nekik, az veszélyt jelent a gonoszra. Nem Dávid támadja meg őket, hanem a filiszteusok vonulnak be az országba. Dávid nem ijed meg, és nem kapkod. Elmegy a sziklavárba és megkérdezi az Urat. Mit tesz? Megkérdezi az Urat! Nem a tanácsadóit, hanem Istent kérdezi, mit tegyen. A legfontosabb Isten akaratával összhangban lenni. Mit sem ér a hadtudomány, ha nincs jelen Isten, és nem az Ő szava irányítja a sereget. Számunkra is fontos útmutatás ez, mindig kérdezzük az Urat. Még abban is ami magától értetődő lenne. Hiszen teljesen természetes, hogy a király megvédi országát. Dávid azonban azt szeretné, ha nem ő, hanem az Úr szabadítaná meg az országot. Ő Isten oltalmára, és segítségére vágyik.

Az megadja az engedélyt, és ígéretet is ad. Dávid az Úrra figyelve biztosra megy. Tudja, hogy Isten nekik adja a filiszteusokat, így ők fognak győzni. Az Úr szavára figyelve bizonyossággal indulhatunk a harcba. Ne féljünk, mert Ő azt mondta, veletek Vagyok minden napon a világ végezetéig. De ne feledjük, hogy ez az ígéret az evangélium hirdetéséhez, a szolgálathoz van kötve. Ha Vele megyünk, megtapasztaljuk az Úr munkáját.  Mert ez a csata nem Dávidról, hanem Istenről szólt. Dávid Istennek tulajdonítja a győzelmet és nem magának. A bálványok otthagyása jelzi, nem érnek semmit. A bálványok nem képesek segíteni, mert nem léteznek. Viszont Izráel Istene élő valóság. Aki Krisztusban hisz, az megtapasztalja, hogy Jézus Krisztus ma is él, Ő valóság. Ma is tud cselekedni. Nemcsak a múltban cselekedett csodákat, hanem a jelenben is képes rá. Azonban jobb, ha az eldobált bálványokat, amuletteket, elhagyott szokásokat, amik nem segíthetnek, nem szedjük össze. Mindig kísértés, ha a pogány világ értékes, de hatástalan bálványait összeszedi Isten népe. A bálvány nem dísztárgy, a gonosz számára jelenthet kaput a szívünkhöz. A bálvány kinézete, és értéke könnyen elcsábít. Ha mégis összeszedik, azt Isten akarata szerint meg kell semmisíteni.

A filiszteusok azonban nem adják fel. Összeszedik magukat és ismét támadnak. Talán a véletlennek tulajdonítják a vereséget, és úgy gondolják, még egyszer ez nem történhet meg velük. Isten azonban élő Úr, és ezt megmutatja az ellenségnek is. Nem fogyott el a puskapora, Ő nemcsak egyszer képes segíteni, Ő állandóan jelen van. Minden azon múlik, hogy figyelünk-e Rá? Dávid ismét megkérdezte az Urat. Jól belegyakorolja magát ebbe, azt akarja, hogy beleivódjon, hogy mindig kérdezze az Urat. Nem akar önállóan dönteni, nem csupán az emberi képességekben bízik. Ő Istenre építi hatalmát és taktikáját. Isten jelet is ad, ha halk neszt hallasz, akkor indulj. Ne előbb és ne később. És Dávid megfogadja Isten szavát. Akkor előtted megy az Úr, és ez a lényeg. Isten maga megy Dávid előtt, neki csak követnie kell. Így megy a jó Pásztor is nyája előtt. A bárányok feladata, figyelni és követni Őt.

Az Úr felkészíti övéit a nehéz időszakokra (Mt 24,15-22). Jelzéseket ad, amikre figyelve kimenekülhetnek a pusztulásból. Az Úr nem hagy magunkra, jelzéseket ad, amiket figyelembe véve láthatjuk, hogy mit kell tennünk. Itt is elhangzik az „akkor”. Ha meglátják a Dániel által jelzett utálatosságot a szent helyen, vagyis a templomban, akkor fussanak ki a városból.  Tehát nem kell kapkodni, a tanítványok végezhetik lélekmentő munkájukat, de amikor a jelzését meglátják, akkor menjenek. Isten kivezeti őket a nyomorúságból. Ezért fontos, hogy figyeljünk az igére, az Úr vezetésére. Olyan idő lesz az, amikor az életnek kell az első helyre kerülni. Nem lehet fontosabb semmi, amit addig értéknek gondoltunk. Ne menjen vissza a házba az értékeiért, vagyis hasonló ez, mint Lót korában, ne nézz vissza. Igen, aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas Isten országára. Ha elindultál, ne állj meg soha már, mert az élet, az Úr.

Ez a jel egy eddig nem volt nagy nyomorúságra mutat. Nagy nyomorúság jön a világra,: Miért? Mert a világ Nem Istennek engedelmeskedik, nem az Úr Jézust követi. Sőt a világ nem is ismeri, és nem is akarja megismerni Őt. Ezért ez a nyomorúság Isten eszköze lesz, mert Ő menteni akarja azokat, akik még nem az övéi. Akik viszont már Hozzá tartoznak, kimenekíti belőle. A mi ítéletünket az Úr magára vette, és akinek a bűnei megbocsáttattak, és már Neki élnek, nem mennek ítéletre.

Azonban az ítéletben is kegyelmes az Úr. A választottakért, azokért,, akik abban a helyzetben Hozzá menekülnek, megrövidíti azokat a napokat. Isten nem elpusztítani akar, hanem menteni. Aki a legnehezebb időkben is Hozzá kiált, az Jézus neve által megmenekül.

 

 

AZT AZ ÉLTET VÁGYOM ÉLNI

 

1.  

Azt az éltet vágyom élni, hol üdvöm lelem,

Küzdni egyre, nem henyélni, míg el nem nyerem.

Bűn habár megtántorít, szent Igéd így bátorít:

Meg ne restülj, törj keresztül, ég jutalma int!

2.  

Elhívatva állni majd a trónnak lépcsőjén,

Úgy futok, hogy elmaradva kárt ne valljak én.

Elveszíti szent jogát, nem nyer égi koronát

Az, ki késve, hátranézve hagyja el magát.

3.  

Csak a célra nézzen arcom, mely felé török,

Jézus, támogasd a harcom, hogyha gyengülök!

Vonj, ha csábít a világ, vigasztalj meg, hogyha bánt!

Szent kegyelmed így vezethet, s nincs, mi nékem árt.

4.  

Vonj, hogy el ne essem én itt még a cél előtt!

Lelkem érzi gyöngeségit, Tőled vár erőt.

S mert Igéd éltet szerez, tőle szívem ébredez,

Célt ha érek, zeng az ének: Isten műve ez!

 

 

Isten áldásával

Az evangélium hirdettetik

 

I

zráel törzsei Dávidot kenik fel egész Izráel királyává (2Sám 5,1-16). Felismerik, hogy egymáshoz tartoznak. Júda és Izráel többi törzse testvér, Dávid pedig közülük való. Azt is meglátják, hogy Dávid eddig is egész Izráelért cselekedett. Isten népét védelmezte harcaiban, Isten seregét vezette ezekben a harcokban. Ha Isten a seregét rábízta, akkor terve van vele. Azt is látják már, hogy Isten Dávidot választotta. Úgy tűnik utánajártak Dávidnak és beszerezték az információkat. Ezek között a legfontosabb, tudják, Isten szólt Dávidhoz, és azt is, hogy mit mondott neki. Mert az a leglényegesebb, amit Isten mond. Úgy tűnik, most már figyelnek Istenre. Megtudakozzák, mit mond Isten. És ezt nemcsak magukra nézve teszik, hanem a királyjelölttel szemben követelményként állítják fel. Mi Isten véleménye vele kapcsolatban. Ma is fontos, hogy legyen szempont, mit mond Isten azokról, akiket megbízunk valamilyen feladattal. Mi a véleménye róluk és Ő akarja-e, hogy azon a területen legyenek, amelyikre jelöljük őket, vagy amire pályáznak. Fontos-e Isten véleménye? Fontos-e, hogy Ő alkalmasnak tartja-e a jelöltet? Mert Dávidnak megvizsgálták az alkalmasságát, szakmai alapon, és megállapították, hogy katonailag is képzett és tapasztalt ember. De ez nem volt elég. Azt is tudni akarták, kapcsolatban van-e Istennel. Ez a leglényegesebb. Nem elég ha valaki szakmailag, emberileg megfelel, azt is vizsgáljuk meg, Isten előtt is megfelel-e? Mert Isten dolgait Istentől választott, és vezetett személyeknek kell végezniük. Olyan emberekre van szükség, akiket Isten Lelke betölt és vezet. Ezt keresték és látták meg Dávidban. Voltak jelek, amik azt mutatták, Isten Lelke már felkente, és azóta is vele van.

Dávid nem magától lett Izráel királya. Nem fegyverrel szerezte meg a hatalmat, hanem Isten nyitotta meg számára a kaput. Izráel vénei is meglátták, vele van az Úr. És Isten jelenléte a továbbiakban is meglátszott. Áldott volt az uralkodása, mert Isten kezébe tette le. Nem elég hogy csak egy darabig megyek Istennel, mindennap Vele kell haladnom. Minden munkámban Istennel együtt kell részt vennem. És ha ez így történik, az meglátszódik.

