A legfontosabb döntés

A

 hálaénekkel Mózes lezárta a múltat. A rabszolgaság végleg mögöttük maradt és most ott állnak az új élet kapujában (2Móz 15,22-27). A szabadítás a kezdet, még nincsenek célban, hosszú út vezet az ígéret földjéig. A szabadítást követően hátuk mögött Egyiptommal és hálával a szívükben a tenger partján táboroznak. Ez azonban nem végállomás, el kell indulni, mert most következik a vándorlás. Nem azért lettünk megszabadítva, hogy a startvonalnál letáborozzunk, hanem el kell indulni az új élet útján.

Isten indítja őket útnak. Tehát nemcsak megszabadította népét, hanem tovább is vezeti egészen a célig. Ő nem hagy magunkra. Azért van esélyünk a megmaradásra, a célba érésre, mert Ő vezet. A vándorlás alatt az Úrban való bizalmuk növekszik. Isten vállalja a fenntartásukat. Az út során kiderül, hogy bízunk-e Benne igazán.

A tizennegyedik fejezet végén olvastuk: „amikor látta Izráel, hogy milyen nagy hatalommal bánt el az Úr Egyiptommal, félni kezdte a nép az Urat. Hitt az Úrnak és szolgájának, Mózesnek” (2Móz 14,31). Most azt láthatjuk, hogy meddig is tart a szabadulás öröme, az istenfélelem és a hit. Három napig tartott ki, ezt követően zúgolódni kezdenek. Mi váltja ki a zúgolódást? Nem találtak vizet. Valami nincs, amit eddig megszoktak, és már Isten ellen lázadnak. Nagyon elgondolkodtató ez és azt üzeni, hogy ne bízzuk el magunkat, ha egy két napig öröm van a szívünkben, ez még csak az út kezdete. Megmarad-e az öröm a próbák alatt, ha nem kapjuk meg mindjárt, amit akarunk?

Isten tovább vezette őket. Márában volt víz, de nem volt fogyasztható, és ismét zúgolódnak. Nincs a szívükben hála és nincs bizalom. Mi sem vagyunk másabbak, milyen hamar elmúlik a korábbi csodák és megtapasztalások öröme. Mózes megmutatja, mi a teendőnk. Zúgolódás helyett kiáltsunk az Úrhoz, hiszen Nála van a megoldás, a segítség. A megoldás egy fa, amelyet Mózes a vízbe dob, és általa fogyaszthatóvá válik a víz. Életünk számára is egy fa a megoldás, a kereszt, ami fogyaszthatóvá alakítja az életünket. A kereszt nélkül nincs megoldás, nincs igazi változás. Isten a kereszten oldja meg életünk problémáit.

Az Úr gondoskodásának megtapasztalása után pihennek Márában. Ez a pihenés aktív, mert közben kézbe veszi őket az Úr. Formálja életüket és kezükbe adja az új élet használati utasítását.  Nem mindegy hogyan élnek, a szabadulással nem csupán a rabszolgaság tűnt a múlt homályába, hanem minden, ami ahhoz az élethez tartozott. Isten országába kerültek és itt már az Úr törvényei és rendelkezései érvényesek. Az új élet ma is azt jelenti, hogy ezután az Úr törvényeihez igazodom. Isten szava lesz az útmutatóm. Ha hűséges leszek Hozzá, akkor megtapasztalom áldásait. Csodálatos az ígéret: „Az Úr, a te gyógyítód”. Ebben bízzunk ma is.

Újszövetségi igénkben az evangélista saját elhívását beszéli el (Mt 9,9-13). Bátran szembenéz a múltjával, nem titkolja, és nem szépíti azt, ami a Jézussal való találkozás előtt volt. Bizonyára, amikor visszagondol, tele van a szíve hálával, mert Jézus meglátta és megszólította. Nem sokan látták meg őt korábban, hiszen mindenki gyűlölte és elfordította a fejét. Jézus nem fordítja el tőlünk a fejét, hanem ránk néz és megszólít: Kövess engem! Ezt mondja ma nekünk is, mert az Ő követésében teljesedik ki az életünk. Csak az ő nyomában válunk emberré, kerülünk a helyünkre.

Máté példa számunkra, mert azonnal felkelt és követte Jézust. Nem tétovázott, nem halasztotta későbbre, mert ez lett számára a legfontosabb. Lehet, hogy voltak sürgős és halaszthatatlan ügyei, de ez volt a legfontosabb, az életbe vágó kérdés. Ő jól döntött, mindent maga mögött hagyott és követte Jézust.  Ma is Jézus hívása a legfontosabb számunkra. Merjünk mi is mindent magunk mögött hagyva elindulni az Úr nyomában.

Siessetek hamar lejár

1.        „Siessetek hamar lejár, / Kegyelme már régóta vár. / Ma még lehet ma még szabad, / Borulj le a kereszt alatt! /

2.        Ha elkésel, mi lesz veled? / Hogy mented meg a lelkedet? / Lezárul a kegyelmi út. / Lelked örök halálba jut. /

3.      Elszáll a perc, az életed: / Ma még, ha jössz elérheted. / Ne késs tovább, ne várj tovább: / Ma kérd Atyád bocsánatát./

Isten áldásával.

Hála a szabadításért

I

sten hatalma szétválasztotta a tengert népe előtt, így száraz lábbal vonulhattak keresztül rajta és hagyhatták maguk mögött a rabszolgaság helyét (2Móz 14,23-15,21). Az egyiptomiak ezt látva utánuk mennek, még mindig nem enged a fáraó, és nem hagyja, hogy e nép Istenét szolgálja, és Neki éljen. Egyiptom királyát a bosszú megvakította. Bizony ma is sok embert megvakít a gonosz, hogy ne lássa, ha azon az úton megy tovább, akkor a biztos pusztulásba rohan. Isten már sok csoda és jel által kereste őket, lett volna alkalmuk komolyan venni az Igét, nem tették. Most már teljesen érzéketlenné váltak az Úr szavára.

Bár megerősítené szívünket az Úr a mindennapi harcokra, mindaz által, amit Igénkben látunk. Az egyiptomiak futnak Izráel elől. Az erős hadsereg menekül Isten népe elől. Pedig ez a nép nincs kiképezve, ez nem hadsereg, de velük van az Úr, és harcol értük. Az Úr jelenléte készteti menekülésre az ellenséget. Hányszor mi futamodunk meg, pedig ha az Úr jelenlétében haladunk előre, nem kell gyáván meghátrálni, mert az Úr elől menekül az ellenség. Nem mi késztetjük futásra őket, hanem az Úr hatalma.

Fontos még meglátnunk, hogy a múlttal, a bűnnel, a régi élettel teljesen le kell számolni. Ezt fejezi ki az egyiptomiak pusztulása. A minket tönkretevő erők felett nem lehet elérzékenyülni, hiszen a gonosz szíve sem esik meg rajtunk. Az ördög embergyilkos volt kezdettől fogva, mondta az Úr Jézus, ezért amikor Isten legyőzi, mi se ragaszkodjunk hozzá. Ne mentsük a bűneinket, szenvedélyeinket, hanem engedjük azokat  leválni életünkről. Ahogyan az egyiptomiak elvesztek, ugyanúgy a bűnös énünkre is halál vár a kereszten. Csak akkor lesz teljes a szabadulás, ha mi is kimondjuk Pállal, Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve.

A szentíró hangsúlyozza, hogy az Úr szabadította meg népét az egyiptomiak kezéből. Ezzel határozottan kijelenti, hogy a szabadítást Isten végzi. Mi képtelenek vagyunk a bűn láncait letörni, a rabságból kiszabadulni. Ne áltassuk magunkat, hogy nekünk sikerül, a zsidóknak sem sikerült. A szabadítást egy rajtunk kívül álló személy képes elvégezni, az a személy az Úr Jézus Krisztus.

Amikor biztonságosan átértek a túlsó partra és véglegesen lezárult a múlt, hittek az Úrnak. Felismerték, hogy Isten nagy dolgot cselekedett velük, és mindez végre hitet generált a szívükben. Nagy nehezen eljutottak oda, hogy hisznek Istennek és Rábízzák magukat. Mi is már sok mindent megtapasztaltunk, hiszünk-e már az Úrnak? Rá merjük-e bízni magunkat a mindennapokban is?

A szabadulás megtapasztalása hálát fakaszt a szívükben, és ezt Mózes egy énekben fejezi ki. Nem zárja szívébe örömét és háláját, hanem mindenki előtt énekel az Úrnak. Énekben mondja el mindazt, ami a szívében van. Az éneklés ma is jó lehetőséget kínál hálánk kifejezésére, bizonyságtételünk elmondására. Ne tartsuk magunkban hálánkat és örömünket Isten csodáit tapasztalva, merjük továbbadni mindazt, ami bennünk van. Ne fojtsuk el örömünket, ne vegyük természetesnek mindazt a jót, amit értünk tesz az Úr, hanem legyünk hálásak érte.

Mózes elmondja ebben az énekben mindazt, amit Istenből felismert. Kiénekli magából az eddigi feszültséget és mindazt, amit ebben az időszakban megtapasztalt. Megvallja, hogy számára Isten   személyes Szabadító. Tehát amióta elindult, hogy teljesítse küldetését, egyre személyesebbé vált kapcsolata Istennel. Jézus Krisztusban egészen közel jött hozzánk az Úr, mindezt azért tette, hogy ne valami személytelen erőnek gondoljuk Őt, hanem megtapasztaljuk személyiségét, átéljük, Vele napi kapcsolatba lehet kerülni. Mózes egyre növekedett hitében, egyre jobban megtapasztalta Isten hatalmát, mert látta, hogy a számukra reménytelen helyzetekben is volt megoldás. Ha az Úrra figyelünk, mi is átélhetjük, nincs reménytelen helyzet, mert az Úrnál mindig van megoldás népe életére, mindig van szabadítás az ellenség szorításából. Mindegy, milyen formában szorongat, teheti munkanélküliség képében, gazdasági válság által, repedező kapcsolatokon keresztül, ne adjuk fel, mert van Szabadítás, van megoldás. A tanítványok is már úgy gondolták a nagy viharban, nincs tovább, csak a pusztulás jöhet, akkor Jézus megdorgálta a szelet és a hullámokat, és nagy csendesség lett. Bízzunk, mert Jézus szava ma is ugyanazzal az erővel bír.

