Ismerjük meg az Írásokat!

 

K

ét csata ment végbe egy időben, az egyikben elesett Saul a király, a másikban győzött a felkent király, Dávid (2Sám 1,1-16). Saul engedetlenségét vereséggel koronázta meg, ez a vég tette teljessé, hogy már Isten Lelke nélkül járt. Nem Isten volt Saul számára az első. Dávid azonban Istennel jár, Őt tette az első helyre, és ez meglátszik az életében is. Dávid nem igyekszik megszerezni a trónt, vár Ciklágban. Ha már ennyi évet várt, akkor még néhány napot vagy hetet tud várni. Nem maga cselekszik, hanem megvárja, amíg Isten indítja, és a nép is királyt akar. Jó látni Dávidnál ezt az Istenre való hangolódást. Nem siet, nem ő akarja megszerezni a pozíciót, hanem kivárja, amíg megkapja. Látta Saul életében milyen is, ha nincs jelen az Isten. Dávid azonban kapcsolatban akar maradni Istennel. Nem adja fel a Tőle való függőséget.  Ez az új helyzet sem alakítja át, nem teszi őt mássá. Továbbra is Isten gyermeke ő, aki az Úr nevében harcolja harcait. Sőt az Úr harcait harcolja és nem a maga karrierjét építi.  A tanítvány is erre lett elhíva, az Úr harcait kell harcolnunk, alárendelve a karriert, a boldogulást. Az Úr Jézus Isten országát teszi első helyre, rámutat, hogy mindenekelőtt ennek éljünk, ezt keressük. De mi van a megélhetéssel, a mindennapi gondokkal? Azt átvállalja az Atya. Ha tesszük, amit kér tőlünk, a többi dolog is megoldódik, mert Istennek gondja van az övéire.

Követ érkezik Saul táborából, aki fájdalmat és gyászt színlel, kiderül, hogy neki nem fáj Saul halála, hanem éppen ezt akarja a maga javára fordítani. Abból indul ki, hogy Dávid örül majd a hírnek, hiszen megszabadult az ellenségétől. Ez az ember is tudta, hogy Saul ellenségként tekintett Dávidra.  Hazudik Dávidnak az elismerés és jutalom érdekében. Azonban Dávid ezt a próbát is kiállja, nem ellenséget lát Saulban, hanem az Úr felkentjét. Az Úr felkentjére nem emelhet kezet senki. A fegyverhordozó sem merte megtenni, amit Saul kért tőle, félt Isten felkentjét megölni. Ez az ember azonban nem izráeli, megszokta a maga népe között a gyűlöletet és az érdekek összefonódását. Ő csak azt látta, hogyan fordíthatja Saul halálát a maga javára. Azonban ez lett a veszte, mert nem jutalmat kapott, hanem ítéletet. Isten népe között más szokások járnak. Itt nem a bosszú és megfizetés áll a középpontban. Nem a sérelmekre tekintünk, a másikban Isten gyermekét látjuk.

Dávid magatartása példaértékű. Amikor értesül Saul és fiai haláláról, megszaggatta a ruháját zokogott, és böjtölt. Az Isten nélküli ember egy ilyen helyzetben örül, végre megszabadult attól, aki eddig akadályozta, vagy sok bajt okozott neki. Itt nincs öröm, hanem szívből fakadó gyász van. Isten gyermeke gyászol, amikor a gonosz tombol. Fáj Dávidnak a gonosz munkája, mindaz, amit sátán elvégzett Saulban. Dávid a maga szemeivel látta hogyan alakította át a gonosz lélek a királyt. Látjuk-e a gonosz munkáját, és fáj-e nekünk, ahogyan átalakítja az embereket? Hiszen ma is látni, mivé teszi a gyűlölet, a pénz, a különféle szenvedélyek az embereket. A fájdalmon túl, azt is tudjuk, hogy van szabadulás. Nincs az a mélység, ahonnan ne lehetne kijönni. Ismerjük az Úr Jézust és látjuk hogyan is teszi újjá mindazt, amit sátán lerombolt. Vigyük ezt a hírt, mondjuk el, hogy van lehetőség újat kezdeni Jézussal.

