Uram, nyisd meg a szemünket!

 

I

sten megmutatja Dávidnak hűségét és oltalmazó szeretetét (1Sám 23,13-25,17). Saul továbbra is üldözi, és ő menekül. Keila polgárai át akarják adni a királynak, de Isten megjelenti ezt neki, és ő időben tovább megy. Isten nem adja felkentjét az ellenség kezébe. Mindez mutatja, ha Istenre bízzuk magunkat, a legjobb kezekben vagyunk. Ha Ő nem ad a gonosz kezébe, akkor nem tud megkaparintani. Az Úr pedig a Hozzá hűségeseket, az Őt szolgálókat nem szolgáltatja ki. Ő maga ad biztonságot, nyújt oltalmat azoknak, akik keresik Őt. Mindennap keresi őt, Saul, de Isten tenyerén biztonságban van. Isten oltalma a legjobb rejtekhely. Minden gondunkkal menjünk Hozzá! Keressük a gonosz támadásai idején is, mert az Úr jelenlétében menedéket találunk.

Isten emberi segítséget is ad, Jónátánt küldi hozzá, és ő vállalja apjával szemben Dávidot. Jónátán bátor és élő hitű ember. Miért megy Dávidhoz Jónátán, hogy erősítse hitében.  Ez csodálatos, nem emberi tanácsokkal látja el, hanem Istenre irányítja figyelmét. Bátorítja, bízzon továbbra Istenben. Kapaszkodjon az ígéretbe, Isten szavába. Határozottan mondja, ne félj, nem ér utol apám keze, te leszel Izráel királya. Jónátán látja Isten tervét, és bízik benne, ezzel erősíti barátját. Ne keseredjen el, bízzon tovább Istenben. Bármennyi támadással kell szembenéznie, Isten megoltalmazza, mert még nem ért célba. Isten véghezviszi tervét, nem végez soha félmunkát, és senki sem tudja ebben megakadályozni. Aki teljes szívvel élő hittel az Úrra bízza magát, és meglátta az új célt, azt végig vezeti az Úr.

Isten még az ellenséget is felhasználja Dávid megvédése érdekében. A filiszteusok betörnek Izráelbe, így elvonják a királyt, Dávid időt nyer, és ki tud törni a gyűrűből. Ez nem véletlen, hanem Isten tervének a megvalósulása. Ő még az ellenséget is felhasználja, hogy kimentse az övéit a gonosz birtokából, az ő területéről. Ma is ment az Úr. Ma is felhasználja még a betegséget, a háborút, és minden rosszat is megmentésünk érdekében. A nehéz élethelyzetek által a magunk hamis rejtekéből hív ki az Úr. Azt akarja, hogy Hozzá kiáltsunk, és teljesen Rábízzuk magunkat.

 Dávid újabb helyre, Én-Gedi pusztájába megy, egy barlangban húzódik meg, és oda tér be Saul is. Ez próba, Isten megnézi, mi van a szívében Dávidnak. Megvizsgálja kire fog hallgatni, embereire, vagy Istenre. Az is kiderül hogyan is lát Dávid.  Emberei ellenséget látnak Saulban, és ezt Istenre való hivatkozással támasztják alá. Isten adta Dávid kezébe Sault, ez a napnál is világosabb. Dávid azonban nemet mond a környezet tanácsára, önmagára, és Isten szemével látja Sault. Meglátja benne a felkentet. Így lát az Úr minket is, Látja Krisztus munkáját, vérének erejét az övéi életén. Mi is így látjuk a másikat? Látom benne Isten munkáját? Látom az Úr teremtményét, vagy a testvért?

Mivel Isten felkentjét látja Dávid Saulban, nem emel rá kezet. Megbocsát ellenségének, szinte krisztusi magasságba emelkedik. Mi kinek a nyomdokát követjük? Bennünk is az Úr Jézus lénye sugárzik? Őt láttatjuk tetteinkben? Dávid az Úrra bízza Sault és saját királyságát. Nem használja ki az alkalmat, nem szerzi meg a trónt. Miért? Mert Isten Lelke lakik benne. Már Ő vezérli, és Dávid figyel a vezetésre. Tudja, Isten a maga idejében megnyitja a kaput.

Dávid menekülése közben is odafigyelt másokra, Isten népére. Nem kezdett fosztogatásba, hanem inkább ő védelmezte az Úr népét. Azonban ezt nem mindenki látja, ezek közé tartozik Nábál is. Ő csak a vagyont látja maga előtt, fösvény, nincs hála a szívében. Nem veszi észre, hogy Dávidnak köszönheti, vagyona növekedését, javai biztonságát. Látom-e, hogy mindent az Úrnak köszönhetek? Vagy én is magamnak tulajdonítom az eredményt, az előrehaladást.

