Keretbe foglalva

A

z utolsó gondolatokat olvassuk, amelyek az Isten áldását hordozó házastársról és a házasságról szólnak (Példb 31,10-31). Amit elsőnek meg kell jegyezni, a szerző meglátja házastársának értékeit és azt el is ismeri. Szükséges megfogalmazni és kimondani azt, amit a másikban jónak, szépnek látunk, megköszönni az áldásokat, amiket ő hozott az életünkbe.

Amint látjuk, a belső értékeket emeli ki, azokra teszi a hangsúlyt, ezzel rámutat arra, hogy ezek a tartós értékek, hiszen a külsők változnak és elmúlnak. Fontos ez korunk embere számára is hiszen ma elsősorban a külső értékekre, a szépségre helyezik a hangsúlyt. Másrészt a külső szépséggel nincs mindig arányban a belső szépség, ezért ne csupán a külsőre, hanem a belső tartalomra is figyelni kell. Mennyi csalódás származik abból, amikor csupán a külsőre figyelünk, és nem számít a belső, a lelki tartalom. A szentíró kifejti, hogy nem mindegy ki a házastársunk, nem mindegy mi irányítja a szívét, az életét. Fontos, hogy az Urat félje. Fel kell tenni a kérdést szempont-e ma, hogy hívő ember, az Úr Jézus tanítványa legyen a házastárs? Mert az igazi belső értékek az Úrral való kapcsolatból származnak. Aki Vele állandó kapcsolatban van, az belsőképpen növekedni fog. A test szépsége, ereje elmúlik, de a belső ember napról-napra megújul, és szépül. Ez azt is jelzi, hogy mindig a belső értékekre tegyük a hangsúlyt és vigyázzunk, hogy ne cserélődjenek fel életünkben ezek a sorrendek. Az Újszövetség is ebbe az irányba tereli gondolatainkat: „Ne a külső dísz legyen a ti ékességetek, ne a hajfonogatás, arany ékszerek felrakása vagy különféle ruhák felöltése, hanem a szív elrejtett embere a szelíd és csendes lélek el nem múló díszével: ez értékes az Isten előtt” (1Pét 3,3-4).

Csodálatos, amikor az Úrban élhet egy házaspár, amikor a fentebb említett értékek töltik be lényüket, amikor Isten országa a fontos számukra. Úgy vélem azonban, hogy a mai ember szívéből is feltör a kérdés: „Derék asszonyt kicsoda találhat?” (10). A válasz pedig az, hogy senki. Miért? Mert a szentírás bizonyságtétele alapján nem nekünk kell keresni a házastársat, hanem el kell kérni az Úrtól. Ő megígérte már Ádámnak, hogy hozzáillő segítőtársat ad a számára: „Akkor azt mondta az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek neki egy hozzá illő segítséget” (1Móz 2,18, Kecskeméthy). Aki maga keres társat, könnyen csapdákba kerülhet, hiszen a külső csalóka, de a szív is gonosz és becsaphat. Aki azonban hittel kapaszkodik a fenti ígéretbe, megtapasztalja, a házasság Istentől való áldását, örömét. Tehát az ígéretre figyelve ezt a kérdést is nyugodt szívvel bízzuk Rá.

Az istenfélő házastársak „nevetve” aggodalom nélkül nézhetnek a holnap elé. Miért? Mert jelenük és a jövőjük Isten kezében van, aki gondoskodik róluk. Ezért komolyan veszik, hogy elég minden napnak a maga baja.

A kolosséi levél is befejeződik ma, Pál üdvözleteket vet papírra (Kol 4,14-18). Nemcsak saját üdvözletét küldi, hanem a mellette levő munkatársaiét is Így kerül a levélbe Lukács is, az orvos, aki mégsem orvosi hivatásáról, hanem írói munkásságáról válik híressé, és jelent áldást sokak számára. Mennyi életet formáló üzenet érkezett felénk az általa papírra vetett Apostolok Cselekedeteiből, vagy hány élet született ujjá evangéliuma olvasása által. Mennyivel szegényebb lenne a hitünk és az ismeretünk is ha nem írja le Jézus születésének történetét, és több csak általa tovább hagyományozott történetet. Most az apostol mellett tanul és szolgál, törődik öreg barátjával. Jó, ha mi is meglátjuk a másik Istentől kapott ajándékait és tudunk értük hálásak lenni, azokat elismerni.

Kéri a gyülekezetet, hogy ezt a levelet juttassák el Laodíceába, az oda írtat pedig hozzák Kolosséba. Ezáltal rámutat, hogy az istentől kapott üzenetet tovább kell adni. A gyülekezetnek kell gondoskodni arról, hogy az élet vize tovább áradhasson és ne rekedjen meg náluk. Így mi is felelősek vagyunk azért, hogy, mint élő csatornák tovább vezessük a kegyelem igéit, elérjenek családtagjainkhoz, ismerőseinkhez, mindazokhoz, akik körülvesznek bennünket. Azért kaptuk az evangéliumot, hogy tovább adjuk.

Innen tudjuk meg, hogy Pálnak volt laodíceába írt levele. A levelet a kegyelem zárja le, tulajdonképpen keretbe foglalja, hiszen a köszöntésben is jelen volt a kegyelem kívánása, és most itt is jelen van. Ezzel kifejezi, hogy a tanítvány kegyelemből él, életét a kegyelem foglalja keretbe. Adja az Úr, hogy a mi életünket is a kegyelem keretezze be mindennap.

 Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem

1. Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem, Míg üvölt a habtusa, S nő a vész a tengeren, Rejts el, rejts el, itt ne hagyj, Míg eláll a fergeteg; Biztonságos révet adj, S majd fogadd el lelkemet.

2. Nincs nekem más enyhelyem, Szívem Téged hív s keres, Ó, maradj itt, Mesterem, Őrizz, adj erőt, szeress! Véled állom a vihart, Hit s erő Te vagy, Te Szent, Szárnyad árnyával takard Fejemet, a védtelent.

3. Csak Te kellesz, én Uram, Benned mindent meglelek; Támogasd, ki elzuhan, Gyógyítsd meg, ki vak s beteg. Szent szavadra hallgatok, Tévedés az én bajom, Én hamisság s bűn vagyok, Te igazság s irgalom.

4. Kegyelem vagy, égi jó, Mely minden bűnt eltörül, Hagyd, hogy gyógyító folyó Tisztogasson meg belül. Élet-kút vagy, lüktetés, Vízmerítni drága hely, Ó, buzogj fel bennem és Öröklét felé emelj.

Wesley K., 1705-1788

Isten áldásával.

Az új élet szülőszobája

K

önyvünk utolsó fejezetéhez érkeztünk (Példb 31,1-9), mennyi bölcs gondolat, lényünket tápláló és formáló üzenet hangzott el már eddig. Mi épült be ezekből lényünkbe? Mi az, ami a mindennapok során, mint világító szövétnek utat mutat döntéseink és tetteink előtt? A mai szakaszban Lemúél király anyjától tanult beszédet adja tovább. Azt láthatjuk ebből, hogy gyermekkorában édesanyja foglalkozott vele, formálta lelki világát, és amit átadott a számára az megmaradt benne, és komolyan is vette. Nem tudjuk ki volt ez a király, talán valamelyik arab törzsnek lehetett feje, ez is szép példája annak, hogy a zsidók a testvérnéptől is átvettek pozitív dolgokat. Mert ami jó, ami előrevivő, hasznos és értékes, amiben felcsillan Isten bölcsessége, azt érdemes átvenni.

Tehát egy édesanyáról olvasunk, aki szívén viseli gyermeke életét, sőt azt olvashatjuk ki a szövegből, hogy fogadalmat tett gyermekéért az Úr előtt. Ez jelentheti azt, mint Anna életében, hogy várnia kellett a gyermekáldásra, és Ő Isten elé járult fájdalmával, Tőle kérte az áldást. De nem csupán kérte a gyermekáldást, hanem fel is ajánlotta a születendőt Isten számára, ahogyan anyja a gyermek Sámuellel is tett. Csodálatos ez, nem csupán kér valamit, hanem ha megkapja, visszaadja, rábízza az Úrra. Tudunk-e így kérni? Tőle kérjük, majd Rá bízzuk-e gyermekeinket? Ez a fogadalom születhetett a gyermek betegsége idején is, az Úrtól kérték és várták a gyógyulást, Hozzá fordultak, majd a fogadalommal hálájukat fejezték ki. Mi is forduljunk az Úrhoz gyermekeink érdekében, ajánljuk fel őket az Úr, az Ő szolgálata számára, mert nincs nagyobb annál, mint az Urat szolgálni, Őt dicsőíteni, és országát építeni, már itt a földön. A fogadalom nemcsak azt jelentette, hogy egy ünnepélyes alkalommal felajánlotta Istennek, hanem azt, hogy utána mindent megtett, hogy ez a fogadalom megvalósuljon. Nem elég megfogadni valamit, hanem azt meg is kell valósítani. Gondoljuk végig Isten előtt tett fogadalmainkat, mi lett velük? Mi lett a házasságkötéskor, keresztelőkor, úrvacsoraosztáskor tett fogadalmainkkal? Komolyan vesszük őket? Higgyük el, Isten komolyan veszi, és számon fogja rajtunk kérni. Számon kéri, hogy mindent megtettünk-e a fogadalom megvalósulásáért.

