A legfontosabb

J

ákób meghalt, és az egyiptomi szokásoknak megfelelően bebalzsamozták a testét, majd kérése szerint Kánaán földjére vitték és ott temették el (1Móz 50,26). Megragadott, amint olvastam az igét, hogy József milyen nagy hatalomra tett szert Egyiptomban, mégis engedélyt kér a fáraótól arra, hogy teljesíthesse apja végakaratát. Ő sem teszi azt, amit akar, neki is engedélyt kell kérnie. Hányszor gondoljuk azt, ha Isten gyermekei vagyunk, azt tehetünk, amit akarunk. Van, amikor másokat is meg kell kérdezni, össze kell egyeztetni környezetünkkel, amit tenni akarunk. Azután pedig azt sem kell elfelednünk, hogy az Úr a parancsnokunk. Ha emberileg nincs is szükség engedélykérésre, az Úr megkérdezéséről soha ne feledkezzünk el.

Apjuk halála után József testvérei úgy gondolták, testvérük visszafizeti az ellene elkövetett sérelmeket. Úgy látszik, nem rendezték őszintén, nem rakták le az Úr kezébe és nem zárták le a múltat. Mindent, ami a múltban történt, rendezni, lezárni kell. Ennek a megfelelő módja az őszinte bocsánatkérés. Amikor pedig átéljük, hogy a másik megbocsát, magunknak is bocsássunk meg. Itt ez nem történt meg. Nem bocsátottak meg saját maguknak. Ez a fajta megbocsátás úgy megy végbe, hogy előbb megtapasztaljuk az Úr kegyelmét. Aki átéli, hogy Isten megbocsátott a számára, az kész önmagának is megbocsátani.

Az is meghúzódik ebben a jelenetben, hogy nem bíztak Józsefben, mert nem ismerték igazán. Csak az egyiptomi főembert látták benne, azt, akinek az álmok kijelentették őt, de nem ismerték fel az Isten gyermekét. Nem látták meg az Úr munkáját a szívében. Meglátjuk-e az Úr munkáját, észrevesszük-e azt a változást, amit Isten vitt végbe a másikban? Ha ezt meglátjuk, akkor a bizalom is helyreáll.

József válaszában elmondja, ti rosszat gondoltatok felőlem, ez volt az igazság, ezt vállalni kell, de Isten ezt a rosszat jóra fordította. A rosszból jót, életek megmentését hozta ki, mert az Úr gondolatai mások, mint a miénk. Isten gondolatai építő gondolatok. Az Úr mindig úgy gondolja, hogy a rosszat jóra fordítja, rajta soha nem múlik. A gonosz akarja a rosszat, Isten azonban mindig jót akar belőle kihozni. Jézus halálából származik a legnagyobb jó számunkra, általa van üdvösségünk.

Azért most ne féljetek! - bátorítja őket József, nincs ok a félelemre, mert ő gondoskodik róluk. Így bátorít az Úr, most ne félj, ne félj, bármit mutat a jelen, bízz Bennem, mert gondoskodom rólad. Az Úr követésében mindig ilyen félelemmentes életet élhetünk, nincs okunk félni, mert a legjobb kezekben vagyunk. Jákób fiai a fáraó első emberének oltalma alatt álltak, a legnagyobb hatalom vette őket szárnyai alá. Mi is a legnagyobb, az Isten Fia, királyok Királya oltalma alatt állunk. Ezért ne féljünk, bármit hoz is a jövő, mert az Úr nem hagyja magára övéit.

Eljött József halálának az ideje is, határozottan tudta, hogy meg fog halni, de nem esik kétségbe és nem is fél. Miért? Mert ismeri az Urat, tudja, hogy halála nem befejezés, hanem folytatás Isten világában. Legyen üdvbizonyosságunk, már most győződjünk meg hit által, hogy van örök életünk. Hogyan lehet meggyőződni? Az igéből. Aki bűnbánatot tart és befogadja az életébe Jézust, elfogadja, mint Megváltóját, annak az ige üzeni, hit által örök életünk van. Az üdvösség nem a mi érdemünk, Isten ajándéka Jézus Krisztusért.

