Isten ismeri a szíveket

A

z ország kettészakadt, Roboám pedig emberi módszerekkel igyekszik még ezen a helyzeten változtatni (2Krón 11,1-23). Háborúval akarja visszaszerezni az elszakadt országrészt. Nem látunk elcsendesedést, nincs bűnbánat. Roboám nem keresi az Urat, és nem akarja meglátni, hogy mindez azért történt, mert a hatalom átformálta őket. Isten és a másik ember elé került saját személye, a földi gazdagság és a pozíció. Kimaradt Isten jelenléte, irgalmassága és szeretete. Mi az első a számunkra? Az Úr szeretete, vagy a saját dolgaink?

Isten népének királya nem lát más lehetőséget a megoldásra, mint az erőszakot. Nem jelenik meg Isten Lénye az életük által. Hányszor megkísért minket is ez a reakció, amit nem tudunk elintézni szép szóval, vagy ha kudarcot vallunk valamiben, erőszakkal próbálkozunk. Hányszor a közvetlen közelünkben, szeretteink, munkatársaink felé nyilvánulunk meg így, és akarjuk erővel keresztülvinni azt, ami másképp nem sikerül. Izráel királya nem tudja elfogadni sem azt, hogy hibázott, sem a vereséget. Meg kell tanulni elfogadni és jól feldolgozni a kudarcokat is. Hogyan lehet? Az Úr Jézussal. Ebben Pál is utat mutat, emberileg többször is kudarcot vallott, elutasításban volt része. Például Lisztrában is, amikor megkövezték, és ő nem bosszúval tér vissza, hanem megbocsátással, az evangéliummal.

Ha nem keresi a király az Urat, szól Ő neki. Isten nem engedi, hogy szembemenjenek akaratával, és testvérháború alakuljon ki. Nem könnyű elfogadni a választ: Éntőlem lett ez a dolog - de békességet ad annak, aki komolyan veszi. Nem véletlen, hanem Isten akarata. Természetesen mindezt megelőzte Salamon és Roboán vétke, és ezért Istentől lett ez a dolog. Miért? Hogy általa rádöbbentsen felelősségünkre, és megmutassa, hogy van más lehetőség is. Évszázadokon keresztül keresi majd az Úr a tíz törzset is prófétáin keresztül. Isten nem mond le azokról sem, akik elszakadtak Tőle, akik rossz irányba indultak. Mind rossz irányba indulunk, de Jézus Krisztus által utánunk jön és keres az Úr. Megkeres, mint az elveszett bárányt, és hazavisz.

Roboám hallja Isten üzenetét, amit a próféta tolmácsol, és engedelmeskedik. Ez nagyon fontos mozzanat, mert ő csak egy embert lát, rajta keresztül érkezik az információ, és hiszi, hogy mögötte Isten áll, Tőle jön az üzenet. Gyakran csak egy embert látunk, és nem ismerjük fel mögötte az Urat, nem halljuk ki Isten hangját. Sokaknak az igehirdetés emberi beszéd, vagy akár maga a Biblia is, és nem hallják meg az emberi eszközök mögött hatalmasan megnyilvánuló Istent. De én meghallom-e az Úr szavát, vagy csak emberi véleményként kezelem? Akkor izgalmas ez a kérdés, amikor a válasz ellentétes a saját terveimmel, vágyaimmal, és esetleg veszteséggel is jár. Roboámnak nagy volt a tét, a nagyobbik országrészt kellett elengednie. Gazdagság, hatalom, jobblét múlott rajta. És ez a király elengedi, tud elengedni. Ez nagy dolog. Tudok-e én elengedni? Elfogadom-e Isten akaratának a számomra kedvezőtlen döntést is?

Az északi országrészben mindent a politika határoz meg. Jeroboám saját kultuszt alakít ki, azért, hogy ne menjenek Jeruzsálembe az ő alattvalói. Nem az élő Istenbe vetett hit az első a számára, hanem a saját hatalma. Talán úgy gondolta, mindegy, miben, csak higgyünk. Mindegy, hogy hol és hogyan tartunk istentiszteletet, csak legyen, ahová összejöhet a nép. Tehát a politika veszi kézbe a hitéletet, és államvallást készít, mert így könnyebben kézben tartható a nép.

Jó látni, hogy vannak, akik valóban hisznek, és nekik mindennél fontosabb az Úrral való kapcsolat, az akarata szerint való istentisztelet. Készek elhagyni szülőföldjüket a tiszta hitért. Ezek szívük szerint keresték az Urat. Nem megszokás, családi hagyomány volt a hit, hanem Isten ismerete. Ismerték és szerették az Urat, és inkább feladták az eddigi megszokott életvitelüket, csakhogy áldozatot mutathassanak be.

Barnabás és Pál beszámoltak Isten pogányok között végzett munkájáról (ApCsel 15,6-11). Elmondták, hogyan árad az élet vize és visz végbe változásokat ott is, ahol ők ezt nem is gondolták. A zsidók nem tudták elképzelni, hogy nem zsidók élete is megváltozhat, lehetnek más emberré. Most azzal szembesülnek, hogy Istennek minden lehetséges. Isten szereti az egész emberiséget, és mindenkinek kínálja az élő vizet, az Ő drága kegyelmét. Nincs senki kirekesztve az új élet lehetőségéből. Rajtunk áll, hogy élünk-e ezzel, vagy elmegyünk mellette.

Amikor vita támad, Péter bizonyságot tesz elhívásáról, küldetéséről. Azt kapta kegyelmi ajándékként, hogy a pogányok tőle hallják meg az evangéliumot. Jó tudni, mire választott ki az Úr, de a kiválasztásnak vannak jelei, bizonyítékai. A Kornéliusz házában történtek alátámasztják: nem Péter magánakciója volt, ami történt, hanem valóban a Szentlélek Isten munkálkodott. Az Úr nem tett különbséget zsidók és nem zsidók között. Ez azt is jelenti, hogy ők is hit által tisztíttattak meg. Mindenki számára kegyelemből, hit által van üdvösség. Ezzel Péter rámutat: nincs szükség a törvény formalitásának, külső jegyeinek a megtartására. Mindenkinek Krisztusba vetett hitre van szüksége. A kereszt tövében, Jézus kiontott vére által tisztulhat meg a szívünk.

Isten ismeri a szíveket, ez jó, mert nem lehet megtéveszteni. Azonban félelmetes is, mert egyedül Ő tisztában van minden belső tartalmunkkal. Látja, kik is vagyunk valójában. Azonban ezzel segít, hogy ne játsszuk meg magunkat, vállaljuk azt, akik vagyunk. Vállaljuk bűneinket, mert Ő ad rá megoldást. A bűnbánatra bűnbocsánat a válasz. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz Ő, és megbocsátja minden bűnünket. Jöjjünk Hozzá, amint vagyunk, ahogyan a tékozló fiú sem változtatott a kinézetén, jött, amint volt. És az Atya úgy fogadta el. Egyetlen dologra volt szükség: a bűnbánatra.

Amint vagyok, sok bűn alatt

1. Amint vagyok, sok bűn alatt, De hallva hívó hangodat, Ki értem áldozád magad: Fo-

gadj el, Jézusom!

2. Amint vagyok - nem várva, hogy Lelkemnek terhe, szennye fogy, Te, aki megtisztít-

hatod: - Fogadj el, Jézusom!

3. Amint vagyok - bár gyötrelem, S kétség rágódik lelkemen, Kívül harc, bennem féle-

lem: - Fogadj el, Jézusom!

4. Amint vagyok - vak és szegény, Hogy kincset leljek benned én, S derüljön éjszakám -

ra fény: - Fogadj el, Jézusom!

5. Amint vagyok - nincs semmi gát, Kegyelmed mit ne törne át; Hadd bízza lelkem rád

magát: - Fogadj el, Jézusom!

6. Amint vagyok - hogy a te szent Szerelmed tudjam, mit jelent Már itt s majd egykor

odafent: - Fogadj el, Jézusom!

Isten áldásával.

Ki a tanácsadónk?

S

alamon király ideje is lejárt, mint ahogy ezen a földön mindenkinek lejár az ideje (2Krón 10,1-19). Fontos kérdés: hogyan ér minket ez az idő? Fel vagyunk-e rá készülve? Krisztussal megyek-e, mint az Ő tanítványa és barátja, aki Neki élt, és most már Vele fog élni? Az megy Krisztussal, aki átélte az Ő kegyelmét, és már ezen a földön Neki élte az életét. Ő azért halt meg és támadt fel, hogy ezentúl ne önmagunknak éljünk, hanem annak, aki értünk meghalt és feltámadt. 

Salamon uralmának, hatalma növekedésének árnyoldala is volt, és ennek halála után meglett a következménye. Az árnyékot a kemény, az elnyomó magatartás jelentette. Mindent saját hatalmának vetett alá. Salamon nagyon jól indult, az Úr elé állt, halló szívet kért Tőle, de ahogy gazdagsága növekedett, és egyre nagyobb hatalomra tett szert, átalakulás indult meg benne. Saját hatalmának ragyogása, az építkezésekben megmutatkozó monumentalitás mindennél fontosabb lett. Összezsugorodott benne a szeretet, az együttérzés. Nem látta már meg a szenvedést, a túlzott terheket. Nem számított, mibe kerül, csak meglegyen, amit eltervezett. Nem érdekelte, ha emberek, családok mennek tönkre. Meg lehet részegedni a hatalomtól, a gazdagságtól, embertelenekké válhatunk miattuk. A mai kor sok gazdagsága, lehetőségei, a modern technika eszközei eltávolíthatnak a másiktól. Közénk állnak, nem látunk mást, csak ezeket, nem ápoljuk a kapcsolatokat.

