2018. május 31., csütörtök

Az Úrnak szánt élet


V
égnapjait látjuk az Izráeli országrésznek, de alapvető változást nem veszünk észre (2Kir 17,1-41). Minden úgy megy továbbra is, ahogyan eddig. Egyre nagyobb az asszír nyomás, mégsem fordulnak az Úrhoz, nem hívják segítségül nevét. Inkább Egyiptomtól várják az oltalmat. Bűnbánat helyett pénzben és a katonai erőben bíznak. Olyan megrendítő, hogy ők, akiknek vannak bizonyságaik Isten tettei felől, akik annyi hatalmas dolgot tapasztaltak, nem az Úrban bíznak. Isten korábbi tettei erőforrást jelentenek a mában, a rájuk való gondolás megerősít az Úr nevébe vetett hitben. Azt üzenik a bibliai történetek és saját életünk tapasztalatai, hogy forduljunk az Úrhoz, bízzunk Benne, és várjunk Rá. Az ige megerősít abban, hogy érdemes az Úrra várni, nincs szükségkapkodás, és nem kell kétségbe esni. Sátán igyekszik a szívünkbe suttogni: az Úr nem törődik veled. De ez nem igaz, várja, hogy végre az eszünkbe jusson. A viharos tengeren lévő tanítványokról sem feledkezett meg Jézus, hanem várta, hogy hívják. A tanítványoknak azonban eszükben sem volt. Jó darabig maguk igyekeztek segíteni magukon, csak amikor ez nem sikerült, és végveszélybe kerültek, keresték meg Jézust. Ne várjunk az utolsó pillanatig, hanem azonnal keressük Őt, és bízzuk Rá magunkat, dolgainkat.
A fogság bekövetkeztekor felmerül a kérdés: miért történt mindez? Mert mindig kérdezünk, de csak utólag. Értetlenkedve tesszük fel kérdéseinket: miért? Miért velem történt? Miért most? Azonban jó, ha korábban kérdezünk: mit tegyek, hogy megváltozzanak a dolgok? Mit tegyenek, hogy az ítéletes esemény elmaradjon? De nem kérdeztek, sőt, amikor Isten megüzente, mit vár el tőlük, nem hallgattak Rá, és nem engedelmeskedtek Neki.
Egy-egy tragikus esemény, váratlan fordulat idején is szabad kérdezni, és ha válaszra várva fogalmazzuk meg kérdéseinket, és meg is várjuk a feleletet, Isten válaszol. Mert aki keres, az talál, de a válaszhoz, az Úr tanításához időre van szükség. Ki kell várni a feleletet, közelebb kell kerülni Hozzá. Az Ő közelségében, a csendben töltött időben, az ige fölé hajolva kapjuk meg a választ.
A válasz: vétkeztek Istenük, az Úr ellen.  Összefüggés van az életünk alakulása és az Istennel való kapcsolatunk között. A bűn zsoldja a halál, és most ezt tapasztalták meg az északi országrész emberei. Elfordultak Istentől, a különféle bálványokat imádták, és így lelkileg és erkölcsileg is egyre mélyebbre kerültek. Amikor elszakadunk az Úrtól, és idegen isteneket követünk, erkölcsi romlásba jutunk. Miért? Mert a bálványimádás semmirevalóvá tesz. A bűn leépít, elsősorban belülről, lélekben, és életvitelben is. Ez akkor is így történik, ha egyébként jól megy, ha minden sikerül. Ma különösen látni, hogy sokan élnek anyagilag jól, sokfelé járnak, idegen országokba kirándulnak, de nincs élő kapcsolat egymás között. A mai ember mindent pénzzel valamilyen ajándékkal akar megoldani, és elfelejti, hogy az egymásra fordított és  a megélt minőségi időt semmivel sem lehet helyettesíteni. Most változtassunk eddigi gyakorlatunkon, forduljunk Istenhez, legyünk Vele minél többet, és törődjünk többet egymással is. Ne arra figyeljünk, milyen ajándékot adunk, ne a legújabb dolgok megvétele mögé bújjunk el, hanem ápoljuk a kapcsolatot. Éljünk az igével, hogy élhessünk általa.
 Pál apostol elmondja: gyakorlati hitre, az életünk Istennek való teljes odaszánására van szükség (Rm 12,1-8). Eddig a bűnnek, a világnak, szokásainknak, régi természetünk indíttatásának szenteltük oda magunkat. Úgy éltünk, ahogy a hozott minták mutatták, ahogyan testünk vágyai tereltek bennünket. Az újjászületett ember most már az Úrnak szenteli önmagát. Most már Istennek tetsző módon akar élni. A keresztyén ember Istennek akar tetszeni. Az vezérli, hogy megfeleljen Megváltójának. Most már nem a környezetnek, rokonoknak, a vallásnak, hanem Istennek akar engedelmeskedni. Szívében a vágy: olyan szeretne lenni, mint Krisztus. Életcélja: egyre jobban hasonlítani az életvitelében is Krisztusra.
Az apostol rámutat arra, hogy most már nem a világhoz igazodunk, nem tőle kérünk tanácsot, hanem egyedül az Úrtól. Ehhez fontos megismerni az igét, mert váratlan helyzetekben akkor tudunk igei megoldáshoz nyúlni, akkor látjuk világosan, mi Isten akarata, ha bennünk él az ige. Az Úr Jézus a pusztában is tudott igével válaszolni az ördögnek. Minden kísértésre megfelelő igét mondott. Hogyan? Úgy, hogy ismerte, benne volt az ige, és amikor szükség volt rá, fel tudta idézni. Csakis a teljes írás alapján tudjuk megítélni Isten akaratát, azt, ami szerinte jó, és ami Neki tetsző. Ez fontos, döntéseinkben az motiváljon, hogy Neki tetsző véleményt fogalmazzunk meg, és aszerint cselekedjünk is.
Az új élet ajándéka a józan gondolkodás, ami azt teszi: elfogadom magam, látom, ki vagyok, milyen ajándékaim vannak, és nem akarok több lenni. Ha a magam helyét elfogadom, elfogadom a másikat is. Akkor nem lesz szívemben féltékenység, irigység, hanem örömmel szolgálom az Urat. Úgy szolgálhatom, mint a test egy tagja, és a testnek minden tagja fontos szerepet tölt be. A legjelentéktelenebbnek tűnő is fontos, mert ha megbetegszik, és nem tudja ellátni a feladatát, az az egész test működésére kihat. Legyünk hálásak életünkért, ajándékainkért, és azért, hogy ott vagyunk a testben, ahová az Úr helyezett.


Az Úr Isten az én reménységem

1. Az Úr Isten az én reménységem, Erősségem Mindenféle ínségben; Csak tőle várom
Igaz boldogságom: S meg is találom.

2. Benne élek, haláltól nem félek: Jót reménylek, Hogy tőle el nem térek; El nem enyé -
szem A sírban egészen: Mennyben lesz részem.

3. Semmi engem tőle el nem választ, Jól tudván azt, Hogy sok jóval eláraszt; Erősít en-
gem Erőtlenségemben És szükségemben.

4. Azért egész életem fogytáig Csodálom itt Szent kezének munkáit, S intem lelkemet:
Áldjad Istenedet, Üdvözítődet.

5. Oltalmazzad, Uram, egyházadat, Szent nyájadat, mely vallja szent Fiadat, Ki bűnein-
kért Ártatlan bárányként Szenvedett sok kínt.

6. Hogy e földön szent gyülekezeted Dicséretet Zengvén, áldja nevedet, Míg szemtől
szemben Magasztalunk mennyben Mind egyetemben.

Isten áldásával.

2018. május 30., szerda

Megbánhatatlan ajándék


N
agyon megdöbbentő mindaz a mélység, amit most látunk Júda életében, teljesen elfordul Istentől, és mindezt úgy viszi végbe, hogy közben elhiszi, hogy jó úton jár (2Kir 16,1-20). Csak reformokat hajt végre, mondja Áház király, azonban nem erről, hanem hűtlenségről van szó. Milyen könnyen megtéveszt a sátán, elhiteti, hogy amit teszünk, az valójában jó, nincs semmi probléma, elhisszük, hogy jó irányba haladunk, és Istennek is tetszik, amit teszünk. Miért? Mert már nem az ige a mérce, már nem felfelé figyelünk, hanem másokhoz, a világhoz mérjük magunkat. Nagy baj, amikor a hívők a világgal, a környezetükkel akarnak lépést tartani.
Ennek a királynak az apja és a nagyapja is azt tette, amit helyesnek lát az Úr. De Áház nem maradt meg abban, amit tőlük látott, hanem más példát követett. Elgondolkodtató, hogy Júda királya tudta, hogyan élt Dávid, minden elmondtak neki róla, így tisztában volt Isten akaratával. Tudta azt is, kicsoda Isten. Tudatosan döntött tehát, hogy nem ősei, nem Dávid útján akar járni, és nem az ő hitét követi. Amikor elhagyjuk Istent és a bűnt követjük, az tudatos döntés. A szívünk mélyén kimondjuk: nem kell nekünk az Úr. Mi jobban tudjuk.
Benne van ebben a történetben az is, hogy a hit nem öröklődik a gének által. A hitet nem lehet így örökölni. Láthatunk jó példákat, megtanulhatjuk hitünk alapjait, de a döntést nekünk kell meghozni.  Fontos még, hogy nem vallásról van szó, hanem sokkal többről, élő kapcsolatról az élő Úrral. Az Úr Jézus azért jött el a világba, hogy ezt a kapcsolatot létrehozza. Ha nincs kapcsolat, ha még nincs élő kapcsolatom Vele, akkor csak formalitás a hitem. Akkor könnyen oda jutok, mint Áház, a magam módján hiszek, és úgy élem meg a hitem, ahogyan én jónak látom. Ez önbecsapás, tévút!
Áház Izráel királyainak útján járt, tehát más mintát keresett, és talált is. Arra gondoltam, hogy otthon Dávidról, az élő Istenről és az ő országáról, törvényeiről hallott, ezekkel ismertették meg. De valakitől hallott arról, ami Izráelben megy. Valaki elmondta, megismertette vele. Azt mutatja mindez, hogy a gonosz megtalálja az utat a hívő családokba is. Pedig akkor még nem volt modern informatika, nem áramlottak a hírek, nem lehetett megnézni egy videót más istentiszteletről. Ennek ellenére Áház átvette a bálványimádás legkeményebb formáját, a fiát is elégette. A legiszonytatóbb bűnt vitte be Isten gyermekei közé. Isten soha nem kívánt ilyet, inkább a saját Fiát adta oda értünk, de tőlünk ilyet nem vár.
Áháznak csak önmaga, felfelé ívelő karrierje a fontos, és ennek érdekében eladja magát Asszíria királyának. Annyira megrendítő ez, Isten gyermeke egy pogány uralkodó szolgája lesz. A hatalom megtartásáért mindenre képes, feladja hitét, Istenét, kifosztja az Úr házát. Miért is van ez? Mert nem ismeri Istent, nem élő személy a számára, akitől oltalmat, segítséget lehet kérni. Maga próbálja megoldani a kialakult helyzetet. Teljes mértékben a politika szabályai szerint cselekszik. Te kitől kéred és várod a szabadítást? Istenhez kiáltasz, vagy összeszövetkezel a világgal? Olyan könnyen a világhoz fordulunk, és elhisszük, hogy ez így helyes. Isten gyermeke ne a világtól várjon segítséget, hanem Istenétől, az Úrtól. Jézus Krisztus által Isten atyánk lett, és most már gyermekeként kereshetjük fel. Ő az oltalom, és biztos segítség a nyomorúságban. Jöjj ma is Őhozzá.
A király teljesen behódol Assziria királyának, és még a jeruzsálemi templomot is pogány mintára alakítja át. Megváltoztatja az istentiszteletet, belenyúl abba, ami nem az ő dolga. A politika mindig szeretné rátenni a kezét Isten népére, irányítani akarja az életüket. Szépen be van ez csomagolva, mert a nép úgy látja, a király csak megjavítja a templomot, támogatja az egyházat. Másrészt a templom Istentől kapott, mennyei mintára készült. Ezt az épületet kijavítani lehet, de átalakítani nem. Isten adott mintát az életünkre is, azonban mi eltértünk ettől, és pogány mintát követünk. Még lehet változtatni, visszatérhetünk Hozzá.
A kiszolgáló egyház képe is megjelenik. Mert az még csak hagyján, hogy a király, egy politikus a világhoz igazodik, de hogy Isten papja ebben támogatja, és mindent megtesz, amit a király mond, ez teljes kiszolgálás, a hit feladása, Isten elárulása. Ne a világhoz, a nem hívőkhöz, a politikához igazodjunk, hanem mindenkor az Úrhoz. Ne akarjuk a hitünk megélését se népszerű formákhoz szabni, maradjunk meg amellett, amit Isten kijelentett, amit ránk bízott. A király már nem Isten kedvéért cselekszik, hanem Assziria királyának kedvében jár. Mindent aszerint, hogy mi tetszik a pogány hatalom képviselőjének. Kinek akarok tetszeni? Az Úrnak vagy embereknek?
A rómaiak elindultak a hit útján, de még nem ismerik az Úr Jézust és az Ő országát teljes mértékben (Rm 11,25-35). Még sokat kell tanulniuk. Azonban megkísértette őket, mint ahogy minket is a gondolat, néhány heti vagy hónapi hit után, hogy mi mindent értünk. Mi vagyunk a legjobb bibliaszakértők, és bátran tanítunk másokat. Pál rámutat: ne tartsák magukat bölcseknek. Még csak az út kezdetén vannak. A bölcsesség kezdete az Úrnak félelme, ide eljutottak, de még rengeteget kell fejlődniük, növekedni a hitben. A növekedés feltétele az igében való elmélyedés. Alapos bibliaismeretre van szükségünk, általa ragyog fel egyre jobban előttünk az Úr Jézus Lénye. Az ige által ismerjük meg Őt igazán, és magunkat is. Urunk az ige által tesz helyre, mutatja meg akaratát.
Mindig jó olvasni, hogy Isten ajándékai és az ő elhívása megbánhatatlanok. Ő nem vonja vissza ajándékát. Nem bánta meg, hogy nekünk adta a világ legnagyobb és legdrágább ajándékát, a Fiát, Jézust. Azért adta, mert nincs igazi értéke az életünknek. Jézus nélkül pótdolgok felé megyünk, Isten azonban azt akarja, hogy Benne és Általa az igazi életet találjuk meg. Mert, aki Jézust megtalálja, az életet találja meg. Nála nélkül sekélyes az életünk.
Az is olyan nagyszerű és felfoghatatlan, hogy egy ilyen nyomorult bűnöst, amilyen én is vagyok, elhív a Neki való szolgálatra. Ránk bízza Önmagát, országát, az örömhírt, csak hálásak lehetünk ezért. Hányszor elcsüggedünk, úgy véljük, már nem kellünk Istennek, nem tud velünk már mit kezdeni. És jó látni, hogy ha elhívott, Ő ezt nem vonja vissza. Nem, hanem megerősít, alkalmassá tesz és állandóan megújít Szentlelke és igéje által.
Milyen csodálatosan dicsőíti Pál az Urat. Csordultig van Jézussal a szíve, és csak úgy hömpölyög a magasztalás belőle. Pedig lenne oka morogni, elégedetlenkedni, mégsem teszi, mert ezek számára nem léteznek, csak egyedül Jézus. Mindenben az Ő nagyságát látja. Isten nem szorul a mi tanácsunkra, nem kell Őt nekünk semmivel kisegíteni. Kölcsönt sem kér tőlünk, Nála nem létezik gazdasági válság, így nyugodtan Rábízhatjuk anyagi ügyeinket is.


Istenre bízom magamat

1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Ő formált, tudja dolgomat, Lel-
kem ezzel biztatom. E világ szép formája Az ő keze munkája. Mit félek? - mondom me-
részen: Istenem és Atyám lészen.

2. Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szüksé-
gem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt
nem győznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?

3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak ő adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tu -
dod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod,
hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.

4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem
fő jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt ő Lelkével serkenti,
Gondját is megédesíti.

5. E világnak dicsősége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap
diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja
Hű szolgáját el nem hagyja.


Isten áldásával.

2018. május 29., kedd

Vadból szelíd


I
zráel és Júda testvérnépek, egymás mellett is élnek, mégis eltérő úton járnak (2Kir 15,1-38). Júda és királyai többnyire az Úr útján haladnak, ezt látjuk a mostani fejezetben. Apa és fia azt cselekszi, amit helyesnek lát az Úr. Életük bizonyságtétel volt Izráel népe felé is. Azonban ők nem erre figyeltek, hanem a saját útjukat járták. Nem hallgattak sem a prófétai szóra, sem Júda bizonyságtételére. A bálványokat követték, nekik szolgáltak, és életvitelük is a pogány szabadosságot mutatta. Megdöbbentő: testvérek, és mégis ellentétes úton járnak, ráadásul egy darabig egyfelé tartottak, hiszen egységes volt az ország, és mind az Urat követték. Aztán szétváltak, és az északi országrész nemcsak mint állam vált önállóvá, hanem más isteneket keresett magának. Elhagyták az élő Urat, az élet forrását. Ennek meg is lett a következménye. Sok nyomorúságon mentek keresztül, de Isten mindig jelzett, kereste őket, de ők ezt nem tudatosították. Nem kellett nekik az élő Úr.
Mintha a tékozló fiú élete sejlene fel Izráel életében. Nem volt jó nekik otthon, az Úr közelében, és távoli vidékre költöztek. Földrajzilag továbbra is a földjükön maradtak, de lélekben költöztek távol. Távol kerültek az Úrtól. Hol vagyunk? Távol az Úrtól, vagy közel Hozzá? Mert az a lényeg, hogy szív szerint hol vagyunk.
Ma is ugyanígy megtörténik, hogy egymáshoz közel álló emberek közül az egyik az Úr útját követi, a másik eltávolodik. Az egyik Istennek él, várja az Úr visszajövetelét, és majd örömmel megy Vele. A másik meg beletemetkezik a világ dolgaiba, és nem veszi észre, amikor jön az Úr, és ittmarad. Mibe temetkezel? Önmagadba, munkádba, szokásaidba, szenvedélyeidbe, bálványaidba? Amíg szól az ige, lehet eszmélődni, meg lehet fordulni, és szabad újat kezdeni. Azonban ez egyedül nem megy, csakis az Úr Jézus által. Az új élet törvényeit már az Úr adja.
Izráel utolsó napjait éli, Asszíria erőteljesen fenyegeti, sőt, már be is tört az országba, elviszi a lakosság egy részét fogságra. És semmi nem mozdítja ki őket hitetlenségükből. Olyan szomorú, hogy továbbra is úgy tesznek, mintha minden rendben volna. Maguk akarják megoldani a dolgokat, ahelyett, hogy bűnbánatot tartva szabadulásért kiáltanának az Úrhoz.
Az északi országrészben teljes zűrzavar uralkodik. A vallás működik, de nem az élő Isten tisztelete folyik, nem jut érvényre a törvény, ezért kaotikussá vált az életük. Nincs Isten előtt való elcsendesedés, mert a vallás nem elég, élő kapcsolatra van szükség. Arra, hogy keressem az Urat, beszélgessek Vele, és kérdezzem Őt. Itt ez nincs, sőt, amikor Isten szól, azt sem veszik komolyan, hanem inkább el akarják a hangját némítani. Ha az Úr szavát elhallgattatjuk, rossz megoldásokat választunk. Mindenki maga keresi a megoldást, de mindig emberi eszközökkel, emberi módszerekkel operálnak. A sok gyilkosság ennek tudható be, nem az Úrtól kérik és várják a királyt, hanem ki-ki úgy gondolja, ő maga lesz a megoldás. Isten nélkül, az Ő munkája nélkül mindig ez van, majd én megoldom, és ezek a megoldások fájdalmasak, és nem hoznak igazi eredményt. Isten módszere más. Meg kell már látnunk, hogy Jézus mindig békés megoldást javasol és alkalmaz. A Gecsemáné kertben is a helyére tétette a kardot, sőt, meggyógyította az elfogására megjelent katona levágott fülét. Az ige alapján bűnbánatot kell tartanunk azért a sok erőszakért, amit Jézus követőiként elkövettünk. Isten népének munkaeszköze az ige, a jó hír hirdetése, mert az igében erő van. Olyan erő, amit semmi más nem képes helyettesíteni. Isten szava a lényünket alakítja át. A gyilkosból Isten gyermekét, az evangélium hirdetőjét képes formálni. Nagy az Úr hatalma ma is. Bízzunk Benne, és engedjük az evangéliumot érvényre jutni.
Az Úr Jézus gyülekezetét, a tanítványokat óvja az elbizakodottságtól az apostol (Róm 11,17-24). Ne légy elbizakodott, hanem félj! Azt üzeni ezzel, hogy teljes mértékben kegyelemből élünk. A megtérésünk és az új életben való megmaradásunk is Isten munkája. Ha azt gondolom, különb vagyok, én megérdemlem Isten áldását, elbukok.
Legyen példa számunkra a kitöretett ág, akár a zsidókat jelenti, akár a már eltűnt gyülekezeteket; a kegyelem tart meg. És csupán az a gyülekezet és hívő marad meg, aki éli is az igét. A hét gyülekezetnek írott levélben többeket megtérésre szólít fel az Úr, arra, hogy tegyék azt, amit Ő mond, éljenek úgy, ahogy mondja, mert ha nem, kitörettetnek. Az élő, Neki szolgáló egyház marad meg.
Jó meglátni Isten jóságát: Izráel, az olajfa ágai értünk törettek ki, hogy legyen lehetőségünk nekünk, vad olajfának a szelídbe, a nemesbe beoltatni. Krisztus nélkül az ember vad, természete megszelídíthetetlen, de Krisztussal ez a régi és vad természet keresztre feszíttetik, és egy új, szelíd, Krisztusi természetet kapunk. Jézus természetünk megváltozásának reménységét és lehetőségét hozta el. Nélküle vadak vagyunk, de ahol Ő megjelenik, ott a vadak is megszelídülnek. A pusztában az Úr Jézus vadállatokkal volt együtt, de azok nem bántották, mert az Úr jelenléte átalakította természetüket.
Bármilyen természetet örököltem, megváltozhatok az Úr Jézus kegyelme által. Nem vagyok reménytelen, ne mondjam, én nem változhatok meg. Mert ha önerőből nem is megy, az Úrnál semmi sem lehetetlen.


