|
E |
ljött a nagy nap, a szabadítás, a kivonulás napja (2Móz 12,21-51). Nekik is van benne feladatuk, annyi, hogy Isten rendelkezése szerint egy bárányt le kell vágni, és a vérével meg kell jelölni az ajtókat. Jelezni kell, hol lakik Isten gyermeke. Isten népének a hajléka különbözik azokétól, akik nem hisznek. Mi a különbség? A vér, a bárány vére. Ahol ott a vér az ajtófélfán és a szemöldökfán, azt a házat elkerüli a pusztító. A vér életet jelent a számukra. Mindez hitpróba is, mert aki hiszi, hogy ez így történik, engedelmeskedik, megcselekszi, amit az Úr mond, és valóban megmenekül az elsőszülött fiú. Aki nem hisz Úrnak, az ezt nem teszi meg, de ott megjelenik a halál. Az ítélet ellenszere a bárány halála és vére. Nem elég levágni a bárányt, és megsütve elfogyasztani, a vérnek is ott kell lennie. Mert nem számít semmi olyan, ami a társadalomban igen. Nem az a fontos, ki hol áll a ranglétrán, milyen vagyonnal rendelkezik, egyedül csak a bárány vére. Így van ez az Újszövetségben is, nem a tetteink számítanak, sem az, mibe születtünk bele, csak egyedül a Bárány vére. Az Ő vére tisztít meg minden bűntől.
Már Izráelnek meg kell tudnia, hogy a szabadulásnak ára van. Egy bárány életébe kerül, a szabadulásért életet kell adni. Ilyen drága a szabadság, az élet. Más nem képes rendezni, csak egyedül a vér. Mi már tudjuk, hogy Isten Bárányának kellett meghalnia a kereszten. Őérte, az Ő haláláért lehet szabadulásunk a bűn és a sátán hatalmából. Amikor egy keresztre pillantunk, rádöbbenünk, milyen sokba is kerül az örök élet. Jézusnak kellett meghalnia, hogy szabaddá váljon az út. Az Ő halála nyitja meg az életre vezető kaput. Isten nem a mi életünket veszi el, hanem a Fiúét adja oda értünk. Dicsérjük az Urat, hogy igazi szabadságra hív el. Akit Ő megszabadít, az valóban szabad. Azonban lényeges az is, amit Pál apostol mond, hogy ne engedjük magukat újra a szolgaság igájába fogni. A gonosz vissza akar szerezni, de álljunk ellen. Isten gyermeke, akiket Jézus vére megtisztított, már élhet szabadságban. Ez a szabadság azt jelenti, hogy tudok nemet mondani. A rabság mindig abban nyilvánul meg, hogy képtelen vagyok a rosszra, a bűnre azt mondani, hogy nem. Az Úr azonban képessé tesz erre. A Szentlélek által erőt ad hozzá.
Ez a csapás megrendítette a fáraót, most már elengedi Izráelt. Most már mehetnek Istent dicsőíteni. Most már nem lehet tagadni, hogy Isten létezik és hatalmasabb a bálványoknál. Eljön az idő, amikor világossá válik az ember előtt az Úr valósága. Eljön az ég felhőin, és meglátják még azok is, akik megfeszítették. De vajon hogyan reagálunk, amikor tudatosul, hogy Isten élő személy? A fáraó nem borul le Isten előtt, nem megy a zsidókkal áldozatot bemutatni. Annyi mindent tett az Úr, leborultam már Előtte?
Isten mindent elrendezett, legyőzte a fáraó szívét, szabaddá tette az utat. De a népnek el kell indulnia. Nem elég, hogy nyitva a kapun, azon ki kell lépni. És ők hittel kiléptek, és elindultak az Ígéret földje felé. Isten nemcsak kiszabadít a fogságból, hanem elkészíti a helyet, ahol majd élhetnek. Isten megszabadít, új életre hív, de az életteret is biztosítja hozzá. A gyülekezetet adja az új élet megélési területének. Nem elég új életre jutni, új hazára is szükség van, és ez Isten országa. A Krisztusban hitre jutott embernek új közösségre van szüksége, és ezt a gyülekezet biztosítja. A gyülekezet adja meg a védettséget, és biztosítja a növekedést. Mert a cél, hogy az újszülöttből felnőtt legyen. Olyan nagykorú, aki meg tud állni a hitben.
Izráel elindult, kiléptek Egyiptom, a rabszolgaság kapuján, és megindultak az új haza felé. Az Úr kinyitotta rabságom börtönét, szabad lehetek, új életet kezdhetek, de kiléptem-e már a börtönből? Sokan úgy élnek, mintha még mindig rabok lennének, mintha még zárva lenne a kapu. Azonban az Újszövetség arról szól, ez a jó hír, hogy Jézus kinyitotta a szabadulás kapuját. De ezt meg kell látnunk, és hit által ki kell lépnem az igazi életre. Itt már az Úr jár előttem. Úgy vagyunk, mint Péter, ő sem akarta elhinni, hogy kimehet a börtönből. Amikor az Úr angyala kivezette, csodálkozott, álomnak vélte a szabadulást. Ébredjünk fel, és kezdjünk el szabad emberként élni. Kezdjünk el az Úrral élni. Már nem kell, hogy a félelmek lebénítsanak, mert aki Krisztusban van, szabaddá vált a félelemtől. Ideje magunkhoz térni, mint ahogy Péter is magához tért; és Jézussal haladni előre a tanítványi életben. Azért hoz ki az Úr a fogságból, hogy mondjuk el másnak is, amit Ő tett értünk. Mondjuk el, lehetünk szabadok, élhetünk új életet. A bűn és a halál legyőzetett Jézus által.
Hasonló dolgot látunk az újszövetségi igében is, mint amit Mózes könyvében olvastunk (Mt 20,1-16). Isten keresi az embert. Látja, hogy a világ fogságában él. Az ember világtól várja a boldogulását, már korán reggel arra vár, hogy a világ fontosnak tartja, számol vele. Azonban egy idő után már csak ott áll és vár az ember, nem fogad már meg senki, mert oda a szépség, oda a tehetség. Mindig jönnek újak, és te már ott vársz a világ rabszolgapiacán. Hátha valaki jön, és kész felfogadni. Mert a világ által korábban juttatott sikerdíjak elfogytak, nincs már semmi. Belül üres vagy, céltalan, fogalmad sincs, minek élsz. És akkor megjelenik a Gazda, és felfogad.
Előre meg is egyezik veled, nem bizonytalanra hív el. Sőt, meg is adja mindazt, amit ígért. Jézusban életet kínál, aminek az árát kifizette a kereszten. Amit Ő ad, az kegyelem. Isten országában embernek érezhetjük magunkat. Itt nem használnak ki, és ami a lényeg, nem mondanak le senkiről. Isten országa nem mond le rólad akkor sem, ha már nem tudsz teljesíteni. Mert ide nem teljesítmény alapján kerülünk be, hanem kegyelemből.
Az Úr keres, nem akarja, hogy egész nap tétlenek legyünk. Az életünket arra kaptuk, hogy az Ő szőlőjében dolgozzunk. Őt dicsérjük, és Neki éljünk. Aki nem Isten országában munkálkodik, az tétlen. Akkor is, ha reggeltől estig elfoglalt. Olyan jó, hogy nem szenved senki kárt, nincs megkülönböztetés. Nem számít, mikor álltál be, csak akkor állhatunk be, amikor az Úr elhív. Aki beállt, és végzi a feladatát, az azt kapja, ami jár neki, amiben megalkudott. Nem szenved senki kárt. Mindenki ugyanazokat a feltételeket kapja az új élethez, a szolgálathoz. Mindenki abba a szőlőbe megy dolgozni, van hely, és van munka bőven. Mindenki egy dénárt fog kapni. Tehát ugyanazokkal lehetőségekkel végezhetjük a szolgálatot. Mindnyájan támaszkodhatunk a kegyelemre, mindenki megkapja a bizonyságtételhez, a lélekmentéshez szükséges eszközöket.
Mindenkinek az Úr adja az új életet és a szolgálat lehetőségeit, és Ő azonos esélyt biztosít mindenkinek. Ne azt nézzük, a másik miért kap ugyanannyit, mint mi, hanem adjunk hálát, hogy az Úrnak szolgálhatunk. Ragadjuk meg a lehetőséget, és örüljünk, hogy Isten ereje, a Szentlélek jelenléte ma ugyanúgy elérhető. Isten nekünk is annyit akar adni, mint az előttünk járóknak. Ehhez az kell, hogy hálás szívvel fogadjuk el, amit ad, és ne zúgolódjunk. Ne akarjunk mást, vagy többet, de éljük azt, amit kaptunk. Mert úgy tűnik, hogy azt sem használjuk, amit kaptunk.
A BÖRTÖNÖMNEK ZÁRÁT
1.
A börtönömnek zárát az Úr nyitotta ki,
A békességem árát az Úr fizette ki.
Hadd zengjen hát az ének az Ő nagy, szent nevének:
Dicsőség Őneki, Dicsőség Őneki!
2.
Az Úr az élet kútját fogyni nem engedi,
A lábaimnak útját az Úr egyengeti.
Hadd zengjen hát az ének az Ő nagy, szent nevének:
Dicsőség Őneki, Dicsőség Őneki!
3.
A szívem nincs már szennyben, az Úr emelte ki,
A helyemet a mennyben az Úr rendelte ki.
Hadd zengjen hát az ének az Ő nagy, szent nevének:
Dicsőség Őneki, Dicsőség Őneki!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése