A Szabadító

Az új esztendőt új bibliai könyvek olvasásával kezdtük, az ószövetségi könyv visszavezet minket az egyiptomi fogság idejére (2Móz 1,1-2,25). Így megláthatjuk azoknak az eseményeknek az előzményeit, amelyekről eddig olvastunk Mózes negyedik könyvéből. Jákób vezetésével telepedtek le Izráel fiai Egyiptomban, József idejében, amikor éhínség uralkodott Kánaán földjén. Azóta több évszázad eltelt. Kezdetben szeretettel fogadták őket és jól alakult az életük, ezért nem vágytak vissza, az ígéret földjére.  Milyen érdekes, hogy amikor nehezebbé válik a megélhetés, vagy veszélybe kerül az életünk, milyen könnyen elhagyjuk földünket, hazánkat, de ha elmúlik, ami miatt menekültünk, már nem térünk vissza.  A jót megszokták és elfelejtették, hogy nem itt van a helyük. Isten nem Egyiptomot adta nekik, nem ezt ígérte Ábrahámnak.

Ha népe nem mozdul magától, megmozdítja majd az Úr. Milyen sokszor nehezen mozdulunk, mert leragadunk a jólét mellett, és megfeledkezünk küldetésünkről.  A megmozdítás fájdalmas lesz számukra. Megváltozik körülöttük az élet. Új dinasztia kerül hatalomra és ellenséget lát bennük. Ez is érdekes, miért látnak bennük ellenséget? Azért mert sokasodnak és szaporodnak, vagyis betöltik Isten parancsát. Megdöbbentő, hogy azok, akik vállalják a gyermekáldást ellenséggé válnak. Ők lesznek a problémák okozói.

Az is elgondolkodtató, hogy nem a saját népüket biztatják még több gyermek vállalására, hanem a zsidókat akarják ebben megakadályozni. Egyiptom királya a fellépő problémára elnyomással, erőszakkal, és gyilkossággal válaszol. A gonosz ma is ezt sugallja, ha problémát jelent a másik, igázd le, pusztítsd el, sanyargasd, ahogy csak tudod. A gonosz azt sugallja, hogy a másik miatt nem tudsz élni, a másik ember az oka a te nyomorúságodnak, hát szabadulj meg tőle. Ez azonban Isten előtt nem elfogadott. Mert ha az Úrra tekintünk, tudunk egymás mellett élni, akkor nem a másik tönkretételére koncentrálunk, hanem a saját szívünk Isten akaratához való igazítására.

Lám egy ilyen kegyetlen rendszerben is vannak, akik életük kockáztatásával megtagadják az istentelen parancsot, és inkább az Úr akaratának engednek. Ezek tisztelik az életet és annak Alkotóját, tudják nincs joguk megölni a csecsemőket.

Ezután még kegyetlenebb rendelet lát napvilágot, igazi népirtás kezdődik, minden újszülött fiút a folyóba kell dobni. Rettenetes ez, de akkor mit lehet mondani, amikor ma anyák saját gyermekeiket megfosztják a megszületés jogától. Azonban Isten lénye jelen van egy ilyen kegyetlen és embertelen világban is, két fiatal megmutatja, hogy még ebben a helyzetben is lehet házasodni és gyermeket vállalni. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy Istenre figyelnek. Így azután meglátják a reményt, és amikor emberileg nem érdemes családot alapítani és gyermeket vállalni, mert úgy néz ki, nincs se nekik se a gyermeknek jövője, felcsillan előttük Isten kegyelme. Ők az Úr akaratát teszik első helyre a kegyetlen rendelettel szemben. Ez a házaspár nem mondja, hogy ilyen körülmények közt nem érdemes szülni és a gyermek jövőjére való tekintettel nem vállaljuk az új életet. Nem mondják, rabszolgasorban nem lehet gyermeket nevelni, hanem vállalják az életet. Ez az édesanya azért tud igent mondani gyermekére, mert Isten tenyerébe helyezi, oda szüli majd fiát.