Az Úr harmadszor jelenti ki szenvedését és halálát, és beszél feltámadásáról is (Mt 20,17-34). Azonban a tanítványoknak erre nincs hallásuk. Nagyon a földhöz vannak ragadva, és a közeg, ami körülveszi őket, hamis reményt táplál bennük. Nem Jézusra figyelnek, és nem az Ő akaratához igazodnak. A világ kívánságára, szívük vágyának a kielégítésére gondolnak. Úgy vélekednek, Jeruzsálemben Jézus átveszi a hatalmat. Ha pedig ez megtörténik, kormányt állít fel. Vajon kik lesznek benne? Különösen Zebedeus fiait érdekli ez erőteljesen. Micsoda karrier, halászhálótól a bársonyszékig. Óriása sajtója lesz ennek. Csak úgy villognak a vakuk, zúg a taps.

A szenvedő Jézus mellett minket milyen gondolatok töltenek be, Mi is az érvényesülésünkre hajtunk? Szeretnénk minél inkább a reflektorfénybe kerülni? Mert amit kérnek, az azt jelenti, rájuk figyel mindenki. Nem Jézus a lényeg, hanem ők. A világi hatalom azt is jelenti, hogy Isteni törvények és módszerek helyett, világi módszereket fognak követni. Nem véletlenül mondja az Úr, nem tudjátok mit kértek. Nem tudjuk, bizony nem, mit is kérünk. Mert nekünk nem a világhoz kell hasonlítani, hanem a Megváltóhoz. Ő a tanítványok mintája, azt az utat kell bejárunk, amit Ő járt be. És Ő nem a karriert választotta, nem világi hatalomban kívánt részt venni. A világ vezetői nem lehetnek minták, és a világi hatalom szellemisége sem. Az egyház mintája, annak feje, az Úr Jézus Krisztus. És Ő az életét adta sokakért. Ő szolgált. A mi utunk a szolgálat útja, ami másokat igyekszik a kegyelem trónusához vezetni. A szolgáló élet másokért fáradozik, azért, hogy Krisztusban minél többen meglássák az igazi életet, és a megváltást. Jézus az élete árán szerezte meg üdvösségünket.

Az Úr ismét nemcsak beszél, hanem éli, amit mond. Halad tovább a szolgálat útján. Nem a földi hatalom megszerzésére koncentrál. Ez nem kampánykörút, hanem az élet útja. Amerre megy a gyógyulást, a bűnből való szabadítást kínálja fel. Vannak, akik ezzel élnek is. A sokaság kampánykörúton van, várja a hatalomátvételt, és reménykedik abban, hogy neki is csurran-cseppen valami. Ezt mutatja ez a jelenet. A sokaság mivel magával van elfoglalva, észre sem veszi a két vakot. Nem mondják el neki, bízzatok, mert Jézus meg akar és meg tud gyógyítani. Nem törődnek a vakokkal, mennek tovább. Azonban zavarja őket a vakok kiabálása, és rájuk szólnak, hallgassanak el.  Nekik nem elhallgattatni kellene, hanem biztatni, kiáltsatok, mert Ő meghallgat, és oda kellene Jézushoz vezetni őket. De nem ezt teszik. Mi ránk a jellemző? Odavezetjük Jézushoz a bajba jutottakat?

Nekik is kiáltani kellett volna, Uram, Dávid Fia, könyörülj rajtam. De nem kiáltanak. Te kiáltasz vagy elég, hogy Jézus közelében vagy? Tudod, hogy azért kerültél az Ő közelébe, hogy kiálts Hozzá, hogy szabadulást, gyógyulást kérj!  A két vak még inkább kiáltozik, nem lehet őket elhallgattatni. Nekik nem elég, hogy látják Jézust. Neki Ő kell. A gyógyulásra vágynak. Neked is Ő kell? Kiálts tovább, ne engedd magad leállítani, mert nem elég csak látni és hallani Őt! Hozzá kell fordulni!

Jézus megáll, és kérdez: Mit akartok, mit tegyek veletek? Mondják, Uram, nyisd meg a szemünket. Ma nagy szükség van a szemek megnyílására. És ha kérjük, az Úr meg is nyitja a szemünket, mert látnunk kell magunkat és ezt a világot. Látnunk kell állapotunkat. Mert ha nem kiáltunk továbbra is vakok maradunk. Az Úr azonban azt akarja, hogy megnyíljon a szemünk, és megnyílt szemekkel lássuk az Ő hatalmát, mennyei világát és annak erejét.

 

 

Lelki próbáimban, Jézus légy velem

 

1. Lelki próbáimban, Jézus légy velem, El ne tántorodjék tőled életem. Félelem ha bánt,

vagy nyereség kísért, Tőled elszakadnom ne hagyj semmiért.

2. Ha e világ bája engem hívogat, Nagy csalárdul kínál hitványságokat: Szemem elé ál-

lítsd szenvedésidet, Vérrel koronázott, szent keresztedet.

3. Tisztogass bár bajjal olykor engemet: Kegyelmeddel szenteld szenvedésemet; Bár e

test erőtlen: te oltárodon Keserű pohárral, hittel áldozom.

4. Ha halálra válik testem egykoron: Ragyogjon fel lelked e hitvány poron; Ama végső

harcon rád bízom magam: Örök hajlékodba fogadj be, Uram!

 

 

Isten áldásával.