Teljes szívvel

J

óás király életében beigazolódott az Ige: amit vet az ember, azt aratja is (2Krón 25,1-16). Ő megölette az Úr prófétáját, de eljött az idő, amikor őt is megölték. Isten Igéjének igazsága mindig megjelenik életünkben; gyakran csodálkozunk azon, ahogyan dolgaink alakulnak, pedig nem történik más, csak a vetés érik be. A vetés mindig beérik, és csak az lesz belőle, amit elvetettünk. Ha istentelenséget, erőszakot vetettünk, az fog megjelenni a következő generáció életében is.

Jóást a fia, Amacjá követte a trónon, őrá már az anyja hite és élete is hatással volt. Anyja hite formálta őt, és igazgatta lépéseit. Honnan tudjuk ezt? Anyja nevének jelentése: „Jahve elégedett.” Ez az asszony úgy élt, hogy Isten meg volt elégedve vele. Figyelt az Úrra, és a fiát is úgy nevelte, hogy megismerje Izráel Istenét.

Amacjá azt tette, ami kedves az Úr előtt. Nem elméleti hite volt, hanem gyakorlati. Isten akaratának a megcselekvésében nyilvánult meg a hite. Kereste, hogy mi az Úr akarata, és amikor felismerte, igyekezett azt megvalósítani. Ez fontos számunkra is, tegyük mindig azt, ami kedves az Úr előtt. Minden döntésünk előtt kérdezzük meg: ez tetszik-e az Úrnak? Azonban van egy megjegyzés a király jellemzésénél, ami elmondja, nem teljes szívből kereste az Urat. Nem teljesen volt az Úré a szíve, így maga döntött, mit tesz meg, és mit nem. Ami az ő elképzeléseivel megegyezett, ami neki is tetszett, azt megcselekedte. De ha olyat kért az Úr, ami az ő terveivel, ambícióival nem egyezett, azt már nem tette meg. A félszívű hit mindig veszélyes, mert ha csak a lényünk fele az Úré, a másik fele sem marad üresen. A gonosz hamar befurakszik és átveszi az irányítást. Nem véletlen, hogy a Szentírás mindig azt kéri, teljes szívvel szeressük az Urat. A fél szív soha nem elég, egész kell. Egész szívünket-lényünket kéri az Úr, a saját érdekünkben is, hiszen a szívünk üresen maradt részét hamar elfoglalja valami bálvány. Így járt Amacjá is. Egy darabig figyelt az Úrra, azt tette, amit kért Isten. Apja gyilkosainak felelősségre vonásánál nem ragadta el a bosszúvágy, hanem Isten Igéjéhez igazította azt. Vajon mi is mindig az Igéhez igazítjuk indulatainkat, haragunkat? Gyakran az indulatok veszik át az irányítást felettünk. Kérjük Urunkat, hogy emberi indulatainkat váltsa le az Ő isteni indulatával.

Azonban a hadsereg kiépítése idején már nem figyelt az Úrra. Szívének üres területét elfoglalta a félelem, amely azt diktálta, fogadjon zsoldos hadsereget. Már nem az Úrban bízott, hanem emberi erőkben, fegyverekben. Ráadásul ezt a sereget izráeli férfiakból állította fel. Nem azt nézte, kikből áll a sereg, hanem azt figyelte, hány főből áll. A minőség helyett a mennyiségre figyelt. Nem vette komolyan, hogy neki az Úr a támasza, nincs szüksége zsoldosokra, nincs szüksége izráeli katonákra. Isten gyermeke végveszélyben sem támaszkodhat az Isten ellenségeinek erejére, tudására. Bizony, elfelejtjük ezt mi is, gyakran a világtól kérünk segítséget, a nem hívőkre támaszkodunk, pedig mi a legnagyobbra, a menny és a föld Urára építhetjük életünket. Az Úrnál nagyobb erő, hatalmasabb támasz nem létezik. Ha bármi másban bízunk, csalódni fogunk.

Az Úr elküldi egy emberét a királyhoz, és figyelmezteti, hogy a zsoldossereget ne állítsa csatába. Menjen maga, és átéli, Vele lesz az Úr.  Fel kell ismernie, hogy a csata kimenetele nem Amacján, nem az emberi erőkön múlik, hanem azon, mennyire bízik Istenben. Amacjá keresi a kibúvót: kifizette már a zsoldot, és ha elküldi őket, veszteséges lesz. Mit fognak szólni, kifizeti a katonákat, de nem veszi igénybe szolgálatukat. Az Úr azonban megoldja ezt a helyzetet, és rámutat, Ő sokkal többet tud adni neki, mint amennyit kifizetett. Ha mer az Úr szavában bízni, nem éri veszteség. Megéri az Úr szavára támaszkodni, vállalni a kockázatot. Számunkra is szól az üzenet, az Úr sokkal többet adhat nekünk, mint amit az Úr szolgálatába fektetünk. Ne féljünk Rábízni magunkat, ne féljünk az anyagi kockázattól sem. Ha hallgatunk az Úr szavára, ha nem vesszük igénybe a világ segítségét, nem leszünk veszteségesek.

Az ördög több fronton is támad - a zsoldosoknak ellenállt, de az edomiták bálványainak nem. Megdöbbentő, hogy az általa legyőzött nép isteneit kezdi el imádni. Azt jelenti ez, hogy a bálványok könnyen elvakítják az embert, elveszik józanságunkat. Isten felelősségre vonja a királyt tettéért, ő azonban megsértődik és elutasítja a próféta szavait. Az Úr vegye ki szívünkből a sértődöttséget, és könyörüljön, hogy mindig elfogadjuk az Úr tanácsát.

A tanítványok egyre értetlenebbek és egyre makacsabbak, nem értik az Urat, és továbbra is a saját elképzeléseikhez ragaszkodnak (Jn 14,7-11). Nem igazították gondolkodásukat Jézushoz. De vajon mi már Hozzá igazítottuk? Megismertük már igazán az Urat? Jézus azt rója fel Fülöpnek, hogy annyi ideje ott van velük, mégsem ismerte meg Őt igazán. Mire fordítjuk az Úrral töltött időt? Mit jelent számunkra az az időszak, amit bibliaolvasással töltöttünk? Megismertük Őt, tudjuk, hogy kicsoda?

Jézus rámutat, aki Őt látja, az látja az Atyát. Nem kell Istent külön bemutatni, mert Jézusban mutatkozik be a számunkra. Ha Őt szemléljük, figyeljük életét, lényét, akkor felismerjük, hogy Benne az élő Isten van jelen.  Aki Jézust megismeri, az megismerte Istent is. Jézust a tettei is igazolják, többször láttuk olyan helyzetekben cselekedni, amelyekben csak Isten képes cselekedni. Gondoljunk a tenger lecsillapítására vagy Lázár feltámasztására. Mindezek arra ösztönöznek, hogy boruljunk le az Úr előtt. Dicsőítsük Őt, mint Urunkat.

Térj magadhoz, drága Sion

1. Térj magadhoz, drága Sion, Van még néked Istened, Ki atyádként felkaroljon, Szívét oszsza meg veled! Azt bünteti, kit szeret, Másképp ő nem is tehet: Sion, ezt hát jól gondold meg, Szabj határt bús gyötrelmednek. 1.

2. Hullámok ha rémítenek Mérhetetlen víz felett, :/: S a habok közt szíved remeg, Hogy sírod is ott leled; Ha aludni látod őt, Ki reményed és erőd: Sion, soha ne feledd el: Ő megvívhat tengerekkel!

3. Bár hegy, halmok rengenének, Miket égi kéz emelt, :/: S indulása a nagy égnek Végromlásra adna jelt: Ezt látva is el ne hidd, Hogy ez a perc elveszít; Sion, addig meg nem dőlhetsz, Míg oltalmad Istentől lesz!

4. Bár könnyűid omlanának Gyöngyökül a tengerbe, :/: És elhalván hangja szádnak, Csak pihegnél, mint gerle, Bár vér volna bíborod S kő megszánná nyomorod: Sion, ne félj a gonosztól, Baj nem ér, míg Benne bízol!

5. Bár hordozzad zsarnok láncát, Érjen kínos rabhalál, :/: Ha hitedet el nem játszád, Utad égbe nyitva áll. Örvendj mindig és vigadj, Emlékezz, ki népe vagy! Sion, nincs több Isten egynél, Benne hát ne kételkedjél!

6. Ó, ne csüggedj, ím, az estnek Már leszállnak árnyai, :/: Kihez ajkid oly hőn esdnek, Halld: Atyádnak hangja hí. Ő gyalázat, kín helyett Néked jobbján ad helyet; Sion, a menny lesz te részed, Föld gyötrelmét hát ne nézzed!

7. Végső áldást mondj hazádra, Mely távolról int feléd, :/: Égi honnak a határa Van már hozzád közelébb. Édes érzés mért fog el, Melytől olvad szív, kebel? Sion, minden másképp lesz ott, El fog tűnni nagy sírásod.

8. Angyalok, ti fényes lelkek, Zengjetek víg éneket, :/: Mert már biztos révbe tért meg, Kit bús szélvész hányt-vetett! Már meggyőzte a halált, Istenéhez égbe szállt: Sion, onnnan számkivetni Nem fog téged soha senki!

Isten áldásával.