A világnak megvan a maga hatalma és lehetősége arra, hogy átformálja még az Úr tanítványait is. Akit lehet, azt megtéveszt. Az a kérdés, hogy engem meg lehet-e téveszteni? Engedem-e, hogy kivesszen belőlem az ige fénye, a krisztusi indulat?

Salamont a fia, Roboám követi a trónon. Látszatra minden rendben van, egy fejlődő országot vesz át, azonban hamar kiderül, hogy nem minden arany, ami fénylik. Árnyak is vannak, mert elnyomás alatt szenvednek a tíz törzs tagjai, és Jeroboámnak el kellett menekülnie. Amikor Isten országából menekülnek, akkor baj van. Mert nem biztos, hogy ez csak a menekülő hibája. Isten országából nem olyan impulzusok áradnak, amilyeneknek áradni kellene. Az Úr gyermekeihez nem méltó az erőszak, az elnyomás, sőt, nemhogy nem méltó, nincs helye köztük. Hiszen Isten nem elnyomással irányítja az övéi életét. Milyen indulat van bennem, és milyen módszerekkel irányítom a magam környezetét? A krisztusi második mérföld vezérel, a megértés, a több idő ráfordítás, vagy inkább erőből oldom meg a dolgokat, mert így gyorsabb? Az Úr a türelem Istene is.

Roboám lehetőséget kap a változtatásra, Isten akaratához való igazodásra, és így hatalma megszilárdítására. Azonban nem él ezzel a lehetőséggel. Még jól is indítja a probléma kezelését, háromnapos haladékot kér, és nem azonnal válaszol. Ez jó, mi már gyakran csípőből tüzelünk, vagyis azonnal megadjuk a választ. Roboám gondolkodási időt kért, amit arra használt fel, hogy tanácsot kérjen. Látta, egyedül nem biztos, hogy bölcs és megfelelő döntést tud hozni. Mi is tanuljuk meg, hogy ne azonnal döntsünk, hanem vonuljunk el a belső szobánkba, keressük az Urat, és kérjünk választ Tőle. Sőt, előttünk járó tanítványoknak is elmondhatjuk kérdésünket. Olyan embereknek, akiknek több tapasztalatuk van az Úr követésében, a keresztyén életben.

Roboám kért tanácsot - akkor mi a probléma? Az, hogy nem a bölcsek, a tapasztaltak tanácsát követte, hanem a kortársaiét. Ők tapasztalat nélkül, a bűnös természettől indíttatva a keménységre ösztönzik. Ezek az emberek elbódultak a hatalomtól, a király barátai, iskolatársai, ezt ki kell használni. Csak az egyéni érvényesülés érdekelte őket. Mindent a sikerért, nem számít, ha ez másoknak nyomorúságot okoz. Roboám nem Isten útmutatására figyel, nem leoldja a jármot, hanem még nehezebbet akar felrakni, a szeretet, a megértés, az irgalom kimaradt az uralkodásából. Nem mindegy, kire hallgatunk: újjászületett emberekre, vagy olyanokra, akikben már Krisztus él. Lehetnek jó barátaink is a tanácsadók, de ha nem Krisztusban élnek, rossz irányba fognak tanácsolni minket. Mi azonban nem vagyunk magunkra hagyatva, figyelhetünk Urunkra, Aki Jó Pásztorként halad előttünk. Mutatja az utat. És Ő szolgaként élte meg az életét. Nem egyéni ambícióit valósította meg, hanem értünk élt.

Pál és Barnabás visszatért Antiókhiába az első missziói útról (ApCsel 15,1-5). Örömmel számoltak be Isten csodálatos munkájáról, amit a pogányok közt megtapasztaltak. Megnyílt a kapu az evangélium előtt a nem zsidó emberek felé, és sokan meghallották és befogadták azt. Azonban van, akit nem tölt el örömmel Krisztus győzelmes menetelése. Éspedig ez a sátán. Mindent megtesz, hogy megnehezítse a további előrehaladást. El akarja venni az örömüket, és ezt a törvényeskedésbe való beletaszítással kívánja elérni. A zsidókból és nem zsidókból alakult egységes gyülekezetet szét akarja választani. Sátán a rombolás híve. Amit az Úr helyreállít vagy megépít, azt ő szétveri. Célja, hogy már ne Krisztusra figyeljenek, hanem az egymással való vitával legyenek elfoglalva. Kinek van igaza? - és közben áll a misszió. Nem rossz taktika, mert amíg ezt a problémát megoldják, nincs újabb missziói út. Amíg magunkkal és törvényeinkkel vagyunk elfoglalva, amíg az a fontos, melyik irányzat, felekezet az igazi, nem halad előre az evangélium ügye. Ne engedjük a gonosznak, hogy eltérítsen a lényegtől, a lélekmentéstől. Mert az embereket nem a törvény, hanem az evangélium, a keresztről szóló beszéd menti meg, hit által. A keresztet nem lehet cselekedetekkel helyettesíteni.

Jó látni, hogy ennek a kérdésnek a tisztázásában az egész gyülekezet részt vállal. Nemcsak Pál és Barnabás ügye az evangélium, hanem az egész gyülekezeté. A gyülekezet feladata is az evangélium hirdetése, a kegyelem továbbadása, a hit tisztaságának megőrzése. A mai gyülekezeteknek fontos-e mindez? Megelégszünk az építkezéssel, az alkalmakon való részvétellel, vagy engedelmeskedünk Urunknak, és visszük az evangéliumot, oda, ahol épp vagyunk vagy ahová küld a mi Urunk?

A tanítványok örülnek a megtéréseknek, az életváltozásoknak, és tudják, hogy mindez a Lélek munkája. Az Úr követését nem lehet megparancsolni. A Szentlélek munkálja azt ki bennünk. Az engedelmesség sem parancsra működik. A krisztuskövetés, a keresztyén élet már nem a mózesi vagy bármilyen törvényeknek való megfelelést jelenti, hanem egy egészen új életet. Ez az élet Jézus munkája, bűnbocsánat és újjászületés által megy végbe. Ezt nem lehet testi eszközökkel elérni. Ezek a farizeusból lett hívők azt még nem látják. Eljutottunk-e már a hitnek erre a felismerésére: kegyelemből van üdvösségünk, és kegyelemből van megmaradásunk is.

Istenre bízom magamat

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Ő formált, tudja dolgomat, Lel-

kem ezzel biztatom. E világ szép formája Az ő keze munkája. Mit félek? - mondom me-

részen: Istenem és Atyám lészen.

2. Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szüksé-

gem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt

nem győznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?

3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak ő adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tu -

dod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod,

hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.

4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem

fő jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt ő Lelkével serkenti,

Gondját is megédesíti.

5. E világnak dicsősége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap

diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja

Hű szolgáját el nem hagyja.

Isten áldásával.

Meggyőződés

A

z Úr megáldotta népét, és ennek híre ment más országokba is (2Krón 9,1-31). Isten munkáját, népe jelenlétét nem lehet titokban tartani. Salamon országa annyira más, hogy arra odafigyelnek. A különféle országok képviselői nem tudnak nem beszélni Izráelről, amikor hazamennek. Isten országa olyan csodálatos, hogy aki találkozik vele, nem tud néma maradni. Amit lát és hall az ember, azt el kell mondani másoknak. Isten országa ma is átalakít, és ahol ez megtörténik, az látható. Hinni az Úr Jézusban látható. A tanítvány élete különbözik a világ életétől, észrevehető a másság. De vajon van-e különbség az életem és a nem hívők élete között? Látszik-e a változás, a növekedés? Vagy minden ugyanolyan, mint korábban volt?

Sába királynője hall Salamonról, és eljön hozzá. Azt látjuk, ahhoz, hogy valaki elinduljon Isten országa felé, hallania kell róla. Kellenek olyan emberek, akik ismerik Istent, az Úr Jézus Krisztust, és beszélnek Róla. Bizonyságtevőkre van szükség, akik el merik mondani, amit megtapasztaltak. Fontos, hogy beszéljünk az igéről, ismertessük meg Isten kegyelmét. Mert a hit hallásból van. Ha nem hallják, nem is fognak hinni.

Azonban nem elég hallani, hanem el is kell indulni. A királynő felkerekedett, és elutazott Izráelbe. Nagyon fontos, hogy azért ment, mert látni és hallani akart Isten munkájáról. Látni akarta, hogy ez a kis nép valóban olyan, mint amilyennek mondják. Nem hitte, amíg a saját szemével meg nem látta. Nem volt hiszékeny, hanem maga járt utána a dolgoknak. Meg akarta tudni, úgy van-e, mint ahogy mondják. Erre a kíváncsiságra van szükségünk. Ne csak átvegyünk információkat másoktól. És ne azért higgyünk, mert mondják. Hanem járjunk utána. Győződjünk meg a hit igazságairól, az Úr Jézus Lényének valóságáról.

Nem mindenki jár utána, és keres az igében, hogy valóban úgy vannak-e dolgok, ahogyan azt a béreabeliek tették. Sokan úgy utasítják el Krisztust, hogy nem is ismerik Őt, de nem is tesznek semmit azért, hogy megismerjék. Találkozni akart a királynő Salamonnal, saját maga akart meggyőződni a valóságról. Mi is győződjünk meg magunk. Hívjuk segítségül Őt, és meghallgatja imáinkat. Aki azért jön, mert maga is változni, új emberré lenni akar, azt az Úr meghallgatja. Aki kereste az Úr Jézust és akart Vele találkozni, az találkozott is Vele, az megtapasztalta hatalmát, és átélte bűnbocsánatát.