Látjuk, hogy jó döntés volt vállalni a szülést, és az Úr kezébe helyezni a gyermeket, mert Isten innentől kezdve felvette a gondját, és csodálatosan gondoskodott róla. A kisgyermeket az ellenségei által nevelteti fel Isten. Azokkal, akik azt akarták, hogy mindjárt a születés után elpusztuljon. Mert Isten számára semmi sem lehetetlen.

Azonban az egyiptomi udvarban való neveltetés rányomja Mózesre is a bélyegét. Átveszi azt a gondolkodást és problémamegoldást, amit a fáraó udvarában is alkalmaztak. Ő is a pusztításban és a másik ember eltávolításában látja a megoldást. Azonban ez soha nem megoldás. Mózes elhívás nélkül akar tenni népéért, emberi módszereket használ fel, ez azonban nem járható út. Ez nem Isten útja. Nem jött még el az idő, sem Mózes, sem a nép számára.

Majd csak most kezdenek eszmélni, és Istenhez kiáltani. Amíg ez meg nem történik, Isten sem cselekszik. Nekünk kell kifejezni a szabadulás utáni vágyat. El kell jutni oda, hogy nem akarok tovább ezen az úton járni és kérem az Urat, könyörüljön rajtam. Amíg valaki jól érzi magát a rabságban, addig nincs szabadulás.

Az Újszövetségben egy ember bizonyságtételét olvassuk, aki átélte mindazt, amiről ír (Mt 1,1-25). Az ő szavai hitelesek, mert megtapasztalta saját életének az átalakulását, bűnei bocsánatát. Átélte, hogy vámszedőből, megvetett emberből, tanítvány és így Isten ajándéka lehetett. Az evangélium ezt üzeni számunkra is, így kezdhetjük ezt az évet, mi is lehetünk Isten ajándékai. Nincs az a mélység, amelyből ne lehetne feljönni.

Mindez hogyan lehetséges? Azáltal, Akiről Máté ír. Hiszen ez nem önéletrajzi regény, hanem bizonyságtétel a Szabadítóról, Jézusról. Róla szól ez az írás, és már az első fejezetben megtudjuk, hogy pont azért küldte Őt Isten, azért született bele világunkba, hogy megszabadítson bűneinkből. Milyen jó, ha az életünk különféle nyomorúságai közt meglátjuk, nem vagyunk magunkra hagyva, velünk az Isten. Velünk a Szabadító. Azért jött, hogy őszintén forduljunk Hozzá és hívjuk segítségül. Mondjuk el Neki, Uram nem boldogulok a bűneimmel, önmagammal, az élettel, könyörülj rajtam. Aki így fordul Hozzá, átélheti a csodát, kegyelmet talál és életet nyer. Mert Jézus az élet.

Velünk az Isten, vagyis nincs ellenünk, mert Ő a bűnös embert szereti, de a bűnt nem. Így azután Jézusban le akarja hántani rólunk a bűnt, és új emberré, isteni természetű emberré kíván formálni. Kérjük, hogy tegye ezt meg velünk.

A nagy mélységből

1.  

A nagy mélységből szüntelen

Hozzád kiáltok, Istenem.

Haláltól mentsd meg lelkemet,

Fogadj be engemet!

Amint vagyok, jövök,

Amint vagyok, jövök.

Énértem is omlott a vér,

Fogadj be Jézusér’!

2.  

A bűn sarában élve lenn

A jóra lelkem képtelen.

Fogadd be gyenge gyermeked,

Fogadj be engemet!

Amint vagyok, jövök,

Amint vagyok, jövök.

Énértem is omlott a vér,

Fogadj be Jézusér’!

3.  

A bátorságom gyávaság,

A bölcsességem kábaság,

Más nem segíthet, ha Te nem.

Fogadj be, Istenem!

Amint vagyok, jövök,

Amint vagyok, jövök.

Énértem is omlott a vér,

Fogadj be Jézusér’!

4.  

Az életem üres, szegény,

Nincs benne fény, de van remény,

Hogy Akinek kegyelme nagy,

Vesznem engem se hagy.

Amint vagyok, jövök,

Amint vagyok, jövök.

Énértem is omlott a vér,

Fogadj be Jézusér’!

Isten áldásával.