Máté bizonyságot tesz, hogy Jézust a vihar által sem tudja a gonosz megakadályozni, hogy célba érjen (Mt8,28-9,8). Ha Jézussal vagyunk egy hajóban, dühönghet az ellenség, ahogyan akar, de nem árthat, nem akadályozhatja meg célba jutásunkat. Isten gyermekei ma is a túlpart felé hajóznak, viszik az evangéliumot szívükben, oda, ahol a gonosz oly sok életet megnyomorított. Mert a sátán megnyomorít, Jézus felszabadít. De ezt a hírt vinnünk kell. Ha visszük, az ellenség is cselekedni fog, de ne csüggedjünk, hanem nézzünk Jézusra, hívjuk segítségül. Látjuk amint a két megszállott  Jézus felé jön, de Ő nem rémül meg, nem is fordul vissza, mert Ő az erősebb fegyveres. A két megszállottról való beszámoló azt jelzi, hogy nem elszigetelt problémáról van szó, nem egyedi eset az, ami ott történt, hanem mindennapos. Sok embert kifordít a gonosz önmagából és emberalattivá tesz. Azonban Jézus azért érkezik, hogy ebből az állapotból kiemeljen és emberré formáljon.

Figyeljük meg, az ördög nagyon jól ismeri Jézust, számára nem kérdés, hogy Ő az Isten Fia. Hiszem-e én ezt határozottan és világosan?

Nagyon megdöbbentő, hogy a gadaraiak nem Jézust választják, ők inkább a disznókhoz és a disznóságaikhoz ragaszkodnak. Marasztalom vagy elküldöm Jézust?  Az új életet választom vagy a bűnös régi életemhez ragaszkodom?

Ha elküldték, hát elment, azonban a két szabadultat otthagyta bizonyságtételként. Még mindig van lehetőségük korrigálni döntésüket. Milyen türelmes is velünk az Úr.

Alighogy megérkezik Kaparneumba mindjárt hoznak elébe egy embert, akinek gyógyulásra van szüksége. Az emberek úgy gondolták, csak a betegség a problémája, Jézus azonban meglátja mindazt, ami az életünk, az állapotunk mögött van és bűnbocsánatban részesíti. Az Úr mindig a probléma gyökerére teszi a kezét. A mi legnagyobb problémánk a bűn. Gyakran a betegségeink mögött is az húzódik meg. Ezért lelkünk igazi orvossága a bűnbocsánat, Jézus kegyelme. Bűnbocsánat nélkül nincs igazi gyógyulás, igazi megbékélés.

JÖJJ, AZ ÚR VÁR REÁD

Jöjj az Úr vár reád, Jöjj amíg ifjú vagy!

Életed tavaszát, derűjét neki add!

Ó ne hagyd fejedet bűnben őszülni vénhedtté,

Ne csupán teledet vigyed végül az Úr elé.

Ó a szárnyas idő, mint az álom, repül,

Ámde zsákmányt szed ő, fogyunk szüntelenül.

Tétován mire vársz? Hallod-é már a hívó szót?

El ne késs, jaj vigyázz, mire eszmélsz: a van csak volt.

Jézus hív, vele járj, erre váltott meg Ő.

Lelki sziklára állj, élő víz onnan jő.

Ő nekünk utat tört, te is lépj arra hittel rá!

Már itt lent s odafönt téged Ő tehet boldoggá!

Isten áldásával.

Félelem nélkül

M

ost megy végbe  a hit próbája, mert Isten felszólítja népét, hogy kiáltozás helyett induljon neki a tengernek (2Móz 14,15-22). Ez nem volt könnyű feladat, hisz emberileg kész öngyilkosság, de hit által életet jelent. Ez csak akkor lehetséges, ha az Úrra néznek és látják hatalmát. Ha a tengerre figyelnek, nem mernek elindulni, de ha az Úrra figyelnek, és erőt, bátorságot merítenek mindabból, amit átéltek képesek lesznek elindulni. Mi gyakran megtorpanunk, mert nem hisszük, hogy Istennek minden lehetséges. Az Úr mindig úgy küld előre a nagy akadályok felé, hogy nem azt várja, mi küzdjük le azokat, hanem bízzunk Benne. Tegnap olvastuk, amint Isten bátorította őket, ne féljenek, csak nézzék, miként szabadítja meg őket az Úr. Tegyék a dolgukat, jelen esetben vonuljanak tovább, ne foglalkozzanak a racionalitással, hanem figyeljék, miként szabadítja meg őket Istenük. Mintha azt mondaná az Úr, te csak menj bátran előre, a többit bízd rám.

Sajnos hányszor megdermed a szívünk a félelemtől, mert a tengert, a kősziklát, vagy a hullámokat látjuk. Pedig tanulhatnánk, hogy az Úr nem hagyja cserben övéit és számára nincs leküzdhetetlen akadály. A húsvétkor a sírhoz igyekvő asszonyok azon tanakodtak ki hengeríti el a követ, és mire odaértek döbbentek vették észre, megoldódott a probléma, nyitva a sír. Gyakran megtorpanunk, pedig bátran mehetnénk előre, hisz ameddig rá nézünk, még a hullámokon is járhatunk. Péter csak akkor kezdett süllyedni, amikor levette tekintetét Mesteréről. Nézzünk Jézusra ma is, haladjunk Vele bátran előre, hullámok és problémahegyek közt is.                          

Érdemes elcsendesedni afelett is, hogy mennyire vakon rohan a pusztulásba a fáraó. A hatalom és a gyűlölet megvakította, nem akarja életét az Úrnak adni, így makacsul rohan a halálba. Hányszor megyünk mi így előre, nem engedjük, hogy az Úr szava meggyőzzön, hanem ragaszkodunk a magunk igazához, a magunk akaratához és bizony gyakran annak is pusztulás a vége.

Isten népe megtapasztalta, hogy nem kell félnie, mert bár körül van fogva, előttük a tenger, mögöttük az egyiptomi hadsereg. De jelen van az Úr is és a felhőoszlop által elrejtette őket ellenségeik elől. Az Úr fogja körül népét, amint a zsoltáros is leírta későbbi tapasztalatát: „Jeruzsálemet hegyek fogják körül, népét pedig az ÚR karolja át most és mindörökké” (Zsolt 125,2). A félelmetes tenger az Úr munkája nyomán kettéválik a nép előtt, és biztonságot nyújtó fallal veszi őket körül. Csodálatos a mi Urunk, a természet erőit is felhasználja övéi érdekében. Áldott legyen az Úr neve.

Az Úr hajóra szállt tanítványaival és a másik part felé tartott (Mt 8,23-27). Ment oda, ahol még nem járt, ahová még nem vitte Isten kedves esztendejének hírét, ahol még nem ismerik, és így nem tudják, hogy eljött a bűn hatalmából való szabadulás ideje. Jézus alszik a hajóban és közben óriási viharba kerülnek. A tanítványok pánikba esnek, Jézus békésen alszik. Ez nem nemtörődömség, hanem az Isten tenyérébe rejtőző élet biztonsága és békessége. Jézus élete az Úr tenyérében nyugszik, a háborgó tengeren is. 

A tenger háborgása az ellenség támadása, mert meg akarja akadályozni, hogy Jézus Gadarába jusson. Az ellenség nem akarja, hogy Jézus gyógyító és szabadító hatalma megérkezzen erre a vidékre.  A tanítványok számára azonban próba is ez, most derül ki, mennyire bíznak Jézusban. Hiszik-e, hogy ha Jézussal egy hajóban vannak, nem veszhetnek el. Ők ezt nem hitték. De mi hisszük-e? Hisszük-e, hogy aki Krisztusban van, annak örök élete van? 

Pozitívum, hogy kétségbeesésük közepette is megtalálták a Jézushoz vezető utat, és segítséget kértek Tőle. Forduljunk Hozzá mi is amikor a hullámok nyaldossák életünk partjait. Mielőtt lecsendesíti Jézus a vihart, tanítványaihoz fordul és megkérdezi: Mit féltek, kicsinyhitűek? Tehát ha Jézus a hajónkban van, nincs okunk félni. A félelem helyére a bizalom lép, hit által.

Ezt követően megdorgálta a szelet és a tengert és nagy csendesség lett. Az Ő szavára lesz csendesség a mi háborgó szívünkben, háborgó kapcsolatainkban.

Térj magadhoz, drága Sion

1. Térj magadhoz, drága Sion, Van még néked Istened, Ki atyádként felkaroljon, Szívét oszsza meg veled! Azt bünteti, kit szeret, Másképp ő nem is tehet: Sion, ezt hát jól gondold meg, Szabj határt bús gyötrelmednek. 

2. Hullámok ha rémítenek Mérhetetlen víz felett, :/: S a habok közt szíved remeg, Hogy sírod is ott leled; Ha aludni látod őt, Ki reményed és erőd: Sion, soha ne feledd el: Ő megvívhat tengerekkel!

3. Bár hegy, halmok rengenének, Miket égi kéz emelt, :/: S indulása a nagy égnek Végromlásra adna jelt: Ezt látva is el ne hidd, Hogy ez a perc elveszít; Sion, addig meg nem dőlhetsz, Míg oltalmad Istentől lesz!

4. Bár könnyűid omlanának Gyöngyökül a tengerbe, :/: És elhalván hangja szádnak, Csak pihegnél, mint gerle, Bár vér volna bíborod S kő megszánná nyomorod: Sion, ne félj a gonosztól, Baj nem ér, míg Benne bízol!

5. Bár hordozzad zsarnok láncát, Érjen kínos rabhalál, :/: Ha hitedet el nem játszád, Utad égbe nyitva áll. Örvendj mindig és vigadj, Emlékezz, ki népe vagy! Sion, nincs több Isten egynél, Benne hát ne kételkedjél!

6. Ó, ne csüggedj, ím, az estnek Már leszállnak árnyai, :/: Kihez ajkid oly hőn esdnek, Halld: Atyádnak hangja hí. Ő gyalázat, kín helyett Néked jobbján ad helyet; Sion, a menny lesz te részed, Föld gyötrelmét hát ne nézzed!

7. Végső áldást mondj hazádra, Mely távolról int feléd, :/: Égi honnak a határa Van már hozzád közelébb. Édes érzés mért fog el, Melytől olvad szív, kebel? Sion, minden másképp lesz ott, El fog tűnni nagy sírásod.

8.      Angyalok, ti fényes lelkek, Zengjetek víg éneket, :/: Mert már biztos révbe tért meg, Kit bús szélvész hányt-vetett! Már meggyőzte a halált, Istenéhez égbe szállt: Sion, onnnan számkivetni Nem fog téged soha senki!

Isten áldásával.

Maradjunk veszteg

A

 szabadulás után kiderül, az egyiptomiak nem mondanak le egykönnyen  Izráelről. A fáraó utánuk indul (2Móz 14,1-14). Így van ez az életünkben is, a sátán, a gonosz nem mond le rólunk, nem enged el könnyen, hanem a szabadulást követően is utánunk jön és mindent megtesz, hogy ismét szolgasorba állítson. Ne gondoljuk azt, ha átadtuk életünket az Úr Jézusnak, már nem vagyunk kitéve a gonosz támadásának. A sátán azzal, hogy új életre jutottunk, már elveszítette a háborút, azonban továbbra sem mond le rólunk, hanem minden igyekezetével azon van, hogy elbuktasson, vagy olyan helyzetbe hozzon, hogy alkalmatlanokká váljunk a szolgálatra. Mert végső soron az a célja, hogy megakadályozza az evangélium áradását.

Isten azonban a fáraó makacsságát is arra használja fel, hogy Egyiptom népe megtudja, hogy Ő az Úr. Nekik is szembesülni kell ténnyel, nem a fáraó az isten. Izráel Istene őket is keresi.

Ebből a történetből azzal is szembesülünk, milyen ingatagok is vagyunk. Milyen könnyen megváltoztatjuk véleményünket, úgy ahogy a fáraó is tette. Bizony a nagy fogadkozás semmit nem ér, erre nem lehet építeni. Ezért a legjobb, ha szívünket az Úr elé visszük, úgy ahogy Kálvin is tette, amikor azt mondta, szívemet égő áldozatul adom neked. A szívünk az Úr kezében van jó helyen.

Jó olvasni, hogy a fáraó elrettentő hadereje sem veszélyezteti az Úr népét, mert ők hatalmas kéz oltalma alatt vonulnak. Mennyei Atyánk keze hatalmas, semmilyen fáraók és a gonosz semmilyen formája nem tud azok közelébe férkőzni, akik e kéz oltalma alatt vonulnak. Helyezzük életünket ma is -e hatalmas kéz oltalmába. Ha ezt tesszük, nem kell félni, nem kell izgulni, mert biztonságban vagyunk, a látszat ellenére is.

Látjuk azt is, hogy a félelem még mindig nem oldódott le szívükről, mihelyst megpillantják az ellenséget, újra félnek. Kiderül, hogy már a fáraó országában is, amikor látták, hogy nem megy azonnal a szabadulás, azt kérték Mózestől, hagyja őket békén. Amikor nem látjuk a hatalmas kezet, úgy gondoljuk, ne ingereljük a gonoszt a szabadulás utáni vágyunkkal, inkább hagyjuk a dolgokat úgy, amint vannak.

Mózes azonban a megfelelő pillanatban melléjük áll és bátorítja őket. Ne az egyiptomi seregre, hanem Istenre nézzenek. Azt sem gondolták, hogy valaha elindulnak a szabadság felé, mégis úton vannak. Ne adják fel, hanem bízzanak az Úrban, az első csodát követni fogja második. Mi is merítsünk erőt korábbi megtapasztalásainkból, és bízzunk az Úrban. Ő most is hatalmasan fog cselekedni.

Mennyire bátorító az üzenet, az Úr harcol értetek. Ebben bízzunk; a gonosz elleni harc az Úr harca, mi várjunk szabadítására. Meg kell tanulnunk veszteg maradni, és várni az Úrra.

Jézus Péter házában is nyitott szemmel tartózkodik (Mt 8,14-22). Nemcsak az utcán látja meg a betegeket, nemcsak az idegenek számára kínálja a gyógyulást, hanem otthon is észreveszi a beteg anyóst. Erre az egyensúlyra van nekünk is szükségünk, hogy munkánk és az életben való forgolódásunk közben a mellettünk levőkre is legyen időnk, lássuk meg problémáikat és foglalkozzunk velük.

A gyógyult anyós felkelt és szolgált Jézusnak, vagyis a szolgálatban találtak ismét egymásra, és Jézussal haladtak egy irányba. A mai családok is Jézus gyógyító érintésére szorulnak, csak a Neki való hálás szolgálatban találhatunk ismét egymásra.

A keresztyén élet egyenlő Jézus követésével, azonban a követés több mint fogadkozás, ez életforma. Jézust követni azt jelenti, vállalom azt az utat, azokat a körülményeket, amikben Ő is járt. A tanítványság nem önkéntességen alapszik, hanem elhíváson. Azt is meg kell tanulni, hogy amikor Jézus hív, nincs előbb. Hívásánál semmi nem lehet fontosabb, nem lehet másokkal megkonzultálni, hanem menni kell. Nem kell másoktól engedélyt kérni, ha Ő hív, hanem habozás nélkül induljunk, mert Ő sem habozott, amikor életét kellett adnia értünk.

Jézusom, ki árva lelkem

1. Jézusom, ki árva lelkem Megváltottad véreddel, Kárhozattól óvtál engem, Bűnös szívem, ó, vedd el! Add, hogy néked megháláljam. Hogy nem hagytál a halálban, megmutattad: Bármit adj, Én oltalmam csak te vagy. S

2.      Jézus, benned bízva bízom, Elpusztulnom, ó, ne hagyj! :/: Te, ki bűnön, poklon, síron Egyedüli győztes vagy: Gyönge hitben biztass engem, Készíts arra, hogy én lelkem Láthat majd fenn, ó, Uram, Mindörökké boldogan.

Isten áldásával.

Csak egy szó

I

zráel népe elindult Egyiptomból, történelmi pillanat ez, és megkezdi hosszú vándorlását egy új élet felé (2Móz 13,17-22). Egy egészen más élet következik ezután. Isten áll az élen, Ő vezeti népét, nekik pedig csak figyelni kel Rá. Isten előrelátó vezető, tudja, mit várhat a néptől, ismeri szívüket, így tisztában van azzal is, hogy a legkisebb ellenállásra feladják. Bizony mi is ilyenek vagyunk, nagyon könnyen feladjuk, amikor akadályokkal nézünk szembe. Az ellenség, a küzdelem meghátrálásra késztet sokakat. Nem szeretünk harcolni, mi úgy gondoljuk, a siker fáradság nélkül és azonnal jön. Az ígéret földjéhez hosszú úton, sok fáradságon és formálódáson át vezet az út.

Isten azt is látta, hogy ha harcot látnak a zsidók, visszatérnek Egyiptomba. A régi életnek nagy a visszahúzó ereje. A sátán felhasználja a jelen megpróbáltatásai között a múlt emlékeit. Még a rabszolgasort is széppé, vonzóvá tudja tenni.

Az Úr kerülőúton vezeti népét megelőzés, és megerősödés céljából. A mi életünkben is vannak kerülőutak. Hogyan tekintünk rájuk? Zúgolódunk, miért kell annyit kerülni? Kérdezzük, miért nem a legrövidebb úton vezet Isten? Lássuk meg, hogy mindez nem véletlen, a kerülő útra is szükségünk van. Ezen az úton Isten vezeti népét. Ha a rövidebb, a megszokott, a mások által használt úton mennek, egyedül haladnak. A kerülő út az Isten útja. Ez a keskeny út, amelyet kevesebben választanak, mert ez embert próbáló és fölösleges kerülőnek tűnik. Ez az út a pusztán keresztül vezet, ahol a nép megtapasztalja Isten közelségét, és átéli a közösséggé való formálódást. Szükségük van erre a kerülőre, és ha figyelnek a Vezetőre, megerősödve jönnek ki belőle. Tehát a mi feladatunk, hogy a kerülő úton is bízzuk magunkat Vezetőnkre. Higgyük, Ő jól ismeri az utat.

Isten nem csak kihozza népét, hanem az élre áll, és vezeti őket. Úgy vezeti, hogy megadja számukra mindazt, amire a meneküléshez szükségük van. Számára nem probléma az éjszakai út megvilágítása sem. Isten már évezredekkel ezelőtt meg tudta világítani népe előtt az éjszakai utat. Így ad számunkra is lámpást, hogy el ne tévedjünk a világ sötétségében, vagy nehogy balesetet szenvedjünk. Az Úr Igéje mécses a lábunk előtt, és ösvényünk világossága (Zsolt 119,105). Figyeljünk erre a lámpára, és nem tévedünk el.

Újszövetségi igénkben meglep bennünket, hogy a Római Birodalom egy képviselője fordul Jézushoz. Tőle kér segítséget. Ez nagy dolog, hiszen a rómaiakra nem jellemző, hogy másoktól, az elnyomott nép fiaitól várnának megoldást. Mi viszi őt Jézushoz? A szolgája beteg, és szeretné, ha meggyógyulna. Már ez is nagy pozitívum, hogy ez a százados ember számba veszi a szolgáját, hiszen abban a korban ez nem volt jellemző. A megbetegedett szolgát leselejtezték úgy, mint ahogy mi lecseréljük az öreg autót vagy régi számítógépet. A százados embert látott benne. Gondoljuk végig mi még látunk-e embert a másikban? Látjuk-e, amikor segítségre szorul és készek vagyunk-e közbenjárni érte?

A százados elismeri, hogy ő ezt a problémát nem tudja megoldani. Ez fontos, mi is akkor keressük a megoldást, amikor elismerjük, ezt képtelen vagyok megoldani. Ez a katona meglátta, hová kell mennie. Mi látjuk-e, hogy megoldhatatlannak látszó életünkkel Jézushoz bátran jöhetünk? Ez az ember hiszi, hogy Jézus meg tudja gyógyítani szolgáját. Az Úr adjon ilyen hitet a szívünkbe, hogy mindenkor úgy keressük fel Jézust, hogy hisszük, Ő valóban tud segíteni.

Jézus készségesen fogadja a kérést, és azonnal indulni akar, a százados azonban visszatartja. Mi megragadnánk, hogy azonnal, késedelem nélkül jöjjön. Azonban ez az ember meglátja Jézusban a főparancsnokot. Felismeri, hogy Jézus mindenek felett Úr. Elég egy szót szólnia és még a betegség is engedelmeskedik Neki. Igen, Jézus más módszerrel dolgozik, mint mi, mint a világ. Ő teremtő és helyreállító szavával végzi munkáját. Jézustól elég egy szó. Neki nem kell kiabálni, erőlködni, elég egy halk és szelíd szó, és megtörténik a gyógyulás. Mondjuk Neki mi is hittel, Uram, elég egy szó és meggyógyul az életem.

Erre a mondatra Jézus úgy válaszol: Menj el, legyen neked a te hited szerint. Menj el, úgy hogy még nem történt semmi, de ha hazaérsz, meglátod hited gyümölcsét. Hozzánk is így szól ma Urunk: menj el, legyen neked a te hited szerint. Tehát életünk dolgai hitünkön fordulnak meg. Azonban vigyázzunk, mert van negatív hit. Ha mi azt hisszük, hogy nem változhatnak meg a dolgok, ha azt mondogatjuk magunknak, hogy ebből úgy sem lesz semmi, akkor ezen hitünk szerint alakul az életünk. Amit hiszünk Jézusról, az valósul meg. Ha hiszem, hogy Ő meg tudja tenni, amit mond, akkor az meg is történik. Tehát legyen ma is a hitünk szerint. Higgyük, elég egy jézusi szó, és meggyógyul az életünk, kapcsolatunk, gyülekezetünk.

 Úr Jézus, nézz le rám, Jöjj, mosd le bűnömet

1. Úr Jézus, nézz le rám, Jöjj, mosd le bűnömet, Sok földi szenvedély kötöz: jöjj, oldj fel engemet.
2. Úr Jézus, nézz le rám, Gond és bú látogat; Hű szolgád: ízleljem ígért, szent nyugodalmadat.
3. Úr Jézus, nézz le rám, Ne tévedhessek el; A menny felé sötéten át te légy az úti jel.
4. Úr Jézus, nézz le rám, Ha nő a félelem, Ár zúg és ellenség szorít, légy, Megváltóm, velem!
5. Úr Jézus, nézz le rám, Mert harcom terhe nagy, Ily tenger kín és baj között Az életem Te vagy.
6. Úr Jézus, nézz le rám, Ha elvonult az ár, Te szent derűd derítsen és az örök napsugár.

Isten áldásával.

Takarítás

A

z Úr ismét felhívja népe figyelmét a szabadulás napjáról való megemlékezésre. Elrendeli, hogy rendszeresen álljanak meg, tartsanak ünnepet, és úgy emlékezzenek arra, amit Isten tett értük. Nekünk is meg kell állni és tudatosan visszaidézni az Úr életünkben elvégzett csodálatos munkáit. Ha nem állunk meg és nem emlékezünk, elhalványul a szabadítás, és magunknak tulajdonítjuk az új életet. Az ünnep megtartása által Isten megtanítja népét elcsendesedni, és Őreá figyelni. A szabadulásban akkor tudunk megmaradni és növekedni, ha rendszeresen kapcsolatban vagyunk Vele.

Ezen az ünnepen a zsidók csak kovásztalan kenyeret fogyaszthattak, mert sietve kellett Egyiptomból kivonulni, és nem volt idő megkeleszteni a kenyeret. Azonban a kovász szimbolizálja a bűnt és az ember gonoszságát is. Pál írja a Korintusiaknak: „Takarítsátok ki a régi kovászt, hogy új tésztává legyetek, hiszen ti kovásztalanok vagytok, mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott” (2Kor 5,7). Vagyis rendszeresen meg kell kegyelme által tisztítani szívünket a bűntől. Rendszeres lelki karbantartásra van szükség. Ha elhanyagoljuk lényünk ápolását, a bűn elterjed, teljesen megfertőz, sőt átragad másokra is. A mi húsvéti bárányunk az Úr Jézus, Általa van szabadulás a bűn hatalmából és Őáltala lehet tisztántartani szívünket is.

A szabadulást követően hálafelajánlást kell tenniük az Úr számára. Soha nem felejthetik el, hogy hálával tartoznak az Úrnak. A hálát azonban nem elég csak szavakkal kifejezni, hanem tettekben is meg kell nyilvánulnia. Izráel népe az elsőszülöttek felajánlásával fejezte ki háláját. Minden hím elsőszülöttjét az Úrnak adtak, legyen az Övé, rendelkezzen vele. Mi mit adunk Urunknak, mit ajánlunk fel, hogy rendelkezzen vele? Odaadjuk-e életünket? Itt van Uram, most legyen a tiéd. Eddig én rendelkeztem önmagammal, de annak rossz következménye lett, ezután legyen a tiéd. Fel tudjuk-e ajánlani Neki gyermekeinket, ami azt jelenti Rábízzuk-e jelenüket és jövőjüket Istenre? Bele merjük-e helyezni őket hatalmas kezébe, hogy Ő mutassa meg munkájukat, életirányukat és helyüket ebben a világban? Felajánljuk-e őket az Úr szolgálatára, amint Anna is tette a gyermek Sámuellel?

Már beszéltünk a rendszeres elcsendesedésről, és azt látjuk, hogy maga az Úr Jézus is gyakorolta (Mt 8,1-4). Egy hegyről jön le, ahol bizonyára nem turistaként tartózkodott, hanem ráhangolódott az Atya akaratára, és feltöltekezett. Ha Neki szüksége van ilyen félrevonulásra, akkor nekünk is. Kövessük ebben is példáját, naponta keressük meg a Vele való közösség alkalmát.

A csendből az emberek közé megy, amit kapott AZ Úrtól, azt beleviszi a világba. Egy leprás lép ki a sokaság rejtekéből és borul elé. Elő kell lépni rejtekeinkből és vállalnunk kell magunkat, leprás életünket. Ez az ember hittel jön, ő már hallott Jézusról, és hiszi, hogy van hatalma az ő betegsége felett. Jézus képes megtisztítani. Jöjjünk mi is ezzel a hittel Hozzá, Uram, képes vagy az én életem is rendbe tenni, helyreállítani.  Uram, Te meg tudsz tisztítani.

Ez a leprás csak azzal nem volt tisztában, hogy meg akarja-e Jézus gyógyítani életét, vagy Ő is kitaszítja és elhatárolódik tőle. Megtudja, hogy Jézus akarja a gyógyulását. Akarom, mondja az Úr, és ez csodálatos szó, mert jelenti, akarja gyógyulásunkat. Ő nem undorodik és nem fordul el tőlünk, bárhonnan jövünk, bármilyen fertőzött is az életünk. Az Úr Jézus azt akarja, hogy megtisztuljunk, rendbe jöjjünk, és új életet kezdjünk.

Mára is azt üzeni, hogy Ő akarja, hogy rendbe jöjjünk, szabaduljunk, ne engedjük, hogy a csüggedés vegyen erőt rajtunk, mert Rajta nem múlik. Ő azért jött el a világba, mert azt akarja, hogy mindaz, ami megfertőzte és tönkretette életünket, felborította kapcsolatainkat, eltávozzon életünkből. Azonban, hogy ezt megtapasztaljuk, nekünk is azzal a hittel kell leborulni Előtte, mint ez a leprás: Uram, meg tudsz tisztítani engem.

Jöjj, királyom, Jézusom

1. Jöjj, királyom, Jézusom,

Szívem, íme, megnyitom,

A gonosztól óvj te meg,

Meg ne rontson engemet.

2. Véreddel, mely el-kifolyt,

Mosd le rólam, ami folt;

Élet útját megmutasd,

Én meg nem találom azt.

3. Gógyítsd meg sok nyavalyám,

Enyhíts szívem bánatán;

Kétség, gond ha gyötrenek,

Biztasd nádszál hitemet.

4. Van hatalmad rá, tudom,

Míveld, édes Jézusom:

Hit, remény és szeretet

Töltse be a szívemet.

5. A keresztet te adod,

Adj hozzá alázatot:

Hordjam olyan csendesen,

Mint egykor te, Mesterem.

6. Majd ha véget ér a harc

S megpihentetni akarsz:

Megragadom jobbodat,

S mennyországod béfogad.

Isten áldásával.

Bölcs vagy bolond?

A

fáraót Isten megtapasztalt hatalma, elsőszülött gyermekének halála arra indította, hogy áldást kérjen a zsidók által. Azt kérte, áldják meg őt. Azonban az áldás, ha nincs fogadókészség, ha nem hatolhat be a szívbe, csak szép szó marad. Isten áldása kegyelem, mert általa átformálódik az életünk, általa az Ő jelenlétét tapasztalhatjuk meg. Jákób kifejezetten vágyott az Úr áldására, a Jabbók révén átélt tusakodás közben azt mondta, hogy addig nem engedi el a vele tusakodót, amíg az meg nem áldja őt (2Móz 12,34-51).

Milyen jó, hogy minden nap odajárulhatunk az Úr elé, azzal az őszinte vággyal, hogy áldjon meg bennünket. Ha szomjazik a szívünk az Úrra, az Ő szavára, áldást nyerünk.

A nép most már indulásra kész, mégpedig Isten ritmusára hangolódva. Gyorsan kellett cselekedni, nem volt idő elrendezni dolgaikat, szinte futva kapták össze magukat, de mentek, mert vonzotta őket a szabadság, az új élet, Isten imádata. Nem az volt a lényeg, hogy mindent szépen összecsomagoljanak és felrakják a járművekre, hanem az, hogy minél hamarabb és minél gyorsabban elhagyják a ragszolgaság földjét. Amikor az Úr kihív a rabszolgaságból, mindig sietni kell, nem lehet nosztalgiázva elmerengeni a múltról, hanem azonnal indulni kell. Az ellenség hamar meggondolhatja magát, ezért az Úr oltalma alá kell sietni. Az első tanítványok is azonnal otthagytak mindent és indultak Jézus után, amikor eljutott szívükig a hívó szó. Nincs fontosabb a szabadításnál és annál, hogy Isten országában elfoglaljuk helyünket.

Letelt a négyszázharminc esztendő, mert egyszer minden rabság letelik, egyszer minden birodalom véget ér, egyszer lejár földi életünk. De hogyan ér véget ez az időszak? Várunk-e az Úrra, vágyunk-e az újra, vagy már megszoktuk a rabszolgaságot? Négyszázharminc esztendő hosszú idő, ez alatt már megszokták a megalázottságot is, nehéz lehetett felszedelőzködni, megmozdulni és az ismeretlennek indulni. Mi általában félünk az ismeretlentől, a változástól, Isten útja azonban szüntelen változás. A Vele való kapcsolat lényege a változás, a formálódás. Isten nem konzerválni akar, hanem napról-napra megújítani, frissé tenni életünket.

A páskabárány feláldozásának éjszakáján kihozta az Úr népét Egyiptomból. Tehát nem a nép jött ki, nem ők vívták ki szabadságukat, hanem az Úr vezette ki őket. Így van a mi életünkben is, a szabadítást nem mi visszük végbe, mi csak engedjük magunkat megszabadítani, majd élünk szabadságunkkal. Az a feladatunk, hogy jól éljünk vele.

Az Úr Jézus most azokról beszél, akik hallják az Ő beszédét (Mt 7,24-29). Egy kis példázattal fejezi ki, hogyan is látja Ő az igehallgatókat. Megtudjuk, hogy fontos hallani az Igét, mert ott kezdődik minden. Az Ige által jutunk el bűnismeretre, megtérésre. Az Ige által végzi bennünk munkáját az Úr, és rajta keresztül tanácsol bennünket az új életben. Ezért nem elég hallani, hanem élni, megcselekedni kell azokat.

Tehát nem mindegy, milyen lelkülettel hallgatom, úgy-e, hogy kérdezem, mit akarsz Uram, hogy cselekedjem, vagy nem törődök vele. Jézus elmondja, hogy aki komolyan veszi és cselekszi, az bölcs ember, aki nem veszi komolyan, bolond. Miért? Mert az Ő szavától függ az életünk minősége. Szavai az élet építőanyagai, amely által szilárd, megbízható alapot vethetünk mindennapjaink számára.

Mindannyian házépítők, életházépítők vagyunk. Mivel ezen a földön egyszer kapunk lehetőséget ennek az épületnek a felhúzására, nem mindegy, hogyan fogunk hozzá. Az Úr azért jött el a világba, hogy jó építőanyagot biztosítson számunkra. Azonban az is igaz, hogy a sátán is kínálja a maga anyagát, és még jobbnak tünteti fel. Vagy azt a trükköt veti be, nincs is szükség komoly alapra, hiszen veszélytelen az élet. Jézus nem csap be, és azt mondja, jönnek viharok, ám ha jó az alap, ha Krisztus a szikla, nem kell félni, mert a Rá alapozott élet kibírja a viharokat. Nem mondja az Úr, hogy nem lesznek viharok, vagy, hogy minket elkerülnek, hanem azt mondja, amennyiben komolyan vesszük Isten Igéjét, kibírja az életünk a legkomolyabb megrázkódásokat is. Jöhet az élet különféle eseménye, jöhet az öregség, a betegség, közelíthet a halál, Vele életre jutunk.

Aki nem Rá épít, aki az Igét nem tekinti magára is érvényesnek, romhalmazzal fog szembesülni. Az élet viharait csak Krisztusban lehet összeomlás nélkül kibírni. Melyik házépítő vagyok? A bolond, vagy a bölcs? Úgy gondoljuk ezt végig, hogy e kétféle jelzőt Urunk használja, tehát kéretik nem megsértődni, hanem komolyan és őszintén végiggondolni, mire építettem eddig. Ma még van lehetőségünk új, krisztusi alapokra helyezni az életünket.

A bolond homokra épített

A bolond homokra épített

A bolond homokra épített

és a ház összeomlott.

és jött az eső és fújt a szél

és a ház romokban állt.

Az okos sziklára épített

Az okos sziklára épített

És a ház erősen állt.

És jött az eső és fújt a szél

És a ház erősen állt.

Te is építsd életed Krisztusra

Te is építsd életed Krisztusra

és a ház örökké áll.

Isten áldásával.

Figyelj az út végére!

M

ár eltelt egy jó időszak azóta, hogy Mózes először állt oda a fáraó elé. Ezen időszak alatt Isten cselekedett népéért, megmutatta hatalmát mind az Egyiptomiak, mind a zsidók előtt, akik hol reménykedtek, hol elveszítették reménységüket (2Móz 12,15-33). Azonban a sok csodálatos jel a végéhez érkezik elközelített a szabadulás órája, és eljött Izráel népének is a cselekvés ideje. Eddig Isten cselekedett, ők vártak, most már készen kell lenniük az indulásra. Isten népének mindig olyan helyzetben kell lennie, hogy Ura indulásra készen találja. Mi is, csak jövevények és vándorok vagyunk ebben a világban, várjuk Urunkat, aki magával viszi övét. Egy énekünk is azt mondja: „Hogyha jön a végóra, mellénk álljon, Hazatérésre készen találjon, könyörüljön” (234. dics).

Miután Mózes továbbadta az Úr üzenetét népe számára, és elmondta a páska ünnephez fűződő rendelkezéseket, így szólt: „Lássunk hozzá” (21). Megragadott, ahogyan Mózes felszólítja népét, lássunk hozzá. Most már fogjunk neki, eljött az idő, hogy nekünk is meg kell tenni a magunk részét. Nem ők végzik a szabadítást, de nekik kell kifejezni, hogy vágynak szabadulni, és nekik kell komolyan venni, hogy a szabadulásnak ára van. Egy bárányt fel kell áldozniuk, mert csak a bárány vére által van menekülés a halálból. Csak a vér tartja távol az ítéletet.

Számomra fontos, hogy meg kell látni, amikor véget ér a töltődés és a szemlélődés ideje, és hozzá kel látni Isten akaratának a cselekvéséhez.  Most már nem lehet várni, nem lehet újabb csodákat lesni, hanem el kell rejtőzni a vér oltalma alá. Ezt mindenkinek magának kell megtenni. A szabadítás titkát tovább kell adni a következő generációnak, mégpedig szertartás, tehát a páska ünnepe által és bizonyságtétel által. A páska ünnep megtartása azért lényeges, mert meg fogják kérdezni, miért történik mindez, és akkor el lehet mondani, hogy a bárány vére által szabadultak meg Egyiptomból. Ma is lényeges, hogy lássa a következő generáció Isten munkáját az életünkben. Látniuk kell, hogy más az életünk, el kell határolódnia a világ fiainak életétől, és ha ez megtörténik, akkor fognak kérdezni. A kérdésre pedig lehet válaszolni. Elmondhatjuk mi is, hogy Isten Bárányának az életébe került a szabadulásunk, ma is általa lehet a bűn mindenféle hatalma alól megszabadulni. Jézus Krisztus vére rejt el az ítélet elől, és tisztít meg minden bűntől.

De Ő szabadít meg a félelemtől, a depressziótól is. Ma nem figyelünk magunkra, az élet változására, és így könnyen csapdába esünk. Ahogyan változik belső és külső világunk, úgy reagálunk másként a minket érő eseményekre. Gyakran ingerültebbekké válunk, nehezebben dolgozzuk fel a minket ért kritikákat, azt gondoljuk, kiestünk a figyelem középpontjából, és ilyenkor könnyen ránk tör a depresszió. Azonban ha komolyan vesszük életünk változásait Jézus lényében elrejtőzve a depresszió, a csüggedtség sem vesz rajtunk erőt. Jézusra figyelve elkerülhetjük a csüggedés mocsarát, túlléphetünk az érzékenységen is.

Azt is látjuk, hogy elkerülhetetlen az áldozat, a bűn olyan erős, hogy valakinek meg kell halnia. Lássuk meg, hogy Jézus Krisztus halt bele a mi bűneinkbe. Ő halt meg helyettünk, hogy mi élhessünk. Boldog, aki ezt felismeri, és leborulva Rábízza életét. Aki úgy szeret, hogy kész értem a halálba menni, abban meg lehet bízni, az csak jót akar nekem. Ő életre vezet. Aki követi a Bárányt életre jut.

Már el is jutottunk az Újszövetségig, hiszen az Úr Jézus is arról beszélt, hogy két út létezik a világban (Mt 7,7-23). Az egyik életre visz, a másik pedig pusztulásba. Az életre vezető út keskeny, a kapu, amelyen beléphetünk rá, szoros. Tehát el kell döntenünk, melyik úton haladunk, de döntésünkben ne az utak minősége befolyásoljon, hanem az út vége. Mert nem az a lényeg milyen minőségű úton haladunk, hanem az, hogy hová jutunk az út végén. Ma gyakran megtévedünk, hiszen a külsőre tesszük szinte mindenben a hangsúlyt. Azt nézzük, mennyire vonzó, és milyen sokan cselekszenek úgy, akkor mi is arra indulunk.

Azonban Jézus rámutat, hogy az Ő útja nem a tömegek útja. Kevesen járnak a keskeny úton, talán lesz olyan szakasza, ahol magányos vándorként haladunk előre, de ne rettentsen vissza az, hanem figyeljünk célunkra. A cél az Élet, és az oda vezető úton nem kell egyedül haladni, mert a Mester jár előttünk. Ő kitaposta ezt az utat, lábnyoma felismerhető a legnehezebb terepen is.

A keskeny úton való vándorlás közben mindig rendelkezésünkre áll az imádság lehetősége. Általa kerülhetünk kapcsolatba az Atyával. Ez nagyon lényeges, mert látnunk kell, hogy Isten országában másként működnek a dolgok, mint a mi világunkban. Itt elsősorban pénzzel, kapcsolatukkal próbáljuk intézni ügyeinket, Isten országában imádságra működik minden. Jézus arra bátorít, ha hagyományos módszereink kudarcot vallanak, ne csüggedjünk, mert Atyánk várja, hogy Hozzá forduljunk. A vérfolyásos asszony is miután kora módszerinél kudarcot vallott, hittel jött Jézushoz és meggyógyult az élete. Ez a lehetőség számunkra is adott. Jöjjünk hittel, de alázattal, ami azt jelenti, nem jár nekem a gyógyulás, szabadulás én már mindent eljátszottam, de bízom Uram kegyelmében.

Isten országban lényeges elem, a Gazda akaratának cselekvése. Tehát ne csak mi várjuk, hogy az Úr megszabadít, majd gondoskodik rólunk, hanem hálából tegyük szent akaratát. Hiszen az út végén nem az fog számítani, hány verset tudunk kívülről a Bibliából, mennyit ültünk a templompadban, hanem az, ha megismertük akaratát, cselekedetük-e? Az a lényeges, hogy életünk termi-e a jó gyümölcsöt?

Amint vagyok, sok bűn alatt

1. Amint vagyok, sok bűn alatt, De hallva hí vó hangodat, Ki értem áldozád magad: Fogadj el, Jézusom!

2. Amint vagyok - nem várva, hogy Lelkemnek terhe, szennye fogy, Te, aki megtisztíthatod: - Fogadj el, Jézusom!

3. Amint vagyok - bár gyötrelem, S kétség rágódik lelkemen, Kívül harc, bennem félelem: - Fogadj el, Jézusom!

4. Amint vagyok - vak és szegény, Hogy kincset leljek benned én, S derüljön éjszakámra fény: - Fogadj el, Jézusom!

5. Amint vagyok - nincs semmi gát, Kegyelmed mit ne törne át; Hadd bízza lelkem rád magát: - Fogadj el, Jézusom!

6.      Amint vagyok - hogy a te szent Szerelmed tudjam, mit jelent Már itt s majd egykor odafent: - Fogadj el, Jézusom!

Isten áldásával.

A Bárány vére

M

ózes és Áron véghezvitte  a fáraó előtt mindazt amivel megbízta őket az Úr, mindezek ellenére kemény, változatlan maradt a szíve. A sok csoda nem formálta újjá, maradt a régi ember. Vizsgáljuk meg szívünket ránk milyen hatással van a sok Ige, amit olvastunk és hallottunk? Változott-e valamit a szívünk, újjá lettünk-e, vagy maradtunk ugyanazok?

Azon is elgondolkodhatunk ezen a reggel, hogy mi olyan engedelmesen megcselekedtük-e az Úr szavát, mint ez két ember? Minden életté vált-e bennünk? Mózes és Áron élték Isten szavát mégsem láttak eddig eredményt. A mi részünk élni az Igét, az Úré pedig az eredmény.

Megtudjuk Igénkből, hogy a szabadítás egy új időszámítás kezdete (2Móz 12,1-14). A zsidók számára  az Egyiptomból való szabadulással új élet és új év kezdődik. Mostantól ez a hónap lesz az év első hónapja számukra. Mindez bemutatja, hogy szabadítással kezdődik az új élet. Pál így írja: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden” (2Kor 5,17). Amikor Jézus Krisztus kegyelme által elnyerjük bűneink bocsánatát és Ő lesz innentől kezdve életünk Gazdája, gyökeres változás következik be. Valóban újjá lesz minden. Nemcsak egy két dolog változik meg, nem csak vallásosabbak leszünk, hanem mi leszünk mássá. Új teremtés kezdődik, ami azt jelenti, hogy eddigi természetünk, mindaz, ami életünk középpontját képezte, ahogy éltünk, elmúlik, és egy olyan új életforma, egy olyan új ember jön létre, ami nem volt. Ez egy egészen új élet, és ez Isten munkája bennünk. Ennek az új életnek azután növekednie kell. Úgy növekedik, ha Igével tápláljuk.

Azt is megtudjuk, hogy a szabadításnak ára van, egy báránynak kell meghalnia, egy báránya adja a vérét, hogy akik mindezt hittel fogadják és hitből megcselekszik, életben maradjanak. A tizedik csapás már egész Egyiptomot érinti, csak azok maradnak ki belőle, akik hisznek az Úrnak, és úgy cselekszenek, ahogyan mondja. A szabadításnak mindig ára van. Ezt az árat az Úr Jézus fizette meg a kereszten. Adjunk hálát érte, dicsérjük nevét, és becsüljük meg, amit tett értünk. Az Ő élete és halála szabadulásunk, és üdvösségünk ára. Ám az embereknek is oda kellett adni egy bárányt, vagy meg kellett vásárolniuk, így nekik is került valamibe. Mert a kegyelem ingyen van, ám nem olcsó, mert „nem veszendő dolgokon, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg atyáitoktól örökölt hiábavaló életmódotokból, hanem drága véren, a hibátlan és szeplőtelen Báránynak, Krisztusnak a vérén” (1Pét 1,18-19).

A zsidók még előtte vannak a szabadításnak, de elmondja, hogy ez lesz az első hónap, vagyis meg fognak szabadulni. Legyen számunkra is biztató az Úr szava, ha úgy látjuk tele van életünk nyomorúsággal, rabok vagyunk, mint a zsidók, vegyük komolyan szabadok lehetünk, akár még ma, mert akiket a Fiú megszabadít azok valóban szabadok lesznek. A bárány vére a jel, és ahol az Úr meglátja, ott elmarad a halál, és felváltja az élet. A mi életünkön is a Bárány vére a jel, „ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket és az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől” (1Jn 1,7,9). A Bárány vére az élet.

A szabadításra vágyni kell és készen lenni. A zsidóknak derekukat felkötve, saruikat felhúzva kellett fogyasztani a bárányt, hogy amikor eljön az idő, indulhassanak. Nekünk is így kell készen lenni az Úr követésére. Ne engedjük, hogy bármi visszatartson, övezzük fel derekunkat, húzzuk fel sarunkat és úgy várjunk az Úrra.

Az Úr Jézus egyre mélyebbre vezeti övéit az önismeret útján (Mt 7,1-6). Rámutat arra a fájdalmas valóságra, hogy nemcsak a másikban van bűn, hanem bennem is. Könnyen beleesünk abba a csapdába, hogy azt gondoljuk a saját életünkben minden rendben, csupán a másikkal van baj. Az Úr Jézus azonban elénk tartja lénye tükrét, hogy abban szembesüljünk magunkkal.

Bizony a kép elszomorító, hiszen azt kell meglátni, hogy a saját életemben óriási bűn gerenda van. Eddig csak a másik bűnét, vétkét, hibáit látta, jól felnagyítva, most azonban az eredeti méretekkel szembesülök. A tükör megmutatja, hogy a másik vétke eltörpül, jelentéktelen az enyémhez képest. Ezért nem a másik bűneivel, hibáival, hanem a saját gerendámmal kell foglalkozni. Ám a másik vétkeivel mindig könnyebb és élvezetesebb bíbelődni, mint a magunkéval. Azonban Jézus rámutat, azért tartja elénk a tükröt, hogy a valósággal szembesüljünk és változtassunk rajta. Megtisztulhat az életünk, ha nem ragaszkodunk gerendánkhoz, amire többnyire azt festjük rá, nekem van igazam. A növekedés feltétele, a gerendától való megszabadulás, ezt csak az Úr tudja eltávolítani. 

Azt is látnunk kell, hogy vannak olyanok, akiknek nem lehet azonnal legszentebb kincseinket átadni, mert nem értékelik. Meg kell látnunk mikor és hol alkalmas a környezet az Ige bizonyságtételére.  Mert nem mindig és nem mindenütt alkalmas rá.

Örök élet reggele

1. Örök élet reggele, Fény a véghetetlen fényből, Egy sugárt küldj ránk te le, Kik új napra ébredénk föl; Fényed lelkünk éjjelét Űzze szét.

2. Jóságodnak harmata Gyarló életünkre hulljon, :/: Szívünk, mely kiszárada, Vigaszodtól felviduljon, S híveid közt légy jelen Szüntelen.

3. Bűn ruháját vessük el A szövetség vére által, :/: Vétkeink fedezzük el Tőled nyert fehér ruhánkkal, Hogy hitünk legyőzze majd Mind a bajt.

4.      S majd vezess az égbe föl, Irgalomnak napvilága, :/: Könnyek gyászos völgyiből Üdvösségnek szép honába, Hol az üdv és béke majd Egyre tart.

Isten áldásával.

Ne aggodalmaskodjatok tehát ...

A

 fáraó megfenyegette Mózest, hogy többé ne kerüljön a szeme elé, ezzel végleg megkeményítette magát és bezárta szívét az Úr előtt. Úgy látszik veszve van Isten népének az ügye, hiszen a tárgyalások befejeződtek, de továbbra is szolgaságban maradtak (2Móz 11,1-10). Azonban soha ne a látszatra a kialakult helyzetre tekintsünk, hanem Istenre. Mert ugyan a fáraó lezárta ezt a témát, nem hajlandó a zsidók ügyével tovább foglalkozni, de Isten nem zárta le.

Az Úr szólítja Mózest, ezzel bátorítja, hogy ne adja fel, hanem bízzon Benne tovább. Megtudja Isten embere, hogy most kerül sorra az utolsó csapás, amelynek következtében a fáraó elengedi, sőt egyenesen elzavarja a népet. Fel kell tennünk a kérdést, miért kell elmenni a végsőkig? Miért kell, hogy Isten ilyen hangosan szóljon? Miért nem halljuk a halk és szelíd hangot? Itt már sok eseményen keresztül és egyre hangosabban szólt az Úr, lehetőség nyílt szavának komolyan vételére. Sőt még most is van lehetőség, hiszen Isten bejelenti az utolsó csapást is. Tehát nem kötelező ennek megtörténnie, ha a fáraó engedelmeskedik és elbocsátja a népet, nem következik be ez a csapás. Azonban az ember szíve gonosz, és nem akar Isten előtt meghajolni.

A tizedik csapás bejelentésével átlépünk a hit területére, aki hisz Istennek azt elkerüli a pusztulás.  Megjelenik a hitből való élet lehetősége, tehát hit által életet nyer mindenki, aki komolyan veszi az Úr szavát. Az Újszövetségben pedig sokan átélik a hitből való gyógyulást, bűneik bocsánatát, és elhangzik az ígéret, hogy aki hisz a Fiúban annak örök élete van (Jn 3,36). Komolyan kell venni, hogy aki hisz a Fiúban, mint Megváltóban, aki hisz a szavának, annak örök élete van. A hit az engedelmességet is magában foglalja. Hinni Jézusban azt jelenti, teszem, amit mond.

Az Úr, az egyiptomiak által készíti fel népét a kivonulásra. Ők látják el eddigi rabszolgáikat úti felszereléssel. Milyen hatalmas is az Úr, az eddigi elnyomók készséggel szolgálnak Izráel felé. Mert az Úr számára az sem lehetetlen, hogy akik eddig ellenséges indulattal voltak népe irányában, most segítsék őket.

Jézus is tovább vezeti tanítványit a hit útján és rámutat, a tanítványnak nincs oka az aggodalmaskodásra élete felől, mert az jó kezekben van. Nem azt mondja, hogy nincs szükségünk táplálkozásra, ruházkodásra, hanem azt, hogy nincs okunk az aggódásra, mert mennyei Atyánk jól tudja, hogy mindezekre szükségünk van.  Tehát Isten magára vállalja az élet alapvető dolgainak a biztosítását, azért, hogy mi pedig Neki szolgálhassunk. Ha a világ és a megélhetés dolgai foglalnak le, képtelenek leszünk Isten országáért dolgozni. Világosan látta ezt Pál apostol is azért írt így: „Egy harcos sem elegyedik bele a mindennapi élet gondjaiba, hogy megnyerje annak a tetszését, aki harcosává fogadta” (2Tim 2,4). Mi Isten országa harcosai vagyunk, a katonák ellátásáról pedig, a király gondoskodik, így gondoskodik az Úr is gyermekei szükségleteiről.

A természetből vett képpel erősíti meg mindezt az Úr. Rámutat, hogy a madarakról, a mező növényeiről is gondoskodik Isten, hát ekkor gyermekeiről, hogyne gondoskodni, hiszen sokkal értékesebbek vagyunk náluk. Az aggodalmaskodás forrása a kicsinyhitűség, nem ismerjük igazán az Atyát, és nem bízunk Benne. Az aggódás bizalom hiány. Azt gondolom, nekem kell magamról gondoskodni, mert Isten elfeledkezik rólam. Pedig a kisgyermek sem aggódik szükségletei felől, mert biztos benne, hogy szülei mindent megadnak számára, amire a növekedéshez szüksége van. 

Lukács 8,14-ben pedig azt mondja az Úr, hogy „az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják azt, és nem érlelnek termést”. Tehát az aggodalmaskodás a hitben való növekedés gátja is. Megakadályozza a gyümölcstermést.

Tegyük első helyre Isten országát, fordítsuk rá minden erőnket, a többit pedig bízzuk Rá. Az aggódás mindig a holnappal foglalja el gondolatainkat, tölti ki a szívünket. Az Úr pedig azt mondja, ne a holnappal törődjünk, hanem éljünk a mában. Ma lássuk meg az Úr akaratát és cselekedjük azt.

NE AGGODALMASKODJÁL

Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel!

Ő felruházz és táplál, rád gondot ő visel!

Dicső Király az ég a föld Ura!

Szívem Tiéd, légy annak is Ura!

Isten áldásával.

Az egészet

A

 fáraó tovább feszíti a húrt, a sáskajárás pusztítása után sem száll magába,  nem fordul az Úrhoz bűnbánattal és alázattal (2Móz 10,21-29). Hanem tovább folytatja önfejű magatartását. Nem tanul a jelekből. Az Úr Jézus a maga szolgálata idején kárhoztatta azokat a településeket, amelyekben sok csodát tett, mert nem vették azokat komolyan, és nem tértek meg. Az Úr a mi életünkben is sokféle módon megmutatja hatalmát, sokféle csodát cselekszik szemeink előtt, hatalmak dőlnek le, mások felemelkednek, visszavezette Izráelt az ígéret földjére; kétezer év óta megőrizte és megáldotta újszövetségi népét. Az Ő nevében sok-sok élet gyógyult meg betegségből, szabadult függőségekből, nyert új életet, mégsem igazán vesszük komolyan az Úr szavát. De nem vesszük igazán komolyan az életet és az idők jeleit sem.

Az Úr tovább lép és tapintható sötétséget ad Egyiptom földjére, kivéve Izráel fiainak a lakóhelyét. Ennek a csapásnak is több üzenete van. Az egyik, hogy Isten a Világosság ura és nem a fáraó. Érdekes megfigyelni, hogy a fáraó, aki istennek tartotta magát, teljes passzivitásba került, nem tud tenni semmit a csapásokkal szemben. Sem megakadályozni nem képes őket, sem megszüntetni. Egyedül diktálni, fenyegetőzni, ígéretét megszegni képes. Mintha a mai ember képét látnánk, képtelenek vagyunk az élet problémáit megoldani, a kérdésekre igazi feleleteket adni, de pusztítani, gyűlölködni, ma is tudunk.

A sötétség mélyebb üzenettel is bír, kifejezi azt a belső állapotot, ami akkor alakul ki a lényünkben, amikor Istent elutasítjuk. Isten nélkül lelki sötétségbe kerül az ember. Ezt ma erősen tapasztaljuk, nagyon nagy a sötétség körülöttünk, hiszen a belső sötétség kifelé is megnyilvánul. Ha szétnézünk, látjuk a lelki megsötétedést, ami megnyilvánul a viselkedésben, gondolkodásban, életvezetésben, a kapcsolatok minőségében. Ezt a sötétséget az ember nem képes megszüntetni, ezt egyedül csak az Úr képes áttörni. Mit tehetünk mi? Ha este bezárjuk a szoba palettáit, teljes sötétségbe kerül a helyiség, ha reggel azután szélesre tárjuk őket, világosság tölti be és megszűnik a sötét. Ez igaz a szívünkre is, tárjuk szélesre lényünk ablakait az Úr Jézus előtt, hiszen Ő a világ Világossága. Amilyen mértékben beárad a fény lényünkbe, olyan mértékben húzódik vissza a sötétség.

A fáraó szíve nem nyílt ki a a Világosság előtt, tombol benne a sötétség, így azután még mindig ő akarja megszabni a kivonulás feltételeit, és még mindig a fenyegetőzésben látja a megoldást. Mózes azonban nem ijed meg, tudja, Isten cselekedni fog és közel van már a szabadulás napja. A türelmes hitnek megvan a gyümölcse. Közel van már a szabadulás, az ajtó előtt. Kilenc csapás lement, már csak egy van hátra, és elindulhat Isten népe az Úr színe elé. Sok homokszem lepergett már az élet nagy homokóráján, egyre közelebb vagyunk Isten országához, készüljünk a találkozásra. Mert amit az Úr ígért nem késik, megtörténik. A fáraó azt gondolja, hogy az ő kezében vannak az események, ő dönt Mózes élete felől. Azonban az események Isten kezében vannak. Életünk fonala is az Ő kezében van, azonban amíg szól, lehetőséget kapunk a Hozzá térésre.

A tanítványi élet minden megnyilvánulása Istent dicsőíti, neki szól és nem embereknek (Mt 6,16-24). Aki azért teszi, hogy lássák az emberek, az még nem ismeri igazán az Urat, az még nem szeretetből és az Úrral való közösség öröméért imádkozik vagy böjtöl. Mert az imádság és a böjt lehetősége is azért adatik, hogy a világtól, a mindennapi forgatagtól elvonulva teljes mértékben az Úrnak éljünk.

„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön”, szól az Úr övéihez. Ezek a szavak tükröt állítanak elénk, és arra késztetnek, hogy nézzünk bele őszintén, majd lássuk meg, hogy mi jelenti a kincset a számunkra, mi az, amiért élünk. Mert a kincs kéri a szívünket, ahol a szívünk, oda fektetjük be a legtöbb energiát, arra fordítjuk időnk javát. A tükör bizony azt mutatja, hogy mi is a földi kincseket gyűjtjük. Földi értékekre fordítjuk a legtöbb időt és erőt. Jézus arról tesz bizonyságot, hogy a földi kincsünket egy idő után elveszítjük, a földi kincs aggodalommal jár, mert értékét veszíti, elromlik, elöregedik. Ezzel szemben az Úr mennyei kincsek gyűjtésére bátorít, Isten országának kincsei nem veszítik el értéküket, nem mennek tönkre. Ami az életünk fő kincse, oda rögzül a szívünk is. Hol van a szívünk, a lényünk egész nap? Ha megfigyeljük, mi tölt be, mi vonz, mivel töltjük a legtöbb időt, miről beszélünk a legtöbbet, hol járunk, megtudjuk, hol a szívünk. Megtudjuk ezekre a kérdésekre válaszolva, hol van a mi kincsünk, a mennyben, vagy valamelyik szupermarketben, esetleg az interneten vagy valahol máshol. Most lehetőség nyílik az értékrend megváltoztatására. A döntés lényeges, mert kettősségben élni nem lehet. A kétfelé sántikálás nem megoldás, és az Úr egész életünket kéri. Ő nemcsak egy darabkát kér a szívünkből, hanem az egészet.

Új szívet adj

1. Új szívet adj, Uram, énnekem,

Új szívet adj, én Istenem,

Amely csupán csak teérted ég,

Véled jár szüntelen, csak véled szüntelen.

2. Nyájas, vidám, szelíd, jó szívet,

Mely, Jézusom, te lakhelyed,

Hol egyedül a te hangod szól,

Mely véled van tele, csak véled van tele.

3. Jézus, a te gyógyító kezed

Megfogta már a szívemet,

Én is tudom, bűntelen leszek

Majd nálad odafenn, a mennyben odafenn.

Isten áldásával.

Bűnbánó szívvel

M

ár hét csapás, Isten hatalmát megmutató jel történt Egyiptomban, de nem látunk semmi változást (2Móz 1-20). A fáraó életében minden maradt eddig a régiben. Még mindig csak egy embert lát, aki követelésekkel áll elő és olyan jeleket produkál, amit már a mágusai sem tudnak megismételni, különösen nem tudják ellenőrzésük alatt tartani a csapások eseményeit, és nem képesek megszüntetni őket. Azonban a fáraónak még nem nyílt meg a szeme, nem látott túl Mózesen és nem ismerte fel, hogy e pásztor mögött valóságos hatalom áll. Nem Mózes, hanem az őt kereső Úr van jelen Egyiptom földjén. Bizony mi is már sokadjára olvassuk ma is az Igét, de történt-e változás az életünkben, vagy minden megy tovább a régiben? Olvassuk az Igét, hallgatjuk az igehirdetést, de mit eredményez ez nálunk? Válaszolunk rá? Vagy mi is megcsodáljuk Isten munkáját, de nem engedjük, hogy a szívünkben is cselekedjen?  A fáraó nem engedte Istent közel a szívéhez, továbbra is kemény marad. Azt olvassuk, hogy Isten keményítette meg a szívét, hát akkor Isten nem akarja, hogy a fáraó megtérjen? Nem erről van szó, hanem inkább arról, hogy az Úr engedte, hogy megkeményedjen a fáraó, és a makacsságát felhasználta a népe felé való bizonyságtételre.

Az Úr nemcsak Egyiptom népe felé tett bizonyságot hatalmáról és népe iránti szeretetéről, hanem Izráel felé is. Mindazok a jelek, amiket láttak, számukra is hatással volt, sőt majd ezek a jelek erőt adó bizonyosságok lesznek, a vándorlás és a letelepedés idején a későbbi korok számára. A ma megélt csoda, holnap erő és reménységforrássá válik. Visszatekintve erősödhetünk meg reménységünkben, ha tegnap megsegített az Úr ma is meg fog segíteni. Isten megtapasztalt csodáit és bizonyságait Izráel fiainak tovább kell adni. Tehát nemcsak az Ő számukra szól mindez, hanem az utódaik számára is. Amit most látnak és hallanak, azt tovább kell adni. Ez a generációk felelőssége, amit Istenből megismert azt adja tovább gyermekeinek, hogy ők is megismerjék az Úr nevét. Életünk bizonyságtétele adja át mindazt, amit értünk cselekedett az Úr.

A fáraó makacssága folytatódik, pedig már népe tagjai is felismerték, így nem mehet tovább, ezért kérik a fáraót bocsássa el a zsidókat, mert különben elpusztul országuk. Egyiptom vezetője azonban még mindig ő maga akarja a kivonulás feltételeit megszabni. Nem akar továbbra sem leszállni trónjáról és Isten akaratához igazodni. Még mindig alkudozik az Úrral, még mindig Őt akarja magához igazítani. Meg kell tanulnunk, hogy Istennel nem lehet alkudozni, sem nem lehet Őt akaratunkhoz igazítani. Mi simulhatunk bele gondoskodó kezébe, bízhatjuk rá magunkat akaratára. Amikor Mózes ragaszkodik azokhoz a feltételekhez, amiket Isten szabott, továbbra sem engedi el őket.  Mózes kitartó, mer ragaszkodni Isten akaratához, és nem ad engedményeket. Mi hányszor belemegyünk kompromisszumokba, mert nem bízunk igazán az Úrban, vagy csak szeretnénk minél hamarabb megegyezni, békességre jutni. Azonban igazi békesség mindig az engedelmesség nyomán fakad.

A fáraó a sáskák pusztítása után úgy nyilvánul meg, hogy még ez egyszer bocsássa meg Mózes a vétkét. Olyan, mint mi fogadkozik, hogy ez volt az utolsó, többet már nem engedetlenkedik, de mégsem történik változás. Miért? Mert az ember önmagát nem képes megváltoztatni. Hiába fogadkozunk, hogy mától minden másképp lesz, vagy ez volt az utolsó pohár, mégsem történik úgy. A fáraó még mindig csak Mózesig jutott el, nem borult le az Úr előtt bűnbánattal. Továbbra is csak a csapásoktól akar megszabadulni, de nem akar megváltozni, nem akarja Istent imádni. A legtöbbször itt húzódik meg a probléma gyökere, hogy csak a nyomorúságok következményeitől akarunk szabadulni, de nem magától a bűntől. Igazi, maradandó változás akkor következik be életünkben, ha a bűntől akarunk szabadulni. Ezt csak az Úr Jézus tudja véghezvinni.

Az Úr Jézus megtanítja az övéit imádkozni (Mt 6,9-15). Nem azt mondja, hogy ezt az imát kell állandóan mondani, hanem így kell imádkozni, tehát a tartalmi és formai kereteket fekteti le. Az imádságban mennyei atyánkat szólítjuk meg. Jézus felhatalmaz arra, hogy az Ő Atyját, mi is Atyánknak szólítsuk. Amikor Hozzá fordulunk, nem egy idegent, hanem mennyei Atyánkat szólítjuk meg, Aki, mint gyermekeihez fordul oda készséggel. Jézus az imádságban is Istent, az Ő akaratát,  és az Ő országát teszi az első helyre. Nem mi, nem is a mindennapi szükségleteink, hanem maga az Úr az imádság középpontja. Nem megrendelés történik, hanem beszélgetés megy végbe. Tisztelettel, hódolattal teljes beszélgetés folyik köztem és a szent Isten között, Aki felettem való. Az imában meg kell nyilvánulnia teremtettségemnek kegyelemre szoruló állapotomnak. Nagy kegyelem az, hogy Atyánknak nevezhetjük az Urat.

Jézus egyetlen mondatba sűríti a megélhetés gondjait, tehát nem a kenyérkérdés az élet központi kérdése.  Ha mégis az, az akkor azért van, mert a kenyérrel, a földi javakkal sem jól élünk. Nem véletlenül következik a kenyérkérdés után a bűnbocsánat kérdése.  Bizony a mai tanítványoknak is bűnbánattal kell Isten elé állniuk a kenyérkérdéssel, tehát az anyagi javakkal kapcsolatban. Hányszor nem tudunk hálásak lenni, pedig mi nem a napi kenyérrel rendelkezünk, hanem jóval többel. Úgy vagyunk elégedetlenek, hogy közben sok az éhező, nyomorgó ember a világban.  Meg kell tanulnunk hálát adni és mértékletesen élni.

Jézus nagyon határozottan mutat rá, hogy a mi bűneink bocsánata összefüggésben áll, a másoknak való megbocsátással.  Ne csak várjuk, hogy nekünk bocsásson meg az Úr, hanem mi is legyünk készek megbocsátani, az ellenünk vétkezőnek. Ha mi nem bocsátunk meg, nekünk sem bocsát meg mennyei Atyánk.

Szívem megalázván, tehozzád megyek

1. Szívem megalázván, tehozzád megyek, Elődbe, Istenem, hál'adást viszek És szent Fiad által néked könyörgök.

2. Áldott légy, én Uram, hogy megtartottál, Bút és kárt ez éjjel rám nem bocsátál, Angyali sereggel oltalmam voltál.

3. E reggeli időt megadtad érnem, Melyben egészséges elmém és testem; Kérlek, minden jóra vezérelj engem.

4. Mai nap ezt velem cselekedd, Uram: Mindenféle bűntől magam óvhassam, Hitem jó gyümölcsét hogy el ne rontsam.

5. Ételem, italom mérsékelt legyen, Tobzódás, részegség ne nehezítsen, Rossz gondolat bennem erőt ne vegyen.

6. Lágyítsd meg énbennem az indulatot, Meg ne háborítsak soha másokat, És haragtartásra ne adjak okot.

7. Jól tudod, Istenem, mily gyarló vagyok, Különb-különb bűnre mily könnyen hajlok! Adjad: megtérhessek, mikor bűnt vallok!

8. Igaz ítéleted ne ostorozzon, Bűnből a Krisztusért ingyen oldozzon, Érdemem szerint rám átkot ne hozzon.

9. Magamat egészen neked szentelem: Kegyelmes oltalmad legyen mellettem, Szentlelked és Igéd legyen vezérem.

10. Külső károktól is ments meg engemet, Ne eméssze bánat és bú szívemet; Tartsd jó egészségben gyarló testemet!

11.  Istenem, tenéked legyen dicsőség, A Szentháromságban ki vagy egy Felség: Csak tégedet illet minden tisztesség!

Isten áldásával.