Azonban Dávid személyes életének minden részletét nem tette le az Úr kezébe. A nőkhöz való viszonyát megtartotta magának. Nem igazodott ezen a területen Isten akaratához. A világ, a pogány népek uralkodóinak a szokásait követte.  Isten nem akadályozta meg ebben, mert Isten igéjével és személyes kapcsolaton keresztül vezet. Elmondja, mit kíván, és ránk bízza, hogy komolyan vegyük. De ha nem figyelünk Rá, és nem tartjuk meg törvényét, annak meg lesznek a következményei. Sok probléma származik majd ebből az engedetlenségből. Ezért lényeges, hogy az életünk fontos dolgait se vonjuk ki Isten jelenlétéből, az ige vezetése alól.

A templom lerombolásáról szólt Jézus a tanítványoknak (Mt 24,3-14). Ez meglepte őket és kérdéseket támasztott bennük. Elképzelhetetlen volt számukra, hogy a templom elpusztuljon. Ezért kérdeznek. Mikor lesz ez?  Érdekli őket, mikor következik be, amit az Úr mondott, és mi lesz eljövetelének a jele. Még mindig királyt várnak. Azonban az Úr válaszol nekik. Vigyázzatok, és ezzel  Önmaga felé irányítja figyelmüket. Csak Rá figyeljenek a jövőben is, mert lesz sok tanító, sok vélemény. A gonosz mindent megtesz, hogy megtévessze a tanítványokat. Jézus azért szól, hogy felkészítse őket, szavát, tanítását vezérfonalként adja. Az Úr szava igazíthat el bennünket ezekben a kérdésekben, sőt minden kérdésben az Ő szava a támpont.

A gonosz rájön, akkor lehet megtéveszteni Isten gyermekeit, ha Jézus nevében közelítik meg őket. Mindenki Jézusra hivatkozik, igét idéz.  Ha nem ismerjük jól a Szentírást, könnyen eltévedhetünk. Annyi tanácsot, útmutatást kapunk, hogy nem is tudjuk, mire figyeljünk. Mindenki Jézusra, az igére hivatkozva tanít. Ezért lényeges, hogy ismerjük Őt, kapcsolatban legyünk Vele. Mert az Ő juhai hallják az Ő hangját és követik.

Elmondja, hogy mikről fogunk hallani. Nem csupán jó dolgokról, hanem háborúkról, háborús hírekről, de nem kell megrémülni.  A gonosz terve, hogy félelemben, rettegésben tartsa az Úr tanítványait. Azt akarja, hogy aggódjunk, elvesszen az örömünk. Ezekről hallani fogunk, mert az ember nem ismerte meg a Krisztust és nem fogadta el urának. Jézus nélkül marad minden változatlan. Az ember ha elutasítja Jézus uralmát továbbra is fegyvert fog. Ezt látnunk kell. És ha látjuk, nem félünk. Ez telik a bűnös embertől. Ezt ma is látjuk. Ennek meg kell lennie, mert Jézust keresztre küldtük, és ez a következménye.  Meg kell lennie, mert Isten ezen keresztül is szólongat. Hátha lesznek, akik átértékelik az életüket és Őt hívják segítségül.

Minél messzebb kerül az ember Jézustól annál több szenvedés vár rá. A bűnös ember tevékenysége által a természet is megváltozott.  Pusztító erőkkel nyilvánul meg. Mivel az ember önző és mindent magának akar, éhínségek lesznek. Egy kis réteg jól él, pazarol, a többi pedig éhezik.  Mindenfelé ezek lesznek. És ha erre figyelünk, azt kell meglátni, hogy nem a megtérés felé halad a világ. Nem az ember változik meg, hanem a környezetét fertőzi meg a bűnnel.

Jézus rámutat, hogy ezek olyanok, mint a szülési fájdalmak, jelzik a változást, jelzik az új érkezését. És ez az időszak fájdalommal jár. Különösen a tanítványoknak lesz fájdalmas, mert a világ nem akarja őket. Jézus nevéért gyűlölni és üldözni fogják őket. A gonoszság megnövekedik, a szeretet sokakban meghidegül. Hideggé válik a világ. Azonban az Úr nem hagyja az övéit magukra, velük lesz, erőt ad, hogy kitarthassanak. Ő tartja meg népét a nehéz időkben is. Azonban nemcsak a gonoszság sokasodik meg, hanem hirdettetik az evangélium is. Eljut az egész világra, így lehetőség nyílik annak meghallására, és komolyan vételére. Az evangélium Istentől adott lehetőség az életünk megváltozására. A gonoszság Istentől való ellenszere az evangélium. Ezért hirdessük és vállaljuk bátran.

Az evangélium bizonyság Istenről, az Ő munkájáról. Ahol hirdetik, ott remény támad a szívekben. Nem a pusztulásé az utolsó szó. Istennel újat lehet kezdeni. Jézus által megbocsáttatnak bűneink és megszabadulhatunk tőle. Amennyiben a szívünkbe fogadjuk az igét, új emberré leszünk. Már nem a gonosznak, a bűnnek engedelmeskedünk, hanem Jézusnak. Aki meghallja az evangéliumot és testét, lelkét az Úr szolgálatára szenteli, az már nem a bűn szolgája lesz.

 

 

AZ ÉLTEM, JÉZUS, NÉLKÜLED

 

1.  

Az éltem, Jézus, Nélküled teljes boldogtalanság,

Hajó háborgó tengeren, szelek ha űzik, hajtják.

Tanácstalan vergődve rajt segélyt sehol se látok,

Nem int felém se rév, se part, s a hullám sírja tátog.

2.  

Az éltem, Jézus, nélküled sötét, mint sűrű éjben.

Nagy tétován csak tévelyeg, hogy célhoz el ne érjen.

A bűnvadonból nélküled ki sem jutok talán már,

Hazám se látom meg soha: az éjben csak halál vár.

3.  

De Jézus, mellettem ha vagy, nem tölt el félelemmel,

Hullám ha harsog, háborog, s viharba’ reng a tenger.

Ha vernek tajtékzó habok, annál nagyobb a békém,

S a szívem csendesen pihen kipróbált menedékén.

4.  

Uram, ha Te vezérem vagy és tündöklő világom,

Utat mutatsz az éjben is, szemem csak Rád vigyázzon.

Habár az út rögös, nehéz, s vak végtelen az éjjel,

Tudom, hazáig hű kezed bizonnyal elvezérel.

 

Isten áldásával.

Templom helyett a Lélek temploma

 

I

sbóset tragédiáját láthatjuk az igében, ami elsősorban az volt, hogy nem ismerte fel Isten akaratát (2Sám 4,1-12). Nem látta meg, hogy az Úr Dávidot választotta, és neki adta a királyságot. Életünk tragédiája, ha nem ismerjük fel Isten akaratát, és így rossz döntéseket hozunk, és ahhoz ragaszkodunk, azt akarjuk erővel megszerezni, amit nem nekünk szánt az Úr. Ilyen esetben hamis célokért fáradozunk, és erre rámegy az életünk. Isbóset élete is ráment, magának akarta a trónt, ehhez Abnért is felhasználta, akinek szintén erre ment rá az élete. Abnér halála után elcsügged Saul fia. Miért? Azért, mert nem Istent kereste. Nem Hozzá fordult, és nem a Vele való élő kapcsolatban akarta megérteni az Úr szándékait. Nem ismerte igazán Istent, és így nem tudta, hogy csüggedésével is Istenhez fordulhat. Elcsüggedt, mert nem látta a jövőt, nem tudta mi lesz vele. Ne engedjünk a csüggedésnek, hanem forduljunk Istenhez, és Ő megmutatja mi a terve velünk. Merjünk mindent elengedni, amihez eddig kötődtünk, ami reményt és biztonságot jelentett. Vessük reménységünket az Úrba és higgyük, hogy Istennek van új terve az életünkre. Sőt az az igazi beteljesedés, amit Isten ad nekünk. Amíg nem ismerjük Őt, addig Önmagunkat igyekszünk megvalósítani, és ha ebből nem ébredünk fel, elveszünk, ahogyan Isbóset is. Nem látta meg, hogy nincs maga, van Istene, csak segítségül kellene hívnia.

Isten népe nem látja Isten terveit, nem várnak az Úrra, hanem maguk erőltetik a dolgok alakulását. Ilyenkor mindig vér folyik, emberek mennek tönkre. Izráel nem keresi Isten akaratát, még nem látják Isten tervét.  Így azután két ember a maga hasznára próbálja fordítani a helyzetet.  Úgy látják, Isbóset mellett nincs jövő, gyors helyzetfelismeréssel váltanak, megtanultak helyezkedni, tudják érdekeiket érvényesíteni. Abban tévedtek, hogy nem ismerik Dávidot. Azt gondolják ő is olyan, mint a többi ember, vagy éppen amilyen Saul volt. Az Úrra figyelünk, vagy helyezkedünk? Arra számítottak, Dávid megjutalmazza őket, ha Isbósetet megölik. Szomorú, és felháborító, hogy így gondolkodnak.  Szomorú, amikor ma is így gondolkodunk.  A másik eltávolításával előnyt szerzünk, mert nem számít a másik ember, csak mi.

Azonban nem jöttek be számításaik. Dávid más, ő Isten gyermeke, őt Isten Lelke betöltötte, és ez a Lélek vezeti. És akit Isten lelke vezet, az már nem a világ szokásai szerint cselekszik. Meri vállalni Isten országának rendjét. Dávid tudja, hogy Istennek köszönhet mindent. Igen, nem a mi erőnk juttat el oda, ahol vagyunk, hanem az Úr kegyelme. Így Dávid Saul fiában sem ellenséget lát, hanem embert. Neki Isbóset halála nem örömhír. Nem öröm, ha a másik ember tönkremegy, megbetegszik. Nem úgy látja, hogy végre, vagy épp ideje, hogy eltűnt az útból. Dávid kiállja ezeket a próbákat, nem változtatta meg a hatalom. Most úgy cselekszik, mint amikor megvitték neki Saul és Jónátán halálhírét. Most is fáj ez neki.