Lisztrából Derbébe ment az apostol, nem visszafordult, hanem még tovább előre ment, és vitte az evangéliumot (ApCsel 14,21-28). Mi van ebben különleges, mondanánk, hisz Pálnak a Krisztus hirdetése a lételeme. Nem tud meglenni igehirdetés, bizonyságtétel nélkül. Így is van ez, de Lisztrában megkövezték, és ellenségei már halottnak látták, de az Úr felsegítette őt. Mindez azonban arra utal, nem lehetett valami kiváló egészségi és fizikai állapotban, és meg sem fordul a fejében, hogy visszaforduljon, egy kis szünetet tartson vagy feladja. Mi hogyan lennénk? Mennénk tovább vérző sebekkel, égető fájdalmakkal?

Derbében hirdették az evangéliumot, és sokakat tanítvánnyá tettek, ebben az a meglepő, hogy az emberek hittek az evangéliumban, annak ellenére, ahogyan Pál kinézett. Valószínűleg az volt rájuk hatással, ahogyan megélte a megkövezést, és ahogyan elhordozta a fájdalmakat. Ilyet korábban még nem láttak. Pál nem a fájdalmairól vagy az ellenségeiről beszélt, hanem az élő Krisztusról. Azt sem sorolta, milyen nehéz is Őt követni, szíve tele volt a sebek ellenére is örömmel. Talán megkérdezték tőle: Pál, mondd, Krisztus miért engedi ezt a szenvedést? És ő mondja, hogy sok nyomorúságon át kell az Isten országába bemennünk. Hinni nem azt jelenti, hogy semmi baj nem ér, elkerül minden betegség, szenvedés, hanem azt jelenti, hogy Jézussal élem meg. Őreá nézek, és akik látnak, azt érzékelik, hogy nem roppantanak össze a bajok. Továbbra is szeretem Jézust, szolgálok Neki, mert ismerem, és napi kapcsolatban vagyok Vele. Pál ismerte az Urat, és tudta, hogy Ő is szenvedett érte a kereszten.

Derbéből visszatértek a korábban meglátogatott településekre. Ismét bemennek Lisztrába, ahol megkövezték. Pál valóban a Krisztus Lényét éli meg. Bemegy oda, ahol a halálát akarták, nincs benne neheztelés, inkább őket is meg akarja nyerni Krisztusnak. Tudja, hogy, aki nem élte át Krisztus kegyelmét, még régi ember, azt a test indulata vezérli, de ők is megváltozhatnak hit által. Ebben lehet segítségükre, ha megtapasztalják, hogy Pál nem lát ellenséget bennük. Pál éli a hitet.

Arra buzdítja a tanítványokat, hogy maradjanak meg a hitben. Hitre jutottak, de tovább kell lépni. Meg kell benne erősödnünk, és meg is kell maradniuk benne. Felkészíti őket az üldözésre, bántásra. Ne csak addig higgyenek, amíg nincs probléma, hanem a nehéz időkben is maradjanak meg Krisztusban. Az tud megmaradni, aki növekszik hitében, készül a próbákra. Ha mindennap Krisztusban vagyunk, a nehéz időkben is meg tudunk maradni Benne és Mellette.

Innen már visszafelé haladtak Antiókhiába. Mentek az anyahajóra, feltöltődni, és elmondani, milyen nagy dolgot cselekedett az Úr. Ajtót nyitott a pogányoknak a hitre, az életre. Ez a nagy hírük, Isten ajtót nyitott a népeknek a hitre, és ezen az ajtón be kell menni. Ez az ajtó ma is nyitva van, még jöhetünk az Úrhoz. Még nyitva van az örök élet kapuja, bátran beléphetünk rajta. A kapu az Úr Jézus Krisztus, a Belé vetett élő hit. Nem cselekedeteink által kerülünk be, hanem őszinte bűnbánat által, ami életváltozásba torkollik. Az élő hit életváltozást jelent. Már nem úgy élek, ahogy addig éltem, sőt, már nem én élek, hanem a Krisztus él bennem. Ez jelentős változás. Mert a régi emberünk élni akar, minél jobban akar élni, és amikor valaki eljut oda, hogy meghal Krisztussal a kereszten, és már Ő él Benne, ahhoz nincs fogható. Ez minőségi változás. Átéltem-e már ezt a minőségi változást?

Jézusom, ki árva lelkem

              

1. Jézusom, ki árva lelkem Megváltottad véreddel, Kárhozattól óvtál engem, Bűnös szí-

vem, ó, vedd el! Add, hogy néked megháláljam. Hogy nem hagytál a halálban, megmu-

tattad: Bármit adj, Én oltalmam csak te vagy.

2. Jézus, benned bízva bízom, Elpusztulnom, ó, ne hagyj! :/: Te, ki bűnön, poklon, síron

Egyedüli győztes vagy: Gyönge hitben biztass engem, Készíts arra, hogy én lelkem Lát-

hat majd fenn, ó, Uram, Mindörökké boldogan.

Isten áldásával.

Lendületben

H

úsz év alatt kiépítette Salamon az Úr kegyelme által Jeruzsálemet (2Krón 8,1-18). Elkészült az Úr háza és a királyi palota is. Az Úr Salamonnal volt, megáldotta életét és munkáját. Azonban az is látszódik, hogy amint az ország határai stabilizálódnak, és az anyagi helyzetük is megerősödik, Salamon egyre nagyobbá válik. Az áldozatok bemutatása már azt jelzi, eltolódik a hangsúly az élő kapcsolatról a formalitás felé. Mindez a fejlődés, növekedés Salamonban is változást idéz elő, magukat akarja már láttatni. Mindenki csodálja, mire is képesek ők. Nagyon könnyen eltolódnak a hangsúlyok, olyan gyorsan mi kerülünk középpontba. Amit elérünk, magunknak tulajdonítjuk, saját eredményként beszélünk róla. Azonban minden, amit teszünk, amivel rendelkezünk, amit elérünk, Urunkról kell, hogy bizonyságot tegyen. Mindennel mutassunk Őreá, valljuk meg, hogy Tőle kaptuk. Nagy kísértés, hogy akár a gyülekezetbe járás, a bibliaolvasás is rutinná válik. Úgy gondoljuk, elég a formalitás, elég, ha elmegyünk az alkalomra, vagy elolvassuk a napi igét, de kimaradunk belőle mi. Nincs már benne a szívünk. Kérjük Urunkat, újítson meg bennünket Szentlelke és igéje által.

Mindezek után megerősítette a király a raktárvárosokat és mindazokat a helyeket, amik veszély vagy háború esetén segítséget jelentenek. A nyugodt időszakot a megerősödésre, a felfegyverzésre használta fel. Mi is erősödjünk meg az igében, legyen szívünk raktárváros. A zsoltáros a szívébe rejtette az Úr beszédét, tegyünk mi is így. Halmozzunk fel tartalékkészleteket. Legyen tele a szívünk igekészlettel. Forgassuk és tanuljuk Isten szavát, amíg nyugodt körülmények közt megtehetjük. Az elraktározott készletek a nehéz időkben segítséget jelentenek. Lesz mihez nyúlni betegség idején vagy olyan élethelyzetekben, amikor a Bibliát nem vehetjük kezünkbe.

Az evangélium előretörését az üldözése sem akadályozhatja meg, sőt, azt látjuk, még segíti is előrenyomulását (ApCsel 14,8-20). Az üldözés miatt tovább indul Pál és Barnabás, eljutnak Lisztrába, és ott is hirdetik az Úr igéjét, beszélnek a feltámadott Úrról. Jézus neve egyre több helyen válik ismertté, egyre több ember előtt ragyog fel Isten hatalmas munkája. Jó látni a szomjúságot a szívekben, az emberek vágyakoznak Isten után. Megcsömörlöttek a világ gazdagságától, a bálványok hazugságaitól, az élő Isten után vágyakoztak. Adja meg Urunk, hogy korunk embere is eljusson ide, és legyen szomjúság a szívében Isten után. Ismerjük fel, hogy a világ képtelen a szívünket megelégíteni, de Isten vár még ránk. Ő Krisztusban lehetőséget ad arra, hogy megismerjük Őt. Amikor ez megtörténik, rádöbbenünk: élő vizek forrását kapjuk az Úr Jézusban.

Lisztrában az Úr Jézus hatalmasan cselekszik, egy sánta ember gyógyul meg és válik bizonyságtétellé kortársai számára. Ez az ember hallotta Pált beszélni, tehát hallgatta az igét. Eljutott hozzá Isten szava. Mert így kezdődik, hallom az igét. Isten az igén keresztül munkálkodik. És ez az ember nemcsak hallgatta, hanem meg is hallotta. Mi már annyit halljuk, hogy megszokjuk, már oly kevesek szíve rezonál rá. Pál észrevette, hogy ez a sánta meghallotta az igét, vagyis van hite. Az ige hallása által hit jött létre a szívében. Krisztusba vetett hitre jutott. Ez nem csupán azt jelenti, hogy hiszi: Isten Fia Jézus. Nem, hanem hitte, hogy ha a maga istene, bálványai képtelenek voltak is meggyógyítani, de a feltámadott Jézus képes rá. Látja, hogy a Krisztusba vetett hit hat. Jézus él, és ma is meg tudja tenni mindazt, amit földi szolgálata során.