Ez az anya bölcsen nevelte gyermekét, felhívta figyelmét a veszélyekre, óvta őt. Nem azt mondta, hogy igyon és járjon a nők után, mert akkor lesz belőle férfi, hanem felismerte és ezt vállalta is, hogy az alkohol, a kicsapongó élet nem férfivá formál, hanem leépít, és megbízhatatlanná tesz. Az ember tanácsadója nem lehet az ital, Isten a maga bölcsességét adja a számára. Mi pedig, már tudjuk, hogy alkohollal való megrészegedés helyett, be lehet töltekezni Szentlélekkel. A tanítvány Lélekkel betöltekezve járhatja az élet útját és ezáltal teremheti a Lélek gyümölcsét.

Kiemeli még az anya a szegények és a gyöngék védelmét és segítségét. Aki Szentlélekkel van betöltve, az helyesen ítél, és cselekszik, abban van együttérzés és segítőkészség, ott ahol segítségre szorulnak. Így vezessen bennünket a Lélek, tegyen józanná és érzékenyekké mások problémái iránt.

Pál apostol is levele befejezéséhez érkezett, bemutatja a postásokat, és átadja munkatársai köszöntését (Kol 4,7-13). Tükhikosz és Onézimosz viszik az apostol levelét Kolosséba. Tükhikosz Pál munkatársa és kísérője volt harmadik missziós útján. Pál bízott benne, szeretett testvérként tartja számon.  Onézimosz szökött rabszolga volt, aki Kolosséból származott és talán most megy először vissza gazdájához, Filemonhoz. De most már másképp megy, mint ahogy jött. Akkor menekült, mert lopott gazdájától, most pedig, Pál lelki gyermekeként, személyes követeként, a szíveként érkezik. Pál számára a börtön szülőszobává alakult át, egy szökött rabszolga újjászületett Pál munkája nyomán. Isten ma is csodálatosan át tudja alakítani életünk helyszíneit, a betegágy is lehet szülőszoba, a munkahely is szolgálhatja mások lelki megszületését, hitre jutását. Mindez azonban akkor megy végbe, ha mi is fontosnak tartjuk a másik emberrel való foglalkozást, ha hisszük, hogy még a reménytelennek tartott ember élete is újjá lehet. A két küldöttnek az a feladata, hogy beszámoljanak Pál és munkatársai helyzetéről, hogy megláttassák, nem kell értük aggódni, mert az Úr gondoskodik róluk.

Pál mellett találjuk Márkot, aki annak idején visszafordult, majd azután, amikor ismét jelentkezett a missziói útra Pál nem tartotta alkalmasnak. Lám most mégis ott van, valószínűleg Márk is rádöbbent igaza volt Pálnak. Az Úr elhívása visszavonhatatlan, ezt tapasztalja Márk is, de ki kell várni, az Úrtól rendelt időt. Ha siettetjük a dolgokat, konfliktusok keletkeznek. Ott van Pál mellett Epafrász is, aki Kolosséi, aki által hitre jutottak, aki most is hordozza őket imádságaiban.

Pál életét az Úr gazdagon megáldotta, ám mindezek ellenére neki is szüksége volt munkatársakra, akikkel együtt imádkozott, akik sok feladatot elvégeztek, és az utógondozás munkáját felvállalták. A levelek is azt jelzik, Pál számára fontos az újonnan születettek további gondozása, segítése, hogy felnőtt keresztyénekké válhassanak. Nekünk is szükségünk van munkatársi közösségre, együtt imádkozásra, segítségre. De fontos, hogy a hitben még gyermekeket tovább segítsük.

Jövel, Szentlélek Úr Isten

1. Jövel, Szentlélek Úr Isten, Töltsd bé szíveinket épen, Menynyei szent ajándékkal, Szívbéli szent buzgósággal, Melynek szentséges ereje Nyelveket egyező hitre Egybegyűjte sok népeket, Kik mondván, így énekeljenek; Alleluja! Alleluja!

2. Te, szentségnek új világa, Vezérelj Igéd útjára, :/: Taníts téged megismernünk, Istent atyánknak neveznünk. Őrizz hamis tudománytól, :/: Hogy mi ne tanuljunk mástól, És ne légyen több más senki, Hanem Krisztus, kiben kell bízni! Alleluja! Alleluja!

3.                   Ó, mi édes Vigasztalónk, Légy kegyes megoltalmazónk, :/: Hogy maradjunk útaidban, ne csüggedjünk háborúnkban. Erőddel elménket készítsd, :/: Gyenge hitünket erősítsd, Hogy halál és élet által Hozzád siessünk hamarsággal! Alleluja! Alleluja!

Isten áldásával.

Kitartó imádkozás

F

igyelve Ágúrt, el kell ismerni őszinteségét és bátorságát, kimeri mondani, hogy vannak dolgok, amiket nem ért (Péld 30,24-33). Szemléli az életet, szívében öröm és hálaadás van, mert annak ellenére, hogy nem ért dolgokat, felismeri Isten bölcs tervezését és vezetését.  Jó meglátni, hogy mi sem értünk mindent, még az Igéből sem, hiszen Istennek mások a gondolatai. Péternek is meg kellett ezt tanulnia, bár erősen tiltakozott ellene, hiszen mindent azonnal érteni és tudni akart. Jézus így szólt hozzá: „Amit én teszek, most még nem érted, de később majd megérted” (Jn 13,7). Péternek is el kellett fogadni, bízza rá magát az Úrra, engedjen Neki, akkor is, ha most nem érti, amit tesz, mert eljön az idő, amikor ő is meg fogja érteni Mesterét. Így engedjünk mi is Neki, bízva Benne, bízva, hogy Ő mindig helyesen cselekszik. Aki ismeri, aki állandó kapcsolatban van Urával nem fél, hanem hallgat Rá mindenben.

A következő négy állatvilágból vett kép az életbölcsesség fontosságát hangsúlyozza a nyers erővel szemben. Ezek az állatok nem fizikai fölényük, hanem a lényükbe épített életbölcsesség nyomán élnek meg, és szervezik az életüket. Az életbölcsesség nyomán tudják mikor és mit kell tenniük, ha figyelmen kívül hagynák ezeket a funkciókat és elkezdenének okoskodni, elpusztulnának. Ezekbe az állatokba be le van kódolva a felismerés, mindennek rendelt ideje van, és ők ehhez a rendelt időhöz tartják magukat. Milyen jó is lenne, ha mi is felismernénk az időnek az Istentől való igazságát. Nem lennénk szétforgácsoltak, nem kapkodnánk, és mindig arra jutna időnk, amire akkor és és ott szükséges. Ha komolyan vesszük a rendelt időt, akkor mindig a jelenben, a mában élünk, és azt igyekszünk tartalommal megtölteni. Így élve jut idő Istenre és egymásra. Sőt az Istenre fordított idő plusz erő és időmennyiséget szabadít fel számunkra. Mert a mai ember véleményével ellentétben az Úrra fordított idő nem tékozlás, bár még Márta is úgy gondolta, hogy Mária Jézus lábainál ülve elvesztegeti a drága időt, amit munkára is lehetne fordítani.

A fejezet végén szerzőnk rámutat tetteink következményére, sőt azt mondja el, hogy a beindított folyamatok megállíthatatlanul tovább mennek. Ezért az Úr kegyelme által meg kell tanulni uralkodni magunkon. Hiszen a kimondott szó,már nem állítható meg és nem fordítható vissza. Pál apostol is hangsúlyozza: „amit vet az ember, azt fogja aratni is” (Gal 6,7). Ez is egy törvényszerűség, azonban Isten Szentlelke által lehet jó magot vetni. Miránk az evangélium életformáló szava van bízva, ha ez árad rajtunk keresztül, akkor élet fog teremni, akkor jó gyümölcsöt fogunk aratni.

Pál apostol nem egyoldalúan látja az életet, így nem csupán a szolgáknak írja, miként éljenek Krisztus tanítványaként, hanem az uraiknak is elmondja, mit jelent a rabszolgához fűződő viszonyban keresztyénnek lenni (Kol 4,1-6). Mert amint már hallottuk, itt nem egy új vallás, hanem egy új életforma felvételéről van szó. Ez az életforma a mindennapok teljes területét átfogja. Nem marad ki belőle senki és semmi. Isten országa hatása alá kerül, és így annak a törvényei irányítják a gazdasági, társadalmi, kulturális életünket is. Az  "isteni más" ezeken a területeken is megjelenik. A vezető, a mások fölött hatalmat gyakorló is alattvaló, Jézus Krisztus alattvalója, ezt nem szabad elfelejteni. Ha tudom, hogy az Úr Jézus az én gazdám, akkor nem esek az önkényesség csapdájába, akkor elismerem, hogy a másik is ember, és biztosítom számára jogait, megadom, ami jár neki.

