Immánuel: Az Úr békessége

zzijjá királyról olvastuk, hogy igen megerősödött a trónon - mindez azért történt, mert az Úr megsegítette (2Krón 26,16-23). A megerősödés békességet hozott az ország számára. Azonban a király nem az Úrban erősödött meg, közben szíve eltávozott az Úrtól. Miért? Mert ahogy egyre jobban ment minden, elmúltak a veszélyek, nem látta szükségét az Úr előtt való elcsendesedésnek. Mindig úgy kezdődik az eltávolodás, hogy előbb eltávolodunk az Igétől. Már nincs időnk olvasni, csendben lenni. Ilyenkor jó megvizsgálni a szívünket, és kérni az Urat, adjon továbbra is szomjúságot és éhséget lényünk számára. Sőt, akkor is olvassunk, ha úgy érezzük, most kevésbé vonz az Ige, vagy nem tudunk rá figyelni. Miért olvassunk, ha nem vonz, ha nem ad semmit? Mert Isten Igéjében erő van, élő és ható. Tehát ha olvassuk, előbb-utóbb hatni is fog, elvégzi munkáját, mert az Ige nem tér vissza üresen. Ráadásul az igeolvasás magvetés is, ha nem olvasunk, nem vetjük a magot, és nem lesz, ami kikeljen. Ha olvassuk, lesz egy rész, ami jó földbe hull és gyümölcsöt terem. Ehhez idő kell, ne legyünk türelmetlenek, várjuk ki békességgel.

Amikor látta, hogy jól mennek a dolgok, mindenfelől tisztelet övezi, belopódzott a szívébe a gőg. Úgy vélte, mindent megtehet, neki mindent szabad, és átlépte azt a vonalat, amit senkinek nem szabad átlépni. Bement a templomba, hogy áldozatot mutasson be, de ezt csak a papok tehették meg. Ezzel Uzzijjá letért az alázat útjáról, már nem látja magát kicsinek, hanem büszke, úgy gondolja, mindent ő hozott létre, mindenki mindent neki köszönhet. A sikeres, gazdag, felfelé ívelő élet veszélye a felfuvalkodottság. A felfuvalkodottság vagy gőg feloldja a korlátokat, azt gondoljuk, mindent megtehetünk, nekünk senki nem állíthat határokat. Uzzijját megtévesztette a sátán, elültette a szívében, hogy mivel ő király, ráadásul Isten népének királya, rá nem vonatkoznak korlátok, ő megteheti azt, amit más nem. Óriási csapda ez, sokan beleesnek. Ma is gyakran gondolják vezetők, hogy ők beléphetnek Isten házába, beleszólhatnak az egyház életébe, csak azért, mert vezetők. Ez azonban nem így működik. Az Úr körülhatárolja feladatainkat, kijelöli azt a területet, ami hatáskörünkbe tartozik.

A királynak szembesülnie kell azzal, hogy nem az ő dolga, hogy az Úrnak tömjénezzen. Már korábban kellett volna feltennie a kérdést: ez valóban az én dolgom? Mert mindenkinek meg kell húzni a határt, fel kell ismerni, van, ami nem rám tartozik, ami nem az én dolgom. Ha ezt látjuk, kevesebb békétlenség lesz körülöttünk. Másrészt az ítéletes helyzetek is elmaradnak. A királyt Isten megítéli, mert a figyelmeztetésre sem hallgat; amikor a gőg elborítja a szívet, a figyelmeztetés nem használ. A király felbőszül, mert személye elleni támadásnak veszi. Mi a megoldás? Az állandó kapcsolat az Úrral, az alázat, aminek következtében mindig látjuk, hol a helyünk. Isten gyermeke mindig szolga marad az Úrral szemben, ezt a pozíciót nem lehet büntetlenül elhagyni. Uzzijjá leprás lett, tehát egy súlyos, egy gyógyíthatatlan betegség jelent meg az életében. Ez által állította meg az Úr. Mert Istennek van hatalma arra, hogy megállítson. Ha nem állok meg magamtól, nem állok meg szép szóra, akkor jön egy betegség. Ennek is az a célja, hogy általa helyreállítson az Úr, megmutassa helyünket és az Ő hatalmát. Isten soha nem öncélúan alkalmazza a fenyítést, hanem mindig a mi érdekünkben teszi.

Amíg a tizenkettővel volt Jézus, tanította őket, így készítette fel övéit arra az időszakra, amikor egyedül maradnak (Jn 14,25-31). Még nekik is fel kell készülni, nekik is meg kell tanulni megállni a saját lábukon. Jó, ha idejében megtanulunk önálló hívő életet élni. Jó felkészülni azokra az időkre, amikor nem állnak már mellettünk hitben előttünk járók, hanem már mi leszünk azok, akiktől tanácsot várnak, akinek vezetni kell a következő generációt. Felkészültünk erre? Alkalmasak vagyunk fiatal testvéreink hitben való vezetésére?

Jézus rámutat, a Szentlélek lesz a Vigasztaló, Akit az Atya azért küld el, hogy folyamatosan tanítsa és emlékeztesse a tanítványokat. Egyszerre nem lehet mindent megtanulni, nem lehet mindenre felkészülni, azonban Jézus gondoskodott arról, hogy útközben is legyen kitől tanulni. Sőt, ezzel Jézus arra mutat rá, hogy a hívőnek mindig tanulni kell, mindig szükségünk lesz az Úr tanácsára, vezetésére. A tanítvány soha nem befejezett, soha nem mondhatja, letettem a vizsgákat, már nincs mit tanulni. Isten iskolájában soha nincs szünet, ott soha nem fejeződik be az oktatás.

Jézus hagyatéka a békesség. Csodálatos, hogy aki hisz Őbenne, annak békesség költözik a szívébe. Ez a békesség minden körülmény közepette megmarad, mert bár vannak viharok az élet tengerén, de a mélységet nem tuják felkavarni. A mélyben béke van. Ha ezzel a mély békességgel rendelkezünk, a legnehezebb helyzetekben sem veszítjük el a józanságunkat. Akinek békessége van, az nem borul ki. Jó, ha mindig csak akkor döntünk, cselekszünk, ha az adott kérdésben békességet kaptunk az Úrtól. Amikor az Úr békéje tölti be szívünket, bátran cselekedhetünk. Jézus békessége örökre megmarad, a világ békessége elmúlik, mert hamis béke, és nincs alapja. Az igazi békesség az Úrból fakad, aki megbékül Vele, az megbékül az Atyával és megbékül önmagával. Ez a hármas békesség ha jelen van a szívünkben, akkor igazi békességünk van.

Ismét arra szólít fel, hogy ne nyugtalankodjunk és ne féljünk. Aki megbékült az Úrral, átélte, hogy megbocsáttattak bűnei, és visszafogadta az Atya, annak nem kell félnie. A Krisztusban megbékült embernek nincs miért nyugtalankodni, mert tudja, hogy ő már Isten országának polgára. Ennek az országnak a királya pedig vállalta, hogy gondoskodni fog övéiről. A nyugtalanság elvon a szolgálattól, az élettől. Mindent tegyünk az Úr kezébe, a királyi gyermeknek nincs miért nyugtalankodni, öröm és békesség töltheti be a szívét, mert tudja, kihez tartozik. Ne engedjük az aggodalmat, a félelmet belopakodni szívünkbe, nincs számukra hely. Ahová Jézus betér, ott az aggodalomnak, félelemnek nem marad hely. Éljünk ma is az Úr békességében, töltse be szívünket a felszabadult öröm és hála.

A béke messze tőled

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.