A nagy parancsolat

A

 hegyen egy szent hajlék építésére és annak berendezésre is útmutatást kap Mózes (2Móz 25,1-40). Egy hajlék, amiben az Úr köztük lesz, ahol átélhetik a Vele való élő kapcsolatot. A hajlék elkészítése előtt gyűjtést rendeznek, de ez nem parancsra történik, nincs behajtás, hanem az ad, akit a szíve indít rá. Az adjon Isten dolgaira, akit a szíve indít. Kit indít a szíve adásra? Azt, aki megismerte Istent, aki átélte a munkáját, és ezért szereti Őt. Aki a szabadulás csodáját Istennek tulajdonítja, és az eddigi vándorlás gondoskodását is Neki tudja be, az szereti az Urat. Aki élt Egyiptomban, és maga is eljutott a teljes reménytelenségbe, és tudta, hogy a maga erejéből képtelen lesz megszabadulni, de kiáltott Istenhez, az tudja, hogy a szabadulás Isten válasza. Ez nem emberi, hanem isteni mű. Aki ma is mélyen átéli tehetetlenségét, majd az Úr kegyelmének megmentő munkáját, az hálás. Az ma is ad az Úrnak. Az tud adni, aki előbb kapott. Mit? Új életet, reménységet, üdvösséget. Aki megismeri az Úr Jézus érte bemutatott áldozatát, az maga is szeretetre indul az Úr iránt. És aki szereti Őt, az odaadja Önmagát az Úrnak szolgálatra. Ezért először önmagunkat kell odaadni az Úrnak, ezt is várja. Istent nem lehet anyagi javakkal befolyásolni, Ő a szívünket kéri, és aki Neki adja a szívét, az az egész életét is Isten rendelkezésére bocsátja. Tudván, hogy Jézus uralma alatt alakul a legjobban az életünk.

A hajlékot és annak berendezési tárgyait maga az Úr tervezte meg. Ő adja a mintát Mózesnek, és aszerint kell majd a mestereknek dolgozniuk. Nincs helye az egyénieskedésnek, mindennek Istent kell dicsőítenie. Tulajdonképpen ez a Neki való élet, megadja a mintát, és mi aszerint készíthetjük életünk dolgait. Azonban ezt az útmutatást el kell kérni, és át kell venni. Ez azt is üzeni, hogy Isten nem hagy magunkra, nem azt mondja, csináld, hanem meg is mutatja, milyenre és hogyan készítsék el. A Krisztuskövetést, a keresztyén életet sem nekünk kell kitalálni, az Úr Jézus bemutatta, majd az igében elénk tárta, hogyan is képzeli el. Ő a mi mintánk. Mindenben Hozzá szabhatjuk magunkat. De valóban Ő a minta? Mindenben igyekszünk az Ő szavához igazodni?

A bizonyság ládáját is el kell készíteni, ebbe teszik majd bele a két kőtáblát, Áron kivirágzott vesszejét. Mindezek bizonyságok Isten munkájáról, és arról, hogy ők Hozzá tartoznak. Látható bizonyságtételek ezek. Ma az életváltozások az igazi bizonyságok, azok beszélnek Isten kegyelméről, az Ő csodálatos hatalmáról. Hiszen sok ember akkor tapasztalja meg Isten erejét, amikor már a sajátjának teljesen a végére ért, amikor teljes reménytelenségben, csődben volt. Az ige hirdeti, hogy ilyenkor még van lehetőség, a világ már azt üzeni, reménytelen vagy, de a Biblia átírja ezt az üzenetet, és így szól: Ne add fel! Van remény, van kiút! És ez a remény Jézus: Ő a Szabadító, Általa van kiút a mélységből.

Arany mécstartó készítésére is parancsot kapnak, mert Isten maga a világosság. Ahol  megjelenik, ott nincs sötétség. A gyertyatartó Isten világosságát szimbolizálja. Aki ezt látja, az tudja, hogy még éjszaka is van fény. Életünk éjszakájába belevilágít Isten lámpása, az ige. A lámpát be kell szerezni, majd meg kell gyújtani, és akkor világít. Ezt követően már csak arra kell ügyelni, hogy folyamatos legyen az olajellátás, és ne aludjon ki a lámpa. A mécsesünk Isten igéje, és így a legnagyobb éjszakában is van világosságunk. Amikor a világban sötétség van, Isten gyermekei nincsenek sötétségben, mert van lámpájuk. De ezt a lámpát használni kell, mindennap kézbe venni és foglalkozni vele. És ha olvassuk, akkor világítani fog előttünk, és nem tévedünk el. Mert bizony, ma olyan hangos a világ, nagyon könnyű eltévedni. Azonban mi mindig az Úr szavára figyeljünk.

Tovább folytatódik a dresszúra, egyik csoport után jön a másik, és mindegyiknek ugyanaz a szándéka (Mt 22,34-40). Mind megfogni akarják Jézust. Útban van nekik, és el akarják távolítani Őt. Nem azért jönnek, hogy őszintén megismerjék, hanem mert Jézus útban van nekik. Olyan megrendítő ez, a szent Isten eljött a világba, és az embernek útban van. Miért? Mert mi nem az Ő útján akarunk menni. Belénk ivódott már a bűn, és inkább ahhoz ragaszkodunk. Mert a bűn útján minden van, amivel érvényesülhetünk. A világ rólunk szól, mindig bombáz reklámjaival, jobb vagy, többet érsz, megérdemled, szerezd meg, érd el. És ehhez mindent a kézbe ad. Önzést, hazugságot, elnyomást, kizsákmányolást, másokon való átgázolást. Azonban Isten útja más. Ezért nem kell Jézus. Jézus nem alkalmazza azokat a módszereket, amiket az emberek többsége. Nála nincs lefizetés, befeketítés, Ő inkább magát adja oda, hogy így segítsen. A világ hozzáállása: távolítsd el a másikat az útból, ha akadályoz céljaid elérésében. Az Izráelben élt különböző csoportok, ha érdekük úgy kívánta, dörgölőztek, erőszakot alkalmaztak. Jézus nem járt senkinek a kedvében, mindig az Atya akaratát kereste, és azt érvényre is juttatta. Nem használt erőszakos módszereket. Általában szavával küzdött a gonosz ellen. Jézus gyógyított, szabadított, az ember megmentését, helyreállítását végezte. És Ő nem kell.

Egy törvénytudó akarja most próbára tenni, mintegy vizsgáztatni. Ő mindent tud, ezért tesz fel kérdést Jézusnak. Melyik a nagy parancsolat, ki tudja, mit várt, hiszen a nagy parancsolatot mindenki tudta. Jézus sem mond mást, mint ami az igében van, és amit tudtak is. De ahogy mondja, az a más. Félelem nélkül, és hitelesen, mert az élete alátámasztja. Ő valóban szereti Istent, mégpedig teljes szívből, és ez megnyilvánul az emberek felé. Az emberek iránti megnyilvánulásai, lehajló szeretete mondja el, mennyire szereti Istent. Életét adja az emberért, Isten teremtményéért. Aki Istent szereti, az embert is védi, érte, és nem ellene cselekszik. A nagy parancsolat első felét könnyen idézzük, de az Úr azt mondja, akkor hiteles, ha a második is megvalósul. Ezek az emberek Jézus ellen dolgoznak, meg akarják ölni, akkor hogyan szerethetik Istent teljes szívből? Akinek belefér a másik ember kihasználása, elnyomása, belefér a gyilkosság, a háborúk, az hogyan szeretheti Istent? János első levele is ezt a kérdést teszi fel: „Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, és gyűlöli a maga testvérét, hazug az, mert aki nem szereti a maga testvérét, akit lát, hogyan szeretheti Istent, akit nem lát” (1Jn 4,20). Ha Istent szeretem, akkor hogyan férhet bele a keresztyénségbe a vérontás, a másik ember kárán való meggazdagodás, a kizsákmányolás? Igen, ha azt mondom, hogy szeretem Őt, akkor ennek a szeretetnek az emberek iránti tettekben kell megnyilvánulni. Jézus nem az emberekből, hanem az emberekért élt. A megmentésünkért odaadta Önmagát a kereszten. Ez a tanítványok útja is.

 

 

Isten szívén megpihenve

 

1. Isten szívén megpihenve Forrjon szívünk egybe hát, :/: Hitünk karja úgy ölelje Édes

Megváltónkat át! Ő fejünk, mi néki tagja, Ő a fény, mi színei; Mi cselédek, ő a gazda, Ő

miénk, övéi mi.

2. Szeretetben összeforrva, Egy közös test tagjai, :/: Tudjuk egymásért harcolva, Ha

kell, vérünk ontani. Úgy szerette földi nyáját S halt meg értünk jó Urunk; Fájna néki, lát-

va minket, Hogy szeretni nem tudunk.

3. Nevelj minket egyességre, Mint Atyáddal egy te vagy, :/: Míg eggyé lesz benned vég-

re Minden szív az ég alatt; Míg Szentlelked tiszta fénye Lesz csak fényünk és napunk,

S a világ meglátja végre, Hogy tanítványid vagyunk.

 

 

Isten áldásával.