A krisztusi életben akkor tapasztalunk növekedést, előrehaladást, ha imádkozó életet folytatunk. Az imádság összeköt az Úr Jézussal, Tőle árad lényünkbe új erő, és általa érkezik meg hozzánk Urunk napi parancsa is. Az imádkozás fontos pillére a kitartás, ezt nem lehet összecsapni, hiszen nem mi rendelkezünk Istennel. Mégis gyakran úgy állunk Isten elé, hogy mi mondjuk meg neki, most szóljon, és ha lehet, akkor gyorsan mondja, amit akar, mert nincs Rá több időnk. Milyen szomorú is ez, hiszen ha Ő Atyánk, akkor örömmel kellene minél többet jelenlétében tartózkodnunk. Ezzel szemben az imádságot, de az igeolvasást is gyakran csak összecsapjuk. Urunk bocsássa ezt meg, és igyekezzünk új szemlélettel az ima szolgálatába állni. Fontos, hogy imádságaink ne váljanak megrendelő cédulákká, hanem legyenek a hálaadás alkalmai. Hiszen mennyi mindenért hálát adhatunk. Isten drága kegyelme megragadta életünket, gyermekei lehetünk, bűnösségünk ellenére - hát nem hálaadásra kötelez? A sok jó amivel elhalmoz az Úr, azok a lehetőségek, amelyek a mi számunkra megnyíltak, amelyekről álmodni sem mertek őseink, hálára indítanak, ezért mindennap fejezzük is ki hálánkat, mondjunk köszönetet Urunknak. Másrészt éljünk hálás és örvendező szívvel.

Az imádkozás lehetősége szolgálat is, általa olyan területeken is kifejthetjük hatásunkat, ahová nem tudunk eljutni. Pál azt kéri, imádkozzanak érte, hogy Isten nyissa meg előttük az Ige ajtaját. Mivel Pál a fogságban is élte és hirdette az Igét, itt a szabadulás általi újabb lehetőségekre kell gondolnunk. Azt kéri, imádkozzanak, hogy még eljuthasson olyan helyekre, ahol eddig még nem járt, és így nem juttatta el oda az evangéliumot. A gyülekezet imádsága által megváltoztatja a jelenlegi állapotot. Tehát az imádság lehetőség a pozitív beavatkozásra, lehetőség Isten ügyének továbblendítésére, mert az Úr imádságot meghallgató, arra válaszoló Isten. Hordozzuk az Úr előtt a börtönben levő tanítványokat, az üldözést szenvedő keresztyéneket, hogy Isten áldja meg szolgálatukat, az elvetett magot és adjon győzelmet számukra. Az imádkozásban legyünk kitartóak, ne adjuk fel, ha azonnal nem kapunk választ. Ábrahám vagy Zakariás sem adta fel. Évtizedeken át tovább könyörögtek az Úrhoz, kivárták, amíg Isten meghallgatja imádságukat, és megadta, amit kértek.

Pál rámutat még a az Ige hirdetésére kedvező alkalmak  kihasználására. Hányszor szalasztjuk el a bizonyságtevés kedvező alkalmait, mert nem figyelünk, vagy a saját dolgaink nagyon lefoglalnak, vagy egyszerűen pont a legfontosabbra nincs időnk. Mert ha valami megváltoztathatja az emberek életét, ennek a világnak a gondolkodásmódját az csak, az evangélium, azonban ezt nekünk kell belejuttatni a termőföldbe. Ez a mi elsődleges feladatunk. Amit Pál Timóteusnak mond, az ránk is vonatkozik: „ hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő” (2Tim 4,2).

Ó, Sion, ébredj

1.  

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed!

Mondd a világnak: hajnalod közel!

Mert nem hagy az, ki népeket teremtett,

Senkit sem éjben, bűnben veszni el.

Légy örömmondó, békekövet,

Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2.  

Lásd: millióknak lelke megkötözve

Rabláncként hordoz sötét bűnöket;

Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje

Mily gazdag élet kútja lett neked.

Légy örömmondó, békekövet,

Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

3.  

Mondd minden népnek: elveszett juháért

Mit tett a Pásztor, csodás szeretet!

Földig hajolt a kárhozott világért,

S meghalt alant, hogy élhess odafent.

Légy örömmondó, békekövet,

Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4.  

Küldj fiaidból, akik nem hiába

Élvezik kincsed: hirdessék szavad;

Öntsd lelked értük győzelmes imába:

Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad!

Légy örömmondó, békekövet,

Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5.  

Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled,

Fölfedi titkát minden szív előtt!

Egy lélekért se érjen vádja téged,

Hogy temiattad nem látta meg Őt!

Légy örömmondó, békekövet,

Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.

Élet az Úrban

A

z egymásra való odafigyelést hangsúlyozza Ágúr (Példb 30,10-23). Elmondja legyünk tekintettel a másikra, vegyük figyelembe mi az ami a másik számára jó. Abban a korban a szolga kiszolgáltatott helyzetben volt, az élete annyit ért gazdája számára, mint egy szerszám, ha nem volt vele megelégedve, megölte és kidobta. Ha valaki a gazdája előtt rosszat és valótlant mond a szolgáról, annak nincs lehetősége megvédeni magát, hiszen nincsenek jogai. Azonban Isten odafigyel rájuk, mert számára az élet nem játék, és akit mi megvetünk, embernek sem tartunk, azért Ő drága árat fizetett Fia által a Golgotán. Hányszor mi sem figyelünk oda a másikra, csak magunkra. Nem nézzük, hogy amit teszünk, mondunk, azzal segítjük a másikat vagy kárt okozunk neki.

Rámutat a szentíró arra is, hogy rosszul látjuk önmagunkat, amíg nem tekintünk az Úr lényébe, igéjébe. Tisztának tarja magát, tehát úgy látja, az ő életében  minden rendben van, vele nincs gond, neki nincsenek bűnei, „pedig ki sem mosták szennyéből”.  Mert a szennyet csakis az Úr tudja eltávolítani az életünkből, azonban, ahhoz, hogy erre sor kerüljön, Jézus lényébe kell tekinteni. Egyébként nem látjuk jól önmagunkat.  Az Úr Jézus is erről beszél a Jelenések könyvében: „Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire; de nem tudod, hogy te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen: tanácsolom neked, végy tőlem tűzben izzított aranyat, hogy meggazdagodj, és fehér ruhát, hogy felöltözz, és ne lássék szégyenletes mezítelenséged; és végy gyógyító írt, hogy bekend a szemed, és láss” (Jel 3,17-18). Amíg nem borulunk le Előtte alázattal,  valótlan képet állítunk ki magunkról. Hozzá kell menni, hogy jól lássunk, Ő meggyógyítja szemünket, de eltörli vétkeinket is. Csodálatos ez az ígéret: „Ha vétkeitek skarlátpirosak is, hófehérekké válhattok, ha vörösek is, mint a bíbor, fehérekké lehettek, mint a gyapjú” (Ézs 1,18).

A 15. vers képes beszéd, általa fejezi ki a telhetetlen ember világát, olyan, mint a pióca, ami rátapad az emberre és szívja a vérét. Ilyen a telhetetlen is, rátapad a másikra is kiszívja életerejét, mert nem tud megelégedni, hajtja a vágy, hogy újabbat szerezzen. A holtak hazája is telhetetlen, hiszen mindig újabb holtakat fogad magába, ehhez hasonlítja a gyermektelen asszonyt, mégpedig olyan formán, hogy aki nem tudja elfogadni és feldolgozni gyermektelen állapotát, valamivel kompenzálni akarja, ám soha nem elégedik meg. Szívünk és életünk kielégületlenségei csak az Úrnál csillapodnak meg. Semmi nem tudja a bennünk lévő ürességet betölteni, csak maga az Úr. Őt keressük. Tegyünk úgy, ahogyan az ének mondja: „Megtörve és üresen Adom magam neki, :/: Hogy újjá ő teremtsen, Az űrt ő töltse ki. Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom, Eltörli bánatom” (459).

Pál apostol a mindennapi élet, a különféle emberi kapcsolatok terén mutatja be, mit jelent az új ember (Kol 3,18-25). Itt láthatjuk meg, hogy a keresztyénség nem elmélet, hanem gyakorlat, életforma. A családdal kezdi, mert ez az együttélés legfontosabb formája. Családba születünk, családot alapítunk. A család alapja a házasság, Pál számára fontos, a házasság és a család, jó ha ezt mi is így látjuk, akkor is ha ma mindent megtesznek azért, hogy csökkentsék jelentőségét és szerepét. Házasságban és családban lehet egészséges életet élni. Természetesen vannak, akik nem kapták meg a házasság ajándékát, de ők is családba születtek és nőttek fel. Így hát a családnak fontos szerepe van az életünkben.

Először a házasságról beszél az apostol, itt is az asszonyt, a feleséget teszi első helyre. A feleségnek fontos szerepe van a házasságban, a Biblia szerint segítőtárs lehet, életével szeretetével, Az engedelmesség nem vak engedelmességet jelent, hanem inkább azt, hogy  megbeszélve a dolgokat az Úrban engedjenek egymásnak. Vagyis a házaspár életében az Úr akarata valósuljon meg. Úgy engedelmeskedik a feleség, hogy tudja, a férj megbeszélte az Úrral, amit tenni akarnak, és nem csupán a saját akaratát erőlteti feleségére. A férj számára leírja, hogy szeresse feleségét, ez nem azt jelenti, hogy a feleségnek nem kell szeretni, hanem azt, hogy a férfi vegye komolyan a házasság érzelmi oldalát. Mai világunkban mindkét félnek komolyan kell venni, mindkét félnek szüksége van arra, hogy társától pozitív érzelmi töltések áramoljanak felé. Szeressék, azt is jelenti, szükség van szeretetünknek szavakba és tettekben való kifejezésére is. Ki kell mondani, hogy szeretjük a másikat, odafigyelésben, törődésben időráfordításban is meg kell a szeretetnek nyilvánulnia. Akit szeretünk arra időt is készek vagyunk fordítani, azzal minél többet akarunk lenni. Mindezt pedig az Úrban valósíthatjuk meg, ami annyit tesz, a házaspárnak szüksége van házassága érdekében együtt az Úr jelenlétében lenni, együtt imádkozni és Igét olvasni.

