Az Úr magához hív

J

ákób még mindig Jákób, az a természet, amely becsapta Ézsaút és Izsákot (1Móz 29,1-30,24). Eljutott Háránba, mert az Úr vele volt, de belül, a szívében még nem változott meg. Minden dolgát továbbra is saját emberi szempontjai szerint végzi. Nem tekint még felfelé, de az Úr nem hagyja magára. Elvezeti ősei földjére, és ott befogadják. Azonban a Lábán házában való tartózkodás komoly iskola lesz. A csalót többször becsapják, mert neki is meg kell tapasztalnia, hogy amit vet az ember, azt aratja. Nem várt Istenre, maga szerezte meg az elsőszülöttségi jogot, és az áldást is. Ennek az eredménye lett a menekülés, és most ugyanazt kapja, amit ő is adott testvérének. Ő is becsapható. Amíg nem Isten veszi át az uralmat az ember élete felett, bárhol is élhet, ugyanazok a rugók mozgatják. Mindenki és mindenütt a maga érdekeit tartja szem előtt. Így van Lábán is, igyekszik minél többet kihozni Jákób ott-tartózkodásából.

Sok esztendőt tölt el Háránban Jákób, és szolgálja Lábánt, sok mindent átél ez idő alatt, elsősorban megtapasztalja a bűnös embert, de átéli Isten hatalmát is. Mert bár Lábán igyekszik őt kihasználni, de Isten megoltalmazza Jákóbot. A házassággal is becsapják Jákóbot, és Ráhel helyett előbb Leát adják hozzá, sok probléma származik ebből, de az Úr mindezt beépíti tervébe. Megalapozza Izráel népét. A törzsek atyjai születnek meg, és most kezd valósággá válni az ígéret: nagy néppé teszlek. Isten ígéretét megvalósítja, tervét végbeviszi.

Megfigyelhetjük, semmi nem megy emberi erővel, minden kegyelem. A kedves feleség meddő, semmi nem segít. Csak akkor változnak meg a dolgok, amikor Ráhel Istenhez fordul. Amíg emberileg igyekszik megoldani ezt a problémát és változtatni, irigység és harc támad. Az ige rámutat: minden emberi probléma igazi megoldása az imádság. Amikor az Úrnak mondom el panaszomat, és Tőle várom a segítséget. Amíg ez nem történik meg, harcolunk egymással. Azt olvassuk, hogy meghallgatta Isten Ráhelt, és megnyitotta a méhét. Ami be van zárva, azt az Úr nyitja meg. Mi a kulcs? Az imádság. Ráhel felismerte, hogy ebbe a zárba az imádság illik bele. Az Úr Jézus nekünk is ezt a kulcsot adta, ez illik bele a zárba. Általa változhatnak meg dolgaink. Hogyan? Isten megemlékezett Ráheről. Mikor? Amikor imádkozott. Isten az imádságra válaszol, megnyitja Ráhel méhét, és megszületik József. József, aki által Isten megmenti majd Jákób családját, az Ő népét.

Az Úr Jézus tizenkét tanítványt választott ki, akiket magához hívott (Mt 10,1-28). Ez az első lépés, magához hív az Úr, hogy megismerjük Őt. A magához hívás megelőzi a kiküldést. Ha a hívás nem történik meg, ha nem megyünk előbb Őhozzá, és nem engedjük, hogy átformáljon, majd tanítson, akkor csak emberi vállalkozás a keresztyénségünk. Előbb tanítvánnyá kell lennünk, és akkor hatékonnyá válunk. A hatalom csak a tanítványnak adatik. Jézus felhatalmazása nélkül erőtlenek és gyengék vagyunk. Nincs igazán hatásunk. Amikor azonban megtörténik a felhatalmazás, amikor Ő az életem Ura, és Ő küld, felkészít a szolgálatra.

Isten országát saját erőnkből  nem tudjuk építeni. De az Úr az övéit felkészíti, megadja azt az erőt, amivel a gonosz hatalmát lerombolhatjuk. A tanítványok kiküldetése tulajdonképpen harc. Harc a gonosz romboló munkájával szemben. Mindenkinek meg kell látni: Isten országa eljött, és elhozta Isten hatalmát. Az Úrtól való erővel a gonosz erejét gyengíthetjük. Tulajdonképpen erre hív el minden tanítványt. Itt nem a saját jólétünk felépítéséről van szó, hanem a bűn által lerombolt életek helyreállításáról. Nem a tanítványok végzik ezt, hanem az általuk hirdetett evangélium által az Úr.  Hirdessük mi is Isten országának győztes evangéliumát.

A tanítványok feladata hirdetni: Elközelített a mennyek országa. És ezt az üzenetet az életük és a tetteik hitelesítik. Nem emberi eszközökre építenek, nem biztosítják előre megélhetésüket, hanem teljes mértékben az Úrra bízzák magukat. Bizonyságtételüket pedig Isten ereje teszi erőteljessé. Mindenütt megtapasztalják, hogy amit hirdetnek, az valóság. Az evangélium nyomában új életek születnek, betegek gyógyulnak, leprások tisztulnak, ördögök távoznak. Mindez jelzi: Isten országa más, ennek az országnak a királya az Úr Jézus. Ahol Ő megjelenik, ott élet fakad. Amíg Ő nincs jelen, sok nyomorúság uralja le és pusztítja az embert, de Isten országa ezeket a romboló folyamatokat megállítja és visszafordítja. Ahol Őt befogadják, ott megváltozik az élet.

Azonban azt is látnunk kell, hogy az Úr Jézus sehová nem tör be, ahová befogadják, ott marad. Ott az Ő békessége fog érvényre jutni, de ahol elutasítják, ott marad, ami addig volt. Ha valakinek nem kell Isten országa, az majd az ítéletkor nem kereshet kifogást. Nem mondhatja: nem hallottam róla, Isten kihagyott. A por jelzi, ott is szólt az ige. Így saját felelősséggé válik, mit kezdek az igével? Ha valaki egyszer hallotta az evangéliumot, nem mondhatja, nincs róla tudomásom. Ezért mindig ragadjuk meg az Úrtól kínált lehetőséget. Kérjük Urunkat, tegye az emberek szívét érzékennyé az evangéliumra, igyekezzünk befogadni Őt, amíg tart a nap.

A tanítvány bárány, a  világ farkas, tehát nem barát. Úgy kell benne forgolódni, hogy ezt ne feledjük el. Ezért van szükség az okosságra, hogy felismerjük, amikor a világ álruhába öltözik. A szelídség azt jelzi, hogy a gonoszt a saját fegyvereivel nem győzhetjük le. A mi fegyverünk az evangélium. A győzelem sem olyan, mint amit a világ arat. Mert a mi győzelmünk gyakran vereségnek látszik. Ahogyan vereségnek tűnt nagypénteken a kereszten Jézus halála, de eljött a győzelem napja, a feltámadás. Pál filippibeli bebörtönzése is vereségnek tűnt, ám az Úr győzelemmé alakította, amikor sokan hallották az igét, majd a börtönőr hitre jutott.

Nem feljebvaló a szolga, mint az ő ura - de sokszor elfeledjük ezt. Mi jobbak akarunk lenni az Úrnál, és különb bánásmódot várunk. Mi elismerésre, a világ megbecsülésére vágyakozunk, holott az Úr üldözésről, szenvedésről beszél. Végig kell gondolni, amikor a világ megbecsülésben részesíti Krisztus követőit, nem tértünk-e le a keskeny útról? Krisztus szolgálata helyet nem a világ kiszolgálását végezzük-e?

Ne féljetek, mondja az Úr, és hozzáteszi, elég a tanítványnak, ha olyan, mint a mestere. Elég nekem? Olyan akarok lenni, mint Ő? Adja az Úr, hogy mi ne akarjunk az Úr Jézusnál többek lenni. Jelentsen örömöt, amikor  az Ő nevéért üldöznek.

 

 

Jövel, Szentlélek Úr Isten

 

1. Jövel, Szentlélek Úr Isten, Töltsd bé szíveinket épen,:/: Menynyei szent ajándékkal,

Szívbéli szent buzgósággal, Melynek szentséges ereje:/: Nyelveket egyező hitre Egybe-

gyűjte sok népeket, Kik mondván, így énekeljenek; Alleluja! Alleluja!

 

2. Te, szentségnek új világa, Vezérelj Igéd útjára, :/: Taníts téged megismernünk, Istent

atyánknak neveznünk. Őrizz hamis tudománytól, :/: Hogy mi ne tanuljunk mástól, És ne

légyen több más senki, Hanem Krisztus, kiben kell bízni! Alleluja! Alleluja!

 

3. Ó, mi édes Vigasztalónk, Légy kegyes megoltalmazónk, :/: Hogy maradjunk útaidban,

ne csüggedjünk háborúnkban. Erőddel elménket készítsd, :/: Gyenge hitünket erősítsd,

Hogy halál és élet által Hozzád siessünk hamarsággal! Alleluja! Alleluja!

 

 

Isten áldásával.