Termés

J

ótám uralkodásáról röviden számol be a Krónikák könyve (2Krón 27,1-9). Nevének jelentése: „Jahve igaznak mutatkozott”  - ez egy életet lezáró visszatekintő vallomásnak tűnik. Olyan ez a név, mintha élete utolsó idején hátratekintve elmondaná a király, Isten igaznak mutatkozott egész életemben. Vagyis megtapasztaltam hatalmát, irgalmát, szeretetét és azt, hogy ígéreteit mindig megcselekszi. Miről teszünk mi vallomást, ha visszatekintünk arra az időre, ami mögöttünk van? El tudjuk-e mondani, hogy az Úr jelenléte meglátszik életutamon? El tudják-e mások mondani, látszik, hogy a keskeny úton járt? Csodálatos, örömtől és hálától duzzadó vallomás ez a név. Hálás a király az Úr kegyelmének, örül, hogy megismerhette, és hogy az Ő útjain járhatott. Legyen hálás a szívünk a kegyelemért, és azért, hogy az Úr igaznak bizonyult, hiszen még számunkra is van kegyelem. Az ajtó még nyitva, beléphetünk rajta.

Jótám kedves dolgot cselekedett az Úr előtt - ez is egy értékelés, amit az utókor fogalmaz meg vele kapcsolatban. Így látják a király életét. Az egyik fontos tudnivaló, hogy amikor értékelnek valakit, mindig az Úr Igéjéhez mérik az életét. Az a hangsúlyos, hogy megáll-e Isten mérlegén, amit tett? Tetszik-e az Úrnak, ahogyan élt az adott személy, és ahogyan cselekedett?  A másik fontos szempont, hogy kereste-e mindig, mi az, ami jó és kedves akarata az Úrnak.

Jótám király érett volt a hitben, hiszen nem szakított mindennel, amit látott az apja életében. Nem akart modern és újító lenni, hanem, ami jó volt eddig, azt továbbvitte. Uralkodását ráépítette az apjától örökölt hitbeli alapokra. Ez jó, ma is sokat jelent, ha az előttünk járók életéből átvesszük azt, ami jó, és beépítjük a mindennapokba. Nem rossz minden, amit az idősebbek tettek.

Viszont Jótám bölcsessége abban is megnyilvánul, hogy volt, amit nem vett át, mert látta, hogy nem minden jó, amit az apja tett. Ez is lényeges, hogy merjük meglátni azt, ami rossz volt elődeinknél, és azt ne vegyük át. Nem minden követésre méltó apáink, vezetőink, az előttünk járók életében, ezt is meg kell látni, és tudnunk kell rá nemet mondani. A hibákat, bűnöket nem kötelező átvenni és továbbvinni. Ehhez azonban az Úrral való élő kapcsolatra van szükség. A Szentlélek Isten adja meg számunkra a megfelelő látást és bölcsességet, hogy mindenkor jó döntéseket hozhassunk.

Ennek a királynak is megvoltak a maga harcai, neki sem volt könnyű az élet. Ráadásul a munkájával járó problémák sem voltak egyszerűbbek. Nem mondhatjuk, neki könnyű volt, de követhetjük azt a felfogást, amit képviselt.  Jótám számára az volt az elsődleges szempont, hogy amit tenni szeretne, az kedves legyen Isten számára, vagyis egyezzen Isten akaratával. Erre törekedjünk mi is, keressük a választ, keressük, mi az, ami kedves az Úr előtt? Keressük mindig, hogyan valósíthatjuk meg úgy a ránk bízottakat, hogy azok Isten akaratát tükrözzék, Igéjével egyezzenek. Az élet soha nem könnyű, minden kornak megvannak a maga problémái, de az Úr ugyanaz. Őreá ma is bátran hagyatkozhatunk. Ha így teszünk, áldását tapasztaljuk.

Jézus úgy beszél önmagáról, mint szőlőtőről, Istenről pedig, mint szőlőművesről (Jn 15,1-8). A Gazda mindent megtesz, hogy szőlője teremjen, sőt, mindig többet teremjen. Ennek érdekében karbantartja a szőlőt, a gyümölcstelen vesszőket lemetszi, a többit pedig megtisztítja, hogy még több legyen a gyümölcs. A szőlő a gyümölcsért van. Azért, hogy a termést leszedjék és elfogyasszák, és ezáltal felüdülést hozzon az ember számára.

Megtudjuk, hogy a tanítványok - a mai tanítványok is, így mi is - a szőlővesszők, Jézus a tőke. Őbelé vagyunk oltva. Az új élet azt jelenti, hogy innentől kezdve nem saját életet élünk, hanem belekerülünk Jézus lényébe. Ő biztosítja a terméshez szükséges életnedveket. Az Ő élete árad szét bennünk és teszi termővé mindennapjainkat. A vesszőnek nincs magában élete. A tanítványnak sincs önmagában élete. Csak addig lesz élő és ható a keresztyénségünk, amíg Benne maradunk. Az egyénieskedő, a magára építő tanítvány kiszárad.  Nélküle semmit sem cselekedhetünk. De ha Benne maradunk, bőséges termést hozunk. Azt azonban ne feledjük, hogy a Gazda figyelemmel kíséri a szőlőt, és a vesszőt mindig tisztogatja, a több gyümölcs érdekében. A tisztogatás fájdalmas, szenvedéssel jár. Tehát tanítványnak lenni nem jelent szenvedésmentes életet, és ha van fájdalom, kudarc, küzdelem az életünkben, pozitívan tekintsünk rá. Lássuk meg, hogy ezek által tisztogatja a Szőlősgazda a szívünket. Vagyis ezekre szükségünk van.

Jól jegyezzük meg, Nélküle semmit sem cselekedhetünk, vagyis Nélküle csak erőlködés lesz az életünk. Ha Ráépítünk, ha belőle élünk, kérhetünk. A tanítványság alapja a kérés. Nem mi parancsolunk és elvárunk, hanem alázatos szívvel kérhetünk. Ha kérünk, akkor is kell várnunk, amíg megkapjuk. Azt mondja Jézus, aki kér, annak adatik. Nem Ő szerzi meg, hanem Isten adja meg a számára azt, ami szükséges.

Mind jó, amit Isten tészen

1. Mind jó, amit Isten tészen, Szent az ő akaratja, Ő énvélem is úgy tégyen, Mint kedve néki tartja. Ő az Isten, Ki ínségben Az övéit megtart -ja, Hát légyen, mint akarja.

2. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engemet meg nem csal, :/: De igaz ösvényen viszen, Én megelégszem azzal, Hogy kedvében, Kegyelmében Ő forgatja dolgomat, Csak rá hagyom magamat.

3. Mind jó, amit Isten tészen, Ő engem meg nem utál, :/: Mint jó orvosom, úgy tészen, És mérget ő nem kínál. Orvosságot, Boldogságot Énnékem készít, tudom, Azért csak benne bízom.

4. Mind jó, amit Isten tészen, Ő az én idvességem, :/: Ő velem rosszul nem tészen, Rábízom egész éltem. Örömömben, Keresztemben Mind nyilván megmutatja, Hogy javamat akarja.

5. Mind jó, amit Isten tészen: Ha oly pohárt innék is, :/: Amelynek íze szívemnek Nagy-keserűn esnék is, De eltűröm, Mert víg öröm Felváltja ezt végtére, Sok búm enyhítésére.

6. Mind jó, amit Isten tészen, Mind örökké ezt vallom, :/: Ha rajtam bú, bánat lészen S kell bosszúságot látnom. Mindazáltal Megvigasztal, Mint édes Atyám, engem, Mert csak ő segítségem.

Isten áldásával.

Az Úr békessége

U

zzijjá királyról olvastuk, hogy igen megerősödött a trónon - mindez azért történt, mert az Úr megsegítette (2Krón 26,16-23). A megerősödés békességet hozott az ország számára. Azonban a király nem az Úrban erősödött meg, közben szíve eltávozott az Úrtól. Miért? Mert ahogy egyre jobban ment minden, elmúltak a veszélyek, nem látta szükségét az Úr előtt való elcsendesedésnek. Mindig úgy kezdődik az eltávolodás, hogy előbb eltávolodunk az Igétől. Már nincs időnk olvasni, csendben lenni. Ilyenkor jó megvizsgálni a szívünket, és kérni az Urat, adjon továbbra is szomjúságot és éhséget lényünk számára. Sőt, akkor is olvassunk, ha úgy érezzük, most kevésbé vonz az Ige, vagy nem tudunk rá figyelni. Miért olvassunk, ha nem vonz, ha nem ad semmit? Mert Isten Igéjében erő van, élő és ható. Tehát ha olvassuk, előbb-utóbb hatni is fog, elvégzi munkáját, mert az Ige nem tér vissza üresen. Ráadásul az igeolvasás magvetés is, ha nem olvasunk, nem vetjük a magot, és nem lesz, ami kikeljen. Ha olvassuk, lesz egy rész, ami jó földbe hull és gyümölcsöt terem. Ehhez idő kell, ne legyünk türelmetlenek, várjuk ki békességgel.

Amikor látta, hogy jól mennek a dolgok, mindenfelől tisztelet övezi, belopódzott a szívébe a gőg. Úgy vélte, mindent megtehet, neki mindent szabad, és átlépte azt a vonalat, amit senkinek nem szabad átlépni. Bement a templomba, hogy áldozatot mutasson be, de ezt csak a papok tehették meg. Ezzel Uzzijjá letért az alázat útjáról, már nem látja magát kicsinek, hanem büszke, úgy gondolja, mindent ő hozott létre, mindenki mindent neki köszönhet. A sikeres, gazdag, felfelé ívelő élet veszélye a felfuvalkodottság.  A felfuvalkodottság vagy gőg feloldja a korlátokat, azt gondoljuk, mindent megtehetünk, nekünk senki nem állíthat határokat. Uzzijját megtévesztette a sátán, elültette a szívében, hogy mivel ő király, ráadásul Isten népének királya, rá nem vonatkoznak korlátok, ő megteheti azt, amit más nem. Óriási csapda ez, sokan beleesnek. Ma is gyakran gondolják vezetők, hogy ők beléphetnek Isten házába, beleszólhatnak az egyház életébe, csak azért, mert vezetők. Ez azonban nem így működik. Az Úr körülhatárolja feladatainkat, kijelöli azt a területet, ami hatáskörünkbe tartozik.