Ez a lényeges, sok bibliaismerettel rendelkezve, sok sok igehirdetést meghallgatva van-e hitem az életgyógyuláshoz, a szabaduláshoz? Hiszem-e, hogy Jézus neve által ma is nagy dolgok mehetnek végbe? Van-e hitem a szabaduláshoz, a gyógyuláshoz? Az elméleti hitvallásból születik-e új élet? Eljutottam-e oda, hogy az Úr egész életemet újjá akarja tenni? Ki akar emelni a lebénult, sánta életből, egy új életre. Jézus nélkül még nem teljes az életünk.

Amikor Pál látja szívében a gyógyulásra való hitet, így szól: Állj a lábadra egyenesen! Állj a lábadra egyenesen? Állj lábra végre, és járj, tedd, amit az Úr rád bízott! Eddig koldultál, most élj, Isten országának erejével. Pál szavában jelen van a Szentlélek Isten, így azután ez az ember képessé válik a járásra. Amikor az Úr szól,  képessé tesz szava megcselekvésére. A hit azt is jelenti, szó nélkül, minden kétely, okoskodás nélkül engedelmeskedik. Nem vár jeleket, csak felugrik és jár.

Ebben az igében a csodák veszélyeivel is találkozunk. A város lakói félreértik, ami történt. Nem várják meg a bizonyságtételt, hanem eddigi kultuszuk alapján cselekszenek. Pált és Barnabást azonosítják isteneikkel. Nagy veszély, hogy az emberek nem az Urat látják meg egy jel által, hanem az azt megcselekvőnek tulajdonítják. Soha nem az ember a lényeg, ő csak eszköz az Úr kezében.

Pál elutasítja a lisztraiak áldozati kísérletét, és rámutat, hogy ez pogányság, és ebből meg kell térni. Van élő Isten, Aki eddig adott jelet magáról, jótevőjük volt, de nem ismerték fel Őt. Meg kell látnunk, hogy van élő Isten, minden az Ő kezéből származik. Adjunk érte hálát, lássuk meg bizonyságait, és boruljunk le a kereszt alatt. Isten a legtöbbet, Fiát adta oda értünk.

A zsidók haragja itt is utoléri Pálékat, és egyre keményebb, megkövezik, és azt gondolják, belehalt a sérülésekbe. Azonban az Úrnak még terve van vele. Még nem végezte el az összes munkát, Rómába még nem jutott el. Ismét látjuk: az evangélium feltartóztathatatlan.

Pál megéli, amit hirdet. Nincs harag  szívében, nem akar bosszút állni, és kész visszamenni a városba. Így mindenki láthatja az Úr halál fölötti hatalmát is. Meg kell látni, hogy az élő Isten az élet és a halál Ura. Ő mondja ki, mikor elég.

Egyedüli reményem

1. Egyedüli reményem, Ó, Isten, csak te vagy; :/: Jövel és nézz meg engem, Magamra,

ó, ne hagyj! Ne légy tőlem oly távol, Könyörülj hű szolgádon, Úr Isten, el ne hagyj!

2. Ha a nehéz időkben Elcsügged a szívem, :/: Vigasztalást igédben, Uram, te adj ne-

kem! Ha kétség közt hányódom És mentségre nincs módom, Te tarts meg, Istenem!

3. A földön ha elvesztem Szerelmem tárgyait, :/: Maradjon meg mellettem Szerelmed és

a hit; Csak azt el ne veszítsem, Mi benned, ó, Úr Isten, Remélni megtanít!

4. Földi jó és szerencse Mulandó, mint magunk, :/: De a hit drága kincse Örök és fő ja-

vunk; Hitünk áll rendületlen, Hogy Isten véd szüntelen: Élünk vagy meghalunk.

5. Uram, a nyomorultat, a gyöngét el ne hagyd, :/: Az árvát, elhagyottat Gyámolítsd te

magad! A szegényt, ki remélve Csak reád néz az égre: Úr Isten, el ne hagyd!

Isten áldásával.

Az Úr dicsősége

C

sodálatos eseményt élt át Izráel népe, elkészült az Úr háza, és az Úr dicsősége megjelent és betöltötte azt (2Krón 7,1-22). Isten válaszolt a jelenlévőknek, mégpedig a jelenlétével. Ez a ház nem elsősorban a nagyságával, formájával különbözik a pogány templomoktól, hanem azzal, hogy Isten jelen van. Az Úr jelenlévő dicsősége adja meg a többletet. Ma is az Úr Jézus Krisztus jelenléte adja a különbséget. Ha jelen van az életünkben, van különbség, ha nincs jelen, nincs különbség. Épületeket nevezhetünk templomoknak, de ha az Úr nincs ott, nem több az bármilyen épületnél. Pál apostol a testünket nevezi a Szentlélek templomának, ha jelen van a Szentlélek, akkor templommá válunk, de ha nem fogadtuk be Őt, nem lesz templom az életünk. Akkor semmiben sem különbözünk más emberektől.

Isten jelenléte térdre kényszeríti az embereket. Nem lehet állva maradni a szentséges Úr előtt. Amikor átéli valaki, hogy Istennel áll szemben, imádatra kényszerül. Isten jelenléte imádatot vált ki belőlünk. Aki megtapasztalta Jézus Krisztusban Isten közelségét, az nem tud állva maradni, annak le kell borulnia, térdre kell hullania a szent és élő Isten előtt. Ez nem parancsra történik belülről fakad. Amikor az Úr Jézust személyes életproblémákkal felkeresik emberek, és segítségét kérik térdre borulnak Előtte. Miért? Belekerülnek Lénye mennyei hatókörébe, érzékelik, hogy akivel szemben állnak, több, mint ember, ezért leborulva imádják. A leborulás vallomás, Te vagy az Isten.

Isten külön megjelent Salamonnak és beszélt vele. Ez lényeges, mert megtudjuk, nem elég maga az épület. Nem elég, hogy áll ez a ház, Isten  akarata szerinti életformát vár népétől. Azt várja, úgy éljenek, ahogyan Ő azt kijelentette törvényében, igéjében. Amennyiben eltérnek az Ő akaratától, annak lesz következménye. Különféle katasztrófák, tragédiák, betegségek által jelez az Úr, rossz irányba tartanak. Isten utánunk jön, nem mondja, ha te azon az úton akarsz járni, a te dolgod, jön és szól. Vissza akar a helyes útra, a magával való élő kapcsolathoz terelni.

Ehhez azonban szükséges, hogy a nép felismerje, Istentől jött ez a nyomorúság. Keres általa, figyelmeztet, mert nem akarja, hogy elvesszünk. Vajon ma így tekintünk a minket ért, vagy a bennünket körülvevő nehéz eseményekre? Meghalljuk általuk Isten hangját?

Azonban még ennyi sem elég, elmondja mit vár el tőlünk. Bele se szoktunk gondolni, hogy Istennek van elvárása. Pedig van! Nem vár nagy dolgot, elmondja mit. Alázzuk meg magunkat Őelőtte imádságban. Mit jelent magam megalázni? Kimondom, Uram vétkeztem ellened, bűnös vagyok, és jogos a büntetés. Ezt követően keresem Őt teljes szívemből, és bocsánatot kérek, illetve megvallom, többé nem akarok a bűn útján járni. A megtérés azt jelenti a felismert bűnt elhagyom, nem élek úgy, ahogyan eddig éltem, hanem az Úr Jézusra figyelek. Csakis Ő tud olyan szívet adni, amely kész Isten akaratát cselekedni. Amennyiben így keressük Őt, Ő megbocsátja bűneinket. Mindezt Jézusért teszi. A bűnbocsánat egy új élet kezdete. Az igazi bűnbocsánat azt jelzi, innentől már nem azon az úton járok, mint eddig, megváltoztatom az életvezetésemet.

Azt is ígéri az Úr, hogy szeme és szíve figyelni fog az imádságokra. Isten teljes szívével részt vesz a velünk való kapcsolatban. Én is mindig teljes szívemmel jelen vagyok? Szeretem Őt és szolgálom teljes lényemmel?

Különösen zárul az előző fejezet, üldözik és kiűzik Pálékat a városból, sőt annak határából is, és erre ők örömmel és Szentlélekkel telnek be (ApCsel 14,1-7). Mennyire mások ők, mint mi. Ez a különös, elzavarják őket, mindenféle csúnyaságot, és hazugságot mondnak rájuk és ők örülnek. Hasonlítsuk össze a saját magatartásunkkal. Mi is örömmel telünk meg amikor ellenkezést vagy bántást tapasztalunk? Inkább az a jellemző, hogy haraggal és zúgolódással telik meg a szívünk. Miért ez a különbség, Talán azért, mert mi már nem számítunk bántásra Jézusért. Úgy gondoljuk dicséret jár a hívőnek. Az apostol élete rámutat, lehet örülni ilyen esetben. Akinek a szíve az Úrral van tele, és minden alkalomban a bizonyságtétel lehetőségét várja, azt nem éri váratlanul a támadás. Pálék nem nyaralni voltak, és nem nyugalmat kerestek. Tudták, Jézusért üldözés is járhat. Másrészt nem felejtették, hogy maga az Úr is szenvedett értünk.

Ikóniumba érkeztek és ott is hirdették az evangéliumot. Az üldözés miatti menekülés nem némította el őket. Azt tapasztalták, hogy a zsidók haragja és bosszúja elkíséri őket. A pogányokat is Pálék ellen hangolták, és ők ennek ellenére hosszabb időt ott maradnak. Bizony ez is különös. Mi azonnal tovább mennénk, nem maradnánk ott, ahol nem fogadnak szívesen, ahol keresztbe tesznek, bántalmaznak. De Pál nem ezekre, hanem az Úrra nézett, és azokra, akik várták és befogadták a jó hírt.