A gyermekek nevelésére is kitér Pál, fontos, hogy megtanuljanak a gyermekek engedelmeskedni szüleiknek, ez az engedelmesség is az Úrban valósulhat meg. Azt jelenti nemcsak a házaspár életében, hanem az egész család életében az Úr akar középpontban lenni. A gyermekek akkor fogják szüleiket komolyan venni, akkor fogadják el tanácsaikat, ha látják, hogy ők is az Úrnak engedelmeskednek. Vannak veszélyek is a gyermeknevelésben arról is beszél Pál. A veszély, hogy a szülő nem tart lépést gyermekei növekedésével, és kiskorúsítja őket. Eljön az idő, amikor önállóan kell dönteniük, felelősséget vállalniuk önmagukért, döntéseikért.

Abban a korban a családhoz, a háztartáshoz szolgák is tartoztak, közülük többen keresztyénné lettek. Számukra is útmutatást ad az apostol. Meg kell tanulniuk helyzetüket másképp látni, mint eddig, és fel kell ismerni, hogy ők már elsősorban az Úr Jézus szolgái. Tehát minden ránk bízott feladatot, nem szeretem dolgokat is úgy végezzük, hogy az Úrnak szolgálunk vele. Ne embereknek, hanem az Úrnak végezzük munkánkat, bármi legyen is az, ha így teszünk minőség javulást fogunk tapasztalni, hiszen Urunknak, Aki az életét adta értünk, nem adhatunk selejtet, rossz minőséget. Pál hangsúlyozza, nem értelmetlen ez a hozzáállás, mert az Úr jutalmat fog adni, hűséges gyermekének.

Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én

1. Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én, És lelkem béke várja Ott a kereszt tövén. A szívem mindenestül Az Úr elé viszem, Megtisztul minden szennytül A Jézus vériben, A Jézus vériben.

2. Megtörve és üresen Adom magam neki, :/: Hogy újjá ő teremtsen, Az űrt ő töltse ki. Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom, Eltörli bánatom.

3. Örök kőszálra állva A lelkem megpihen; :/: Nyugszom Atyám házába’ Jézus kegyelmiben. Az ő nevét imádom Most mindenek felett; Jézus az én királyom, Imámra felelet, Imámra felelet.

4.                   Szeretnék lenni, mint ő, Alázatos, szelíd, :/: Követni híven, mint ő, Atyám parancsait. Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg Dicső harmóniába’ Örök imát rebeg, Örök imát rebeg.

Isten áldásával.

Ahogyan az Úr, úgy tegyetek ti is

Á

gúrt nem ismerjük, nem tudjuk kicsoda, de a fennmaradt szöveg alapján megállapíthatjuk, hogy őszinte ember (Példb. 30,1-9). Vállalja Isten előtt, hogy elfáradt, belefáradt a bölcsesség keresésébe, mert az igazi bölcsesség Isten ajándéka.  Megragadott, ahogyan leírja, elfáradtam, már nem tudom tovább csinálni, megállok. Most már az Úrra vár, Hozzá fordul és Tőle kér. Ezt kell megtanulni nekünk is, őszintén látni magunkat, erőnk és lehetőségeink végességét, és azt elismerni. Vállalni kell, ha elfáradunk, ha nem tudjuk már tovább úgy alakítani dolgainkat, mint eddig. El kell ismerni, hogy egy bizonyos kor után nem bír már annyit az ember, mint korábban. De lehet változtatni, lehet megállni, és az Úrhoz fordulni, tőle várni, ha megtesszük, minőségileg alakulunk át.

Ágúr kimondja azt a megtapasztalást, hogy Istennek minden szava színigaz. Tehát átélte, hogy amit Isten mond, azt meg is cselekszi. Bizonyságtevők hosszú sora mondhatja el ezt, és hangsúlyozhatja számunkra, Isten szava megbízható. Így a Szentírás is megerősödik számunkra, olvashatjuk azzal a bizonyossággal, hogy az élő Úr szól általa, és amit olvasunk igaz. Ezért rábízhatjuk magunkat az Igére, hiszen ez az egyetlen megbízható kalauz, az egyedüli tiszta fény, amelyet követve célba érhetünk. A Szentírásra rábízhatjuk magunkat, mert ezredéveken keresztül változatlan formában áll az emberek előtt, másrészt az előttünk járt generációk hosszú sora tapasztalta meg, hogy az Ige valóban életnek kenyere, valóban üdvösségre vezérlő kalauz. Olvassuk mi is bizalommal, és azzal az elhatározással, hogy komolyan vesszük szavait, és megcselekedjük, amit általa Urunk mond. Hiszen azért mondja, hogy ne csak olvassuk, hanem tegyük is. A Biblia elsősorban nem szórakoztató irodalom, hanem Istennek beszéde.

Még kiemelném azt a kérését, hogy se szegénységet, se gazdagságot ne adjon neki Isten. Fontos, mennyire tisztában van azzal, hogy minden az Úr ajándéka. Nem a saját szerzeményének tartja a gyarapodást és nem a véletlennek az elszegényedést sem.  Tudja, hogy a gazdagság nem megoldás, nem lehet cél az ember számára, hanem mindaz, amit az Úrtól kapunk, eszköz, az Ő dicsőítésére, és a Neki való szolgálatra. Ma úgy gondoljuk, minden jár nekünk; amit megszerzünk, az csak a miénk, a vagyonban látjuk a boldogságot, a beteljesedést, pedig ezek mulandóak. Könnyen jött pénz, könnyen megy, mondták felénk, és így is van, sokan élik át ezt manapság, de a tékozló fiú is ezt élte meg. Amit otthonról hozott, gyorsan elment, és ottmaradt üres zsebbel, üres szívvel, de átélte, hogy ezt a szívet Isten feltöltötte önmagával. Megtapasztalta, hogy nem a tele zseb a fontos, hanem az, hogy otthon legyen az ember. Otthon, az Atya házában.

A gazdagság és a szegénység is veszélyeket rejt magában, és Ágúr ezt felismeri. Nagyon becsületes ember, mert ki meri mondani, hogy ő is megtagadhatja az Urat. Nem hárítja el magától álkegyesen, hogy ő nem képes ilyenre, hanem ismeri a szívét, tudja, hogy az embertől, és így tőle is minden kitelik. Ezért Isten oltalmára bízza magát, csak Ő őrizheti meg a szélsőséges viselkedéstől, úgy, hogy annyit ad neki, amennyire szüksége van. Ezt az alázatot, és becsületességet mi is eltanulhatjuk tőle. Komolyan kell venni, hogy egy apró változás a körülményeinkben, megszokott életritmusunkban és mindjárt mások leszünk. Könnyen oda van a békességünk, türelmünk, vége szeretetünknek és bizalmunknak. Ha ezt a veszélyt látjuk, mi is az Úr árnyékába menekülünk.

Pál apostol elmondja számunkra, hogy a tanítványság cselekvő, aktív életforma. Már a tegnapi Igében is cselekvésről, harcról beszélt (Kol 3,12-17). Sőt vetkőzésről és öltözésről, ezek sem elméleti dolgok. Mert például reggel, amikor felkelünk, levetjük magunkról azt a ruhát, amiben aludtunk, és nappali öltözéket veszünk magunkra. Valóban le kell vetni a régit és fel kell venni egy újat (másikat). Így mondja az apostol is, a régi ruhát, amelyben aludtunk, vagyis ami a régi életünkhöz tartozik, vessük le, mert nem lehet a régi fölé húzni az újat, hanem le kell cserélni. Megjegyezném még ide, hogy Pál a régi, az óember szokásairól beszél, amit le kell vetkőzni. Tehát nem csupán undok cselekedetekről, bűnökről van szó, hanem a régi ember, szokásokat épített ki bennünk, amiket talán észre sem veszünk, vagy nem tartunk Isten akaratával ellentétesnek, mert megszoktuk, mert ezt láttuk elődeinknél is. Pál azt mondja, ne tűrjük meg ezeket sem, mert idővel fölénk kerekednek. Ezért az Úr előtti csöndben nézzük meg, mik azok a szokások, amik belénk rögzültek, de nem az Úr formálta ki bennünk, hanem még a régi életünkhöz, a világhoz tartoznak.

Most már világosan leírja az apostol, hogy amit mond, azt valóban tegyük is. Mégpedig Jézust állítja elénk példának, ha nem tudjuk egy adott helyzetben, hogyan cselekedjünk, akkor Pál azt tanácsolja, úgy tegyetek, ahogyan az Úr is. Tehát a számunkra soha nem a barátaink, ismerőseink, a népszerű emberek tettei a mérvadóak, hanem Jézus élete. Mindig ez vezessen, ahogyan Ő is tett. Itt is leír egy listát Pál, amit a hívő embernek meg kell tennie, mert Krisztus lénye árad belőle. Ezek fölött is csendesedjünk el, engedjük végig a szívünkön és vizsgáljuk meg, jelen van-e bennünk a könyörületes szív, a jóság, alázat, szelídség, türelem. El tudjuk-e viselni, szenvedni egymást, figyeljünk az egymást kifejezésre, nemcsak nekem kell elszenvedni a másikat, gyakran így gondoljuk, és ezért mártírnak látjuk magunkat, hanem engem is el kell szenvednie a másiknak.  Lássam meg, gyakran szenved a másik tőlem. Ha ezt meglátom és elfogadom könnyebb lesz, a másikat elhordoznom, sőt ahogyan az Úr nekem megbocsát, én is kész leszek megbocsátani. Ide tenném még azt a gondolatot, hogy nemcsak a másik embernek, hanem az Úr Jézusnak is szenvedést okozok, már a kereszten is miattam, érettem, és helyettem szenvedett. Urunk formáljon úgy, hogy a kölcsönös megbocsátás nyomán hálaadással énekeljünk az Úrnak.

Hála, hogy itt a csendes reggel

1. Hála, hogy itt a csendes reggel,

Hála, hogy éjre nappal jő,

Hála, hogy minden órám gondját

Elhordozza Ő.

2. Hála barátért, testvérszívért,

Hála, ha bennük bízhatom,

Hála, hogy minden ellenségnek

Békéd hozhatom.

3. Hála a munka áldásáért,

Hála a boldog percekért.

Hála, hogy adtál dalt is, fényt is,

S adtál szép zenét.

4. Hála, ha olykor bánat támad,

Hála mindegyik jó szóér',

Hála, hogy éltem intésedre

Céljához elér.

5. Hála, hogy a te Igéd jár át,

Hála, hogy a te Lelked hív.

Hála, szeretet áldó árját

Érzi minden szív.

6. Hála, hogy a te szent nagy fényed, –

Hála! – szívemen átragyog.

Hála azért is ím, hogy néked

Hálát adhatok!

Isten áldásával.

Öltsük fel az új embert!

Ú

gy látom Salamon tisztában volt az ember helyzetével, világosan látta, hogy a bűn határozza meg a személyiségét. Nem elég csak szép szóval irányítani, nevelni, hanem van, amikor fenyítésre van szükség. Tegnap is erről olvastunk és ma is. Ez azt jelenti, hogy a szép szó bűnös természetünket nem hatja meg, mert a romlott szív is tud szépen beszélni, képes ígérgetni, de már nem képes az ígéretet megvalósítani. Ezt ma nagyon látjuk, hiszen a politika is ígéreteken alapszik, aztán azokat nem tartja be senki. Pál apostol is megtapasztalta mindezt és így ír róla: „Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat. Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn” (Rm 7,19-20). Majd ebben a gyötrő küzdelemben így kiált fel: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből? Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus” (Rm 7,24-25)! Tehát ő megtalálta a megoldást. Jézus Krisztus szabadít meg ebből a romlott állapotból. Szükség van a nevelésre fenyítésre,  de a végső megoldást a szabadítás adja. Ezért bátran kiálthatunk, az Úr meghallgatja, és könyörül rajtunk. Egyedül Neki van hatalma elvégezni azt az átformálást, az újjá teremtést, aminek következtében már nemcsak akarjuk a jót, hanem képessé is válunk annak megcselekvésére. Önerőből nem megy, de azért hív el követésére, hogy ezután már Lénye által tegyük akaratát. Ő az, Aki megcselekszi mindezt bennünk. Ha Ő bennünk él képesek vagyunk nemet mondani a rosszra és tenni azt, amit az Igében kijelentett az Úr. 

Az előbbiekkel is összefügg a következő gondolat: „Ha nincs kijelentés, elvadul a nép, de boldog lesz, ha megfogadja a tanítást (18). A Károli fordítás pedig így adja vissza: „Mikor nincs mennyei látás, a nép elvadul.” Ha nincs Ige, ha nincs élő kapcsolat az Úrral, a bűn, a gonosz, a lelki gyom burjánzik el az élet minden területén. A bűn nem csupán az egyes ember életét formálja, hanem az egész társadalomra kihat. Egy egész közösségen meglátszik, hogy mi vezérli, Isten lénye, vagy a benne levő gonosz, a bűn. Így azután, ha úgy nevelkednek fel generációk, hogy nem kapnak igei tanítást, nem ismerik Gazdájukat, elvadulnak. Mai világunkban látjuk mennyire vadak lettünk, ami azt jelenti, hogy a vadhajtásokat Isten nem metszette le és azok burjánoztak el, annyira, hogy már a bűn cselekedetei tűnnek fel normális magatartásnak. Azonban az is igaz, ha van mennyei látásunk az is meglátszik, annak nyomán eltűnik a szabadosság, akkor már nem én leszek a középpontban, már nem az vezérel, hogy mi jár nekem, hanem mit akar Isten elérni az én életemmel. Akkor már az Ő szava fog alakítani, és így építő, a Lélek gyümölcsét termő lesz az életem. Figyeljünk ma is a mennyei látásra, Urunk vezetésére, lássunk túl a félelmet keltő körülményeken, a zűrzavaron és ismerjük fel Isten országának jelenlététét, oltalmát.

Pál apostol is arra buzdít, hogy használjuk Isten országának fegyvereit, annak erejét (Kol 3,5-11). Nem elég azt mondani, hogy életünk el van rejtve a Krisztusban, hogy mennyei polgár vagyok, hanem képviseljem is azt, és éljek annak erejével, lehetőségeivel. Az apostol Jézus tanítványait harcra szólítja fel, azonban ez a harc nem mások, hanem önmagunk ellen történik. Bizony más ellen harcolni könnyebb, mást felelőssé tenni a magunk hibáiért, mást okolni elrontott életünkért sokkal könnyebb. Ma sokan mások ellen harcolnak, azt gondolva, ha legyőzik, akkor minden rendbe jön. Ám ez nem így van, mert mi maradunk ugyanazok. Megmarad félelmünk, lustaságunk, gyengeségünk, a bennünk lévő kívánság. Pál azonban ezekkel fordít szembe, tehát a harcot önmagunk ellen kell megvívni, és ez nehéz. Nehéz magunkat legyőzni, mert önmagunkkal szemben tele vagyunk irgalommal, és engedékenységgel.

Az apostol azonban komolyan felszólít, hogy öldököljük meg tagjainkban, ami csak erre a földre irányul, és egy bűnkatalógust sorol fel. Érdemes csendben végig gondolni hogyan is állunk ezekkel? Küzdünk-e ellenük, vagy békés egymás mellett élést gyakorlunk. Ami annyit tesz, hogy mi hagyjuk ezeket nyugodtan megnyilvánulni. Hányszor halljuk ezeket a verseket és a folytatást úrvacsora osztás végén, talán már kívülről tudjuk is, de vajon harcolunk-e ellenük, és felöltjük-e az új embert? Miért lényeges ez a fajta harc? Mert azt olvassuk, hogy ezek miatt haragszik Isten.

Amíg nem születik meg az új ember, addig ez a fajta élet a természete, de amikor Krisztusba kerülünk le kell vele számolni, és ehhez megkapjuk a képességet, mert az Úr elvágja a kötődést. De, újra vissza akarnak térni, ezért kell harcolni ellenük, vagyis nem engedni, hogy a kitisztított házba visszatérjenek. A következő felsorolást is engedjük végig a szívünkön, és amikor ezt tesszük, legyünk őszinték, merjük megvallani azt, ami megtalálható nálam is. Ne tűrjük meg magunkban tovább a hazugságot semmilyen formában, merjük vállalni magunkat úgy, amint vagyunk, korunkat, képességünket, az idő múlását. Ne akarjuk egymást sem becsapni, hanem a Szentlélek által legyünk őszinték. Ehhez azonban állandó kapcsolatra van szükség Urunkkal és egymással is. A Vele való kapcsolatban megtisztul és megújul a lényünk, amikor ez megtörténik, akkor egymással is képessé válunk beszélgetni, képessé válunk a másikra odafigyelni. Fontos, hogy azok a házaspárok, akik az Úr tanítványai, együtt igyekezzenek az Urat megismerni. Ha ez megtörténik egymást is jobban megismerik, jobban segítik, és így átélik, hogy Krisztus lesz az életükben minden. A gyülekezetek viszonylatában is ez a cél, megismerni egyre jobban az Urat, és cselekedni az Ő akaratát.

Rád tekint már hitem

Rád tekint már hitem

Megváltóm, Istenem

a Golgotán:

Halld könyörgésemet,

És vedd el vétkemet;

Mostantól hadd legyek

Tied csupán.

Szívemet töltse be

Kegyelmed ereje

Buzgósággal!

Meghaltál érettem:

Add: szívem s életem

Teérted éghessen

Forró lánggal.

Ha elfog útamon

Félelem s fájdalom:

Fogd kezemet!

Derítsd fel éjemet,

Szárítsd fel könnyemet:

Tévelygésben ne hagyd

Én lelkemet!

Éltem ha fogyva-fogy,

És a halál ahogy

Jön már felém:

Megváltóm ments te meg

Kétségtől engemet,

Nálad hogy üdvömet

Meglássam én.

Isten áldásával.

Elrejtettség

A

 fenyítésre szükség van, írja Salamon (Példb 29,1-14). Szükség van rá, mert bűnös, engedetlen természettel rendelkezünk, és a fenyítés segít, hogy rá döbbenjünk, nincs minden rendben. Fenyítés nélkül megnyesetlen marad az ember élete. A beteg, rossz ágakat így lehet lefaragni rólunk. A fenyítés célja az is, hogy az ember rádöbbenjen bűneire, bűnbánatra jusson. Az Ószövetségben is többször látjuk, hogy a bálványok felé hajolt népet Isten megbüntette, és a büntetés alatt rádöbbentek vétkeikre, megbánták hűtlenségüket és visszatértek az Úrhoz. „Akit szeret az Úr, azt megfenyíti, és megostoroz mindenkit, akit fiává fogad” (Zsid 12,6). A Zsidó levél szerzője pedig úgy látja, hogy a fenyítés a szeretet egyik kifejezési formája. A fenyítés azt üzeni, törődök veled, fontos vagy a számomra és nem mindegy, hogy mi történik veled. Ez a fajta fenyítés nem öncélú, nem indulatból fakad, hanem nevelő szándékú. A fenyítés hiányát károsnak látja az Ige: „Ha pedig fenyítés nélkül maradtok, amelyben mindenki részesül, fattyak vagytok, nem pedig fiak” (Zsid 12,8). Ha fiak akarunk lenni, ne zúgolódjunk Isten fenyítéke ellen, tudván, hogy a javunkra teszi. Inkább vegyük komolyan, és ahol kéri, változtassunk életünkön.

