Immánuel: Békességet hagyok nektek

ilyen nehezen is érti meg Júda, hogy nála van a probléma (Ez 23,1-21). A politika kedvezőtlenre fordulásának, Istennek népétől való elfordulásának tartja mindazt, ami történik. Úgy vélik, Isten elfeledkezett róluk, magukra hagyta őket, azért fenyegetik az országot a Babiloniak. A közelgő nyomorúság okát nem magukban látták, hanem mindenért Istent és a prófétákat okolták. Bizony, mi is így vagyunk, olyan nehezen akarjuk látni, hogy a sok baj okai mi vagyunk. Az egymásra és Istenre való hárítás nem megoldás. Ádám Évát tette felelőssé az engedetlenségért, Éva pedig már Istenre hárította az egész dolgot. Az Úr türelmes szeretettel próbálja megvilágítani számukra a helyzetet. Mennyire szereti őket, ezzel a szeretettel közelít hozzánk is, vállalja a második mérföldet is azért, hogy megmentsen, hogy segítsen rajtunk.

Ezékiel két parázna asszony személyén próbálja megmutatni állapotukat. Ez a két asszony a két országrészt szimbolizálja, Oholá Samária, az északi országrész, Oholibá pedig Júda, a déli országrész. Először az északi országrész életét vázolja fel a próféta. Ők is Isten tulajdonai voltak, ám hűtlenné lettek. Az ország kettészakadása után azonnal beindult az Úrtól való elszakadás folyamata. Már nem az igére figyeltek, hanem a környező népek szokásaira, hagyományaira. Vonzotta őket a világ, kívánatossá vált számukra az idegen népek élete. Bizony, minket is csábít a világ, hányszor éljük át, hogy nagyon is vonzó, ahogyan a nem hívők élnek. Hányszor ott van a szívünkben: szeretnénk olyanok lenni, mint ők. Izráel elhitte az ördög szavát, aki elültette bennük, hogy akkor lesznek szabadok, ha más népekhez hasonlítanak, ha azt teszik, amit azok. Nyűgként, korlátként gondoltak már az Úrral való kapcsolatra, az ige szerinti életre. Az Úr nem mondott le róluk, mert Ő nem mond le egyikünkről sem. Ezt mutatja Jézus földre jövetele. Azért lett emberré Isten, hogy így keressen meg minket és segítsen rajtunk.

De nem akarták meghallani az Úr szavát. Nem fordultak oda Hozzá, hanem makacsul mentek tovább az engedetlenség útján. Nem vették észre, hogy így a pusztulásba rohannak. Mert az a nép, amelynek kultikus szokása, szabados életmódja vonzotta őket, az életükre tört. A csábító hagyományok és szokások csak Izráel beolvasztását, leuralását segítették elő. Jó, ha ezt látjuk, és nem a világ felé kacsintgatunk, hanem megmaradunk az Úr melletti hűségben. Samária eltűnt a térképről, Asszíria fogságba vitte őket.

Azonban mindez nem gondolkodtatta el Júdát, nem akarták meglátni ennek az életmódnak a veszélyeit. Folytatták az északi országrésztől látottakat. Mennyire nem vesszük mi sem komolyan azt a sok nyomorúságot, ami a bűn útján jár. Azzal áltatjuk magunkat, mi elkerüljük a bajt, bennünket nem lehet legyőzni, erősek vagyunk. Mások azzal vezetik félre magukat, hogy majd időben megállnak, váltanak. Azonban ez nem így működik, a gonosz egyre mélyebbre húz, és nem enged el egykönnyen. Sőt, annyira körbefon hálójával, hogy onnan csak úgy kerülhetünk ki, ha valaki más elvágja a fonalakat, és így megszabadít.

Isten népét elcsábította Asszíria és Babilon fejlettsége, a modern világ, a fejlett hadsereg. Tőlük várták a biztonságot, életükre az áldást. Azonban mindenki csalódik, aki emberektől, politikai formációktól várja élete minőségének javulását, vagy tőlük várja biztonságát. Bár meglátnánk, hogy nem a mai modern technikai lehetőségek kihasználásától, a gazdagságtól leszünk boldogok, hanem az Úrban való hit által. Életünk akkor jut teljességre, ha bízunk az Úrban teljes szívből.

Az Úr Jézus rámutat, hogy a Vigasztaló a Szentlélek, Akit az Ő nevében küld az Atya (Jn 14,25-31). A csodálatos pünkösdi Lélek ma is itt van. A szél fúj. Nyissuk meg Előtte lényünk ablakait, hogy átjárhasson bennünket a Lélek szele, átjárjon a tűz, és megtisztítsa egész lényünket. A Lélek két fontos munkájáról beszél az Úr. Az egyik a tanítás: megtanítja mindazt a számunkra, ami a keskeny úton járáshoz szükséges. Minden tudnivalóval megismertet minket, azonban ez nem egyszerre történik, hanem folyamatosan. Nem belénk sulykolja az anyagot, hanem a rendszeres kapcsolat által juttat mindig előbbre. A Lélek mindig azt tanítja meg, ami az adott helyzetben fontos, ami előbbre viszi életünket és ami akkor és ott biblikus, Isten akarata szerinti döntés.

A másik feladat, hogy eszünkbe juttatja mindazt, amit Jézus mondott a számunkra. Azt juttatja eszünkbe, amit hallottunk, tehát akkor tud eszünkbe juttatni dolgokat, ha foglalkozunk velük. Ha olvassuk naponta az igét, akkor lesz mindig mit előhozni. Ha félretesszük a Bibliát, a Lélek sem tudja előhozni szívünkben az Úr szavait. Olvassuk az igét, és mindig figyeljünk a Szentlélekre.

Az Úr békességet hagy a számunkra, mégpedig az Ő békességét, de nem úgy adja, ahogyan a világ. Ő nem a világ módszereit utánozza, Ő igazi, lényünk mélyéből fakadó békességgel ajándékoz meg. Nem úgy adja a békességet, mint a világ, ezért ne nyugtalankodjunk, ha azonnal nem látunk változást, eredményt. Mert az igazi békesség nem a felszín nyugalma, hanem a szívünk mély békessége. A felszínt gyakran fodrozzák hullámok, azonban a mélyben béke van, mert tudjuk, jelen az Úr. A vihar fölött is Úr Jézus. A mai nap viharai között se engedjünk a félelemnek, hanem bízzunk a viharokat csendesítő Úrban.

A béke messze tőled

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.