Előre az Úrral!

E

gy hatalmas kaland kezdődött el az Úrral (2Móz 13,1-22). Egy nagy kaland, ami a szabadulással kezdődött, és a tejjel és mézzel folyó földön való letelepedésen át a mai napig tart. Izráel és az egyház élete is Istennel való kaland. Ezt azt jelenti, hogy a szabadulás nem a cél, nem befejezés. Inkább ez a kezdet, az új élet kezdete. Nem lehet azt mondani, megszabadultunk, és vége, hanem megyünk tovább az Úrral. Ebben a kalandban a hitünk erősödik, megtapasztalhatjuk az Ő hatalmát. Arra hív el, hogy együtt vándoroljunk az új haza felé. Isten nem küld, nem azt mondja, menj, hanem velünk együtt vándorol. Mózes könyvében nappal felhőoszlopként, éjjel pedig tűzoszlopként megy előttük. Minket pedig a jó Pásztor vezet. Ezen az úton a mi szívünkben is gyakran feltűnik a félelem, de ha látjuk Őt, akkor megbátorodunk, mert Ő mutatja az utat, sőt, Ő maga az út. Olyan jó, hogy Vele mehetünk, és az is, hogy van cél. Ez a cél a megérkezés az örök hazába. Ahhoz azonban végig kell járni az utat, nem szabad letelepednünk a világban.

Azonban az is fontos, hogy erről a csodálatos eseményről nem lehet megfeledkezni. Tovább kell adni, el kell mondani a következő generációnak. Mit kell tovább adni? Amit az Úr cselekedett velünk. Nem magunknak állítunk emlékművet, nem Mózes kap szobrot, hanem Istenről kell beszélni, és Neki hálát adni. Az emlékezés szerepe Isten dicsőítése. Rámutatunk az Ő nagy tetteire. Tehát az emlékezés nem rólunk szól, nem szenvedéseinkről, a világ kegyetlenségéről, igazságtalanságáról, hanem az Úr munkájáról. A szabadulás napja jelzi, hogy Isten népe elpusztíthatatlan. Mert a gonosz ugyan mindent megpróbál ellene, de Isten hatalmas kézzel hozza ki övéit. Négyszázharminc éves egyiptomi tartózkodás sem olvasztotta be őket. A kegyetlen rendeletek sem törölték el Izráelt. Egy-egy megálló mindig Isten kegyelméről beszél. Megszabadított az Úr Jézus Krisztus által, nem engedte, hogy a világ beszippantson. Amikor reménytelennek tűnt, amikor esélyünk sem volt már, Ő akkor hajolt le és oldotta le a bilincseket rólunk. Adjunk hálát mindezért! Dicsérjük szent nevét, és mondjuk el az Úrnak mindazt, amit értünk tett a mi Urunk.

Az elsőszülöttek Úrnak való szentelése is Isten hatalmas szabadításáról beszél. Ő hozott ki hatalmas kézzel a szolgaság házából. Minden elsőszülött az Úré hálából, ez bizonyságtétel Isten munkájáról. Nem magukról beszélnek, nem maguknak tulajdonítják a szabadítást, hanem Istennek. És ezért adnak Neki valamit, az állatok elsőszülöttjét hálaáldozatul mutatják be, míg az ember elsőszülött fiúgyermekét egy áldozati állattal váltják ki. Mindez rámutat: az életemet Istentől kaptam, és hogy még mindig élek, azért egy báránynak meg kellett halnia. Isten Bárányának, Jézusnak kellett meghalnia, hogy élhessek. Jézus halála az én második születésnapom ünnepe. Aki a kereszt alatt hittel megáll, és elfogadja a kegyelmet, az Isten Lelke által kegyelemből másodszor születik. Isten gyermekének két születésnapja van. Tulajdonképpen csak az Isten gyermeke, annak van üdvössége, aki el tudja mondani, hogy kétszer születtem. Egyszer, amikor e világra születtem, másodszor, amikor Isten Lelke által felülről születtem meg. Ez a legfontosabb nap az életünkben. Megemlékezünk erről is? Mert egyszer születni nem elég.

Az Úr ismeri a szívünket, tisztában van a gondolkodásunkkal. Ezért vezeti Izráelt más útvonalon, mint az előre várható volt. Tudja az Úr, hogy egy kis próba, nehézség, és oly könnyen feladjuk. A harctól óvakodunk, nem szeretjük. A kényelmes, langyos életet szeretjük. Ha az Úr követése szenvedéssel, kényelmetlenséggel jár, oly sokan feladják. Az Úr Jézus is beszélt erről, a köves talajjal kapcsolatban. A nyomorgatás és az üldözés eltántoríthat az Úrtól. Isten ezért hosszabb úton vezeti őket, azért, hogy megerősödjön a hitük. Az Úr minket is formál, megerősít, hogy ne az ellenségre, hanem Őreá figyeljünk. Meg fogják tanulni, az Úr harcol értük. Sok esetben az okozza a problémát, hogy úgy gondoljuk, nekünk kell egyedül harcolni. Az Úr azonban harcol az övéiért. Ne forduljunk vissza, hanem menjünk tovább bátran előre az Úrral!

Az Úr Jézus Jeruzsálembe tart, Isten városába (Mt 20,17-19). Mert ez a város az Övé. Ezt senki Tőle el nem bitorolhatja. Ebben a városban mutatják be a bűnért való áldozatot, így Isten Bárányát is itt áldozza meg az Atya. Jézus nem a trónra, hanem a keresztre tart. Nem uralkodni akar a városban, hanem áldozati bárányként életét adja. Halála által menti az embert. Nem halált szerez, hanem életet a halála által. Azért jött, hogy életre vezessen, a bűnből nincs más mód a szabadulásra, csakis a kereszt.

A tizenkét tanítványt vette maga mellé, milyen nagyszerű is lehetett, csak ők az Úrral. Együtt haladhattak Vele, és leshették szavait. Legyünk mi is csak Vele, mindennap, és figyeljük, amit mond nekünk. Azért lényeges mindennap Vele lenni és figyelni Rá, mert útközben tanít, vezet egyre előrébb. Nem mond el előre mindent, mert képtelenek lennénk megérteni, meg el is felejtenénk. Így mindig mindig a maga idejében tárja föl előttünk a dolgokat. Isten szava akkor válik útmutatássá, ha frissen halljuk meg. Ha az adott élethelyzetben nyitott felfelé a szívem, és kész vagyok figyelni rá. Nagy veszély, hogy annyira lefoglal az élet gondja, a világnak a dolgai, hogy már nem is jut el a szívünkig, az értelmünkig, amit az Úr mond. Különösen ma nagy veszély, hogy a jólétbe annyira beleszokunk, annyira a világ életéhez akarunk hasonlítani, hogy már nem értjük az idők jeleit. Eltompul a szívünk, elalszunk, és váratlanul ér az Úr érkezése.

Elmondja az Úr, mi vár rá, és nemcsak azért mondja, hogy készüljenek az Ő halálára, hanem azért, hogy ők maguk is erre készüljenek. A szenvedés gondolata tőlünk is messze áll, azonban ha hűen követjük Őt, számíthatunk rá. A világ nem fogadja el a tanítványokat, mert nem akarja a kegyelem útját. A világnak nem kell a krisztusi életminta. A világot zavarja Isten jelenléte, ezért a tanítványoktól meg kíván szabadulni. Azonban Urunk ebben is előttünk járt, szenvedése erőt ad a kitartáshoz. Erőt ad a szenvedés vállalásához, a hűséghez. Ő hű volt mindhalálig, így mi is hűek lehetünk. Ne feledjük, a keskeny út nem a széles, itt nincs kényelem, de van extra erő, van Pásztor, Aki vezet. Olyan Pásztor, Aki életét adta övéiért.

 

 

Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt

 

1. Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt, Rajta, bátran! megsegít és győzedelmet ad.

Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

 

2. Lám, a Sátán serge talpon, szembetörni kész, A legbátrabb harcosoknak bátorsága

vész. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzede-

lemér'!

 

3. Szóljon a kürt, fenn lobogjon győzedelmi jel, Így előre Jézusunkkal: néki győzni kell!

Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzedelemér'!

 

4. Harci zajban, küzdelemben oldalunkon áll, Benne higgyünk, ő segít meg szívünk har-

cinál. Bízzatok, mert Jézus eljön, ő a fővezér, Zengje ajkunk: hozzád esdünk győzede -

lemér'!

 

Isten áldásával.