Nemcsak a fenyítés kap fontos szerepet életünkben és segít emberré formálódni, hanem az önfegyelem is. Szükségünk van arra, hogy megtanuljunk uralkodni önmagunkon. Ha eláraszt az indulat és nem tudjuk féken tartani, legtöbbször bajt okoz nekünk, és sérülést másoknak. Azonban azt is tudjuk, hogy az indulataink is nehezen fékezhetők, a legtöbbször mi nem is tudjuk őket lecsillapítani, mert úgy háborognak, mint a haragvó tenger. Azt azonban tudjuk, hogy van Valaki, Aki a tenger legnagyobb háborgását is kézben tartja, meg tudja szelídíteni. Amikor indulataink háborognak, jöjjünk az Úrhoz, mielőtt bármit is tennénk.  Ne magunk akarjuk elhárítani a vihart, hanem hívjuk segítségül Jézust. Ha ezt tesszük, mi is megtapasztaljuk, szavára nagy csendesség lesz. Ő képes egyedül lecsendesíteni belső viharainkat. Az Ő jelenlétében nyugodnak meg az idegek. A legjobb terápia a Jézus lába előtt való elcsendesedés. Segíthet ilyenkor az evangéliumi énekek éneklése is, mert ezek a szövegek átmossák gondolatainkat, lecsillapítják háborgó lényünket és az Úr elé emelnek. A megnyugvás akkor megy végbe bennünk, ha valóban oda megyünk Urunkhoz. Mert legtöbbször az a probléma, hogy tudjuk mi, mit kéne csinálni az adott helyzetben, egy-egy lelki alkalom során szépen meg is fogalmazzuk, de a konkrét élethelyzetben mégis gyakran a test vezet bennünket. Jézus azonban ott áll életünk mellett, jelen van hajónkban és kész könyörülni, a vihart megszüntetni, ha segítséget kérünk Tőle.

Pál apostol szerint az igazi megtérés halált jelent az addigi, a régi, természeti emberem számára (Kol 3,1-4). Mivel halott a bűnös természetem így már nincsenek rá hatással azok a dolgok, amik addig fontosak voltak és meghatározták az életét. A halottra már nincsenek hatással sem a szerettei, sem  a kedvenc szokásai, de még a szenvedélyei sem. Pál határozottan mondja, hogy, akik tanítványok, azok meghaltak. Ez nem azt jelenti, hogy biológiailag halottak, hanem a bűn, a régi élet számára. Vagyis a bűn már nincs hatással rájuk, már nincs közük hozzá, már nem vonzza őket, Krisztusban vannak.

Mert nem csak meghaltak, de fel is támadtak a Krisztussal egy új életre. Mert a halált a feltámadás követi. Aki meghallotta az Úr Jézus hívását, és rábízta az életét, meghalt ugyan a világ számára, de feltámadt egy új világ, az Isten országa számára. Jézus Krisztus nem elvesz, hanem egy új országot, egy új életmódot ajándékoz. Aki Krisztusban van, annak egyre jobban kiszélesedik az élete.

Innentől kezdve új irányt kapunk. Most már nem a földiek a fontosak, már nem a földi vágyakra koncentrálunk, hanem Isten dolgaira irányítjuk figyelmünket. A krisztusi ember Jézus szaván és akaratán csüng. Szívét mindig ez a vágy hajtja, mit akarsz Uram, hogy cselekedjem?

Fel kell azonban tennünk a kérdést, valóban így van az én életemben? Tényleg mindig az odafent valókat keresem? Nem legtöbbször ránk is az a jellemző, hogy a kényelmet, a jó megélhetést, a tiszteletet, megbecsülést keressük? Mennyire fontos nekünk, hogy mit gondol rólunk a világ, és nem az hajt előre, hogy megfeleljek az Úrnak. Aki a földiekre figyel, az mindig embereknek, a korszellemnek akar megfelelni, aki pedig az odafent valókra koncentrál, az mindig Isten akaratának akar meg felelni. Az embereknek való megfelelés szétforgácsol, az Úrnak való megfelelés kiteljesít. Ezt láttuk Jézus életében is. A kereszten, az Atyának engedve teljesedett ki földi élete, amikor így szólt, elvégeztetett.

A bűn számára való meghalás által belekerülünk Krisztus lényébe, Vele együtt pedig Istenbe. Ezáltal dupla védelemben lesz részünk. A hívő ember dupla falú védelemben részesül. Ezáltal minden ami bennünket ér, Isten lényébe ütközik. Ő maga fogja fel a gonosz, a világ támadását. Így azután félelemmentes, és bizalomteljes éltet élhetünk.

Pál milyen határozottan írja:  amikor Krisztus, a mi életünk megjelenik; biztos benne, hogy meg fog jelenni, vissza fog jönni az Úr. Mi biztosak vagyunk-e benne? Ebben bízva nézünk-e előre? Vissza fog jönni, és ez a pillanat egyre közelebb van, hiszen Pál majd kétezer évvel ezelőtt biztosra vette, hogy jön, mennyivel inkább kell nekünk ilyen meggyőződéssel várnunk, hogy örömmel mehessünk a fogadására. Akinek Krisztus jelenti az életet, az várja Őt.

A Bibliát ha felnyitod

1.  

A Bibliát ha felnyitod,

Mily nagy csodát mutat neked!

Megnyílik benne fenn az ég

S itt lenn a szíved és szemed.

Urunk szava, te égi fény,

Ragyogj a nagyvilágon át,

Míg üdvözül ezernyi nép,

S nap űzi szét az éjszakát!

2.  

E drága könyv tükör neked,

Megláthatod te szívedet;

Oly szennyes az s oly elveszett,

De Jézus által új lehet!

Urunk szava, te égi fény,

Ragyogj a nagyvilágon át,

Míg üdvözül ezernyi nép,

S nap űzi szét az éjszakát!

3.  

Az Úr szerelme benne szól,

És zengve zúg Atyánk szava,

Az elveszettnek így mutat

Napfényes utakat haza.

Urunk szava, te égi fény,

Ragyogj a nagyvilágon át,

Míg üdvözül ezernyi nép,

S nap űzi szét az éjszakát!

4.  

Elmondja a kereszthalál

S feltámadás örömhírét,

Mint vitte végbe Jézusunk,

Mit kezdettől Atyánk ígért.

Urunk szava, te égi fény,

Ragyogj a nagyvilágon át,

Míg üdvözül ezernyi nép,

S nap űzi szét az éjszakát!

5.  

Új élet magva szent Igénk,

S e pusztán át a manna is,

A lábunknak szövétneke,

Amíg utunk hazánkba visz.

Urunk szava, te égi fény,

Ragyogj a nagyvilágon át,

Míg üdvözül ezernyi nép,

S nap űzi szét az éjszakát!

Isten áldásával.

Középpont a kereszt

F

olytatjuk tovább Salamon mondásainak olvasását, ismét együtt veszünk két részt (Példb 28,1-28). Ezeken a bölcs gondolatokon keresztül hallgassuk, mit mond ma számunkra az Úr. Mert az a lényeges, hogy ma is Vele induljunk, Igéje, lénye töltsön fel, és határozza meg gondolkodásunkat. Fontos, hogy az Úr legyen már reggel a középpont, keressük Őt. Ne csupán elolvassuk az Igét, hanem keressük benne, Őt magát. Hiszen akkor fogjuk jól megérteni a Biblia szavait, ha az Urat keressük, vagyis Vele akarunk találkozni. Ha átéljük, hogy a Könyv lapjai megszólalnak, és megrendülünk, mint Mózes a csipkebokor előtt, akkor beszélgetéssé válik az alkalom. Akkor már figyelünk, mert tudjuk, az élő, szent Isten szól. Az Ő jelenlétében jó lenni, aki megtapasztalja, egész nap Vele akar lenni. Ez a hangsúlyos, ne csupán tízpercre legyünk az Úrral, ne csak Vele induljunk, hanem egész nap legyünk Vele, engedjük, hogy beleszóljon dolgainkba és kalauzoljon minket. Csodás ígéret a mai, aki keresi az Urat, egészen megérti. Isten más, de kegyelmes is, és az Őt keresők számára kijelenti magát.