Bátran szóltak az Úrban. El  voltak az Úrban rejtve, és így bátorságot nyertek a szólásra. Az motiválta őket, hogy minél több ember meghallja Isten örömhírét. Mert az evangélium befogadása által nagy változások mehetnek végbe Ikóniumban is. Az Úr velük munkálkodott, megmutatta hatalmát és erejét, különféle jelek és csodák által. Az emberek meglátták, a hirdetett Jézus valóban Isten Fia, valóban feltámadott és él, és nagy dolgokat cselekszik. Az evangélium ellenséges közegben is kifejti hatását.

A helyzet egyre durvul, és ők továbbmennek. Igazából, ez nem is menekülés, mert nem biztonságos helyre távoznak. Nem azt látjuk, hogy csöndbe maradnak, amíg elmúlik a vihar. Nem, hanem ahová mennek, ott hirdetik az evangéliumot. Tulajdonképpen az üldözés mindig tovább lendíti őket. Ők pedig mennek és viszik magukkal az Úr Jézus Krisztust.

Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség

1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség.

Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.

2. Imád a nagy ég ő teljességével, Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével! Tel-

jes a föld s ég dicsőségével, Seregek Ura erősségével!

3. Imád a földnek kiterjedt nagysága, Mind e világnak nagy hatalmassága; A sok népek-

nek minden országa, Roppant táborok sűrű sokasága.

4. Imád téged a napnak fényessége, Az éjszakának titkos setétsége; Imád a holdnak ő

teljessége: A csillagoknak szép ékessége.

5. Imád a tenger s a vizek folyása, A sok hegyeknek magas fennállása; Minden szelek-

nek széjjeloszlása S a madaraknak ékes szólása.

6. Imádlak én is téged, Teremtőmet, Gondviselőmet és Idvezítőmet, Megszentelőmet s

erősítőmet: Én Istenemet, egy Segítőmet.

7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek, Urát végemnek s egész életemnek, Fő szerző

okát a természetnek, Halálnak Urát és kegyelemnek.

8. Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imád-

lak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.

Isten áldásával.

Irigység nélkül

A

 templom építése befejeződött, bevitték a szövetségládát, a szent sátort, majd a szolgálathoz tartozó edényeket és eszközöket is elhelyezték (2Krón 5,1-42). A központi esemény a szövetség ládájának a szentek szentjében való elhelyezése volt. A két kerúb már a helyén állt kiterjesztett szárnyakkal, alá helyezték a ládát. Mindez azért történt így, mert az Úr meghagyta nekik Mózes által, és kijelentette, hogy dicsősége a kerúbok között fog megjelenni. A láda és a kerúbok Isten jelenlétéről tettek bizonyságot. Jelezték, hogy Isten itt van velünk és köztünk. Nem a láda vagy a kerúbok jelentettek erőt, nem azonosították őket Istennel, de bizonyságot tettek arról, hogy jelen van az Úr.

Nekünk már nem egy épület vagy berendezési tárgyak jelzik, hogy Isten jelen van, hanem az Úr ígérete. Ő mondta, hogy ha az Ő nevében vagyunk együtt, jelen van. És ez nem függ helytől, hanem a szív állapotától. Nem a hely jelenti, hogy Isten jelen van, hanem a szív Isten utáni vágya. Ha az Ő nevében vagyunk jelen, vagyis Őérte, mert találkozni akarunk Urunkkal, akkor Ő bizonyosan ott van.

Bárhol összejöhetünk, Ő jelen van. Jelenlétét megerősíti az Ige, amikor olvassuk, általa nemcsak jelen van, hanem szól is hozzánk. Ő nem némán, nem valami homályos erő vagy érzelmi állapot felidézése által van jelen, hanem kijelentése, élő szava által. Amikor a Bibliát olvassuk, az Úr szól hozzánk, szavában élet, és erő van. A szövetségládában található két kőtábla is az igére mutat, Isten szavával mutat utat vándorló népének. Figyeljünk mi is erre az iránytűre, hogy ne tévedjünk el.

Ezek után Salamon megáldotta a gyülekezetet, majd térdre esett az Úr és a gyülekezet előtt. A nagy király leborul az élő Isten előtt. Boruljunk le mi is Előtte, fejezzük ki, hogy meghódolunk az Úr előtt. Egy csodálatos imádságban vallja meg, hogy az Úrhoz hasonló Isten sehol nincs. Látom-e az Úr nagyságát? Meg tudom-e vallani, hogy nincs Hozzá fogható? Bármi, ami istenként akar elénk állni, az élő Úrral összevetve, bálványnak minősül. Isten szövetséget kötő és megtartó Isten. Hűséges és kegyelmes népe iránt. A szövetséget Isten nem szegi meg, de az ember, bizony, nem így van ezzel. Ha teljes szívből megtartod, mondja az Úr. Tehát ez jelzi, nem tartjuk meg, és különösen nem teljes szívből, azonban ez sem jelent elvettetést, mert Isten felkínálja a bűnbánat és a megtérés lehetőségét. Ha a nép felismeri hűtlenségét, vétkét, az Úr megkönyörül rajta, kész megbocsátani neki. Mi már tudjuk, hogy az Úr Jézus Krisztusban magára vette bűneinket, és aki a kereszt alatt leborul és bocsánatot kér, azon megkönyörül.

Salamon látja Isten nagyságát, tudja, nincs Hozzá fogható, és Őt emberi alkotások nem fogadhatják be. Az Újszövetség bizonyságot tesz arról, hogy Isten a legnagyobb csodát vitte végbe, amit még Salamon sem gondolt, emberré lett. Lényét az Úr Jézus személyében emberi testbe sűrítette, és Általa itt járt-kelt közöttünk. Eljött, hogy halljuk és lássuk Őt, és így megismerve segítségül hívjuk minden nyomorúságunkban. Eljött Isten, hogy örök életre mentsen meg.

Sokféle nyomorúság éri Isten gyermekeit, de meg kell látniuk, hogy azok nem véletlenül, hanem bűneik miatt vannak. Isten ezeken keresztül döbbent rá a valóságra, de rádöbbennünk-e? Aki felismeri, hogy minden a vétkei miatt történt, jogos Isten ítélete, és ezt megbánja, azon az Úr könyörül. Sajnos nekünk ritkán jut eszünkbe, hogy a természeti katasztrófák, különféle betegségek és  nyomorúságok Isten figyelmeztetései. Halljuk-e a dörgést, a megváltozó időjárás jelzéseit? Rádöbbenünk-e, hogy nem csak a klímaváltozás ez? Hát akkor mi?  Általuk jelez az Úr, baj van, rossz irányba mennek dolgaink, mert elfordultunk Tőle. Azonban mi már ezekre találunk logikus és tudományos magyarázatot, így elmarad a bűnbánat. Ahol van imádkozás, és az őszinte bűnbánat megjelenik, ott az Úr könyörül. Ahol Isten népe imádkozik, és Őt hívja segítségül, életét kész megváltoztatni, az Úr megkönyörül, elfordítja a csapást, új lehetőséget ad.

Pál a zsinagógában tesz bizonyságot az Úr Jézus Krisztusról (ApCsel 13,23-52). Szíve tele van sodró erejű igehirdetéssel, boldog, mert ezért indult, mindenkinek elmondja a csodát: Isten emberré lett Jézusban. Eljött a megígért Megváltó. Mivel van tele a szívem? Ilyen sodró erejű bizonyságtétellel? Alig várom, hogy elmondhassam, kinek ismertem meg Jézust? Pál az ószövetségből indul ki, tehát onnan kezdi, ahol tartanak. Ebből mi is megtanulhatjuk, onnan induljunk, ahol a másik tart. De ami a lényeg, jussunk el az evangéliumig, Krisztusig. 

Az apostol rámutat, hogy Isten megtartotta ígéretét, mert Ő mindig megtartja, amit ígér. Elküldte a Szabadítót. Mennyit beszélt a próféták által erről, és  most elérkezett az idő, a Szabadító megérkezett. Csak az a kérdés: felismerem-e Őt. Ki ismeri fel Jézusban a Szabadítót? Az, aki látja, hogy rab, és szabadításra szorul. Bizony, nehezen ismerjük fel, hogy ez a világ rabságban tart, és ebből csakis az Úr tud feloldani, szabaddá tenni.

A zsidók megölték Jézust, úgy gondolták, vége ennek a történetnek, de Isten másképp gondolta, és feltámasztotta az Urat. Ahol az ember úgy gondolja, nincs más tovább, lezártuk az ügyet, ott még megvalósul a „De Isten”. Ez mindig életfordulatot jelent, azt üzeni, Isten kézbe vette a dolgokat, és fordít rajtuk. Nincs még lezárva az ügy, életváltozás következik. Ez a kifejezés mindig életfordulatot jelez, biztat, ne add fel, mert Istennek minden lehetséges, meg tudja fordítani a dolgok menetét. Ő a halálból is kihoz. Amikor azt gondolták sokan, hogy Isten népe megsemmisült, leáldozott Jézus napja, akkor Isten fordít egyet a történelem vagy a személyes élet keretén, és minden megváltozik. A „De Isten”, életváltoztató energiákat hoz a felszínre. Amikor a kifejezés elhangzik, lehull a bilincs, elmúlik a rabság, valami új kezdődik Vele.

Az Örömhírt hirdetik Pálék, ami a bűnbocsánat lehetőségét hozza el a számunkra. Rámutat: örömhír az, amit Jézus elvégzett, mert szabadulást hozott mindabból, amiből sem Mózes törvénye és semmilyen emberi terápia által nem igazulhatunk meg. Elhozta a megigazulás lehetőségét, és ezt vére által szerezte meg. Kifizette adósságunkat, eltörölte bűneinket, és így az Atya a rendezett számlát tartja kezében. Isten tudja, hogy a számlát nem mi rendeztük, de a lényeg: ki van fizetve. Ezt nekünk is tudatosítani kell, Ő fizetett, hogy nekünk életünk legyen. Adjunk ezért hálát, és szolgáljuk Őt örömmel.

