Az út

H

át nem mennek könnyen, és különösen nem gyorsan, a dolgok (2Móz 7,1-25). A fáraó nem hajlandó elengedni az Úr népét. Igényt tart rájuk, a saját akaratát kívánja érvényesíteni, azt mondja: az lesz, amit én akarok. Mivel istennek tartja magát, csak akkor fog engedni, ha meglátja, nem ő az isten, hanem Izráel Istene. Csak az Úr képes meggyőzni a királyt arról, hogy ő is csak ember, de Aki Mózest küldte, mindenki felett, még őfelette is Úr. Isten Úr életünk fölött, de ezt meg kell látni és el kell ismerni. Mivel kemény a fáraó szíve, sok jelre és csodára van szükség. Azonban ezek még keményebbé teszik, mivel minden egyes csoda kudarcot hoz a számára. Minden egyes csodával tudatosulni kell benne, hogy nem ő az isten. Vannak, amikor a csodák megkeményítik az embereket, mert általuk szembesülnek korlátaikkal, vereségeket szenvednek, és azt nem szeretik. Mindig erősnek, győztesnek akarnak látszani.

A fáraó csodát igényel, rendkívüli tettekre van szüksége ahhoz, hogy elismerje Isten hatalmát. Ám amikor megkapja, és egymás után jelek történnek, mégsem adja meg magát. Ragaszkodik a trónjához, mert ha elismerni, hogy az Úr az Isten, az azt jelentené, le kell szállnia a trónról. Ha elismeri Istent maga fölött, akkor ő emberi szintre kerül, akkor kiderül, ő sem több, mint az alattvalói. Ám ő nem akar egy lenni a sok közül, hanem dicsőséget akar magának.

A jeleknél látnunk kell, ha a varázslók képesek is hasonló cselekedetekre, az Úr szava által kígyóvá vált bot elnyeli a varázslók kígyóját. Nyilvánvaló, hogy Isten hatalmasabb, ez is azt üzeni, ha képesek is valaminek a megtételére, Isten mindet jobban tesz. Mózes botja elnyeli az ő botjukat, hatalmuk és lehetőségük korlátozott. Benne van ebben az is, hogy az embernek a különféle praktikákkal vigyáznia kell, mert bár sok mindent képes előállítani, könnyen kicsúszik a kezéből az irányítás. Minden hatalom az Úr kezében van, aki ezzel visszaél, súlyos következményeket idézhet elő. Mennyi bajt okoztunk már a természetben, emberi életben, mert meggondolatlanul nyúltunk dolgokhoz. Soha ne feledjük, hogy a természet elemeihez és erőihez csak alázatos szívvel lehet közeledni, mert egyébként elveszíthetjük az irányítást, és a fejünkre nőnek.

Nem könnyen győzhető meg a fáraó, mert bár ők is szereztek gólt ezen a meccsen, de végül Mózes csapata jöhetett le győztesen a pályáról, hiszen az ő botja elnyelte a varázslók botját. De ez nem hatotta meg az egyiptomi vezetést, mint ahogy minket sem hat meg mindig Isten munkája. Nem azt eredményezi, hogy meghódolunk előtte, hanem gyakran véletlennek tartjuk, és megyünk tovább a magunk útján.

Az Úr azonban türelmes, újabb lehetőséget kap a fáraó, de ez sem hatja meg. Pedig az ivóvízkészletet érinti a csapás. Most egy hétig tart a figyelmeztetés, van idő átgondolni az eseményeket, elcsendesedni és az Úr elé állni. Azonban ez nem történik meg, nem akar megalázkodni az egyiptomi király. Azonban az a kérdés, én meg akarok-e alázkodni az Úr előtt?

Mózes az eredménytelenség ellenére nem csügged el. Továbbra is engedelmeskedik az Úrnak, és teszi, amit mond. A varázslók meg tudják téveszteni az embereket, nem veszik észre, hogy véges a hatalmuk. Még akkor is bíznak bennük, hallgatnak rájuk, amikor nyilvánvaló a vereségük. Az Úr most is keres, ne tegyünk úgy, mint a fáraó, hanem hódoljunk meg Urunk előtt. Engedelmeskedjünk Neki, ahogyan Mózes is tette.

Jeruzsálemből leutazott Anániás főpap vének kíséretében Cézáreába, hogy bevádolja Pált (ApCsel 24,1-21). Mennyit fáradnak azért, hogy az apostolt megölhessék. Olyan megdöbbentő, mennyit képes rosszindulatból és rossz szándékkal fáradozni az ember. A jó dolgokba olyan hamar belefáradunk,a gyűlöletben pedig annyira kitartók vagyunk.

Nagyon szomorú, hogy a jó ügyet, az evangéliumot, ami csak gyógyulást és javulást hoz az embernek, pestisnek nevezik. Amit Jézus hozott, az senkinek sem árt. Az Ő élete és tanítása csak jót adott, aki őszintén találkozik Vele, lelki gyógyulást, bűntől való szabadulást tapasztal.

Pál él a szólás jogával, elutasítja azt, amiben nem vétkes. A hamisságot nem vállalja, de bátran hitet tesz a krisztusi útról. Ez fontos, mert Pál számára a keresztyén hit egy út, egy életút, ami egész életen át tart, és a földi élet után is folytatódik. Úgy mutatja be az utat, amely az egyetlen járható és élhető út. Az Út, mert Krisztus maga az Út. Boldog, aki előtt már felragyogott ez az út, és rá is lépett. Tehát itt többről van szó, mint vallásról, elméleti hitről, életformáról. Ezt élni kell, és lehet is élni, mert az Úr alkalmassá tesz rá.

Pál mindenütt vállalja Krisztus feltámadását. Ez fontos, mert Krisztus feltámadása nélkül üres és reménytelen a hitünk. Hiszem-e a halottak feltámadását? Hiszem-e, hogy Krisztus által az élet legyőzte a halált? Fontos látni, hogy mindenkire érvényes a feltámadás, mert majd ekkor Isten elé fogunk állni ítéletre. Senki nem bújhat el, mindenkinek vállalni kell életéért a felelősséget. De ma még van kegyelem, ma még lehet, ma még szabad leborulni a kereszt alatt.

JÁROM A JÉZUS LÁBNYOMÁT

Járom a Jézus lábnyomát mind a sírig én,

Az égi Jeruzsálemből árad rám a fény.

Bár vihar dúl, nem sötétül el fenn az égi jel,

Felnézek hittel Jézusra: Ő sosem hagy el.

R.: Jézus hű barát, drága jó barát,

Gyermekeinknek hordja bánatát.

Bár vihar dúl ...

Nem vétem már el szem elől Jézus lábnyomát,

Nem térek ki a cél elől mellék útra át.

Szent igéje mindig bennem él: buzdít és vezet

Megmentett életem szolgál: hisz remél, szeret.

Mennyben ér véget nemsoká ez a keskeny út,

Meglátom Jézust trónusán, mint dicső fiút.

Dicsfénye betölti lelkem, s ez elég,

Örökre Ő marad nekem a Kezdet és a Vég.

Isten áldásával.