Az Úr folyamatosan tanít, elmondja világosan, hogy mit tegyenek, mégsem teszik (Mt 22,23-33).  Az volt a parancs, adják Istennek, ami az Istené. Ebből meg kellett érteni, hogy itt önmagukról van szó. Azért mondja Jézus, hogy adják magukat Istennek, mert még nem az övé az életük. Tudós farizeusoknak és pártembereknek mondta ezt, azoknak, akik meg voltak győződve arról, hogy ők az Istenéi. Kik, ha nem ők.  Az Úr Jézus ismeri a szívünket, és ha azt mondja, magunkat adjuk vissza Istennek, tegyük meg.  Tegyük meg, amit az Úr mond nekünk! Ezek az emberek nem tették meg, elmentek és továbbra is Jézust akarják eltávolítani. Nem tett semmi rosszat, sőt szolgálata idején, csak olyan dolgokat vitt végbe, amik rendbe hozzák az ember életét. Olyan embereknek oldotta meg a problémáját az Úr, akiken a vallási élet képviselői nem tudtak segíteni, sőt meg sem próbálták ezt.

Annyira megdöbbentő, hogy Isten az útjukban van. Mint a mai embernek is, Isten annyira az útjában van, hogy mindent megtesz Ellene. Miért? Mert ez ember önmagát imádja, maga akar Isten lenni. Micsoda tévedés ez.

Most a szadduceusok jönnek Jézushoz, de nem azért, hogy őszintén megismerjék Őt. Nem, ők is ellene vannak, eltávolítani akarják. Az egyetlen jó és tökéletes ember, aki csak jót tesz, nem kell. Őt akarják eltávolítani, a gonoszt pedig hagyják szabadon tevékenykedni. Mennyi hamis tanító, és gonoszságot cselekvő, másoknak ártó ember élt, azokkal nem foglalkoztak, csak Jézussal. A világ nem fogadja be a Fiút. Övéi közé jött, de az övéi nem fogadták be Őt. Mi befogadjuk? A világ ma is kiveti magából Isten gyermekeit. Aki nem hódol meg a világ előtt, az ellenségévé válik.

A szadduceusok egy kitalált és erőltetett példával jönnek. Mennyi mindent ki tud találni az ember, azért, hogy megmagyarázza hitetlenségét, és hogy igazolja magát. Jézus határozottan megmondja nekik, hogy tévelyegnek. Nem óvatoskodik, megmondja a valóságot. Ez is fontos, mindig a valóságot mondani. Nem szépíteni, nem becsapni a másikat, csak azért, hogy ne ránk haragudjon meg. Az igazság elmondása esélyt ad a másiknak az ébredésre, arra, hogy megváltozzon. Mert amíg azt gondolja valaki, hogy minden rendben van nála, addig nem is érzi szükségét a változásnak.

Azt is elmondja az Úr mi az oka a tévelygésnek. És ez a lényeg. Nem ismerik az Írásokat, a Bibliát. Hiába ismerik koruk tudományos híreit, ha nem ismerik az Igét. Ráadásul ezek is vallásos, magukat hívőknek mondó emberek voltak. Ennek ellenére nem ismerik az Írásokat. Ez az életünk alapproblémája, nem ismerjük a Bibliát. Nem úgy ismerjük, ahogyan kellene. Csak elméletet látnak benne, és nem úgy fordulnak hozzá, mint amiben választ keresnek az életükre. A Bibliában megtaláljuk Isten válaszát. Ami benne van, az Isten akaratát mondja el. És gyakran ez a probléma, nem akarjuk tudni Isten akaratát. Miért? Mert nem kívánunk hozzá igazodni.

A következő gondolat is sokat elmond, nem ismerik Isten hatalmát sem. Nincs személyes, élő kapcsolatuk Istennel.  Van Róla tudásuk, de nincs tapasztalatuk az élő Istenről. Nem személy a számukra. Nem tudják, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. Vajon mi ismerjük az Úr hatalmát, Megtapasztaltuk már saját életünkben a munkáját? Isten megismerhető Jézus Krisztusban, hatalmát pedig megtapasztalhatjuk saját életünkben. Csak annyi kell hozzá, hogy odaforduljunk, és segítségül hívjuk Őt.

 

 

Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem

 

1. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgésemet, És

vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.

2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s

életem Teérted éghessen Forró lánggal!

3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel

könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!

4. Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg

Kétségtől engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.

 

 

Isten áldásával.