Az evangélium elérte a nem zsidó embereket is, az egész város hallani akarja Isten üzenetét. Csodaként élik meg, hogy az élő Isten beszél hozzájuk Pál által. Csoda-e számomra az istentisztelet, a Szentírás? Hálás vagyok-e, hogy még mindig hallhatom Isten szavát? Ezek az emberek magasztalták az Úr igéjét, örültek Isten igéjének, kegyelmének, és hittek. A zsidók azonban nem az életváltozásra figyeltek és arra, hogy ezek az emberek is üdvösségre jutnak, hanem a létszámra. Irigyek lettek Pálra, és üldözést támasztottak. Nekik nem az emberek hitre jutása volt a fontos; nagy kísértés, hogy mi sem ezt tartjuk szem előtt, csak azt nézzük, amit a zsidók, ha máshova többen mennek, azt üldözzük el. Az irigység ellen is Jézus igazi megismerése az orvosság.

Ébredj, bizonyságtévő Lélek!

1. Ébredj, bizonyságtévő Lélek! A várfalakra őrök álljanak, :/: Kik bátran szólnak harcra

készek, Ha éj borul le, vagy ha kél a nap. Hívásuk zengjen messze szerteszét, Az Úr-

hoz gyűjtve népek seregét!

2. Ó, bárha lángod fellobogna S ébredne föl sok nemzet fényinél :/: Ó, bár sok szolga,

sarlót fogva, Aratna, mígnem leborul az éj! Urunk, e roppant, ért vetésre nézz: A munka

sok, a munkás oly kevés!

3. Küldd útra hírnökid csapatját, És adj erőt onnan felül nekik, :/: Hogy veszni a pogányt

se hagyják, És szerteűzzék Sátán seregit. Országod jöjjön el minél elébb, Hirdetve

szent neved dicséretét!

Isten áldásával.

Töltőállomás

A

z előkészületek, a munkálatok megszervezése után megkezdődik a templom építése (2Krón 3,1-22). Olyan jó olvasni, hogy az Úr házáról beszél az ige. Azt jelenti, hogy ott jelen van az Úr, mert a házban laknak. Azt is jelzi, hogy ez a ház egy olyan épület, ahol Isten fogadja népét. Nem olyan ez, mint a pogányok templomai, ahol az emberek magukban vannak, eleget tesznek kultuszuknak, hanem az Úr házában találkozás megy végbe az élő Istennel. A ház azt jelenti, jelen van Izráel Istene, jelen van az élő szent Isten, Akivel ott találkozhatnak. Az Úr Jézus imádság házának nevezi. Az imádságon keresztül kerülünk kapcsolatba az Úrral. Megtapasztaljuk, hogy összeköttetésbe kerülünk Vele, és gyógyul az életünk. Úgy is szoktuk mondani, az Atya rendelője az istentiszteleti hely. Mindig jöhetünk ebbe a rendelőbe, várnak és fogadnak. Van megoldás az életünkre, problémáinkra. Isten megtalálta minden bűnre az orvosságot, és ez az Úr Jézus vére. A kereszten bemutatott áldozat, az ott elszenvedett sebek árán gyógyulnak meg lelki sebeink. 

Nagyszerű üzenet a templom építése, jöhet mindenki Istenhez lelki problémáival. Minden problémával jöhetünk, mert az Úrnál van megoldás. Ma már nincs olyan értelemben vett templom, egy központi hely, mint a jeruzsálemi, de áll  a kereszt, és ott átélhetjük a szabadítást, az új emberré alakulást. Isten Jézusban hajol le hozzánk és ölel magához, azt akarja, hogy a bűn útjáról, a pusztulás útjáról az élet útjára lépjünk. És ezt az Úr Jézus által tehetjük meg. A templom állandóságot is jelent, nem egy napra szól ez az épület, hanem hosszú időre. Az Úrral való kapcsolat egy életre szól. Nem alkalmi, ne csak a bajok idejére korlátozzuk, jöjjön és segítsen az Isten, hanem járjunk az Úrral. Figyeljünk igéjére, és Ő általa igazgatja lépteinket.

Kialakítják a templom belső terét, minden Isten terve szerint készül. Legbelül áll a Szentek Szentje, ott található a szövetség ládája, és ott éli át a főpap egy évben egyszer az Úr jelenlétét, a Szentségessel való találkozást. A Szentek Szentjét függöny választotta el a szentélytől, szinte lezárta a befelé vezető utat. Mert Isten jelenlétét az ember nem tudja elhordozni. Áldjuk az Atyát, mert megoldást talált erre a problémára, Ő nem akarja, hogy távolság legyen Őközötte és miköztünk, ezért emberré lett az Úr Jézus Krisztusban. Az elválasztó kárpit pedig Jézus kereszthalálakor kettészakadt. Nincs már elválasztás, Jézus által szabad az út. Jöhet mindenki, az Úrhoz. Szabad Őt keresni és segítségül hívni. Jézus által a legelesettebb ember is keresheti Istent, és eljuthat Hozzá. Sőt, már Jézus által maga az Atya keresi elveszett, tékozló gyermekeit.

Elkészülnek a templomhoz tartozó eszközök, a szent kenyerek asztala, a lámpatartó, a mosdómedence is. A medence jelzi a megtisztulást, megtisztulásra van szükségünk. A bűn beszennyez, mert bűnben születtünk, azonban az Úr Jézusban való hit által megtisztulhatunk. És ebben a megigazított életben növekedhetünk. Ha valaki megtisztul Jézus kegyelme által, nem szükséges ismét bekoszolódnia. Haladhatunk a megszentelődés útján.

Ehhez az Úr igéjére van szükség. Akkor szentelődünk meg, ha figyelünk Isten szavára, ha azt megtartjuk, és engedjük, hogy vezessen. A lámpatartó az igére utal. A zsoltáros úgy mondja, lábam előtt mécses a te igéd. Van mécsesünk, világító eszközünk, nem kell már sötétben botorkálni. De használjuk-e? A lámpatartó az élő Igére, az Úr Jézusra is utal, Ő a világ Világossága, és aki ebben a Világosságban jár, az nem téved el, életre jut.

Kilendül az evangélium, és csodálatosan halad előre (ApCsel 13,1-22). Nem statikus, hanem dinamikus az első keresztyének élete. Az Úr nem engedi, hogy magukkal legyenek elfoglalva, az üldözések által tereli új búzamezők felé őket, és ők mennek örömmel és békével a szívükben. Anitókhiában egyre növekszik és erősödik a gyülekezet, szinte lelki és missziói központtá alakul át. Innen indulnak a feltámadott Úr követei, és ide térnek vissza felüdülni. Olyan ez a hely, mint egy bázis, egy repülőgép-hordozó anyahajó, ahol a bevetés után a gépek üzemanyagot vesznek magukhoz, majd ismét indulnak küldetésük elvégzésére. Antiókhiából küldik ki Pált és Barnabást, és ide térnek vissza majd újra feltöltődni. Nekünk is kell egy hely, ahol feltöltődhetünk, ahol megérthetjük az Úr akaratát. Imádság és böjtölés közben hallják meg Isten akaratát, elhívó szavát. Tehát teljesen ráhangolódnak Istenre, keresik, mit is akar tenni általuk, és a válasz megérkezik.

A Szentlélek Isten szabja meg az útirányt és vezeti őket. Ciprus ma kedvelt üdülőhely, ám Pál nem üdülni megy oda, hanem Krisztusról bizonyságot tenni. Viszi az élő Urat, és ott is életek gyógyulnak és változnak meg. Mit és kit viszünk mi, amikor elmegyünk otthonról? Visszük mi is az Urat? Történik változás életünk által? Nyernek vigasztalást és reménységet a bajba került, megrekedt emberek? Vagy csak a magunk bajával vagyunk elfoglalva, kúráljuk magunkat, és megfeledkezünk arról, hogy a hívő ember Jézus követe?

Pálék mellett láthatjuk János Márkot is, aki segíti a misszionáriusok munkáját, de egy idő után visszafordul. Miért? Pontosan nem tudjuk, de én úgy látom, korai volt Márk bekapcsolása ebbe a szolgálatba, nem volt elhívása, az Úr Pált és Barnabást küldte. Lehet, hogy Barnabás akarta, hogy az a fiatal, aki látta az Urat, velük legyen, de még nem volt erre alkalmas. Kár siettetni az emberek bekapcsolását a gyülekezeti életbe, engedjük, hogy emberi ráhatás nélkül, maguk ismerjék fel, mit is kell tenniük. Aztán Márk, pont azért, mert ismerte Jézust, voltak személyes tapasztalatai, nem akart mellékszereplő lenni. Nem akart csöndben név nélkül szolgálni. Néha ez is probléma, kitűnni akarunk, és nem csendben szolgálni. Nem lábat mosni szeretnénk, mert az nem tetszetős munka.

Pál és Barnabás megtapasztalják az Úr hatalmát, a gonosz nem tudja őket megakadályozni az előrehaladásban. Az evangélium diadalmasan halad előre.  Vannak akadályok, a gonosz munkálkodik, de lépten-nyomon átélik, hogy Jézus a győztes. Ezek a próbák hiterősítők, egyre nagyobbá válik előttük az Úr, és meglátják, hogy Őelőtte nincs akadály.

Páfoszon a helytartó hívatja Pálékat, mert hallani akarja az Isten beszédét. Akarom-e én hallani az igét? Van-e bennem ilyen vágy, mint ebben a helytartóban? Mindent megteszek-e azért, hogy olvashassam és hallhassam Isten üzenetét? Ez az ember megértette, hogy Pálék nem véletlenül kerültek a szigetre, nem azért jöttek, hogy a tengerben lubickoljanak, hanem életbe vágó hírt hoztak. Az Élet evangéliuma van rájuk bízva, és ezt neki is hallani kell. Nem véletlenül vannak gyülekezetek, nem a múlt ittmaradt kövületei ezek, és ugyanígy a Biblia sem egy régi kor írásos emléke. Nem! Ez az élő Isten hozzád szóló üzenete, évezredeket ölelt át az Úr, hogy most neked szóljon, kihívjon önmagadból, a ma hódoló mammonizmusból, és elhívjon követésére. Jézus szól, mert igazi és örök életet hozott, és erről neked is tudni kell. A templomok is ezt jelzik, Isten itt van köztünk, a kereszt, a csillag, a kakas, a megszólaló harangszó üzeni: állj meg, ne robogj el mellettem. Sokan mondják, nem látjuk Istent, pedig Ő itt van, jelez az épületek által is, azt mondja, jöjj, és itt meghallod szavamat. Állj meg, légy csöndben, és megcsendül majd a halk és szelíd hang.

Ki Istenének átad mindent

1. Ki Istenének átad mindent, Bizalmát csak beléveti, :/: Azt csudaképpen őrzi itt lent,

Ínség, baj közt is élteti. Ki mindent szent kezébe tett, Az nem fövényre épített.

2. A súlyos gondok mit használnak, A sóhaj, sok jajszó mit ér, :/: Ha sebeink még job -

ban fájnak S mindennap kínunk visszatér? Így terhünk egyre súlyosabb, Ha lelkünk bú-

nak helyet ad.

3. Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz, :/: Az Úr rendelte

kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz. Ki elválasztá életünk, Jól tudja, hogy mi

kell nekünk.

4. Zengj hát az Úrnak s járd az utat, Mit éppen néked Ő adott; :/: A mennyből gazdag ál-

dást juttat S majd Jézus ád szép, új napot. Ki Benne bízik és remél, Az mindörökké Vé-

le él.

Isten áldásával.

Erős Isten

S

alamon gyorsan munkába lendült, hozzáfogott Isten országa építéséhez (2Krón 1,18-2-17). Ez az első, a mindennél fontosabb, építeni az országot. Amikor uralkodni kezd az ifjú király megfelelők a körülmények. Isten megszilárdította az országot. Dávid legyőzte a külső és a belső ellenséget, nyugalom van, és Salamon ezt az ország építésére, a további növekedésre használja. Nem vár, hanem azonnal nekifog, mert nem tudni, meddig tart ez az időszak. A békés időszakot Isten országa építésére és a hitben való növekedésre kell fordítanunk. Mire eltelik a nyugodt időszak, legyünk erősek az Úrban. A gonosz készen áll a támadásra, de ha felkészültünk, ha megerősödtünk az Úrban, nincs esélye. Most kell megismernünk Isten igéjét, mert általa tárul fel előttünk Isten Lénye és akarata.

Hírámnak küldött levelében a király bizonyságot tesz az Úrról, és megvallja, hogy a mi Istenünk minden Istennél nagyobb. Így ismerte meg Őt apja bizonyságtételeiből, és így tapasztalta meg ő is. Nem volt sima az út a trónig, emberileg esélye sem volt, de Isten őt választotta, és eltávolította az útból az akadályokat. Ami emberileg megoldhatatlannak tűnt, azt Isten megoldotta. Bátran tesz bizonyságot Isten nagyságáról Salamon, nem foglalkozik azzal, hogy mit szól majd ehhez Hírám, Tírusz királya. Ő így ismeri Istent, egyetlen, és legnagyobb hatalomnak, és ezt el is mondja. Akkor is vállalja meggyőződését, ha ezzel mások nem értenek egyet. Hitünk vállalása nem mások hozzáállásától függ, nem az a hangsúlyos, sért-e valakit, hogy Jézus Isten Fia, Megváltó. Azt kell látnunk: ezt a csodálatos hírt, Isten drága kegyelmét mindenkinek tudnia kell. Azért bízza ránk Isten neve ismeretét, hogy azt továbbadjuk másoknak.

Mindez arra késztet, hogy gondoljuk végig, mennyire ismerjük Istent? Kicsoda Ő nekem? Csak akkor tudok vallást tenni Róla, ha ismerem. Salamon ismerte, kereste Őt, és Tőle kért útbaigazítást uralkodása kezdetén. Akkor ismerem meg Őt, ha keresem, ha mindennél jobban feszít az Úr megismerésének vágya. Istent Jézus Krisztusban ismerhetem meg, Ő az Atya képmása. Ehhez azonban az Úr Jézussal kell találkoznom. Az ige megismerése és az annak való engedelmesség által egyre jobban megismerem Őt. Aki segítségül hívja, és átéli, hogy a bűnből, az atyáinktól örökölt hiábavaló természetünkből megszabadít, annak nem lesz kétsége afelől, hogy Ő erős Isten. Aki megtapasztalja a maga erőtlenségét, korlátait, és ezekben megéli az Úr hatalmát, az tudja, hogy élő és erős Szabadító Ő. Igen, Ő a bűn és a halál felett aratott hatalmas diadalt, ebből meríthetünk erőt. Hitünk akkor lesz győztes, és akkor nem hátrálunk meg, ha mindig Őreá nézünk. Tekintsünk a Győztesre!

Azonban jó tudni, hogy Isten a szívünkben, a Lélek templomában akar lakni. Már nem nagy épületek emelését várja, hanem azt, hogy az életünket engedjük át Neki. Azt várja, hogy fogadjuk a szívünkbe a Fiút, Aki majd formál és vezet. Gyakran könnyebb templomot építeni, mint az életünket templommá szentelni és az Úr hatalma alá engedni. A templomban otthagyhatjuk az Urat, de ha az életünkbe fogadjuk, akkor velünk lesz, akkor már nem tehetjük, amit akarunk. Ha Jézus az Úr, akkor már Ő mondja meg, mit is tegyünk. Így szól: Kövess engem. Ez a keresztyén élet, a Jézusi tanítványság lényege. Kövessem Őt mindenben.

Az Úr hatalmasan cselekedett, megmutatta, hogy nem Heródes az igazi hatalom, hanem Ő (ApCsel 12,20-25). Heródes csak börtönbe záratni képes, de onnan kihozni, őrök és bilincsek közül egyedül az Úr Jézus képes. Ő tud kihozni a bűn és a halál rabságából is. Az ember a bűn és a szenvedélyek rabságába kerül, de onnan kijönni már képtelen. A bűn bilincseit az Úr oldja le. Az az igazán szabad a bűn hatalmától, akit a Fiú megszabadít.

Heródest az ellenséges indulat fűti, mennyire más a mi Urunk indulata. Érdemes Jézus indulata fényében megvizsgálni az embereket, bizony, nagy a különbség. Jézus indulata alászálló indulat, Ő nem tör magasba, nem akar másokat eltiporni, hanem saját életét adja a bűnös emberért.

Az Úr Jézus mindig az Atyát állította a középpontba. Őt dicsőítette az emberek között. Heródes a maga dicsőségét keresi. Önmagát állítja a középpontba, Istenként áll az emberek elé. Elfogadja az Istennek járó dicséretet, és ennek megvan az eredménye. Isten senkinek sem adja a dicsőségét. Ezért mi is Őt dicsérjük. Aki nem Istennek adja a dicsőséget, hanem magának sajátítja ki, az elveszik.

Az is jól látszik, hogy az emberek a jólétért vagy a megélhetésért gyakran a vezetők kedvében járnak. Azt mondják, amit hallani akarnak. Azonban ezek nem őszinte vallomások, mind érdekből születnek.

Ne engedjünk a gonosz munkájának, mondjunk nemet a hazugságnak, a behódolásnak, és lássuk meg, hogy az Isten ellen támadó, magát dicsőítő király ideje lejár. Elkérik az életét, az Úr igéje ellenben növekszik. Isten igéjét és az ország növekedését nem lehet feltartóztatni. Az akadályok előbb-utóbb eltávolíttatnak az útból. Saul úgy, hogy Pál lesz belőle, Heródes pedig úgy, hogy meghal. Aki leborul az Úr előtt és Neki ad dicsőséget, az megváltozott szívvel és élettel szolgálhatja Őt. Saul meghódolt Jézus előtt, elfogadta Megváltójának, így élete előre halad, és hatalmas dolgot visz általa végbe az Úr. Az Úrnak átadott élet egyre növekvő életté válik.

VÁGYOL-E ELHAGYNI BŰNEIDET?

1. 

Vágyol-e elhagyni bűneidet?

Az Úr vérében van nagy erő.

Vágyol-e győzni a Sátán felett?

E vérben csodás az erő!

Van erő, van, csodás erő van

Jézusunk vérében,

Van erő, van, csodás erő van

Jézus drága, szent vérében!

2. 

Ó, ha a büszkeség rabja vagy tán,

Jézus vérében van nagy erő!

Jöjj csak, hisz gyógyírt lelsz a Golgotán,

E vérben csodás az erő!

Van erő, van, csodás erő van

Jézusunk vérében,

Van erő, van, csodás erő van

Jézus drága, szent vérében!

3. 

Érzed-e, hogy szíved oly salakos?

Jézus vérében van nagy erő!

