Vadból szelíd

I

zráel és Júda testvérnépek, egymás mellett is élnek, mégis eltérő úton járnak (2Kir 15,1-38). Júda és királyai többnyire az Úr útján haladnak, ezt látjuk a mostani fejezetben. Apa és fia azt cselekszi, amit helyesnek lát az Úr. Életük bizonyságtétel volt Izráel népe felé is. Azonban ők nem erre figyeltek, hanem a saját útjukat járták. Nem hallgattak sem a prófétai szóra, sem Júda bizonyságtételére. A bálványokat követték, nekik szolgáltak, és életvitelük is a pogány szabadosságot mutatta. Megdöbbentő: testvérek, és mégis ellentétes úton járnak, ráadásul egy darabig egyfelé tartottak, hiszen egységes volt az ország, és mind az Urat követték. Aztán szétváltak, és az északi országrész nemcsak mint állam vált önállóvá, hanem más isteneket keresett magának. Elhagyták az élő Urat, az élet forrását. Ennek meg is lett a következménye. Sok nyomorúságon mentek keresztül, de Isten mindig jelzett, kereste őket, de ők ezt nem tudatosították. Nem kellett nekik az élő Úr.

Mintha a tékozló fiú élete sejlene fel Izráel életében. Nem volt jó nekik otthon, az Úr közelében, és távoli vidékre költöztek. Földrajzilag továbbra is a földjükön maradtak, de lélekben költöztek távol. Távol kerültek az Úrtól. Hol vagyunk? Távol az Úrtól, vagy közel Hozzá? Mert az a lényeg, hogy szív szerint hol vagyunk.

Ma is ugyanígy megtörténik, hogy egymáshoz közel álló emberek közül az egyik az Úr útját követi, a másik eltávolodik. Az egyik Istennek él, várja az Úr visszajövetelét, és majd örömmel megy Vele. A másik meg beletemetkezik a világ dolgaiba, és nem veszi észre, amikor jön az Úr, és ittmarad. Mibe temetkezel? Önmagadba, munkádba, szokásaidba, szenvedélyeidbe, bálványaidba? Amíg szól az ige, lehet eszmélődni, meg lehet fordulni, és szabad újat kezdeni. Azonban ez egyedül nem megy, csakis az Úr Jézus által. Az új élet törvényeit már az Úr adja.

Izráel utolsó napjait éli, Asszíria erőteljesen fenyegeti, sőt, már be is tört az országba, elviszi a lakosság egy részét fogságra. És semmi nem mozdítja ki őket hitetlenségükből. Olyan szomorú, hogy továbbra is úgy tesznek, mintha minden rendben volna. Maguk akarják megoldani a dolgokat, ahelyett, hogy bűnbánatot tartva szabadulásért kiáltanának az Úrhoz.

Az északi országrészben teljes zűrzavar uralkodik. A vallás működik, de nem az élő Isten tisztelete folyik, nem jut érvényre a törvény, ezért kaotikussá vált az életük. Nincs Isten előtt való elcsendesedés, mert a vallás nem elég, élő kapcsolatra van szükség. Arra, hogy keressem az Urat, beszélgessek Vele, és kérdezzem Őt. Itt ez nincs, sőt, amikor Isten szól, azt sem veszik komolyan, hanem inkább el akarják a hangját némítani. Ha az Úr szavát elhallgattatjuk, rossz megoldásokat választunk. Mindenki maga keresi a megoldást, de mindig emberi eszközökkel, emberi módszerekkel operálnak. A sok gyilkosság ennek tudható be, nem az Úrtól kérik és várják a királyt, hanem ki-ki úgy gondolja, ő maga lesz a megoldás. Isten nélkül, az Ő munkája nélkül mindig ez van, majd én megoldom, és ezek a megoldások fájdalmasak, és nem hoznak igazi eredményt. Isten módszere más. Meg kell már látnunk, hogy Jézus mindig békés megoldást javasol és alkalmaz. A Gecsemáné kertben is a helyére tétette a kardot, sőt, meggyógyította az elfogására megjelent katona levágott fülét. Az ige alapján bűnbánatot kell tartanunk azért a sok erőszakért, amit Jézus követőiként elkövettünk. Isten népének munkaeszköze az ige, a jó hír hirdetése, mert az igében erő van. Olyan erő, amit semmi más nem képes helyettesíteni. Isten szava a lényünket alakítja át. A gyilkosból Isten gyermekét, az evangélium hirdetőjét képes formálni. Nagy az Úr hatalma ma is. Bízzunk Benne, és engedjük az evangéliumot érvényre jutni.

Az Úr Jézus gyülekezetét, a tanítványokat óvja az elbizakodottságtól az apostol (Róm 11,17-24). Ne légy elbizakodott, hanem félj! Azt üzeni ezzel, hogy teljes mértékben kegyelemből élünk. A megtérésünk és az új életben való megmaradásunk is Isten munkája. Ha azt gondolom, különb vagyok, én megérdemlem Isten áldását, elbukok.

Legyen példa számunkra a kitöretett ág, akár a zsidókat jelenti, akár a már eltűnt gyülekezeteket; a kegyelem tart meg. És csupán az a gyülekezet és hívő marad meg, aki éli is az igét. A hét gyülekezetnek írott levélben többeket megtérésre szólít fel az Úr, arra, hogy tegyék azt, amit Ő mond, éljenek úgy, ahogy mondja, mert ha nem, kitörettetnek. Az élő, Neki szolgáló egyház marad meg.

Jó meglátni Isten jóságát: Izráel, az olajfa ágai értünk törettek ki, hogy legyen lehetőségünk nekünk, vad olajfának a szelídbe, a nemesbe beoltatni. Krisztus nélkül az ember vad, természete megszelídíthetetlen, de Krisztussal ez a régi és vad természet keresztre feszíttetik, és egy új, szelíd, Krisztusi természetet kapunk. Jézus természetünk megváltozásának reménységét és lehetőségét hozta el. Nélküle vadak vagyunk, de ahol Ő megjelenik, ott a vadak is megszelídülnek. A pusztában az Úr Jézus vadállatokkal volt együtt, de azok nem bántották, mert az Úr jelenléte átalakította természetüket.

Bármilyen természetet örököltem, megváltozhatok az Úr Jézus kegyelme által. Nem vagyok reménytelen, ne mondjam, én nem változhatok meg. Mert ha önerőből nem is megy, az Úrnál semmi sem lehetetlen.

Úr lesz a Jézus mindenütt

1. Úr lesz a Jézus mindenütt, Hol csak a napnak fénye süt, Úr lesz a meszsze tengerig,

Hol a hold nem fogy s nem telik.

2. Őneki mondjunk hő imát, Díszítsük azzal homlokát, Jó illat légyen szent neve, Min-

den napon dicsérete.

3. Országok, népek és nyelvek, Ő dicsőségét zengjétek, Gyermekek hangja hirdesse:

Áldott a Jézus szent neve!

4. Ő királysága bő áldás, Ott van a felszabadulás, Fáradtak ott megnyugszanak, Ínsé-

gesek megáldatnak.

5. Minden teremtés dicsérje, A Király Krisztust tisztelje; Angyali ének zengjen fenn, S

mind e föld mondja rá: Ámen.

Isten áldásával.