|
T |
ovábbra is világosan látható mit jelent, és milyen velejárói vannak, ha valakitől eltávozik Isten Lelke (1Sám 22,11-23,12). Teljesen zavarodottá válik Saul király. Nincs jelen a Lélek, marad a gonosz, és marad önmaga. A gonosztól megrontott természet uralja, a féltékenységből fakadó gyűlölet vezérli. Ahitófelt és a nóbi papokat hívatja. Teljesen el van vakulva, sátán nagyon jól felhergelte Dávid ellen. Nem látja, hogy a veje nem tett semmilyen próbálkozást az ő elmozdítására. Dávid elrohant, mert féltette az életét. Amikor kicsit lecsillapodik, elkezd Istenre figyelni, és megtanulja a várakozás leckéjét. Pontosan azon a területen kap kiképzést, ahol Saul elbukott. Kiderül, ki tudja-e várni Isten jelzését, azt a pillanatot, amikor majd Isten zöldre váltja a lámpát. Ez a mi számunkra is fontos megtanulnivaló. Várjunk az Úrra! Ne hajtsunk át a piroson, hanem várjuk ki, amíg zöldre vált a lámpa. Ha áthajtunk a piros jelzésen, akkor mi akarjuk megszerezni Isten ajándékait. Ne szerezz, hanem várd ki, amíg megkapod. Az ajándékot elfogadja az ember és nem megszerzi.
Saul azonban mindezeket nem látja, mert elbukott, és Isten Lelke eltávozott. Az üres helyet a gonosz lélek töltötte be, és ez teljesen elvakítja. Saul nem igyekezett Istent keresni, nem tartott igazi bűnbánatot, és így teljesen elsötétedett a szíve. Mindentől és mindenkitől fél. Az egy fejjel mindenkinél magasabb ifjú, fél, és mindenkin bosszút áll, aki szerinte nem támogatta. A félelem gyűlöletet gerjeszt. Sault annyira elragadja a gonosz indulat, hogy a papokat kivégezteti. Elfelejtette, hogy az engedetlenség, amiért Isten elvetette, az volt, hogy a papok feladatát átvette. Most is a papsággal fordult szembe, az Úr választottaival.
Az edomita Dóég nem fél Istentől, mivel ő nem zsidó, hanem Ézsaú leszármazottja. Gyűlölet van a szívében. A régi sérelmet nem dolgozták fel, nem vitték Isten elé, és most belobbant, és gyilkossá tette őt. Ne dédelgessük a régi sérelmeket, vigyük az Úr elé sebeinket, mert csak Ő tudja azokat begyógyítani. Isten jelenlétében mi is másképp látjuk a dolgokat, megtisztulunk és felszabadulunk, és másképp nézünk már a másik emberre.
Isten azonban itt is jelen van, kimenti a pap egyik fiát. Milyen könyörületes is az Úr. Dicsérjük és magasztaljuk Őt kegyelméért, és hatalmas szeretetéért. Ebjátár Dávidhoz menekül, és ő meglátja, és vállalja, hogy menekülésének ez a következménye. Befogadja Ebjátárt. Isten így formálja és készíti választottját. Megjelenik az, ami egy ideje hiányzott Dávid életében. Kérdezi az Urat. Most már nem dönt azonnal, hanem Isten elé viszi az adott kérdést. Amikor az emberei félnek, akkor sem hallgat rájuk, hanem ismét istenhez fordul. Ha valamit nem értünk világosan, vagy megerősítésre van szükségünk, újra az Úr elé állhatunk. Nemcsak egyszer kérdezhetünk, hanem ha a környezet mást mond, akkor is menjünk az Úr elé. Ne hallgassunk másra, csak egyedül Istenre. Akkor is tegyük ezt meg, ha a mellettünk lévők ezt még nem értik. Indul, mert Isten a kezébe adja. Milyen jó ilyen bizonyossággal harcba indulni. Mi is mindig az Úr ígéretével induljunk, szavára építsünk.
Azt is megtanulja Dávid, nem lehet emberben bízni. Miért? Mert érdekei szerint változik. Amikor a filiszteusok megtámadták és fosztogatták Keilát, Dávid segítsége jól jött. Semmi ellenvetésük nem volt. Nem a királyhoz fordultak, és a király sem indult az egyik települése felszabadítására. Azonban Keila népe hajlik, mint a nád. Mindig a pillanatnyi előnyökre figyelnek. Ha az érdekük úgy kívánja, kiszolgáltatják szabadítójukat. Ezért legyünk óvatosak, és ne emberre, hanem az Úrra bízzuk magunkat!