Tisztátalan szívet tisztára mos,

E vérben csodás az erő!

Van erő, van, csodás erő van

Jézusunk vérében,

Van erő, van, csodás erő van

Jézus drága, szent vérében!

4. 

Szolgálni vágyol-e Jézust talán?

Jézus vérében van nagy erő!

Csak neki zengeni nap nap után?

E vérben csodás az erő!

Van erő, van, csodás erő van

Jézusunk vérében,

Van erő, van, csodás erő van

Jézus drága, szent vérében!

Isten áldásával.

A láncok lehullanak

S

alamon átvette a hatalmat, most már ő vezeti az Úr népét, ő jár apja nyomdokain, az Úr útján (2Krón 1,1-18). Fiatalon lép trónra, de nincs benne gőg. A fia, Roboám, már egészen más lesz, ő majd érezteti, hogy uralkodó, Salamon alázatos. Látja a feladat nagyságát és a maga alkalmatlanságát. Ezért az Úr elé járul, Őt keresi, és Tőle kér segítséget. Isten iskolájába iratkozik be, maga az Úr készíti fel mindarra, ami előtte áll, ami rá vár. Ez fontos útmutatás a mi életünk számára is, keressük az Urat, kezdjük mindig Nála, és kérjük, hogy Ő készítsen fel. Ehhez azonban szükséges alkalmatlanságunk felismerése. Bizony, ma gyakran nagyon is alkalmasnak gondoljuk magunkat az Úr szolgálatára. Különféle iskolák és képzések készítenek fel, és úgy gondoljuk, mi vagyunk a legmegfelelőbbek. Mi vagyunk a legalkalmasabbak. Azonban az Úr közelében helyünkre kerülünk, meglátjuk, egyedül nem megy, felismerjük kicsiségünket. Pál sok év után is kicsinek látta magát. Aki a maga szemében kicsi, az előtt az Úr egyre nagyobb lesz. Annak a szívében ez a vágy ég: Neki növekednie kell. És ez a leglényegesebb, mindig Ő növekedjen, Ő legyen a legkimagaslóbb.

Salamon az Urat keresi, Vele kezdi el uralkodását, Tőle kér tanácsot, az Ő támogatására vár. Salamon az Úr jelenlétét keresi előbb, és majd az Úrral együtt akarja elkezdeni a munkát. Kezdjünk mi is az Úrral, mindig a jelenlétéből lépjünk bele a mindennapokba.

Salamon ezer égőáldozatot mutatott be. Talán erre azt mondjuk, megtehette. Mi volt neki ezer állat? Én azonban úgy látom, nagy dolog volt. Mert ma is sokan megtehetnék, hogy az Úrnak minél többet adjanak, egész életüket Neki szenteljék, de megteszik-e? És én mindig annyit adok az Úr ügyére, amennyi tőlem telik? Nem magától értetődő az sem, ha valaki a sokból sokat ad. Van, amikor a sokból is csak morzsákat juttat valaki az Úrnak.

Isten felel az imára, megjelenik neki, és lehetőséget ad a kérésre. Salamon kérhet Istentől. Ez hatalmas lehetőség. Nem mindegy, hogyan él vele. És ő jól élt vele, a lehető legjobban. Bölcsességet és tudást kért, azt, amire valóban a legnagyobb szüksége van. A bölcsesség az Úrtól való látást, a Tőle kapott jó döntési képességet jelenti. Salamon mindig az Úr akarata szerint akar cselekedni, és ehhez az Úr bölcsességére, az Ő Lelkére van szükség. Mennyire másképp lát, mint mi. Legtöbben gazdagságot, hatalmat, dicsőséget, az ellenfelekkel való leszámolást kértük volna. Ő nem. Salamon teljesen úgy gondolkodik, ahogyan majd az Úr Jézus a tanítványai számára elmondja, hogyan is éljenek, mi legyen életük középpontjában. Keressétek először Isten országát és igazságát, Salamon kérései pont ezen a nyomon haladnak. Ő Isten országát teszi az első helyre, a többit rábízza Istenre. És ő megtapasztalja az Úr Jézus által elmondott ige valóságát. Isten a folytatást is megígéri. Mivel Isten országa ügyét tette első helyre, megkapja azt is, amit nem kért. Isten országának ma is ez a logikája, az Úr ma is így vezet bennünket. Aki Őhozzá fordul, jelenlétét igényli, és a Neki való életet és szolgálatot teszi első helyre, megkapja majd a többit is. Mindazt megadja az Úr, amire szükségünk lesz ebben a világban. És egészen más kapni, mint szerezni és azt görcsösen markolni.

A gyülekezet imádkozik, Isten cselekszik, elküldi angyalát, és kiszabadítja Péter apostolt a börtönből (ApCsel 12,6-19). Mit tesz közben Péter? Alszik! Még csak nem is imádkozik. De ez nem megbotránkoztató, hanem inkább erőt adó jelenet. Hát nem csodálatos és nagyszerű, hogy ilyen békessége van, tud aludni a börtönben? Tud aludni úgy, hogy tudja, a király őt is ki akarja végeztetni. Péter élete az Úr kezében van, és tisztában van azzal, egy hajszál sem hullhat le a fejéről mennyei Atyja akarata nélkül. Kell ennél több? Ez a békesség forrása. Jelen van ez az én életemben? Én is ilyen nyugodtan alszom nehéz helyzetekben, nehéz körülmények közt, tudva, hogy az Úr velem van?

Amellett se menjünk el, hogy két katona között alszik, két lánccal megkötözve. Csuda egy kényelmes szállás lehet, luxushotelben. Mennyi nyafogás lenne bennünk, ilyen hely, még aludni sem lehet rendesen, tör a lánc, zavarnak a katonák. Péter nem törődik a körülményekkel, szíve tele van az Úrral, és boldog, hogy szenvedhet Érte. Ez nagy kegyelem. Boldog vagyok-e, amikor nehéz körülményeket kell elviselnem az Úr nevéért? Egyáltalán a Neki való szolgálatért, lelkek mentéséért fel tudom-e adni a kényelmemet? Lehet, hogy pont azért nincs ébredés, mert a kényelmes életünk, a test szokásai fontosabbak, mint a másik ember Jézushoz vezetése. Péter olyan mélyen alszik, hogy  a fényre se ébred fel, úgy kell oldalba lökni, ébreszteni. Aki ismeri az Úr Jézust, az tud ilyen békességgel, ilyen nyugodtan ellenni. Az nem fél, mert tudja, hogy ott is az Úr kezében van. Csak az történik, amit Ő megenged.

Péter, amikor rádöbben szabadulására, a gyülekezetet keresi fel. Nem menekül, nem az életét menti, hanem az imádkozók közé megy. És a gyülekezet most is imádkozik. Nem csak egy rövid imafoszlányt küldenek az ég felé, hanem folyamatosan és tartósan imádkoznak. Elmondják Istennek, ami a szívükben van, és várnak Rá. Ezek az emberek imádkoztak ugyan, és mégis megdöbbentek, amikor Péter megjelent. Talán nem is a szabadítást kérték, és most meglepődtek, mert Isten ilyen hatalmasan cselekedett. Mert Ő megcselekszi azt is, amit mi el sem tudunk képzelni.

Amikor az Úr angyala megjelenik, a láncok lehullnak. Nem Péter verte le bilincseit, és nem is ő számolt le a katonákkal és szabadította meg magát. Itt teljes mértékben a feltámadott Úr cselekszik. És ez azt is jelzi, hogy az igazi szabadulás mindig Tőle jön. Ha Hozzá fordulunk, lehullanak a bilincsek. Sőt, igazán akkor éljük át a szabadítást, amikor nem mi akarjuk magunkat megszabadítani, hanem engedjük, hogy levegye bilincseinket.

Ha viszont kérték, hogy szabadítsa meg az Úr Pétert, akkor mégsem várják, hogy megszabadul az apostol. Számukra is meglepetés, ami történt. Mert Isten tud meglepetést készíteni az övéinek. Azonban nem baj, ha várjuk is, hogy amit kérünk, azt megcselekszi az Úr.  Várják Pétert, de a kaput elfelejtik kinyitni.

Azt is jó látnunk, az Úr mindenütt Úr. Nem jelent Neki akadályt a börtönajtó és a bilincs sem. Ezért ne féljünk, Ő mindenhonnan ki tud hozni. Az is fontos, hogy a gyülekezet nem emberi kapcsolatok kiépítésébe kezd, nem is váltságdíjat gyűjt, hanem imádkozik. Legyünk mi is ilyen imádkozók. Bízzuk az Úrra minden dolgunkat.

Milyen jó!

Milyen jó, milyen jó, milyen jó!

Jézus áldott szava oly gyógyító,

Nékem szól az Ige, szívem örömmel tele,

milyen jó, milyen jó, milyen jó!

Szabadít, szabadít, szabadít!

Többé bűn-bilincs engem nem szorít,

Boldog, új életet Jézussal ma kezdhetek,

Szabadít, szabadít, szabadít!

Milyen szép, milyen szép, milyen szép!

Ez a krisztusi új testvériség,

Igaz hű szeretet, forraszt össze szíveket,

Milyen szép, milyen szép, milyen szép!

Urunk hű, Urunk hű, Urunk hű!

És az út, melyre Ő hív, gyönyörű,

Csábít bár a világ, megtart Ő mindenen át,

Urunk hű, Urunk hű, Urunk hű!

Jézus él, Jézus él, Jézus él!

Vele járni és győzni: ez a cél,

Bárhová küld az Úr, megyek és hitem újul,

Jézus él, Jézus él, Jézus él!

Isten áldásával.