A királynak szembesülnie kell azzal, hogy nem az ő dolga, hogy az Úrnak tömjénezzen. Már korábban kellett volna feltennie a kérdést: ez valóban az én dolgom? Mert mindenkinek meg kell húzni a határt, fel kell ismerni, van, ami nem rám tartozik, ami nem az én dolgom. Ha ezt látjuk, kevesebb békétlenség lesz körülöttünk. Másrészt az ítéletes helyzetek is elmaradnak. A királyt Isten megítéli, mert a figyelmeztetésre sem hallgat; amikor a gőg elborítja a szívet, a figyelmeztetés nem használ. A király felbőszül, mert személye elleni támadásnak veszi. Mi a megoldás? Az állandó kapcsolat az Úrral, az alázat, aminek következtében mindig látjuk, hol a helyünk. Isten gyermeke mindig szolga marad az Úrral szemben, ezt a pozíciót nem lehet büntetlenül elhagyni. Uzzijjá leprás lett, tehát egy súlyos, egy gyógyíthatatlan betegség jelent meg az életében. Ez által állította meg az Úr. Mert Istennek van hatalma arra, hogy megállítson. Ha nem állok meg magamtól, nem állok meg szép szóra, akkor jön egy betegség. Ennek is az a célja, hogy általa helyreállítson az Úr, megmutassa helyünket és az Ő hatalmát. Isten soha nem öncélúan alkalmazza a fenyítést, hanem mindig a mi érdekünkben teszi.

Amíg a tizenkettővel volt Jézus, tanította őket, így készítette fel övéit arra az időszakra, amikor egyedül maradnak (Jn 14,25-31). Még nekik is fel kell készülni, nekik is meg kell tanulni megállni a saját lábukon. Jó, ha idejében megtanulunk önálló hívő életet élni. Jó felkészülni azokra az időkre, amikor nem állnak már mellettünk hitben előttünk járók, hanem már mi leszünk azok, akiktől tanácsot várnak, akinek vezetni kell a következő generációt. Felkészültünk erre? Alkalmasak vagyunk fiatal testvéreink hitben való vezetésére?

Jézus rámutat, a Szentlélek lesz a Vigasztaló, Akit az Atya azért küld el, hogy folyamatosan tanítsa és emlékeztesse a tanítványokat. Egyszerre nem lehet mindent megtanulni, nem lehet mindenre felkészülni, azonban Jézus gondoskodott arról, hogy útközben is legyen kitől tanulni. Sőt, ezzel Jézus arra mutat rá, hogy a hívőnek mindig tanulni kell, mindig szükségünk lesz az Úr tanácsára, vezetésére. A tanítvány soha nem befejezett, soha nem mondhatja, letettem a vizsgákat, már nincs mit tanulni. Isten iskolájában soha nincs szünet, ott soha nem fejeződik be az oktatás.

Jézus hagyatéka a békesség. Csodálatos, hogy aki hisz Őbenne, annak békesség költözik a szívébe. Ez a békesség minden körülmény közepette megmarad, mert bár vannak viharok az élet tengerén, de a mélységet nem tuják felkavarni. A mélyben béke van. Ha ezzel a mély békességgel rendelkezünk, a legnehezebb helyzetekben sem veszítjük el a józanságunkat. Akinek békessége van, az nem borul ki. Jó, ha mindig csak akkor döntünk, cselekszünk, ha az adott kérdésben békességet kaptunk az Úrtól. Amikor az Úr békéje tölti be szívünket, bátran cselekedhetünk. Jézus békessége örökre megmarad, a világ békessége elmúlik, mert hamis béke, és nincs alapja. Az igazi békesség az Úrból fakad, aki megbékül Vele, az megbékül az Atyával és megbékül önmagával. Ez a hármas békesség ha jelen van a szívünkben, akkor igazi békességünk van.

Ismét arra szólít fel, hogy ne nyugtalankodjunk és ne féljünk. Aki megbékült az Úrral, átélte, hogy megbocsáttattak bűnei, és visszafogadta az Atya, annak nem kell félnie. A Krisztusban megbékült embernek nincs miért nyugtalankodni, mert tudja, hogy ő már Isten országának polgára. Ennek az országnak a királya pedig vállalta, hogy gondoskodni fog övéiről. A nyugtalanság elvon a szolgálattól, az élettől. Mindent tegyünk az Úr kezébe, a királyi gyermeknek nincs miért nyugtalankodni, öröm és békesség töltheti be a szívét, mert tudja, kihez tartozik. Ne engedjük az aggodalmat, a félelmet belopakodni szívünkbe, nincs számukra hely. Ahová Jézus betér, ott az aggodalomnak, félelemnek nem marad hely. Éljünk ma is az Úr békességében, töltse be szívünket a felszabadult öröm és hála.

A béke messze tőled

1.  

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

2.  

Csak Jézus ad nyugalmat, midőn a harc kemény.

Megfáradott szíveknek Ő éltető remény.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

3.  

Sok vérező sebéből üdv árad, isteni,

Ki Őt be nem fogadta, a jót nem ismeri.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

4.  

Te küszködöl magad csak, ha bűn szívedre tör,

S bukásod és kudarcod úgy szégyenít, gyötör.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

5.  

Mi az igaz? Tűnődöl, s a kétkedés epeszt,

Jézus az út, igazság s az élet, Őt keresd!

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

Isten áldásával.

Cselekvő szeretet

V

an, aki semmiből nem tanul - ezt láttuk Amacjá király életében. Az Izráeltől elszenvedett vereség után rádöbbenhetett volna a bálványok értéktelenségére, ekkor még volt lehetősége bűnbánatra. Mi tanulunk-e kudarcainkból? Kidobjuk-e bálványainkat őszinte bűnbánat kíséretében? Isten mindent megtesz azért, hogy felébredjünk, de mi nem mindig akarunk ébredni, változtatni. Most még itt a lehetőség a selejtezésre, dobjuk ki bálványainkat, szabaduljunk meg tőlük, és térjünk vissza az Úrhoz.  A megtérés nem formalitás, nem papírízű cselekedet, hanem valóságos életváltozással járó fordulat, aminek megvan az áldása.

Uzzijjá király életében meglátható az engedelmes és az engedetlen élet közötti különbség (2Krón 26,1-15). Nagyszerűen nyomon követhető Isten áldásának a jelenléte életében, uralkodásában. Az Isten útján való járás, törvényeinek való engedelmesség az élet minden területén érezteti hatását. Mert a tanítványi életnek is hatása van. Sőt, ha nem érezhető a hatása, akkor baj van, akkor valami nincs rendben, akkor megbetegedett a hitünk.

Uzzijjá (Isten az én erősségem, Isten erős, Jahve ereje) fölismerte, hogy akkor lesz áldás uralkodásán, ha Istent keresi, Neki engedelmeskedik. Kereste Istent, és kedves dolgot cselekedett az Úr előtt. Vagyis amit megértett Isten akaratából, azt meg is cselekedte. Mert ez a lényeg. Ha keresem Istent, és megismerem akaratát, akkor ahhoz szabjam az életem, tegyem, amit kér tőlem.

Uzzijjának egy Zakarjá nevezetű személy volt a lelki vezetője, ő irányította lábait az Úr útjára. Ez az ember mindent megtett azért, hogy a király megismerje Istent, a törvényt, és mindenben az Úr akaratának megfelelően járjon el. Zakarjá értette az isteni látomásokat, vagyis élő kapcsolatban állt az Úrral, és így mindig friss üzenetet biztosított Uzzijjá számára. Hangsúlyos, hogy mindig azért olvassam az Igét, hogy meghalljam az Úr nekem szóló üzenetét. Mindig keressem, mit is mond ma számomra az Úr. Ha nincs bennem ez a kérdés, ha nem ezzel a vággyal veszem kezembe a Szentírást, akkor a mostani történetek nem jelentenek többet, mint régi korokról szóló beszámolót, amihez nekem már nincs közöm.  Istennek minden nap, minden részből van friss, mai mondanivalója a számunkra, de ezt meg kell keresni, ezért küzdeni kell. Fontos, hogy ne csak addig keressem az Urat, amíg vannak körülöttem idősebb hívők, akik segítenek. A hívő élet fontos része a hitben való növekedés, amelynek a célja, hogy a magam lábán is meg tudjak állni a keskeny úton. Sokan visszaesnek, ha meghal a lelki vezetőjük, az a személy, akinek emberileg köszönthetik megtérésüket. Az Úr azt akarja, hogy ne emberektől, tanítóktól, más hívőktől, hanem egyedül Tőle függjünk. Horgonyunkat Őbelé vessük.

A király, amíg az Urat kereste, megtapasztalta mindazt, amit a neve is jelentett, valóban Isten volt az erőssége. Megáldotta életét, és nemcsak személyes hite, hanem Isten országa, Izráel is erősödött és növekedett. Megáldotta és megerősítette Isten a külső ellenségekkel szemben is. Győzelmet adott számára a filiszteusok felett, így azután az élete, uralkodása nem apró csatározásokban őrlődött fel. Mivel győzött a szomszédos népek fölött, lehetősége volt az ország építésére. Tehát nemcsak harcolt, hanem épített is. Ez fontos, hogy tanítványságunk ne csak a bűn elleni viaskodásra koncentrálódjon, hanem az építésre is. Az a feladatunk, hogy építsük, erősítsük Isten országát. Katonailag és politikailag is erősödött az ország. Erősödik-e a hitem, az Egyház a szolgálatom, az életem által? Uzzijjá király a tudományt is pártolta, fejlődött a haditechnika, vagyis gondolkodtak azon, miként lehet jobbá tenni az ellenség elleni védekezést, illetve hogyan lehetnek sikeresebbek a harcban. Mi gondolkodunk-e azon, miként juttathatjuk eredményesen célba az evangéliumot? Isten mai gyermekei is harcosok, a bűn, a gonosz elleni harc katonái. Meg kell keresnünk azokat az eszközöket, amikkel célba ér az Ige. Elsősorban a Szentlélek munkája, ami elvégzi az Ige szívbe juttatását.