A tizenharmadik vers nagyon fontos dologra mutat rá, a bűnt, vétket nem jó takargatni, hanem fel kell tárni, őszintén beszélni kell róla. Az elhallgatás nem megoldás, mert a lényünk mélyére tessékelt sérelmek egyszer előtörnek, és olyan erővel jelennek meg, hogy mindent elborítanak. Isten megoldást kínál a számunkra, mégpedig a probléma őszinte feltárását. Mindig az vezet előre, ha merünk beszélni problémáinkról, hibáinkról, elrontott dolgokról és vállaljuk a felelősséget.  Egymásra hárítás helyett mindenki szembenézhet önmagával. Igénk arról is beszél, hogy a problémáról nem elég két embernek beszélni, hanem az Úr előtt kell megvallani. Hiszen az igazi megoldás a bűnbocsánat, amely a keresztről árad felénk. Aki átéli, hogy Isten megbocsát, annak meg kell látni, hogy ez a megoldás, ez az igazi rendezés, megbocsátani, elfelejteni a vétkeket és újra kezdeni. A megbocsátás azonban nem tömegcikk. Nem is futószalagon érkezik, hanem azt jelenti, Isten komolyan megbocsátott, de azt várja, hogy most már éljek másként, hagyjuk is el azt, amit meg kellett bocsátani. Úgy látom, hogy ez az elhagyás hiányzik, pedig tudjuk, miről van szó, mégis folytatjuk tovább ott, ahol abbahagytuk. Miért? Mert még mindig nem valósult meg, amit Pál apostol átélt, „Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” (Gal 2,20). Azonban ha ez valóságosan megtörténik, sikerül elhagyni, életünket, kapcsolatainkat nyomorító bűneinket, és árad belőlünk a krisztusi megbocsátás, elfogadás, megértés.

Fontos számunkra, hogy megtanuljunk őszintén bízni az Úrban. Megszoktuk, hogy magunkra támaszkodunk, de az Ige rámutat, hogy a szív, és a gondolatok is csalárdak, a gonosz irányítja, így megtévesztenek, becsapnak. Az észnek is az Ige kontrollja alá kell kerülni, mert csak akkor működik helyesen. Az Ige az a szűrő, amelyen ha a gondolataink áthaladnak, megrostálódnak és csak az Úrtól valók maradnak fenn. Ha nincs időnk, megállni, elcsendesedni, akkor a saját megszűretlen gondolataink tanácsolnak, amelyek rossz irányba vezetnek. Aki azonban bízik az Úrban, és hiszi, hogy Neki mindenkor gondja van ránk, az békességgel, és megnyugvással halad előre. Istennel való kapcsolatunkat rendszeresen kell ápolni, minden vétket, rossz gondolatot azonnal vigyünk elé, mert ha nem, ezek leárnyékolják az Úr felé életünket. Akkor nem fogjuk tisztán hallani a hangját. Ha letesszük a bűnt, a sérelmet, hibáinkat, akkor szabadon áramlik felénk az Úr szava.

Pál apostol fogságban született levélen keresztül segíti a kolosséiakat (Kol 2,8-23), közben tusakodik értük. Minden szava tusakodásból származik, ennyire fontosak a számára, pedig soha nem találkoztak, de Krisztus összeköti őket. Micsoda erős kötelék a Krisztusba vetett élő hit. Ez a hit képes összefogni gyülekezeteket, házasságokat, mert ebben van az igazi összetartó erő, mert Krisztus van benne.

Figyelmeztet is az apostol, hogy semmi ne kerüljön az Ő helyére, de még mellé se tegyünk mást, mert egyedül csak Őreá van szükségünk, csak Ő tud segíteni rajtunk. Kísértés, hogy az Urat hagyományokkal és tudással akarjuk pótolni. Sőt még nagyobb kísértés, hogy ezek később követelnek helyet maguknak, amikor elfoglaltak vagyunk a mindennapi élet során, és nem marad elég idő Rá, akkor a hagyományok és a tudomány kiszoríthatják Jézust szívünkből. Ennek azonban nem szükséges megtörténnie, mert a kapcsolatot lehet ápolni, a hitre lehet vigyázni, lehet a parázsra száraz ágat dobni, és akkor a hamvadó tűz ismét lángra lobban.

Aki a bűnben van, aki nem élte át a kegyelmet, halott, mondja Pál. Azért jött Jézus, hogy bűneink bocsánata által életre keltsen. Ez pedig a kereszten valósult meg. A világ életének középpontja a kereszt. Elég rávetni tekintetünket és meggyógyul életünk. Aki hittel felnéz a kereszten függő Úrra, meggyógyul a bűn ejtette halálos sebből, amint ezt a zsidók is átélték a pusztában. Pedig ők csak egy rézkígyóra néztek fel hittel, mi azonban az Isten Fiára tekinthetünk, mennyivel élőbb és mélyebb áldás hömpölyög ezért a keresztről felénk. Engedjük, hogy ez átmossa szívünket, indulatainkat és gondolatainkat.  A bűnbocsánat alapja tehát nem a mi cselekedeteink, nem is a magatartásunk, hanem a kereszt. A kereszt alatt minden teher lehullik, minden bűn megbocsáttatik, és itt a hangsúlyos, a minden, a múlt, a tegnap le van zárva. Ami tegnap történt meg van bocsátva, így bocsássunk meg mi is, a tegnap le van zárva.

A kereszten adósság rendezés is történt, minden tartozásunk oda lett szögezve a fára, és a rajta lévő óriási összeget Jézus vére eltörölte. Legyen hálás a szívünk ezért a jóságért, köszönjük meg, hogy Urunk kész volt azért meghalni, hogy ne nekünk kelljen a tartozás rendezésével foglalkozni, hiszen rámenne egész életünk, mégsem sikerülne rendezni. Így azután adósság nélkül, teher nélkül hálás szívvel, szabadon szolgálhatjuk Őt. Jézus diadalt aratott a gonosz fölött, Ő a győztes, de a gonosznak van még azért mozgástere, ha azonban vigyázunk, és nem megyünk túl közel hozzá, nem árt nekünk.

Pál úgy látja, hogy versenypályára kerül az, aki tanítvánnyá válik. Az Úr nem szórakozásból versenyeztet, hanem van jutalom, van díj, és azt kéri, úgy fussunk, hogy elnyerjük. Ez a tanítvány motivációja, amikor fáradtság, gyengeség, a test  vesz rajta erőt, tovább lendíti az a tudat hogy, jutalmat kap, ha győztesen célba ér. De vigyázni kell, hogy el ne veszítsem a díjat. Mikor veszi el más? Ha Jézus mellé vagy helyére egyéb dolgokat teszünk, ha visszatérünk a régi életünk által nyújtott biztosítékokhoz. Azonban Jézus Krisztus egyedül elég, nincs másra szükség.

Győzhetetlen én kőszálom,

1.  

Győzhetetlen én kőszálom,

Védelmezőm és kővárom,

A keresztfán drága áron,

Oltalmamat Tőled várom.

2.  

Sebeidnek nagy voltáért,

Engedj kedves áldozatért,

Drága szép piros véredért,

Kit kiöntél ez világért!

3.  

Reád bíztam én ügyemet,

Én Jézusom, én lelkemet,

Megepedett bús szívemet,

És szegény árva fejemet.

4.  

Irgalmazz meg én lelkemnek,

Ki vagy Ura mennynek, földnek!

Könyörgök csak Felségednek,

Én Megváltó Istenemnek.

5.  

Mutass, Jézus, kies földet,

Lakásomul adj jó helyet,

Ez életben csöndességet,

Jövendőben üdvösséget!

Isten áldásával.

A legnagyobb kincs

A Példabeszédek könyve 27. fejezetében több fontos üzenetet olvashatunk (Példb 27,1-27). Az Igénk szerint nem rendelkezünk a holnappal, így tulajdonképpen egynapos jövő képünk van. A mai nap felelősségét, gondját bízta ránk az Úr, a holnap az Ő kezéből jön. A holnapot elkérhetjük, de azzal a feszültséggel tehetjük, hogy készen kell állnunk a hazamenetelre.  Az ajándékba kapott napunkkal akkor bánunk bölcsen, ha a középpontjába Isten országát, annak igazságát helyezzük és az Atya akaratát cselekedjük. Ha így járunk el, felszabadulunk a mindennapi görcsölés alól, nyugodtak leszünk, mert tudjuk, azt végezzük ami a mi feladatunk és Isten is megcselekszi, azt, amit vállalt. „De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.” (Mt 6,33-34).

Kiemelném még az önmagunk helyes látását, az alázatot is. „Más dicsérjen téged, ne a te szájad, az idegen, és ne a te ajkad” (2)! Nem az a lényeg én hogy látom magam, hanem az, hogyan lát engem az Úr. Ő meg van-e velem elégedve? Nagyon fontos, hogy életünket mindig Istenre tekintve, az Ige alapján tegyük mérlegre. Ha másokhoz mérjük magunkat, becsapódunk. Talán megelégszünk magunkkal, büszkék vagyunk teljesítményünkre, életünkre, de könnyen úgy járhatunk, mint a farizeus, aki nem Isten elé vitte életét, pedig a templomban volt, hanem maga tette mérlegre, úgy, hogy a vámszedőhöz hasonlította magát. Jézus szerint ez hiba volt, mert így nem látta meg a valós képet, és elment a kegyelem mellett. A vámszedő azonban Isten lényében meglátta bűneit, és kegyelemért kiáltott. Mi mindig kegyelemre szoruló bűnösök vagyunk. Az Úr Jézus elé is bűnbánattal mehetünk. Aki így borul az Úr elé, megtapasztalja Isten kegyelmét.