Jó látnunk, hogy aki Istenre bízza magát, a legszorultabb helyzetben is kap vezetést. Isten ismeri a szíveket, tudja, mit terveznek a keilaiak, és ezt kijelenti Dávidnak. Dávid ismét kapcsolatban van az Úrral.
Az egymást követő két szakaszban elénk tűnik mennyire más Isten országa, mint ez a világ (Mt 19,27-20,16). Isten másképp gondolkodik, mint mi. Az elsőből lehet utolsó, és az utolsóból első. Aki a világban első, Isten országa szempontjából utolsó lesz. Miért? Mert a világ elsősége válik lényegessé. Aki első, az ezt a helyet nehezen engedi el. A gazdag ifjú sem akarta elengedni Jézusért az első helyet. Aki azonban az utolsó helyen volt, aki nem számított, örömmel, és hálával vette, hogy Isten számára fontos. Azok, akiket megvetettek bekerültek Isten országába, mert nem magukra számítottak, hanem a kegyelemre építettek.
Mert mi is a lényeg? Hogy kövessük Őt! Hagyjunk mindent magunk mögött, és tejesen bízzuk magunkat Rá! Mindennek rendelt ideje van, és eljön az idő, amikor a tanítványok helyzete is megfordul, de az majd az újjá lett világban történik meg. Isten újjáteremti a földet. Olyan világot készít az övéinek, ahol nem tolakodás, egymás elleni harc, kizsákmányolás van. Nem, mert a bűn eltöröltetik, az ember szíve pedig Krisztusban újjá lesz. Azok jutnak be oda, akik már itt a földi életben újjá teremtetnek.
Addig is Isten keresi az embert. Keresi, azt, aki tételen. És ez a tétlenség, nem a mi fogalmaink szerinti munkanélküliséget jelenti. Nem, hanem az Isten országa szempontjából való tétlenséget. Isten keresi azokat, akik még nem az Ő országában, nem neki dolgoznak. Mert aki nem az Úr szőlőjében munkálkodik, bármilyen szépen ívelő pályát fut be, tétlen. Isten a Neki való életre és szolgálatra teremtett, és hív el Krisztus Jézusban. Azt akarja, hogy megtapasztaljuk milyen jó is Neki élni. Tétlen vagy még? Halld meg a hívást! Lásd meg, hogy az Úr kimegy érted a világ piacára. Mert ez a világ emberpiac. Úgy árulják az embert, mint valami árucikket. Valójában árucikké vált az ember. Már úgy alakítják a gyermekek életét, hogy minél nagyobb összegért lehessen majd értékesíteni. Bizarrnak tűnnek ezek a gondolatok. De idézzük magunk elé, amiket hallunk és olvasunk. Mindennap halljuk, hogy egy sportolót eladnak. És erre még büszkék is az emberek, nem látják meg, hogy ez a sátán piaca, amit lehet, kifacsar az adott személyből. Isten azonban meg akar szabadítani a Fiú által. Az Ő országában mindenki ugyanazt a fizetséget kapja. Ugyanaz a kegyelem, és Isten országának a teljessége. Nem az a lényeg, hogy fiatalok vagy idősek vagyunk, hanem az, induljunk el, amikor a Gazda megszólít, és a szőlőjébe hív. Ne maradj tovább tétlen, indulj Vele!
MUNKÁRA FEL!
1.
Munkára fel, munkára fel!
Ki nézné tétlenül az aratást,
Míg mind körülte leng a dús kalász,
És sorba’ szól az Úr szolgáihoz:
„Menj és dolgozz, menj és dolgozz!”
2.
Munkára fel, munkára fel!
El gyáva kétség, hitvány félelem,
Szolgálhat itt bármely erőtelen,
A legkisebb is legnagyobb lehet.
Az Úr veled, az Úr veled!
3.
Munkára fel, munkára fel!
Nyugtot ne várj, amíg nem alkonyul,
Utadra esti árny míg nem borul,
S a tűnő fénnyel nem hangzik feléd:
Szolgám, elég, szolgám, elég!
4.
Munkára fel, munkára fel!
Munkád gyönyör, dicső a jutalmad;
Boldog, ki mindhalálig hív marad,
Mi mély öröm és béke várja őt
Az Úr előtt, az Úr előtt!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése