Kisgyermekeké az Isten országa

N

agy lendülettel ment Mózes a fáraóhoz, tele volt reménységgel és meggyőződéssel: elengedi a népet az uralkodó (2Móz 6,1-13). Úgy gondolta, egyszer belibeg a palotába, elmondja Isten parancsát, és már indulhatnak is. Dalolva, örvendezve vonulnak majd. Ilyen gyors és egyszerű lesz az egész. Minden megoldódik, és ő is mehet a maga dolgára. De nem így történt, a fáraó nem engedte el a népet, sőt, még nehezebbé tette a munkát. A zsidók   Mózes ellen fordultak, és neki elege lett az egészből. Elpanaszolta Istennek, hogy nem történt semmi, sőt, még rosszabbra fordult az élet. Miért is küldtél ide? Úgy sem lesz ebből semmi. Mintha azt mondaná, éreztem, hogy nem fog történni semmi, ezért nem akartam menni. Nem hiányzott ez nekem.

Mózes teljesen a padlón van, nem szűnt meg azonnal a probléma, nem lett jobb a nép élete. Teljesen elcsüggedt, és elege van. Nem akar ő már tovább szabadítósdit játszani. Talán az is megfogalmazódik benne: magunkra hagyott az Isten. Talán azt is gondolja, lám, a fáraó mégiscsak erősebb. Mint ahogy mi is olyan gyorsan elcsüggedünk, és azt gondoljuk, Isten elfordult tőlünk, mert imádkoztunk ugyan és segítségül hívtuk, mégsem történt semmi, hacsak nem az, hogy még rosszabb lett a helyzet.

A hatodik fejezet azzal kezdődik, hogy Isten megszólítja Mózest: Majd  meglátod, mit cselekszem. És ez jelzi, hogy Isten nem hagyta magára. Ő, ha elhív és feladatot bíz ránk, soha nem hagy cserben. Ő nem azt mondja, hogy menj, hanem azt, jöjj! Mózesnek is ezt ígérte. Veled leszek, együtt megyünk, ott leszek veled. Így is van, Isten mindig jelen van az övéivel, lehet, hogy ez nem mindig látszik, de ideadta a szavát, bízzunk benne. Isten szavára állhatunk rá a kudarcok esetén is. Megígérte, hogy megszabadít, hát akkor az úgy is lesz. Dicsérem és magasztalom Őt. Nem engedek a keserűségnek, Isten szava lesz a lámpásom.

Isten elmondja, hogy Ő Ábrahám, Izsák és Jákób Istene. Tehát az, Akiről hallottak Atyáiktól, és a szövetség érvényben van. Izráel az Ő népe, Kánaán földje az Ő földje, és nekik fogja adni. Izráelnek Kánaán földjén a helye, és be fognak oda vonulni. Mindez akkor is megtörténik, ha ma lehetetlennek tartják. A fáraó és a nép is meglátja Isten hatalmát. Izráel Istene az Úr, Jahve, tartja magát a szövetséghez, és hatalmas kézzel szabadítja meg őket. A fáraónak is meg kell ismernie Isten hatalmát, meg kell látnia, hogy Izráel Istene a Mindenható Isten, és a fáraó csak ember. Nehezen szeretjük ezt elismerni, de aki figyel az igére, és széttekint a világban, meglátja ezt. Az ember mindig ember marad. És ez jó, Isten teremténye, és Jézus Krisztus váltságműve, a Benne való hit által Isten gyermeke. A nép dolga, hogy bízzon az Úrban, mert a fáraóra nehezedő csapások Izráel számára hiterősítő bizonyságok lesznek. Szabad így nézni a körülöttünk megnyilvánuló problémákra, katasztrófákra - hiterősítő események. Aki bízik az Úrban, ezeket látva erősödik a hitben, meglátja Isten hatalmát. Igaz, húzódik a szabadítás, de minden csapás után erősebb lesz a nép hite. Mert meglátják, hogy Isten hatalmasabb a legnagyobb embernél. Isten keze erős, és leoldja a leoldhatatlannak tartott bilincset is.

Isten határozottam kijelenti, hogy beviszi őket arra a földre, amelyet esküvel ígért. Isten állja a szavát. Van mibe kapaszkodni, de a Izráel fiai nem hallgattak rá. Miért? Mert már nem ismerték Istent. Az Egyiptomban eltöltött évek alatt eltávolodtak Tőle. Az első próbálkozáskor felbuzdultak, hátha sikerül, de nem úgy történt, most már nem hisznek. Csak a láthatókra, a több munkára, a szenvedésre néznek. Nem tudnak felfelé figyelni. De mi tudunk? Az élet nyomorúságai közepette meglátjuk az Urat, és bízunk Benne? Ne a kemény szolgálatra figyeljünk, se a bajokra, hanem az ígéretre. Ha kaptunk ígéretet, arra figyeljünk, és valljuk meg, ezt mondta Isten, és hiszem, hogy úgy is lesz. Ez különösen lényeges, amikor a házasságunk, a gyermekeink, a számunkra fontos személyek élete nem úgy alakul, ahogy szeretnénk. Ne adjuk fel, hanem bízzunk Isten hatalmában. Nincs az a fáraó, aki Isten munkáját megakadályozhatja. Bízz az Úrban kitartóan, és eljön a szabadulás, a változás.

A nép reakciója, hitetlensége után Mózes még jobban elcsügged, nem Istenre, hanem magára tekint. Azt gondolja, tőle függ a szabadítás. Nem Mózes adja az eredményt, hanem az élő Isten. Nem Mózes beszélőkészségétől, felkészültségétől függ, hanem Isten jelenlététől. Gyakran mi is abba a csapdába kerülünk, hogy a magunk lehetőségeitől, erőnktől, képességeinktől, tudásunktól, jó fellépésünktől, kapcsolatainktól függ a változás. De nem, hanem Istentől, a Vele való élő kapcsolattól. Ha kapcsolatban vagyok Vele, és hiszem, hogy Ő megcselekszi, meg is fog történni. Mi csak menjünk, ahová rendel az Úr, tegyük, amit mond, és a többit bízzuk Rá!

Milyen nehezen szabadulunk meg régi beidegződésektől (Mt 18,1-10). Még mindig a társadalmi szokásaink alapján képzeljük el Isten országát. Ahogy a társadalomban van király vagy első számú vezető és kormány, úgy gondoljuk Isten országában is. És ahogyan emberi szempontok szerint választják meg a vezetőket, diploma, tudományos fokozat, emberi elismerések, úgy Isten országába is ilyen szempontok szerint akarunk választani. Isten országa azonban más, és a tanítványok még mindig nem értik. De mi értjük? Isten országában nem a földi értékelés dönt, itt nincs nagyobb, itt az Úr választ ki és hív el.

Ahogy már az előzőkben is láttuk, a hegyen Isten rámutatott Jézusra, Őt hallgassák, mindenben az Ő szavára figyeljenek, mert most már az a mérvadó. Ne a régihez, az ószövetségi mintához forduljanak, hanem lássák meg Jézus módszereit. Az Úr a hegyről jövet megmutatta, hogy országának építőköveit az utca pora adja. A betegek, a nyomorultak, akikből senki nem néz ki senkit. Nem az előkelőket, a világ által nagyra értékelteket, hanem a világ szemében bolondokat választja ki az Úr. A tanítványok, ha magukra néznek, akkor látniuk kell ennek igazságát. Hiszen a tanítványi csapatot nem a legjobb iskolák kiváló diákjaiból választotta, hanem az élet perifériáján élők közül hívta ki. Olyan embereket hív, akik nem magukban bíznak, mert világos, hogy képtelenek jól alakítani az életüket. Világos, hogy ők nem felelnek meg az országépítő elvárásoknak. Kegyelemből, Jézus elhívása és munkája nyomán lehetnek ott.

Milyen könnyen elbizakodottakká válunk, azt gondoljuk, mi különbek vagyunk. Lehet más a problémánk, de mi is kegyelemből kapunk üdvösséget. Megtérésre van szükségünk, vagyis meglátni Jézus lényében alkalmatlanságunkat, kicsiségünket. Mindez azt hozza magával, hogy már nem én akarok valaki lenni, hanem engedem, hogy az Úr formálja ki azt bennem, akit Ő akar. Mert Ő tudja kihozni a legtöbbet az életemből. Megtérve leszek olyan, mint a kisgyermek. Ő teljes szívvel rábízza magát a szülőre, és elfogadja vezetését, tanácsait. Kisgyermekként bízzam magam az Úrra. Higgyem, hogy Ő gondoskodik rólam. Egy kisgyermeknek nincsenek érdemei, nincs mire hivatkoznia, ő csak várja, hogy a szülő gondoskodjon róla. Nincs végzettsége, szakmája, teljesen másokra van utalva. Legyünk olyanok, mint a kisgyermekek, vagyis egyedül Isten kegyelmére építsünk. Isten országa kegyelemből nyílik meg előttünk.

Vigyázzatok - és ezt a tanítványoknak mondja az Úr. Azt üzeni, ne mondjuk senkire, hogy nem alkalmas Isten országára, ne mondjuk, hogy nincs esélye. Az Úr mindenkinek ad esélyt. Nincs az az életmélység, ahonnan ne adna esélyt a kikerülésre. Az esély Ő maga. Ő emel ki és állít szilárd talajra. Innentől kezdve pedig új életben járhatok. Vigyázzunk, hogy az életünk valóban egybecsengjen a hitünkkel.

 

 

Már keresztem vállra vettem

 

1. Már keresztem vállra vettem S érted mindent elhagyok.:/: Mindenem vagy, árva let-

tem, Honjavesztett szív vagyok. Vágyat, célt a múltnak adtam, Nincs már bennem vak

remény, Mégis gazdag úr maradtam: Isten és a menny enyém.

 

2. Ember bánthat és zavarhat: Szíved áldott menedék; :/: Sorsom próbál és sanyargat:

Édes csenddel vár az ég. Nincsen búm, mely könnyet adjon, Míg szerelmed van velem,

Nincs öröm, mely elragadjon, Hogyha nem benned lelem.

 

3. Lelkem, teljes üdv a részed, Hagyd a bút s a gondot el; :/: Légy vidám, ha meg-meg-

érzed: Tenni kell még s tűrni kell. Gondold el: ki Lelke éltet, Milyen Atya mosolya; Meg-

váltód meghalt teérted: Mit bánkódnál, menny-fia?

 

 

 

4. Kegyelemből dicsőségbe Szállj, hited majd szárnyat ad, :/: S az örök menny fénykö -

rébe Bévezet majd szent Urad. Véget ér itt küldetésed, Elszáll vándoréleted, Üdvösség -

gé lesz reményed, Égi látássá hited.

 

 

Isten áldásával.