|
J |
ákób fiainak halála után a nép maradt Egyiptomban, ahol Isten áldását tapasztalták (2Móz 1,1-22). Szaporodtak, sokasodtak, mert ez az élet természete. Az élet mindig növekszik. Isten a növekedést kódolta az életbe, és ahol ezt nem akadályozzák, ott zavartalanul gyarapodik. Isten a gyarapodást segíti. Ma is Isten népe gyarapodó közösség. Isten mindent megtesz azért, hogy növekedjünk hitben és lélekben. Azért növekszik, hogy észrevegyék. Isten azt akarja, hogy övéit észrevegyék, mert jelenlétük az Úrról szóló bizonyságtétel. Észreveszik, hogy itt vagyunk? Persze, igen, mindenki látja a templomokat, hallja a harangszót. De nem erre gondoltam, hanem a hatásunkra. Észreveszik-e a kifejtett hatásból, hogy Istennek ma is van népe? És ez a nép él, növekszik és cselekszik?
Egyiptomban új uralkodó került trónra, és neki már nem tetszik, hogy Isten népe növekszik. Ezért elnyomja őket. Rabszolgává teszi Isten gyermekeit. A világnak soha nem tetszik a hívők jelenléte. Vallásosak lehetnek, csak Krisztust követők, az Ő akarata szerint élők ne legyenek. Ezért a világ előbb-utóbb elnyomja Isten népét. Fontos látnunk, hogy a zsidók már rég elhagyhatták volna Egyiptomot, mert nem az az ő helyük. De megszokták a világot. Eddig jó volt a világban lenni, jó volt a jólét. Nem kellett éhínségtől tartani. Milyen sokszor azt gondoljuk, jó a világban, ha igazodunk hozzá, nem lesz nehéz időszak. Azonban Isten mindig gondoskodik az övéiről.
Az elnyomás sem segít, a kegyetlen sanyargatás sem, mert a nép ennek ellenére erősödik. A próbák, a nehézségek, az üldözések mindig erősítik Isten gyermekeit. Amikor a gonosz el akarja pusztítani a keresztyéneket, azok mindig erősödnek. Tulajdonképpen az igazi ellenség nem az üldözés és a nyomorúság, hanem a világ barátsága és a jólét. Azonban Isten nem felejtette el népét, de mintha Izráel elfeledkezett volna Istenéről. Nem látjuk, hogy segítségül hívnák Őt. Mivel eddig nagyon jól mentek a dolgok, Istent szépen kihagyták a számításból. Most még magukban reménykényednek, majd megoldják, az emberi kapcsolatok, a múlt majd segít. Azonban itt semmi sem segít, csak Isten. De ők ezt még nem látják. Mibe vetjük reménységünket? Látjuk-e, hogy csak Isten segíthet, senki más?
Az egyiptomi király úgy gondolja, eldöntheti, ki éljen és ki nem. Kegyetlen parancsot ad ki, de vannak még, akik készek ellentmondani. Saját életük kockáztatásával mondanak nemet a fáraónak. A bábák mentik az életet, mert tudják, hogy Isten életpárti. Aki féli az Urat, ismeri és szereti Őt, az tudja, hogy mi a jó döntés, és vállalja. Az Isten akarata szerinti döntés időnként szembemegy a hatalom parancsával. A bábák ezt vállalják, inkább Istennek engedelmeskednek. Pünkösd után a tanítványok is inkább Istennek engedelmeskedtek, mintsem a hatalom embereinek. Mindezt az új élet érdekében tették. Isten a lerombolódott életek helyreállításával bízta meg őket, és ők vállalták, akkor is, ha ez szenvedéssel járt. Hirdették az evangéliumot, rámutattak Jézus feltámadására, nevének erejére, mert ezek hoznak változást az életbe. Mutassunk mi is rá Urunkra, akkor is, ha ez adott esetben nem tetszik az embereknek, mert mindenkinek Őreá van szüksége. Másrészt meg is kell ismernünk azt az Urat, aki magára vette bűneinket, és mindent megtett, hogy szabadok legyünk. Miért élnénk szolgaként, ha már szabadok is lehetünk. Jézusban van a szabadítás.
Az Úr Jézus kíváncsi arra, hol is tartunk (Mt 16,13-20)? Jelent-e valamit az, hogy Őt hallgatjuk, tetteit átéljük? Hozott-e mindez változást az életünkbe, a gondolkodásunkba? Megkérdezi, kinek tartjuk Őt? Ez jó kérdés, és elsősorban az a lényeg, én kinek tartom Őt? Ennek a kérdésnek a személyessége a lényeg, mert jó tudni, hogy mások mit gondolnak Felőle, hogyan élik meg a hitüket. Azonban a hit személyes, mások hite vagy hitetlensége nem számít. Csak az számít, én kinek tartom Őt. Az Úr személyesen szólít meg és formál, már nem kollektív hitről van szó, már nem az Ószövetség közösségi hitéről van szó, hanem az Újszövetség személyes hitéről. Megismerem Jézusban a Megváltót, és elfogadom Őt életem Urának. Ettől kezdve követem, és engedelmeskedek Neki. És ez független attól, hogy mások mit gondolnak és tesznek. A Jézusban való élő hit személyes kapcsolat Vele. Ezt a kapcsolatot ápolom, mindent megteszek, hogy fenntartsam, és ezt nem igazítom a világ alakulásához.
Az emberek és a tanítványok is sok mindent láttak, hallottak, tapasztaltak, véleményüket és döntésüket ezek alapján hozzák meg. Az emberek többsége óvatos, még csak prófétát lát Benne, a rég letűnt korok visszatérő hősét. De most az a lényeg, hogy a tanítványok továbblépnek-e? Merik-e vállalni az emberekkel szemben, hogy Ő több, mint próféta? Vállalom-e Jézust a megszokással szemben? Ki merem-e mondani azt, amire eljutottam? Kimondom-e: te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia?
Péter megvallotta, hogy Jézus a Krisztus. Bátor vallomás volt ez, vallomás, mert nem leckét mondott fel. Nem azt mondta, amit megtanítottak vele. Hát akkor mi ez? Személyes hitvallás, ami úgy született meg, hogy követte és figyelte Jézust. Meg akarta Őt ismerni, és közben az Atya kijelentette neki, kicsoda Ő. Isten a keresőnek világosságot ad, elveszi a fátylat, és megmutatja, hogy Jézus az Ő Fia. Igen, Jézus Isten Fia, ami azt jelenti, hogy Ő több, mint ember. Ő Isten, aki tudatosan értünk lett emberré. Azért tette ezt, hogy segítsen rajtunk, hogy megmentsen a bűn hatalmától és a kárhozattól. Jézus az egyetlen és igazi Megmentő. Nagyon fontos ezzel tisztában lenni, mert a világ Megmentőre vár. Annyi megoldhatatlan problémával szembesülünk, ezért az emberek kiáltanak, jöjjön már valaki, aki rendbe tesz mindent. Ne feledjük, Jézus a Megmentő. A világnak van Megmentője, és az a názáreti Jézus. Ő nem a múlt letűnt alakja, hanem a jelen megoldása. Hogyan lehet Ő megoldás? Úgy, hogy él!
Péternek ez a hite a kőszikla, tehát nem Péter, hanem az a hit, amely megvallja, hogy Jézus a Krisztus. Tulajdonképpen maga Jézus a szikla, és ha ráépül az életünk, a gyülekezetünk, akkor megmaradunk. Mert ez a szikla biztos és elpusztíthatatlan alap. Jézus él örökkön-örökké, és akik Benne hisznek, Vele együtt élnek.
ÁLL A SZIKLA MINDÖRÖKKÉ
1.
Áll a szikla mindörökké,
Melyet Isten épített
Fáradt szívem menhelyévé
Zúgó hullámok felett.
Ó, én szirtem! Sziklaváram!
Otthonom, mely véd, fedez!
Menhelyem a pusztaságban!
A Megváltó Jézus ez!
2.
Lábaimnál zúg a tenger,
Zúg a szélvész rémesen.
Én Krisztusra építem fel
Szép reményem és hitem!
Ó, én szirtem! Sziklaváram!
Otthonom, mely véd, fedez!
Menhelyem a pusztaságban!
A Megváltó Jézus ez!
3.
Hasztalan dühöng az orkán,
Hasztalan nincs semmi fény:
Éjben és viharban némán
A hajnalra várok én!
Ó, én szirtem! Sziklaváram!
Otthonom, mely véd, fedez!
Menhelyem a pusztaságban!
A Megváltó Jézus ez!
4.
Bősz habok játéka egyre,
Megleled-e menhelyed?
Zaklatott szív, jöjj e szirtre,
Mely megmentett engemet!
Ó, én szirtem! Sziklaváram!
Otthonom, mely véd, fedez!
Menhelyem a pusztaságban!
A Megváltó Jézus ez!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése