Isten ereje

I

llés próféta bátran odaállt a király elé, átadta Isten üzenetét, elmondta, hogy az Úr megítéli őt és a bálványimádást, nem lesz eső több évig az országban (1Kir 18,20-46). Megrendülünk, milyen bátor ez a próféta, senki nem mer így beszélni a királlyal. Hogyan mer ő így odaállni, és ilyeneket mondani? Úgy, hogy ő ismeri az Urat, napi kapcsolatban áll Vele, és ő nem udvari próféta. Nem a király fizeti, ezért meg meri mondani az igazságot. Akit nem a király fizet, aki  nem az ő asztaláról ér, az tudja kritizálni a királyt, a rendszert. Egyetlen Baal-próféta sem mer mást mondani, mint amit Aháb hallani akar. Ők mindenben egyetértenek vele. Milyen is ma az életünk, szabadok vagyunk a világ kritizálására? Vagy mi is úgy vagyunk, nem szólhatunk semmit, mert ugyanúgy élünk, mint a világ, sőt, mi is a világból élünk?

Aztán nem is üldözik így a Baal prófétákat, csak egyedül Illést, az Úr prófétáját. És Illés vállalja ezt. Merem-e vállalni Isten országát és igazságát, akkor is, ha megvetnek vagy üldöznek érte? Illés jól ismerte Istent, tudta, hogy kicsoda és mit várhat Tőle. Ezért meri kihívni a Baal prófétáit áldozatbemutatásra. Annyira látni, hogy ezek a pogány papok nem ismerik kultuszukat, tüzet várnak, de nem érkezik felelet, mert az élettelen tárgy nem válaszolhat. Illés biztos a dolgában, tudja, hogy nem vall kudarcot, mert már eddig is annyiszor megtapasztalta Isten hatalmát. Itt nem elméleti kérdésekről, dogmatikáról, bibliaismeretről, hanem tapasztalatról van szó. Illés átélte Isten hatalmát, amikor a Kerit-patakja mellett tartózkodott. Mindenütt vízhiánnyal küszködtek, de ő ihatott a patakból, mert minden más folyó és patak kiszáradt, csak az nem, mert Isten így rendelkezett. Aztán amikor másoknak problémát jelentett már a napi étkezés biztosítása, neki küldött Isten mindennap kétszer húst és kenyeret. Illésnek sem aggódni, sem magának előállítani nem kellett az ételt, mindent megkapott Istentől. Egyetlen feladata az imádkozás volt. Dicsérte az Urat, és hittel várta a küldeményt. Ez a hit tette magabiztossá, nem magára épült ez, hanem a tapasztalatokra, arra, amit átélt, amit Isten önmagáról kijelentett.

A néptől megkérdezi: meddig sántikálnak kétfelé? Vagyis meddig élnek így, és gondolják azt, hogy ez így jó és elég. Mert a hivatalos bálványkultusz mellett a legtöbben formálisan ragaszkodtak az Úrhoz is. Valahogy úgy, mint ma is sokan, formálisan keresztyénnek mondják magukat, de életvezetésük a világot követi. Mindenben úgy élnek, ahogy a világ fiai teszik. Nincs különbség. Az Úr tőlünk is ezt kérdezi: meddig még a kettősség, a megosztottság, a világ és Isten között? Mert Urunk rámutat arra, hogy két Úrnak szolgálni nem lehet. Azt kövessük, akiről megtapasztaljuk, hogy él. Isten Jézusban megmutatta hatalmát, Ő élő Úr, és annyira szeret, hogy nem belőlünk, hanem értünk él. Odaadta az életét a kereszten. Kövessük Jézust, és felszabadult, erőteljes, tartalmas, bizonyságtévő lesz az életünk. Engedjük, hogy megmutassa hatalmát mindennapjainkban. Bízzuk Rá mindenben magunkat.

Illésnek nincs szüksége eksztázisra, önmaga összevagdalására, egész napos produkcióra, látványelemekre. Ő csak  egyszerűen hittel imádkozik a helyreállított, Izráel Istenéről és népéről bizonyságot tevő oltár előtt. Vállalja a rosszabb feltételeket, ez is a hit útja, le meri önteni vízzel az áldozatot, mert ismeri Urát. Tudja, valóban tudja, hogy Számára nincs lehetetlen. Ez nem csupán szájhit, hanem valóságos hit. A valóságos hit mindig abban mutatkozik meg, amit bevállalunk az Úrért. A lehetetlen helyzetekben lesz nyilvánvalóvá, ki is a mi Istenünk. Illés azt kéri, hogy mutassa meg az Úr a nép előtt, hogy egyedül Ő az Isten. Cselekedjen úgy, hogy mindenki előtt egyértelmű legyen ez, és így önként elismerjék, hogy az Úr az Isten.

Micsoda imádság, azt kéri, hogy Isten fordítsa vissza a szívüket, erre csak Ő képes. De ezért imádkozik, erre vágyik, tudják meg, hogy Isten az, Aki a szíveket vissza tudja fordítani, a hitetlenség, a bálványimádás útjáról. Uram, cselekedj ma is hatalmasan, hogy rádöbbenjünk, eltértünk Tőled, de még vissza lehet fordulni. Még ráléphetünk a keskeny útra. Ne csak lelkesedést adj, Uram, hanem élő hitet, amely kiáll melletted, ügyed mellett, döntésekben és életveszélyes helyzetekben is.

Az Úr hatalmasan cselekedett, és Illés felmegy a hegyre, és várja az esőt. Nem elég a tűz, esőre van szükség. Áldott esőre. Még nem történt semmi, de már hallja a próféta az esőt. Hitből cselekszik. Hisszük-e, hogy az Úr ad esőt, lelki ébredést és megújulást? Hisszük-e, hogy csak a Lélek kitöltetése segíthet rajtunk, a drága élő víz, ami megeleveníti a kiszikkadt lelkeket? Ha ki vagy szikkadva, kérd és várd az élő vizet.

Hétszer kell visszamenni, mire egy tenyérnyi felhő látszik, ez is a hit megnyilvánulása. Hétszer teszem meg, amit az Úr mond. A szolga le is ülhetett volna, megvárom, amíg lesz eső, minek hétszer elmenni és visszajönni. Naamánnak is majd hétszer kell megmerülnie a Jordánban. Ne állj meg egynél, kettőnél, menj tovább, imádkozz tovább, várj tovább.

Pál apostol is vallást tesz az evangéliumról, megtapasztalta, hogy Isten ereje az, a hívők üdvösségére (Róm 1,16-32). Ma is az evangélium, a Krisztusról szóló jó hír az egyedüli erőforrás, és az egyedüli eszköz, ami által Isten cselekszik. Hisszük-e még, hogy Isten ereje az evangélium? Természetesen rávágjuk: hisszük! De a mindennapokban is így gondoljuk? Mert ha hisszük, hogy az ige Isten ereje, hogy ma is egyedül általa munkálkodik és végzi el a szívek újjászületését, akkor nem emberi technikákra alapozunk, akkor nem a világ módszereit vesszük át. Pál egyedül a hirdetett igére épített, hitte, hogy Isten általa nagy változásokat visz végbe az emberben, nem volt szüksége kiegészítő segédtudományokra, csak a Szentlélekre.

Ne szégyelljük mi sem az evangéliumot, merjük vállalni, hogy az egyetlen orvosság mindarra, amit a bűn okozott a világban. Nincs más, csak a kegyelem. Merjük vállalni, és ez azt jelenti, hogy hirdetjük, vagyis ajánljuk másoknak is a rendszeres és folyamatos Bibliaolvasást, az imádkozást. Rámutatunk arra, hogy szabad ma is segítségül hívni az Úr nevét, mert Ő szabadító Isten. Azért szól az evangélium, hogy belőle és általa éljünk mindennap.

Az apostol leírja, milyen is a nem hívő, az Urat nem ismerő ember szíve és élete. Mik is származnak a nem hívő emberből. Vizsgáljuk meg saját szívünket: nincsenek ezek jelen bennünk is? Ha igen, talán még szájhitünk van csupán, valljuk ugyan, amit a Biblia kijelent, de nem történt bennünk változás, nincs még új szívünk. Az Úr pedig új tartalmat akar adni, amiből már az élet árad. Mert az árad belőlünk, amivel tele a szívünk. Ha Krisztussal, akkor az Ő Lénye és igéje, a Tőle való életmód fog előkerülni szívünkből. Akkor már nem a világ tölt be, hanem egedül az Úr.

Nem elég ismerni az igét, és mondani: Uram, Uram, hanem élni is kell azt. Erre pedig csak az új ember képes. Akiben már nem önmaga él, hanem a Krisztus.

AZ ÚR CSODÁSAN MŰKÖDIK

1.  

Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van:

Tenger takarja lábnyomát, szelek szárnyán suhan.

Mint titkos bánya mélyiben, formálja terveit,

De biztos kézzel hozza föl, mi most még rejtve itt.

2.  

Bölcs terveit megérleli, rügyet fakaszt az ág.

Bimbója bár igénytelen, pompás lesz a virág.

Ki kétkedőn kutatja Őt, annak választ nem ád,

De a hívő előtt az Úr megfejti önmagát.

3.  

Ne félj tehát, kicsiny csapat, ha rád felleg borul:

Kegyelmet rejt, s belőle majd áldás esője hull.

Bízzál az Úrban, rólad Ő meg nem feledkezik,

Sorsod sötétlő árnya közt szent arca rejtezik.

Isten áldásával.