Az Úr Jézusnak fáj az elutasítás, mert nem Őt utasítják el, hanem az Atyát (Mt 23,37-24,2). Pontosan az történik, ami Sámuel idejében ment végbe Izráelben. Nem Jézust akarják királyuknak, mást akarnak, még mindig olyanok akarnak lenni, mint a többi nép. Más népekhez igazodnak, ahelyett, hogy Istenhez igazítanák életüket. Mit lát ma az Úr a szívünkben? Nem utasítjuk el Őt mi is? Mennyi bálványunk van, inkább bízunk a bálványokban, inkább mi is a környezetünkhöz igazodunk, mintsem Istenhez.

Úgy látja őket az Úr, hogy Isten követeit megölik.  És úgy is volt, nem fogadták el, hogy Isten küldte őket. Ebben benne van az is, hogy Vele is ezt teszik. Őt is megölik, pedig az Atya küldte Jézust hozzájuk, mert mindenek ellenére szereti őket.  Isten küldte Jézust, és ő küldi hozzánk azokat is, akik hirdetik az igét, akik Őhozzá hívogatnak. Miért ölték meg a prófétákat? Miért ölik meg Jézust? Mert nem azt mondták, amit hallani akartak. Mindig az a probléma, hogy Isten követei nem azt mondják, amit hallani szeretnénk. Nem dicsérnek, hanem őszintén elmondják, hogy lát minket Isten. Az ige tükröt tart elénk és megmutatja, milyenek vagyunk. De ezt nem szeretjük, de nem is ez a fő probléma, hanem az, hogy nem akarunk megváltozni, nem akarunk olyanok lenni, amilyeneknek Ő akar látni. Nem vesszük észre, hogy velünk van a baj. Évszázadok telnek el, és nem változunk semmit. Sőt ha megfigyeljük, ma is az történik, mint Dávid idejében, egymásnak feszülnek a testvérnépek. Még mindig a fegyverben látják a megoldást. Mennyire más az Úr Jézus. Ő nem elpusztítja az ellenségét, Ő nem földi fegyverekkel harcol, hanem össze akar gyűjteni, mint kotlós a csibéit. Szárnyai alá hívja a békétlen embert. Azt mondja: Jöjjetek énhozzám, és én békességet és megnyugvást adok nektek. Ő a bűn hatalma alól szabadít fel, és ha ez megtörténik, megnyugszunk. A bűn nem hagy nyugalmat, hajt minket, tönkre akar tenni. Mégpedig azért, mert sátán áll a bűn mögött, ő akar teljesen tönkretenni. És ezt úgy viszi végbe, hogy mi nem is igazán látjuk, csak ha Krisztusra nézünk.

Sátán belesúgja a szívünkbe, ne akard, amit Jézus. Ne menj a szárnyai alá, ne keress Nála védelmet, nincs Rá szükséged. Magad is megoldod, megvéded az életed. Sátán arra törekszik, hogy elhiggyük, boldogulunk mi magunkban is. Ahhoz, hogy a hitetés teljes legyen, ad is egy kis sikert. Csak egy idő után döbbenünk rá, hogy becsapottak vagyunk. Jézus nem erőlteti ránk magát, elhagyottá lesz a házatok, Ő elmegy, meghal, feltámad, és visszatér az Atyához, de ők, Isten nélkül maradnak. Ebben már ítélethirdetés is van, mivel elutasítják Isten szeretetét, az ellenség lerombolja a templomot. A Jézus nélküli élet következménye a pusztulás.

Nem értik még a tanítványok sem, ezért mutogatják a templom épületét. Ilyen nagyszerű épület, a világ egyik csodája nem maradhat pusztán. Ide mindig jönni fognak, és ezt Isten sem hagyja magára. A templomhoz akarnak kötődni és nem Jézushoz. Nagy veszély, hogy épületekhez, a magunk készítményeihez kötődünk, fontosabbá válik, mint az Úr, és mint az ember. A templomok, az épületek mindig rólunk szólnak, kezünk munkáját dicsérik, és nem Istent dicsőítik. A templom nem elég, Isten minket, a szívünket akarja. Ezért szól Jézus az épület lerombolásáról. Őt nem hatják meg az épületek, a szíveket keresi. Ebben benne van a korszakváltás üzenete.  Nem a templom, az épület a lényeg, hanem az, hogy a testünk legyen a Szentlélek temploma. Isten országa nem az épületekről szól, hanem a szent életről, és a lelkek mentéséről.

 

 

Úrnak szolgái mindnyájan

 

1. Úrnak szolgái mindnyájan, Áldjátok az Urat vígan, Kik az ő házában éjjel Vigyázván,

vagytok hűséggel.

2. Felemelvén kezeteket, Dicsérjétek Istenteket, Szívből néki hálát adván, Őt áldjátok

minduntalan!

3. Megáldjon téged az Isten A Sionról kegyelmesen, Ki teremtette az eget, A földet és

mindeneket!

 

Isten áldásával.

Belső

 

D

ávid Júda királya lett, Hebrónban uralkodik, de mivel a többi törzs még nem ismerte el királyának, magában van (2Sám 3,1-39). Saul háza Abnér vezetésével ellenáll Dávidnak, nem akarják elfogadni, hogy Dávid egész Izráel királya, mert őt választotta Isten. Ismét egy Góliát ellen kell Dávidnak harcolnia, mert nemcsak nem fogadják el őt, hanem harcolnak is ellene. A gonosz mindent megtesz, hogy akadályozza Isten munkáját, és pusztítsa népét. Hiszen most a testvérnép fordul Júda ellen. Sátán testvérháborút szít. Azt olvassuk, hosszúra nyúlt a háború. A testvérharc sokáig tart. Sátán elnyújtja, sikerül egymás ellen hangolni az embereket, és mélyíteni az ellentétet. A háború nem old meg semmit. Több sebet és fájdalmat okoz. Semmilyen szintű háború nem hoz megoldást. Mi a megoldás? A megbocsátás, elengedés, és Isten akaratának a megismerése és elfogadása. Ha valóban keressük Istent, és elfogadjuk az akaratát, elkerülhetjük az egymás elleni harcot.  Isten népének mindig fel kell ismerni, hogy Isten országában nem úgy mennek a dolgok, mint a világban. Köztetek ne úgy legyen. Meg kell tanulnunk, elengedni, kicsinek lenni, és akkor átéljük az Úr munkáját.

A gonosz terve nem válik valóra, nem tudja Dávidot elgyengíteni, mert az Úr van mellette. Dávid megerősödve jön ki a harcból. Isten elhívott eszközét nem lehet eltávolítani. Isten terve megvalósul támadások ellenére is. A gonosszal vívott harcban megedződik Isten gyermeke. Ne féljünk, ha a gonosz támad, az Úr azt is javunkra fordítja, megerősít általa. A kicsi, gyenge országrész egyre erősebbé válik, a harcok megedzik, a nagyobbik országrész pedig gyengül.

Dávid is megedződik, türelmessé válik. Isten formálja az övéit, minden élethelyzet iskola, ami által az Úr egy újabb szintre akar eljuttatni. A nehéz időszak által Isten újabb osztályát végezhetjük el. Dávid nem ragadja erőszakkal magához a hatalmat. Nem öleti meg Abnért, hanem tárgyal vele. Arra törekszik, hogy életét látva ismerjék fel Isten elhívását Izráel fiai. „Nem hatalommal és nem  erőszakkal, hanem az én Lelkemmel”, olvassuk Zakariás könyvében (4,6)! A Lélek működését látjuk Dávid megnyilvánulásaiban is. Ő nem akarja Abnért, az eddig ellene dolgozó hadseregparancsnokot eltávolítani. Nem ellenséget, hanem testvért, és kiváló katonát, parancsnokot lát benne. Amikor Jóáb megöli Abnért, nem örül, hanem meggyászolja. Nem azt látja, végre szabad az út, hanem fáj neki, ami történt. Dávid tudja, hogy Isten előtt nincs akadály, és Neki nem kell a magunk eszközeivel besegíteni. Mert ez a segítség csak nehezíti a dolgunkat. Isten hatalma elegendő.

Folytatódik a farizeusokról szóló rész, mégpedig azért, hogy a tanítványok vigyázzanak, nehogy ők is farizeussá váljanak (Mt 23,13-36). Ezért egy „jaj” sorozatot mond az Úr. Igen ez a sorozat nekem és nekünk szól. Bár ezt nem szeretjük magunkra érteni, azonban az ige hozzánk szól. Isten minden igéje hozzám szól. Az Úr az övéit szólítja meg, mert még a farizeus is megtérhet. Ha idejutunk is van lehetőség a változásra. Az a kérdés akarunk-e változni, vagy ezt az állapotot természetesnek vesszük, esetleg úgy belemerevedtünk, hogy nem is akarunk változtatni?

