Mondd el!

E

zt a fejezetet olvasva még Matula bácsi is azt mondaná, a Tüskevárból: „Nem akarásnak nyögés a vége.” Mert bizony, Mózes mindent akar, csak a fáraóhoz menni nem (1Móz 6,14-30). Az első kísérlet nem sikerült, és Mózes Istenre hárítja a felelősséget. Nem tett semmit a nép megszabadításáért, ráadásul még rosszabb lett a helyzetük. Így azután Mózes mindent előhoz, amit csak tud, csak kibújjon a szolgálat alól. Így most a tegnapi és a mai szakasz vége megegyezik, egy tapodtat se jutottunk előre. Mózes köti az ebet a karóhoz, nehéz beszédű, és nem fog rá hallgatni a fáraó. De hát arról nem is volt szó, hogy őrá hallgat, hogy az ő szavának enged Egyiptom királya. Arról volt szó, hogy Isten vele lesz, és Isten munkájának, az Ő hatalmának enged majd a fáraó. Gyakran ez a probléma, azt gondoljuk, nekünk enged a gonosz, de nem, hanem az Úr Jézus nevének. Csak azoktól fut el a sátán, akik Istenhez közelednek, akik el vannak rejtve Őbenne. Ha ez nem így van, akkor a gonosz nekünktámad, mert mi nem jelentünk neki problémát.

Jól jegyezzük meg, nem a mi képességeinken múlnak a dolgok, beszélhetünk csodaszépen, ismerhetjük és alkalmazhatjuk a legmodernebb technikákat, a legkiválóbb kórus vagy zenekar tarthat koncertet, de ha nincs jelen az Úr, nem történik semmi. Életváltozást csakis az Úr tud végbevinni. És Ő azért küld minket is, hogy szabadulások legyenek. Azt akarja, hogy népe által változzon az élet. A lámpás világítson, a só hasson.

„Ez az Áron és Mózes az, akiknek azt mondta az Úr”, hát igen, ők azok, semmiben sem különböznek tőlünk. Hozzánk hasonló, egyszerű emberek. Nagyon biztató ez, mert amikor olvassuk a bibliai történeteket, azt gondoljuk, a szereplők mind szuperhősök, akiknek a poros nyomába se léphetünk. Azonban nem így van. Sok baja volt velük az Úrnak. Rengeteg bűnnel, sok rossz szokással voltak tele, de az Úr kiragadta őket ebből az állapotukból és szolgálatra alkalmassá tette. Nem önmaguktól voltak alkalmasak, mint ahogy később Pál apostol is elmondja, a mi alkalmasságunk az Úrtól van. Minden, ami jó, ami előrevivő, az nem tőlünk van, az az Ő munkája. A visszahúzó erők, a nyavalygás, a kifogások keresése származik tőlünk. Mert mindent akarunk, csak másokkal vesződni nem. Mózes azt gondolta, egy szóra elengedi őket a fáraó, ő nem akart sokat vesződni vele. Bizony, a gonosz nehezen enged el, ne számítsunk gyors sikerre. Nem véletlenül mondta az Úr Jézus Krisztus, hogy ezen az úton csak imádsággal és böjttel érhetünk el eredményt és előrehaladást.

Azonban az Úr nem adja fel, továbbra is foglalkozik Mózessel, és hála Neki, velünk is. Mi se adjuk fel, higgyük, hogy továbbléphetünk az Úrral. Mindent megmozgat, hogy kibillentsen csüggedt állapotunkból. Mondhatnánk azt is, hogy Isten nem fogadja el a felmondást, mert Aki elkezdi bennünk a jó dolgot, elvégzi a Krisztus Jézus napjára. Hát nem csodálatos ez? Nem megerősítő üzenet? Ő nem adja fel, nem  hagyja félbe, amit elkezdett. És sem vagyok kemény dió a számára.

Mózesnek nincs más dolga, mint átadni az Úrtól való üzenetet. Mondd el, amit én mondok neked. Ezt bízza ránk is az Úr, amit Ő mond nekünk, azt mondjuk tovább, azt  adjuk át másoknak. Csak ennyi, mondd el, mit tett veled az Úr, és mit tett azért a személyért, akivel beszélsz. Isten üzenetét kell célba juttatnunk.

Megtudjuk az Úr Jézus Krisztus küldetését, nem uralkodni jött, hanem elveszetteket keresni (Mt 18,11-14). Az elveszettek után megy, nekik hirdeti, hogy haza lehet jutni. Vissza lehet térni az Atyához. Azt is elmondja ez a rész, hogy Isten az embert elveszettnek látja. Elszakadtunk Tőle, és azóta egyre messzebb sodródunk. Próbálkozunk mi visszatérni Hozzá, mert Nélküle nem élet az élet. Azonban nekünk ez nem sikerül. Azért jött Ő, hogy megkeressen, és ezért lehetünk hálásak. Nem hagy minket próbálkozni, hanem Ő maga jön utánunk. Jelzi: itt vagyok! És így rajtunk múlik, hogy elfogadjuk-e segítségét.

Nagyon egyszerűnek tűnik ez, azonban nem egészen az, mert meg kell látni elveszett voltunkat. Nagyon sokan úgy tekintettek magukra, mint akiknél minden rendben van. A farizeusok és írástudók is mindig úgy álltak Jézus elé, hogy az ő életükkel nincs probléma, náluk minden rendben van. Így nem tudott Jézus rajtuk segíteni. Ők azt mondták, hogy látnak, pedig vakok voltak, de nekik is ki kellett volna mondani: Uram, vak vagyok, és látni szeretnék. Hol tartunk mi? Megláttam már, hogy Ő értem jött, és nagyon is szükségem van a kegyelmére? Keresem a boldogságot, az új és örök életet, de nem találom. Egyre messzebb sodródom, mert amit a világ kínál, vonz. Csábításával eléri, hogy mindig mozgásban tartson, mindig hoz újabb dolgot, ami által békességet, megelégedettséget ajánl. Azonban a világ kínálata csapda, mert mindig több kell belőle. Olyan, mint Narnia királynőjének a csemegéje, ha valaki egyszer megkóstolja, nem tud betelni vele, mindig többet kínál. És így egyre nyugtalanabbá válik, egyre elégedetlenebb lesz, és elfoglalt. Sátán teljesen kimerít, azonban Isten üzenete megtalál. De maghallom-e?

Az Úr Jézus magát egy pásztorhoz hasonlítja, aki utánamegy az elveszett báránynak. Mindent otthagy, csakhogy megtalálhassa. Ilyen fontos az életünk Neki. Otthagyta a menny dicsőségét, hogy ránk találjon. Még az életét is odaadta, hogy megmenthessen. Aki ezt látja, az örömmel bízza Rá magát. Az ember igazi gazdája Jézus. Mindennél többre tartja az életünket. Nem Ő akarja a sok nyomorúságot. Sátán az, aki mindent tönkretesz bennünk és körülöttünk, Jézus helyreállítani jött. Nemcsak megkeres, hanem bekötözi és meggyógyítja sebeinket.

Az Atya nem akarja, hogy egy ember is elvesszen, mindent megtesz a megmentésünkért. Évekig, gyakran évtizedekig keres, bár ne okoznánk csalódást, és engednénk magunkat hazavinni, megmenteni. Isten országában a megmentettek okozzák az örömöt. Isten annak örül, amikor valaki megtér, és új életet kezd Vele. Mai tanítványok, örülünk-e a megmentetteknek? Jobban örül az eltévedt megtalálásának, jobban, mint annak, aki nem veszett el. Miért? Mert aki otthon marad, az sem mindig örül. Lásd az idősebbik fiút, aki ugyan nem ment messzi vidékre, de a szívében eltávolodott az atyjától, már nem szerette. Otthon, a gyülekezetben is el lehet veszni. Nem a helyszíntől függ, hanem szívünk állapotától. Templomban ülve is lehetek elveszett, ha nem szeretem az Urat. Ha minden fontosabb Nála, ha nem figyelek a szavára, és csak vasárnap vagyok bárány, a hét többi napján Pásztor nélkül élek, én is elveszett vagyok. Gyülekezetben is el lehet veszni. De szól az örömhír: azért jött, hogy megkeressen és megtaláljon.

 

 

HALLD, EGY BÁRÁNYT ISMEREK

 

1.  

Halld, egy bárányt ismerek,

Szót fogadni nem szeret.

Pásztorától elfutott,

Rossz utakra így jutott.

Halld, halld, halld,

A bárány én vagyok,

Halld, halld, halld,

A bárány én vagyok,

Ámde Jézus megtalált

S el nem hagyott.

2.  

Halld, egy bárányt ismerek,

Tüskön-bokron ténfereg,

Botlik majd itt, majd amott.

Jaj, de sok sebet kapott!

Halld, halld, halld,

A bárány én vagyok,

Halld, halld, halld,

A bárány én vagyok,

Ámde Jézus ölbe vett,

S meggyógyított.

3.  

Lásd, a bárány én vagyok,

Szót fogadni akarok.

Nem hagyom el Pásztorom,

Véle járok jó úton.

Lásd, lásd, lásd,

A bárány én vagyok,

Lásd, lásd, lásd,

A bárány én vagyok,

Jó Megváltóm, a Tied,

Tied vagyok!

 

 

Isten áldásával.