Úr lesz a Jézus mindenütt

1. Úr lesz a Jézus mindenütt, Hol csak a napnak fénye süt, Úr lesz a meszsze tengerig,
Hol a hold nem fogy s nem telik.

2. Őneki mondjunk hő imát, Díszítsük azzal homlokát, Jó illat légyen szent neve, Min-
den napon dicsérete.

3. Országok, népek és nyelvek, Ő dicsőségét zengjétek, Gyermekek hangja hirdesse:
Áldott a Jézus szent neve!

4. Ő királysága bő áldás, Ott van a felszabadulás, Fáradtak ott megnyugszanak, Ínsé-
gesek megáldatnak.

5. Minden teremtés dicsérje, A Király Krisztust tisztelje; Angyali ének zengjen fenn, S
mind e föld mondja rá: Ámen.


Isten áldásával.

2018. május 28., hétfő

Talpra állás


I
zráel életébe kapunk bepillantást mai igénkben (2Kir 13,1-14,29). Jóáház és Jóás, apa és fia  uralkodik egymás után. Mindkettő értékelése ugyanaz. Azt tették, amit rossznak lát az Úr.  Tartsuk szem előtt, hogy ezek a vélemények Istentől származnak, Ő látja így a királyok és népe életét. Az emberek nem biztos, hogy ugyanezt mondták. Valószínűleg meg voltak elégedve az iránnyal és az életszínvonallal. Azért lényeges ezt így látni, mert mi is így gondolkodunk. Ha jól élünk, és a vezetők anyagilag biztosítják a feltételeket, minden rendben van. Ezek a királyok is véghezvittek hőstetteket is, maradandó dolgokat raktak a nép elé, de Isten másképp látta. És ez a lényeg: Isten másképp, felülnézetből lát, és a szívben lévő dolgokra figyel. Isten előtt elsősorban az élet minősége a lényeg, az, hogy mi van a szívünkben, kit imádunk, kinek engedelmeskedünk? Ezek a királyok nem Istent követték, hanem a különféle bálványokat.
Mi okozhatja, hogy Isten sok csodája, figyelmeztetése ellenére marad a bálványimádás? Talán az is közrejátszik benne, hogy a bálványkultuszban jelentős szerepük van a szobroknak, kegytárgyaknak. Kiábrázolják bálványaikat, ez munkát ad és pénzt hoz az állam számára. A bálványok gyakran ezen az útvonalon épülnek be az épületünkbe. Munkát és pénzt jelentenek, sőt, szórakozást, laza gondolkodást biztosítanak, ezért ragaszkodnak hozzájuk. Azonban Isten azt kéri, hogy számoljuk fel bálványainkat. 
Isten nem fogadja el a bálványimádást, nem mondja az életünkre azt, hogy jó, amikor belülről romlott az. Mindent megtesz, hogy magához fordítsa szívünket. Ehhez felhasználta Arám királyát. Van, amikor az ellenség, a gonosz szorítása juttat el a felismerésre: Isten segítségére van szükségünk. Jóáház megengesztelte az Urat. Valószínűleg azt jelenti ez, hogy a bajban az Urat hívja segítségül, mint ahogy gyakran mi is. Megyünk a magunk útján, és ha nem sikerül valami, akkor kiáltunk, de nem adjuk az egész szívünket az Úrnak. Ennek ellenére Isten mégis odafigyel rájuk, meghallgatja őket, és szabadítót ad nekik. Ilyen az Úr, Szabadítót küld, és Ő az Úr Jézus Krisztus. Annak ellenére könyörül, hogy elfordultunk Tőle, ad esélyt, hogy a Szabadítóra bízzuk magunkat. Jézus által kikerülhetünk a bűn hatalma alól, megváltozhat az életünk, új irányba indulhatunk. Ragadjuk meg a lehetőséget, engedjük megszabadítani, örök életre megmenteni magunkat.
Elizeus halála előtt újabb lehetőséget, a teljes szabadulás esélyét kapja meg Izráel királya. De ő nem él ezzel. Nem vág a földre sokszor, nem viszi végig Isten akaratát. Megáll félúton. Hányszor megállunk mi is, azt mondjuk, ennyi elég, mert talán nem is akarjuk igazán a szabadulást. Ragaszkodunk a bűnhöz, a régi élethez, a világ szokásaihoz. Isten azonban teljes szabadítást, új életet kínál. Ennyi hűtlenség után is, még mindig jelen van az Úr. Ő nem hagy magunkra.
Júdában már olyan királyt is látunk, aki azt tette, amit jónak lát az Úr, bár nem annyira, mint Dávid. Az Úr látja a jót, de azért a hiányosságot is megmutatja. A minta Dávid, Isten ebből nem enged, mindenkinek Dávid hitéhez, engedelmes életéhez kellene hasonlítania magát. De azt látjuk, a következő generációk kevesebbel is megelégszenek. Egy kicsit az Úré vagyok, és az elég. Isten azonban nem teszi lejjebb a mércét, Neki nem elég a vasárnapi tanítványság, azt várja, hogy mindennap és mindenben kövessük Megváltónkat. Ne csak a templomra korlátozódjon a hitünk, mert az nem is biblikus hit. Az Úr nem elméletet, hanem gyakorlatot vár.
Mivel nem mindenben figyel Amacjá sem az Úrra, belemegy az Izráelllel való háborúba. Képes a testvérnép ellen hadba vonulni, a figyelmeztetés ellenére. Miért? Mert elbízta magát. Az Edóm  felett aratott győzelemre magabiztossá tette. Nem kérdezte Istent, hogy kell-e háborúzni, és vereséget szenvedett. Nem kell mindenbe belemenni, amire lehetőség kínálkozik. Az Úr könyörüljön rajtunk, és óvjon meg az elbizakodástól.
A templomi kincsek elrablása mutatja, hogy Izráel mennyire kiüresedett lelkileg. Már a jeruzsálemi templom nem jelent számukra semmit. Az élő Isten házát kirabolják. Mit jelent nekem az Úr, az Ő országa és dolgai? 
Az apostol határozottan kijelenti, hogy Isten nem vetette el Izráelt, annak ellenére, hogy megölték a Fiát (Róm 11,1-16). Az Úr azt akarja, hogy ők is megismerjék a Megváltót, rádöbbenjenek arra, hogy tévedtek és bűnt követtek el, amikor Jézust elutasították. Az élet legnagyobb tévedését követi el ma is az, aki Jézust elutasítja, akinek nem kell Ő. Azonban Isten nem vet el, mindent megtesz, sok lehetőséget biztosít arra, hogy eddigi látásunk megváltozzon. Azt akarja, hogy felragyogjon nekünk az Ő ismerete Krisztus arcán. Eljutottunk-e már annak a meglátására, hogy Jézus a Krisztus, és hogy nekünk személyesen is szükségünk van Rá? Nem elég a vallásosság, mert Jézus az Élet. Az Úr Jézus nélkül elveszünk. Nincs más lehetőség, a bűn annyira belénk ivódott, hogy csak Ő képes megszabadítani belőle.
A kérdésre a választ az igében keresi és találja meg Pál. Bármilyen kérdés merül fel, ő elsőként mindig azt keresi: Mit mond az Írás, mit mond az isteni kijelentés. Ez Pá munkamódszere, az igéhez fordul, és keresi, hogy mit mond az Írás. Mi is tegyünk így. Mindig a Szentírásban keressük, mit mond az Úr ebben a témában. Mi az Ő akarata?
Ha elcsendesedünk, és engedjük megszólalni az igét, másképp fogjuk látni a dolgokat. Akkor kiderül az ég, és a legsötétebb pillanatban meglátjuk Isten munkáját. Felismerjük, hogy nem olyan reménytelen a helyzet, mint gondoltuk. Az ige mindig azt üzeni, hogy van maradék, van remény, mert nem rajtunk múlik, hanem az Ő kegyelmén. Minden kegyelemből van. Van maradék ma is! Igen, elreménytelenedünk, amikor látjuk a felszínességet, és annyira hiányzik a mély és engedelmes hit. Ne feledjük, hogy van maradék, ma is vannak az Úrnak drága gyermekei.
Isten nem azt akarja, hogy elbukjunk, ha meg is engedi a botlást, az is érdekünkben, megmentésünkért történik. Sátán sugallja a szívünkbe, hogy ha elestél, nincs felállás, elbuktál. Azonban az Úrnak van hatalma a talpra állításhoz, a megtartáshoz. Van esélye Izráelnek, és van esélyed neked is. Ne add fel, kiálts az Úrhoz. Az esély a kegyelem. Önerőből valóban képtelenek vagyunk talpra állni, de Neki van hatalma arra, hogy megtartson.


AMEDDIG JÉZUS ÉL

1.  
Ameddig Jézus él,
Ameddig Ő segél,
Nem bánthat gond és félelem,
Ő van mindig velem.

2.  
Jó Pásztor Jézusom,
Vigyáz rám, jól tudom,
Legeltet szép zöld pázsiton,
Ég harmatát iszom.

3.  
Mikor leszáll az est,
Sötétje bánt, ijeszt,
Az éjszakában is tudom,
Hogy megvéd Jézusom.

4.  
Ha lábam tévedez,
Bánt a világ, sebez,
Jézus szívén a menhelyem,
Ő gyógyírt ad nekem.

5.  
Ha Őrá néz szemem,
Úgy megvan mindenem,
Hogy Jézusom szeret nagyon,
Ez a paradicsom.


Isten áldásával.