Mit jelent a farizeusság? Az Úr Jézus képmutatóknak nevezi őket. Ezzel rámutat, hogy olyanok, mint a korabeli színészek, akik eljátszottak egy szerepet, de ők nem voltak azonosak ezzel a szereppel. Amikor véget ért az előadás visszatértek valódi énjükhöz. Ezzel az Úr rámutat, minket is fenyeget az a veszély, hogy a hitünk csak egy jelmez, amit időnként magunkra öltünk, de egész lényünket nem hatja át. Az Úr azért beszél erről, hogy elcsendesedve tekintsünk bele Lénye tükrébe és vizsgáljuk meg magunkat. Most még levethetjük szerepünket, és kérhetjük Urunkat, hogy egész szívünket tegye újjá. Az Úr nem színészeket keres, hanem tanítványokat hív el.

Azt is megtudjuk, miért probléma a farizeusság. Azért, mert elzárhatjuk mások előtt a mennyek országát. Ha csak látszat keresztyének vagyunk, azzal elzárhatjuk mások előtt az Istenhez vezető utat. Miért, mert azt mondják az emberek, hogy ilyenek Isten nélkül is tudunk lenni. Ahhoz, hogy eredményes legyen a bizonyságtételünk, szerep nélkül kell hitünket megélni. Fontos, hogy valóban azok legyünk, akiknek mutatjuk magunkat. A hit nem egy szerep lejátszása, hanem lényünk mély rétegéből fakadó valóság.

Urunk a belső tartalomra teszi a hangsúlyt. Az a lényeg, hogy mi van belül a szívünkben. Isten országa nem a szép külsőre épít, hanem a belső tartalomra. A külső megtévesztő is lehet, azonban a belső mindig a valóságot mutatja. Mert minden a szív tartalmából származik. A sír is szép kívülről, azonban a tartalma már egyáltalán nem szép. Az egyház belülről, belső tartalmában kell, hogy szép legyen. Isten gyermekei olyan belső tartalommal rendelkeznek, amilyennel a világ nem rendelkezhet. Ez a tartalom pedig az újjászületés által kapott új élet. Ebben már nincs helye a bűnnek, a gonosz azon tartalmainak, amik e világot tönkreteszik. Isten országának tartalma jó, áldás.

Az ige arra bátorít, hogy először a belsőt tisztítsuk meg. Ne elégedjünk meg külső változással, hanem törekedjünk a belső megújulásra. Ez pedig megtisztulással kezdődik. Nincs megújulás megtisztulás, a bűn eltávolítása nélkül. Tele edénybe nem lehet új tartalmat önteni. Ahhoz előbb, ki kell önteni azt, ami eddig benne volt, és ha ez megtörtént, jöhet az új tartalom. Az Úr nem a régire akar új külsőt szabni, hanem előtte a belsőhöz akar nyúlni. Ne az életkörülmények megváltozását várjuk, hanem inkább a szívünk változását. A belső megtisztulása kihat a külsőre is.

Keményen beszél az Úr, kígyóknak és viperafajzatoknak nevezi a farizeusokat, de mindezt érdekükben teszi.  Segíteni akar rajtuk. Azt szeretné, hogy ne a gyehennára jutnának, hanem az életre. Ehhez igét küld nekik. Az Úr szolgái hirdetik az igét, és ha magukra alkalmazzák és komolyan veszik, életre juthatnak. Isten az igén keresztül munkálkodik.

 

 

Szívemet hozzád emelem

 

1. Szívemet hozzád emelem, És benned bízom, Uram; :/: És meg nem szégyeníttetem,

Nem nevet senki rajtam, Mert szégyent nem vallanak, Akik hozzád esedeznek, Azok

pironkodjanak, Akik hitetlenül élnek.

2. Útaid, Uram, mutasd meg, Hogy el ne tévelyedjem; :/: Te ösvényidre taníts meg, Mi -

ken intézd menésem. És vezérelj engemet A te szent igaz Igédben; Oltalmazd élete-

met, Mert benned bízom, Úr Isten.

3. Emlékezzél jóvoltodból Nagy kegyelmességedre, :/: Emlékezzél irgalmadról, Mely

megmarad örökre. Ifjúságomnak vétkét, Kérlek, hogy meg ne említsed. Sőt nagy ke-

gyességedet, Én Istenem, megtekintsed.

4. Jó és igaz az Úr Isten Mind örökkön-örökké, :/: A bűnösöket térítvén Ő igaz ösvényi-

re; És a nyomorultakat Életükben igazgatja, Nagy kegyesen azokat Az ő útában meg-

tartja.

5. Az Istennek minden úta Kegyesség és nagy hűség :/: Azoknak, kik mondására Gon-

dot tartnak mindvégig. Énnékem kegyelmezz meg, Uram, a te szent nevedért. És bűnö-

met bocsásd meg, Ne ostorozz nagy voltáért!

6. Aki az Úr Istent féli És tiszteli szívében, :/: Azt ő nagy híven vezérli Igaz ösvényeiben.

Nagy békességben annak Minden jó bőven adatik, És ő maradékinak Gazdag örökség

hagyatik.

7. Az igaz istenfélőknek Megjelenti titkait, :/: És az őbenne hívőknek Megmutatja kötésit.

Istenhez szemeimet Felemelem szüntelenül, Ő megőriz engemet, Lábam kivonssza a

tőrbül.

8. Térj azért hozzám, Istenem, Tekints reám kegyesen, :/: És kegyelmezz meg énné-

kem, Mert élek szegénységben. Nyavalyája szívemnek Napról napra mind öregbül;

Uram, add végét ennek, Végy ki engem ez ínségbül!

 

 

Isten áldásával.

Az ige válaszol

 

D

ávid az elmúlt évek alatt megtanulta, hogy mindig és mindenben az Úrra támaszkodjon (2Sám 2,1-32). Most már nem kapkod, nem siet, hanem Istent kérdezi. Nem tör azonnal a trónra, nem akarja maga megszerezni a hatalmat. Tisztában van azzal, hogy nem mindenki ismeri Isten tervét.  Izráel népe nem tudja, hogy Isten Dávidot választotta. Dávid nem erőlteti magát az emberekre, mielőtt bármit is tett volna, Isten elé járult. Tanuljuk ezt meg Dávidtól, még ha ígéreteink is vannak, kérdezzük meg az Urat, hogy eljött-e azok beteljesedésének az ideje? Aki ismeri az Urat és kapcsolatban van Vele, jól tudja, hogy Isten országában nincs kapkodás. Isten mindig a megfelelő időben cselekszik. Ha előttünk késedelemnek tűnik is, Isten soha nem késik. Ha magunk akarjuk megszerezni az áldást, az ígéret megvalósulását, az mindig bonyodalomhoz vezet. Dávid ezt elkerüli és megvárja, amíg felismeri a nép Isten szándékát.

Keressük és kérdezzük Istent. Dávid nemcsak azt kérdezi, hogy Elmenjen-e Júda egyik városába, hanem a konkrét helyet is. Ennyire az Úrra bízza magát. Semmit nem tesz a maga elképzelése szerint. Mi is kérdezzük az Urat, merjünk mindent megosztani Vele, mindenben tanácsot kérni. Ahogyan Dávidnak megmutatta, úgy megmutatja ma is, mi a helyes lépés. Isten az Ő igéje és Szentlelke által irányítja övéit. Aki vár és figyel, meglátja Isten akaratát. Így volt az idős Simeon is, azt kapta, hogy nem hal meg, amíg meg nem látja az Isten Krisztusát, és ő figyelt a Lélekre, és felismerte, amikor mozdulni kell. Így létrejött a találkozás, megláthatta a Krisztust. Az Atya célja ma is az, hogy meglássuk a Krisztust, mert Ő az élet.

Dávid értékeli a Jábés-gileádiek Saul iránti kegyeletét. Ezzel is jelzi, nem ő távolította el Sault. Nem akar mindenáron király lenni, megvárja, amíg a többi törzs is felismeri Isten munkáját. Bátorítja is őket, ne féljenek azért, mert nincs király, Isten már elhívta őt, és Júda háza már királlyá is kente.  Júda meglátta Dávid életében Isten elhívását, meglátta  a felkenetést. Isten kenete, a Szentlélek jelen van az életében és ez látható, tapasztalható. A Lélek jelenléte ma is tapasztalható Krisztus tanítványainak életében. Aki megkapta Isten Lelkét annak az életében ez a jelenlét felismerhető. Az ilyen embert vezeti a Szentlélek, tanítja az igére, látást és erőt ad neki.

A többi törzs még Saul háza népéhez ragaszkodik, és ebben nagy része van Abnérnek.  Ő nem látja Isten akaratát, vagy talán nem is akarja. Megpróbálja kihozni ebből a helyzetből amit lehet. A maga érdekeit tartja szem előtt. Azonban ebből csak testvérharc lesz. Saul vonalát viszi tovább, ő sem ismerte el Isten akaratát.  Ahelyett, hogy átadta volna a trónt, görcsösen ragaszkodott hozzá, és szembefordult Dáviddal. Azonban aki Isten választottjával szembefordul, Istennel kerül szembe. Azonban Isten országában soha nem a fegyveres harc hoz megoldást, hanem az  igére, a Lélekre való figyelés. Amikor alázattal leborulok és keresem Isten akaratát, Ő megmutatja azt. Természetesen ezt az akaratot el kell fogadnom. Sok esetben pont abból van a  probléma, hogy nem akarjuk elfogadni, azt, amit Isten  kijelentett, megmutatott. Saját elképzelésünket akarjuk megvalósítani, harcolunk érte, ahelyett, hogy rábíznánk mindezt az Úrra. Mindig az a legjobb, amit Isten eltervezett.  Az Úr Jézus nem véletlenül mondja, hogy tagadjuk meg magunkat és vegyük fel a keresztet, és ha nagyok akarunk lenni, legyünk mindenki szolgája. Ez a lelkület elenged, és nem mindenáron akarja megszerezni az áldást.

Ha már ilyen jól belemelegedtek a kérdezésbe a farizeusok, az Úr Jézus is kérdést intéz hozzájuk (Mt 22,41-23,12). Mivel a Krisztus körül forogtak a kérdések, azt akarták megtudni, hogy Jézus-e a Messiás, így a Messiásra kérdez rá, kinek a fiának tartják? Hogyan látják ezt a kérdést? És ezzel segíteni szeretné őket. Szemüket próbálja nyitogatni és rávezetni arra, hogy meglássák, a Krisztus előttük áll. Olyan megrendítő, hogy ott van a Krisztus és ők nem ismerik fel. Most már csak az a kérdés, mi felismertük-e már, hogy a názáreti Jézus a Krisztus, az Istentől küldött Megmentő.  Látom-e, hogy egyedül Ő tud rajtam segíteni. Ezek az emberek annyi mindent hallottak már Jézusról. Sok csoda alanyával találkoztak, sőt némelyek közülük maguk is szemtanúi voltak az Úr hatalmának, de beszéltek Lázárral is, mégsem jutnak előbbre. Miért? Mert nem veszik észre, hogy nem a társadalmat, hanem az embert akarja megváltoztatni.  Aki mindig a körülményt akarja mássá tenni, elmegy Jézus mellett. Ebben Jézus nem partner. Az Úr a megváltozott embereken keresztül hat a környezetünkre is. A Krisztusi emberek már másképp állnak az élethez.

Kinek a fia, a Krisztus. Rávágják, Dávidé. Jézus tovább vezeti őket. Csodálatos tanító az Úr, lépésről-lépésre vezet rá a valóságra. Ezt a vezetést az igére építve viszi végbe. Mindig Isten szavához irányítja az embereket. Ezzel rámutat nincs az a kérdés, amire ne találhatnánk meg a Bibliában Isten válaszát. A zsoltárban Dávid beszél, két Urat említ. Az egyik Isten, de mivel Dávid király, a másik személynek is nagyobbnak, a mi világunkon kívülinek kell lennie. Mert egy király nem tart Istenen kívül Úrnak maga fölött senkit. Így azután, Dávid elmondja, hogy az a másik személy Isten, Aki el fog jönni. Dávid családjába születik, de Istentől is származik. Ha figyelnek a Lélekre, meglátják, hogy ez a személy, Jézus.

Nem tudnak Jézusnak válaszolni, de nem az a cél, hogy ne tudjanak válaszolni. Inkább az, hogy átgondolják amit hallottak, és annak nyomán megvizsgálják Jézus életét. Ha így tesznek, meglátják a Jézus és Dávid közötti összefüggést. Ha még tovább mennek azt is megtudhatják, hogy a Lélek által fogant. Ne állj meg ott, amit nem értesz, hanem menj tovább! Kérdezd az igét, és kérdezz meg mást, aki már ismeri Jézust.

Ezt követően beszél a vallási vezetőkről tanítványainak. Rámutat, ne kövessék az életüket. Mert nagy a tudásuk, de nem alkalmazzák, amire eljutottak. Elméleti tudósok. Jézus tanítványai pedig gyakorlati emberek, akik élik, amit megismertek. Nem azt teszik, amit mondanak, jellemzi őket az Úr. Vajon milyen jellemzést mond rólunk? Mit lát az életünkben? Azt, hogy mi se tesszük, amit mondunk, vagy az engedelmességet?

Miért van ez így? Mert rossz a  motivációjuk. Azt teszem, ami tetszik az embereknek. Ők nem Istennek, hanem az embereknek akarnak megfelelni, tőlük várnak elismerést és jutalmat. Kinek akarok megfelelni? Mi motivál? Az emberek által beígért jutalom és dicséret, vagy az hogy majd az Úr dicsérjen meg?

 

 

 

Ki vagyok én

 

Ki vagyok én, ki vagyok én,

Kinek lát engem az Isten?

Sok bűnömért, vétkeimért,

Megítél engem az Isten.

Veszendő utolsó bűnös vagyok,

Csontomban kárhozat kínja sajog,

Segítség, segítség, elpusztulok.

 

Valaki vár, valaki kér,

Valaki hívogat engem.

Sok bűnömért, vétkeimért

Valaki szenvedett értem.

Megtartó Úr Jézus befogadtál,

S azért, mert szerettél megváltottál.

Összetört életem parancsra vár.

 

Isten áldásával.

Szeresd az Urat!

 

N

emcsak megsiratta Dávid Sault és fiait, hanem még siratóéneket is mondott (2Sám 1,17-27). Ebben fejezi ki fájdalmát. Mennyire krisztusi jellemzőket látunk benne, nem örvend, hogy végre megkapta méltó büntetését, hanem fáj neki, hogy így kellett meghalniuk. Fáj neki a vereség, amit Izráel népe elszenvedett a filiszteusoktól. Hasonló érzések vannak benne, mint amikor Góliát legyőzésére készült. Akkor is Isten nevének gyalázása indította arra, hogy kiálljon a filiszteus harcossal. Amikor Isten népe tehetetlen és gyáván visszahúzódik vagy vereséget szenved, a gonosz mindig diadalt ül.  Azt gondolja Istent is legyőzte.  Gúnyolja az Urat. Ma sincs másképp, a keresztyének félénk visszahúzódása, kudarca vagy veresége sátánt Isten nevének gyalázására indítja. A világ előtt hirdeti, Isten tehetetlen. Ne higgyenek Benne, bízzanak inkább magukban. Dávidnak mindez fájt, nekünk is fáj? Minket is bánt, amikor a világ gúnyolódik Istenen?

Dávid a sok üldözés ellenére sem ellenséget lát Saulban, hanem a királyt, Isten hősét. Nem azon ujjong, hogy végre meghalt, és nem a trón azonnali megszerzésére törekszik, hanem meggyászolja Sault és fiait. Nem a gonoszságait hangsúlyozza, nem a hibáit teszi szemlére, hanem a hősiességét domborítja ki. Nem arról beszél, mennyit kellett szenvednie, mennyi rosszat tett neki Saul és hogyan hátráltatta. Sasokhoz és oroszlánokhoz hasonlítja őket. Mit tudok mondani a másikról, az ellenfelemről, a rosszakarómról? Arra is ügyel, hogy az ellenség se gyalázhassa őket, ne örüljenek a filiszteusok lányai, és ebben már benne van az az üzenet, hogy Sault ugyan megölték, de Istent nem győzték le. Ne örüljenek, mert vereségre vannak ítélve.  A világ előrenyomulása láttán tudjuk-e azt mondani, nem a sátáné, hanem Krisztusé a győzelem? Nézzünk fel Rá, merítsünk erőt Belőle, és hittel szálljunk szembe a gonosszal.

Dávid kitér Jónátánnal való barátságára is.  Jónátán segítette Dávidot, és ez megrendítő, lemondott előre a trónról, és azt támogatta, aki majd az ő helyére kerül. Még az apjával szemben is kiállt Dávid mellett, mert volt Istentől való látása. Amikor Isten Lelke tölti be a szíveket, nincs versengés, féltékenység és harag. Akkor önzetlen segítség van, mert látjuk, hogy mindketten Isten harcait harcoljuk. Isten országában nem a pozíció lényeges, nem az, hogy hol vagyok, ki a nagyobb, hanem az Úr ügyének szolgálata. Jónátán ezt látta meg, mindketten Isten országáért küzdenek. Mindkettőjüknek Isten a királya, így azután lényegtelen kinek milyen a pozíciója. Sőt Isten országában nincs pozíció, ott csak szolgálat van.

Szinte adják a kilincset egymásnak Jézusnál a különböző vezetői csoportok képviselői (Mt 22,34-40). Nagyon sürgős lett nekik Jézus kérdezése. Azonban ez a sürgés nem saját égető kérdéseik miatt van. Nem azért jönnek, mert rájuk telepedtek bűneik, és segítséget remélnek. Úgy jönnek, mint akiknél minden rendben van, Jézust akarják vizsgáztatni Isten, a világ Teremtője az életük Gazdája eljött hozzájuk és vizsgáztatják. Annyira megdöbbentő ez a lelki vakság. Kezükben van a  Biblia mégsem látnak. Vajon mi látunk?  Segítséget kérni jövünk? Egyáltalán fontos nekünk Isten?  Telik fölöttünk az dő, látjuk már, hogy ez le is fog telni. Tapasztaljuk az öregedés problémáit, egyre több betegség jelenik meg, oda visz ez Jézushoz? Kérdéssé válik, mi lesz ha meghalok? És hogyan halok meg? Mit mond Isten az életemre?

A farizeusok még mindig az elméletnél tartanak.  Melyik a nagy parancsolat a törvényben kérdezik, nem látták meg maguk előtt a Törvényadót, az élő Istent. Vizsgáztatnak, holott azt kellene kérdezni, mit mondasz Uram az életemről? Mi a véleményed megáll az életem Isten mércéje szerint? Mi mit kérdezünk?

Az Úr Jézus a nagy parancsolatot mondja el, rámutat a helyes sorrendre és a gyakorlatra. Akkor felelünk meg Istennek, ha Ő tölti be a szívünket, ha Őt szeretjük. Az Úr Istent állítja az első helyre, és ezzel önvizsgálatra késztet. Ő a tükör, Akibe beletekintve megláthatjuk, kié is a szívünk. Mert amikor az Úr a nagy parancsolatot eléjük tárja, úgy teszi, hogy önkéntelenül fel kell tenni a kérdést, valóban szeretem Istent teljes szívemből? Ez a lényeg? Ki áll az első helyen nálam? Én, mert alaptermészetünk szerint, én vagyok az első. Azért jött az Úr Jézus, hogy erre rádöbbentsen, és elvégezze a cserét. Azt akarja, hogy szálljunk le önként a trónról és adjuk át azt Neki. Jó ha meglátjuk, életünk minden problémája a rossz sorrendből fakad. Én vagyok az első, második a felebarát, és Isten az utolsó. Ez kihat a mindennapi életünkre, önzők vagyunk, mindent magunknak akarunk.

Azonban most még megváltozhat a sorrend. Átengedhetjük az első helyet az Úrnak. Meglátjuk micsoda változás lesz ez. Ha Isten az első, és Őt teljes szívemből szeretem, megváltozik a másik emberhez való hozzáállásom is.  Ha Isten iránti szeretet hajt, akkor már azt kérdezem, mi a terve velem? Mit is akar Ő általam ebben a világban elvégezni. Már nem az lesz a sláger, mit akarok én, hanem mit akar az Úr. Most már megkérdezem, hogy Ő mit szól hozzá, és csak akkor teszem meg, ha ez egyezik az Ő akaratával, írott igéjével.

 

 

Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen

 

1. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen Mármár megindulok, hogy rád bíz-

zam magam, De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem, Áldd meg ma lelkemet több

hittel, ó, Uram.

2. Sok szép ígéretem, ó, hányszor megtagadtam, A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd

szívem. A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam, És törvényed szerint nem éltem

semmiben.

3. Ha jót tettél velem, ha áldva látogattál: Én nem dicsértelek s nem hirdettem neved;

Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, Hogy ha szeretsz, miért sújt vessződ en-

gemet?

4. Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény, S tehozzád bűnömért, lásd, el nem juthatok.

A béklyó súlya nyom, levetném, összetörném, De lelkem gyenge még s jaj, összeroska-

dok.

5. Más nem tanít meg rá, csak égi bölcsességed, Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak

úgy neked. Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged, Bús, gyarló bűnös én, hadd lé -

gyek gyermeked.

6. Nagy lelked élt, Uram, a prófétás időkben, Az fénylett át a szent s apostol életén; Áldj

meg s kegyelmedet reám is töltsd ki bőven, Hogy Jézust nézzem és ővéle győzzek én.

 

Isten áldásával.

Ismerjük meg az Írásokat!

 

K

ét csata ment végbe egy időben, az egyikben elesett Saul a király, a másikban győzött a felkent király, Dávid (2Sám 1,1-16). Saul engedetlenségét vereséggel koronázta meg, ez a vég tette teljessé, hogy már Isten Lelke nélkül járt. Nem Isten volt Saul számára az első. Dávid azonban Istennel jár, Őt tette az első helyre, és ez meglátszik az életében is. Dávid nem igyekszik megszerezni a trónt, vár Ciklágban. Ha már ennyi évet várt, akkor még néhány napot vagy hetet tud várni. Nem maga cselekszik, hanem megvárja, amíg Isten indítja, és a nép is királyt akar. Jó látni Dávidnál ezt az Istenre való hangolódást. Nem siet, nem ő akarja megszerezni a pozíciót, hanem kivárja, amíg megkapja. Látta Saul életében milyen is, ha nincs jelen az Isten. Dávid azonban kapcsolatban akar maradni Istennel. Nem adja fel a Tőle való függőséget.  Ez az új helyzet sem alakítja át, nem teszi őt mássá. Továbbra is Isten gyermeke ő, aki az Úr nevében harcolja harcait. Sőt az Úr harcait harcolja és nem a maga karrierjét építi.  A tanítvány is erre lett elhíva, az Úr harcait kell harcolnunk, alárendelve a karriert, a boldogulást. Az Úr Jézus Isten országát teszi első helyre, rámutat, hogy mindenekelőtt ennek éljünk, ezt keressük. De mi van a megélhetéssel, a mindennapi gondokkal? Azt átvállalja az Atya. Ha tesszük, amit kér tőlünk, a többi dolog is megoldódik, mert Istennek gondja van az övéire.

Követ érkezik Saul táborából, aki fájdalmat és gyászt színlel, kiderül, hogy neki nem fáj Saul halála, hanem éppen ezt akarja a maga javára fordítani. Abból indul ki, hogy Dávid örül majd a hírnek, hiszen megszabadult az ellenségétől. Ez az ember is tudta, hogy Saul ellenségként tekintett Dávidra.  Hazudik Dávidnak az elismerés és jutalom érdekében. Azonban Dávid ezt a próbát is kiállja, nem ellenséget lát Saulban, hanem az Úr felkentjét. Az Úr felkentjére nem emelhet kezet senki. A fegyverhordozó sem merte megtenni, amit Saul kért tőle, félt Isten felkentjét megölni. Ez az ember azonban nem izráeli, megszokta a maga népe között a gyűlöletet és az érdekek összefonódását. Ő csak azt látta, hogyan fordíthatja Saul halálát a maga javára. Azonban ez lett a veszte, mert nem jutalmat kapott, hanem ítéletet. Isten népe között más szokások járnak. Itt nem a bosszú és megfizetés áll a középpontban. Nem a sérelmekre tekintünk, a másikban Isten gyermekét látjuk.

Dávid magatartása példaértékű. Amikor értesül Saul és fiai haláláról, megszaggatta a ruháját zokogott, és böjtölt. Az Isten nélküli ember egy ilyen helyzetben örül, végre megszabadult attól, aki eddig akadályozta, vagy sok bajt okozott neki. Itt nincs öröm, hanem szívből fakadó gyász van. Isten gyermeke gyászol, amikor a gonosz tombol. Fáj Dávidnak a gonosz munkája, mindaz, amit sátán elvégzett Saulban. Dávid a maga szemeivel látta hogyan alakította át a gonosz lélek a királyt. Látjuk-e a gonosz munkáját, és fáj-e nekünk, ahogyan átalakítja az embereket? Hiszen ma is látni, mivé teszi a gyűlölet, a pénz, a különféle szenvedélyek az embereket. A fájdalmon túl, azt is tudjuk, hogy van szabadulás. Nincs az a mélység, ahonnan ne lehetne kijönni. Ismerjük az Úr Jézust és látjuk hogyan is teszi újjá mindazt, amit sátán lerombolt. Vigyük ezt a hírt, mondjuk el, hogy van lehetőség újat kezdeni Jézussal.

Az Úr folyamatosan tanít, elmondja világosan, hogy mit tegyenek, mégsem teszik (Mt 22,23-33).  Az volt a parancs, adják Istennek, ami az Istené. Ebből meg kellett érteni, hogy itt önmagukról van szó. Azért mondja Jézus, hogy adják magukat Istennek, mert még nem az övé az életük. Tudós farizeusoknak és pártembereknek mondta ezt, azoknak, akik meg voltak győződve arról, hogy ők az Istenéi. Kik, ha nem ők.  Az Úr Jézus ismeri a szívünket, és ha azt mondja, magunkat adjuk vissza Istennek, tegyük meg.  Tegyük meg, amit az Úr mond nekünk! Ezek az emberek nem tették meg, elmentek és továbbra is Jézust akarják eltávolítani. Nem tett semmi rosszat, sőt szolgálata idején, csak olyan dolgokat vitt végbe, amik rendbe hozzák az ember életét. Olyan embereknek oldotta meg a problémáját az Úr, akiken a vallási élet képviselői nem tudtak segíteni, sőt meg sem próbálták ezt.

Annyira megdöbbentő, hogy Isten az útjukban van. Mint a mai embernek is, Isten annyira az útjában van, hogy mindent megtesz Ellene. Miért? Mert ez ember önmagát imádja, maga akar Isten lenni. Micsoda tévedés ez.

Most a szadduceusok jönnek Jézushoz, de nem azért, hogy őszintén megismerjék Őt. Nem, ők is ellene vannak, eltávolítani akarják. Az egyetlen jó és tökéletes ember, aki csak jót tesz, nem kell. Őt akarják eltávolítani, a gonoszt pedig hagyják szabadon tevékenykedni. Mennyi hamis tanító, és gonoszságot cselekvő, másoknak ártó ember élt, azokkal nem foglalkoztak, csak Jézussal. A világ nem fogadja be a Fiút. Övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be Őt. Mi befogadjuk? A világ ma is kiveti magából Isten gyermekeit. Aki nem hódol meg a világ előtt, az ellenségévé válik.

A szadduceusok egy kitalált és erőltetett példával jönnek. Mennyi mindent ki tud találni az ember, azért, hogy megmagyarázza hitetlenségét, és hogy igazolja magát. Jézus határozottan megmondja nekik, hogy tévelyegnek. Nem óvatoskodik, megmondja a valóságot. Ez is fontos, mindig a valóságot mondani. Nem szépíteni, nem becsapni a másikat, csak azért, hogy ne ránk haragudjon meg. Az igazság elmondása esélyt ad a másiknak az ébredésre, arra, hogy megváltozzon. Mert amíg azt gondolja valaki, hogy minden rendben van nála, addig nem is érzi szükségét a változásnak.

Azt is elmondja az Úr mi az oka a tévelygésnek. És ez a lényeg. Nem ismerik az Írásokat, a Bibliát. Hiába ismerik koruk tudományos híreit, ha nem ismerik az Igét. Ráadásul ezek is vallásos, magukat hívőknek mondó emberek voltak. Ennek ellenére nem ismerik az Írásokat. Ez az életünk alapproblémája, nem ismerjük a Bibliát. Nem úgy ismerjük, ahogyan kellene. Csak elméletet látnak benne, és nem úgy fordulnak hozzá, mint amiben választ keresnek az életükre. A Bibliában megtaláljuk Isten válaszát. Ami benne van, az Isten akaratát mondja el. És gyakran ez a probléma, nem akarjuk tudni Isten akaratát. Miért? Mert nem kívánunk hozzá igazodni.

A következő gondolat is sokat elmond, nem ismerik Isten hatalmát sem. Nincs személyes, élő kapcsolatuk Istennel.  Van Róla tudásuk, de nincs tapasztalatuk az élő Istenről. Nem személy a számukra. Nem tudják, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. Vajon mi ismerjük az Úr hatalmát, Megtapasztaltuk már saját életünkben a munkáját? Isten megismerhető Jézus Krisztusban, hatalmát pedig megtapasztalhatjuk saját életünkben. Csak annyi kell hozzá, hogy odaforduljunk, és segítségül hívjuk Őt.

 

 

Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem

 

1. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgésemet, És

vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.

2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s

életem Teérted éghessen Forró lánggal!

3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel

könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!

4. Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg

Kétségtől engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.

 

 

Isten áldásával.

 

Add Istennek, ami az Istené!

 

S

 

aul nem kereste bűnbánatban az Urat, nem alázta meg magát Előtte, így magába maradt (1Sám 31,1-13). Isten nélkül pedig vereségre van ítélve. Így van ez, ha nem az Úrral megyünk bele egy harcba, vereséget szenvedünk. Az is fontos üzenet, Isten kijelentése megtörténik. Megmondta Sámuel által, hogy ítélet alatt van, és ez most végbemegy. Isten szava mindig célba ér, az ítéletes szavak is. De mielőtt megtörténnek, az Úr figyelmeztet, mert Ő azt akarja, hogy a bűnös és engedetlen ember megtérjen, és Neki engedelmeskedjen. Saul is több időt kapott, nem az első engedetlenség után jött az ítélet. Lehetősége volt arra, hogy őszintén Isten elé álljon és segítségét, bocsánatát kérje. Saul azonban nem rendezte Istennel a dolgait, hanem inkább azon fáradozott, hogy Isten tervét megakadályozza. Jó végiggondolni hol is tartok, segítem az Úr munkáját vagy akadályozom? Belesimulok akaratába vagy lázadozom ellene?

Szomorú látni, hogy Isten népe megfutamodik, és az ellenség diadalt arat. Az élő Isten népe menekül, az életét menti, ahelyett, hogy Istenhez kiáltva, szembefordulna az ellenséggel. Ha megfutamodunk, Isten nevére hozunk szégyent. Az ellenség azt gondolja, ő és az istene erősebb, mint a hívők Istene. Azonban azt is látnunk kell, ha nincs bűnbánat és engedelmeskedés, egyedül maradunk. Isten népe pedig magában mit sem ér. Nem azért voltak a korábbi győzelmek, mert ők különbek, azokat mindig Isten szerezte és ajándékozta nekik. Amikor Rá figyel Izráel, és Rá figyelünk mi is, győzelemmel, előrehaladással ajándékoz meg az Úr.

A filiszteusok totális győzelmet aratnak, Saul fiait megölték, a királyt pedig súlyosan megsebesítették. Saul pedig a kardjába dől, miután a fegyverhordozója nem ölte meg. Hősies tettnek tűnik, azonban ez menekülés. A halálba menekül, ahelyett, hogy még most Istenhez kiáltana. Saul nem akar gúnyt szenvedni az Úrért. Hányszor mi is félünk a gúnyolódástól, nem merjük megmondani, hogy a mi vereségünk nem jelenti Isten vereségét is. Amikor Isten népe vereséget szenved, Isten nem szenved vereséget. Megmutatja, hogy az övéit is megítéli, ha nem úgy élnek, ahogyan azt kéri.

A filiszteusok isteneik hatalmának tulajdonítják a győzelmet.  Micsoda mélység ez, Astarté templomában Isten népe királyának hadi jelvényei, mindez azt sugalmazzák, nem kell Izráel Istenét komolyan venni, le van győzve. Tovább élhetünk a bűnben. Azonban ez a helyzet a filiszteusoknak is figyelmeztetés, ne maguknak tulajdonítsák a győzelmet, hanem lássák meg, Isten megengedte, hogy győzzenek. Az Úr ítéletének eszközei voltak. Ha nem fordulnak Őhozzá, ők is megítéltetnek.

Meg kell még állnunk a fegyverhordozó hűsége mellett, az elesett királyban is Isten felkentjét látja, és nem emel rá kezet. Nem akarja a saját karrierjének kiépítésére felhasználni Saul tragédiáját.  Megtehetné, hogy előnyt, érdemet szerez belőle, de ő nem él ezzel. Istenre tekint, és inkább meghal ő is. Végig hűséges marad urához. Legyünk mi is hűségesek Urunkhoz, az Úr Jézus Krisztushoz. Ne a saját érdemeinket akarjuk kiemelni, hanem csak végezzük, azt ami a kötelességünk, amit az Úr ránk bízott.

Jézus ellen összefognak azok, akik egyébként nem értenek egyet, és nem járnak azonos úton (Mt 22,15-22). A világ mindig az Úr ellen fog össze. Amikor szembe kell vele fordulni, összetartanak. Pedig azért kéne összefogni, hogy Hozzámenjünk. Kudarcainkat meglátva kellene keresnünk az Ő segítségét. Ezek az emberek Jézushoz mennek ugyan, de nem segítséget kérnek Tőle, hanem olyan helyzetbe kívánják hozni, ami okot ad az elfogatására. Ők meg akarnak szabadulni Tőle, mert nem látják, hogy kivel állnak szembe. Milyen korlátolt a látásuk. Isten Fia előttük áll, és ők nem látják, csak egy tanítót ismernek meg Benne. Ott van előttük az élet fejedelme, de szemük vak, ezért úgy gondolják meg kell szabadulni Tőle. Akadályt látnak Benne, és félnek Tőle. Urunk, nyisd meg a szemünket, hogy felismerjük ki vagy! A gonosz elsötétíti a látásunkat, de az ige meg tudja műteni. Igéd leveszi a hályogot a szemünkről, hogy lássunk. Végezd el Urunk szavad által ezt a műtétet, adj látást, add, hogy dicsőségedet, hatalmadat lássuk meg!

Ezek az emberek elismerik, hogy Jézus igaz, és az igazsághoz ragaszkodva Isten útját tanítja. Micsoda vakság ez, felmondják a leckét, hibátlan az elmélet, mert ez valóban így van. Isten útját tanítja Jézus. Ha meg akarjuk tanulni Isten útját, hogyan is kell azon járnunk, mit vár el tőlünk, akkor forduljunk Hozzá. Amit Jézus mond, az megbízható, az Isten akarata. A farizeusok ezt kimondják, de az elméletet nem követi a gyakorlat. Nem borulnak le Előtte, és nem teszik, amit mond. Mondhatnánk, biblikus a teológiájuk, de nem biblikus az életük. Miért? Mert csak igaz embert látnak Jézusban, és ha ember, akkor nem kell Rá hallgatni. A Szentlélek tárja fel előttünk Jézus lényét, lássuk meg, hogy Benne az Istennel van dolgunk, a mi Atyánkkal. Így azután, amit mond az érvényes ránk.

A kérdésük körmön font, és politikai töltetű. Szabad-e adót fizetni a császárnak? Csapda ez, de az Urat nem lehet csapdába ejteni. Ő mindent önként és szabadon tesz. A keresztre is saját akaratából megy, értünk. Ha azt mondja igen, kell fizetni, akkor a nép Rómával való barátsággal vádolja, és elfordul Tőle. Ha pedig nemmel válaszol, akkor Róma ellenességgel lehet vádolni. Az Úr ismeri gondolatainkat, szándékunkat és annak megfelelően válaszol. Kér egy adópénzt, kiderül, van náluk. A császárt ugyan nem szeretik, de pénzét igen. Jézusnál nincs pénz, ezért kér tőlük. Még egy érmével sem rendelkezik, mert egyedül az Atyától függ.

Kinek a képe és pecsétje van rajta? A császáré, mondják. Vagyis akinél pénz van, az a pénz tulajdonosától függ. Most dől el szabadok akarnak-e lenni. Engedjétek el a pénzt, és adjátok vissza a császárnak.  A kép és felirat jelzi, hogy az övé a pénz. Legyetek szabadok a pénztől, ne féljetek odaadni neki, ami az övé.

Mi lesz akkor velünk? Hogyan élünk meg? Adjátok meg Istennek, ami Istené! Mi az Övé? Hát az életünk. Az Ő képe és pecsétje van rajtunk. Lelkével elpecsétel. Így azután ha Neki adjuk magunkat, akkor Ő gondoskodik rólunk. Ha Istennek adjuk, ami az Övé, szabadokká válunk a világtól. Ne engedjük, hogy a világ pénze, javai tartsanak függőségben, adjuk magunkat Istennek, és szabadok leszünk. Szabaddá válunk az aggódástól, a félelemtől.

 

JÉZUS, TE ÉGI SZÉP

 

1.  

Jézus, Te égi szép tündöklő fényű név,

Legszentebb énnekem e föld ölén.

Benned van irgalom, erőd magasztalom,

Terólad zeng dalom, ragyogj felém!

2.  

Az élet száz veszély, én lelkem, mégse félj,

Míg Ő hord karjain, hű Mestered!

