Hatások

M

ég a tegnapi részhez szólva meg kell jegyezni, hogy a meggondolatlan, az Úr nélkül hozott döntéseknek következménye van. Ez majd a mai részben válik igazán nyilvánvalóvá. De a tegnapi szakasz végén is látjuk, hogy Jósáfát úgy gondolkodott, minden kegyessége ellenére, hogy az életnek vannak olyan területei, amiket nem kell az Úr elé vinni, amikben nem kell Istent kérdezni. Ilyen volt korábban a családi kapcsolat kérdése, nem kereste Isten akaratát, maga döntött úgy, hogy Aháb lányát feleségül kéri fia számára. Most pedig a gazdasági ügyeket vonja ki az Úr jelenléte alól. Ehhez ő ért, nincs szükség tanácsra, meg azután a rokonnal miért ne üzletelhetne közösen? Azonban semmilyen területen nem lehetünk magabiztosak, mindenütt Istenre kell figyelni. Másrészt nem mindegy, kivel fogunk össze, kinek a pénzére támaszkodunk. Jósáfát vállalkozása kudarcot vallott, mert az Úr nem helyeselte, hogy az istentelen királlyal lépjen gazdasági kapcsolatra. Vajon mi figyelembe vesszük-e, ki az a másik, akivel üzletelni akarunk, akitől támogatást várunk? Ügyelünk-e arra, hogy az Urat szerető, Őt őszintén szolgáló emberekkel alakítsunk ki kapcsolatot, csak tőlük fogadjunk el támogatást? Ha Isten ma is megítélné az ilyen kétes vállalkozásokat, vajon mi maradna meg utána?

Jósáfátot fia követi a trónon, és bizony itt már látjuk az idegen, a bálványimádó vonal hatását (2Krón 21,1-20). Ismét szembesülni kell azzal a ténnyel, hogy nem a hívő közeg lett hatással a nem hívőre, a pogányra, hanem fordítva. Aháb lánya bekerült Jósáfát családjába, de nem ő változott meg, nem ő lett Jahve követője, hanem ő vitte el környezetét a bálványimádás felé. Ezzel együtt az istentelen királyság módszereit is átadta. Amikor nem Isten van a középpontban, már a törvénynek sincs jelentősége. Jórám meggyilkolja testvéreit. Mondhatnánk, mindent megkapott, mégsem volt elég. Hiába kapott meg mindent, még jobban féltette hatalmát, és Izráel királyainak a hagyományait követte. Jósáfát beengedte a gonoszt családjába és népe közé, az hamar megvetette a lábát, megerősödött, és egyre rombol. Nagyon lényeges, hogy a gonosszal semmilyen téren ne vállaljunk közösséget, mert az a célja, hogy átformáljon, kivetkőztessen emberi formánkból, elveszítsen. A gonosznak van ideje, ráér, és így lassan dolgozik. Így azután nem mindjárt látszik a hatása, de eljön az idő, amikor kimutatja a foga fehérjét. Aháb lánya is először egy kedves lány lehetett, akiről senki nem gondolta, hogy ilyen gonosz hatást fog kiváltani.

Jó látni, hogy már itt is felragyog az Úr kegyelme. A király rossz útra való térése ellenére sem veti el az egész népet, hanem megadja a megtérés lehetőségét. Azon is el lehet gondolkodni, hogy Jórámnak komoly hívő volt az apja, legtöbbször jó döntéseket hozott, és mégsem ez volt a fiára hatással, hanem az apósa élete, az ő hite és életgyakorlata. Vagyis a hit nem öröklődik, lehet példát mutatni, de megtérésre van szükség. Sőt, azt is látjuk, hogy van, amikor nem a komoly hívő élet megtapasztalásai jelentik a példát, hanem az egyszeri rossz döntés formálja az utódot.

Jórám rossz úton járt, pedig Isten számára is adott lehetőséget a megtérésre a változtatásra. Az uralkodása alatt lezajló háborúk, majd a súlyos betegsége is figyelmeztetések voltak. Isten kereste őt ezek által, ám ő nem akarta meghallani a hívó szót. A vereségek, betegségek, tragédiák sem véletlenek, Isten felhasználja, hogy általuk kapcsolatba kerüljön velünk. De vajon gondolunk-e arra egy-egy betegség idején, hogy az lehet az Úr jelzése, figyelmeztetése? Bűnbánatra juttat-e a szenvedés, és keressük-e, mit akar ezzel az Úr üzenni vagy elvégezni az életemben?

A környező népek is megbátorodtak, amikor látták, hogy Izráel félelmetes Istene, aki kimentette népét Egyiptomból, most háttérbe szorul. Mert az ellenséges népek soha nem a zsidóktól féltek, hanem mindig Istenüktől tartottak. Amikor Jósáfátot az Úr megszabadította a szövetséges erők támadása idején, nem a királytól vagy a néptől féltek, hanem Istentől, és ezért élhetett békességben Júda népe.

Elérkezett az idő, amikor Jézus életében megtörténik mindaz, amiért jött (Jn 13,1-11). Elérkezett a felemeltetés ideje. Ő nem tér ki ez elől, pedig tudja előre, mi vár rá. Annyira szereti övéit, szereti ezt az elveszett embert, hogy kész meghalni érte, hogy így megadja számára a szoros kapun való belépés lehetőségét.

Jó látni, hogy Jézus nem meghalni készül, nem tragédiát lát közelgő szenvedésében, hanem úgy látja, hogy csak átmegy ebből a világból egy másik világba, az Atya országába. Milyen jó, ha mi így tekintünk a meghalásra, nem más az, mint hit által átmenetel az Atyához. Ha meghalok is, élek és az Úrral leszek. Aki ezzel a látással rendelkezik, nem fél.

Az ördög nem külső formában jelent meg Júdás számára, hanem a szívében. Ott belül ültette el az árulás gondolatát. Jó erre ügyelni, hisz ma is legtöbbször a szívünkbe ültetett gondolat által munkálkodik az ördög.

Jézus a keresztre haladva sem magával van elfoglalva. Van ereje tanítványaival törődni, sőt, még le is tud hajolni, és megmossa az övéi lábait. Hatalmas személyiség Jézus, jó Őt figyelni, imádni és követni. Sőt, még az áruló lábát is képes kézbe venni és szelíden megmosni. Nem érezteti vele azt, hogy tudja, kicsoda és mit tett. Megfoghatatlan, ez már csak isteni mércével mérhető. Milyen messzire is vagyunk mi a krisztusi indulattól, pedig Pál azt mondja, hogy az az indulat legyen bennünk, ami Krisztus Jézusban volt (Fil 2,5).

Péter ismét okosabb akar lenni Jézusnál, nem akarja megengedni, hogy az Úr megmossa a lábát. Azonban ha erre nem kerül sor, nincs köze Jézushoz. Mert csak az lehet tanítvány, aki tud elfogadni, akinek lehet szolgálni. El tudom-e fogadni mások szolgálatát? Tudok-e nyugodtan lenni és engedni, hogy az Úr szolgáljon nekem? Péter helyében én hogyan reagáltam volna? Engedtem volna, hogy kézbe vegye az Úr a lábamat és megmossa? 

Szükségünk van erre a naponkénti tisztító lábmosásra. A mindennapi életben sok minden ránk rakódik, de az Úrral való élő közösségben teljesen tiszták lehetünk.

Aki értem megnyíltál

1. Aki értem megnyíltál, Rejts el, ó, örök kőszál! Az a víz s a drága vér, Melyet ontál a bűnér', Gyógyír légyen lelkemnek, Bűntől s vádtól mentsen meg!

2. Törvényednek eleget Bűnös ember nem tehet; Buzgóságom égne bár, S folyna könnyem, mint az ár: Elégtételt az nem ad, Csak te válthatsz meg magad.

3. Jövök, semmit nem hozva, Keresztedbe fogózva, Meztelen, hogy felruházz, Árván, bízva, hogy megszánsz; Nem hagy a bűn pihenést: Mosd le, ó, mert megemészt!

4. Ha bevégzem életem, és lezárul már szemem, Ismeretlen bár az út, Hozzád lelkem mennybe jut: Aki értem megnyíltál, Rejts el, ó, örök kőszál!

Isten áldásával.