Az egészet

A

 fáraó tovább feszíti a húrt, a sáskajárás pusztítása után sem száll magába,  nem fordul az Úrhoz bűnbánattal és alázattal (2Móz 10,21-29). Hanem tovább folytatja önfejű magatartását. Nem tanul a jelekből. Az Úr Jézus a maga szolgálata idején kárhoztatta azokat a településeket, amelyekben sok csodát tett, mert nem vették azokat komolyan, és nem tértek meg. Az Úr a mi életünkben is sokféle módon megmutatja hatalmát, sokféle csodát cselekszik szemeink előtt, hatalmak dőlnek le, mások felemelkednek, visszavezette Izráelt az ígéret földjére; kétezer év óta megőrizte és megáldotta újszövetségi népét. Az Ő nevében sok-sok élet gyógyult meg betegségből, szabadult függőségekből, nyert új életet, mégsem igazán vesszük komolyan az Úr szavát. De nem vesszük igazán komolyan az életet és az idők jeleit sem.

Az Úr tovább lép és tapintható sötétséget ad Egyiptom földjére, kivéve Izráel fiainak a lakóhelyét. Ennek a csapásnak is több üzenete van. Az egyik, hogy Isten a Világosság ura és nem a fáraó. Érdekes megfigyelni, hogy a fáraó, aki istennek tartotta magát, teljes passzivitásba került, nem tud tenni semmit a csapásokkal szemben. Sem megakadályozni nem képes őket, sem megszüntetni. Egyedül diktálni, fenyegetőzni, ígéretét megszegni képes. Mintha a mai ember képét látnánk, képtelenek vagyunk az élet problémáit megoldani, a kérdésekre igazi feleleteket adni, de pusztítani, gyűlölködni, ma is tudunk.

A sötétség mélyebb üzenettel is bír, kifejezi azt a belső állapotot, ami akkor alakul ki a lényünkben, amikor Istent elutasítjuk. Isten nélkül lelki sötétségbe kerül az ember. Ezt ma erősen tapasztaljuk, nagyon nagy a sötétség körülöttünk, hiszen a belső sötétség kifelé is megnyilvánul. Ha szétnézünk, látjuk a lelki megsötétedést, ami megnyilvánul a viselkedésben, gondolkodásban, életvezetésben, a kapcsolatok minőségében. Ezt a sötétséget az ember nem képes megszüntetni, ezt egyedül csak az Úr képes áttörni. Mit tehetünk mi? Ha este bezárjuk a szoba palettáit, teljes sötétségbe kerül a helyiség, ha reggel azután szélesre tárjuk őket, világosság tölti be és megszűnik a sötét. Ez igaz a szívünkre is, tárjuk szélesre lényünk ablakait az Úr Jézus előtt, hiszen Ő a világ Világossága. Amilyen mértékben beárad a fény lényünkbe, olyan mértékben húzódik vissza a sötétség.

A fáraó szíve nem nyílt ki a a Világosság előtt, tombol benne a sötétség, így azután még mindig ő akarja megszabni a kivonulás feltételeit, és még mindig a fenyegetőzésben látja a megoldást. Mózes azonban nem ijed meg, tudja, Isten cselekedni fog és közel van már a szabadulás napja. A türelmes hitnek megvan a gyümölcse. Közel van már a szabadulás, az ajtó előtt. Kilenc csapás lement, már csak egy van hátra, és elindulhat Isten népe az Úr színe elé. Sok homokszem lepergett már az élet nagy homokóráján, egyre közelebb vagyunk Isten országához, készüljünk a találkozásra. Mert amit az Úr ígért nem késik, megtörténik. A fáraó azt gondolja, hogy az ő kezében vannak az események, ő dönt Mózes élete felől. Azonban az események Isten kezében vannak. Életünk fonala is az Ő kezében van, azonban amíg szól, lehetőséget kapunk a Hozzá térésre.

A tanítványi élet minden megnyilvánulása Istent dicsőíti, neki szól és nem embereknek (Mt 6,16-24). Aki azért teszi, hogy lássák az emberek, az még nem ismeri igazán az Urat, az még nem szeretetből és az Úrral való közösség öröméért imádkozik vagy böjtöl. Mert az imádság és a böjt lehetősége is azért adatik, hogy a világtól, a mindennapi forgatagtól elvonulva teljes mértékben az Úrnak éljünk.

„Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön”, szól az Úr övéihez. Ezek a szavak tükröt állítanak elénk, és arra késztetnek, hogy nézzünk bele őszintén, majd lássuk meg, hogy mi jelenti a kincset a számunkra, mi az, amiért élünk. Mert a kincs kéri a szívünket, ahol a szívünk, oda fektetjük be a legtöbb energiát, arra fordítjuk időnk javát. A tükör bizony azt mutatja, hogy mi is a földi kincseket gyűjtjük. Földi értékekre fordítjuk a legtöbb időt és erőt. Jézus arról tesz bizonyságot, hogy a földi kincsünket egy idő után elveszítjük, a földi kincs aggodalommal jár, mert értékét veszíti, elromlik, elöregedik. Ezzel szemben az Úr mennyei kincsek gyűjtésére bátorít, Isten országának kincsei nem veszítik el értéküket, nem mennek tönkre. Ami az életünk fő kincse, oda rögzül a szívünk is. Hol van a szívünk, a lényünk egész nap? Ha megfigyeljük, mi tölt be, mi vonz, mivel töltjük a legtöbb időt, miről beszélünk a legtöbbet, hol járunk, megtudjuk, hol a szívünk. Megtudjuk ezekre a kérdésekre válaszolva, hol van a mi kincsünk, a mennyben, vagy valamelyik szupermarketben, esetleg az interneten vagy valahol máshol. Most lehetőség nyílik az értékrend megváltoztatására. A döntés lényeges, mert kettősségben élni nem lehet. A kétfelé sántikálás nem megoldás, és az Úr egész életünket kéri. Ő nemcsak egy darabkát kér a szívünkből, hanem az egészet.

Új szívet adj

1. Új szívet adj, Uram, énnekem,

Új szívet adj, én Istenem,

Amely csupán csak teérted ég,

Véled jár szüntelen, csak véled szüntelen.

2. Nyájas, vidám, szelíd, jó szívet,

Mely, Jézusom, te lakhelyed,

Hol egyedül a te hangod szól,

Mely véled van tele, csak véled van tele.

3. Jézus, a te gyógyító kezed

Megfogta már a szívemet,

Én is tudom, bűntelen leszek

Majd nálad odafenn, a mennyben odafenn.

Isten áldásával.