Elhagynak emberek, mit árt, ha Ő veled,

Töröld le könnyedet: Jézus szeret!

3.  

Akaratod nekem mutasd meg szüntelen,

Ne rejtsd el, mesterem, tetszésedet!

Vezérelj így magad, mutasd meg utadat,

Idegen tájakon jár gyermeked.

4.  

Tisztíts meg teljesen, szentelj meg, hadd legyen

Fényedből fénysugár az életem,

Míg a homályon át a lelkem otthonát,

Világosságodat elérhetem.

 

 

Isten áldásával.

 

Van-e menyegzői ruhád?

 

D

ávidot Isten kimenti a csávából (1Sám 30,16-31).  Egy egyiptomi ifjú által elvezeti őt az amáléki rabló csapathoz.  Így látja meg Dávid, hogy az Úrra lehet támaszkodni, érdemes Benne bízni. Amit amálékieknél lát, tipikus pogány magatartás. Az Istent nem ismerő ember jellemzője ez, ünnepli magát. Eszik-iszik és táncol. Nagy kísértés, hogy Isten gyermekei, az egyház életébe is belopakodik ez a fajta viselkedés. A pusztában Mózesre váró nép is elkezdett enni-inni és mulatozni. Nem Istent dicsérték, hanem önmagukat élték ki, és magukat ünnepelték. A hívő ember mindig és mindenért az Úrnak ad hálát, Neki köszöni meg mindazt, amivel rendelkezik. Az igazi, a szívből származó örömhöz nem szükséges alkohol, nem kell eksztatikus zene és tánc. Isten az ő gyermekeinek nem az ital vagy más doppingszerek hatását kínálja, hanem azt üzeni, teljünk meg Szentlélekkel. Isten Lelke megadja az örömöt, a békességet és azt az erőt, amire szükségünk van.

Az amálékiak maguknak tulajdonították a sikert, ezért magukat ünnepelték. Féktelenné váltak, és nem gondoltak arra, hogy veszedelem érheti őket. Az ital, a tobzódás hamis biztonságérzetet sugall.  Isten gyermeke azonban tudja, hogy a biztonság az Úrban található.

Dávid visszakapta mindazt, amit a rablócsapat elvett tőlük, és ő ezt tudja. Megvallja, hogy mindent Isten adott nekik, és Ő őrizte meg őket. Ezzel Isten, jelzést adott neki, ne féljen, mert Ő meg tudja oltalmazni.

A győzelem után megjelenik a kapzsiság, ebből látjuk, hogy a hirtelen és bőséggel érkező anyagiak mindig veszélyt jelentenek. Miért? Mert azt súgják a fülünkbe, ennyi nem elég. Még, még, még ennyi nem elég, súgja a gonosz, és ezzel belehajt a még több munkába. Elfordít az Úrtól is, mert úgy gondoljuk, önerőből egyre többre juthatunk. És így már nem lesz időnk Istenre. A nyugalomnapját is lefoglalja, lesznek dolgok, amiket csak akkor tudunk elintézni, és megmagyarázza, hogy ez jól is van így. Aztán a több, anyagi feszültséget is okoz, mint ahogy itt is történt. Kiöli az irgalmasságot a szívekből. Néhány ember úgy gondolja, minden őket illeti, azoknak, akik elfáradtak, és nem tudtak velük a patakon átmenni, ne adjanak a zsákmányból semmit.  Nagyon alattomos a gonosz, ha nem vigyázunk, ha nem rejtőzünk el az Úrban, odalopakodik a szívünkhöz, és logikusnak tűnő ötletet ad. Olyan jó, hogy Dávid már teljesen az Úrban van, Őreá figyel, és felismeri a gonosz tanácsot, és elutasítja. Miért tud jó döntést hozni? Mert látja, hogy ez nem az ő győzelme, Isten adta a kezükbe a rablócsapatot, és Ő őrizte meg őket. Az tud megmaradni a világosságban, aki mindenkor Krisztusban marad. Dávid nem a zsákmányra, hanem az Úrra néz.

Dávid számára azok is fontosak, akik a fölszerelésnél maradtak. Dávid mer szembefordulni azokkal, akik más tippet adtak, akik másképp gondolták. Van, amikor nem lehet mások tanácsára hallgatni, és azt el kell utasítani. Így marad meg a békesség, és így válik egységessé Dávid csapata. Minden tanácsot, véleményt Isten igéjének a mérlegére kell helyeznünk, és csak azt fogadjuk el, ami egyezik vele.

Újabb példázat hangzik el, még mindig, az utolsó percben is tanít az Úr (Mt 22,1-14). Menteni akarja még azokat, akiket lehet. Mert nem lehet mindenkit megmenteni. Hogyan? Nem azt mondjuk, hogy mindenkinek örök életet készített az Úr? Mindenkiért bemutatta ugyan az áldozatot, mindenkinek lehetőséget nyit az életre, mindenkit hívogat. Ez a példázat azonban rámutat, hogy nem akar mindenki Isten országába belépni. Vannak, akik nyíltan megvallják, nekik Isten nem kell, őket nem érdekli az ige, és Isten akarata. Aki nem akar megmenekülni, azt nem lehet megmenteni. Aki nem vágyakozik egy új életre, aki nem akar Krisztushoz tartozni, azon bajos segíteni. Azaz ember úgy gondolja, nincs is szüksége Jézusra, mert maga is mindent el tud rendezni, ő majd, ahogy van megfelel Istennek. Megtudjuk az igéből, hogy nem Istennel van a probléma, hanem az emberrel, velem. Én nem akarok hallgatni Rá, és tenni, amit mond. A szolgák hívják a meghívottakat, de azok nem akarnak elmenni. Itt a gond, Isten ma is hívogat, mégpedig különféle módokon, csak mi nem akarunk menni. Ő világosan, egyértelműen hív, de mi ezt nem akarjuk hallani. Ignoráljuk a hívást. Hogyan hív? Mindenki ismeri a templomokat, tudja, milyen célra szolgálnak, tisztában van a harangszó jelentésével, de nem érdekli. Nem akar elmenni oda, ahol az Úr várja. A Biblia, vagy a sok elénk kerülő igehirdetés, igéslap is mind Istentől való hívás, de nem akarunk menni. És ez üzenet a Király felé, nem kellesz, elvagyok Nélküled.

A király türelmes, újabb szolgákat küld, az üzenet még egyértelműbb, minden kész, csak jönni kell. Ne féljetek, nem vesztetek időt, jönni kell, és örülni kell a Királlyal és a Királynak. Csodálatos ez. Isten hív minket, hogy Vele legyünk, és örüljünk Neki. Mehetünk, ahogy vagyunk, és csak magunkat kell vinni. Nem vár ajándékot és semmit, mert a költségeket Ő állja.  Mindent elrendezett a kereszten, amikor a Fiút odaadta értünk. Ne utasítsuk vissza a hívást. Minden kész, ne várj tovább, most menj!

A Király meghívása nem magától értetődő, nagy megtiszteltetés, hogy engem nyomorult lázadót hív. Nem lehet a Királynál semmi sem fontosabb. Mennyire megdöbbentő, hogy kiderül, többeknek igenis van fontosabb, mint a Királlyal lenni. Ilyenkor jönnek elő a halaszthatatlan dolgok. Mert ugye ezeket nem lehet más időpontra időzíteni, vagy áthelyezni. Mindent most kell intézni. Pedig az első és legfontosabb, hogy ott legyünk a menyegzőn. Ennél nincs se sürgősebb, se fontosabb, ez az életünk igazi célja. Ott vagy már? Beléptél már Isten országába?

Ha az eredeti meghívottak méltatlanok, mert nekik minden fontosabb a menyegzőnél, akkor a Király másokat fog hívni. Hely van, és Ő ezt nem akarja üresen látni. Hív másokat, akik látva méltatlanságukat, megtiszteltetésnek, kiváltságnak veszik, hogy ott lehetnek, és hálás szívvel mennek.

Sokan mennek gonoszok és jók egyaránt, azonban egy emberrel probléma akad, nincs menyegzői ruhája. Nem az a gond, hogy ott van, hanem az, hogy nem vette fel a menyegzői ruhát, a kegyelmi ruhát, az üdvösség ruháját. Mert mindenkit hív az Úr, de belépni csak menyegzői ruhában lehet.  Ez a ruha az Úr Jézus vérének megtisztító ereje. A vér tesz tisztává. Magam erejéből nem tisztulok meg. A menyegzői ruha kifejezi az Úrtól kapott új életet is. Nem maradhatok a régi ruhában, a régi természetemben. Azt le kell vetni, és fel kell öltözni a Krisztust, az új embert. A régi ember, a testi ember nem maradhat a menyegzőn. Tehát nem elég csak elmenni, hanem át kell öltözni, és ez az átöltözés egész életünkre szól.

 

 

ÚJ SZÍVET ADJ, URAM, ÉNNEKEM

 

1.  

Új szívet adj, Uram, énnekem,

Új szívet adj, én Istenem,

Amely csupán csak Teérted ég,

S Véled jár szüntelen,

Csak Véled szüntelen!

2.  

Nyájas, vidám, szelíd, jó szívet,

Mely, Jézusom, Te lakhelyed,

Hol egyedül a Te hangod szól,

Mely Véled van tele,

Csak Véled van tele!

3.  

Jézus, a Te gyógyító kezed

Megfogta már a szívemet,

S én is tudom, bűntelen leszek

Majd Nálad odafönn,

A Mennyben odafönn.

 

Isten áldásával.