A Kolossé levél napokban olvasott részeiből néhány gondolatot emelek ki (Kol 1,24-2,7). Mindjárt  a 24. versben ezt olvassuk: „Most örülök a tiértetek elviselt szenvedéseimnek, és testem elszenvedi mindazt, ami a Krisztus gyötrelmeiből még hátravan, az ő testéért, amely az egyház.” Talán nem mindenki érti ezt a verset, felvetődik bennünk, hogy nem elég Krisztus szenvedése? Ki kell egészíteni? A teljes írás alapján látjuk, hogy az Úr Jézus kereszten bemutatott áldozata teljes, és tökéletes, ahhoz nem kell és nem is lehet hozzátenni. Egy másik fordítás segít abban, hogy világosabbá váljon előttünk ez a mondat. „Most örülök az értetek viselt szenvedéseimnek, és betöltöm, ami hiányzik a Krisztus szenvedéseiből az én testemben az ő testéért.” Ebből azt láttam meg, hogy Pál úgy éli meg a szenvedéseit /volt neki bőségesen/, hogy a benne élő Krisztus szenved. Tehát ami bántást az apostol kap, az mind Jézust éri. Tehát amikor Pál szenved, Krisztus szenved, amikor elutasítják Isten emberét, az evangélium hirdetőit, Jézus Krisztust utasítják el.

Pál apostol, imádkozó lelkületű ember, azokért is tusakodik, akikről hallott, de személyesen nem ismeri őket. Fontos számára, hogy a nem általa alapított gyülekezetek is növekedjenek. Miben kell növekedni? Elsősorban az Úr Jézus megismerésében. Ott van-e a szívemben, hogy úgy szeretném őt egyre jobban megismerni? Ég-e ettől a vágytól a szívem, és alávetek-e ennek mindent.

Isten a bölcsesség és ismeret kincseit rejtette el Benne, tehát mindazt, ami az élethez és az üdvösséghez szükséges. A kincseket gyakran kemény munkával hozzák a felszínre. Nekünk is kitartással kell kutatni az Igét, hogy megtaláljuk a kincset, Jézust, megtaláljuk naponta azt az üzenetet, amit Atyánk mond a számunkra.

Aki Krisztust megtalálja, az életet találja meg. Mennyi időt, erőt és anyagiakat fordítunk arra, hogy minél több ismeretet szerezzünk meg. Gyermekeinket többféle tanfolyamra járatjuk, nehogy hátrányba kerüljenek másokkal szemben, hogy jobban tudjanak majd boldogulni, de fontos-e, hogy az Istentől adott kincset megismerjék?

Jézus Krisztus, szép fényes hajnal

1. Jézus Krisztus, szép fényes hajnal, Ki feltámadsz új világgal, És megáldasz minden jókkal:

2. Te vagy nékünk egy reménységünk, Isten előtt közbenjárónk, Szép koronánk, ékességünk.

3. Világosítsd a mi szívünket: Ismerhessünk meg tégedet; Tanulhassuk szent Igédet.

4. Az ördögnek csalárdságától, Lelki-testi nyavalyától, Őrizz hamis tudománytól.

5.                   Az Atyával és Szentlélekkel, Hogy tégedet tiszta szívvel Mindörökké áldjunk! Ámen.

Isten áldásával.

Krisztus a fő

Mai igénkben Salamon feloldja olvasóit az alaptalan félelmek alól (Példb 26,1-12). A mások szájából elhangzó átkok és negatív tartalmú megnyilvánulásoktól Isten gyermekének nem kell félnie. Nem kell félni, mert az Úr védelmet nyújt ezek ellen. Tehát nem számít, mit mondanak ránk mások, nem jelent kiszolgáltatottságot mások átka, káromlása, mert akik az Úrban vannak, védelmet és elrejtettséget kapnak. Hangsúlyos itt az Úrban létel, legyen mindennap imádság által elrejtve Őbenne az életünk. Az Úrnak nagyobb a hatalma az átkoknál, a gonoszságnál. Amikor félünk, nagyobbnak látjuk félelmünk tárgyát mindennél. Aki viszont az Úrra tekint és Őt látja nagynak, felszabadul a félelem alól. Minél jobban növekszik Jézus Krisztus az életünkben, annál kisebbé válok én, kisebbek lesznek a problémáink és a félelmet kiváltó dolgok is.

Többször olvasunk ezekben a fejezetekben ostobákról, és arról, miként viszonyuljunk hozzájuk. Mit jelent ez? Salamon rámutat arra, hogy fontos jól látni önmagunkat és egymást is. Nem vagyunk egyformák, nem rendelkezünk ugyanannyi szellemi, testi és lelki erővel, nem ugyanazok az ajándékaink és ezt figyelembe kell venni. Meg kell látnunk, hogy kinek hol a helye, ki mire alkalmas, mert ha ezt nem vesszük figyelembe, kárt okozunk magunknak és a másik embernek is. Ez a hitben élő emberre is igaz. Nem mindegyik tanítvány lett evangélista, egy idő után elvált Pál és Barnabás útja, mert más volt a feladatuk. Más szolgálatra nyertek elhívatást, de ennek nem szabad megosztást kiváltani. Az Úr pontosan tudja, mire vagyunk képesek, hol a helyünk és nem vár el többet, mint amire képesek vagyunk. Mi se várjunk el többet másoktól, ne bízzunk rájuk olyan feladatot, amit nem tudnak megoldani. Az áldás mindig ott található, ahol a megfelelő helyre, a megfelelő emberek kerülnek. Természetesen kinek-kinek saját magának is látni kell hol a helye, mire képes, mi az ami neki való, és mi az ami nem. Ha ezt látjuk, akkor könnyebb jól felmérni a lehetőségeket, átlátni a helyzetet és tudunk jó döntést hozni.

Az újszövetségi Ige olvasásakor még a tegnapi szakaszhoz térnék vissza, amikor Pál ezt mondja „nem szűnünk meg érettetek imádkozni” (Károli). Arra gondoltam, íme van valami, ami nem marad le életünkben, amibe soha nem öregszünk bele, és ez az imádság. Nem szűnünk meg imádkozni. Ahogy telnek az évek, egyre több minden megszűnik bennünk és körülöttünk. Egyre kevesebb lesz az erőnk, kevesebbet tudunk dolgozni, romlik a látásunk, hallásunk, de az imádságra való képességünk nem romlik el. Az imádságot soha nem kell feladnunk. Sok mindenről le kell mondani, de az Úrral való élő kapcsolatról soha. Imádkozhatunk a hegyen, de az ima összeköt az Úrral a szenvedések, harcok közepette is. Az ima mindenkor áldott csatorna, amelyen keresztül mennyei energiák, az Úr drága üzenete érkezik életünkbe.

Mai szakaszunkban az bilincsek közt éneklő Pált látjuk, hiszen amit most leír, egy himnusz. Ez a pár vers egy abban a korban használt ének (Kol 1,15-20). Csodálatos, hogy nem a bilincseket látja, de nem is a szűk mozgástéren, a fájdalmas sebeken kesereg, hanem Isten országát és annak királyát szemléli. Most is a feltámadott Úr van szemei előtt, Benne gyönyörködik, Őt csodálja és magasztalja. Itt is látja mit tett érte az Úr, mert ezt semmi, még a nem megfelelő körülmények, a nem megfelelő bánásmód sem képes elhomályosítani.

Amikor Krisztust szemléli, rádöbben, hogy Jézusban Isten válik láthatóvá. A mennyei Atya, akit szemeinkkel nem láthatunk, lelki arcképét Krisztusban küldte el a világba. Aki Őt látja, az az Atyát látja. Milyen az Isten? Amilyen az Úr Jézus Krisztus. Gyökössy Endre szokta mondani: Isten, olyan Krisztusképű.

Mit mond el ebben a himnuszban? Rámutat, hogy Ő a fej. Tehát egyéni és közösségi életünk központja az Úr. Ő a fej, aki irányítja egyházát. Az egyházban így nincsenek posztok, elsőségek, mert az első, az Úr, Ő a fej, mi pedig a tagok vagyunk, akik a fejnek engedelmeskednek. De ügyelni kel, nehogy úgy járjunk, mint a népi mondás tartja, hogy a férfi a fej és a feleség a nyak, amely forgatja a fejet. Krisztus a fej, mi pedig ne akarjunk nyak lenni, hogy őt mozgassuk, hanem legyünk tagok, akiket a fej irányít.

Az Atya azért küldte el a Fiút a világba, hogy általa megbékéltessen minket önmagával, mert az ember nem tud maga megbékélni Istennel, és önmagával sem. A megbékéléshez Krisztus keresztjére van szükség. A megbékélés tőle indul.

Van még számomra is bocsánat

1.

Van még számomra is bocsánat!

Van Jézusom, Ő az enyém!

Nem mardos a bűn, sem a bánat,

Mint a fecske, ujjongok én.

Halálba’ hevertem, de Ő fölemelt,

Az életem ára a szíve vére lett.

A bűnöm, ó, Jézus, a bűnöm, ó, Jézus,

Nem vádol többé engemet.

2.

Ha kísértés hulláma tör rám,

Szembe velem Jézusom jő.

Roskaszt, tövises a keresztfám,

Hű vállára átveszi Ő.

S hazám felé utamat ha nem tudom,

Előttem jár Jézus, mint tűzoszlopom.

A véred, ó, Jézus, a véred, ó, Jézus,

Felhőként vezet utamon.

3.

Az ég alját fürkészve nézem,

Hajnalcsillag felkel-e már?

Vigyázom és hallgatom ébren,

Hárfák hangja zendül-e már?

És én is elkezdem az én énekem,

Repesve, új hangon zeng dicséretem,

Mikor az Úr Jézus, az én Uram Jézus

Jön, hogy engemet felvegyen.

Isten áldásával.