József abban is bizonyos, hogy Isten gondjukat viseli, de ez nem azt jelenti, hogy Egyiptomban mindenük meglesz, hanem azt, hogy felviszi őket az ígéret földjére. Soha nem szabad elfelejteni, bármilyen jól is élünk, hogy nem itt van a hazánk. Aki Krisztusban hisz, annak a menny az otthona. Itt csak vándorok vagyunk, de le fog telni vándorlásunk ideje. Várjuk-e a hazamenetelt? Milyen jó is lesz az örök haza békességében, bűn és zaj nélküli világában. Az Úr békéssége vesz körül minket, és minden nyomorúság távol marad, mert ott már az Úr lesz minden mindenekben.

Láttuk, hogy Eutikhosz feltámadása után reggelig együtt maradtak, mert volt miről beszélniük (ApCsel 20,13-38). Nem szaladtak egyből szét, amint mi szoktunk, mert volt közös téma. Ez pedig nem más, mint az ige, az Úr munkája. MI tudunk-e beszélni az Úr munkájáról? Az istentiszteletek után nem gyakran hallani, hogy igéről és az Úr dolgairól beszélünk. Pedig egy film, egy futballmérkőzés befejezése után még mennyit tudunk róla beszélni. Fontos nekünk ennyire az Úr, betölti Ő igazán a szívünket? Vagy az van bennünk: minek beszélni róla, vannak fontosabb dolgaink is?

Pál lemond a kényelmes utazásról, és inkább gyalog megy tovább. Miért? Mert csöndre volt szüksége. Át akarja beszélni az Úrral mindazt, ami történt ezen az úton. Az apostol szükségét érzi a az Úrral való egyedüllétnek, és megkeresi a módját, hogy egyedül lehessen Vele. Nem mindig a kényelem a fontos, hanem inkább az, miként tölthetünk több időt az Úrral. A Vele való lét mindig minőségi idő, és ha sok minőségi időnk van, abból jut egymásra is.

Pál Milétoszba hívatja az efézusi véneket, és ott elbúcsúzik tőlük. Tudja, hogy már nem fognak találkozni, nem ismeri még a további életének részleteit, de látja, hogy szenvedések várnak rá. Pedig azokból már eddig is bőven kijutott neki. Mégsem fél, nem önmagára, hanem Krisztusra és az Érte vállalt küldetésre tekint.

Pált nem a félelem, hanem az Úrnak való szolgálat öröme és lehetősége vezérli. Mi motivál engem? Mire figyelek? Pálnak még az élete sem drága, csakhogy elvégezhesse az Úr Jézustól kapott szolgálatot. Jó, ha látom, küldetésem van, és ha azt is látom, mi az, ami rám bízatott. Pál látta, és ennek rendelte alá az életét. Semmi sem volt számára fontosabb az evangéliumnál. Ez a legfontosabb, semmit ne engedjünk a jó hír elé.

Mi Pál szolgálata? Az Isten kegyelmének, evangéliumának a hirdetése. És ez van ránk is bízva. Ez a feladatunk, az Úr kegyelmének jó hírét, az Ő kedves esztendejét hirdessük az emberek számára. Nem tudjuk, meddig tart a kegyelmi esztendő, és azt sem, hogy személyesen meddig van lehetőségünk az igét hirdetni. Használjuk jól fel lehetőségeinket, és tegyünk bizonyságot az Úr életformáló hatalmáról, a kegyelemről, ami által örök életünk van. Mert ma is kegyelemből van üdvösségünk, és ez Isten ajándéka. Semmilyen módon nem lehet megszerezni, csak hálás szívvel elfogadni. És ha elfogadtam, köszönjem meg az Úrnak, hogy kész volt életét adni értem.

Győzhetetlen én kőszálom

1. Győzhetetlen én kőszálom, Védelmezőm és kővárom, A keresztfán drága áron Oltalmamat tőled várom.

2. Sebeidnek nagy voltáért, Engedj kedves áldozatért, Drága szép piros véredért, Kit kiöntél ez világért.

3. Reád bíztam én ügyemet, Én Jézusom, én lelkemet, Megepedett bús szívemet, Szegény árva bús fejemet.

4. Irgalmazz meg én lelkemnek, Ki vagy ura mennynek, földnek, Könyörgök csak Felségednek, Én megváltó Istenemnek.

5. Mutass, Jézus, kies földet, Lakásomul adj jó helyet, Ez életben csendességet, Jövendőben idvességet.

Isten áldásával.