A jövő felől bizonytalanná vált tanítványok számára nagyszerű ígéretet mond az Úr (Jn 14,18-24). Azt ígéri nekik, hogy nem hagyja őket árván. A látszat tehát csal - soha ne higgyenek a látszatnak, hanem mindig bízzanak az ígéretben. Jézus meghal ugyan, és elmegy majd feltámadása után az Atyához, de ők nem lesznek magukban, mert az Úr eljön hozzájuk. Mi már tudjuk, hogy az ígéret pünkösdkor valósult meg, a Szentlélek által ismét eljött övéihez az Úr. Jó meghallani: Isten gyermeke soha nem árva, mert Atyja mindenkor vele van, törődik gyermekével.

Az a lényeg, hogy a hívő ember szeresse Jézust, a Vele való kapcsolat szereteten alapul. Ő szeretetből adta értem életét, én pedig hálából viszontszerethetem. Aki szereti Jézust, azt szereti az Atya is, és ebből a szeretetkapcsolatból belső növekedés, kiteljesedés fog származni.

A növekedés azt jelenti, hogy Ő kijelenti magát az Őt szeretőknek, azaz egyre jobban megismerhetjük Őt és akaratát. Másrészt egyre inkább cselekedjük Isten akaratát, mert ez a hangsúlyos. Azért kapjuk a kijelentést, hogy az vezessen minket, és tegyük, amit belőle felismerünk. A Jézus iránti szeretet abban lesz láthatóvá, ha megtartjuk az Ő beszédeit. Igen, az még nem jelent sokat, ha mondjuk, szeretjük az Urat - az engedelmesség hitelesíti szavainkat.  Az Úr Bibliában ránk hagyott szavát és az igehirdetésekben számunkra szóló napi parancsot kell megcselekednünk. Az Igét talán komolyan vesszük, de komolyan vesszük-e, amikor az Úr egy igehirdetőn, egy másik testvéren keresztül szól hozzánk? Nagy a veszély, hogy ilyenkor megsértődünk, vagy leintjük, ez csak egy másik ember szava. Izráel népe gyakran beleesett ebbe a hibába, leintette a prófétákat, sőt, ha már nagyon idegesítették őket, megölették az Úr követeit. Még Jézus szavait is sokan csak egy ember véleményének tartottak, amit nem kell komolyan venni. Mi azonban vegyük komolyan a minket megszólító Urat.

Szívem megalázván, tehozzád megyek

1. Szívem megalázván, tehozzád megyek, Elődbe, Istenem, hál'adást viszek És szent Fiad által néked könyörgök.

2. Áldott légy, én Uram, hogy megtartottál, Bút és kárt ez éjjel rám nem bocsátál, Angyali sereggel oltalmam voltál.

3. E reggeli időt megadtad érnem, Melyben egészséges elmém és testem; Kérlek, minden jóra vezérelj engem.

4. Mai nap ezt velem cselekedd, Uram: Mindenféle bűntől magam óvhassam, Hitem jó gyümölcsét hogy el ne rontsam.

5. Ételem, italom mérsékelt legyen, Tobzódás, részegség ne nehezítsen, Rossz gondolat bennem erőt ne vegyen.

6. Lágyítsd meg énbennem az indulatot, Meg ne háborítsak soha másokat, És haragtartásra ne adjak okot.

7. Jól tudod, Istenem, mily gyarló vagyok, Különb-különb bűnre mily könnyen hajlok! Adjad: megtérhessek, mikor bűnt vallok!

8. Igaz ítéleted ne ostorozzon, Bűnből a Krisztusért ingyen oldozzon, Érdemem szerint rám átkot ne hozzon.

9. Magamat egészen neked szentelem: Kegyelmes oltalmad legyen mellettem, Szentlelked és Igéd legyen vezérem.

10. Külső károktól is ments meg engemet, Ne eméssze bánat és bú szívemet; Tartsd jó egészségben gyarló testemet!

11. Istenem, tenéked legyen dicsőség, A Szentháromságban ki vagy egy Felség: Csak tégedet illet minden tisztesség!

Isten áldásával.

A Vigasztaló

A

macjá  Isten tanácsát nem fogadta meg, pedig az javára vált volna (2Krón 25,17-28). Jó tudni, hogy az Úr tanácsát nem árt komolyan venni, mert Ő nem viccnek szánja, amit mond nekünk. Sokan úgy gondolják, az Igét nem kell komolyan venni, pedig a Szentírást igenis komolyan kellene vennünk, akkor is, ha nem minden történik meg azonnal. Ha Isten kivár az ítélettel, úgy tartjuk, nem lesz belőle semmi, mehetünk tovább a magunk útján.

A prófétát elutasította Amacjá, szavát nem fogadta el, hanem inkább saját tanácsadók véleményét kérte ki. Olyanokra figyelt, akik az ő szájíze szerint beszéltek. Mert azt szeretjük, ha mindig egyetértenek velünk, ha támogatják ötleteinket. Isten azonban nem bólogató János. Ő Úr, van véleménye, és azt el is mondja, a bűnt nem tolerálja, hanem megítéli.

Az édenkerti bűn, a gőg itt is megjelenik - milyen gyorsan befurakszik a szívünkbe. Ha valami kis eredményt felmutatunk, úgy véljük, magunknak köszönhetjük. Apró győzelmek után legyőzhetetlennek tartjuk magunkat. Amacjá is úgy vélte, ha Edómot megverte, senki nem állhat neki ellent. Pedig a magunk erejéből semmit nem tudunk elérni. Az igazi alázat ezt látja. Jósáfát, amikor ellenség tört rá, így szólt: „nem tudjuk, mit tegyünk, hanem csak terád néz a szemünk” (2Krón 20,12). Jó, ha így állunk neki dolgainknak, és előbb az Úr tanácsát keressük. A tanítvány magabiztossága mindig az Úr ígéretén alapszik, soha nem saját tudásán vagy testi erején.

Amacját figyelmezteti Izráel királya, ő reálisan látja az erőviszonyokat. A kicsi Júdának esélye nincs velük szemben. És valóban nincs, nemcsak azért, mert kisebb és gyengébb ország, hanem azért is, mert Júda az Úr választott népe, ott a templom, és Istentől nem kaptak felhatalmazást az Izráel elleni támadásra. Júda Izráellel kapcsolatban csak védekező állást vehet fel, nem támadót. Isten népe nem kapott fegyveres támadásra felhatalmazást, ők az életükkel, az Úrnak való engedelmességükkel fejthetnek ki hatást. Az a feladatuk, hogy láthatóvá tegyék Istent Izráel számára is.

Isten engedi Amacját, mégpedig azért, hogy meglássa, a bálványok tehetetlenek. Meg kell tudnia, hogy az edómiaktól elszedett bálványok nem istenek. A tanulópénzt mindig meg kell fizetni, ha nem hallgatunk az Úrra, akkor saját kárunkon fogjuk megtapasztalni a bűn erejét. Azonban azért küld prófétát, hogy ezeket a nyomorúságokat kikerüljük. Rajtunk áll: hallgatunk rájuk, vagy engedjük, hogy a hiúság, a gőg elvakítsa látásunkat.

Az Úr Jézus tanítványainak rámutat, hogy a Benne való hit új és tágas lehetőségeket nyit meg a számukra, az Ő halála után is (Jn 14,12-17). Korábban már beszélt a hit erejéről, elmondta, ha olyan kicsi is a hitük, mint a mustármag, és azt mondják a hegynek, hogy ugorjon a tengerbe, az meg fog történni.  A hitben hatalmas erő van. Felfedeztük-e már a benne rejlő lehetőségeket? A tanítványok pünkösd után tapasztalják meg a hit életeket átformáló erejét. Pál apostol által az evangélium átszelt földrajzi és politikai határokat.

Hisszük-e, hogy hit által ma is nagy dolgok történhetnek, mert az Úr Jézus ma is ugyanaz? Nagy lehetőségek nyílnak meg az imádkozás előtt is, akármit kérhetünk az Ő nevében. Természetesen ez az akármi nem a szó szoros értelemben vett akármi, hanem az Igével és Jézus lényével összhangban lévő kérést jelent. Az imádság nem működik, ha ártásra vagy a saját vágyaink kielégítésére akarjuk használni. A kérés lélekmentésre, az Atya akaratának a megvalósítására, Isten országnak terjedésére adatik. Minden kérés, ami Jézus nevében megtérésre, szabadításra, lelki megújulásra irányul, meghallgattatik. Fontos-e számunkra községünk, városunk polgárainak megtérése? Imádkozunk-e azért, hogy a körülöttünk élők felébredjenek, átéljék az Úr kegyelmét? 

Nemcsak arról van szó, hogy kérhetünk akármit, hanem arról is, hogy csak akkor működnek jól a dolgok, ha megtartjuk az Úr beszédeit. Fontos az is, hogy ne kényszerből engedelmeskedjünk, hanem a Jézus iránti szeretetből. Ha szeretjük Őt, bízunk Benne, és örömmel tesszük, amit mond.

Elmondja még azt is, ha Ő el is megy a földről, tanítványait nem hagyja magára. Elküldi a Vigasztalót, a Szentlelket. Jézus helyett a Szentlélek adatik az övéinek, most már nem velük lesz, hanem bennük. Csodálatos ajándék, mert így a szívemben vihetem a Vigasztalót, sőt átélhetem, hogy mindenkor velem van, jelen van. Így azután soha nem vagyok magam, mindig van segítségem.

Isten élő Lelke, jöjj, Áldva szállj le rám

1. Isten élő Lelke, jöjj, Áldva szállj le rám, Égi lángod járja át szívem és a szám! Oldj fel, küldj el, Tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, áldva szállj le rám!

2. Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt, Ó, segíts, hogy hagyjam el bűnök útjait! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, légy vezérem itt!

3. Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent, S Jézusommal légyek egy már e földön lent! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, hadd lehessek szent!

4. Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj, S majd a végső harcon át mennybe fölragadj! Oldj fel, küldj el, tölts el tűzzel! Isten élő Lelke, jöjj, győzedelmet adj!

Isten áldásával.

Teljes szívvel

J

óás király életében beigazolódott az Ige: amit vet az ember, azt aratja is (2Krón 25,1-16). Ő megölette az Úr prófétáját, de eljött az idő, amikor őt is megölték. Isten Igéjének igazsága mindig megjelenik életünkben; gyakran csodálkozunk azon, ahogyan dolgaink alakulnak, pedig nem történik más, csak a vetés érik be. A vetés mindig beérik, és csak az lesz belőle, amit elvetettünk. Ha istentelenséget, erőszakot vetettünk, az fog megjelenni a következő generáció életében is.

Jóást a fia, Amacjá követte a trónon, őrá már az anyja hite és élete is hatással volt. Anyja hite formálta őt, és igazgatta lépéseit. Honnan tudjuk ezt? Anyja nevének jelentése: „Jahve elégedett.” Ez az asszony úgy élt, hogy Isten meg volt elégedve vele. Figyelt az Úrra, és a fiát is úgy nevelte, hogy megismerje Izráel Istenét.

Amacjá azt tette, ami kedves az Úr előtt. Nem elméleti hite volt, hanem gyakorlati. Isten akaratának a megcselekvésében nyilvánult meg a hite. Kereste, hogy mi az Úr akarata, és amikor felismerte, igyekezett azt megvalósítani. Ez fontos számunkra is, tegyük mindig azt, ami kedves az Úr előtt. Minden döntésünk előtt kérdezzük meg: ez tetszik-e az Úrnak? Azonban van egy megjegyzés a király jellemzésénél, ami elmondja, nem teljes szívből kereste az Urat. Nem teljesen volt az Úré a szíve, így maga döntött, mit tesz meg, és mit nem. Ami az ő elképzeléseivel megegyezett, ami neki is tetszett, azt megcselekedte. De ha olyat kért az Úr, ami az ő terveivel, ambícióival nem egyezett, azt már nem tette meg. A félszívű hit mindig veszélyes, mert ha csak a lényünk fele az Úré, a másik fele sem marad üresen. A gonosz hamar befurakszik és átveszi az irányítást. Nem véletlen, hogy a Szentírás mindig azt kéri, teljes szívvel szeressük az Urat. A fél szív soha nem elég, egész kell. Egész szívünket-lényünket kéri az Úr, a saját érdekünkben is, hiszen a szívünk üresen maradt részét hamar elfoglalja valami bálvány. Így járt Amacjá is. Egy darabig figyelt az Úrra, azt tette, amit kért Isten. Apja gyilkosainak felelősségre vonásánál nem ragadta el a bosszúvágy, hanem Isten Igéjéhez igazította azt. Vajon mi is mindig az Igéhez igazítjuk indulatainkat, haragunkat? Gyakran az indulatok veszik át az irányítást felettünk. Kérjük Urunkat, hogy emberi indulatainkat váltsa le az Ő isteni indulatával.

Azonban a hadsereg kiépítése idején már nem figyelt az Úrra. Szívének üres területét elfoglalta a félelem, amely azt diktálta, fogadjon zsoldos hadsereget. Már nem az Úrban bízott, hanem emberi erőkben, fegyverekben. Ráadásul ezt a sereget izráeli férfiakból állította fel. Nem azt nézte, kikből áll a sereg, hanem azt figyelte, hány főből áll. A minőség helyett a mennyiségre figyelt. Nem vette komolyan, hogy neki az Úr a támasza, nincs szüksége zsoldosokra, nincs szüksége izráeli katonákra. Isten gyermeke végveszélyben sem támaszkodhat az Isten ellenségeinek erejére, tudására. Bizony, elfelejtjük ezt mi is, gyakran a világtól kérünk segítséget, a nem hívőkre támaszkodunk, pedig mi a legnagyobbra, a menny és a föld Urára építhetjük életünket. Az Úrnál nagyobb erő, hatalmasabb támasz nem létezik. Ha bármi másban bízunk, csalódni fogunk.

Az Úr elküldi egy emberét a királyhoz, és figyelmezteti, hogy a zsoldossereget ne állítsa csatába. Menjen maga, és átéli, Vele lesz az Úr.  Fel kell ismernie, hogy a csata kimenetele nem Amacján, nem az emberi erőkön múlik, hanem azon, mennyire bízik Istenben. Amacjá keresi a kibúvót: kifizette már a zsoldot, és ha elküldi őket, veszteséges lesz. Mit fognak szólni, kifizeti a katonákat, de nem veszi igénybe szolgálatukat. Az Úr azonban megoldja ezt a helyzetet, és rámutat, Ő sokkal többet tud adni neki, mint amennyit kifizetett. Ha mer az Úr szavában bízni, nem éri veszteség. Megéri az Úr szavára támaszkodni, vállalni a kockázatot. Számunkra is szól az üzenet, az Úr sokkal többet adhat nekünk, mint amit az Úr szolgálatába fektetünk. Ne féljünk Rábízni magunkat, ne féljünk az anyagi kockázattól sem. Ha hallgatunk az Úr szavára, ha nem vesszük igénybe a világ segítségét, nem leszünk veszteségesek.

Az ördög több fronton is támad - a zsoldosoknak ellenállt, de az edomiták bálványainak nem. Megdöbbentő, hogy az általa legyőzött nép isteneit kezdi el imádni. Azt jelenti ez, hogy a bálványok könnyen elvakítják az embert, elveszik józanságunkat. Isten felelősségre vonja a királyt tettéért, ő azonban megsértődik és elutasítja a próféta szavait. Az Úr vegye ki szívünkből a sértődöttséget, és könyörüljön, hogy mindig elfogadjuk az Úr tanácsát.

A tanítványok egyre értetlenebbek és egyre makacsabbak, nem értik az Urat, és továbbra is a saját elképzeléseikhez ragaszkodnak (Jn 14,7-11). Nem igazították gondolkodásukat Jézushoz. De vajon mi már Hozzá igazítottuk? Megismertük már igazán az Urat? Jézus azt rója fel Fülöpnek, hogy annyi ideje ott van velük, mégsem ismerte meg Őt igazán. Mire fordítjuk az Úrral töltött időt? Mit jelent számunkra az az időszak, amit bibliaolvasással töltöttünk? Megismertük Őt, tudjuk, hogy kicsoda?

Jézus rámutat, aki Őt látja, az látja az Atyát. Nem kell Istent külön bemutatni, mert Jézusban mutatkozik be a számunkra. Ha Őt szemléljük, figyeljük életét, lényét, akkor felismerjük, hogy Benne az élő Isten van jelen.  Aki Jézust megismeri, az megismerte Istent is. Jézust a tettei is igazolják, többször láttuk olyan helyzetekben cselekedni, amelyekben csak Isten képes cselekedni. Gondoljunk a tenger lecsillapítására vagy Lázár feltámasztására. Mindezek arra ösztönöznek, hogy boruljunk le az Úr előtt. Dicsőítsük Őt, mint Urunkat.

Térj magadhoz, drága Sion

1. Térj magadhoz, drága Sion, Van még néked Istened, Ki atyádként felkaroljon, Szívét oszsza meg veled! Azt bünteti, kit szeret, Másképp ő nem is tehet: Sion, ezt hát jól gondold meg, Szabj határt bús gyötrelmednek. 1.

2. Hullámok ha rémítenek Mérhetetlen víz felett, :/: S a habok közt szíved remeg, Hogy sírod is ott leled; Ha aludni látod őt, Ki reményed és erőd: Sion, soha ne feledd el: Ő megvívhat tengerekkel!

3. Bár hegy, halmok rengenének, Miket égi kéz emelt, :/: S indulása a nagy égnek Végromlásra adna jelt: Ezt látva is el ne hidd, Hogy ez a perc elveszít; Sion, addig meg nem dőlhetsz, Míg oltalmad Istentől lesz!

4. Bár könnyűid omlanának Gyöngyökül a tengerbe, :/: És elhalván hangja szádnak, Csak pihegnél, mint gerle, Bár vér volna bíborod S kő megszánná nyomorod: Sion, ne félj a gonosztól, Baj nem ér, míg Benne bízol!

5. Bár hordozzad zsarnok láncát, Érjen kínos rabhalál, :/: Ha hitedet el nem játszád, Utad égbe nyitva áll. Örvendj mindig és vigadj, Emlékezz, ki népe vagy! Sion, nincs több Isten egynél, Benne hát ne kételkedjél!

6. Ó, ne csüggedj, ím, az estnek Már leszállnak árnyai, :/: Kihez ajkid oly hőn esdnek, Halld: Atyádnak hangja hí. Ő gyalázat, kín helyett Néked jobbján ad helyet; Sion, a menny lesz te részed, Föld gyötrelmét hát ne nézzed!

7. Végső áldást mondj hazádra, Mely távolról int feléd, :/: Égi honnak a határa Van már hozzád közelébb. Édes érzés mért fog el, Melytől olvad szív, kebel? Sion, minden másképp lesz ott, El fog tűnni nagy sírásod.

8. Angyalok, ti fényes lelkek, Zengjetek víg éneket, :/: Mert már biztos révbe tért meg, Kit bús szélvész hányt-vetett! Már meggyőzte a halált, Istenéhez égbe szállt: Sion, onnnan számkivetni Nem fog téged soha senki!

Isten áldásával.

Jézus az út

J

ójádá főpap betelve az élettel meghalt (2Krón 24,15-27). Betelt az élettel - nem kiábrándult belőle, nem szabadulni akart tőle, hanem úgy halt meg, hogy elvégezte, ami rábízatott. Betelt az élettel, pedig nem volt ez az élet könnyű, állandóan harcolt a bálványimádással, az Úr ellenfeleivel, és ránehezedett a templom javításának, az istentisztelet helyreállításának összes gondja. Azonban mindezekben a küzdelmekben vele volt az Úr. Nem mindenki örült annak a munkának, amit elvégzett, hisz a halálát követően azonnal felbukkannak azok, akik a bálványimádás, a modern élet hívei voltak, de Jójádá életében nem merték ezt vállalni. Amíg a főpap élt, úgy tettek, mint akik az Úr követői. Kifelé azt mutatták, örülnek a megújulásnak, az Úr útjának, de belül a szívükben másképp voltak a dolgok. Most derül ki, hogy a király sem őszintén, hanem csak a tekintély hatása alatt élt hívő életet. Szív szerint ő is a családi hagyományt, Izráel királyainak útját követte. A tekintély meghalt, és utána kiderül, mi van a szívekben, ki mennyire volt őszinte.

Amikor csodálkozunk egy hirtelen fordulaton, legtöbbször ugyanez történik. Megbetegedett vagy meghalt az, aki eddig a tekintélyével, hatalmával egy irányba vitte a közösséget, és ettől kezdve minden megváltozik. Elmarad a templomba járás, már nem a hit, a kegyes élet a fontos. Mi csodálkozunk, miért van ez. Azért, mert nem őszinte megtérésen és odaszánáson alapultak a dolgok, hanem csak emberi tekintélyen és hagyományokon. Azt is megfigyelhetjük, hogy az ilyen fordulatok többször a gyerekek nagykorúvá válása idején következnek be, vagy amikor elköltöznek otthonról. Amíg muszáj volt, jártak a gyülekezetbe, de alig várták, hogy megszabaduljanak tőle. Ezért oda kell figyelnünk, hogy környezetünk ne kényszerből, ne a mi kedvünkért, hanem saját meggyőződésből, személyes hitből gyakorolja a kegyességet. Az Úr egész szívünket, lényünket kéri, Ő nem albérlő akar lenni, hanem Úr.

Hamar hátat fordított a király és a nép is az Úrnak - milyen könnyedén el is csábul a szívünk. Mennyire elhisszük a világ propagandáját, bedőlünk a csábításnak, és a bálványoknak szolgálunk. Ilyenkor mindig azt hisszük, most lettünk szabadok, most lettünk önmagunk, ám pont ez az igazi rabság. Az Úr szolgálatában szabadság és kiteljesedés van, míg a bálványimádás rabsággal és leépüléssel jár. Ha összevetjük Jójádá és Jóás király életét, szintén ezt látjuk. A főpap az Úrnak szolgált, az Ő ügyéért fáradozott, rengeteg harcot kellet megvívnia, mégis az élettel betelve halt meg. Ellenben Jósiásra a képzelt szabadság háborút, súlyos betegséget és erőszakos halát hozott. A bálványimádás, a gonosz széles útja tönkretesz. Ezen az úton nem kiteljesedik az élet, hanem romhalmazzá válik. 

Az Úr nem tűr el mindent, haragja száll Júdára. Azonban haragjában is menteni akarja őket. Rá akarja döbbenteni a királyt, hogy rossz úton jár, ő azonban nem hallgat a prófétákra. A gonosz annyira lesötétíti a szívet, az elmét, hogy az Úr szava már nem is jut el hozzájuk. Sokan azt gondolják, az a jó, ha letérnek a keskeny útról, ha félreteszik az Igét, a tízparancsolatot. Isten azt üzeni, nem válik ez javatokra. Ne csak a pillanatra tekintsetek, hanem nézzetek előbbre, és meglátjátok, hogy hosszútávon ez a lépés káros. Isten szerint nem válik a javunkra, ha elhagyjuk Őt. Gondoljunk a tékozló fiúra, ő is úgy vélte, idegenben jó lesz, ám nem így történt. Amikor az Úr szól, azért teszi, hogy megfordítsa életünk szekerét. Rajtunk áll, hogyan reagálunk. Jóás gyilkossággal válaszolt, megölette az Úr prófétáját. Most derül ki, hogy igazán a főpapot sem szerette, ezt az egészet csak kényszernek érezte. Sokan vannak így, megsértődnek, amikor az Ige szíven találja őket, és nem bűnbánatra jutnak, hanem távol maradnak az istentisztelettől. Urunk vegye ki szívünkből a sértődést, és amikor az Ige szól, vegyük komolyan, és igazítsuk hozzá életünket, változtassunk ott, ahol kéri.

Jézus szavai bizonyára felkavarták a tanítványokat, hiszen arról beszélt, hogy Ő elmegy, és nem mehetnek most Vele, meg Péter is meg fogja Őt tagadni (Jn 14,1-6). Hát mik is fognak itt történni? Mi lesz velünk? Mert mindig szinte csak ez a kérdés: mi lesz velem, mi lesz velünk?  Nem igazán kapaszkodik Jézusba a hitük. Még nem történt szinte semmi, már bizonytalanok, már félnek. Nem így vagyunk mi is? Mindig félünk, mindig önmagunkat féltjük. Szomorú, hogy nincs igazán bizalom a szívünkben Jézus iránt.

Azonban az Úr ismeri övéit, és csodálatos szavakkal segít hitük helyreállásában. Meg kell tanulni bízni az Úrban, akkor is, ha már nem látja Őt földi szem. Eddig velük volt, hallották, látták, átélték csodáit, de most már más szintre kerül a kapcsolatuk. Ne nyugtalankodjék a szívetek, higgyetek Istenben. A nyugtalanság, a belső remegés és bizonytalanság ellenszere a hit, ami bizalmat is jelent. Bízzatok Istenben most és mindenkor, mondja az Úr. A nyugtalanság, a félelem csakis az Úrban való bizalom és hit által szűnik meg. Mert az Ő kezében éljük át, hogy biztonságban vagyunk. Jézus azért szól tanítványainak, hogy bármi is történik, ők továbbra is biztonságban lesznek, az Atya kezében.

Hinni kell, hogy az Úr az Atyához megy, tehát Ő él, és azért ment az Atyához, hogy övéinek helyet készítsen. Aki hisz Benne, aki átéli a kegyelmet, annak helye van Isten országában. De ezt a helyet nem mi építjük ki a magunk számára, nem is jár nekünk, hanem Jézus készíti. Csodálatos, hogy élete árán készíti az öröklakást a mennyben, Legyen hála ezért a szívünkben.

Az Atyához Jézus az út. Csak rajta keresztül juthatunk életre. Őt kikerülni semmilyen trükkel nem lehet. Nem minden hívő ember jut a mennybe, az Atyához, csak az, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus. Aki hiszi, hogy Jézus érette halt meg a kereszten, és ezen áldozat révén kegyelmet nyert az Atyától. Ingyen kegyelemből van üdvösségünk, és ez ma mindannyiunk számára elérhető.

A béke messze tőled

1. 

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

2. 

Csak Jézus ad nyugalmat, midőn a harc kemény.

Megfáradott szíveknek Ő éltető remény.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

3. 

Sok vérező sebéből üdv árad, isteni,

Ki Őt be nem fogadta, a jót nem ismeri.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

4. 

Te küszködöl magad csak, ha bűn szívedre tör,

S bukásod és kudarcod úgy szégyenít, gyötör.

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

5. 

Mi az igaz? Tűnődöl, s a kétkedés epeszt,

Jézus az út, igazság s az élet, Őt keresd!

Ó, hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:

Többé te nem keresnél más életet soha!

Isten áldásával.

Amint én …, ti is úgy

A

z első két versben Jóás király életének értékelését olvassuk (2Krón 24,1-14). Azt mondja a krónikás, hogy az Úr előtt kedves dolgot cselekedett, de ez csak addig tartott, amíg Jójádá főpap élt. Mindebből azt láthatjuk meg, hogy Jóás, mivel kisgyermekkorban lett király, a főpap gyámsága alatt ült a trónon. Jójádá az Úr útjára nevelte az ifjú királyt. Mindent megtett, hogy ne érintse meg a bálványimádás légköre. A fiatal uralkodó hallgatott bölcs tanácsadójára, de az idegen befolyás sem tűnt el teljesen. A király igyekezett kedves lenni az Úr szemei előtt. Arra törekedett, amit helyesnek lát az Úr. Ez jó törekvés, jó, ha minket is vezérel, hogy kedvesek legyünk az Úr számára. Jó, ha az tölt be, ha arra igyekszem, hogy életem elnyerje az Úr tetszését. Jóás ebben az időszakban nem az embereknek, hanem az Úrnak akart a kedvében járni. Tele volt lelkesedéssel, tenni akarással. Van-e bennem lelkesedés az Úr dolgai iránt? Van-e bennem ambíció, hiszen ez vitte előre Pál apostolt is? Vagy esetleg kísért a kiégés? Pozitív ambíció volt ez, mert arra vágyott, minél több emberhez eljusson az életmentő szérum, az evangélium. Az ember halálos beteg, egyetlen orvosság van csak betegségére, és ez a kegyelem, az erről szóló jó hír. Motivál-e, hogy minél több emberrel megosszam?

Ez a lendületes élet, az Urat kereső élet azonban addig tartott, amíg a főpap élt. Ez azt sejteti, hogy Jóás nem teljes szívvel szerette és követte Izráel Istenét, hanem fél szívvel. Hiába volt hermetikusan elzárva és tett meg mindent Jójádá emberileg, hogy a jó útra irányítsa a királyt, idegen hatások is érték. Úgy látszik, voltak azért a közelében olyan személyek, akik mást mutattak neki. Ez a más a szabadság álarcába bújtatott szabadosság. Ne feledjük, Jóás rokonságban áll Izráel királyaival, így azután onnan kap impulzusokat. A két feleség is valószínűleg kompromisszumos megoldás lehetett. Jóás látta, hogyan él Izráel királya és népe, és igazából az vonzotta. Az Úrnak való hűség leple alatt a bálványimádás utáni vonzalom húzódott meg. De nyíltan még nem merte ezt vállalni. Amíg Jójádá élt, lénye mélyébe süllyedt ez a vonzalom, de legalábbis igyekezett ezt elnyomni magában a király. De mivel nem nézett vele őszintén szembe, nem vallotta meg, és nem tagadta meg, egy idő után majd felbukkan a mélységből és elárasztja. Ezért fontos megnézni, mi van a szívünkben? Őszintén vágyom-e az Úr után? Őszinte-e a hitem, vagy mások érdekében mutatom, milyen hívő is vagyok, de a lényem mélyén a világ utáni vágy húzódik meg? Ha felismerem, hogy más van a mélyben, mint a felszínen, az már fél gyógyulás, mert amit látok, elismerek, azt lehet kezelni. Jóás nem ismerte el, és így nem is számolt le a lényében meghúzódó bálványimádás utáni vággyal.

Ataljá uralkodása idején a Baalnak építettek templomot, és az Úr házát elhanyagolták, leépítették. Az embereket átterelték másik templomba, másik kultuszba. A királynő halála után a templomot is helyre kellett állítani. Jóás nem az állami költségvetésből állítja helyre, hanem elrendeli, hogy mindenki járuljon hozzá. Adják be a templomadót. Legyen magától értetődő, hogy Isten dolgaira, az Úr házára is kell adni. Bevezetik a perselyes adakozást. Mindenki a templomban felállított ládába helyezheti adományát. Milyen jó is, amikor a szív után megnyílik az Úr előtt a pénztárcánk is, felismerve, hogy mindent Tőle kaptunk.

Jójádá visszaállította a rendszeres égőáldozat-bemutatásokat. Folytak azok addig is, csak nem rendszeresen. Úgy, ahogy ma is megtörténik. Hiszünk mi, templomba is eljárunk ünnepek idején, de nincs állandó kapcsolat. Pedig ez a lényeges, állandó kapcsolat az Úrral, de ezt ápolni is kell. A rendszeresség azt jelenti, hogy minden nap az Úr elé állok, olvasom az Igét. Ahogyan rendszeresen étkezem, alszom, úgy kell rendszeresen ápolni a felfelé való kapcsolatot. Sőt, az az igazi, amikor ez magától megy, mert lelkemet az Ige táplálja, ha nem élek vele, kitikkadok. A gyülekezeti kapcsolat is akkor lesz áldás, ha rendszeresen eljárok az alkalmakra.

Júdás elment, nem élt a lehetőséggel, nem látta meg Jézus lényében, hogy benne van a hiba (János 13,31-38). Ha meglátta volna, akkor még mindig megállhatott volna, de nem tette. Éljünk a lehetőséggel, merjünk szembenézni önmagunkkal és kimondani, a hiba bennem van. Csak akkor kezd az életem rendbe jönni, ha ezt kimondom.

Mennyire másként látja a helyzetet Jézus, mint ahogy mi látjuk. Nem kezdi siratni magát, nem mondja, micsoda tragédia ér engem, és ezért nem is menekül. Úgy látja, hogy mindazzal, ami történni fog, megdicsőül az Atya. Jézus engedelmes élete az Atyát dicsőíti. Jézus halála életmentő halál lesz.

Mielőtt elmenne, új parancsolatot ad a számukra, és ez nem más, mint a szeretet törvénye. Egymást szeresük, amint Ő is szerette övéit.  Ez nem könnyű, mégpedig azért sem, mert nem igazán tudjuk, mit is jelent egymást szeretni. Itt azt kéri, hogy a tanítványok forduljanak szeretettel egymáshoz, szeretetük mintája Jézus szeretete legyen. Úgy szeressenek, ahogyan Ő. És ez a kulcs. Ő hogyan szeretett? Nem érzelmek által, hanem valóságosan, tettekkel. Életét adta értük. Tehát a krisztusi szeretet nem elsősorban azt jelenti, hogy mindent megadunk vagy mindent megengedünk a másiknak, hanem azt jelenti, hogy mindent megteszünk azért, hogy a másik Isten kegyelmét megismerje. Jézus szeretete is arra irányult. Úgy szerette őket, hogy általa Istent ismerték meg. Élete, lénye mindig Isten jelenlétét közvetítette számukra, nem a saját érdekét tartotta szem előtt, hanem azt, hogy övéi célba érjenek. Az igazi szeretet Istenhez visz közel, azért fáradozik, hogy örök életet kapjanak a körülötte élők. Az a fontos a számára, hogy az Élettel találkozzanak a kereső emberek.

Pétert ismét elkapja a hév, még mindig azt gondolja, az érzelmi fellángolás igazi szeretet. Még mindig rosszul ismeri magát. Úgy gondolja, képes meghalni is Jézusért, ám az Úr tudja, még nem képes, még nem elég erős ehhez. Még nem a Jézus iránti szeretet mondatja ezt vele, hanem saját személyének a kiemelése. Ő azért beszél így, mert különbnek tartja magát a többinél, meg akarja mutatni, mire képes, de nem a Jézus iránti szeretet motiválja. Mi visz előre engem? A Jézus iránti szeretet vagy önmagam szeretete, a hiúságom? Az Úr segítsen helyes önismeretre, és könyörüljön, hogy azt a képet, amit mutat, el is fogadjam. Péter nem fogadta el, hogy képes megtagadni az Urat. El tudom-e fogadni, amit az Ige mond? Mert csak akkor növekedem. Ha elfogadom, amit Jézus mond, akkor más irányt vehet az életem. Ha nem fogadom el, mélységbe zuhanok. Azonban az Úr azt akarja, ne kerüljünk mélységbe, hanem magaslaton járva, örvendezve kövessük Őt.

Zengd Jézus nevét, zengd, világ

1. Zengd Jézus nevét, zengd, világ, őt, angyalok, áldjátok! Felékesítve homlokát, Királylyá Jézust, Jézust koronázzátok!

2. Ti vértanúi Istennek, Kik mennyben szolgáljátok A Bárányt, ki megöletett: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

3. Ti választottak, szent hívek, Mind akit ő megváltott, Szent irgalmát dicsérjétek: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

4. Ti bűnösök, mert ő hordott Tiértetek kínt s átkot, És szent vérével áldozott: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

5. Ti népek, törzsek, kik bárhol Az ő szavát halljátok: Nagy jóvoltáért hálából Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

6. Mily boldogság lesz majd, ha fenn A Jézus előtt állok És mindörökké zenghetem: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

Isten áldásával.

Ki ül a trónon?

A

z ország kettészakadása után Júda királyai igyekeztek mindent megtenni azért, hogy a bálványimádást, Izráel királyainak szokásait távol tartsák az országtól (2Krón 23,1-21). Azonban amikor Ataljá, Aháb leánya feleségül ment Jósáfát fiához, belülre került a gonosz. Ha bejutott az országba, mindent elárasztott és hatalma alá vont. A gonosz, ha bejut az életünkbe, nem a sarokban húzza meg magát, hanem teljes hatalomátvételre törekszik. Mindent ő akar irányítani. Ezt tapasztaljuk különféle szenvedélyek esetében is, átveszi az irányítást, és nem az történik már, amit a célszemély akar, hanem, amit a szenvedély.

Jójádá pap felismeri, hogy nem mehet így tovább, Júda Isten népe, helyre kell állítani az Úrral való kapcsolatot, meg kell tisztítani az országot a bálványoktól. A felismerés része az is, hogy Dávid trónján csak az ő utódai ülhetnek. Az Úr által kiválasztott személy uralkodhat Júdában, mindenki más trónbitorló. Meg kell tisztítani a trónt, mert az Dávid utódját illeti. Jó a mai csöndünkben végiggondolni, ki ül a trónon, a szívem trónján? Ki ül ott? Valamilyen bálvány? Vagy esetleg az énem? El kell távolítani, és át kell adni az uralmat Jézusnak.  Az élet akkor halad a medrében, ha Jézus uralkodik a trónon. Ha Ő irányíthatja mindennapjainkat, Istent meg fogja az életünk örvendeztetni.

Jójádá főpap szervezte meg a gyermek Jóás trónra lépését. Szövetséget kötöttek a királlyal az Úr előtt, majd a templomban királlyá koronázták Jóást. Bizonyára elborzadunk a fegyveres és véres események láttán. Talán ott van bennünk: fegyverrel mennek az Úr házába, hogyan lehetséges ez? Azonban lássuk meg, hogy a gonoszt, a bálványt könnyű bejuttatni az életünkbe, de nagyon nehéz megszabadulni tőle. A bálványokat csak kemény munkával lehet eltávolítani. A legkeményebb harc mindig a bűnnel, a bálványokkal, a gonosz szokásokkal szemben tapasztalható. A gonosz nehezen adja meg magát, nem akar szabadon engedni. Csak az Úr szabadítása űzheti ki a szívünkből. A bálványimádás az egész nép életét átformálta, azonban most is volt maradék, voltak, akik ellenálltak, majd mindent megtettek, hogy megszabaduljanak az idegen szokástól.

Ataljá eltávolítása után elkötelezték magukat az Úr számára. Az ünnepélyes fogadalmat tett követte.  Lerontották a Baal templom oltárát, elpusztították képeit is. A megújulás mindig megtisztulással jár. Eltávolítom mindazt az életemből, ami utálatos az Úr előtt. Ilyen eltávolítás nélkül nincs igazi megtisztulás, nincs igazi megtérés.

Júdában öröm van, mert a gonoszt eltávolították, és helyreállították az Úrral való kapcsolatot, az istentiszteletet.  A király trónra ült Jeruzsálemben, de trónra ült-e már a szívemben?  Legyen ez a nap a Király trónra lépésének a napja, ha ez megtörténik, rend lesz a kapcsolatainkban, mindennapi dolgainkban, egész életünkben. Ha Jézus uralkodik, Isten akarata érvényre jut. Akkor jó irányba haladunk. Ha Jézus ül a trónon, akkor mindent Tőle fogunk megkérdezni, hiszen a király akarata nélkül semmi nem történhet. Legyen hát ma a kérdésünk, mielőtt bármit megtennénk: Mi tenne Jézus?

A lábmosást követően megrendítő pillanatoknak lesznek tanúi a tanítványok (Jn 13,21-30). Jézus megvallja, hogy közülük egy valaki elárulja Őt. Megrendítő, hogy mennyire ismeri mindazt, ami történik. Tudja, kinek mi zajlik a szívében. Az áruló tanítványnak még csak a szívében van az elhatározás, de Jézus belelát a szívbe, Előtte nincs rejtve semmi.  Igen, Urunk belelát a szívünkbe, nincsenek előtte rejtett dolgok. Soha ne feledjük, hogy amiről azt gondoljuk, senki nem tudja, azzal az Úr tisztában van. Ezért mindig legyünk Vele őszinték, vállaljuk előtte bűneiket, mert a megvallott bűnre van bocsánat. Ne akarjuk Őt megtéveszteni, mert úgysem lehet.

Megrendítő dolog, hogy egy tanítvány elárulja a Mestert, azonban az is megrázó, hogy Jézus még az ő lábait is megmosta. Vagyis mindent megtett ellenségéért, azért, hogy Júdás lénye is megrendüljön az Úr szeretetétől. Van azonban, aki még ilyen szeretettől sem rendül meg. Van, akivel bármit csinálhatunk, nem fordul vissza a széles útról. Mi hogyan viszonyulnánk ahhoz, akiről tudjuk, hogy el fog árulni, rosszat fog tenni velünk? Ilyen helyzetben élhetjük meg igazán a krisztusi mélységet, a kegyelem hatalmas voltát.

A tanítványok zavartan néztek egymásra, mert fel sem tételezték, hogy ilyen megtörténhet közöttük. Vajon ki az? Jó, ha tudjuk, minden kitelhet tőlünk.  A sátán még a tanítványok közt is jelen van, és igyekszik őket elszakítani az Úrtól. Nagyon fontos, hogy határozott hitem és üdvbizonyosságom legyen. Akkor tudok ellenállni a sátán támadásának, ha látom, ha őszintén felismerem, kicsoda is Jézus. Az fordul el tőle, aki nem fogadta el, hogy Jézus a keresztre megy, aki álmai beteljesítőjét látja Benne. Jézus azonban nem a mi álmainkat megvalósítani jött, hanem azért, hogy a kereszten meghaljon helyettem. Ott kifizette minden adósságunkat, hogy örök életünk lehessen. Ő nem a földi életben akar luxus életvitellel megajándékozni, hanem a keskeny útra rávezetni, amely az életre visz. Aki ezt felismeri, az nem csalódik.

Júdásnak még mindig lenne lehetősége a bűnbánatra, de már akkora teret engedett a gonosznak, hogy innen képtelen visszafordulni. A gonosz útja nagyon veszélyes, de Jézus azért jött, hogy onnan megmentsen. Ha meghallom hangját, felismerem a jó Pásztort, még visszafordulhatok. Adja Urunk, hogy Vele járjuk utunkat, és a sátán minden próbálkozására mondjunk nemet.

Úr lesz a Jézus mindenütt

1. Úr lesz a Jézus mindenütt, Hol csak a napnak fénye süt, Úr lesz a meszsze tengerig, Hol a hold nem fogy s nem telik.

2. Őneki mondjunk hő imát, Díszítsük azzal homlokát, Jó illat légyen szent neve, Minden napon dicsérete.

3. Országok, népek és nyelvek, Ő dicsőségét zengjétek, Gyermekek hangja hirdesse: Áldott a Jézus szent neve!

4. Ő királysága bő áldás, Ott van a felszabadulás, Fáradtak ott megnyugszanak, Ínségesek megáldatnak.

5. Minden teremtés dicsérje, A Király Krisztust tisztelje; Angyali ének zengjen fenn, S mind e föld mondja rá: Ámen.

Isten áldásával.

Meg is tegyétek

J

ósáfát átgondolatlan lépésének, amikor Aháb lányát vette feleségül fia számára, meglett a következménye (2Krón 22,1-12). A pogány feleség által beáradt a gonoszság, az istentelenség Júdába. Egyetlen nő egész Júda életét meghatározta. Elgondolkodtató, hogy nem Júda népe, az ő hitük formálta át Atalját, hanem ő igazította magához Jórámot és az egész népet. Nagy figyelmeztetés ez számunkra, a gonosznak, a hitetlenségnek nem kell sok, nagyon könnyen el tud terjedni. A hit számára több idő szükséges. Ráadásul a bűn öröklődik, a hit pedig nem. A bűn ott van mindegyikünk lényében, így nem kell sok ahhoz, hogy megerősödjön.

Az Úr végig jelen van, figyelmeztet és megtérésre hív. Jórám betegsége is ezt a célt szolgálta, azonban a király nem vette ezt komolyan, kitartott a bálványimádás mellett. Ennek következtében teljes zűrzavart hagyott maga után. Az Úr jelenléte nélkül zűrzavar keletkezik. Jórámot a fia Ahazjá követi, aki tovább mélyíti egy éves uralkodása alatt a válságot. A háttérben Ataljá mozgatja a szálakat. Most már nem jut szerep Istennek, nem Ő áll az életük középpontjában, hanem emberi szempontok és érdekek alapján választják a királyt és alakítják az ország életét. Isten népe életét azonban soha nem lehet emberi szempontok szerint igazgatni, mindig az a kérdés: Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem?

Ahazjá teljesen az anyja hatása alá került, és képtelen volt belőle kikeveredni. Mivel nem az Úrban bízott, nem tudott a saját lábára állni. Mert nem mindegy, ki a tanácsadónk. Az Úr maga ígéri övéinek: „Bölccsé teszlek és megtanítalak téged, hogy melyik úton járj; szememmel tanácsollak téged” (Zsolt 32,8). Engedjük, hogy az Úr tanácsoljon ma is. Akit az Úr vezet, az önállóvá válik, az képes lesz maga döntéseket hozni, és azokat végrehajtani. Egyre nagyobb mélység felé haladt Júda országa. A pogányság szelleme teljesen áthatotta. Jól figyeljük meg, hogy a bálványimádás hite erőszakosan nyomul előre. Amíg a Krisztusról szóló bizonyságtétel szelíd és alázatos, addig a más hitek és a hitetlenség is erőszakosan halad előre. Isten népének nincs szüksége fegyverre, erőszakra, mert tudja, az Egyház mindvégig fennmarad. Ám a többi hitnek sürgős, mert tudják, kevés idejük van a megtévesztésre, a hatalommal való visszaélésre.

Ataljá gyűlölettől izzik Dávid leszármazottai iránt, mindenkit ki akar irtani, de Isten gondoskodott Hozzá hű és tettre kész személyekről, akik Jóás királyfit elrejtik. Milyen jó, hogy az Úr a legvészesebb időkben is ad bátor, cselekvésre kész embereket, akik nem féltik az életüket, és Isten ügyéért készek mindent megtenni. Mindent eláraszthat a hitetlenség, az istentelenség, de az Úr akkor is képes cselekedni, kezéből nem lehet kiragadni a hatalmat.

Jó meglátnunk ebből a részből, hogy az édesanyáknak, nagymamáknak fontos szerepük és nagy felelősségük van. Nem mindegy, mire tanítják a gyermekeket, milyen tanácsot adnak nekik. Aki komolyan veszi szülői és nagyszülői szerepét, az Úr megismerése felé tereli a következő generációt. Jó, ha igei tanácsokat tudunk adni gyermekeink számára, és megtanítjuk őket önállóan dönteni. Ataljá uralkodása Júda legsötétebb időszaka, mivel nem az Úr szavának ad teret, hanem a bálványpapoknak. Azonban Isten terve is készen van, Ő nem hagyja cserben népét, és hamarosan fényt gyújt a sötétségben. Milyen jó, hogy mi már tudjuk, az élet sötétségében Jézus Krisztus a fény.

Az Úr,  amikor megmosta tanítványai lábát, tanította őket a szolgálat elfogadására (Jn 13,12-20). Meg kell tanulni elfogadni az Úr szolgálatát. Isten országa az elfogadáson alapszik, azt jelenti ez, nem én akarok mindent megtenni, hanem engedem, hogy az Úr cselekedjen helyettem és értem. A kegyelem is erről szól, elfogadom Isten bűnbocsánatát, mert Jézus helyettem meghalt a kereszten. Nem nekem kell eleget tennem, mert az nem lehetséges, hanem ki kell nyújtani üres kezemet és átvenni az elkészített kegyelmet.

A lábmosás jelenete után kérdést intéz tanítványaihoz Jézus: Tudjátok, mit tettem veletek? Nem tudják, fogalmuk sincs, mi és miért történt. De nem vagyunk mi is gyakran úgy, hogy nem értjük, amit az Úr cselekszik? Azonban jó, hogy elmagyarázza, amit tett. A lábmosás példa is a számukra, azt üzeni, ha a Mester, az Úr lehajolt és elvégezte azt, ami nem kötelező, amit más is elvégezhetett volna, akkor a tanítványoknak is ez legyen a példa. Azért vagyunk, hogy Jézus példáját kövessük, a  lehajló, szolgáló életformát.

A tanítványnak mindig azt kell szem előtt tartani, amit Jézus tett, ahogyan Ő élt. Ha Ő lehajolt, lábat mosott, szenvedett, akkor mindezt én is megtehetem, velem is megtörténhet. Gyakran meglepődünk, ha szenvedés vagy valamilyen kudarc, támadás ér bennünket. Mindig gondoljunk arra, hogy ha az  Úr és a Mester is került ilyen helyzetbe, akkor én is átélhetek hasonló dolgokat. A tanítvány számára Jézus élete, az Ő hozzáállása a minta. Ahogy én cselekedtem veletek, ti is úgy tegyetek. Ezt soha ne feledjük el, mindig az legyen a kiinduló pont, amit, amint az Úr cselekedett velem. Ezen mérték alapján hozzuk meg döntéseinket, mert ezt alkalmazta Pál apostol is. Ezt írja a kolosséi levélben: „ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is” (Kol 3,13). Ezt kell mindig szem előtt tartani, az Úr megbocsátott nekem, akkor nincs más opció, csak a megbocsátás, akkor én sem tehetek mást, elengedem a tartozást, és megbocsátok.

Az én Uram Jézus Krisztus, vagyis én akkor szolga vagyok, és a szolga nem lehet nagyobb az Uránál. Mégis nagyobbak akarunk lenni. Hiszen jobban szeretnénk élni, sőt jobban is élünk, mint Ő.  Saját kényelmünket tartjuk szem előtt, pedig Ő soha nem azt nézte. Lemondott minden előnyéről, kényelméről, amikor emberré lett, és mindezt értem tette, áldott legyen érte a neve.  De akkor én se az előnyökért éljek, hanem Őneki. Szolgáljam Őt alázattal, és tegyem, amit Ő tett. „Boldogok lesztek, ha meg is  teszitek”, amit mondtam. Boldog élet az engedelmeskedő, a szolgáló élet. Nem elég tudni, mit mondott Jézus, hanem tegyük is meg, amit megértünk az Igéből, ami napi paranccsá vált a számunkra.

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.

Hatások

M

ég a tegnapi részhez szólva meg kell jegyezni, hogy a meggondolatlan, az Úr nélkül hozott döntéseknek következménye van. Ez majd a mai részben válik igazán nyilvánvalóvá. De a tegnapi szakasz végén is látjuk, hogy Jósáfát úgy gondolkodott, minden kegyessége ellenére, hogy az életnek vannak olyan területei, amiket nem kell az Úr elé vinni, amikben nem kell Istent kérdezni. Ilyen volt korábban a családi kapcsolat kérdése, nem kereste Isten akaratát, maga döntött úgy, hogy Aháb lányát feleségül kéri fia számára. Most pedig a gazdasági ügyeket vonja ki az Úr jelenléte alól. Ehhez ő ért, nincs szükség tanácsra, meg azután a rokonnal miért ne üzletelhetne közösen? Azonban semmilyen területen nem lehetünk magabiztosak, mindenütt Istenre kell figyelni. Másrészt nem mindegy, kivel fogunk össze, kinek a pénzére támaszkodunk. Jósáfát vállalkozása kudarcot vallott, mert az Úr nem helyeselte, hogy az istentelen királlyal lépjen gazdasági kapcsolatra. Vajon mi figyelembe vesszük-e, ki az a másik, akivel üzletelni akarunk, akitől támogatást várunk? Ügyelünk-e arra, hogy az Urat szerető, Őt őszintén szolgáló emberekkel alakítsunk ki kapcsolatot, csak tőlük fogadjunk el támogatást? Ha Isten ma is megítélné az ilyen kétes vállalkozásokat, vajon mi maradna meg utána?

Jósáfátot fia követi a trónon, és bizony itt már látjuk az idegen, a bálványimádó vonal hatását (2Krón 21,1-20). Ismét szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy nem a hívő közeg lett hatással a nem hívőre, a pogányra, hanem fordítva. Aháb lánya bekerült Jósáfát családjába, de nem ő változott meg, nem ő lett Jahve követője, hanem ő vitte el környezetét a bálványimádás felé. Ezzel együtt az istentelen királyság módszereit is átadta. Amikor nem Isten van a középpontban, már a törvénynek sincs jelentősége. Jórám meggyilkolja testvéreit. Mondhatnánk, mindent megkapott, mégsem volt elég. Hiába kapott meg mindent, még jobban féltette hatalmát, és Izráel királyainak a hagyományait követte. Jósáfát beengedte a gonoszt családjába és népe közé, az hamar megvetette a lábát, megerősödött, és egyre rombol. Nagyon lényeges, hogy a gonosszal semmilyen téren ne vállaljunk közösséget, mert az a célja, hogy átformáljon, kivetkőztessen emberi formánkból, elveszítsen. A gonosznak van ideje, ráér, és így lassan dolgozik. Így azután nem mindjárt látszik a hatása, de eljön az idő, amikor kimutatja a foga fehérjét. Aháb lánya is először egy kedves lány lehetett, akiről senki nem gondolta, hogy ilyen gonosz hatást fog kiváltani.

Jó látni, hogy már itt is felragyog az Úr kegyelme. A király rossz útra való térése ellenére sem veti el az egész népet, hanem megadja a megtérés lehetőségét. Azon is el lehet gondolkodni, hogy Jórámnak komoly hívő volt az apja, legtöbbször jó döntéseket hozott, és mégsem ez volt a fiára hatással, hanem az apósa élete, az ő hite és életgyakorlata. Vagyis a hit nem öröklődik, lehet példát mutatni, de megtérésre van szükség. Sőt, azt is látjuk, hogy van, amikor nem a komoly hívő élet megtapasztalásai jelentik a példát, hanem az egyszeri rossz döntés formálja az utódot.

Jórám rossz úton járt, pedig Isten számára is adott lehetőséget a megtérésre a változtatásra. Az uralkodása alatt lezajló háborúk, majd a súlyos betegsége is figyelmeztetések voltak. Isten kereste őt ezek által, ám ő nem akarta meghallani a hívó szót. A vereségek, betegségek, tragédiák sem véletlenek, Isten felhasználja, hogy általuk kapcsolatba kerüljön velünk. De vajon gondolunk-e arra egy-egy betegség idején, hogy az lehet az Úr jelzése, figyelmeztetése? Bűnbánatra juttat-e a szenvedés, és keressük-e, mit akar ezzel az Úr üzenni vagy elvégezni az életemben?

A környező népek is megbátorodtak, amikor látták, hogy Izráel félelmetes Istene, aki kimentette népét Egyiptomból, most háttérbe szorul. Mert az ellenséges népek soha nem a zsidóktól féltek, hanem mindig Istenüktől tartottak. Amikor Jósáfátot az Úr megszabadította a szövetséges erők támadása idején, nem a királytól vagy a néptől féltek, hanem Istentől, és ezért élhetett békességben Júda népe.

Elérkezett az idő, amikor Jézus életében megtörténik mindaz, amiért jött (Jn 13,1-11). Elérkezett a felemeltetés ideje. Ő nem tér ki ez elől, pedig tudja előre, mi vár rá. Annyira szereti övéit, szereti ezt az elveszett embert, hogy kész meghalni érte, hogy így megadja számára a szoros kapun való belépés lehetőségét.

Jó látni, hogy Jézus nem meghalni készül, nem tragédiát lát közelgő szenvedésében, hanem úgy látja, hogy csak átmegy ebből a világból egy másik világba, az Atya országába. Milyen jó, ha mi így tekintünk a meghalásra, nem más az, mint hit által átmenetel az Atyához. Ha meghalok is, élek és az Úrral leszek. Aki ezzel a látással rendelkezik, nem fél.

Az ördög nem külső formában jelent meg Júdás számára, hanem a szívében. Ott belül ültette el az árulás gondolatát. Jó erre ügyelni, hisz ma is legtöbbször a szívünkbe ültetett gondolat által munkálkodik az ördög.

Jézus a keresztre haladva sem magával van elfoglalva. Van ereje tanítványaival törődni, sőt, még le is tud hajolni, és megmossa az övéi lábait. Hatalmas személyiség Jézus, jó Őt figyelni, imádni és követni. Sőt, még az áruló lábát is képes kézbe venni és szelíden megmosni. Nem érezteti vele azt, hogy tudja, kicsoda és mit tett. Megfoghatatlan, ez már csak isteni mércével mérhető. Milyen messzire is vagyunk mi a krisztusi indulattól, pedig Pál azt mondja, hogy az az indulat legyen bennünk, ami Krisztus Jézusban volt (Fil 2,5).

Péter ismét okosabb akar lenni Jézusnál, nem akarja megengedni, hogy az Úr megmossa a lábát. Azonban ha erre nem kerül sor, nincs köze Jézushoz. Mert csak az lehet tanítvány, aki tud elfogadni, akinek lehet szolgálni. El tudom-e fogadni mások szolgálatát? Tudok-e nyugodtan lenni és engedni, hogy az Úr szolgáljon nekem? Péter helyében én hogyan reagáltam volna? Engedtem volna, hogy kézbe vegye az Úr a lábamat és megmossa? 

Szükségünk van erre a naponkénti tisztító lábmosásra. A mindennapi életben sok minden ránk rakódik, de az Úrral való élő közösségben teljesen tiszták lehetünk.

Aki értem megnyíltál

1. Aki értem megnyíltál, Rejts el, ó, örök kőszál! Az a víz s a drága vér, Melyet ontál a bűnér', Gyógyír légyen lelkemnek, Bűntől s vádtól mentsen meg!

2. Törvényednek eleget Bűnös ember nem tehet; Buzgóságom égne bár, S folyna könnyem, mint az ár: Elégtételt az nem ad, Csak te válthatsz meg magad.

3. Jövök, semmit nem hozva, Keresztedbe fogózva, Meztelen, hogy felruházz, Árván, bízva, hogy megszánsz; Nem hagy a bűn pihenést: Mosd le, ó, mert megemészt!

4. Ha bevégzem életem, és lezárul már szemem, Ismeretlen bár az út, Hozzád lelkem mennybe jut: Aki értem megnyíltál, Rejts el, ó, örök kőszál!

Isten áldásával.